|
20 rész
2008.04.14. 13:39
20. rész: A védőburok összeomlása
A hét vége felé Tanabe már nappal is nagyon rosszul volt, mert minden alkalommal, mikor elindult edzeni, szédülni kezdett és eszébe jutottak a rémálmai. Néha nem tudta eldönteni, hogy most is álmodik-e vagy már ennyire elevenek az álmai. Egy szombati napon, viszont erőt vett magán és elindult az edzőterem felé, majd közbe szólt néhány katonának, hogy menjenek a bölcsért. Sesshoumarut és Sayát is hívatta.
Pár óra múlva mindenki ott volt a parancsnoki szobába. Tanabe néhány katonát is megkért, hogy maradjanak ott, hisz elég sok időt töltöttek együtt és kezdett megbízni bennük.
-Üdvözlök mindenkit a parancsnoki szobába!- kezdte el
-Üdv Úrnő!- mondta néhány katona
-Azért kérettem mindenkit ide, mert egy fontos dolgot kell megosztanom veletek. Már egy hete, hogy rémálmok gyötörnek, és már nappal sem nyugodhatok tőlük, de nem is ez a lényeg. Most már értem, hogy ez miért volt. Holnaptól elkezdem leépíteni a falat a birodalom körül…
-MI?- állt fel a bölcs
-Jól hallotta bölcs uram! Holnaptól számítva négy napra a burok megszűnik és a külső világgal kapcsolatba lépünk! Nem kérem a beleegyezéseteket, de szerettem volna, hogy tudjátok és így készültök a jövő hétre. Ne aggódjatok, mert már rendeztem, hogy ne támadjanak meg titeket. Ahogy a burok eltűnik, ez a város nagyobb lesz, és mi uraljuk majd ezt a területet…
-Mi bízunk önben, úrnő!
-Köszönöm!
-Én nem! Hogy merészel nélkülem döntést hozni?
-Már egyszer ezt megbeszéltük. Azzal, hogy visszatértem a törvények is úgy szólnak, hogy egyedül én lehetek a döntéshozó e területen. A bölcsnek annyi dolga van, hogy tanácsot adjon, és a kiválasztott jelenlétének hiányába kapja meg időszakosan a hatalmat. Mivel már itt vagyok, önnek csak tanácsadói ereje van, amit jogomban van nem elfogadni…
-Nem sokáig lesz hatalmon, ha így folytatja.
-Hogy mondta? Azt hiszem, hogy félrehallottam valamit. Nekem nincs hatalmam, nem én szereztem, hanem így születtem. Erről nem én tehetek, de nem is a szüleim. Egyedül a hold istenét kellene kérdőre vonni, de nem hiszem, hogy válaszolna ilyen ostoba kérdésekre.
-Ide figyeljen hime, én nem tűröm el, hogy így beszéljen velem…
-Ha jól tudom, én nem ordítoztam magával, így nem is lehet azt mondani, hogy tiszteletlenül bántam magával. Katonák, szeretném, ha kialakítanának nekem a burok négy részén egy kis oltárt. Mivel én nem értek hozzá, így ezt magukra hagyom. A keresztanyám és Sesshoumaru segíteni fognak nekem. A családoknak el fogom mondani, de azért szeretném, ha egy levelet is körbevinnének.
-Értettük!
-Na álljon meg a menet! Maguk engedelmeskednek neki?
-Igen, hisz most már ő a vezetőnk és mióta itt van, sokkal erősebbek vagyunk, és képesek leszünk megvédeni magunkat.
A bölcs mérgesen felállt, majd a kíséretével együtt eltűnt. Tanabe mosolyogva nézte végig, ahogy Tsuko megsértett becsülettel és megalázva rohan ki a parancsnoki szobából. Lassan mindenkit az útjára engedett. A démon és a keresztanyja is álltak volna fel, de a lány megállította őket.
-Várjatok! Veletek még akarok beszélni!
-Mit!- válaszolt durván a démon
-Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, hogy rémálmaim vannak, de nem akartam, hogy feleslegesen aggódj…
-Szerinted fogok is aggódni egy önfejű liba miatt!
-IGEN FOGSZ! OSTOBA DÉMON!
-Na álljatok le! Vannak itt fontosabb dolgok is, nem? Mit akarsz Tanabe?
-Segítséget!- nyugodott meg a lány- Szeretném a napokban lebuktatni a bölcs Tsukot, de ehhez kell a ti segítségetek is. Saya-neeisan, azt akarom, hogy keresd fel azt a katonát, aki segített nekünk és készüljön. Szükségünk lesz a szavára. Tőled Sesshoumaru azt szeretném, hogy pár démont hívjál ide a nyugati területekről…
-Minek?
-Azért, mert nem szeretném, hogy rögtön olyan démonok legyenek itt, akik megtámadnák őket. Szeretném hivatalosan is nyugatot a barátunknak tekinteni…
-Szóval baráti viszonyt akarsz kialakítani a két terület és nép között…
-Te sem járnál rosszul, nem? Egy egész nép aquir támogatna téged a hatalmával és erejével, cserébe én is azt kérem, hogy ti támogassatok engem és a népemet. Az elején még sok segítség kell majd, hisz a népem viszonylag ritkán lát démont…
-Jól van értettem! Mikor találtad ezt ki?
-Tegnap este! Nem tudtam aludni, így a csillagokat néztem és ekkor ötlött a fejembe.
-Rendben!
-Számítok rátok! Persze holnap is, hisz nem tudom, hogy miket kell tennem, de addigra elolvasom!
-Ott leszünk!- mondták egyszerre
Azzal a lendülettel Tanabe elővett egy nagyon vastag könyvet, majd olvasni kezdte. Saya és Sesshoumaru mosolyogni kezdtek, a lány buzgóságán, majd magára hagyták. Egymás mellett haladtak némán. Majd mikor tisztes távolságba értek, akkor Saya megállt.
-Mi a baj?- kérdezte a démon
-Vigyázz Tanabéra! Most nagyon erős lesz az ereje, talán erősebb is, mint én azt képzelem. Nem véletlenül most akarja lebontani a védőpajzsot…
-Azt mondod, hogy ennek így kell lennie?
-Igen! Ezt ő is érzi, csak még az okát nem tudja!
-Van egy olyan érzésem, hogy te tudod az okát! Ha ártasz azzal, hogy nem mondod el, akkor kiszedem belőled erőszakkal…
-Nyugalom, Sesshoumaru! Csak sejtem az okát, de nem fogom elárulni. Én úgy gondolom, hogy ezzel nem fogok senkinek sem ártani. Holnaptól egy hétig tombolni fog az ereje, így sajnos elég ingatag is lesz. Olyan dolgokra, mint a burok húzása vagy bontása képes lesz koncentrálni, de ha másra használja az erejét, akkor képes akár robbanásokat is előidézni.
-Ugye csak viccelsz?
-Majd holnap meglátod! Mit szóltál a vezetői képességeihez?
-Képes lesz irányítani az országot. Én is így cselekedtem volna a helyében, tökéletes volt az érvelése és meg is győzött. Ilyennek kell lennie egy vezetőnek…
-Mintha egy kis büszkeséget hallanék ki a hangodból?
-Ne légy ostoba!
Ezzel a démon elindult a ház felé. Saya még elkuncogta magát, majd elindult teljesíteni Tanabe akaratát. Saya nagyon ügyelt rá, hogy senki ne kövesse, majd belépett egy romos házba az erdő mélyén. Eközben Sesshoumaru levelet írt a nyugati palotába, majd mikor végzett vele, akkor egy szolgát keresett meg. Éppen a folyosón járt, mikor találkozott egyel.
-Te ott! Gyere ide!
-Igen?- kérdezte a kislány
-Hol lehet itt levelet küldeni? Van valahol galamb?
-Persze!
-Rendben, akkor vigyél el oda!
-Majd én elviszem a levelet…
-Te ehhez nem nyúlsz! Sokkal értékesebb, mint az életed…
-Érettem! Akkor kövessen!
Így a démon is elindult a feladatát teljesíteni. Tanabe egész nap a könyvet bújta és próbálta megtanulni a szertartásos szöveget. Mikor végzett vele, már azt hittem, hogy felrobban a feje, de még rengeteg dolga volt. A könyvből kiderült, hogy hol tartják az ilyenkor szokásos ceremóniai ruhát, így felállt és elindult megkeresni. Be kellett vallania, hogy nem volt könnyű megtalálni a termet, amely a díszes ruhákat és kellékeket tárolta. Az ajtó is elég rozogának tűnt, még az ajtót is vastag porréteg takarta és látszott rajta, hogy már csak a jólélek tartja egybe. A lány egy kicsit félve, de eltökélten lépett közelebb, majd az egyik kezével gyengéden megérintette. Az ajtó még egybe maradt, ami már jó jel volt. Ekkor hallott meg maga mögött lépéseket, odakapta a fejét és látta a démont, ahogy közelít.
-Hát te hogy kerülsz ide?
-Itt van a galambposta… és te?
-Itt vannak a kellékek a szertartáshoz…
-Szóval tényleg megteszed…
-Igen! Ez lesz a legjobb megoldás, a másik okom sem annyira elhanyagolható.
-Ezzel akarod lépésre kényszeríteni Tsukot?
-Így igaz! Valamiért azt érzem, hogy most kell neki kezdenem. Az erőm olyan furcsa állapotban van, valamikor azt érzem, hogy egy halandó is erősebb nálam, de valamikor egy hegyet képes lennék egy kisujjal arrébb lökni. Nem tudok kiigazodni magamon, de az biztos, hogy ez a legjobb idő arra, hogy kiengedjem a madarat a kalitkából.
-Ahogy akarod! Elküldtem a levelet, így nagy valószínűséggel itt lesznek, mire te a burkot lebontod.
-Köszönöm Sesshoumaru! És bocsáss meg, hogy nem szóltam neked és hogy olyan nyers voltam ma…
-Ostoba vagy Tanabe! Ennél én nehezebben sértődöm meg, de azt te úgy sem élnéd túl. A nyersségedről meg annyi a véleményem, hogy teljesen diplomatikusan kezelted a helyzetet, mint egy igazi vezető…
A démon közelebb lépett a lányhoz, majd egy gyors mozdulattal, az egyik karjával átkarolta a lány, a másikkal megsimította az arcát. Egy másik pillanat múlva, pedig lágy csókba forrtak össze. Mikor szétváltak a lány szemei csillogtak a boldogságtól. Egy szó sem hangzott el kettejük között, de mind a ketten tudták, hogy mit érez a másik és ez nekik éppen elég volt. Ekkor Tanabe szomorúan az ajtóra nézett, majd a démonra.
-Segítek!
-Köszönöm!
A lány az ajtó felé nézett, majd közelebb lépett és egy kis nyomást gyakorolt rá. Az ajtó csak nyikorgott, de meg sem mozdult.
-Pedig én azt hittem, hogy hozzá sem kell majd érnem! Érdekes, nem?
-Gyenge vagy! Azért nem érzed, de a szagod elárul…
-Kösz, rendes vagy!
-Szívesen! Menjünk be…
-Hát nem is tudom, hogy be kéne menni oda…
-Mit nyavalyogsz! Te akartad ezt, nem? És amúgy is…
-Mi van?
-Még ilyen helyen nem is voltam veled…
-Baka! Még ilyenkor is magadra gondolsz?
-Jobb, ha magamra gondolok és nem a halálodra, főleg ha ilyen hangon beszélsz velem…
-Szerinted én meg hagyni fogom, hogy így beszélj velem. Ki van zárva! Teljesen kizárva!
Mind a ketten mérgesen néztek egymásra, majd egy idő múlva a haragjuk alább hagyott és már csak a szemükbe lángolt a becsületük hatalmas lángja, amely még mindig ellenállt a másiknak. Megsértődöttséget tettetve felhúzták az orrukat, majd egyszerre lépték át az ajtó küszöbét. Bent hatalmas kosz és rendetlenség állt, amely egy kicsit gusztustalannak bizonyult, mert Tanabe majdnem elhányta magát. Odalépett az ablakhoz és a vastag függönyt megfogta, elhúzta, majd kinyitotta azt. Ahogy megérezte a befelé tóduló levegőt, máris jobban lett.
-Jobban vagy?
-Igen! Szörnyű ez a hely… ki kell takarítanom…
-Te mindig ilyen takarítási mániába szenvedtél? Mindent ki akarsz takarítani, amin van egy kis por…
-Fogd be! Jobb lenne, ha így hagynánk? Szerintem nem, ha nem akarsz segíteni, akkor menj a dolgodra…
-Segítek! Csak ne ordítozz!
Tanabe hálásan nézett a démonra, aki csak morcosan nézegette a helyet. Egy fél óra múlva a szolgák által hozott tisztító eszközöket nézegették, majd a lány neki kezdett a takarításnak. Nem nézett körül, hisz a magas porrétegtől egy bútort sem lehetett teljesen kivenni. Ahogy a lány gondolta, a munka nagyobb része rá maradt, mert Sesshoumaru csak a bútort tologatta és nyitogatta az ablakot és parancsolgatott a szolgáknak, de nem is várt mást tőle, hisz ő egy démon és nyugaton is ezt teszi. Ez már csak a természetéhez tartozik. Több mint 3 óra múlva a szoba ragyogott és kellemes illatok szálltak az egész terembe. Ahogy az utolsó szolga is kiment a szobából, maga mögött becsukta a terem ajtaját. Már csak a démon és a lány maradt a szobába.
-Már csak a kellékeket kell megtalálni.
-Szerintem itt vannak…
-Te azt honnan tudnád!- kötekedett a lány
-Mert rá van írva! Nézd!
Tanabe csodálkozva közelebb ment a szekrényhez, amelyen ez kis réztábla hirdette, hogy a burok létrehozásának és lebontásának a ceremóniás kellékei. A lány egy kis időre megdermedt, majd a férfira nézett, aki értetlenül nézett vissza rá. Tanabe óvatosan kinyitotta az ajtót, majd elakadt a szava a látványtól. A szekrényben egy gyönyörű papnői ruha lógott és különböző tárgyak. Sorban vette ki őket és átnézte mindegyiket. A legnagyobb meglepetésére ezeken egy porszem sem volt, így máris használhatta volna őket.
-Rendben, akkor lemosdok és mehetünk is. Saya-neeisan elkészült már?
-Igen!- mondta a nő és belépett a szobába.
A nőn is hasonló papnői ruha volt, annyi különbséggel, hogy ez fekete volt, míg Tanabe ruhája arany színben pompázott. Tanabe gyorsan magára kapta a ruhát, majd a kellékeket és az áldozati tőrt is. Mikor mindennel készen volt, gyorsan elindultak a legközelebb felállított szentélyhez.
-Összesen 4 szentélyt állítottunk fel a négy iránynak megfelelően. Ha minden jól megy, akkor egy napot töltesz majd egy szentélynél. Nehéz lesz, hisz egész erődet igénybe veszi majd, és nem is fogyaszthatsz ételt. Inni is csak vizet és csak egyszer. Ha egyszer is megszeged, akkor akár rosszabb is lehet a helyzet. Sajnos nem tudjuk, hogy ilyen esetben mi történik, hisz te vagy az első kiválasztott, aki kiengedi a népét a démonok közé. Amik le vannak írva a könyvben…
-Tudom! Ezek csak iránymutatók, semmi bizonyíték rá, hogy be is jönnek, de akkor is meg kell próbálnom.
-Biztos, hogy tudod, hogy mit teszel?- kérdezte a démon
-Nem!
-Helyes! Akkor menjünk!
A szentély a főépülettől pár száz méterre állt. Elhaladtak a falunak egy kisebb részénél, ahol mindenki az aquirok kiválasztottját nézte, aki felszegett fejjel és a ceremónia ruhában sétált végig. A sarkon ekkor megállt, mert érezte, hogy itt van Tsuko, mikor megfordult, akkor látta, hogy ott ál a bölcs néhány hűséges katonájával. Ahogy találkozott a tekintetük, Tanabe elmosolyodott.
-Nem nevetséges Hime-sama, hogy a népét a halálba küldi.
-Én senkit nem küldök a halálba, aki nem érdemli meg. a népem ártatlan, így nincs okom, hogy megöljem őket! Jövőt adok nekik, amit maga nem akar, hisz nem lenne kin uralkodni, igaz?
-De Hime-sama! Ő a bölcs…- kezdett volna bele az egyik falusi, de a lány leintette.
-Igen ő a bölcs, de ez nem ok azért, hogy elnyomja a népét, amelyet oly nagyon szeret.
-Nyomorult!- kiáltott a bölcs, majd intett, mire néhány katona fegyvert húzott.
Tanabe mérgesen összehúzta a szemöldökét és lépett előre egyet. A szemei szikrákat szórtak és ettől a katonák egy kicsit meg is rettentek. Ekkor érkeztek meg Tanabe katonái, akiben már kezdett nagyon is megbízni. A lány hallotta, hogy mögötte fegyverek hangja csörren meg, de gyorsan le is intette őket. A lány közelebb lépett, majd a szeme elsötétült és éjkéken csillant meg újra. A falusiak egy kicsit hátraléptek, de valahogy nem rettentek meg a lánytól. Tanabe körül láthatóvá váltak a szél hullámai, amely most az egész testét körbevette és lengette mindenét.
-Ne gondold bölcs, hogy oly csekély trükkökkel élek, ha kell, egy pillanat alatt elnyomhatnálak, mint egy férget, de nem teszem, így a katonáidnak azonnal parancsold meg, hogy tegyék le a fegyvert, vagy kénytelen leszek erőszakkal elvenni tőlük.
-Azt lesheted!
Tanabe összehúzta a szemét, majd tett még egy lépés előre, majd ahogy megállt a kezeit kinyújtotta, majd olyan gyorsan motyogott el valamit, hogy azt senki nem hallotta, még a bölcs sem, így nagyon meglepődött, mikor az összes katonájának a kezéből kirepült a fegyvert és a kiválasztott lába elé esett. Mindenki meglepődött, még a bölcs is. A lány körül a szél megszűnt és a szeme is kitisztult. Mosolyogva nézte a fegyvereket a lába előtt, majd elfordult és folytatta az útját. Sesshoumaru gyorsan beérte, majd kérdően nézett rá.
-Most mi van? Öltem volna meg őket, akkor nem lettem volna egyéb, mint Tsuko másik személyben.
-Nem is ezért nézek rád! Félelmetes voltál…
-Igen?
-Nekem tetszett, olyan voltál, mint egy démonnő…
-Mi?
-Egy pillanatra méregcsíkok jelentek meg, de abban a pillanatban el is tűnt. Szerintem csak nekem tűnt fel.
-De mi lehetett ez?
-Nem tudom, de…- itt közelebb hajolt a lányhoz- Örülten kívánni való voltál…
Tanabe teljesen elvörösödött, majd megköszörülte a torkát és folytatta a szentély felé vezető utat vörös arccal. Először a keleti szentélyhez indultak, amely nagyobb volt, mint egy kisebb raktár. A lánynak kint kellett ülnie az utcán, a szentély előtt, így mindenki láthatta. Saya ott állt előtt és mosolyogva várta a megszeppent lányt.
-Azt hittem, hogy soha nem érsz ide!
-Volt egy kis problémánk, de hamar megoldottuk, igaz Sesshoumaru?
-Aha!
-Rendben! Akkor Tanabe ülj le és kezdhetjük is.
A kiválasztott csak bólintott, majd leült egy kikészített aranyszínű párnára. Elhelyezkedett, majd a keresztanyjára nézett, aki kinyitotta a szentély ajtaját és meggyújtotta a füstölőket és a gyertyákat is. Mikor mindennel végzett, akkor bólintott, majd hátrébb állt és figyelni kezdett, úgy, mint Sesshoumaru. Az aquir nagyon izgult, de nyelt egy nagyot, majd belekezdett. Imára formálta a kezeit, majd monoton hangon motyogni kezdett. Egy kis idő múlva a fényes nappal ellenére, ahol a lány állt, sötét lett és megjelentek a csillagok. Ezek a lány minden monoton szavára felragyogtak. Órákon keresztül motyogott és néha érezhető volt, hogy elgyengül a hangja és a verejték is csak gyöngyözött az arcán, de nem adta fel. Mindig erőre kapott és folytatta a kántálást. Mikor 12 óra múlva abbahagyta a szavak kiejtését, akkor mindenki egy emberként fordult felé. A lány felállt és majdnem összerogyott a fáradtságtól, de tudta, hogy még közel sem végzett ezzel a szentéllyel. A kezébe vette a szent botot, melyen kisebb arany karikák lógtak. Ezt a botot hétszer a földhöz verte, majd maga elé állította, és a két tenyere között elkezdte sodorni, közbe folyamatosan motyogott. Ezt többször is megismételte. Ez az egész 3 órán keresztül tartott. Mikor ezzel is végzett, akkor az ég is visszanyerte az eredeti színét és minden elaludt. A lány fáradtan rogyott össze. Saya és Sesshoumaru sietve odaléptek hozzá. A lány térdein ülve lihegett, de a szeme olyan boldogságról árulkodott, amit még a démon egy lényen sem látott ebben a világban.
-Sikerült… az… egyik falat… megsemmisíteni… Örülök neki… fá… fáradt… vagyok!
Ahogy kimondta a lány összeesett és elterült a földön. A démon mosolygott, majd felvette a lányt és elvitte a házba. Az utcán a késői óra ellenére is rendkívül sok aquir mászkált és mindenki a békésen szuszogó lányt figyelte. Többen aggódva és voltak, akik sírva nézték a lányt. Saya közben megállás nélkül esküdözött, hogy semmi baja a kiválasztottnak, csak nagyon elfáradt. A palotába érve, a démon rögtön a szobájuk felé vette az irányt, majd lefektette a mélyen alvó lányt. Segített levenni a ruháit, majd a gyengéd meztelen testet egy lepedővel betakarta. Gyengéden megsimította a lány arcát, majd melléfeküdt, de egy percre sem aludt el, hanem vigyázta az álmát.
-Gyönyörű vagy… szerelmem!
Másnap reggel Tanabe nagyon kipihenten ébredet és mikor kinyitotta szemét, rögtön látta a mellette könyöklő szundikáló démont. Elmosolyodott és oldalra fordulva még nézte egy kicsit a férfit.
„Szóval egész éjszaka itt maradt velem és fenn volt! Makacs nyugati”
Tanabe felült, majd kinézett az ablakon. Kint tiszta és napos idő volt, amely teljesen megnyugtatta a háborgó lelkét. Kikelt az ágyból és lefürdött. Megitta a napi folyadékot, majd felöltözött. Éppen a hakimát kötötte meg, mikor egy mély, de annál édesebb férfihang szólalt meg mögötte.
-Már kész is vagy?
-Igen!
-Miért sietsz annyira, hisz rengeteg az időnk, nem?
-Minél hamarabb akarok ezzel végezni…
Ekkor egy éhes gyomor korgása törte meg a csendet, majd a lány elvörösödött arccal a hasához kapott. Csak most érezte, hogy mennyire éhes, de nem lehetett egy falat ételt sem magához venni, mert akkor nem tudja lebontani a falat. Hallotta, ahogy a mögötte álló férfi felkuncog. Harag gyúlt a szívébe és megfordult a tengelye körül, de ekkor elveszette az egyensúlyát, de a férfi sem volt rest, mert elkapta és azzal a lendülettel megcsókolta a lányt.
-Tudom, hogy nem lehetünk együtt, de szerintem egy csók nem számít annak, igaz?- kérdezte sunyi mosollyal az arcán a démon
-Szerintem nem!
-Remek!
Egy óra múlva már mindenki a másik szentélynél állt. Ez a kis építmény a déli oldalon állt. Itt sokkal több aquir élt, hisz ez már jóval bentebb volt a faluban, mint a tegnapi. Elkezdődött a ceremónia. Saya meggyújtotta a gyertyákat és a füstölőket, majd Tanabe elkezdte a 15 órás imát és motyogást. Mikor végzett akkor megint elájult a fáradtságtól.
A következő napon is hasonlóan jártak el az északi szentélynél. Mindenki nagyon izgatott volt azon az estén, hisz másnap dől le véglegesen a burok és nagyon tartottak tőle, hogy megtámadják őket. Tanabe ezen a z estén fáradságát legyűrve fennmaradt és kisétált a démon kíséretébe a nyugati szentélyhez.
-Holnap hosszú napunk lesz!
-Igen!- válaszolt a démon- Tsuko nem fogja tétlenül hagyni, azt tudod!
-Igen tudom! Ezért holnap minden katonámat idehivatom, és készenlétbe helyeztettem őket. Figyelj, Sesshoumaru… Kérhetnék tőled valamit?
-Persze!
-Ha esetleg történne velem valami, akkor kérlek, a katonáidat arra használd, hogy megmentsd a népemet és kérlek, hogy senkit ne öljetek meg!
-Ostoba hogy mondhatsz ilyet?
-Válaszolj!
-Jól van, megígérem! Én is kérnék tőled valamit… Ne használd azt az erőt… nagyon veszélyes…
-Jól van!
Mikor egymás karjaiból kiszabadultak, lassan elindultak vissza, de azt egyikük sem gondolta, hogy egy árgus szem lesi minden mozdulatukat. Tsuko elrejtőzve figyelte a két személyt, akik egymásba gabalyodva haladtak vissza a házba. Tudta, hogy neki holnap mindenképp kell tennie valamit, mert ha nem, akkor végleg letehet arról, hogy uralkodó legyen.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
