|
6. rész
2008.06.27. 11:21
6. rész: A medál
Asami összeszedte az erejét, majd ellökte a démont. Rohannia kellett volna, hisz nagyon úgy nézett ki, hogy most már nem tudja megúszni a harcot és a halált, de valamilyen különös okból maradni akart, mert olyan volt neki, mintha mindig is erre a harcra és a férfira várt volna. Szemtől szembe álltak és egyikük sem mozdult.
Minden erejét arra összpontosította, hogy a következő támadást kivédje. Nem is kellett csalódnia, hisz a démon egy pillanat múlva már támadt is. Gyorsan kivédte a támadásokat, majd a lábával még meg is rúgta a démont, aki erre vicsorítani kezdett és hihetetlen gyorsaságba kezdett. A lány nagyon megijedt, mert néhányszor eltűnt a szeme elől a démon, ilyet még soha nem látott, ezért meg is ijedt egy kicsit, de hamar lenyugodott, majd becsukta a szemeit. Lenyugtatta a légzését és a szívverését, majd a környezetre hagyatkozott. Hallotta, ahogy a lábak gyorsan szelik körbe, majd egy kardpenge suhanó hangja törte meg. Gyorsan arrébb lépett, majd megállt. A mozdulatai lágyak és finomak voltak. Mint a szél, úgy mozgott. Sayának meg kellett állapítania, hogy ez a halandó lány olyan kemény kiképzésen eshetett át, hisz csak a legjobbaknak van ilyen érzékük a harchoz. Nem volt aquir, de azt érezte, hogy oda kell figyelni erre a lányra, lehet, hogy több is lehet belőle, mint egy démonidegesítő. Ahogy erre rájött, nézni kezdte a harcoló démont. Soha nem volt ilyen energikus és talán izgatott, mióta Tanabe meghalt. Valahogy azt érezte, hogy a démonnak is megtetszett a lány mozdulata, mert már rég nem a megsebzésére ment.
-Abba hagynád a játékot? Ha meg akarsz ölni, akkor vedd komolyan, mert talán én leszek az, aki megöl…- mondta Asami
-Ahogy akarod!
Most már a lány megbánta a kijelentését, mert olyan erővel támadt, hogy a kezéből kezdett kicsúszni a kard. Az egyik támadásánál, már teljesen elveszette az egyensúlyát és elesett, tudta, hogy itt a vég. Már csak az anyjára tudott gondolni, aki otthon várja idegesen. Becsukta a szemeit, majd várt.
Sesshoumaru már csapott volna le, mikor a lány nyakában lévő medál kéken felragyogott. Mindenki megfagyott egy pillanatra, még a lány is kinyitotta a meglepettségtől kikerekedett szemeit. A medál kéken fénylett és a lány köré egy burkot állított. Majd egy alak kezdett kiformálódni a medálból. Egy gyönyörű kékes hajú nő állt mindenki előtt.
-Anya!
-Aki bántani akarja a lányomat, az megjárja, mert ez a burok minden támadásnak ellenállt és nincs olyan fegyver, amely megsemmisítheti. Bántani akartad a lányomat, aki mindennél fontosabb nekem. Azért, mert démon vagy nem jogosít fel téged, hogy egy feljebb valónak a lányát bántsd, megértettük egymást? Mivel a lányom nincs ebben a világban, feltételezem, hogy őseink idejében pihen, amit én egy kicsit bánok, hisz még nincs itt az ideje, hogy megismerje a múltat és a jövőt, amely neki adatott. Asami, lányom… mérges vagyok rád, mert nem árultad el, hogy hol vagy… ha tudom, akkor küldtem volna embereket hozzád, hogy segítség utadat. Amit választottál a legnehezebb és legfájdalmasabb út lesz, amit valaha is megéltél, de szerintem helyesen cselekedtél. A te kezedben van a néped sorsa… Narakuval vigyázz, hisz vágyik hatalmadra, amely a véredben lakozik. Nem érzed, de hatalmas erők birtokában vagy, amit tőlem és Sayától örököltél… most megyek, de még jelentkezem. Apád csókol, és azt mondja, hogy gyere vissza, mert az egyetemi felvételi hamarosan kezdődik. Démon vigyázz a lányomra, és ha egyszer is bántani mered, visszamegyek a múltba, de nem lesz egy olyan isten sem, aki megmenthet a haragomtól, érted? Viszlát!
Mikor a női alak elhomályosult senki sem tudott megszólalni. Asami nyitott szájjal ült a fűbe és azt a helyet nézte, ahol az anyja állt egy perccel ezelőtt. Csodálkozott, hogy ilyen lehet, sőt teljesen összezavarodott, hogy ki is most már ő valójában… valami hercegnő, mert azzal, hogy embereket küldet egy kicsit olyan hatást keltett. És ki az a Saya? Mi köze van hozzá? Ilyen gondolatok keringtek a fejében, majd eszébe jutott a tény, hogy az anyja haragszik rá…
-JÉZUSOM! ANYA HARAGSZIK!
Erre mindenki a lányra nézett, aki felállt és motyogva szedte össze a cuccait. Minden tagja remegett, ahogy az anyjára és a haragjára gondolt. Ahogy összeszedte minden cuccát, le is ejtette a földre, majd a fejéhez kapott és borzolva a haját kiabált.
-Valahogy ki kell magyaráznom magam! Nem bírok ki még egy edzést a hegyekbe…- gyorsan a medálját kinyitotta- Anya, ne haragudj! Megyek haza, csak ne haragudj, kérlek!
-Ennyire félsz az anyádtól?- kérdezte végül Saya
-Még ne ismeri az anyámat… ő volt a legkegyetlenebb nőszemély egész JAPÁNBAN. Olyan edzéseket talált ki nekem, amibe sokan belehaltak, de nekem meg kellett csinálnom. Jó nem panaszkodhatom, mert élek, de volt egy-két húzós helyzet. Egyszer egy hatalmas karddal és egy tőrrel harcolt ellenem és majdnem a gyomromba szúrta, de valahogy sikerült blokkolnom. A mai napig sem értem, hogy miért nem ment a penge tovább. Megállt a hasam előtt egy 5 centivel. Most mennem kell, mert anya megöl…
-Nem mész te sehova! Először is megmagyarázol nekünk pár dolgot…- mondta a démon
-Mit?
-Ki vagy te?
-Már mondtam egyszer!
-Azt kérdeztem, hogy ki vagy? Mert nem egy halandó az biztos… Mi közöd van Sayához?- mutatott a nőre
-Ön Saya?
-Igen én vagyok!
-Sajnálom, de erre nem tudok felelni. Ezt az üzenetet én is most hallottam először. Azt sem tudom, hogy anyám miről beszélt itt.
-Nekem van egy sejtésem, de ahhoz velünk kell jönnöd!- mondta a nő
-Azt már nem! Elég egy halandó, nem kell még egy!
-Megyek!- harciaskodott Asami, majd felvette a ruháit és a kardját, majd elindult Rin felé.
A lány tüntetőleg megállt a kis halandó Rin mellett és mosolyogva nézett a Sayának nevezett nőre. Saya elképesztő hasonlóságot vélt felfedezni ebben a lányban és Tanabéban, de ezt senkivel nem osztotta meg. A démon nagyon ideges volt a lány miatt, hisz annyira idegesítette a viselkedése, hogy nagy nehezére esett türtőztetnie magát. Saya csak bólintott, majd elindult keletre. A démon mellette ment, mögöttük Rin és a lány beszélgetett. Estig viszont egy szó sem hangzott el köztük, így a megszállás is hirtelen jött. Asami egyszer csak azt vette észre, hogy egy folyóparton állnak és virágokat szed a kislánnyal. Nagyon megkedvelte ezen rövid idő alatt a kis Rint, aki állandóan nevetett. Estére már a lányka aludt a zöld gnómmal együtt. Ahogy látta a nő is éppen aludni készült. A démont, pedig nem látta sehol. Itt volt az ideje, hogy megfürödjön egy kicsit. Gyorsan odaszaladt a patak partjához, majd körbenézett, de nem érzett semmi veszélyeset. Levette a ruháit, majd begyalogolt a vízbe. Hideg volt a víz, de nem nagyon izgatta a dolog, mert hozzászokott a hegyi edzések alkalmával. Kiterült a vízben és lágyan kezdett el lélegezni. Most érezte először azt, hogy biztonságban van. Felnézett a csillagokra és a holdra, majd elnevette magát. A haja megint kékesen ragyogni kezdett.
Találkozásaink szívünk hajnalai, kell, hogy legyenek,
És friss, új szellők születnek belőle.
Amikor észreveszed, hogy nem vagy egyedül ezen a világon,
A tiszta Hold lenevet Rád.
A kezdetekben a lelkem
Még inkább megbabonázó, varázslatos éneket hallatott.
Nem vagyunk egyedül,
Mindannyian erre a világra születtünk...
Hogy találkozzunk egy biztos személlyel, aki talán Ő.
Ohh, ebben a végtelen világban,
Igen, keressük a szerelmet.
Megint érezte, hogy el kell énekelnie a dalt. Valahányszor a csillagos égre és a holdra emelte a tekintetét, ez a dal jutott eszébe. Saya ekkor kinyitotta a szemét és meghallotta a lány énekét. El sem tudta képzelni, hogy ez a lány honnan ismeri az aquirok egyik dalát.
„Lehet, hogy ő… képtelenség semmilyen aquir erőt nem érzékelek benne. Az tény, hogy vannak hasonlóságok és az anyja is első ránézésre aquirnak néz ki, de akkor miért egy másik világban élt. Mi közöm van ehhez a lányhoz? Hallottam, ahogy az anyja azt mondja, hogy részben tőlem is örökölt tudást, de hogyan, hisz most látom először… itt kell maradnia, hogy szemmel tartsam. Holnap beszélek Sesshoumaruval is…”
-Nem kell! Itt vagyok!
-Megijesztettél Sesshoumaru! Hallottad, amit gondoltam?
-Persze, mivel te tanítottad meg nekem…
-Kár volt! Akkor te is tudod, hogy maradnia kell…
-Nem kell! Ha el akar menni, akkor menjen, én biztos, hogy nem állok az útjába…
-Ne légy olyan, mint egy gyerek. Azért, mert méltó ellenfeled volt, most el akarod kergetni, hogy egy percre sem emlékeztessen erre, igaz?
-Ehhez neked semmi közöd!
-Lehet, hogy ő az…
-Nem érdekel! Megmondtam, hogy megölöm, ha megtalálom Tanabe pótlékát. Ez alól ez a lány sem lesz kivétel.
-Miért vagy ilyen makacs? Nézz rá…
-Látom, és?
-Olyan, mint Tanabe! A hangja, a nevetése és a harcias viselkedése…
-Össze ne merd hasonlítani Tanabét ezzel a hisztis kis nyomorult halandóval.
-Akármit is mondasz, de ez a lány itt gyanús nekem, és ha nem akarod, hogy Naraku a kezébe kaparintsa, akkor vigyázz a nyelvedre. Most pedig menj, mert ki akar jönni…
-Láttam már meztelen nőt…
-Az lehet, de nem fogod zsebre tenni, ha erre rájön. Indulj!
Sesshoumaru morgott egy kicsit, majd elnyelte a sötétség. Saya félig becsukta a szemeit és várta, hogy a lány közelebb menjen hozzá. Asami, ahogy felöltözött, leült a tűz mellé és a kislányra terítette a felső kabátját, majd a nőhöz lépett.
-Ne aludj! Tudom, hogy eddig sem tetted…
-Honnan vagy ilyen tanult?
-Az anyám volt a mesterem. Mindenre megtanított, amire csak tudott. A kardok használatára, a testi erőre és védekezésre. Arra is megtanított, hogy honnan ismerjem fel, ha valaki hazudik nekem. Itt buktál te le…
-Érdekes lány vagy te! Csak az a kérdés, hogy ilyen távolságból, hogyan érezted, hogy nem alszom?
-Egyszerűen az érzékeimre hagyatkoztam- rántotta meg a vállát- Mindig is jobb volt minden érzékszervem, mint az átlagnak. Kérdezhetek valamit?
-Ha tudok rá válaszolni?
-Te honnan ismered az anyámat? Ki vagyok, és miért kerültem ide?
-Sajnos ezekre keresem én is a választ! A feltűnésed olyan váratlanul ért engem is, mint téged, főleg amit hallottam a medálban lakó nőtől. Olyan volt, mintha hozzám tartoznál…
-Hozzád? Nem is ismerlek. Egyszerűen csak átcsöppentem ebbe a világba. Erre találkozok egy félszellemmel, majd megtámad egy szellem és ez a makacs démon is itt van. Utána kiderül, hogy nem véletlenül vagyok itt és ezt én választottam. Fogalmam sincs, hogy mi vagyok, vagy minek vagyok ebben a világban. Kaotikus az egész.
-Tudsz nekem mesélni az aquirokról?
-Nem sokat! Talán annyit, amit már elmondtam. Ha jól tudom, akkor nagyon nagy hatalmuk volt, de ezt nem részletezte a könyv, hogy miben állt a hatalmuk. Pénz, vagy befolyás? Erre soha nem jöttem rá, pedig nagyon felvilágosult vagyok. Volt egy hercegnőjük, akit Tanabe úrnőnek hívtak…
-Igazán? A te világodba is ismerik ezt a nevet?
-Igen! Mikor ezt tanultuk akkor, akik tudták, hogy hívják az anyámat, elkezdtek hercegnőnek hívni. Nem szerettem, így agyonvertem őket. Milyen nosztalgikus… a kendo klubba is ezért léptem be…
-Kendo?
-Igen! Ez egy harcforma, kardokkal támadunk és harcolunk… nagyon izgalmas, majd megmutatom egyszer. A démonnal mi lett, mármint a karjával?
-Á! Az öccse vágta le neki…
-Inuyasha? Nem is hittem volna. Érdekes egy személyek élnek ebben a világban. Na mindegy… elteszem magamat holnapra!
A lány elindult, majd a kislány mellé feküdt le és máris elaludt. Az éjszaka nem történt semmi különös. Másnap Asami nagyon hamar felkelt. Mivel még mindenki aludt és még a nap sem kelt fel, így arra gondolt, hogy itt az ideje egy kis gyakorlásnak. Soha nem teheti meg, még az anyja távollétében sem, hogy kihagyjon egy edzést is. Mindig is szeretett harcolni, örömét találta benne, csak az anyja kényszerítő eszközeit nem szerette. Felkelt, majd a pataknál megmosakodott. Mikor ezzel végzett, kintebb engedte a papnői ruha nyakát, majd a kezébe vette a kardját és egyenletes ütésekkel szelte a levegőt. Mikor a bemelegítés is megvolt. Következett a kedvenc része, mikor minden izmát és idegét igénybe vette és minden mozdulatát kisimított és szárnyalt a levegőben a karddal. Kecses mozdulatokkal harcolt, mely annyira elnyerte a tetszését. Addig, amíg ezzel foglalkozott, nem vette észre, hogy egy fa mögött valaki figyeli a mozdulatait. A démon minden kis rezdülésére figyelt.
„Ügyes ez a lány! Nagyon jó kardforgató, hisz ezek nehéz gyakorlatok, ő pedig már csak élvezetből teszi meg… nagyon kemény lehetett a kiképzése, de azt nem hagyom, hogy úgy beszéljen, mint egy démon vagy egy aquir. Kicsit hasonlít rá, de közel sem olyan, mint ő volt… Ez a nyomorult, féreg halandó, csak árnyéka lehet Tanabénak…”
-Ki van ott?- nézett fel lihegve a lány
-Csak én!- lépett ki Sesshoumaru
-Már azt hittem, hogy egy másik démon! Éreztem a jelenléted, de ne tudtalak beazonosítani… Megkérdezhetem a nevedet?
-Miért érdekel?
-Azért, mert nincs kedvem, életem végéig démonnak nevezni, de ha nagyon…
-Sesshoumaru!
-Rendben, akkor Sesshoumaru!
-Neked Sesshoumaru-sama!
-Azt lesheted! Még a tanáraimat sem tisztelem meg ilyen szöveggel, nemhogy téged… amúgy miért nem pihensz, mint a többiek?
-Nekem nincs szükségem rá…
-Akkor jó!
-Mióta tudsz így harcolni?
-Hmm… Talán azóta, hogy járni tudok! Anyám mindig is a harcra nevelt, olyan kötelességféléből. 5 éves lehettem, mikor először kaptam meg a kardomat, amellyel azon a napon meg is vertek. Ilyen az én életem! Volt egyszer mikor 3 hétig gipszbe volt a karom, mert eltört egy edzésen. Az orvos alig akarta elhinni, hogy ilyen gyorsan meggyógyultam. Alapjába véve mindig is nagyon gyorsan meggyógyult az összes sérülésem…
-Nem beszélsz te túl sokat?
-Hát igen! Sokan mondták már…
-Nem vagy unalmas az biztos!
-Még jó! Bele is halnák, ha valaki unalmasnak nevezne…
-Érdekes egy halandó vagy!
-Megtennéd, hogy nem hívsz halandónak? Olyan ez, mintha én kutyának neveznélek…
-Meg ne próbáld!
-Na látod? Akkor te se hívj halandónak! Amúgy már meg ne haragudj, de a harcművészeti technikád egy kalap szart sem ér.
-Mi?
-Jól hallottad! A mozdulataid kemények és nincs bennük lendület, csak erő… hogy is fogalmazzak… olyan, mintha egy tehenet akarnál repülni, tanítani. Ugrani tud, de nincs annyi kecsesség benne, hogy szállni tudjon…
-Nagyon okosnak hiszed magad, ugye?
-Nem, de ez az igazság! Ha nem hiszed, akkor üss meg…
-Rendben! Már úgy is piszkáltad a begyemet.
Sesshoumaru nekirohant és nagy lendületet vett és ütésre készen a lányra támadt. Asami nyugodtan várt, majd mikor elég közel tudta már a démon öklét, akkor csak ellépett. A démon nagyon meglepődött, hogy az ökle célt tévesztett, mert a lánynak hűlt helyét látta csak. Visszanézett és a lány ott állt mögötte.
-Én mondtam! Megmutatom, hogy hogyan kell harcolni…
Asami neki kezdte ütni a démont, aki kivédte a támadásokat, habár érezte, hogy a lány nem is akarja megsebezni, de azért védekezett. Nagyon összeszedett támadásai voltak, amiken nem lehetett gyenge pontos találni. Egy idő után Asami megállt és rosszallóan nézett magán végig.
-Mi bajod?
-Nem jó ez a ruha! Az én régi egyenruhám kéne, de addig…
Megfogta a papnői ruha alját, majd szaggatni kezdte addig, amíg a térde fölött nem ért a nadrág. Gyorsan rúgott egyet-kettőt, majd elégedetten bólintott.
-Így most már jobb lesz! Akkor tanítok neked pár mozdulatot…
-Nekem nem kell a segítséged!
-Félre ne értsd, de ezzel a harcmodorral a közelharcba semmit sem fogsz tudni kezdeni…
-KI VAGY TE, HOGY A NAGY SESSHOUMARU NAGYURAT BECSMÉRELD?
-AZ, AKI JOBB A HARCMŰVÉSZETEKBEN, MINT TE ÉS HA EZT NEM FOGOD FEL, AKKOR SAJNÁLOM, DE ADDIG NEM HAGYLAK BÉKÉN, MÉG MEG NEM JÖN AZ ESZED ÉS HAGYOD MAGAD… NEM ÉRDEKEL, HOGY KI VAGY, VAGY ÉN KI VAGYOK!
Sesshoumaru elhallgatott és a nagyokat lélegző lányra szegezte a tekintetét. Eközben Saya elégedetten nézett a lányra, hisz sikerült olyan helyzetbe hozni a démont, amit csak neki és Tanabénak sikerült. Nem tudta, hogy ki ez a lány, de nagyon érdekesnek találta, így elhatározta, hogy követni fogja.
Este felé, a démon kezdett fáradni a lány állandó piszkálódásától, így nagy nehezen belement, hogy néhány ütést és rúgást megtanuljon. Olyan elégedettség ült ki Asami képére, amelyet még soha senki nem látott rajta. Másnap kezdték a gyakorlást és Asaminak el kellett ismernie, de a démon gyorsan tanult és nagyon jól végezte a munkát. Sesshoumaru is megdöbbent saját magán, hisz érezhető volt, hogy sokkal jobban harcol és a lány is csiszolta a mozdulatait.
Már egy hete, hogy együtt mentek és nem is tudták, hogy merre tartanak. Egy nap, viszont eszébe jutott Asaminak a Kagoménak tett ígérete. Gyorsan felkelt, majd elkészült és már indulni is akart, de Sesshoumaru és Saya megállították.
-Hova mész?- kérdezte a nő
-Találkoznom kell Kagoméval!
-Sajnos nem mehetsz el, mert kellesz nekünk…
-Az engem nem érdekel! Találkoznom kell a barátnőmmel, majd hazamenni, mert az anyám mérges lesz…
-Nem érted halandó! Itt maradsz!
-Nekem te ne parancsolgass kutya! Elmegyek, és ha ez nem tetszik, akkor sajnálom!
-ITT MARADSZ!- üvöltött a démon
Asami egy hatalmas pofont adott a démonnak, majd könnyes szemmel nézett vissza a megdöbbent párosra.
-ÉN ELMEGYEK! SEM TE, SEM SAYA NEM PARANCSOLTOK NEKEM! SZABAD EMBER VAGYOK, AKI SAJÁT MAGA RENDELKEZIK, HA EZ NEM TETSZIK, AKKOR ELKÜLDHETEM IDE AZ ANYÁMAT, AKI MAJD AZ OSTOBA DÉMON FEJETEKBE VERI, HOGY KI IS VAGYOK ÉN…
Asami elrohant, de olyan sebességgel, hogy alig tudták követni a lépéseit. Olyan mérges volt, mint eddig soha, hisz ilyet még senki nem mert neki mondani, hogy nem mehet sehova. Ők senkik voltak neki és elvárták, hogy engedelmeskedjen nekik? Csak rohant olyan sebességgel, amelyen még maga is meglepődött. Nem tudta, hogy merre megy, de az ösztöneire hagyatkozott. Eközben Saya ránézett a démonra, aki az arcát fogta.
-Megölöm!
-Nem teheted! Kell nekünk a lány…
-Ugyan minek? Nem több mint egy akaratos liba…
-Kíváncsi vagyok, hogy milyen az anyja, kövessük, és majd meglátjuk, hogy mit kezdünk vele…
-Te sem vagy jobb nálam Saya… könyörtelen vagy, csak a különbség az, hogy én hamar túl adok rajta, de te játszol velük…
-Ilyen vagyok! Menjünk!
Rinnek megparancsolták, hogy menjen Kaede falujába és maradjon is ott. Ők, pedig elindultak a lány illata után. Nem volt nehéz követni, hisz mindenhol érződött a lány kellemes virág illata. Asami rohant, ahogy csak tudott és érezte, hogy közel van. Maga sem tudta volna megmondani honnan, de érezte a barátnője közelségét. Egy 10 perces száguldás után, kiért egy tisztásra, ahol megpillantotta a szokásos kis társaságot. Kagome felugrott az érkezőre és odarohant hozzá. Nyakába vetette magát és sírni kezdett.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
