Az álmok birodalmában
By Orsi
Egy szép őszi napon Inuyasha és Kagome sétálgattak az erdőben és beszélgettek. Már pár éve jól ismerték egymást és már nem kellett tartani Naraku támadásaitól, mert egy éve sikerült legyőzniük. Sajnos ez a csata hatalmas áldozatokkal járt, mert Sango és Miroku belehalt a csatába. Annyi vigasztalta a félszellemet és a mikot, hogy együtt mentek el, kézen fogva. Kagoménak nagyon sok időbe tellett, hogy fel tudja dolgozni a történteket, és most sem igazán tudja elfogadni a barátai hiányát. Inuyasha is csak kívülről mutatja, hogy ő már túl tette magát, de belülről saját magát hibáztatja, mert úgy gondolja, hogy ő megmenthette volna őket. Ebben az időben a köztük lévő kapcsolat még szorosabb lett, mert szinte egyedül maradtak. Shippou Kaede anyónál maradt, hogy tanuljon. Kirara velük tartott, de már régen nem volt ugyanaz a Kirara, mint eddig volt.
-Inuyasha! Gondolkoztam pár dolgon…
-Min?
-Azon gondolkoztam, hogy szerinted mi fogunk újra olyan barátokat találni, mint Sango és Miroku volt?
-Nem tudom, de tudod, hogy megegyeztünk abba, hogy kevesebbet beszélünk róluk, mert téged…
-Jól van! Most mit tegyünk, mert már lassan egy hónapja vagyunk ebbe a faluban, és Kaede anyó már azt hiszi, hogy itt akarunk élni.
-Sajnos fogalmam sincs, de én még nem akarok letelepedni, mert meg kell találnom Kikyout.
-Még mindig meg akarod találni?- kérdezte elszomorodva Kagome
-Igen, de már nem akarok tőle semmit, mert… Hát szóval csak elbúcsúzni szeretnék tőle, mert ennyit megérdemel.
-Szerinted el fog engedni?
-Nem, de nem tehet mást, mert… Szóval én nem szeretem már.
-Mi a baj Inuyasha? Zavarban vagy?
-Egy kicsit!
-Miért?
-Mert pont neked mondom el, én nem szoktam neked elmondani ilyeneket.
Kagome nagyot kacagott és csak nézte Inuyashát, de belülről fájt mindene, mert tudta, hogy egy valaki tudott Inuyasha szerelmi életéről, aki sajnos már nem lehet itt.
-Most mit nevetsz?
-Semmit! Csak soha nem voltál még ennyire zavarban előttem és ez olyan vicces volt.
-Dehogynem! Csak te nem vetted észre, mert dühös voltál rám.
-Tényleg? Amúgy mi lenne, ha visszamennénk, mert Shippou, szerintem aggódik miattunk.
Inuyasha és Kagome lassan visszaindultak. Az úton próbáltak vidám dolgokról beszélgetni. Nagyon szerettek volna valamit csinálni, mert már unatkoztak, és legalább lefoglalják magukat valamivel. Amikor visszaértek már a kis rókaszellem ott várta őket és nagyon idegesnek tűnt. Elmesélte, hogy nagyon aggódott miattuk és már mindenhol kereste őket. Aznap este nem történt semmi különös, de másnap reggel egy kis levél volt a szobájuk előtt. Kagome ment oda, hogy hangosan felolvassa.
-„Kedves Kagome és Inuyasha!
Nem ismertek engem, de én nagyon sok mindent tudok rólatok. Tudom, hogy olyan harcokon mentek keresztül, aminek az erőtök megnövekedését is köszönhetitek, de sajnos azt is tudom, hogy olyan fájdalmakat kellett kiállnotok, amit más soha nem érzett. Gondolom, sejtitek, hogy a 2 barátotok elvesztésére gondolok. Mind a ketten szenvedtettek, de szerintem a legjobban és a legtöbbet Kagome szenvedte el, mert nemcsak a barátai elvesztését kell elviselnie, hanem annak a személynek a terhét is viselnie kell, akit nagyon szeret. Gondolom, hogy rájöttetek, hogy én most Inuyasháról beszéltem. Inuyasha, te is tudsz magadnak segíteni, ha valami nyomaszt, mert volt elég időd kitapasztalni az egyedül lét hatását, de most, hogy itt van neked Kagome, így nem magadat terheled a gondjaiddal, hanem Kagomét. Sokkal figyelmesebbnek kell lennetek egymással, mert már csak ketten maradtatok. Ezek csak tanácsok, de még nem is mondtam el, hogy miért kerestelek meg benneteket. Először is tudnotok kell, hogy én csak segíteni akarok, és nem ártani. Valamilyen szinten nektek köszönhetem az életem. Én lettem volna az a személy, akit Naraku meg akart kaparintani magának, hogy szolgáljam, de szerencsére a varázserőm akadályozta a megtalálásomban, de ez egy hosszú történet, amit szeretnék majd személyesen elmondani, ezért szeretném, ha elmennétek az erdőben található nagy sziklához, és majd ott találkozunk. Addig is vigyázzatok magatokra.”
Mélységes csend ereszkedett Inuyashára és Kagoméra. Egyikük sem tudta, hogy ki lehet ez az idegen és azt sem tudták, hogy honnan tud ennyit róluk.
-Mit csináljunk?- kérdezte Kagome
-Sajnos fogalmam sincs, de én kíváncsi vagyok erre az idegenre és arra, hogy mi mindent tud még rólunk.
-Igazad van! Szerinted, nem valami Naraku tanítvány, aki bosszút akar állni?
-Erre is gondolnunk kell, de szerintem nem akar ártani. Valahogy tudom, hogy igazat mondott.
-Akkor menünk és találkozzunk vele!
A miko és a félszellem elindultak a nagy szikla felé, de előtte még elbúcsúztak Shippoutól és Kirarától, mert ők ott maradtak a faluban. Már majdnem elérték a sziklát, amikor Kagome hirtelen megállt.
-Mi a baj?
-Nem tudom, de valami furcsát érzek.
Nem is kellett megkérdezni Inuyashának, hogy mi lehet az, mert ekkor megjelent egy nő a bokrok mögül, aki kiköpött mása volt Narakunak. A félszellem már kihúzni készült a kardját, de a nő megállította.
-Inuyasha! Nem kell aggódnod, mert én nem akarok ártani sem, neked sem Kagoménak. Remélem, kitaláltátok, hogy én küldtem a levelet nektek. Ha van egy kis időtök, akkor elmesélem Naraku igazi tervét, amit sikeresen megakadályoztatok.
-Arra nagyon kíváncsi lennék.- mondta egy kicsit udvariatlanul Inuyasha
-Jól van! Tudom, hogy nagyon sokat gondolkodtatok már rajta, hogy miért akart titeket annyira megölni Naraku, hiszen ti nem vagytok annyira erősek, mint egy szellem, igaz?
-Igaz!- mondták egyszerre
-A nevem Ayumu. Amint látjátok Narakura hasonlítok és z sodort engem is veszélybe, de haladjunk sorjában, rendben?
-Ahogy akarod.- mondta Kagome
-Kb. 10 évvel ezelőtt, amikor még ti nem ismertétek egymást, Narakunak elmeséltek egy történetet, ami felkeltette a kíváncsiságát, mert így nagyhatalomra tehetett szert. A történet 5 dologról szólt, az első, hogy lesz egy papnő, akinek a vére és az ereje megnöveli a védelmét, lesz még egy félszellem, akinek a vére és a kardja a támadásainak erejét növeli meg, lesz egy ékszer, ami hatalmat ad a többi szellem fellett, a negyedik, hogy legyenek inkarnációi, akik híresztelik a hatalmát és elősegítik, hogy hatalmas legyen. Az ötödik és a legfontosabb, hogy megtalálja azt a személyt, aki hasonlít rá, és olyan erővel rendelkezik, ami által teljes és megdönthetetlen lesz a hatalma.
-Ez a személy lennél te, ugye?- kérdezte Kagome
-Így van! Pár évvel ezelőtt el kezdett keresni egy ilyen személyt és hamar meg is talált, de sikerült elmenekülnöm és azóta bujkáltam az egész világ elől. Csak nagyon kevesen tudták, hogy hol rejtőzöm. Az volt a célja velem, hogy ha megkaparint magának, akkor, ha magáévá tesz, akkor a születendő gyermekének a vére nagyon sok erőt ad neki.
-Akkor azt mondod, hogy nem is gyereket akart, hanem csak a vérét? Szóval…
-Igen Kagome! A gyerek születése után, meg akart engem is a gyermekét is ölni. Az a legszörnyebb ebben, hogy meg kellett innia a vért. Amint gondoljátok, akkor nem sok minden kellett ahhoz, hogy a terve megvalósuljon és akkor még Inuyasha ellenhulláma sem lett volna hatással rá.
-Mennyi hiányzott a tervéhez?- kérdezte Inuyasha
-Nem tudta megszerezni a kardodat és teljesen az ékkövet sem, de sajnos a papnő vérét igen és az inkarnációk is létrejöttek.
-De tőlem nem is vett vért!- mondta Kagome
-Tőled nem is, de Kikyou önként odaadta neki a vérét, hogy így is bosszút álljon Inuyashán.
-Mi?- kérdezték egyszerre
-Inuyasha! Ne vakítson el a Kikyou iránt szerelmed, mert régen ez történt és nem vetted észre, hogy nagyon sok mindenben Naraku kezére játszott. Gyűlölt téged és ezen nem tudott változtatni. Azt nem mondom, hogy még most is utál téged, de az a szerelem, ami kettőtök között volt, az már csak egy hiú ábránd. Én most nem azt nem akarom, hogy meggyűlöld, mert egy nagyon kedves nő, de a halála után már nem volt ugyanaz a személy, mint volt és túl nagyra nőtt benne a gyűlölet. Nem tudott józanul gondolkodni és ez vezérelte, hogy segítsen Narakunak.
-Tudom, hogy igazad van, de soha nem gondoltam volna, hogy valakinek lesz bátorsága szemembe mondani. Én már régen nem akarok semmit Kikyoutól, mert tudom, hogy már egy másik világ az ő szerelme és én ebben a világban nem akarok részt venni. Ő már halott, de én még nem és nincs is szándékomban, mert…
-Mert?
-Mert itt van nekem Kagome, akit meg kell védenem.- felelte vörös arccal a félszellem.
Kagome nagyon elpirosodott, de a lelkében nagyon örült annak, hogy Inuyasha nem haragszik rá és szeret vele lenni. Sokáig hallgattak, mert nagyon sok boldog és szomorú emlék jutott az eszükben, de a csendet Kagome törte meg, mert kíváncsi volt, hogy ez a lány miért kereste fel őket.
-Kérlek, folytasd!
-Jól van! Ott tartottam, hogy Kikyou a vérét adta Narakunak, így egyforma kapcsolat alakult ki, de szerintem azt ti is tudjátok, hogy Naraku vonzódott Kikyouhoz. A következő, amit meg akart szerezni, az az ékkő volt. Itt lép be a képbe Kagome.
-Én?
-Igen te! Darabokra törted az ékkövet és ezzel megnehezítetted Naraku dolgát, mert így sokkal több időbe tellett neki összegyűjteni a szilánkokat. Csak arról elfeledkezett, hogy ha összegyűjti, akkor kell annak az ereje, aki őrzi az ékkövet. Többször is meg akart ölni, de arra nem gondolt, hogy ezzel is csak saját magának árt, mert te kellettél volna neki, de ezt nem tudta.
-Miért kellett volna neki Kagome?
-Mert az őrzők közül eddig csak Kagome tudta kihasználni az ékkő teljes erejét. Soha nem volt még olyan őrző, aki a szerelemmel irányította az ékkövet, mert ezt szerintem nem tudjátok, de az ékkőn átok volt, ami abban nyilvánult meg, hogy az összes őrző boldogtalan és magányos lesz, de ahogy Kagome megérintette az ékkövet, az átok kezdett halványulni. Neki még az ékkő nélkül is olyan hatalom állt a kezében, amit mindenki irigyelt, csak még ők sem tudtak róla.
-Miért mi az a hatalom, ami a kezemben van?
-Azt kell, hogy mondjam, hogy Kagome a leghatalmasabb halandó a világon, mert olyan tiszta a lelke és a szíve is hatalmas, hogy még kegyetlen szellemeket is megváltoztatott. Itt Sesshoumarura gondolok. Még Midorikonak sem volt ekkora hatalma.
-MI?????
-Jól hallottátok! Csak még annyira kevés időt tudtál gyakorolni, hogy nem volt elég időd! Már csak akard maradt és én. Mivel engem még ekkor sem talált sehol, így meg akarta szerezni a kardodat. Csak sajnos ezt nem tudta megvalósítani, akárhogyan is szerette volna.
-A kardom sem engedte volna a közelébe!
-Ez igaz! Tehát nem volt semmilyen konkrét oka annak, hogy utálni kéne titeket, csak a puszta hatalomvágy hajtotta előre.
-Köszönjük, hogy ezt elmesélted! De miért akartad ezt pont most elmesélni, amikor már régen halott Naraku? Mi a szándékod velünk?- kérdezte Kagome
-Nagyon jól látod, hogy nem véletlenül meséltem el és nem véletlenül kerestelek meg benneteket. Az a helyzet, hogy én egy halálisten vagyok. Nekem az a feladatom, hogy járjam a világot és a halott lelkeket nyugodt helyre küldöm, ahol békében tud élni. Így találkoztam két lélekkel, akit Sangonak és Mirokunak hívtak.
Kagome és Inuyasha szíve nagyot dobbant a halott barátaik neve hallatán. Nagyon régen akartak már velük beszélni, hogy el tudjanak búcsúzni.
-Ez a két lélek Naraku ellen küzdött és nagy csatákat vívtak már meg. A halálistenek nagytanács úgy döntött, hogy ad nekik egy esélyt arra, hogy visszatérjenek az élők közé, mert nekik is köszönhető, hogy a világ megmenekült Naraku elől. Azért kerestelek meg benneteket, hogy közöljem veletek, hogy ti megmenthetitek őket, azzal, hogy értük mentek, de vannak veszélyek is. Ha meghaltok, akkor ti is örökre elvesztek. A barátaitok egy úgynevezett álomvilágban vannak és várják, hogy kimentsétek őket. Addig nem esik bajuk, amíg ti hozzájuk nem értek, de utána ők is nagy veszélyben lesznek. Vállaljátok a feladatot?
-Igen!!!- mondták egyszerre
-Jól van, akkor gyertek velem a barlangba, ott majd átküldelek benneteket az álomvilágba.
-Rendben! De hogyan tudjuk őket visszahozni?- kérdezte Kagome
-Majd mindent megtudtok, de most gyertek, mert nincs sok időnk. Nem tudom sokáig tartani az átjárót.
Gyorsan elsiettek a barlanghoz. A miko egy kicsit félénken ment be, mert nem tudta elképzelni, hogy így újra itt lehetnek a barátaik. Amikor bementek, látták, hogy egy kis tavacska felett van egy apró kék gömb, ami ragyog, így csodálatossá változtatta az egész barlang belsejét.
-Ez lenne az átjáró?- kérdezte egy kicsit cinikusan Inuyasha
-Nem! Ennek a segítségével tartom fenn, de sajnos lassan kimerül, és akkor örökre bezárul.
-Akkor, ha mi bemegyünk, akkor ez bezárul és…
-Tényleg be fog zárulni, de amíg a barátaitokért mentek, addig és az erőmmel feltöltöm, és újra kinyitom. Ne aggódjatok, nem lesz semmi baj. A tanácsnak volt egy feltétele, mégpedig az, hogy ilyen ruhában nem léphettek az egyik szent földünkre, ezért hoztam nektek ruhát. Vegyétek fel és utána már indulhattok is.
Azzal átnyújtott két fehér kimonót. Az egyiket Kagome átvette, és jobban megnézte. Nem volt rajta semmi különös, de valahogyan mégis olyan furcsának találta a ruhát. Olyan volt számára, mint egy páncél.
-Jó látod Kagome! Ez egy különleges ruha, mert nem csak meg van áldva, de még védelmet is biztosít számotokra. Ez a legkevesebb, azok után, hogy megmentétek a világot. A barátaitok egy erdő közepén lévő, kis házikóban vannak. Védelem van a házon és emiatt ti sem tudtok belépni. Itt kell majd Kagome ereje. Azt el kell mondanom, hogy az a világ közel sem olyan, mint az itteni. Teljesen más ott a világ, de erre hamar ti is rájöttök. Néha vicces, de van benne nagyon rémisztő és veszélyes hely. Hogy ne legyen olyan egyszerű dolgotok, az álomvilágban vannak őrzők, akik mindent megtesznek, hogy az idegeneket megöljék. Vigyázzatok magatokra.
Kagome és Inuyasha hely hiányában egy más előtt öltöztek át. Inuyasha nem tudta legyőzni az ösztöneit és lopva Kagoméra nézett. Így félhomályban is látta Kagome bársonyosan puha és napbarnított bőrét. Ahogy a lány felvette a kimonót és a selyem a vállához ért, olyan gyönyör futott végig Inuyashán, hogy azt kívánta, hogy bárcsak ilyennek látná Kagomét. Amikor felvették a kimonókat, furcsa erőt éreztek magukon. Ezután odasétáltak a világító gömb elé és vártak.
-Most akkor megnyitom a kaput, de gyorsan be kell mennetek, mert nincs sok időtök. Majd ha feltöltöttem, akkor újra kinyitom, hogy bármikor vissza tudjatok jönni.
-Rendben!- mondták egyszerre
Kagome és Inuyasha megfogta egymás kezét és úgy várták, hogy találkozzanak újra a barátaikkal. Amikor kinyílt egy kis átjáró, rögtön átléptek az álmok birodalmába.
Nem utazhattak sokáig, mert mire csinálhattak volna bármit is, már szilárd talajt ért a lábuk. Vagy csak úgy hitték, hogy szilárd talaj, amikor jobban szétnéztek látták, hogy teljesen más világban vannak. Kagome annyira megijedt, hogy Inuyasha nyakába ugrott. Ahová érkeztek, nem volt mondható szokványosnak, mert éppen a semmiben álltak és mindenhol csak pók alakú sebeket láttak. Egy kis idő után Inuyasha lehámozta magáról Kagomét, majd megfogta a kezét.
-Gyere, menjünk! Meg kell találnunk a barátainkat. Ne aggódj, mert én vigyázok rád!
Lassan elindultak valamerre, mert azt még ők sem tudták, hogy vajon merre mentek. Csak a megérzéseikben tudtak bízni. Kagome egyre jobban érezte, hogy jó irányba mennek. Nem tudta volna senkinek megmagyarázni, de valamiért érezte, hogy merre kell ennie. Mintha már járt volna ebben a világban. Egy kis idő után elérkeztek egy ajtóhoz. Kagome óvatosan kinyitotta az ajtót. Erre egy hatalmas szellem jelent meg és rájuk támadt. Mivel elég kicsi volt a támadás ereje, így a kimonójuk megvédte őket. A szellem lassan mozgott, de minden mozdulata a gyilkolás ösztönét sugallta.
-Ti vagytok hát, akiket meg kell akadályoznunk. Nem tudom, hogy honnan tudjátok a helyes irányt, de ez nem is fontos. Hármunkat kell legyőznötök, ahhoz, hogy megtaláljátok a barátaitokat. Nem tudom, hogy a tanács miért volt hajlandó segíteni nektek, de ez nem is érdekel. Úgy is meg akartam már ölni pár embert, így még kapóra is jöttök.
-Már azzal elrontottad, hogy nem vagyok ember. Ha nem vennéd észre, akkor én egy félszellem vagyok. A másik az, hogy velünk nem olyan könnyű elbánni.
-Jól van nagyszájú, akkor lássuk, mit tudsz!
A csata elkezdődött. A szellem támadt Inuyashára, a félszellem pedig védekezett a kardjával. Kagome elővette az íját, de sajnos olyan gyorsan mozogtak, hogy félt, hogy esetleg Inuyashát találja el. Inuyasha hamar áttért a védekezésből támadásba és sikerült párszor megsebesíteni a szellemet. Kagome az utolsó pillanatban lelőtte a szellemet, aki ebbe belehalt. A halott szellem teste elpárolgott, majd csend ereszkedett a rejtélyes helyre.
-Ez hamar ment! Köszönöm Kagome!
-Szívesen!
Kagome odasétált Inuyashához és megsimította a félszellem karját, aki erre beleborzongott. Kagome mondta, hogy álljanak meg, mert el kell látni a sebeket. Leültek a semmiben és a miko óvatosan, és lágyan kezdte el kezelni a félszellem karját. Egy kis idő múlva már nem a sebet nézték, hanem egymás szemében néztek. Amikor Kagome befejezte a seb ellátását Inuyasha megfogta a kezét és megköszönte. Aztán egy kicsit tovább fogta, mint feltétlenül szükséges lett volna. Eltelhetett pár perc, mire észbe kaptak, mert vöröslő arccal felálltak és elindultak a már nyitott ajtó felé. Amikor átértek, egy másik furcsa világban érezték magukat. Ez a hely teljesen olyan volt, mint a középkori Japán, csak annyi kivételével, hogy itt minden fordítva volt. Az égen jártak és a fejük fölött volt a patak és a fák. Egy kicsit jobban tetszett nekik ez a hely, de ég z sem volt bizalomgerjesztő.
-Szerinted, merre kell mennünk?- kérdezte Inuyasha
Kagome egy pár percig hallgatott és közben koncentrált a barátaira. Ezután felemelte az egyik karját és mutatott egy irányt.
-Arra!
-Biztos?
-Igen! Nagyon erősen érzem, hogy arra van a helyes irány. Próbálom megérezni Miroku szellemi erejét, csak azt nem tudom, hogy itt is működik-e.
-Ha nem vagy benne biztos, akkor honnan tudod a helyes utat?
Kagome megállt Inuyasha előtt és elkezdett mosolyogni.
-Hallgatok a szívemre!- azzal megfricskázta a félszellem orrát.
Inuyasha nem tudott egy szót sem szólni, mert olyan erős vágyat érzett arra, hogy Kagomét a karjaiba zárja, hogy először ezt kellett legyőznie. Nem értette, hogy amióta elkezdték ezt a feladatot, sokkal közelebb érzi magához a mikot, mint eddig bármikor. Azt hitte, hogy ezt a hely teszi vele, de tévedett…
-Menjünk tovább!
Egymás mellet szorosan haladtak, mert nem tudták, hogy vajon hol lehet majd a második szellem. Elértek egy olyan helyre, ahol felettük lévő erdőben egy tisztás volt, amikor az egyik fáról leugrott egy kis manóféle.
-Sziasztok!
-Szia! Te ki vagy?- kérdezte Kagome
-Én vagyok ennek az erdőnek a szelleme. Ne aggódjatok, nem én vagyok az a személy, akivel küzdenetek kell. Engem a tanács küldött.
-És mit akar a tanács?- kérdezte idegesen Inuyasha, mert valami nem tetszett neki ebben a manóban.
-Hát ezt elég nehéz megmagyarázni, de megpróbálom.- Inuyasha érezte, hogy baj lesz.- Azt akarják, hogy állítsalak meg benneteket.
Mire bárki is tudott volna reagálni, a manó egy furcsa port fújt rájuk, mire mind a ketten összeestek. Amikor felkeltek, akkor alig akarták elhinni, hogy még életben vannak. Azt hitték, hogy az ájulás után a manó aljas módon megöli őket. A manó ott ült előttük és mosolygott.
-Csakhogy felkeltetek! Már kezdtem unatkozni, szórakozzunk egy kicsit. Kagome, öld meg Inuyashát!
Inuyashának csak annyi ideje maradt, hogy éppen el tudott ugrani Kagome támadásától. Azt a félszelem sem tudta, hogy honnan szerzett a miko egy kardot, de azzal támadt. Megállás nélkül támadta a félszellemet, aki csak védekezni tudott. Nem akarta bántani Kagomét, ezért egy ujjal sem ért hozzá. Egy rövid pillanatra a félszellem meglátta Kagome szemeit, amiből könnyek folytak és ekkor tudatosult benne, hogy Kagome küzd a kényszer ellen. Ekkor kihúzta a kardját Inuyasha és nekitámadt a manónak. A manó erre a lépésre nem számított, mert nem maradt elég ideje, ahhoz, hogy kivédje a támadást és belehalt a sérüléseibe. Amikor a törpe teste is köddé vált, Kagome szemei is kitisztultak. Bűntudata volt, hogy nekitámadt Inuyashának.
A miko sírva fakadt és lezuhant a földre. Most tört ki belőle az egy hónapi fájdalom. Nem bírta abbahagyni a sírást és még Inuyasha sem tudta megnyugtatni. A félszellem odament hozzá és megölelte, erre Kagome egy kicsit megnyugodott.
-Sajnálom Inuyasha! Nem akartalak bántani!
-Nincs semmi gond! Tudom, hogy nem akarsz ártani nekem. Nyugodj meg, mert várnak minket a barátaink.
-Igazad van!
Eközben egymás szemeit nézték, és azt sem vették észre, hogy egyre jobban csökken köztük a távolság, majd gyengéden és mindenmondóan megcsókolták egymást. Erre vártak már mióta, de ez még maguknak sem merték bevallani. Mikor befejezték, mosolyogva folytatták az útjukat.
Még mindig a furcsa erdőben haladtak. Egy kis idő múlva elértek egy faházhoz, ami körül egy kimondottan erős védőpajzzsal volt ellátva.
-Szerintem megérkeztünk!- mondta Kagome
-Szerintem is, de most mit csináljunk? Így nem tudunk bemenni.
-Azt mondta Ayumu, hogy ezt nekem kell megoldanom…
-Ketten csináljuk! Én is meg akarom menteni őket. Lehet, hogy az erőm nem akkor amint a tiéd, de azért még a segítségedre lehetek.
-Ahogy akarod Inuyasha!
-Hogy csináljuk?
-Még nem tudom, de meg kell próbálni mindent.
Már egy órája próbálkoztak mindennel. Varázs-cetliktől kezdve a tisztító nyílvesszőkig mindennel, de a pajzs csak nem akart feloldódni. Megtörve leültek a pajzzsal szemben és csöndben gondolkoztak. Egyszer csak Kagome szólalt meg.
-Emlékszel arra az időre, amikor még Naraku után jártunk? Mennyi vidám dolog történt velünk.
-Emlékszem! Csak annak a szemét Narakunak nem kellett volna élni.
-Igaz, de…
-Emlékszel, amikor elmentettek Sangoval fürdeni és én kaptam azt a feladatot, hogy tartsam távol Mirokut. Mindennel próbálkoztam, de mindig kicsúszott a kezemből…
-Aha…!- mondta sejtelmesen Kagome
-Most mi van?
-Ez csak egyszer történt meg?
-Hát… őőő…tudod…
Kagome el kezdett nevetni, majd Inuyasha is vele nevetett, ekkor valami furcsa történt, mert a pajzs kezdett vékonyodni. Hamar rájött a miko, hogy hogyan lehetne ez a pajzsot szétoszlatni. Megpróbáltak további vidám emlékeket felidézni, de a pajzs semmit sem változott. Ekkor Kagome elhatározta, hogy egyedül próbálkozik tovább. Sokáig tartott meggyőznie Inuyashát, hogy egyedül sokkal többre megy. A félszellem nagy nehezen beletörődött, majd utat engedett a mikonak. Kagome odasétált a házhoz és minden erejét összeszedve koncentrált a falra, elhatározta, hogy ha kell, akkor még az életét is felajánlja, ha a barátai újra élhetnek. Hosszú percek teltek el, de még nem történt semmi. Ezután egy kis világosság gyúlt Kagome szívénél, ami egyre növekedett és egyre jobban bevilágította a transzban lévő Kagomét. Kagome eddig egymásba kulcsolt kezeit kitárta és elkezdett lebegni a levegőben. Félelmetes látvány nyújtott, de valahogy Inuyasha tudta, hogy nem esik semmi bántódása kedvesének. Ekkor Kagome megfordult és a félszellem szemeibe nézett. Még mindig lebegett, lassan elindult Inuyasha felé. Amikor kellő távolságban volt, akkor kinyújtotta kezeit. A félszellem megfogta a kezét. Hűvös volt a keze, ahogy hozzáért Inuyasha is érezte, hogy kezd teljesen kifordulni önmagából. Becsukta a szemeit, majd mikor újra kinyitotta, látta, hogy már ő is lebeg és együtt állnak a kis faház előtt. Ekkor kinyílt teljesen a pajzs. Kagome és Inuyasha egymáshoz fordultak és megölelték egymást, ekkor lassan süllyedni kezdtek, majd szilárd talajt éreztek a lábuk alatt. Felálltak és szó nélkül indultak be a kis házikóba. Amikor beléptek, elsőnek nem láttak senkit. Ahogy egy kicsit jobban szétnéztek, láttak egy szobát, ahonnan fény jött. Kagome és Inuyasha lassan elindult a szoba felé, de nem érték el az ajtaját, mert az magától kinyílt vagyis kinyitották. Sango szinte kitépte az ajtót.
A két lány ott állt egymással szemben és mind a kettejüknek könny folyt a szemükből. Sango elindult Kagome felé, de a miko megállította.
-Sango várj! Addig nem érhetünk hozzátok, amíg innen ki nem jutunk…
-Miért?- kérdezte sírva Sango
-Azért, mert akkor már nem lesztek sérthetetlenek többé, és ha megsérültök vagy meghaltok, akkor többet nem tudunk kihozni titeket.- mondta Inuyasha
-Értem!- csatlakozott a beszélgetéshez Miroku
-Szerintem menjünk, mert van még egy szellem, akit le kell győzni, és nem lenne jó, hogy ha itt találna meg bennünket.- mondta Kagome
A teljes csapat elindult, hogy mihamarabb újra az élők világában legyenek. Sikeresen túljutottak az erdőn és átértek a pókok birodalmába, de még senki nem támadta meg őket. Kagome nagyon ideges volt, mert tudta, hogy lesz még egy csatájuk és most valahol a lelkében kigyulladt a vészriadó. Tudta, hogy hallgatnia kell a szívére, ezért hirtelen megtorpant.
-Mi a baj Kagome?- kérdezte Miroku
-Valami nem stimmel, mert már régen meg kellett volna támadnia minket az utolsó szellemnek…
-Arra nem gondoltál, hogy valahol máshol vár minket?- kérdezte Inuyasha
-Szerinted akkor a többi szellem nem várt volna minket rossz helyen? Tudták, hogy meg fogjuk találni a házat, sőt még segítettek is!
-Ezt hogy érted?- kérdezte Sango
-Amikor áthaladtam a kapun, mind a kétszer éreztem, hogy az a kapu nem szokott ott lenni, hanem odaidézték. Ez azt jelenti, hogy…
-Szándékosan akarták, hogy megtaláljuk őket! De akkor hol van a harmadik szellem?
Amire kimondta Kagome felordított és a szívéhez kapott. Ekkor egy pirosas fény áradt belőle és valami kiszállt a testéből. Első ránézésre egy másik Kagome állt előttük, de azzal a különbséggel, hogy egy piros kimonót viselt és piros volt a szeme. A rendes Kagome ájultan feküdt a földön. Sango már majdnem odaszaladt, de Inuyasha megállította, mert nem szabad, hogy hozzá érjenek.
-Sziasztok! Úgy látom ez a kis fruska rájött a turpisságra.- mondta a szellem és közbe Kagoméra mutatott.
-Mit akarsz Kagométól?- kérdezte Miroku
-Nagyon egyszerű! Azt akartam, hogy kikerüljek erről az átkozott helyről, és ott folytassam, ahol Naraku abbahagyta. Elegem van a Tanácsból, mert idekényszeríttetek ebbe a világba.
-Mit akarsz te Narakutól?- kérdezte Inuyasha
-Először is ki akartam jutni ennek a lánynak a segítségével, de az erejével kiűzött magából. Azt nem tudom, hogy hogyan, de érzékelte a jelenlétem a testében és egyszerűen kitaszított magából. Ha tervem bevált volna, akkor kint egy varázslattal újraélesztettem volna Narakut, akinek a szolgálatába álltam volna, és segítettem volna neki a nagy tervében.
-Honnan gondolod, hogy Naraku nem ölt volna meg?- kérdezte Sango
-Onnan, hogy a jóslatot mindenki félreértelmezte. Nem Ayumu az a személy, aki kell Narakunak a teljes és gyönyörű átváltozáshoz, ami olyan hatalmat ad neki, mint még senkinek nem volt. Egy halálisten nem lehet olyan erős, mint ez a lány.- ekkor megint Kagoméra mutatott.- És hogy a kérdésedre válaszoljak, Narakunak Kagome kell és az ő méhe, mert bizony neki kell kihordania Naraku gyermekét, akinek majd a vére kell.
-MIIIIIIIIIIIIIII????????????????- kérdezték egyszerre
-Nem hagyom, hogy Kagoméhoz érjenek akár egy ujjal is.- mondta Inuyasha
-Úgy látom feltámadt benned a hősszerelmes. Amikor benne voltam megtudtam pár dolgot, így például azt is, hogy végig szerelmes volt beléd és te is belé. Nekem nem kell megjátszanod magad Inuyasha, mert én vagyok Kagome. Addig, amíg engem meg nem ölsz, addig Kagome sem szabadul fel, de van sajnos ennek egy hátulütője. Amikor megölsz engem, akkor meghal Kagome is.
-Ezt nem teheted!- mondta sírva Sango
-Miért ne tehetném, én egy szellem vagyok és mindent meg tudok tenni, amihez csak kedvem van. Ha akarom…
Ekkor a szívéhez kapott és térdre esett. A valódi Kagome kékes fénnyel felállt és lassan kinyitotta a szemét.
-Elrontottad a dolgokat Nakuzami. Azt nem vetted figyelembe, hogy nem haltam meg. Meg kellett volna ölnöd ellőtte. Sajnos így most nekem kell, hogy megöljelek.
-Nem félek tőled Kagome! Most csak gyenge erőd van, mert elszívtad előlem, de már többet nem tudsz.
-Honnan tudod, hogy ennyi erő nem elég az elpusztításodhoz.
-Hmmm… Túl sokat hiszel magadról!
-Úgy gondolod?
Ekkor Kagome eltűnt a szeme elől és csak a háta mögött bukkant fel újra. Nakuzami annyira meglepődött, hogy azt sem vette észre, hogy Kagome az erejével ellöki. Az ál Kagome kb.6 métert repült, majd földet ért. Nagy nehezen felállt és a száján kicsorgó vért letörölte. A valódi Kagome csak egy mosolygott a dolgon és újra elindult a szellem felé. A többiek döbbenten nézték a történéseket. Inuyasha próbált segíteni Kagoménak, de nem tudott megmozdulni.
-Azt akarom, hogy maradjatok ott, így nem tudtok mozogni. Ne aggódjatok, mert könnyen elbánok vele.- mondta a valódi Kagome
-Te kis…- ordította közben Nakuzami.
-Csak nyugalom, mert az idegesség csak árt az egészségednek. Miért nem mutatod meg valódi alakod?
-Már pont azt akartam tenni, mert akkor sokkal erősebb vagyok…
Az ál Kagome lassan átváltozott egy csinos, de annál gonoszabb kinézetű nővé. Lassan készen állt az új küzdelemre, de valami megzavarta. Kagome halkan nevetni kezdett.
-Mit röhögsz?
-Csak azt, hogy milyen szánalmasan gyenge vagy!
Erre annyira bedühödött, hogy nekiesett volna Kagoménak, ha a miko egy könnyű mozdulattal meg nem öli. A többiek döbbenten figyelték az eseményeket és érezték, hogy ez a Kagome nem az a személy, akit ők megismertek. Ez a Kagome megölt egy szellemet. Ez még nem is lett volna gond, mert elég sok szellemet ölt már meg, de mindegyik után sírt és bűntudata volt, de most vértől csöpögően nevetett. Inuyasha, Sango és Miroku érezte, hogy újra tudnak mozogni. Kagome most már nem volt olyan túlvilági, mint az előbb, de láthatóan sokkal gyengébb volt. Inuyasha odament hozzá és átkarolta. Erre a miko sírva fakadt és alig bírta abbahagyni.
-Annyira sajnálom… én nem akartam… senkinek sem ártani.
-Tudom jól!- mondta Inuyasha
-Nem én voltam az előbb…
-Ezt is tudom! De most már a régi vagy!!!
-Igen, de én nem akarom azt a személyt újra érezni magamban, mint az előbb voltam. Olyan bosszút éreztem magamban, hogy képes lettem volna minden fájdalmamat megbosszulni. Az erő, ami bennem volt, nagyon félelmetes volt. A fejemben beszélt egy hang, ami elárulta, hogy ezzel a módszerrel, sokkal erősebb lehetek akárkinél és megmutatta, hogy hogyan működik az erőm, de rájöttem valamire.
-Mire?
-Arra, hogy bár erősebb vagyok, de sokkal magányosabb is lehetek, mert egy idő után már ti sem lennétek velem.
Mindenki csak hallgatott, mert nem tudtak mit szólni, mert az tény és való, hogy teljesen máshogy viselkedett Kagome és ez nekik nem tetszett.
-Szerintem menjünk, mert nem akarok itt maradni többet.- mondta a csendet megtörve Sango
-Rendben!- mondták egyszerre
-Lassan el is érték a kijáratott, alig várták, hogy újra az élők világában legyenek.
Mikor átléptek a kapun, ami már várta őket, mindenki nagyon örült. Kagome a barátnőjét ölelte, mert be akarta pótolni az elvesztegetett időt.
A kis csapat megköszönte a segítséget, majd hazamentek. Soha nem hagyták el egymást és boldogan éltek.
The End
|