4. rész: Asami eltűnése

Asami a csillagokat nézegette és meglepődött saját magán, mert egyáltalán nem hiányzott neki a zsúfolt és unalmas nagyváros, amely annyira sok bűzzel és szeméttel volt tele. Itt jó volt a levegő és senki nem volt unalmas, hisz itt démonok és félszellemek is éltek, amelyek odahaza nem. Egyedül a szüleit hiányolta, hisz neki nagyon fontosak voltak, annak ellenére nem szívesen hallgatott rájuk, de ezt mindenki megértette, és így szerették egymást. Csodálatos volt a csillagok látványa, amely annyira nagy megnyugvással töltötte el, amit eddig egész életében nem érzett. Ekkor elővette a kis medálját, amelyen egy kékkő ragyogott fel. Ahogy a hold rávilágított, a medál gyönyörűen csillogott. Asami óvatosan szétnyitotta, amelyben a szülei fotói voltak. Az apja teljesen szokványos Japán volt, a fekete hajával, habár neki volt zöld szeme. Anyja viszont olyan feltűnő volt, mint maga a lánya, mivel neki is kékesen ragyogott a haja és a kék szemei is a különcségét sugallta. Soha nem kérdezte meg az anyjától, hogy honnan származik, de nem is nagyon érdekelte. Szerették egymást és ez számára mindennél többet jelentett. Megsimogatta a képeket, majd mosolyogva visszacsukta a medált. Ekkor lépett oda mellé Inuyasha.

-Nem tudsz aludni?

-Nem! Szokatlan még földön aludnom… nem haragszol, hogy legyőztelek?

-Ne viccelj… hagytam magam…

-Na persze!- kacsintott a lány

-A szüleid?

-Tessék?

-Akik a medálban vannak… a szüleid?

-Igen!

-Hasonlítasz az anyádra… neki is harcias szemei vannak…

-Igazad van!- nevette a lány- Ő is nagy kardforgató volt, ő a mesterem. Mindig azt mondogatja, hogy jobb több ellen harcolni, mint senki ellen. Imádta a csetepatékat. Az iskolában ezért is féltek tőlem az első nap, mikor mentem, mert azt hitték, hogy olyan leszek, mint az anyám…

-És nem?

-Csak részben! Kedves vagyok azokkal, akik megérdemlik, de másokkal nem is állok szóba… jószerével csak Kagome a barátnőm, de mindegy…

-Nekem is csak ő volt, amíg meg nem ismerkedtem Mirokuval és Sangoval…

Ezen elbeszélgettek egy kicsit, majd mind a ketten nyugovóra tértek. Másnap Asami a kora reggeli órákban ébredt, majd felvette a kardot és gyakorolt egy kicsit. Senki nem volt még fenn, így nem is nagyon akart zavarni. Az egy órás edzés után, elsétált a közeli erdőbe, majd talált egy kisebb tavat, amelyben megmártózhatott. Óvatosan széjjelnézett, majd levette a ruháit. Gyorsan begyalogolt és nyakig elmerült a hűs vízbe. Úszott egy kicsit, majd a fegyvere közelében leült a kis kőre. A haja takarta a testét, így nem tartott attól, hogy valaki olyat lát, amit nem kéne.

Közben Kagome ébredezni kezdett, majd mikor felült és körbenézett, látta, hogy a barátnője eltűnt. Gyorsan kipattan az ágyból és kirohant, hogy megnézze, hogy nincs-e kint, de sajnos nem látta sehol. Ahogy visszament a házba, felrázta Inuyashát.

-Mi van?

-Asami eltűnt…

-És akkor mi van? Lehet, hogy sétál egyet…

-Nincs sehol… keresd meg!

-Felejtsd el…

-INUYASHA!- váltott fenyegető hangnemre Kagome.

-Jól van, na! Nem kell leharapni a fejemet…

Inuyasha felkelt, majd kilépett és elkezdett szaglászni. Eközben a tavacskánál Asamit nyugtalanította valami, így gyorsan kiszállt a vízből és magára vette a ruhákat, majd a fakardot elővett és leült egy sziklára. Egy perc múlva egy hatalmas sáska szellem lépett elő és csorgó nyállal gusztálta a maga előtt látott nőt.

-Jézusom, de csúnya vagy!

-Mit mondasz halandó? Éppen te leszel a reggelim…

-Azt lesheted… ha egy csáppal is hozzám érsz, kitépem azt a két gülü szemedet, csúnyaság… Istenem, de undorító, ennél még a nagybátyám szobája is szebb…

-Mit fecsegsz itt össze? Inkább halj meg…

A sáska nekiiramodott, Asaminak be kellett látnia, hogy ez sokkal gyorsabb, mint a félszellem volt. Sokkal jobban kellett most az erejére támaszkodnia, hisz nem volt ideje gondolkodnia. A fakardot elfordította, majd oldalra lépett ki a csapás utolsó pillanatában, majd egy erőteljes ütést mért a lény lábaira, amik recsegve kitörtek. A démon elesett, de hamar lábra állt és mérgesen nézte a kis fadarabot.

-Mi lenne, ha nem lenne kardod?

-Mi?

A sáska elkapta gyorsan a kardot, majd kirántotta a lány kezéből és eldobta. Asami nagyon megijedt, hisz megfosztották a pajzsától. Gyors futásba kezdett a kard felé, de a démon elé állt. Erre a lány felugrott, majd egy félfordulatot téve pofán rúgta a démont, aki feljajdult és eltakarta a szemeit.

-Itt az idő!

A lány gyors léptekkel közeledett a kardjához, majd egy bukfencet vágott és máris a kezeiben volt a kard. Nem tétlenkedhetett, mert a sáska hamarosan megint támadhat. Gyorsan rohanni kezdett, majd beleszúrta a hasába. Ezután felugrott, majd a szemei közé sújtott le a kardjával. Mikor lágyan földet ért, akkor több dolog is történt egyszerre. A sáska meghalva hullott le a földre, míg Inuyasha és Kagome most léptek ki a fák közül. Az utóbbi kettőnek a döbbent arcának látványától, Asami nevetni kezdett, majd letörölte a kardot. Gyorsan lemosta a kardot, majd a ruhájára nézett, ami tiszta vér volt.

-Remek, most véres lett! Mit vegyek fel addig?

-Lenyűgöző vagy…- ámult Kagome

-Kösz, de nincs egy másik ruhád? Ez egy kicsit véres lett…

-Hogy tudtál ennyire könnyen ölni?- kérdezte szűk szemekkel a félszellem

-Most hagytam volna, hogy megöljön? Azt már nem… Tsukaya Asami Tanabe soha nem hagyja magát egy lénynek sem. Legyen a démon, félszellem vagy akár ember.

-Adok egy ruhát!

Asami csak bólintott, majd visszatértek a faluba. Sajnos Kagoménak nem volt az a mérete, mint a barátnőjének, ezért egy papnői ruhát kapott. Nagyon jól állt rajta a vörös és fehér kompozíció. A haját viszont nem kötötte fel, mert imádta, hogy ez a szél lengeti a tincseit. Ebéd után úgy határoztak, hogy elindulnak Naraku után. Kagome próbálta meggyőzni a lányt, hogy menjen vissza, mert nagyon veszélyes lehet, de ő hajthatatlan volt. Minden áron menni akart és segíteni. Maga sem értette miért, de valamiért felforrt benne a vér, mikor arra a személyre gondolt, aki a hatalom miatt életeket sodor veszélybe, köztük a barátnőjét. Így a kis társaság egy személlyel megbővülve elindult nyugatra.