|
5. rész
2008.06.27. 11:20
5. rész: Az első találkozó
Már napok óta mentek és semmi nem történt. Asami viszont nem unatkozott, sőt minden kis fában talált valami érdekeset, ami a többieket mulatatta. Kagoménak eszébe jutott, hogy milyen volt, mikor először járt itt. Ő is mindent megcsodált, hisz a modern korban semmilyen ehhez hasonló nem létezik. Boldog volt, hogy a barátnője boldog, de az egy kicsit aggasztotta, hogy a szüleit sem értesíti.
-Miért nem szóltál a szüleidnek?
-Nem kell aggódni! Volt már mikor nem mentem haza egy hétig, mert a nagymamánál laktam és sajnos nincs telefon. Egyszer, pedig az egyik régi ismerősömnél laktam… ott sem tudtak elérni, de nem aggódtak… furcsa is volt, mert olyan érzésem támadt, hogy nagyon jól tudják, hogy hol vagyok, csak nem szólnak. Furcsa mi? Na de mindegy! Itt minden ilyen szép?
-Többé-kevésbé…
Erről elbeszélgettek egy kicsit, közbe nevetgéltek. Csakhamar kapcsolódott a társalgáshoz Sango és Miroku, majd végül Inuyasha is.
Eközben valahol az erdőben két személy sétált egymás mellett és mögöttük egy háromfejű sárkányló, rajta egy kis halandó kölyökkel és egy varangyszerű lénnyel. Saya nagyon szerette Rint, de most nem értette, hogy miért hozta magával a nyugati démon.
-Kérdezhetek valamit?
-Mondjad!
-Miért hoztad el Rint?
-Talán azért, mert megnyugvást találok benne. Ha ránézek egy kicsit olyan, mintha itt lenne… most nem is ez a lényeg.
-Soha nem gondoltam, hogy egy halandóhoz kötődsz majd…
-Nem is kötődök egyhez sem… csak Rinhez, de most hagyjuk ezt… kezd egy kicsit idegesíteni.
-Ahogy akarod!
Az ő útjuk sem volt különösebben eseménydús. Estére egy tisztásnál szálltak meg, majd Yaken elment tűzifáért, Rin pedig játszadozott. Saya végig ott maradt, de nem látta sehol a démont. Nagyon jól tudta, hogy most megy felmérni a helyzetet. Becsukta a szemeit, majd álomba merült. Közben a démon a környéken őrködött, hogy épségben tudjon mindenkit.
Valahol az erdő másik végén egy másik kis csapat készülődött a lefekvéshez. Kagome és Sango már aludt és Miroku is most kezdett álmosodni. Inuyasha is lefeküdt. Egyedül Asami volt fenn és a tüzet nézte. Most érezte csak, hogy talán igaza volt Kagoménak és kellett volna szólnia a szüleinek, de hamar el felejtette, mert már amúgy is késő lenne. Már nem érne vissza és a szülei így is, aggódhatnak már miatta. Felállt és elindult a kardjával a fák sűrűjébe. Közbe eszébe jutott az anyja dala, amit állandóan énekelt neki. Megköszörülte a torkát, majd énekelni kezdte a dalt.
Találkozásaink szívünk hajnalai, kell, hogy legyenek,
És friss, új szellők születnek belőle.
Amikor észreveszed, hogy nem vagy egyedül ezen a világon,
A tiszta Hold lenevet Rád.
A kezdetekben a lelkem
Még inkább megbabonázó, varázslatos éneket hallatott.
Nem vagyunk egyedül,
Mindannyian erre a világra születtünk...
Hogy találkozzunk egy biztos személlyel, aki talán Ő.
Ohh, ebben a végtelen világban,
Igen, keressük a szerelmet.
Eközben a szél a démon felé egy nagyon édes és gyönyörű hangot sodort, amely szavak voltak. Valaki énekelt, de gyönyörűen. Arra fordította a fejét, majd elindult a dal irányába. Elég sokat kellett mennie, hogy közelebb hallja a hangokat. Egy lány énekelt és olyan szépen, hogy a démon szíve nagyot dobbant. A szellem egy fa mögött meglátta, hogy egy 50 méterre tőle egy lány állt egy kisebb tisztáson és énekelt. A fejét a hold felé fordította és a kezeiben felragyogott egy kék színű medál. A haja a ráeső fényektől kéken világított. Kezei kecsesek és erősek voltak. Papnői ruhát viselt, de nem lehetett érezni rajta, hogy démon. Egy halandó szagával lehetett azonosítani, de nem kimondottan olyan illatú volt. Ahogy a lány mozgatta a kezeit és énekelt. Ahogy haja kéken csillogott és a zöld szemek néha kinyitódtak, a démon ledöbbent.
-Tanabe!
A lány hirtelen elhallgatott és a hang irányába fordította a fejét. Lassan kinyitotta a szemeit, és a sötétséget fürkészte, a démonnak rá kellett jönnie, hogy ez a lány nem Tanabe, de kísértetiesen hasonlít rá. A haja még mindig kéken csillogott, de ekkor megfújta a szél és máris sötét árnyalatúvá vált. A férfi nem mozdult el, mert nem akarta lebuktatni magát. Egy kis idő múlva Asami meghúzta a vállát, majd visszaindult. A kezében egy kardot tartott, amely fából készült, de látszott rajta, hogy nagyon szakszerűen van használva, hisz érződik rajta egy démon vére. Egy kis idő múlva eltűnt a lány és olyan volt, mintha egy álom lett volna. A férfi is visszatért, majd lefeküdt aludni. Másnap mindkét csapat korán kelt fel és egymás felé kezdtek haladni. Egy fél napot sem mentek együtt, mikor Inuyasha morogni kezdett.
-Ennek meg mi baja van?
-Itt van a bátyám!
-Bátyja? Van neki testvére?
-Hát nem jönnek ki túl jól…- kezdett bele Kagome- Mindig egymás megölésére mennek…
-Jaj de jó!
Ebben a pillanatba lépett ki egy nő, Sesshoumaru és a kis szokásos társaság. A démon szeme összeszűkült a testvére láttán és már vette elő az egyik kardját. Inuyasha sem tétlenkedett, mert előrántotta a kardját és előrelépett. Kagome és a többiek egy kicsit hátrébb álltak, kivéve Asamit, aki nem értette, hogy mire ez a nagy óvatosság. Kíváncsi volt, így maradt még egy kicsit. A harc elkezdődött, amit Inuyasha kezdeményezett. Nekitámadt a félkarú bátyjának, aki könnyedén védte a támadásait, viszont támadni sem tudott. Percekig folyt a harc eredmény nélkül. Közben a lánynak volt elég ideje megfigyelni a többieket. A nő, aki ezzel a démonnal jött egyszerűen gyönyörű volt. A vállain jól láthatóak voltak a kék deltoid alakú jelek. A csillogó fekete haja és a kék szemek. Izmos és erősnek látszott. Mellette egy sárkányféleség állt, melynek három feje volt, rajta egy kislánnyal, aki nem tűnt abnormálisnak. A legjobban megbotránkoztató mégis az a gusztustalan zöld gnóm volt a sárkány lábánál. Asaminak hányingere lett tőle. Gyorsan visszanézett a csatázókra. Ekkor történt, hogy Inuyasha rosszul lépett és elesett. A lány tudta, hogy ha most nem avatkozik bele, akkor talán Inuyasha halott lesz. Gyorsan odarohant és át sem gondolva, hogy mit tesz, becsúszott Inuyasha elé, majd azzal a lendülettel felvette a kardot és blokkolta a támadást. Mindenki döbbenten állt meg, hisz egy lélek sem volt képes ellenállni ennek a kardnak, főleg nem egy halandó. A démon is először kikerekedett szemekkel, majd mérgesen nézett a lányra.
-Mit avatkozol bele halandó?
Csak most nézte meg a lány igazából. Felismerte benne a tegnap éjszaka látott lányt. Ő neki kékes fekete haja volt és a zöld szemek, amelyek elárulták magukat.
-Nem hagyom, hogy az egyik barátomat is megsértsd!
-Hogy merészelsz halandó létedre feleselni?
-Könnyedén! Ha én nem szólnék vissza, akkor ki lenne, aki eligazítja azt az öntelt pofádat?
-Te?
Sesshoumaru szemei elvörösödtek, majd a karddal újra lecsapott. A lány szokásához híven oldalra kigurult, majd azzal a lendülettel állt is fel. Ahogy felállt, hallotta, ahogy egy kard csapódik felé. Nagy lendületet vett és még magán is meglepődve nagyon magasra ugrott. A levegőben megfordult és a démon háta mögé került. Gyorsan a kardra nézett, amelyet még mindig a kezeibe fogott.
-Inuyasha! Jó erős kardod van!
-Asami! Add oda gyorsan Inuyashának a kardot, mert…
-Úgy is jobb az enyém!
Azzal a lendülettel odadobta a kardot a félszellemnek, aki görcsösen meg fogta és kezdett mélyeket lihegni. A lány gyorsan meghúzta a vállát, majd már ugrott is a következő támadás elől. Elrohant a fakardja felé, majd felvette és visszaállt a démon elé.
-Azzal a vacakkal akarsz harcolni?
-Megpróbálok!
Asami felgyorsulva támadt a démonra, majd a következő pillanatban becsúszott a démon lába közé, majd mögötte gyorsan felállt és teljes erőből fejbe vágta a démont. Arra számított, mint a sáskánál, de ez a férfi meg sem érezte a támadását.
„Mi van ezzel? Betonból van?”
A démon kárörvendően elkacagta magát, majd hátranézett a lányra, aki remegő tagokkal állt előtte, de egy pillanata múlva már megint a dac lángolt a szemében. Tetszett neki a lány viselkedése, mivel egyenrangúnak is tekinthette. Asami gyorsan Inuyashára nézett, aki még mindig nem volt jól és most Kagome vette a szárnyai alá.
-Akkor most, meghalsz vagy…
-Vagy mi van?
-Asami ha nem tévedek, igaz? Ha nem a halált választod, akkor jöhetsz a birodalmamba szolgálónak…
-MI VAN? MEG VAGY HUZATVA? INKÁBB LEZSEK ANNAK A ZÖLD GNÓMNAK A FELESÉGE, MINT A TE SZOLGÁD!
-Akkor vegyem úgy, hogy döntöttél?
-Vedd annak, aminek akarod!
Sesshoumaru elhúzta a száját, majd nekitámadt a lánynak. Asami nem tehetett mást, mint hogy hátrálni kezdett. Kezdett kifogyni az erőből. Gyorsan fel kellett mérnie a támadásokat és az ellenfelét.
„Ez a démon erős, sőt… sokkal erősebb, mint azt gondoltam volna. Kell lennie gyenge pontjának. A kardja is erős, amíg fogja… ez az! Nincs mivel fognia… Asami zseni vagy!”
A lány hirtelen mindenki megdöbbenésére stratégiát váltott, mert védekezésből támadásba ment át. Nyugodt volt, mert nagyon jól tudta, hogy mit csinál. Gyorsan támadt és egy percet sem hagyott a démonnak arra, hogy támadjon. A kardra összpontosított. Egyszer mikor látta, hogy itt a megfelelő pillanat, tett a kardjával a démon kardja mellett kis apró köröket, majd elhúzta a karját. Ekkor mind a fakard, mind, pedig a démon kardja méterekre esett le a földre. Mindenki megdöbbent, még a démon is. Asami viszont nem nyugodhatott. Úgy volt vele, ha egyszer nem győzhet, akkor legalább maradjon életben. Felugrott és a levegőbe félfordulatból arcon rúgta a döbbent férfit. Ahogy földet ért, gyorsan odarohant Inuyashához és Kagoméhoz.
-Azonnal tűnjetek el!
-Gyere te is!
-Nem lehet! Kihívtam az ellenszenvét, így most engem fog keresni… ha ti velem vagytok, akkor nagyobb bajotok is eshet…
-Asami! Nem tudod, hogy most mibe keveredtél bele… a bátyám meg fog ölni, ha nem mész el vele nyugatra… menj oda…
-Azt lesheti…
-ASAMI! NEM ÉRTED? MIT MONDOK A SZÜLEIDNEK, HOGY HA HALVA VISZLEK HAZA?- ordított könnyes szemmel a lány, mire a barátnője teljesen meglepődve bólintott.
-Jól van! Csak tűnjetek el innen, rendben?
-Két hét múlva találkozunk… ígérd meg! Addig szólok az anyukádnak, hogy nálam alszol, rendben?
Asami csak bólintott, majd felállt és nézte a piros arcú démont, akinek vörösebb volt a szeme, mint a vér. Inuyasha és kis csapat elhagyták a tisztást, magára hagyva a halandó lányt.
-Mi van? Itt hagytak a gyávák?
-Nem! Én küldtem el őket! Tudod, nem kell látniuk, hogy…
-Meghalsz?
-Ó, nem! Én most el fogok menni, és te hagyni fogod…
-Hát persze! Normális vagy? Senkinek nem engedem, hogy megüssön…
-Akkor meg miért vagy olyan harcias? Ha normálisan közelednél bárkihez, akkor nem kapnál piros foltokat az arcodra. Akkor, ha most megbocsátasz.
Asami elindult a fakardjáért, majd felvéve elindult az ellenkező irányba. Nem tudta, hogy merre megy, csak el innen. Elhaladt a nő és a kislány mellett, akikre ránevetett. Saya döbbenten nézte a lányt, aki Sesshoumaruval harcolt annak ellenére, hogy halandó. Majd mikor rámosolygott, hirtelen Tanabe nevetése jutott az eszébe.
-Tanabe?- mondta a nő a lánynak
-Tessék?
-Te vagy Tanabe?- erre már a démon is hátranézett
-Sajnos nem tudom, hogy miről beszél…
-Tudod, hogy mik azok az aquirok?
-Aquir? Talán… á igen! Az aquir birodalom… töri órán tanultuk, hogy valamikor a középkorban volt egy birodalom, amelyben nagy tudásúak éltek és ők teremtették meg a császári dinasztiát.
-A császári mit?
-Sajnálom! Maguk még nem tudják! Én a jövőből jöttek, mint Kagome. Ott ez a világ már 500 éve elmúlt. Nincsenek démonok, vagyis legalábbis nem olyan erősek, hogy az lehessen érzékelni. Régen Japánt egy császár irányította, utána a fia és így tovább. Ezt nevezzük császári dinasztiának. A tanulmányaim alatt hallottam az aquir kifejezésről, de mostanáig azt hittem, hogy csak egy katona vagy vezér neve volt…
-Nem ismersz egy Tanabe nevű nőt?- kérdezte hirtelen a már nyugodt démon
-Ebbe a világban nem! Otthon vannak barátnőim, akiket Tanabénak hívnak. Elég gyakori név lett belőle. Az anyámat is így hívják! Megmutatom…
Asami a nyakláncához ért, majd lassan kinyitotta. A képet megmutatta Sayának, aki jó alaposan megnézte a képet. Nagyon hasonlított Tanabéra, de egyáltalán nem ő volt. Asami visszavette a nyakláncot, majd bezárta és elindult. Rin nevetve nézte a lányt, majd mikor odaért mellé, megfogta az idegen papnői ruháját.
-Szép vagy!
-Köszönöm! Hogy hívnak?
-Rinnek! És téged?
-Én Tsukaya Asami vagyok… örülök a találkozásnak…
-Nem tartasz velünk?
-Sajnálom, de nem tehetem, meg kell keresnem a barátaimat…
-Arról lekéstél halandó! Már messze járnak!
-Van időm megkeresni őket nem, démon!
-Csekély halandói erőddel nem fog sikerülni…
-Úgy gondolod? Majd meglátjuk, addig is…
-Azzal a karddal nem fogd tudni megvédeni magadat…
-Ne nézd le a mesterem kardját, rendben? Ha nem tévedem, akkor ezzel is elég sok bajt okoztam neked… és amúgy is mit törődsz te az én védelmemmel? Maradj itt és hallgass!
-Te így velem nem beszélhetsz nyomorult…
-HALANDÓ? TUDOD MIT, TE SEM VAGY JOBB ANNÁL A CSÚF GNÓMNÁL! UNDORÍTÓ VAGY!
-EZÉRT MEGHALSZ!
-MAJD MEGLÁTJUK!
Sesshoumarunak már megint bevörösödött a szeme és nekitámadt a lánynak, aki kivédte a támadást a fakarddal. A lány közel engedte magához, így egymás szemébe tudtak nézni.
-Mi van, kivédte a fakard a támadásod? Nem vagy te egy kicsit beképzelt?
-Az lehet, de te halott leszel… az rosszabb nem?
-Az attól függ! Ha nem látlak többet, akkor az már csak jó lehet…
Asami összeszedte az erejét, majd ellökte a démont. Rohannia kellett volna, hisz nagyon úgy nézett ki, hogy most már nem tudja megúszni a harcot és a halált, de valamilyen különös okból maradni akart, mert olyan volt neki, mintha mindig is erre a harcra és a férfira várt volna. Szemtől szembe álltak és egyikük sem mozdult.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
