|
18. rész
2008.06.27. 11:29
18. rész: A kapu titka
Sesshoumaru is zaklatottan feküdt le, majd nagy nehezen el is tudott aludni. Másnap mind a ketten nagyon korán keltek fel, próbálva elfelejteni a tegnap történteket, de ez a nap sem úgy sikerült, ahogy eltervezték.
Egymás mellett lépkedve haladtak a könyvtár felé. Kellemes dolgokról beszélgettek, főleg az elkövetkező esküvőről. Asami mindent elmondott az ő álomesküvőjéről, amelyet majd tartani fog, ha egyszer férjhez megy. A démon csak hallgatta, majd magában levonta a következtetést, hogy az aquirok vezetője sem több mint egy nő, kinek álmai vannak.
„Tele van álmokkal, amit meg akar valósítani. Az esküvője is olyan álomba illő, amely nem illik a személyiségéhez, de ő is csak egy nő, kinek fontos az egész eskü. Talán megtalálja majd azt a személyt, aki tudja neki teljesíteni, habár keményen leellenőrzöm majd… miket gondolok én…”
Elértek a könyvtárhoz, majd mind a ketten egyszerre léptek be. Fogalmuk sem volt, hogy milyen könyvet kellene keresni, így elindultak egy soron, majd minden könyvet megnéztek. Pár óra is eltelt, de semmilyen utalást nem találtak arra, hogy hogyan lehetne dimenziókaput nyitni. Olvastak pár utalást, hogy van ilyen varázslat, de semmit nem írtak le róla. Asami is fáradtan rogyott le a székre és kezébe vette a harmincadik könyvet. Már látta, hogy ez is teljesen reménytelen lesz. Hangosan nyögve eldobta a könyvet, majd letette a fejét az asztalra.
-Reménytelen!
-Ne add fel ilyen hamar!
-Könnyű azt mondani! Ez volt legalább az ötvenedik könyv, amit olvastam, de semmit nem ír le róla. Lehet, hogy soha nem is tudták megcsinálni!
-Lehet, de akkor sem kell feladni… ide akarod hozni a szüleidet és a nagyanyádat, vagy sem!
-Persze!
-Akkor meg maradj csöndben és olvass!
Asami durcásan levett egy könyvet, majd kinyitotta. Már a felét is elolvasta, mikor egy kis szakaszhoz ért.
„A dimenziókapu egyetlen ismerője Fuyumi, ki ennek segítségével eltűnt egy másik világba, ahol magas épületek és zajos műszerek voltak. Mikor visszatért, elmesélte a világot, ahol járt, majd visszatért oda és megalapította ott is az aquirok védőbástyáját… Olyan ismerős ez a nő… megvan!”
Asami olyan gyorsan felállt, hogy a szék is hangosan felborult mögötte. Sesshoumaru is ránézett, mivel látta, hogy örömtől csillog a szeme a lánynak. Asami hirtelen az anyja nyaklánca után kapott, majd kinyitotta.
-Anya, halod, amit mondok! Hahó… itt vagy?
Egy kis idő múlva az ékszer kéken fényleni kezdett, majd, mint egykor egy női alak kezdett kibontakozni a semmiből. Felvette az anyja alakját, aki karba tett kézzel állt.
-Igen? Nem tartozol egy kis magyarázattal lányom?
-Mivel?
-Miért nem hívtál meg az avatásodra?
-Gyorsan történt az egész és egy kicsit bonyolult is lett volna, bocsáss meg!
-Ezért még járni fog neked egy kis…
-Majd később! Sesshoumaru és én…
-Szóval ez a férfi lenne a nyugati nagyúr? Igazán jóképű…- erre a démon elismerően bólintott.
-Anya! Térjünk a lényegre, jó?
-Ahogy akarod! Miben segítsek?
-Hallottatok már a dimenziókapuról?
-Igen! Az a nő az ismerője, akinél jártunk!
-Ahogy gondoltam! Hogyan tudok vele a leggyorsabban beszélni?
-Na várjunk csak, minek kell neked a dimenziókapu?
-Az majd később! Előbb tudjam használni, majd utána elmondok mindent! Kérlek, tudnál neki szólni, vagy el tudsz menni hozzá?
-Máris indulok! Egy óra múlva keress újra és beszélhetsz vele!
-Rendben!
A nő alakja elhalványult, majd végleg eltűnt. Asami elégedetten kifújta a levegőt, majd a démonra nézett, aki elégedett fejjel nézett vissza.
-Kedvelem az anyádat!
-Azt elhiszem! Csodálkoztam volna, ha nem kedvelted volna… önimádó!
-Mi van?
-Semmi!
Asami és Sesshoumaru csendben megvárták azt az egy órát, amit Asami anyja kért tőlük. Egyikük sem mozdult ki a könyvtárból, mert nem akartak felesleges kérdéseket. Ahogy letelt az egy óra. Asami, mellette Sesshoumaruval újra kinyitotta a medált, majd egy perc múlva két alak kezdett kiformálódni. A másik nő öreg volt és görbe hátú, de sugárzott belőle az értelem.
-Itt vagyunk kicsim!
-Remek! Maga Fuyumi?
-Honnan tudod a nevem?
-Ebből a könyvből! Egy olyan aquir neve volt ez, aki itt élt a középkorban, de elsajátította a dimenziókaput és a modern világban élte tovább az életét. Valahogy csak magára tudtam gondolni, mikor ezt olvastam, akkor persze minden összeállt. Csak maga lehet az, mivel ön az egyedüli, aki túl fiatal a modern korhoz képest. Magának öregebbnek kellene lennie, ekkor jöttem rá, hogy csak maga lehet Fuyumi!
-Okos vagy gyermekem! Akkor mond, miért érdekel a kapu titka?
-Egy meglepetést akarok okozni valakinek, meg akarom tanulni, de ezt sajnos nem találtam egy könyvben sem…
-Persze, hogy nem! Ez egy kicsit tiltott dolog, mivel felzavarhatja a világ egyensúlyát…
-Akkor nem tanulhatom meg?
-Egy szóval sem mondtam! Akinek a legnagyobb joga van használni, az a vezető. Mivel neki van az egyedüli hatalma hozzá. Én súlyos árakat fizettem azért, hogy utazzam. Ha te használod, akkor viszont nem szenvedsz károsodást.
-Akkor segít nekem!
-Önnek mindenben hime!
Fuyumi hosszadalmas magyarázatba kezdett, amit Asami figyelmesen meghallgatott, de rá kellett jönnie, hogy ez nem is olyan könnyű dolog. Tele van komplett varázslatokkal és tisztító tekercsekkel. Ha minden jól megy, akkor egy három nap alatt teljesen elsajátíthatja a kapu titkát. Így megbeszélték, hogy aznap este már is kezdik. Sesshoumaru támogatta ebben. A vacsora után, mind a ketten felálltak, majd elindultak a könyvtár felé. Senkinek nem szóltak, hogy hova tartanak. Kagome és Takado ezt észre is vette.
-Miben sántikálnak ezek?- kérdezte a félig aquir
-Fogalmam sincs! Egész vacsora alatt csöndesek voltak és együtt mentek el, szerinted ők…
-Ki ne találd! Ezek ketten… ki van zárva! Ma még hagyjuk őket, de holnap kérdezzünk rá, rendben?
-Oké!
Mindenki elindult a szobájába, lepihenni, csak a könyvtárban égtek a gyertyák. A kisebb szobában egy női kántálást lehetett hallani, ami néha abba maradt és motyogott, majd szitkozódott egyet, majd folytatta a kántálást. Hajnalban fáradtan állt fel, majd a démon támogatásával elindultak a szobája felé. Az ajtóban elköszöntek egymástól, majd mind a ketten elaludtak. Másnap ők keltek a legkésőbb. Együtt mentek le reggelizni, de egyikük szeme sem volt kipihent, ezt már többen is észrevették. Ahogy vége lett a reggelinek, megbeszélték, hogy most egy kicsit pihennek, majd este megint folytatják. Asami kiment sétálni egyet. A kedvenc részénél leült egy kis padra, majd a fákon csicsergő madarakat figyelte. Nem tudta, hogy mennyi idő telhetett le, mikor egy kis rázást érzett.
-Asami… Asami… kelj fel!
-Igen?
-Mi bajod?- kérdezte Kagome
-Álmos vagyok!
-Azt látom, de miért?
-Nem aludtam túl jól!
-Sesshoumaru is fáradt! Csak nem együtt voltatok?
-Nem! Azt nem tudom, hogy ő miért fáradt, de én egész éjszaka csak forgolódni tudtam…
-Miért?
-Mert… aggaszt ez a császárság dolog!
-Tényleg elég nehéz lehet neked, de…
-Kérlek, hagyjuk ezt abba! Mesélj valamit…
-Mit?
-Mondjuk, hogy mit kereset megint nálad Inuyasha?
-Te… érezted… hát… ööö…
-Ne kertelj!
-Ott aludt nálam…
-És?
-Semmi, tényleg! Kereste Sesshoumarut, de nem volt a szobájába…
-Tényleg? Nálam sem járt, pedig azt hittem, hogy eljön!-hazudta
A lányok tovább beszélgettek, eközben Sesshoumaru is a szobája felé tartott, mikor két fiú megállította. Ahogy visszafordult, Takado és Inuyasha állt mögötte. A fiúk karba tett kézzel álltak előtte.
-Mit akartok?
-Kérdezni tőled!- mondta Takado keményen
-Akkor mondjad, nincs sok időm!
-Mit csináltatok Asamival tegnap éjszaka?
-Én bizony semmit! Nem is láttam éjszaka! Lehet, hogy a szobájába volt, de ezt nekem miért kéne tudni?
-Bátyus, hol voltál tegnap éjszaka? A szobádba biztos nem, mert kerestelek, de nem voltál benn… csak nem Asaminál töltötted az éjszakát?
-Normális vagy? Én nem töltöm vele az éjszakámat, arra ott vannak a szolgák! Ha tudni akarod, akkor tényleg nem voltam a szobámban, de Asami közelében sem voltam. Egész éjszaka a könyvtárban voltam…
-Minek?
-Ne követelőzz Takado! Nem vagy olyan helyzetben, hogy megkérdőjelezz! Egy könyvet kerestem, a nyakékről, amit Asami hord, de nem találtam semmit… elégedett vagy?
-Gyanús vagy te nekem!
-Amennyiben?
-Ha egy hajszála is meggörbül Asaminak, akkor magam tekerem ki a nyakad!
-Takado, ahhoz korábban kelj fel… mire észrevennéd, nem lenne a fejed a nyakadon. Fogadd meg a tanácsom, maradj távol tőlem, és ne gyárts teóriákat.
Sesshoumaru megfordult, majd a szobája felé vette az irányt. Ott gyorsan lefeküdt és aludt egyet. Mind a démon, mind az aquirok vezetője legszívesebben aludt volna egész nap, de még az istenük is ellenük volt, mert ma kereste meg őket mindenki, és felesleges kérdésekkel árasztották el. A vezetőt még a népe is megkereste, hogy áldja meg a földeket, így Asami az egész délután kint a földeken töltötte, áldva mindent. Szerencsére eléggé megtanulta és Kagome is vele tartott. Már 5 fele járhatott az idő, mikor már a városban voltak. A palota kapujában jártak, mikor egy kislány rohant feléjük. Ekkor látta, hogy a többiek is szaladnak kifelé, a vendégekkel együtt.
-Asami hime!
-Mi a baj?
-10 férfi van itt, és el akarnak vinni pár aquirt, azt mondják, hogy Narakunak dolgoznak…
Asami szeme elvörösödött, majd mindenki szeme elől eltűnt. Olyan gyorsan szaladt a város széle felé, hogy alig lehetett látni. Dühös volt, magára is, mert nem érezte a jelenlétüket. Egy perc sem telt bele, mikor beérte őket. A tíz férfi tényleg nagyon erősek voltak, csak úgy sugárzott belőlük az erő. Ahogy észrevették a nőt, elengedték a megfogott aquirokat, akik rohanva elmenekültek.
-Ahogy Naraku-sama mondta! Itt van…
-Akkor örülök, hogy örömet okoztam nektek! Most azonnal takarodjatok a földemről és mondjátok meg Narakunak, hogy csókolja meg a hátsó felemet!
Ekkor érkeztek meg a többiek is. Mindenki ott állt, harcra készen. Asami hátranézett, majd olyan fagyosan szólalt meg, hogy a nagyuraknak is felállt a szőr a hátán tőle.
-Aki beleavatkozik, azt magam ölöm meg!
-De fáradt vagy Asami, és fegyvereid sincsenek!- mondta Kagome
-Megmondtam!
Asami visszafordult, majd az idegenekre nézett. A 10 főből 4 előre lépett, majd nekirontott a lánynak, aki csak várt, majd minden támadást kikerülve hátrált. Nem volt ideges, sőt nyugodt is volt. Tényleg erősek voltak, de érezte, hogy csak játszanak, mert közel sem annyi energiát fektetnek a támadásaikba, amire képesek. Megunta a hátrálást, mert egy erősebbet rúgott a földre, majd megállt. Két erőteljes rúgással a földre küldte 2 támadóját, akik nem mozdultak többé. Az egyiknek betört a feje, a másiknak, pedig láthatóan darabokra tört a karja. Megállt, majd vörös szemekkel nézett a maradék nyolcra.
-VEGYÉTEK KOMOLYAN, MERT HA NEM, AKKOR MOST ÖLLEK MEG TITEKET!
-Nem vagy képes ölni, Asami!
-A te kedvedért talán képes leszek rá!
Asami nekirohant, majd villámtáncot bevetve eljutott a hátsó hathoz és az első ember előtt termett, majd megvillantak a kezein lévő karmok és átdöfte a férfit, aki vért köpve elterült a földön. A maradék támadó felhördült, majd többen is nekitámadtak a lánynak, aki csak hátrált, majd közben motyogott. Mikor végzett, keresztbe tette a karjait, majd gyorsan széthúzta, mire hatalmas szélpengék jelentek meg, mire 3 támadó vérbe fürödve elterült a földön. A lány felállt, majd elnevette magát. Letörölte az arcán lévő vért, majd megnyalta a kezeit. Kezdett mindenki megijedni tőle, a démonok tudták, hogy Asami most érezte meg a démoni mivoltának hátrányát, hogy vágyik a vérre és az ölésre. Eközben Asami saját magával viaskodott, mivel olyan érzések kerítették hatalmába, amit soha nem akart érezni. A vér íze a szájában és az a kellemes érzés, mikor kioltotta ezeknek a férfiaknak az életét, mindennél boldogabbá tette.
„Mi van velem? Én nem érezhetek ilyet… térj már észhez!”
A lány mindenki szeme láttára, földre vetette magát, majd erősen a földbe ütötte a fejét, mire egy kicsit felrepedt a fejbőre és vérezni kezdett, de már a szeme nem volt vörös. Elkezdett köpködni, majd a kezeivel kezdte el takarítani a száját. A maradék idegen is csak nézett, majd ezen felbátorodva nekitámadtak. Asaminak nem volt elég ideje, így mindegyiktől bekapott egy hatalmas ütést, mitől gurulva a földön elterült. Egy percig nem is mozdult, majd remegő karokkal felemelkedett. Felállt lassan majd a szájában lévő vért kiköpte. Érezte, hogy az egyik bordája eltört és az egyik karja is keményen megzúzódott. Nem is tudta nagyon mozgatni. Látta, hogy Sesshoumaru előre lép, de ránézett.
-A mondandóm rád is vonatkozott!
-Te nem parancsolsz nekem!
-AMÍG ITT VAGY, ADDIG AZT TESZED, AMIT ÉN MONDOK!
Asami körül a levegő hatalmas erővel örvényleni kezdett. A lány teste fénylett, majd megemelkedett, a szeme elfehéredtek és a haja is teljesen fehér lett. Kinyújtotta a karjait, majd mind a két kezére egy-egy ág csavarodott fel, amely kardként szolgáltak. Ezután a levegőben siklani kezdett, de olyan gyorsan, hogy senki nem látta, csak akkor mikor újra felfedte magát. Minden egyes felfedéskor egy-egy idegen férfi hullott holtan a földre. A legdurvább annak a férfinak az állapota volt, aki veszekedett vele. Neki az egész hasa felnyílt és ömlött belőle a vért. Asami véresen nézte őket, majd magát. Még mindig hófehér haja és szemei voltak. Közelebb ment mindegyikhez és feléjük tartotta a kezét, mire kékesen derengeni kezdtek a testek. Beforrtak a sebek, de aléltak voltak még mindig. A lány próbált visszatérni az igazi testébe, de nem nagyon akart neki menni. Saya ekkor monda, hogy egy óráig ilyen állapotban lesz. Tehát nem tehetett mást, mint ilyen állapotban elmenni a palotáig. Mindenki csodálva nézte a lányt, aki szent aquiri mivoltában sétált. Tudta mindenki, hogy egyedül ő mentette meg őket. A lány egyenesen a szobája felé vette az irányt. Ahogy belépett, csak arra tudott koncentrálni, hogy visszaváltozzon. Ekkor csillant meg a nyakék, amit az avatásán kapott meg. Megérintette, mire teljesen visszaváltozott. Ezután leindult az étkezőbe, de a beszélgetésre megállt és hallgatózni kezdett.
-Mi baja volt Asaminak?
-Ezt egy halandó nem értheti meg, sőt egy aquir sem. Mi démonok betegesen vágyunk a vér és az ölés ízére. Asami hime is megérezte ezt és ez ellen küzdött. Ezzel csak az a baj, ha egyszer megérzi a vér ízét, akkor többet nem tud róla megfeledkezni…- mondta Madarame-sama
-Az nem lehet! Asami nem válhat olyanná…
-Nem is fog! Amint láttad ellenállt neki, és neki van még egy nagy előnye… ő az aquirok vezetője. Több benne az aquir vér, mint a démoni, így nem lesz nehéz ellenállnia. Amúgy bámulatosan elbánt velük!- mondta Zaraki
-Tényleg!- mondta észak nagyura- Nagy ereje van, amit nem is vet véka alá… csak kár, hogy ennyi erőt kiadott magából…
-Tévedsz kedvesem! Tudod, hogy megérzem, hogy ki mennyit használ az erejéből. Ez a lány csak a 20%-át használta az erejéből…
-Mi? Az lehetetlen…
-Pedig igaz! Elképesztő…
-Elnézést, hogy zavarom a kis társalgást, de már visszaalakultam és gondoltam…
-Asami a hajad!
-Tudom! A megerőltetéstől kifehéredett, de az is visszaalakul majd. Ahhoz kell egy kis idő. Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, hogy mit tudok kezdeni egy törött bordámmal és a karom is eltört. Sajnos egy kicsit lebénult és a titkos erőmet nem tudom használni, mert túl sok erőmbe kerülne…
-Az orvosok sem tudnának neked többet segíteni…
-Remek! Akkor…
Mindenki szeme láttára Asami teste felemelkedett, majd kéken izzani kezdett. Kisebb fényes gömbök emelkedtek fel a teste körül, majd a testébe áramoltatta őket. Érezte, hogy a bordája és a karja is összeforrt. Mikor végzett, akkor visszatért a földre, majd fáradtan rogyott a földre. Sesshoumaru máris odatermett, majd az ölébe vette a fáradtan csillogó szemű lányt, majd elindult a szobája felé. Az étkezőbe mindenki tátott szájjal állt. A vendégek azért, mert soha nem láttak ennyi erőt egy lányban, a többiek, pedig a démon aggódó viselkedésén. Eközben Sesshoumaru belépett a lány szobájába, majd lefektette őt az ágyra.
-Köszönöm! De…
-Maradj itt és aludj! Már amúgy is fáradt voltál, de most, pedig az életedet kockáztattad egy karért… normális vagy?
-Ha te mondod! Csak így nem tudok gyakorolni…
-Azt ráérünk éjszaka is! Addig kérlek, pihenj egyet.
A lány csak bólintott, majd rögtön el is aludt. Az egész délután átaludta, még a vacsorára sem ébredt fel. Úgy 11 felé járhatott az idő, mikor Asami szemei kezdtek kinyílni. Mikor végleg magához tért, akkor vette csak észre, hogy a szobájában pihen. Lassan felült, majd kinézett az ablakon. Már a csillagok is javában fenn voltak. Kimászott az ágyból, majd egy gyors fürdőt véve, felöltözött, majd kiment a szobájából. Elhaladt a démon szobája mellett és érezte, hogy nincs benn, így egyenesen a könyvtár felé vette az irányt. Ahogy belépett ott látta, a gyertyákat gyújtogató démont. Hálás volt neki mindenért, egy kisebb mosollyal az arcán ment hozzá közel. Sesshoumaru megfordult és látta, hogy itt van a fáradt hime.
-Ideje volt már, hogy felébredj!
-Kösz, az aggódást! Mióta vagy itt?
-Úgy egy órája! Addig le kellett ráznom az öcsémet és Takadot… kezdenek sejteni valamit, de teszek róla, hogy ne lássanak minket… vedd fel!
Sesshoumaru egy karkötőt adott a lánynak, aki szó nélkül felvette, nem tudta, hogy ez miért kell, de bízott a démonba. A férfi magához szorította a vörös arcú lányt, aki érthetetlenül nézett rá.
-Láthatatlanság evilági lények elől!- mondta a démon, majd mind a kettejük köré egy halvány burok jelent meg, amely abba a pillanatba el is tűnt.
Elengedte a megszeppent lányt, majd magyarázatba fogott. Elmagyarázta, hogy azért kellett a karkötő és az ölelés, mert különben egymást sem látták volna. Erre Asami szeme felragyogott, majd közelebb ment a gyakorló asztalhoz. Egész éjszaka gyakoroltak, majd megint hajnalba mentek lefeküdni. A szobájuk előtt Sesshoumaru feloldotta a varázslatot, majd beléptek a szobájukba. Asami rögtön elaludt, a démon is aludt egy kicsit, de reggelire felkelt. Együtt mentek le megint reggelizni, de már közel sem voltak annyira fáradtak. Kellemesen elbeszélgettek mindenkivel. Ez az egész színjáték még 4 napig tartott. Saya nagyon izgatott volt, mert másnap lesz az esküvője. Asami is megkapta az eskető szöveget, amit már meg is tanult. Ma lesz számára a nagy nap, hogy idehozatja a családját. Kinyitotta a medált, majd az anyja meg is jelent előtte. Asami mindent elmagyarázott, látszott az anyján, hogy nagyon örül neki, így máris elrohant az édesanyjáért és a megbeszélt időben otthon lesznek. Asami elégedetten csukta be a medált, majd lefürdött és felvette az ünneplő ruhát. Amikor elkészült, leült és kifésülte a haját, majd kisminkelte magát. Nagyon meg volt elégedve a munkájával, mert a méregcsíkokat is kellemesen kihangsúlyozta. Amikor elkészült, akkor átment a szomszéd szobába, ahol bekopogott, majd benyitott. A démon akkor vette fel az ünneplő kimonóját, mely eszméletlenül jól állt neki. Sesshoumaru is, ahogy meglátta a lányt elakadt a szava. Ilyen gyönyörű nőt még soha életében nem látott. Vetekedett Tanabe szépségével is.
-Elnézést, hogy zavarlak, de most beszéltem az anyámmal és egy óra múlva kezdhetünk.
-Rendben! Mindent tudsz?
-Remélem! Az utolsó részt, nem gyakoroltuk…- mondta vörösen
-Majd meg lesz valahogy!
Egy óra múlva újra találkoztak, majd elindultak a könyvtár felé. Beléptek majd megint elmondta a démon a láthatatlanságot, majd kezdek neki a szertartásnak. Gyertyákat gyújtottak, tekercseket írtak, Asami felrajzolta a pentagrammát, majd leült a közepébe. A démon köré helyezte a gyertyákat és a cetliket. A lány bólintott, majd elkezdett mormolni egy varázsigét. Már egy öt perce mondta, mikor kezdte érezni, hogy kezd elhomályosulni a terem, ekkor érezte meg a szájánál a démon vérének az ízét. Elkezdte lenyelni, majd minden kitisztult előtte. Tovább folytatta a varázsigét, egy 3 perc múlva mind a kettejük előtt egy kék kör kezdett megjelenni, amely egy nagyobb lett. Mikor már 2 méter átmérőjű volt, akkor lehetett már látni a három személyt, aki a kapu másik oldalán álltak.
-Jöjjenek! Asami nem tudja még teljesen irányítani…
A három személy egymás után beléptek, majd ezen az oldalon léptek ki. Ahogy mindenki átért Asami abbahagyott mindent, majd fáradtan sóhajtott egyet. Felállt, majd az anyjáék elé lépett. Most látta őket először, azóta, hogy itt van.
-Lányom! Te… gyönyörű vagy!- mondta az apja, akinek szintén megjelentek a méregcsíkok az arcán.
-A te lányod vagyok, nem?
-Kicsim! Annyira büszke vagyok rád!
Az anyja és nagymamája is megölelte, amitől a lány szeme könnyes lett. Ezután a lány bemutatta mindenkinek Sesshoumarut, nyugat nagyurát. Az anyja alaposan megnézte, majd a lánya mellé állt. Halkan mondta, de mindenki hallotta az éles érzékszerveknek hála.
-Nagyon helyes ez a nagyúr! Elfogadnám vejemnek…
-ANYA!
Sesshoumaru nevetni kezdett, mire mindenki ránézett. Főleg Asami lepődött meg, mert még soha nem hallotta ennyire nevetni. A démonnak szimpatikusak voltak a lány szülei, nagyon közvetlenek és kedvesek voltak. Ezután kezdődött a bújócskázást. Asami kimenekítette a szüleit és a nagymamáját a könyvtárból, majd a szobájába vezette őket. Szerencsére mindegyiken esküvőre való kimonó volt, ettől már nem kellett tartani. Megkérte őket, hogy az esküvő megkezdése után egy perccel jöjjenek le.
Elkezdődött az esküvő. A lányok Saya szobája felé indultak, mindenkin elegáns ruha volt, de a legszebb mégis Asami volt a kék és fehér mintájú bő kimonóba, amelyet egy fehér obival kötött meg. Saya hófehér ruhában volt és olyan gyönyörű volt, hogy ilyet még nem láttak. Nagyon izgatott volt. Mikor elkészültek együtt indultak le. A kertben volt felállítva az oltár, körülötte a vendégek és a nagyurak álltak. Az aquir nép is ott állt. Mindenki a közeledő mennyasszonyt figyelte és a mögötte haladó himét, aki a kezeibe ott tartotta a házassági tárgyakat. Ahogy elhaladtak a tömeg mellett, Asami látta a szüleit és a nagymamáját. Ahogy elérték az oltárt, Asami előre lépett, majd megállt Saya és Gisoku előtt.
-Kedves egybegyűltek! Azért vagyunk ezen a szép napon együtt, hogy e két személyt összeeskessük. A dédszüleim most készülnek örök hűséget fogadni egymásnak és ezt egy esküvel is, megpecsételik. Megáldom ezt a két személyt, akik sok dolognak lesznek az ősei.
Asami külön-külön megáldotta mind Sayát, mind Gisokut. A házasulandó pár teste felragyogott, majd el is halványult. Ezután a lány a mennyasszony fejére tette a szent fátylat, majd Gisoku kezébe, pedig a szent jogart.
-A fátyol jelenti az alázatot, melyet a férjed iránt érezned kell, de ne feledd, hogy jogod is van. A férjed jogara biztosítja számotokra az egyenrangot, a közös döntés és a közös emlékek jogát. Ez a két tárgy vezérelje a házasságotok minden percét. Kérlek benneteket, hogy adjatok jelet annak, hogy egy pár vagytok. Saya, aquirok ideiglenes vezetője, elfogadod Gisokut, jóban-rosszban?
-Igen!
-Gisoku, kedves dédapám, elfogadod Sayát, hites feleségednek jóban-rosszban?
-Igen!
-Akkor jelöljétek meg szerelmetekkel a másikat.
Saya és Gisoku boldog szemekkel nézett egymásra, majd átadták a szent tárgyakat Asaminak. Ahogy visszafordultak egymáshoz. Gisoku arrébb húzta Saya kimonóját, majd beleharapott a nyakába. Ahogy elhagyta az ajkaival a nő nyakát, annak egy jel jelent meg a nyakán. Saya is ezt tette Gisokuval, akinek szintén megjelent ugyanaz a jel. Mikor ez megvolt, akkor mindenki üdvrivalgatásban tört ki. Asami idejének látta az ajándékra, így felemelte a kezét, mire mindenki elhalkult és ránézett. A vezér Sesshoumarura nézett, aki mellé állt.
-Saya, Gisoku! Az én világomban szokás egy hatalmas ajándékot adni a friss házasoknak. Sajnos nem tudtam ennél jobb ajándékot kitalálni, de remélem, ez is tetszeni fog nektek. Ez az ajándék Sesshoumaru és az én ajándékom… Anya kérlek, gyertek elő…
Mindenki egy hármast kezdett el figyelni, akik elindultak az oltár felé. Ahogy elérték a szentélyt, megálltak és ránéztek a friss házasokra. Saya szeme könnyes lett. Gisoku is többet pislogott. Asami nagymamája előlépett, majd megfogta Saya kezeit.
-Anya! Gratulálok! Gyönyörű vagy apával együtt.
Saya magához húzta, majd zokogni kezdett. Asami is könnyezni kezdett a boldogságtól, hiszen nem is sejtette, hogy ekkora örömet fog okozni. Asami anyukája is megölelte a nagymamát és a nagypapát. Mikor megtörtént a nagy ölelkezés. Saya könnyes szemekkel nézett a dédunokájára. Mindenki csöndben hallgatta őket.
-Hogyan tudtátok ezt megoldani?
-Nyitottam egy dimenziókaput Sesshoumaru segítségével.
-De hogyan?
-Megtanultam! Az elmúlt egy hétben ezt csináltuk éjszaka. Ezért voltunk fáradtak, mivel semmit nem aludtunk. Egész éjszaka gyakoroltunk a könyvtárba.
-Istenem, Asami soha nem tudjuk meghálálni ezt nektek!- mondta Gisoku
-Nem is kell dédapám, csak szeressétek egymást.
Ezután kezdődött el nagy mulatság, amely másnap kora hajnalban ért végett. Asami nagyon jól érezte magát, hiszen boldog volt, de tudta, hogy még ezután vár rá egy megbeszélés a nagyurakkal. Mikor mindenki elvonult lefeküdni, csak ő és Sesshoumaru maradtak.
-Nagy örömet okoztál a szüleidnek is…
-Nélküled semmit nem tudtam volna megtenni, hálás vagyok és köszönöm!
-Nincs mit! Viszont most aludni akarok egyet…
-Ne is mond! A meleg ágyacskámban akarok lenni…
Elindultak a szobájuk felé, majd a lány ajtaja előtt megálltak. A démon nem szólt egy percig semmit, majd a lány szemébe nézett.
-Gyönyörű voltál ma!
-Köszönöm!
-Semmit nem vesztettél a fényedből egész este…
Sesshoumaru megcsókolta a lányt, aki viszonozta a csókot. Egymás karjaiba vetették magukat és átadták magukat az élvezetnek. Mikor megszakadt a kettejük közötti csók, a lány piruló arccal nézett a démonra. Nem akarta, hogy ez holnapra egy halvány emlék legyen, de még mindig ott motoszkált benne az az érzés, hogy összetéveszti őt Tanabéval. A démon közelebb hajolt hozzá.
-Jó éjt, Asami!- majd egy búcsúcsókot adott neki.
A lány nem tudta, hogy hogyan reagáljon. Bement a szobába, majd az ágyra vetette magát. A kezeit az ajkaira tette, majd egy boldog mosollyal az arcán aludt el. A két fiatal viszont nem tudta, de többen is látták a kettejük búcsúzását. Mivel Kagome éppen akkor lépett ki a szobájából, Inuyasha és Takado társaságában és kellemesen beszélgettek, mikor ledermedtek mind a hárman. Alig akarták elhinni, amit látnak. Ahogy a két szerelmes elhagyta a színteret, Kagome a szája elé kapott. Inuyasha tátott szájjal állt, és Takado sem tudott megszólalni.
-Láttátok?- kérdezte Takado
-Igen!- mondták egyszerre
-Akkor most mi van kettejük között?
-Szerintem még ők maguk sem tudják, de egyre több időt töltenek együtt…
-Én azért örülök!- szólalt meg Inuyasha- A bátyám egyre kiegyensúlyozottabb és mintha boldogabb is lenne, de ezt nála elég nehéz követni.
-Pihenjünk le és majd holnap beszélünk velük… lehet, hogy az éjszaka miatt volt az egész!- javasolta Kagome, majd mindenki elment aludni.
Aznapra mindenki nyugovóra tért. Ki-ki a maga szobájába. Mindenki fáradt volt, így hamar elaludt a palota.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
