12. rész: Az alázat pecsétje

Asami feje bólintott, majd újra lihegni kezdett. A démon tudta, hogy a tudatalattija megértette az üzenetét. Leült és figyelte tovább. Napok teltek el, de ne történt semmi, aggodalomra adva okot.

Eközben a lány egy másik világban járt. A környezete megint sötét lett és a semmiség villant meg mindenhonnan. Magányos volt, de érezte, hogy támogatják. Megint megpillantott egy kis apró fényt. Elindult arra, de most eltökélte, hogy nem dől be mindennek, és csak a szíve után megy. Ahogy átlépte a határt a fény és a sötétség között, egy erdős területen volt. Mindenhol szép egészséges és hatalmas fák álltak. A fű és zöld volt, a meleg nyári szél borzolta fel a haját. Megsimította a haját, majd elindult az egyetlen kis ösvényen, amit megpillantott. Sokáig semmi nem történt, de ebben az időben Asami rájött, hogy a középkori Japánban van. Mivel annyira tiszta volt a levegő, így tudta, hogy itt van. Az út végén egy páviánbundás férfi állt és egy nővel az oldalán és egy kislánnyal a másik oldalán. Ahogy közelebb lépett a férfi nevetni kezdett, de olyan hangon, hogy az aquirnak felállt a szőr a hátán, de nem hátrált meg. Egyre csak ment közelebb hozzájuk.

-Jó napot!

-Maguknak is!

-Csak nem Asami hime az?

-Nem vagyok hime, de tényleg Asami a nevem… miben segíthetek, kedves…

-A nevem annyira nem lényeges! Ez a két hölgy Kagura és Kanna. Kedves kis családommal arra gondoltunk, hogy meglátogatjuk kegyedet, kellene a segítsége…

-Igen? Miben?

-Kell az aquir erő…

-HOGY? MAGA NARAKU?

-Úgy látom, elég tájékozott. Igen, így hívnak. Tehát segít nekem, vagy elvegyem erővel?

-Inkább a másik lehetőséget választanám! Sajnos nincs ínyemre az erőm elkobzása, bocsi!

-Ugyan, részemről az öröm! Kanna, Kagura, kérlek…

Megkezdődött a harc. A magasabb és idősebb nő elővett egy legyezőt, majd egy csapással hatalmas tornádó méretű szélrohamot indított el a lány felé, aki gyorsan elugrott. Éppen ütött volna, mikor a kezein megjelentek láncok. Hirtelen megállt és a kezeit figyelte, majd a kislányt, aki épen varázsolt.

-Ha nem bánod, akkor ezt neked adom! Ezzel egy kicsit kiegyenlítettebb a küzdelem, nem? Ha a láncok összeforrnak, akkor a szolgám leszel, de ha addig le tudod őket győzni, akkor elengedlek.

Asami fogcsikorgatva állt, majd a lányra támadt, ki a szelet tudta manipulálni. A kezei nehezek voltak, de a lábai szabadok voltak, amely nagy lehetőség jelentett neki. Minden figyelmeztetés nélkül rontott neki, majd olyan lábtechnikákat vetett be, hogy a lány teljesen megbénult a hatása alatt. Naraku is csak ámuldozni tudott. Egyszer elég keményen rúgta meg, aki nagyot nyögve a közeli fának csapódott. Ahogy a földre ért a test, máris csak egy elalélt nő feküdt ott. A kislány odarohant hozzá, majd mérgesen a lányra nézett, aki egyik lábát, még mindig a levegőben tartotta.

-Bántottad a nővérem! Ezért megfizetsz… lelkek sikolya…

Asami hirtelen rosszul lett. A tükörből, melyet a kislány szorongatott olyan keserves és síros hangok ömlöttek ki, hogy a fülére kellett szorítania a kezeit. Szédült és hányingere is kezdett lenni. Elveszette az egyensúlyát, majd elesett. A földön összegörnyedve feküdt és csak remegni tudott. Lenézett a láncokra, amelyek már majdnem összeforrtak. Erőt vett magán, majd feltérdelt és megpróbált felállni. Nagy nehezen sikerült neki, a sikolyok is elhaltak. Felnézett és a kislány állt előtte.

-Mindjárt összeforr a láncod…

-És? Mit törődsz te azzal?

-Naraku szolgája leszel…

-Azt lesheti…

-Meg kell majd ölnöd Sesshoumarut, ezt fogja kérni tőled!

-Mi? Én nem teszek olyat…

-Pedig fogsz, ha az én szolgám leszel, mert ha esetleg nem tennéd azt, amit én parancsolok, akkor nagyon megkeserülöd.

-Akkor elég sok büntetést fogok kapni. Sajnos soha nem voltam egy engedelmes lány… bocsi, de ezt bebuktad, öcsi!

-Akkor majd azzá teszlek, van elég időm, ráérek!

-Sajnos nekem nincs, még meg kell mentenem az aquirokat, és még egy császárságot is létre kell hoznom. Elég nagy meló, így a következő 300 évben nem leszek elérhető, de ha találkozni akarsz velem, akkor jegyeztesd be magad… talán a halálom napjára kapsz…

-Nagy a szád, ezt kedvelem, nem akarsz a szeretőm lenni?

-Hogy mid? Azt hiszem a sikolyok miatt süket lettem, sajnos nem értettem kristály tisztán…

-Pedig jól hallottad!

Asami a fenekére ült, majd karba tett kézzel gondolkozni kezdett. Elég sokáig tartott, de nem akarta elsietni a dolgokat. Egy jó 5 perces gondolkodás után hangosan nevetni kezdett, majd a hasát fogta a nevetésében.

-Mi olyan vicces?

-Elképzeltem, hogy kicsi páviánok rohangálnak nemesi ruhába… förtelmes nem? Na ez a véleményem az ötletedtől… a gyomrom fordul fel tőled… azt hiszem Sesshoumaru zöld gnómja is szebb, mint te…

-Hogy mered?

-Én már csak ilyen vagyok!- rántotta meg a vállát, majd felállt.

Ekkor forrt össze véglegesen a lánc. Naraku diadalittas nevetése mindenen áthatolt. Asami csak sóhajtott egyet és a láncos kezeit nézte. Nehéznek és fájdalmasnak érezte a kezeit. Naraku elé állt és felemelte az állát.

-Itt a vége, Asami! Mostantól a szolgám vagy…

-Hát nincs mit tenni…

-Na, úgy látom, hogy megjött az eszed… alázkodj meg az urad előtt és térdelj le.

-Azzal lesz egy kis gond! Elmacskásodott a térdem, így a térdelés nem megy. A másik nagy problémám, tudod mi az?

-Hm?

-NEM VAGYOK A SZOLGÁD, ÉS NEM ALÁZKODOK MEG SENKINEK!

Azzal a lendülettel a lány szétrántotta a kezeit, aminek hatására a lánc darabokra tört. A láncszemek hangosan pattantak a földre. A lány szemeit a döbbent férfira szegezte, aki kezdett halványulni. A kislány és a nő is eltűnt. Megint folyni kezdett a környezete. A kezei felragyogtak, majd a két csuklóján a pecsét nyilallni kezdett. Ránézett, majd befeketedett. Gyorsan megdörzsölte a csuklóját, amely szinte tollkönnyű volt. Fájt neki, de nem törődött vele. Elindult egy ösvényen és ezt, ha kell az élete árán is bejárja. Felállt, és elindult a kis fénypont felé, mely már ott fénylett előtte.

A való világban, Sesshoumaru már egy álló hete a lány mellett volt. Ez idő alatt ideért Saya és Kagome is. Mind a ketten éppen sétálni voltak, így csak három férfi volt a lánnyal. Sesshoumaru, Takashi és Inuyasha aggódva nézték a lány kínok közötti arcát. A kezei fényleni kezdtek és fekete lett a pecsét is rajtuk. Tudták, hogy a lány most tőrt meg még egy pecsétet. A burok megint változott. Teljesen lecsökkent, így a lány testvonalaitól 5-6 centire állt meg és halvány fekete árnyalatú lett. Már egyáltalán nem szenvedett, nyugodt volt és kiegyensúlyozott a légzése. Most már odaengedett mindenkit. A démon is megpróbálta és meg tudta érinteni a burkot. Ahogy hozzáért, boldogságot érzett. Nem tudta, hogy ez belőle árad, vagy a lány boldog éppen, de nagyon kellemes volt ez az érzés.

Saya és mindenki látta, hogy a démon nagyon aggódik, hisz minden nap a lány mellett volt, sőt még éjszaka is hallotta Saya, ahogy nyílik a démon szobájának az ajtaja és elindult a lányhoz. Kezdte azt érezni, hogy a férfi kezdi megkedvelni a lányt, melynek nagyon örült, hisz Sesshoumarunak is ez lenne a legjobb.

Már csak a halál pecsétje volt, amely Saya és Takado szerint pár nap alatt feltörik. Ha minden jól megy, akkor Asami visszatér, de lehet, hogy meghal. Ezt sajnos senki nem tudta, csak találgattak. A következő nap mindenki bement hozzá, hogy együtt várják a fejleményeket.