|
7. rész
2008.06.27. 11:22
7. rész: Az igazság
Rinnek megparancsolták, hogy menjen Kaede falujába és maradjon is ott. Ők, pedig elindultak a lány illata után. Nem volt nehéz követni, hisz mindenhol érződött a lány kellemes virág illata. Asami rohant, ahogy csak tudott és érezte, hogy közel van. Maga sem tudta volna megmondani honnan, de érezte a barátnője közelségét. Egy 10 perces száguldás után, kiért egy tisztásra, ahol megpillantotta a szokásos kis társaságot. Kagome felugrott az érkezőre és odarohant hozzá. Nyakába vetette magát és sírni kezdett.
-Istenem, de jó, hogy épségben itt vagy! Már azt hittem…
-Hát nem sok híja volt az biztos! Megígértem, hogy itt leszek és ezen senki nem tud változtatni.
-Jó hogy itt vagy! Kagome egész idő alatt sírt…- mondta Inuyasha és megveregette a lány vállát.- Kivel voltál eddig?
-Sesshoumaruval és Sayával…
-MI?- kérdezték egyszerre
-Jól hallottátok! Nem ölt meg és eltűrt maga mellett, de most egy kicsit pipa rám, lehet, hogy már jönnek is utánam.
-Miért?- kérdezte Sango
-Hát… felpofoztam!
-HOGY MIT TETTÉL A BÁTYÁMAL? ÉS MÉG ÉLSZ?
-Hát valahogy igen! Most haza kell mennem, majd jövök!
-Megyek veled!- jelentette ki Kagome
-Rendben!
Gyorsan elbúcsúztak és már mentek is a kút felé. Közben Asaminak mindent el kellett mesélni, amíg nem voltak együtt. Kagome csak döbbenten hallgatta, hogy mennyit megtűrt a nagy nyugati nagyúr. Viszont azt ő sem értette, hogy most miért voltak ennyire akadékosak, hisz eddig is bármikor kényszeríthették volna, miért pont most kellett nekik parancsolgatniuk Asaminak.
-Szóval fogalmam sincs, hogy miért olyan nagymenő ez a démon…
-Ő nyugat nagyura… Sajnos nem annyira erősek, mióta Naraku a színre lépett, de Sesshoumaru csak most kezdte magát túltenni rajta…
-Mi van? Miről beszélsz?
-Tényleg, te nem is tudod! Több száz évvel ezelőtt, hirtelen megjelent egy nép, melyeket aquiroknak neveztek…
-Azok az aquirok, akikről mi tanulunk?
-Igen, de a könyvek helytelenül írják le. Ez az egyik előnye, hogy középkorban vagy, mert legalább élőben láthatod azt, amiről tanulunk. A könyvek azt írják le, hogy az aquirok egy nép volt, egy emberi nép, de ez közel sem igaz. Hasonlóak voltak a démonokhoz, de sokkal nemesebbek és bölcsebbek. Régebben azt tartották, hogy az első nép, amely megjelent Japánban, az aquir volt. Ő volt mindennek az alapja és a teremtője. Okosak és rettentően erősek voltak. Ők tanították az embereket és a démonokat is, de sajnos a történelem ellenük fordult, hisz a démonok összefogtak és elpusztították őket. Vagyis csak azt hitték, mert az aquirok vezetője az utolsó erejével felállított egy falat, melyen nem képesek behatolni a démonok. Ekkor mindenki szeme elől eltűntek az aquirok, az egyetlen nép, mely ténylegesen Japán ura.
-Akkor, amiről beszél a tankönyv…
-Még csak ezután fog bekövetkezni. A könyvben, ha jól emlékszem azt írják, hogy egy erős harcos teremti meg a császárságot, ki a világban a hold istenének a gyermeke, vagyis aquir. Csakhogy a könyv azt írja, hogy ez a személy egy férfi lesz, de nem így van. Az összes aquir vezető, nő…
-Itt látszik a férfiak önimádata…
-Na igen! Szóval ott tartottam, hogy a vezetőjük minden esetben nő, egy kiválasztott…
-Kiválasztott?
-Igen! Nem szokványosan néz ki. A haja a legfeltűnőbb, mert kék színű a haja. A vállain ott ragyog a kék deltoid alakú kő, mely minden aquirra jellemző. Szóval ennek a lánynak kell uralkodnia. Több 10 évvel ezelőtt megjelent egy aquir kiválasztott, Tanabe.
-Tanabe?
-Igen, jól hallottad! Ez a lány lerombolta a falat…
-Akkor a könyv most is hazudott? Hisz azt írta, hogy ez a személy olyan falakat döntött le a népek között, amelyet még az ősök teremettek…
-Ebben igaza volt a könyvnek, mivel Tanabe akciójával a démonok, emberek és az aquirok együtt éltek tovább és békében élnek együtt. Mondjuk, ebben köze van Sayának és Sesshoumarunak is…
-Mert?
-Nyugati nagyúr és ősei mindig is az aquirok védelmére esküdtek fel, amit soha nem lehet megszegni. Sesshoumaru ígéretet tett Tanabénak, hogy megvédi a birodalmat. Ez így is lett.
-A könyv azt is írta, hogy az aquir vezér irányította az egész Japán birodalmat, amelyet nagy harcok árán kellett megvédeni egy lázadó férfitól, aki a hatalomra vágyott…
-Ezt még nem tudjuk, hisz ez még majd a jövőben fog bekövetkezni. Azt viszont lehet sejteni, hogy ki is az a lázadó férfi. A neve Naraku…
-Naraku? Azt mondtad, hogy ő egy félszellem…
-Asami ne feledd, hogy a mi világunkban nem léteznek démonok és félszellemek, így ezt nem írhatják le. A démonok ideje hanyatlik, hisz az ember egyre nagyobb területeket hódít meg…
-Kérlek, ne filozofálj! Elég nekem a szüleimet hallgatni.
-Jól van! Naraku mindig is a hatalomra vágyott, ezért is kell neki a szent ékkő, hisz akkor könnyedén megszerezheti magának. A másik nagy akadály, Inuyasha és rajtunk kívül, az aquirok ereje. Nem tudta megszerezni valamilyen okból, bármennyire is akarta egy aquirt sem tudott kézre keríteni, hogy megölve elkobozza az erejét. Saya bűbája nagyon erős, így nem férhet hozzájuk…
-Mond Kagome! Honnan a fenéből tudsz te ezekről ennyit, mikor most találkoztál velük először?
-Tévedsz! Nem most láttam őket először. Mivel papnő vagyok, így egyszer elvittek minket az aquir birodalomba, mivel Saya látni akart minket. Nagyon felkeltettem az érdeklődését azzal, hogy nem úgy öltöztem, mint egy szokványos papnő. Sokat beszélgettünk és ő mesélte el ezeket. Nagyon kedves nő…
-Nekem nem úgy tűnt! Egy arrogáns liba!
-De Asami…
-Semmi de! A démonnal együtt, mind a ketten akaratosak és idegesítőek.
-Jól van! Ha te mondod! Itt vagyunk!
Mind a ketten felálltak a kút szélére és nagyot ugorva belevetették magukat. Asami becsukta a szemét, hisz megint várta a kellemetlen találkozást a talajjal, de megint elmaradt. Az ismerős szmogtól terhes levegőt szívta be. Nagyon megkönnyebbült. Kimásztak a kútból, majd a lány elköszönt a barátnőjétől és elindult haza. Ahogy megbeszélték két nap múlva találkoztak, hogy újra visszamenjenek. Asami maga sem tudta, hogy minek megy vissza, hisz ehhez semmi köze, de valamiért a szíve legmélyén azt akarta, hogy ott legyen, és ha kell, segítsen. Ahogy rohant haza, akkor jutott eszébe, hogy nem kérdezte meg, hogy Sesshoumaru miért csak most kezdte túltenni valamin. Az okot megint nem tudta meg. Meghúzta a vállát, majd rohant tovább. Nagy nehezen hazaért, majd lihegve benyitott a házba. Bent a szokásos néma csend fogadta. Beljebb ment, majd mikor megszabadult a ruhájától, kinyílt az ajtó és az anyja lépett ki.
-Jó napot Asami! Megtisztelt bennünket azzal, hogy itthon van?
-Bocsánat anya, de nem tudtam…
-Nincs semmi de! Ne magyarázkodj, tudod, hogy utálom…
-Kérlek!
-Nem kapsz ma vacsorát, de azt elvárom, hogy elmeséld, hogy merre jártál. Amúgy mire véljem, hogy az egyik barátnőd jön el és azt hazudja nekem, hogy náluk alszol? Azonnal takarodj a konyhába és kezdjél mesélni, mert nem leszek túl kedves. Amúgy is kihagytál egy heti edzést, amit egy éjszaka alatt lehet, hogy sikerül bepótolni…- vészesen megcsillant a nő szeme
-Anya! Kérlek, hagyj, magyarázzam meg…
-Kislányom! Hát itthon vagy?- lépett ki az apja- Már nagyon hiányoltunk, igaz?
-Drágám! Nem kéne ilyen jószívű lenned…
-Miért ne lennék? Ő az egyedüli lányunk, ennyi jár neki…
-Apa! Annyira szeretlek!- Asami a féri nyakába ugrott, aki megölelte
-Most pedig meséld el, hogy merre jártál…
Mindenki bevonult a nappaliba és leült. Asami a szüleivel szembe ült le. Az apja kényelmesen elhelyezkedett, de az anyja mintha karót nyelt volna, és a szemei is vészesen csillogtak a lámpafényben. A lány nyelt ez nagyot, majd rájuk nézett.
-Kezdheted!
-Szóval úgy volt, hogy jöttem volna haza, de eszembe jutott, hogy nem meséltem el a csatát Kagoménak, ezért elmentem hozzájuk. Sajnos éppen akkor ment el, mikor én megérkeztem. Mivel nem tudtam, hogy merre megy, így utána mentem. Egy kúthoz lépett és beleugrott. Azt hittem, hogy öngyilkos akar lenni, így utána szaladtam, de nem találtam meg. Ekkor én is hozzáértem a kúthoz, kéken izzani kezdett és beleugrottam. Egy teljesen más világba érkeztem meg, ahol démonok és félszellemek is éltek… lehet, hogy elég hihetetlen…
-Mi a hihetetlen a középkorban? Ott minden megtörténik, igaz anyukám!
-Igen! Rengeteg a démon, de ez nem meglepő, hisz az ő idejükben jártál.
-Ti tudtátok, hogy hol vagyok?
-Persze! Mit gondolsz, hogy anélkül engedem el a lányomat, hogy nem tájékozódom róla, hogy merre jár?- méltatlankodott az anyja.- Azért mert kemény vagyok veled, szeretlek és nagyon is, aggódom érted.
-Anya! Én…
-Kemény vagyok veled, mert ezt tanították nekem is, és nem is árt, ha egy kicsit keményebb is vagy, mert legalább életben maradsz. Apa mindig is mondta, hogy ne szenvedtesselek, de…
-Jól jött! Hisz a tanításod miatt maradtam életben. Nagyon hálás vagyok érte…
Asami az anyja nyakába vetette magát. Ez náluk ritkán fordult elő, hisz a nő nem volt éppen a leggyengédebb. A lány mindig is tudta, hogy szereti őt az anyja, de ilyenkor olyan melegség költözött a szívébe. A férfi még egy darabig nézte a nőket, majd megköszörülte a torkát.
-Gondolom a medál kinyílt, igaz?
-Igen! Kérdezni is akartam, hogy mi volt az az üzenet?
-Az a medál nem egy közönséges ékszer! Ez egy dimenzió ékszer, vagyis egy olyan tárgy, amely segítségével bárhol és bármelyik időben képesek vagyunk beszélgetni. Ezért is tudtuk, hogy merre jársz, hisz ez mutatja a jelenléted is.
-Anya! Te kémkedtél utánam?
-Nem én, hanem apád!
-Na de drágám, ne árulkodj! De ez most nem is a lényeg. Figyelj kicsim! Azért kaptad a kiképzéseket, és azért kaptad ezt a láncot is, mert nem vagy közönséges lány…
-Még jó! Tsukaya Asami Tanabe soha nem volt egy hétköznapi lány, már a nevem miatt sem. Senkinek nincs két neve…
-OSTOBA! Nem a nevedről van szó, vagyis közvetlenül nem. Az ősöd egy nagyhatalmú nő volt, aki egy egész birodalmat irányított. Én ennek a nőnek a leszármazottja vagyok, vagyis csak részben. Apád, pedig egy démonnak a leszármazottja, ezért vagy olyan erős és olyan jók a képességeid…
-Na nem! Azt hiszitek, hogy ezt beveszem? Apa egy démon és te egy… mi vagy te?
-Egy aquir, drágám! Igaz, amit mondtam. Apád nem teljesen démon, mivel van emberi vér is benne. Ő csak negyedrészt démon. Ezért is él még a nagyapád, hisz ő egy félszellem. Én egy Saya nevezetű nőnek az unokája vagyok…
-SAYÁNAK? AZ KÉPTELENSÉG, ANNAK AZ AKARATOS NŐNEK?
-Úgy látom, találkoztál vele, remek! Akkor folytatom! Ott hagytam abba, hogy én egy aquir vagyok, apád, pedig negyedrészt démon. Mikor megszülettél, elég érdekes voltál, hisz kékesen csillogott a hajad, amely nem szokványos itt Japánban. Egy éves lehettél, mikor érezni lehetett, hogy benned mind a démon, mind az aquir erő is tobzódik. Ekkor döntöttünk úgy, hogy tanítani fogunk téged. Meg kell védened magad, de egy nap eltűntél. Egész nap kerestünk, de sehol nem találtunk meg. A parkban bukkantam rád, hogy egy hintában ülve beszélgetsz a levegővel. Közelebb mentem, mire te észrevettél, és mosolyogva bemutattad nekem a hold istenét és Tanabét. Beszélgettél velük, amit csak nagyon kevesek képesek megtenni. Remélem, hallottál Tanabe nevezetű aquirról…
-Igen! Mindent tudok velük kapcsolatban, Kagome elmesélte nekem…
-Kagome?
-Igen! Ő a másik világban egy papnő… láttam, hogy nagyon erős…
-Persze, hisz ő lesz az egyik nagy segítséged, de csak a végén…
-Miről beszélsz anya?
-Majd megtudod, de most kanyarodjunk vissza az eredeti történethez. Ott tartottam, hogy létezett egy Tanabe nevezetű kiválasztott aquir, akinek az volt a feladata, hogy a népét vezesse. Mikor megtaláltalak, csak ezt a nevet hajtogattad. Azt mondtad, hogy ez a nő azt akarja, hogy te legyél az utódja. Egy igazi hercegnő… attól a naptól kezdve viseled a másik nevedet és azt a kis fura anyajegyet a tarkódon.
-A félholdra gondolsz?
-Igen! Asami, te vagy az aquirok új vezetője…
-Mi, de én… nem is annak… születtem…
-Tévedsz! Te annak születtél, de mivel benned keveredett apád démoni vére is, így nem lehetett megállapítani. A hold istenének a beszélgetése ébresztett rá, hogy egyszer el fogsz menni, és te irányítod a népünket. Sok aquir még ma is él, de kevesen vagyunk és keveredünk. Csak te adhatsz nekik vigaszt ebben a romló világban.
-Mit kell tennem? Azt sem tudom, hogy hogyan kell irányítani egy népet… magamat sem tudom irányítani… én ezt nem akarom… UNALMAS AKAROK LENNI!
Asami felállt és kétségbeesetten nézett széjjel és a kamerákat kereste, vagy azt, aki azt mondja majd, hogy csak vicc volt. Senkit és semmit nem látott, csak a komoly szüleit, akik most álltak fel.
-Te, ha akarnál sem, lehetnél unalmas, kislányom! Attól függetlenül, hogy minek születtél, te vagy a legaranyosabb és a legmakacsabb japán ezen a világon. A te sorsod a kezedben van, ezt senki nem írhatja meg neked. Te alakítod az életedet, de egyet azért ne feledj. Bárhogyan is döntesz, apád és én veled vagyunk!
-Miben függ az én döntésem, vagyis mi a következménye?
-A mi világunkban sem tudom pontosan, hogy milyen hatással lesz, hisz amit a múltban kell tenned, az kihat a jelenre is. Fogalmam sincs, hogy mi lehet azután, de ahogy a lányomat ismerem, okosan meg fogja oldani. Holnap reggel korán kelünk, mert el kell hogy vigyelek valahova. Mikor találkozol Kagoméval?
-Két nap múlva!
-Jól van, akkor már holnap indulunk. Most aludj egyet, mert hosszú napod volt.
Asami bólintott, majd felment a szobájába. A két felnőtt egy darabig nézték, majd a férfi nagyot sóhajtva leült a kanapéra. A felesége is leült mellé és a férfi kezére tette a remegő kezeit.
-Akkor letehetek arról, hogy egyetemre járjon, mi?
-Ez az ő döntése! Minden rendben lesz vele?
-Persze, hisz a te lányod! Még egy olyan erős nőt, mint te nem hordott a hátán a föld. Ezért is szerettem beléd…
-Kedvesem, ne hízelegj! Segítenünk kell neki, mert félek, hogy megtörik a megterhelés alatt.
-Holnap felhívom az iskola igazgatóját és kérek egy év halasztást…
-Apus! Jól meg gondoltad?
-Ez lesz a legjobb megoldás, nem hazudhatok állandóan. Majd azt mondjuk, hogy kimegy külföldre, egy évre. Akkor senki nem fog gyanakodni. Holnap add át neki az örökségét, majd segíts neki, amiben csak lehet. Ha elmegy, akkor segítünk neki…
-Ezt úgy érted, hogy…
-Igen! Átküldünk pár segítő aquirt és démont, vagy mi megyünk át, majd meglátjuk… most pihenjünk, holnap megint hosszú napunk lesz.
Mind a ketten elmentek aludni. Másnap mindenki korán kelt. A lány is szokatlanul izgatott volt. Egész éjszaka gondolkodott, hogy mi is lenne a megfelelő döntés, de nem jött rá. Úgy gondolta, hogy a sors, ahogy hozza, úgy puffan. Az anyja reggeli után megkérte, hogy készülődjön, mert indulnak. Egy 10 perc múlva már a zsúfolt utcákon sétáltak. Egy pár órás séta után, egy szépen ápolt dojohoz értek, melynek hatására Asaminak a hátán is felállt a szőr. Tudta, hogy ma megint egy nagyon kemény edzés vár rá. Ahogy beléptek, egyenesen egy kisebb épület felé vették az irányt. Ahogy mentek előre, egyre több ajtó nyílt ki. Egyre több ember figyelte őket. A nő megállt egy ajtó előtt, majd letérdelt és bekopogott. Egy perc sem telt el, mikor egy öregasszony lépett ki.
-Lányom! Régen láttalak!
-Rei sensei! Itt van a lányom, ahogy annak idején már megbeszéltük…
-Á! Szóval rájött, hogy ki is ő valójában! Remek, akkor gyertek bentebb. Itt mindenki várta már a jöveteledet kislányom! Nagyon hosszú idő telt már el, személy szerint én több száz éve várok rád…
-Mi? Elnézést… mit tetszett mondani?
-Akik itt élnek, azok mind aquirok, vagy leszármazottaik. Itt a néped és a családod között élhetsz…
-Elnézést, hogy ezt mondom, de a családom az anyámból és az apámból áll. Ezek az aquirok vagy emberek az én népem, semmi több…
-Asami! Fogd magad vissza!- figyelmeztette az anyja
-Nincs semmi baj, Tanabe! Igaza van a lányodnak! Majd magától jön rá a dolgokra… az elődének sem volt könnyű, neki sem lesz az! Tudod Asami, hogy miért vagyunk itt?
-Fogalmam sincs!
-Sejtettem! Itt őrizzük azokat a tárgyakat, amelyeket a jogos örökös viselhet csak. Szent fegyverekre és ruhákra gondolok.
-Szép, de nekem ehhez mi közöm van?
-Istenem! Azt nem mondtad Tanabe, hogy a lányod ennyire együgyű…
-MI VAN? KI AZ EGYÜGYŰ? ÉN IDE BE NEM MEGYEK, HA ÍGY BESZÉLNEK VELEM!
-Értettem Hime-sama! Elnézését kérem, a maga harci felszereléséről beszélek, melyeket minden kiválasztottnak kellett volna viselni, de egyikük sem hordta…
-Miért?
-Mert nem volt alkalmuk! A kiválasztottak halálozása… hát nem a legjobb…
-Na itt hagyom abba! Fiatal vagyok arra, hogy meghaljak, köszönöm, de elég volt majdnem meghalnom Sesshoumaru keze által.
-Ha ezeket hordja, akkor nem esik baja…
-Na persze! Könnyű azt mondani!
Ekkor értek el egy kisebb épületrészhez, amelynek az ajtaját lakatok és cetlik borították. A nő intett Asaminak, hogy érintse meg. Ahogy a lány hozzáért az ajtón lévő egyik cetlinek, az felizzott, majd eltűnt. A lakat is lerepült, majd nyikorogva kitárult az ajtó. A lánynak kikerekedett a szem, ahogy megpillantotta a hatalmas kardokat és a páncélt. Bentebb ment, mire tűz gyullad a fáklyákon, megvilágítva a kis termet. Egy hatalmas kardot látott, egy kis tőrt, valamint egy botot, mely fémből készült és kékesen ragyogott. A ruha, mely egy vitrinben pihent, egy rövid szoknyából állt, melynek kék színe volt és egy atlétából, mely fehér színű volt. Ez egy teljesen átlagos japán ruha volt. A páncél, mely rajta pihent a ruhán, már egy kicsit szokatlanabb volt. Egy vállvért és egy alkarvédő volt. A lábánál egy térdig érő fémcsizma volt, mely tökéletesen védte a lábat. Ahogy közelebb ment kéken csillant meg az egész ruha. Egy fekete öv is volt, amely kis apró fémkarikákból állt és azokon lógtak a fekete kövek, amely a hold különböző szakaszait mutatták. Ezen felül látott egy fejpántot, amely ezüstből készült és nem lehetett rajta látni köveket, vagy díszeket.
-Ha mindent magadhoz veszel, akkor válsz igazi kiválasztottá.
-Mindent? Ennyit el sem bírok vinni…
-A ruhára gondolok! A fegyvereket te magad válogatod meg…
-Értem! Akkor már csak azt mondja meg nekem, hogy minek kell nekem ezeket hordanom, és minek kell a népemet irányítani, mikor így is nagyon jól elboldogulnak.
-Jó kérdés! A válasz, pedig bonyolultabb. A néped számít rád. Nem is ebben az idősíkban, hanem a múltban, hisz ha nem jelensz meg, akkor Naraku hatalma nagyobb lesz, és ez kifog hatni ránk…
-Akkor már miért nem most hat ki ránk?
-Az időt mi magunk sem tudjuk megérteni. Igazad van annyiban, hogy vajon most miért nem érezzük a hatását. A felelet erre, talán a barátaidban kell keresni. Szerencsére Inuyasha és a barátai mindig lelassítják őt, így nem marad elég ereje ahhoz, hogy megtörjön akár egy aquirt is, de kezd nagyobb erőre szert tenni, mely már a barátaid erején is túltesz.
-Nem értem! Honnan tud maga ezekről?
-Bocsásson meg, hogy ezt mondom, de elég ostoba! Az aquirok mindennek az alapjai. Minden tudásnak és tehetségnek. Nem hallott még a természetfeletti képességekről? Azokat az aquirok fejlesztették ki magukban. Ezért elhiszi, hogy nem okoz nekünk nagy nehézséget a jóslás és a múlt figyelése.
-Mi lesz, ha én nemet mondok?
-Egyenlőre semmi, de… egy idő után Naraku elkap egy aquirt, és magába olvasztja a hatalmat, mely segítségével meg fogja majd támadni a birodalmat. Ki fognak tartani egy ideig, de utána elbukik. Ezzel együtt nyugat és a többi nagykirályság is elveszik. Minden Naraku kezébe fog lenni és az, ha nem is, de mondhatjuk, hogy a Japán világ végét jelenti majd. Nem lesz olyan császárság vagy tudás, amelyet ti most tanultok. Minden egy személyről fog szólni, aki megöl mindenkit, aki ellen szegül neki… ezt akarod? A néped és a démonok, az emberek halálát…
-Maga nem gondolja, hogy nem egy 17 évesnek kellene megoldania mindent? Hogy várhatják el, hogy egy törékeny lány oldja meg az egész országot érintő válságot…
-Törékeny?... Nem, maga egyáltalán nem törékeny, hisz akkor már nem beszélnénk itt, igaz? Tudom, hogy nagyon sokat kérünk magától, hime, de csak maga tudja megoldani. Ha lenne más mód, akkor elhiszi, hogy nem a maga nyugodt életét háborgatnánk. Igazság szerint maga húzta keresztbe a számításainkat…
-ÉN?
-Igen! Hamarabb került abba a világba, mint kellett volna. Hamarabb került kapcsolatba azokkal, akik majd segíteni fogják a harcban. Sajnos így nem tudjuk megjósolni pontosan a jövőt…
-Nagyszerű!
-Asami! Viselkedj, vagy maradsz egy kicsit edzeni…
-Dehogy maradok! Holnap találkozom Kagoméval és megyek vissza a másik világba…
-Akkor segít nekünk?
-Egy szóval sem mondtam! Meglátom, hogy egyáltalán képes vagyok-e rá, aztán meglátom! Ne várhatják el, hogy egy szó nélkül fogok beleugrani a dolgokba. Ennyire ostobának néztek? 17 ÉVES VAGYOK AZ ISTENÉRT!
-Tanabe nagyon bölcs lányod van! Rendben, akkor vigyél el minden ruhát és felszerelést, majd mehetsz a középkorba. Kapsz tőlem egy tekercset, amely segítségével könnyebben tudsz majd varázsolni…
-Hogy mit csinálni?
-Varázsolni! Ahogy mondtam már…
-Az aquirok mindennek az alapjai… tudom! Akkor azt mondja, hogy a varázslásnak is ők azok?
-Pontosan! Asami, egy tanács a végére… mindig hallgass Kagoméra, hisz a jövőben ő lesz a jobb kezed. Mindenben segíteni fog, csak ne legyél makacs.
Egy fél óra múlva Asami megrakodva a kezeiben a szent fegyverekkel ment az anyja oldalán és a hallottakon gondolkodott. Nagyon sok volt neki és ezt érezte is a lelkében. Érezte, hogy ki kell adnia magából, mert ha nem, akkor beleőrül. Csak egy lehetséges módja volt annak, hogy minden lelki gondjától megszabaduljon. El is határozta, hogy ma még sort kerít rá. Ahogy hazaértek, megtudta, hogy egy évre halasztást kapott az iskolából, de a legjobban az lepte meg, hogy az apja beszélt az igazgatóval. Gyorsan lepakolt, majd lerohant a hátsó kertbeli kis edzőterembe, majd a fakardhoz nyúlt és edzeni kezdett. Most mindent beleadott, de csak nem akart megnyugodni a lelke. Meghúzta a vállát, majd elnevette magát. Gyorsan felvett egy kis apró szoknyát, majd a mélydekoltázsú felsőt és a karddal elindult. Tudta, hogy merre kell mennie, hisz gyakran megfordult itt, ha rossz kedve volt. Esteledett már és a reményeihez híven, most kezdtek csak szállingózni a rossz kinézetű fiúk, akik a hatalomra áhítoztak. Ő gyorsan nekitámaszkodott egy lámpának és becsukott szemmel várt. Nem is kellett sokat várni, mert máris megjelent előtte 5 fiú, akiknek dagadó izmai voltak.
-Szia szépségem! Nem túl szerencsés sötétben egy magadfajta lánynak egyedül mászkálnia…
-Azzal te ne törődj, rendben?
-Ó! Gyere és hazakísérünk a fiúkkal…
-Nem kell!
-Ne kéresd magadat!- nyúlt volna hozzá, de a lány a fakarddal a kezére csapott
-Hozzám ne nyúlj azzal a mocskos karoddal, te barom!- villant meg a szeme.
-Mi van te kis liba! Hogy merészeled megütni a kezem… Fiúk kapjátok el!
Mind a négy fiú nekitámadt a lánynak, aki felugrott a levegőbe és egy kecses mozdulattal mögéjük ért földet. Mindenki nagy meglepetésére a lány olyan gyorsan mozgott, hogy nem is látták. Mindenki csak egy hatalmas ütést érzett, majd mindenki a földe esett. Egyedül a vezetőjük állt és rémülettől csillogó szemmel nézte a mosolygó lányt.
-Úgy látom egyedül maradtunk! Ha nem tévedek, akkor ti is újjak vagytok, mert a régiek nem mernek megtámadni… ajaj, úgy látom, hogy soha nem hallottál a halvány mosolyú Asamiról…
-Te… te vagy… a… HALVÁNY MOSOLYÚ ASAMI?
-Személyesen! Most pedig takarodjatok el, amíg jókedvem van.
Mind az öt fiú elrohant, de mintha kutyák kergették volna. Asami hangosan nevetni kezdett, mikor egy árnyék vetült rá. Fel sem kellett ismernie, hogy tudja, hogy ki az.
-Jó estét Takado-san!
-Megint bánt valami?- kérdezte a hústorony méretű izompacsirta, akinek kedves hangja volt.
-Mondjuk!
-Figyelj! Miért csak akkor jössz, ha van valami bajod? Ha gyakrabban jönnél, akkor te is lehetnél a vezetője a bandának…
-Minek! Elegem van a vezetőségből. Most is kell vezetnem egy csoportot, amit soha nem akartam, de a szüleim szerint erre születtem…
-A szüleidnek igaza van…
-Frászt van igaza! Egyedül, csak pechem volt, ennyi…
-Te soha nem vagy peches! Ha valakinek vezetni kell egy csoportot, vagy bandát, akkor nálad keresve sem találnának jobbat. Figyelj Asami, nem tudom, hogy mi is valójában az okod arra, hogy szomorú vagy, de kérlek, vállald el és meglátod, hogy mindenki támogatni fog. Rám is számíthatsz…
-Köszönöm Takado-san! Nem is értem, hogy miért lógsz ilyen rosszéletűekkel…
-Valakinek vigyázni is kell rájuk, nem?
Ezt a témát ezután részletesen kivesézték, majd hazament a lány. Másnap korán kelt, majd felvette a rá szabott ruhát. Mintha ráöntötték volna, mert minden passzolt rá. Az öv is csilingelve lógott a derekán. A fejpántot még nem tette fel, csak betette a táskába, amelyet az anyja állított össze. A kardnak a hüvelyét a hátára akasztotta, így bele tudta a rakni a hatalmas kardot. Ahogy a hátán lógott a kard, a feneke alá ért a kard. Maga sem értette, hogy az ilyen hatalmas kardot, hogyan tudja egy kézbe forgatni, de meglepően könnyű volt. A páncélokat sem vette még fel, hisz elég hülyén néz ki most is, nem kell hozzá még a páncél. A botot a kezébe fogta, majd a szüleihez fordult.
-Akkor most már megyek!
-Kérlek vigyázz magadra, rendben?
-Anya, nem ismerek rád!
-Azért, mert szigorú voltam, még nem aggódhatok az egyetlen gyermekemért? Kérlek jelezz, ha van valami baj, akkor küldünk segítséget.
-Rendben! Akkor indulok!
-Szia kicsim! Egyet jegyezz meg, mert te vagy a jövőnk titka, attól még menned kell egyetemre…
Asami hangosan nevetni kezdett, majd megölelte a szüleit, majd kilépett az ajtón és rohanva ment a barátnőjéhez. Kagome már várta a kapuban. Nem lepődött meg a sok cucc láttán, mert telefonon már mindent megbeszéltek. Nem hitte el, hogy az egyik legjobb barátnője egy aquir és démon egybe. A kúthoz szaladtak, majd beleugrottak. Mikor földet értek a másik oldalon, a lány ideges lett.
-Mi a baj?
-Furcsa egy kicsit! Azt mondták, ha a ruhát felveszem a páncélokkal, akkor felszabadul az erőm. Mindenki tudni fogja, hogy démon és aquir is vagyok…
-Azért vagyunk itt, hogy megvédjünk! Kötelességem, hisz a barátnőd és egy papnő is vagyok!
-Köszönöm! Akkor most vegyem fel?
-Jobb, mint az utolsó pillanatba szenvedsz vele.
Asami csak bólintott, majd elővette a páncélt, és szépen lassan magára kezdte csatolni. A lábára is pont illet a fémcsizma, ami nagyon kényelmesnek bizonyult. A vállán a páncélok és fényesen ragyogni kezdtek. Mikor végzett szétnézett magán és meg volt elégedve. Igazi harcos bajkeverőnek nézett ki. A kard a hátán és a bot a kezében csak még jobban ezt a benyomást keltette. Ekkor jutott eszébe a fejpánt. Gyorsan elővette, majd a fejére rakta. Ahogy a fejpánt hozzáért a fejéhez, hatalmas fényesség áradt szét, amelyet kilométerekről látni lehetett. Az egész környéket egy hatalmas energia járta át, melyben démoni és aquir hatalom is volt. Inuyasha és csapat, sőt a pár kilométerre lévő Sesshoumaruék is felkapták a fejüket, ahogy megérezték az energiát. Soha nem éreztek ennyi energiát egy lényben sem. Eközben a kút mélyén, Kagome végre ki tudta nyitni a szemét. A barátnője megváltozott. A haja most már világosabb kéken csillogott, de még mindig feketébb volt, és a fülei hegyesek lettek, amely a démoni származására engedett következtetni. A vállán is megjelentek a kék deltoid jelek és a fejpánt kéken égett. A kezeinek fején egy-egy vörös méregcsík jelent meg. Ledöbbent, hisz eddig is szép volt Asami, de most sokkal szebb lett a hegyes fülei és a méregcsíkok sokkal kihívóbbá tették.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
