|
21. rész
2008.04.14. 13:39
21. rész: A nyugati kapu és a hatalom
Másnap Tanabe és Sesshoumaru nagyon hamar ébredt, d nagy meglepetésükre, mikor kiléptek az erkélyre, az egész falut mozgolódni látták. Lent Saya éppen eligazítást tartott és előkerült a katona, ki eddig bujdosott Tsuko kereső szeme elől. A lány nagyon izgatott volt, hisz érezte, hogy ma minden megváltozik. Mosolyogva a hasára tette a kezeit, majd a szeretett férfira nézett.
-Kezdjük hozzá!- mondta a démonnak, aki csak bólintott
Mind a ketten felöltöztek, a lány felvette a szokásos arany ruhát és már nem is törődött a gyomra követelőzésével. A démon is felvette a harci öltözőkét és a kardját, melyet az apja hagyott rá. Mikor kiléptek az ajtón, akkor már Saya ott állt előttük és éppen bele akart kezdeni a szokásos jelentésbe, mikor Tanabe leintette. Saya megértette és hagyta, hogy a lány mellé lépve elinduljon a szentélyhez. Mind a hárman nagyon jól tudták, hogy nagy valószínűséggel Tsuko és a katonái azt sem fogják hagyni, hogy a lány leüljön imádkozni. A nagyobb veszély persze az volt, hogy az ima közbe zavarják meg, hisz akkor nem tud majd védekezni és félő, hogy meghal, így már nagyon jól tudta a tervet, amelyet az éjszaka talált ki. Átkelt a falun, majd a nyugati szentélyhez lépett, ahol már egy kisebb tömeg fogadta, mind a falon innen, mind a falon túl. A lány hálás szemekkel nézett fel a démonra, aki csak megrándította a vállát. Mindenki a démonokat nézte, akik a falu kapujánál álltak. A sereg élén az ismerős Takashi állt, aki mosolygott a nőre. A démon és a lány odasétáltak hozzá és régi barátként köszöntötték egymást.
-Sajnálom, hogy nem hívhatlak még be titeket, de…
-Úrnő! Mi türelmesek vagyunk!
-Köszönöm!
Saya odalépett hozzájuk és Tanabe irányába fordult. Egyikük sem nyitotta ki a száját, de mind a ketten tudták, hogy itt az idő. A kiválasztott elköszönt, majd közelebb lépett a szentélyhez és elhelyezkedett. 5 perc múlva már mormogta az imáit. Valamiért érezte, hogy sürgetőbben kell csinálnia, hisz elég ingatag talajon áll. Valamilyen csoda folytán, viszont egészen a 14. óráig nem történt semmi. Hamarosan végzett, de ekkor hallotta, ahogy a démon és Saya vitatkozik egy ismerőssel.
-Meg kell akadályoznom… megöl minket…
-Bölcs uram! Tanabe úrnő így döntött és ezen nem változtathat senki, még maga sem…
-Dehogy nem!
-Mit kar tenni? Ha egy ujjal is hozzá ér, akkor az lesz az utolsó napja az élők sorában.
-Fenyeget démon!
-Vegye annak, aminek akarja, de…
-Maga itt senki, sőt a söpredék serege sem lehet olyan nagy, hogy uralkodjon az aquirok fölött…
-Fogd be a szád Tsuko!- mondta nyugodtan Tanabe és felállt a szentély mellől.
A kezei imára formálódva pihentek a mellkasa előtt. A lány szeme fekete volt és mélyebb is volt a hangja, mint szokott lenni. A közelükben álló aquirok hátrébb húzódtak.
-Mit mondott Hime-sama?
-Jól hallottad, te nyomorult! Aki itt áll előtetettek, már régen nem a bölcs, hanem egy gyilkos álcája. Tsuko miért nem feded fel magadat? A szüleim, és a kiválasztott merénylője ennyire gyáva lenne…
-Fogd be a szád!
-Miért tenném? Te itt nem parancsolsz! Figyelmeztetlek, ha a kezeim elválnak egymástól, a burok és egyben az álcád is elmúlik… Miért nem futsz el, ahogy kellene? Ennyire áhítod a hatalmat?
-Ez az én jogos hatalmam, én vagyok a jegyesed…
-Tsuko, Tsuko! Úgy látom, hogy soha semmiből nem tanulsz! Hogy lehetnél te igazi aquir vezető, mikor annyira sem emlékszel, hogy én soha nem leszek a te jegyesed. Lekéstél rólam, de nem is nagyon bánom…
-Nyomorult démon szuka!
Sesshoumaru mozdulni akart, de minden megfagyott egy pillanatra, mikor a lány szemei összeszűkültek, a körülötte lévő levegő sokat sejtetően felizzott. A lány felemelkedett a levegőbe, majd nesztelen és puha léptekkel közelebb lépett. A félelemtől senki nem tudott mozdulni, csak Sesshoumaru és Saya volt nyugodt. Az aquirok úrnője megállt a bölcs előtt és a két kezét széthúzta, mire a bölcs álcája megváltozott és ott állt előtte az igazi Tsuko, akinek a szemében a félelem lángja lángolt. A kapuk felragyogtak, jelezve, hogy most már senki nem védi őket a külvilágtól.
-Mondanék én csúnyábbat is rád és a családodra, de szerencsére van egy tagja a nyomorult családodnak, aki mindenkinél többet ér… az anyád, Saya!
A lány szavaira a körülöttük álló tömeg felhördült és a nőre, majd a fiára néztek, az utóbbit viszont roppantul idegesítette, hogy mindenki rajta tartja a szemét. A lány szinte röpült az indulattól és a benne élő erőtől. Csak most érezte, hogy mennyire elevenen él benne a hold istenének a hatalma. Ezek minden erőfeszítés nélkül törtek ki belőle. Ekkor mintha előre látta volna az ellensége gondolatait, mert felugrott a levegőbe és puhán mögötte ért célba, ahogy földet ért az előző helyén egy lyuk tátongott.
-Jaj Tsuko! Ne gondold el a támadásaidat, hisz olvasok benned… Jobb, ha feladod…
-Azt lesheted, te…
-Vigyázz a szádra!
Ekkor Tsuko intett majd mindenhonnan előjöttek a katonái és mindenkit körbevettek. A civilek visítva menekülni próbáltak, de a katonák nem hagyták és néhány gyereket még meg is ütöttek, mire Tanabe mérgesen rájuk fordította a fejét.
Az ő katonái és Sesshoumaruék is készen álltak a harcra. A két tábor között nagy harc kezdődött el, majd mikor már mindenkinek vérzett valahol és fájdalmai voltak a rosszul sikerült hárító átkok miatt, akkor Tanabe teste fényleni kezdett és közbe imádkozott. Erre a jelenségre mindenki abbahagyta a harcot és ránézett. A teste végleg felemelkedett és az arany ruha eltűnt róla, helyette egy kékesen csillogó selyem kezdett körvonalazódni a teste körül, a fejpánt is megjelent a homlokán. Sesshoumaru nagyon megijedt, hogy azt az erőt akarja használni, de ekkor Tanabe abbahagyta a változást és leereszkedett. Mikor kinyitotta a szemeit, akkor fehéren világított a szeme.
-Most pedig a hold nevében parancsolom, hogy hagyjátok abba!
Néhány katona erősebbnek hitte magát, mert a nőre vetette magát, aki egy lesújtó pillantás és egy karlendítéssel elsöpörte a támadóit. Az egyik a falnak ütközött és lehetett hallani, ahogy eltörik a két karja. Velőtrázó üvöltés kíséretébe a másik is hasonló sorsra jutott. A katonák jobb belátásra tértek, mert mindenki hátrálni kezdett a nőtől. Ekkor lépett ki a csatázok sorából Tsuko, akinél egy hatalmasan nagy és vastag kard volt a kezébe. A lány ránézett és elhúzta a száját.
-Ó mit látnak a szemeim! Apám hold kardja, ami öt kardból lett kovácsolva és a hold istene vésett bele szent szöveget, hogy erősebb legyen… kíváncsi lennék, hogy honnan szerezted…
-Nagyon tájékozott vagy…
-Volt időm olvasni a családomról és a hagyatékomról… a karddal és anyám tőrével együtt ezek az én tulajdonaim, amit sajnos nálad láttok, egy vérárulónál. Szánalmas vagy, ahogy a hatalmat és erőt hajszolod, mint egy kisgyerek. Tsuko már rég meg kellett volna tanulnod, hogy ebben az életben neked nem lehet hatalmad…
-De lehet, ha megöllek, akkor rám száll minden erőd…
-Tévedsz kedvesem! Ha megölsz, akkor nem leszel több, mint egy gyilkos, de várjál… te már most is az vagy… akkor, ha jól gondolom, a meggyilkolásom után nem leszel több, mint önmagad… ostoba…
Tsuko feldühödve nekirontott a lánynak, aki könnyedén kitért a hatalmas kard csapásától, de arra már nem volt elég ereje, hogy a férfi háta mögötti tőrt kikerülje, így az, mélyen a húsába mart. Tanabe felnyögött és az oldalához kapott. Felnézett és a kárörvendő arcot látta meg először. Gyorsan felpattant és elmotyogott valamit, mire az égből nyílzápor zúdult a férfira, akinek nem volt elég ideje, hogy felhúzza a pajzsot, így a karddal próbálta meg kivédeni. Több-kevesebb sikerrel élve maradt. Ahogy a porfelhő alább hagyott, a férfi felállt, de látszott rajta, hogy komolyan megsérült. Tanabe is egyre gyorsabban lihegett. Sesshoumaru menni akart segíteni, de a lány megállította, hisz ez csak rá tartozik.
-Most megbosszulom a szüleim és a népem halálát…
A lány lecsukta a szemeit és meggondolatlanul imádkozni kezdett. Már csak távoli hangként érzékelte a keresztanyja kiáltását és a démon parancsoló szavait. Érezte, hogy kezd kicsúszni a kezéből a varázslat, így már csak azon erősködött, hogy ezen a szinten tartsa. Kinyitotta a szemeit, majd ránézett a férfira. Tsuko belenézett a fekete szemekbe és mélyen, egészen a lány lelkében meglátta a pokol tüzeit és a hold gyermekeinek a halálát, ettől annyira megijedt, hogy az anyja után kezdett rimánkodni.
-Anya… anya… kérlek, mentsd meg a fiadat… méhed gyümölcsét…
Saya felsírt, hisz olyan gyermeteg hangon kérlelte, hogy ettől megszakadt a szíve. Közelebb akart menni, de a lány egyetlen pillantása megállította. Nagyon megrémült a kiválasztott hime tekintetétől. Ekkor hallotta meg a fejében a lány nyöszörgő hangját.
„Saya-neeisan! Nem akarom megölni Tsukot, de nem tudom irányítani az erőmet. Félek, hogy nem csak neki ártok, hanem mindenkinek… amíg önmagam vagyok… menekítsetek ki mindenkit… kérlek… nem bírom tovább…”
Saya elsírta magát, majd bólintott és a katonákra nézett. A démon is értette, hogy mi baj lehet, így a saját katonáira nézett. Mindenki kiadta a parancsot, hogy most azonnal tűnjenek el, hisz a hime nem bírja kordában tartani az erejét. Tsuko is kezdte megérteni a körülötte zajló eseményeket, így most egy diadalittas nevetésbe kezdett és felállt, majd a kardot és a tőr előreemelve a lány felé tartott. Ezt Saya és Sesshoumaru is látták, így mind a ketten futni kezdtek felé, de tudták, hogy későn fognak odaérni. Tsuko nekifutott, majd mind a két fegyvert a lány hasába szúrta, aki felordított a fájdalomtól, majd szabadjára engedte a maradék erejét. Tsuko is ordítani kezdett és végül a végtelen mezsgyére lépett és nem tért vissza. A teste lehanyatlott a földre és élettelenül, kicsavart tagokkal és nyitott szájjal feküdt. Ekkor ért oda a két személy. Tanabe a hasában a két karddal feléjük fordult, majd összeesett. A démon rögtön odaszaladt és az ölébe vette a lány gyenge testét. Kihúzta a kardokat és remegő kezeit a lány hasára tette. A lány kinyitotta a szemét és meglátta, hogy a démon szemei könnyeznek, ez egy kicsit meglepte, de ezután erőtlenül elmosolyodott.
-Sesshoumaru! Ne sírj! Nem… áll jól…
-Ostoba! Megígérted, hogy nem használod az erőt…
-Sajnálom, de csak így menthettelek meg benneteket…
-Soha nem bocsátom meg, ha most meghalsz nekem!
-Tanabe! Te és…
-Tudom! Haldoklunk…
-Mi?
-Sajnálom Sessh… el kellett volna… mondanom…
-De mit?
-Gyermeket vártam tőled…
-Neeeem! Akkor küzdj… magatokért… miértünk…
-Már nem tudok… sajnálom… szeretlek!
-Fogd be ostoba onna! Hamarosan megint veszekszünk majd…
-Te is tudod… hogy ez… lehetetlen…
-De én még nem mondtam ki neked… azt mondtad, hogy várni fogsz rá…
-Sajnos… nem… tudok… várni…- a lány becsukta a szemeit
-TANABEEEE! SZERETLEK, MINDENNÉL JOBBAN, CSAK NE HALJ MEG NEKEM… KÉRLEK!
A lány még kinyitotta szemeit, megcsókolta a szerelmét, majd lehanyatlott a keze és a szíve is megállt. A nyugatiak most először hallották az urukat sírni akárkiért is. A démon ráhajolt a lány élettelen testére, és sírt. Saya mellette zokogott és nem tudta sehogy felfogni, hogy a kiválasztott halott. A démon felállt és elővette a kardját, melyet az apjától kapott.
-Kérlek, csak most az egyszer segíts nekem!
A kard derengeni kezdett és meglátta a küldötteket. Megölte őket, de a lány csak nem akarta kinyitni a szemét. A démon még kétszer megpróbálta, de sehogy nem sikerült. Ekkor a lány teste kéken izzani kezdett és felemelkedett. Ekkorra már mindenki visszatért és siratva búcsúztatták a himéjüket. A test megállt és áttetszővé vált.
-Aquirok és Sesshoumaru! Sajnos meghaltam és ezzel együtt elvettem tőletek egy újabb kiválasztott életet. Főleg te bocsáss meg nekem drága szerelmem, amiért nem árultam el terhességemet. Ezzel becsapottnak és haragosnak érezheted magadat, amit én teljes mértékben megértek, de kérlek, hogy ne gyűlölj ezért. Nem tudsz visszahozni a halálból, mert a hold istene nem engedte meg. Sajnos már mellette kell lennem, de egyszer visszatérek egy lány képébe. Ő nem olyan lesz mint én, de aquir vér csörgedezik az ereibe… Saya-neeisan, ezennel te vagy az aquirok átmeneti vezére, aki az új kiválasztott érkezéséig uralkodik. A fal már nem létezik, így harcolj a faluért és nemesítsd be a népemet. Kérlek Sesshoumaru, akik itt vannak, védjétek meg a népemet és a családomat. Most búcsúzom, de egyszer még találkozunk.
A lány teste végleg elhalványodott és maga mögött hagyta a döbbent tömeget. Percekig senki nem szólalt meg, majd a démon sóhajtott egyet, majd megfordult a katonáihoz.
-Az úrnőtök utolsó kívánság az volt, hogy mi nyugatiak védjünk meg titeket és minden formába, teljesíteni fogjuk a kérését. A keleti és a nyugati alakulat helyezze el a sérülteket, és a civilek biztonságára törekedjenek. Az északi alakulat a palotába és az ellenállókat letartóztatni, de senkit nem ölhetnek meg.
Mindenki megtette azt, amit a lány utolsónak kért. Saya elfoglalta a neki szánt pozíciót és nagyon jó barátságban maradt a nyugati nagyúrral, aki védte az aquir birodalmat. Tanabe hime neve, pedig örökre bevésődött mindenki emlékezetébe.
Folytatása következik Asami no Tsuki néven
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
