|
9. rész
2008.06.27. 11:23
9. rész: Tanabe hagyatéka
Asami ahogy gyengéden hozzáért az ajtóhoz, a kéken felderengett, majd kinyílt előtte. Ahogy benézett, gyertyák gyúltak, majd egy szentély jelent meg a szem előtt. Beljebb lépett és körbenézett. Mindenhol festmények voltak, mely egy cseresznyevirágos helyet mutatott be, a fal másik végén egy nő volt, kinek a kék haját a szél borzolta. Asami soha nem látott még egy ilyen szépséget. Közelebb ment, majd megérintette a nő ábráját. Jobbra nézett, majd egy szentélyt pillantott meg. Közelebb ment, és meglátta a nő képét, majd füstölőket. Gyorsan elmondott egy imát, majd a képet nézte. A szemében könnyek gyűltek.
-Te vagy Tanabe, igaz? Jó nagy feladatot bíztál rám. Hogyan is tudnék megfelelni egy olyan népnek, akiket még soha az életemben nem láttam? Itt olyan idegen minden, igaz, hogy itt van a barátnőm, de rajta kívül csak ellenségek vesznek körbe… mindig is egy akaratos és magabiztos lány voltam, soha nem riadtam meg senkitől és semmitől, de most… félek! Először mikor hallottam rólad és a jövőmről, el akartam utasítani, hisz nekem semmi közöm nincs az aquirokhoz, de sajnos rájöttem, hogy nagyon is sok közöm van. Hisz az anyám is aquir, így én is az vagyok… nem ismerem a népemet, de most hagyjam őket elpusztulni? Ezt nem tehetem meg… De én nem vagyok Tanabe, aki rengeteg jót tett, Asami vagyok. Soha nem kértem, hogy egy kiválasztott legyek, ha akkor nem jelensz meg nekem, akkor talán élhetném a közönséges lányok életét.
A szentély kéken izzani kezdett és a levegő is egy kicsit lehűlt. Asami ezt nem érzékelte, csak azt, hogy egy lágy női hang szólal meg. Felnézett és a kép, mely a falra volt megfestve, életre kelt, mert magától mozogni kezdett. A nő közelebb lépett hozzá, majd leguggolt vele szembe.
-Sajnálom, hogy ennyi problémát okoztam neked! Ne hidd, hogy az én életem is olyan jó volt. Addig szenvedtem, míg meg nem ismertem Sesshoumarut…
-Sesshoumarut? Azt az önelégült kutyát?
-Végülis az volt, de jobban megismered, akkor kedves démon… valami hasonlóval illetem én is! Nagyon sokat vesztettem, de sokat nyertem is. Nyertem, mert megmentettem a népemet és új esélyeket adtam nekik az életre.
-Említetted, hogy vesztettél is!
-Igen! Két nagyon fontos személyt. A halálommal elvesztettem Sesshoumarut, az életem szerelmét és megöltem a gyermekemet, kit a szívem alatt hordtam.
-Állapotos voltál?
-Igen! Sajnos nem voltam olyan okos, mert eltitkoltam a férfi elől, akit annyira szerettem.
-Akkor megértem, hogy Sesshoumaru szíve megtört. Mond, miért kell nekem a te helyedet átvennem?
-Senki nem kér arra, hogy vedd át a helyemet. Te nem vagy Tanabe és ez nem is baj. Ha így lenne, akkor nem lett volna értelme a halálomnak. Gyermekkorodban a hold istene kijelölt téged és megkért, hogy keresselek meg és adjam át az összes erőmet. Őszintén, az elején tartottam tőle, mert nem láttam benned az aquirok erejét, de mikor találkoztunk, akkor biztosítottál róla, hogy te egy igazi kiválasztott vagy.
-Hogyan? Sajnos nem emlékszem…
-Nem is csodálom, hisz 3-4 éves lehettél. Azon a napon egyedül játszottál a parkban, a hold istene megmutatott nekem és én alig akartam elhinni, hogy te vagy az új kiválasztott. Mikor közelebb mentem felnéztél rám, mikor senki sem láthat engem. Rám mosolyogtál, majd egy kis félhold jelent meg a homlokodon. Olyan, mint Sesshoumaru homlokán is. Ne értsd félre, semmi közöd hozzá…
-Hála az égnek!
-Szóval, ezt azt jelentette, hogy több közöd van egy aquirhoz, mint azt gondoltam volna. Persze ez még nem győzött meg, hisz mindenkiben csörgedezhet egy kis aquir vér. Ami teljes mértékben meggyőzött, hogy rám néztél, és azt mondtad, hogy szomorú vagyok. Kérdezted, hogy miért, én nem válaszoltam, mivel azt hittem, hogy másnak beszélsz. Becsuktad a kis szemeidet, majd felragyogtál. Mikor újra felpillantottál, könnyes volt a szemed. Megérintettél, és olyan gyönyört adtál nekem, mint senki más. Megmutattad nekem Sesshoumarut és a meg nem született gyermekem. Olyan mérhetetlen nagy boldogság járt, amely felszabadította a raboskodó lelkemet, mely ezen a világon maradt. Asami te vagy a világ legnagyobb aquirja, mivel két világon uralkodsz. A legnagyobb tehetséged, hogy megmutatod mások álmát, mely mindenkinek boldogságot és békét jelent.
-Miért kéne nekem elfogadni ezt a munkát? 17 éves vagyok… soha nem vigyáztam magamon kívül senkire. Hogy lehetne egy ilyen lányra rábízni két világ népét? Félek, és ezen nem tudok változtatni…
-Félj is, mert a félelem bölcsebbé teszi az embert. Figyelj Asami, én sem voltam több, mikor kiderült rólam, hogy nem egy átlagos fejvadász vagyok, hanem egy aquir népnek a vezetője. Én is kiakadtam, mint te, de ha majd szembetalálod magadat az igazi ellenséggel, akkor majd tisztázódni fog a fejedben minden. Nehéz dolgod van, de kinyitod a szemedet, akkor meg fogod látni az igazi segítséget.- a nő felnézett, majd kikerekedett szemekkel nézett a bejárat felé.
Asami is hátranézett, majd nyögött egyet a meglepetésében. Az ajtóban ott állt a szintén döbbent démon. Mindent hallott, amit a két nő beszélt egymással. Soha nem hitte volna, hogy ez a lány tényleg kiválasztott. Ahogy a két nőt nézte egymás mellett egy kis hasonlóságot sem tudott felfedezni. Rájött, hogy soha nem is volt hasonlóság a két aquir között, csak a képzelete láttatta vele.
-Sesshoumaru?- kérdezte a festmény
-Nekem miért nem jelentél meg soha? Csak ennek a kis libának?
-Tudod, ki a liba, te bolhás kutya!
-KÉRDEZTEM VALAMIT TANABE?
-Nem tehettem, hisz csak egy vezetőnek mutathatom meg magamat. Ha vele vagy, akkor te is tudsz beszélni, de ha ő kilép ebből a teremből, én rögtön eltűnök. Sajnálom, de ez az istenünk akarata…
-EGYÁLTALÁN NE ÉRDEKEL AZ ISTENED AKARATA! ÉN TÉGED AKARTALAK, DE ELVETT TŐLEM!
-Sesshoumaru! Nyugodj meg, kérlek! Tanabe és a hold istene sem így akarta a dolgokat, csak a sors hozta így…
-Mit tudsz te? Egy kis hisztis liba vagy, aki most a hőst játssza. A hold istene nem hagyta, hogy feltámasszam, mivel dolga volt a szerelmemmel.
-AZ LEHET, HOGY A HŐST JÁTSZOM, DE KI AKARTA EZT? ÉN BIZTOS NEM! HA NEM TUDSZ NORMÁLISAN TANABÉVAL BESZÉLNI, KIMEGYEK ÉS EL IS VESZTED AZ ESÉLYÉT ANNAK, HOGY BOCSÁNATOT KÉRJÉL.
Sesshoumaru dühösen nézett a lányra, aki állta a tekintetét. Asami hátrébb állt, majd az ajtóhoz lépett és hátat fordított a párnak. Nem akart tapintatlan lenni, így nem állt ott felesleges harmadiknak. Egy percig néma csönd volt az egész épületbe, majd a démon ordítani kezdett. A lány már éppen bele akart avatkozni, mikor a nő is ordítani kezdett és egy kis veszekedés alakult ki. Asami csak nevetni tudott, de hamar abbamaradt. A következő néhány percet, pedig kitörölte volna az emlékezetéből, hisz olyan sajnálkozó és bűnbánó társalgás alakult ki kettejük között, hogy a lánynak könnyezni kezdett a szeme. Nem akart kimenni, mert azzal mind a kettejüknek ártott volna, de ha ez tovább folytatódott volna, akkor sírógörcsöt kapott volna. Egy kis idő múlva abbamaradt mindenféle társalgás.
-Sesshoumaru! Szeretném, ha vigyáznál ere a lányra…
-Ki van zárva! Ezzel a fruskával nem megyek sehova. Most is csak azért jöttem, mert küldtek. Saya azt akarta, hogy vigyem el a palotámba, de…
-Akkor tedd meg! Naraku elkezdett mozgolódni és ez a lány még nem ismeri. Ha nem segítesz neki, akkor meghal. Ő az új kiválasztott.
-Nem az! Te vagy az és ezt senki nem változtatja meg…
-Sessh! Mikor veszed már tudomásul, hogy meghaltam és ezzel együtt egy új kezdet indul? Ez a lány mindennek az alapja. Az egész Japán birodalomnak és a te hatalmadnak. Az ő kezében van a te sorsod is.
-Mi?
-Ha ez a lány megalapítja a császárságot, akkor te leszel a vezére, az ő oldalán.
-Én ugyan nem!
-Pedig igen! Én látok a jövőbe és látom, hogy te és ő álltok a birodalom élén. Nem lesznek területek, melynek uraik lesznek. Egy nép lesz, melyet te, és ő vezet majd. A kettőtök ereje olyan elsöprő lesz, hogy egy terület sem lesz olyan erős, hogy ellenálljon nektek. Egyedül Naraku és a hatalom utáni vágya jelenthet akadályt nektek.
-Te érted mindent megteszek!
-Köszönöm, de most érte és magadért tedd meg. Én már nem élek, ezért nem kell adnod nekem semmit. Asami…
-Igen!
-Gyere közelebb és lépj Sesshoumaru mellé.
Asami engedelmeskedett, majd a démon mellé lépett. Felnézett rá, majd durcásan elfordította a fejét. Tanabe egy kicsit rosszallóan nézett rájuk, de hamar megenyhült a tekintete. Végigmérte őket, majd szóra nyitotta a száját.
-Ezen kívül még csak egyszer fogok beszélni veletek, akkor mikor mindenek vége lesz és rájöttök a sorsotok valójára. Nem árulhatok el többet, de hamarosan megértitek, hogy miről beszéltem. Mikor ez a nap bekövetkezik, akkor gyertek el ide, és akkor megint beszélhetünk. Azután már nem tudok veletek társalogni, csak némán figyelni titeket. Tudom, hogy igazságtalannak hangzik, de ezt nem én döntöm el. Ha egyszer is idejöttök, mikor nem az elérkezett idő van, akkor nem fogok beszélni veletek. Ezt meg kell értenetek. Sajnálom Sesshoumaru, hogy ilyen igazságtalan vagyok, de én már halott vagyok, és ezen sajnos nem tudok változtatni, de itt van ez a lány, aki a következő aquir vezető. Te mindig is arra esküdtél fel, hogy segítesz rajtunk, így beválthatod az ígéretedet. Asami, te hamarosan el tudod majd dönteni, hogy mit választasz, de alaposabban körülnézel, akkor mindig találsz egy támogatót, aki a helyes ösvényre terel majd. Hozzád a napokban el fog menni egy segítő, akit a szüleid küldtek. Aggódnak érted, de ez természetes. Most megyek, de kérlek, ezután menjetek a nyugati kastélyba. Vigyázzatok magatokra… Sesshoumaru szeretlek!
Tanabe megint mozdulatlan és csöndes festménnyé változott, de most mosoly ragyogott az arcán. Asami nevetni kezdett, majd a démonra nézett, aki komor arccal nézte a lányt. Az aquirnak rögtön elment a kedve mindentől. Asami megfordult és kiindult a szentélyből. Mikor elérte az ajtót, akkor mély levegőt szívott a friss kinti levegőből és kilépett. Megállt a bejárattól pár lépésre és a közeledő démont várta.
-Indulunk nyugatra!
-Veled?
-Igen velem! Ha nem vagyok, akkor Naraku megtámadhat…
-Ennyire aggódsz értem?
-Egy frászt! Ha lehetne, akkor a két kezemmel ölnélek meg…
-Akkor mire vársz még?
-Ígéretet tettem! Nincs az a pénz, hogy megszegjem Tanabénak tett ígéretem. Készülj, mert szellemformában fogunk utazni.
Egy 5 perc múlva Asami felállt és követte a démont, aki lement a dombról, majd koncentrálni kezdett és szellemi alakba változott át. A lány is átváltozott, majd elszálltak nyugati terültek felé. Nem kellett sokat repülniük, mert amúgy is közel voltak a határhoz. Asami boldogan nézett szét, majd megállapította, hogy ez a hely szebb fentről, mint lentről. Asami gömbje ide-oda szállt, amely nagyon idegesítette a démont, de egy szót sem szólt. Mikor egy jó 2 órára voltak, Sesshoumaru előre szállt, majd elindult a föld felé. A lány is követte, mert fogalma sem volt, hogy merre járnak. A földön mind a ketten alakot vettek fel, majd elindultak gyalog.
-Miért repülünk tovább?
-Mert idegesítesz, amúgy is mindjárt ott vagyunk…
-Ha sétálunk, akkor nem idegesítelek? Ez érdekes teória, kipróbálom…
Nem kellett 10 perc és Sesshoumaru már ordítozott, hogy abba hagyja a lány a nyikorgást és nevetgélést. Asami csak elnyögött egy „Látod”- ot, majd diadal ittas ábrázattal ment tovább. A démon legszívesebben itt a helyszínen megölte volna, de nem tehette, ezért csak a fogait csikorgatta. Egy kétórás séta után Asaminak leesett az álla az épülettől, amely a szeme elé tárult. Egy csodálatos palota állt ott, vastag kőfalakkal körülötte. A katonák is peckesen álltak a falakon és a távolt kémlelték. A falak és az épületek is hófehérek voltak. Mikor elérték a kaput, minden őr meghajolt a démon előtt, majd átengedték őt. A lány döbbenten haladt előre. A kis utcán, amely egyenesen haladt a palota felé, mindenki kilépett. Voltak ott szellemek és félszellemek is, néha lehetett látni egy-egy embert, de azok elég szegényes ruhában voltak. Gondolta Asami, hogy ezek szolgák lehetnek. Néha megérzett elég erőteljes szellemi energiát, de nem ijedt meg. Gondolta, hogy egy kicsit játszik, mert kiengedte az ereje 5%- át, mire a levegő örvényleni kezdett és a körülötte állok megdöbbentek a lány láttán.
-Ostoba! Ne engedd ki az erődet ennyi szellem előtt!
-Ez csak a démoni erőm 5%-a! Ennél kevesebbet nem tudok!
Sesshoumaru megdöbbent a lány őszinte és megrendítő válaszán, hisz nem is gondolta volna, hogy csak egy kicsiny részét hagyta szabadon a démoni erejéből, azt hitte, hogy legalább a felét szabadjára engedte. Meghúzta a vállát, majd továbbhaladt. Asami gyorsan követte, mert nem túl szívélyes tekintetekkel találkozott néhány szellemnél. A palota még szebb volt, mint azt képzelte. Olyan gyönyörű japán kertet, mint itt még soha nem látott. Mindenhol kis patakok és kisebb hidak voltak, amelyek átívelték a kis folyókat. Kisebb virágoskertek és erdős területek voltak. Az egész kert zöldellt. A lánynak nagyon tetszett, hiszen ilyet soha nem lehet látni az ő világában. Elsétáltak mind mellett, majd egy épület ajtajához léptek. Két őr meghajolt előttük, majd beléptek. Ahogy beléptek egy hatalmas aula jelent meg, amelynek két oldalán egy-egy hatalmas lépcsősor vezetett az emeletre. Az emeleten kisebb hatalmas szobrok és fali festmények álltak. Itt is rengeteg növény pihent, amely még szebbé tette az épületet. A földszinten jobbra egy hatalmas kétszárnyú ajtó állt, amely most nyitva állt, így látható volt, hogy az az étkező. Az aula keleti részén egy kisebb ajtó állt, melyből most két kedves kinézetű lány rohant ki, meghajoltak a nagyúr előtt, majd a lány előtt is. Ettől Asami teljesen zavarba jött.
-Kérlek, ne hajolgassatok előttem…
-De, asszonyom!
-Asszonyom? Csak 17 éves vagyok… nem kell így hívnotok, Asami vagyok…
-Mi…
A lány modorán nagyobb volt a meglepettség, mintha azt mondta volna, hogy ő egy békalábú férfi. Sesshoumaru még nézte a lány egy darabig, aki mentegetőzött és próbálta meggyőzni a lányokat, hogy nem kell samának hívni őt. Ekkor egy férfi lépett ki az étkezőből, aki csak mosolyogva nézte a lány magyarázkodását.
-Te sosem változol Asami!
-Takado-san? Hát te…- a nyakába ugrott a férfinak, ami még jobban megbotránkoztatta a körülöttük állókat, főleg a démonét, pedig nem volt rá oka.
-Asami! Anyád küldött, de ez egy kicsit hosszú történet!
-Úgy örülök neked! Van még egy barátom ezen a világon.
-Jól van, de megfojtasz! Már nagyon hiányolnak téged a társaid, azt mondták, hogy hozzalak vissza hamar, mert nincs aki ellássa a baját a nyomorultaknak.
Asami hangosan nevetni kezdett, majd lemászott a férfiról és belekarolva közelebb ment a démonhoz. A lány bemutatta őket egymásnak, majd lehetett látni a férfiak közötti feszültséget.
-Takado-san az osztálytársam az iskolába és gyakran együtt vertünk szét hátsókat, igaz?
-Igen!
-Te nem vagy démon, halandó szagot érzek rajtad! Hogy védhetnéd meg ezt a lányt?
-Nem vagyok démon, de halandó sem! Nagyon könnyen megvédem… képzeld!
-Egy csapat gyenge halandó ellen nem nehéz…
-Gondolod? Erősebb vagyok, mint egy átlagos démon…
-Én nem vagyok átlagos…
-Honnan veszed, démon!
Mind a ketten előrébb álltak és vörösödni kezdett a szemük, a lány lépett közbe. Nagyon mérges volt ő is, de nem akarta, hogy a barátja bajba kerüljön.
-AZONNAL ÁLLJATOK LE!
A két férfi hallgatott a nőre, aki mérgesen nézett mind a kettőre. Asami egy lány felé fordult.
-Kérlek, megmutatnád a szobámat és mutass egy szobát Takado-sannak is.
-Igen!
-Hé! Ez az én palotám és te parancsolgatsz? Nem képzelsz te magadról sokat?
-Muszáj nekem, mert az úrnak férfiúi erejét kell fitogtatni. Ez fontos…
-Te…
-Felesleges Sesshoumaru! Azzal mit érsz el, hogy nekem támadsz? A katonáidat egy csapásra elintézném és rád is, maradna elég időm. Ha nem akarsz egy romot a házad helyet, akkor maradj csöndben! Nekem nincs semmi jogom itt beszélni, de mégis megteszem, mert te túl sokat képzelsz magadról! Takado, veled is lenne pár beszélni való, kövess!
-Igen Hime-sama!
-Kérlek, te ne kezd már!
Mind a ketten eltűntek a szolgálok után, ahogy befordultak az aulába álló démon egy hatalmasat vágott a legközelebbi asztalra, ami recsegve ketté tört. Belépett a kedves barátja, aki csak fejét rázva állt meg mellette.
-Ez egy drága asztal volt! Úgy látom, hogy emberedre akadtál. Ő az…
-Igen! Legszívesebben kitekerném a nyakát, de nem tehetem.
-Nyugodj meg, Sesshoumaru! Oka van annak, hogy itt van… hasonlít rá…
-De csak hasonlít! Ez a nő idegesítő…
-Vagy csak te akarod így látni, hisz rá emlékeztet…
-Ne idegesíts fel te is!
-Ahogy akarod, de legyél megértőbb, akkor rájössz, hogy milyen is!
-Tényleg! Pár napon belül itt lesz Saya is, és van egy olyan érzésem, hogy az öcsémék is idetartanak…
-Az öcséd? Meg akar halni?
-Nem! Ott van egy lány, aki segít majd Asaminak, Saya ideküldte…
-Megint a gondolatolvasás?
-Valahogy úgy! Megyek, lepihenek egy kicsit!
Azzal a démon elindult a szobája felé. Ahogy belépett rögtön elment a zuhanyzóba és órákig csak a vízben feküdt. Csak arra tudott gondolni, hogy ez a lány nem lehet más, mint egy idegen számára. Hasonlított Tanabéra, de mégis teljesen más volt. Olyan volt, mint egy hisztis fruska, de volt mikor érettebben viselkedett, mint egy-egy 300 éves démon. Nem tudott rajta kiigazodni, de megfogadta magának, hogy nem is akar, hisz neki nem kell vele foglalkoznia. Mikor kiszállt és megtörölközött, a szobában néma csend fogadta. Kilépette egy köntösben az erkélyre. Felnézett az égre, majd a kertet figyelte. Egy darabig nem történt semmi, majd meglátta Asamit, ahogy a szolgálóknak segít. Cipelte a nagy szennyes ruhákat a folyóhoz, hallotta, ahogy kedvesen beszélget velük. Nem hagyhatta, hogy egy aquir vezér az ő palotájában szolgáló munkát végezzen. Gyorsan magára kapott egy itthoni kimonót, majd elindult a patakhoz. Már elég közel ért, mikor megállt és a lányt nézte, ahogy a ruhákat takarítja. A szolgák ki akarták venni a kezéből, de ő nem engedte.
-Kisasszony! Ez a mi munkák, magának nem kell…
-Unatkozom az ilyen helyeken! Hadd segítsek, anyámnak is mindig segítettem…
-Az édesanyjának? Egy nemesnek tudnia kellene…
-Mi nem vagyunk nemesek! 5 éves korom óta tudok harcolni, takarítani, főzni és mosni. Az édesanyám mindig azt mondja, hogy erre van szüksége egy igazi nőnek. Hát igaz nőt faragott belőlem.
A lányok döbbenten nézték a nőt, aki a patak felé hajolva mosta a koszos ruhákat. El sem tudták hinni, hogy ez a démonnő, ételt is tud készíteni. Ők halandók, és mégis egy démon társalog velük. Sesshoumaru hallgatta őket, majd kilépett a fák mögül.
-Mi a fenét műveltek? Mossatok, és ne hagyjátok, hogy ez a nő mosson!
-Igenis nagyuram!
-Nem kell, hagyjátok! Sesshoumaru, mosni akarok! Ez mindig megnyugtat…
-Itt te nem fogsz szolgamunkát végezni!
-Miért? Miért kell ahhoz egy szolga, amit magam is meg tudok tenni? Amíg képes vagyok dolgokat megtenni, addig én fogom csinálni. Ha éhes vagyok, én készítem az ételt, ha tiszta ruha kell, akkor én mosom ki a ruháimat.
-Itt én vagyok a nagyúr! Itt én parancsolok…
-Igen! De én nem tartozom ide, így nekem nem parancsolsz!
-Fogadjunk? Ti azonnal takarodjatok innen!
A két szolga gyorsan felállt, és kezdték összeszedni a ruhát, de a lány makacsan megállította őket. Megkérte őket, hogy hagyják itt, és majd később visszaviszi őket. Ahogy a lányok elrohantak az aquir felállt és a démon szemébe nézett.
-Remélem most boldog vagy! Kiélvezted a helyzetet?
-Igen!
-Remek! Akkor mennék is, hisz még takarítanom kell…
-Megtiltom!
-MEGTILTOD? NEKEM? MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL, SESSHOUMARU?- villant meg a lány szeme
A démon eltűnt a szem elől, majd csak azt érezte, hogy valaki kicsavarja a kezét és érezte, ahogy a démon a hátához ér. Hátrafordította a fejét és a démon szemébe nézett.
-Te így nem beszélhetsz! Megértettük egymást? Egy kisebb mozdulat és kitöröm azt a kis szép karodat… most nincs itt egy fegyvered sem, mit teszel?
-Miért?
-Mi van?
-Miért vagy ilyen? Egy kis maroknyi kedvességet nem látok benned, hiába keresem. Tanabe félre ismert…
-Tessék?
-Megkért, hogy lássam meg benned a jót, de semmit nem látok, csak morgolódni és szemétkedni tudsz mindenkivel. Vagy csak én vagyok ilyen kivételes helyzetben?
-Mindig is ilyen voltam, de ez ne érdekeljen téged…
-Szóval, engem utálsz ennyire?
-IGEN!
-Értem!
Asami visszafordította a fejét, majd kicsusszant a férfi keze közül, majd elindult a ruhákért. Gyorsan felvette, majd elindult. Egy percre sem nézett a démonra, viszont Sesshoumaru érezte a lány lelkének háborúját. Nézte, ahogy a lány eltűnik a ruhákkal. Nem értette, de nagyon megnehezült a szíve, mivel érezte, hogy nagyon megsértette a lányt. Nem akart ezzel foglalkozni, volt jobb dolga is. Gyorsan elindult a szobája felé.
Aznap egyikük sem ment le étkezni, így nem is találkoztak. Estére, Asami nagyon elfáradt és csak az ágyán feküdt és a csillagos eget kémlelte az ablakán keresztül. Sesshoumaru is kinn ült és az eget nézte, csak arra a délelőtti beszélgetésre tudott gondolni. A lány szobájának ajtaján kopogtak.
-Tessék?
-Takado vagyok.
-Gyere be!
A férfi belépett, majd a lány mellé állt. Éppen meg akart hajolni, de a lány megfenyegette, hogy szétrúgja a seggét, ha ezt teszi. Takado csak nevetett, majd leült a lány mellé, aki nagyokat sóhajtva nézte tovább a csillagokat.
-Mi bajod?
-Utál! Az a bajom…
-Mit törődsz vele?
-Megígértem, hogy megpróbálom elfogadni és megérteni, de ha nem hagyja magát, akkor hogy lehetne? Nem értem, Takado, ennyire utálatos lennék?
-Néha tényleg az vagy, mikor mérges vagy, akkor senkit nem kímélsz a környezetedben, de ezt meg lehet szokni és a végén már egész mulatságos.
-Kösz! Hogyan lehetnék vele kedves, mikor ő sem az!
-Tegyél róla, hogy az legyen!
-Hogyan?
-Mutasd meg, hogy milyen erkölcsi és viselkedés béli nevelést kaptál és legyél vele kedves annak ellenére, hogy ő nem az. Egy idő után kedves lesz ő is…
-Persze! Olyan nehéz a szívem és nem tudom megmondani, hogy miért…
-Tanabe hime szíve is benned dobog. Ez csak természetes.
-Ha már itt járunk, akkor kezdj el mesélni!
-Oké! Én nem vagyok egyszokásos halandó. Az édesapám aquir volt. Anyám halandó, így csak részben vagyok aquir. Szerencsére apám erejét örököltem, így nagyon erős vagyok…
-Azt tudom!
-Azt nem tudhatod, de az aquirok abban a világban is nagyon szoros kapcsolatot tartanak fenn. Ennek a közösségnek vagyok a tagja. Engem mindig is azért edzettek, hogy egyszer majd segítsek neked. Mikor kiderül, hogy megjelent az utód, akkor keményebb edzéseket kaptam. Anyád egy nap felkereste a családunkat és megkért engem és a nagymamámat, hogy támogassunk téged. Egy hete megint eljött édesanyád és azt parancsolta, hogy azonnal jöjjek utánad és segítsek. Hát itt vagyok!
-Ez anyára vall! Takado miért kellene nekem itt vezetnem egy népet?
-Azért, mert otthon tőled függ mindenkinek a sorsa. Cserben akarod hagyni egész Japánt?
-17 éves vagyok, az istenért? Hogy várhatják el, hogy mindent én csináljak?
-Nem vagy egyedül! Gondolj bele! Itt van Kagome, Sesshoumaru és én is. Saya is nemsokára ideér…
-Nem tudom, hogy mit tegyek!- fogta meg a fejét a lány és remegni kezdett.
-Először is aludj egyet, hisz nagyon hosszú napod volt. Majd holnap derűsebben látod a világot.
-Lehet, igazad van!
Takado felállt és az ajtóhoz lépett. Még gyorsan elbúcsúzott a barátjától, majd elhagyta a szobát. Asami megint egyedül maradt a borús gondolataival. Kilépett az erkélyre, majd felnézett. Nem talált semmi biztatót, így visszament és lefeküdt aludni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
