|
19. rész
2008.04.14. 13:38
19. rész: A bölcs és a palota
Tanabe látva a férfi arckifejezését elnevette magát, hisz olyan aranyosan és megsértődve mondta, hogy azt nem lehetett kibírni. A démon egy ideig még durcáskodott, majd leült a fal mellé és a hátát a falnak támasztva nézte a holdat. Egy kis idő múlva a lány az ölébe ült és ő is nézte a csillagokat. Mind a ketten kimerültek voltak, de nem aludhattak, de mégis sikerült elbóbiskolni. Először a démon érezte meg, hogy valaki közeledik a szoba felé. Lassan kinyitotta a szemét és akkor látta, hogy a lány az ölében szintén most nyitja ki a szemeit.
-Érzed?- suttogta a lány
-Igen! Itt van valaki! Lássuk, hogy mit fog tenni, rendben?
-Hai!
Mind a ketten becsukták a szemüket, majd alvást tettetve várták a hívatlan vendéget. Ekkor meghallottak még egy személyt, majd ez a két aquir az ajtó előtt megállt.
-A démon nincs a szobájába!
-Akkor biztos, hogy a himével lesz…
-Uram, nem kéne zavarni őket, hisz ki tudja…
-Fogd be! Neked az a dolgod, hogy figyeljél és kussolj, megértettük egymást? Ezek ketten nem szerezhetik meg a hatalmat, ha kell, akkor megölök mindenkit, de…
-Uram! Ez a maga népe is…
-Kit érdekel, hogy a népem! Én hatalmat akarok, semmi mást, ha ezt a többiek nem fogadják el, akkor halniuk kell…
-Sajnálom, de ebbe nem veszek részt…
-Rendben, de akkor…
Tanabe és Sesshoumaru egy halk nyögést hallottak és a vér bugyogó hangját, majd mind a kettejük orrát megcsapta a vér oly átható szaga. Tudták, hogy itt komolyabb dolgok is lehetnek. A férfi még egy darabig téblábolt, majd elrohant. Ekkor a lány felpattant, majd kirohant az ajtó elé. Egy férfit látott, akinek elvágták a torkát. Tudta, hogy itt már nem lehet segíteni rajta, így nagyon meglepődött, mikor a démon lépett ki a kezében az egyik kardjával. Gyorsan megállt a férfi teste mellett, majd koncentrálni kezdett. Csakhamar meg is látta az alvilág küldötteit, akiket egy-egy határozott vágással megölt. Ekkor a férfi lassan nyitogatni kezdte a szemeit. Tanabe nagyon megdöbbent, így csak kikerekedett szemekkel nézte a férfit, aki mellette állt egy karddal a kezébe.
-Hozd be, nehogy észrevegyék itt nekem!
-Hai!- mondta lehidalva a lány
Mikor a férfi benn volt a szobába, akkor már az állapotához képest nagyon jól volt, hisz már ülni is tudott. Tanabe leültette az egyik székre, majd megállt előtte.
-Jó reggelt! Ki vagy és mit akarsz tőlem és Sesshoumarutól?
-Úrnő? Ez hogy, hisz én…
-Igen meghaltál, hisz megöltek. Az életedet egyedül ennek a démonnak köszönheted, aki visszahozott a halálból. Most pedig válaszolsz néhány kérdésemre megértetted?- élesedett ki a lány hangja
-Hai!
-Ki bízott meg és mit akar pontosan?
-Tsuko bízott meg, valahol itt bujkál a városban… azt mondta nekem, hogy kegyed és a démon…
-Neked Sesshoumaru-sama!- mondta parancsolóan Tanabe
-Hai! Szóval az úrnőnek és Sesshoumaru-samának a halálát akarta, de arról nem volt szó, hogy az egész aquir népet is fel akarja áldozni annak érdekében, hogy hatalomra jusson…
-Az a nyomorult! Ha meglátom, akkor kitekerem a nyakát, az már biztos…
-Aquir! Hogy néz ki most Tsuko?
-Egy öreg bölcs képében mászkál az utcán. Valójában a bölcs múlt hónapban rejtélyesen meghalt, de erről senki nem tud rajtam kívül. Ha megkérdeztek valakit, akkor eligazít benneteket a bölcshöz…
-Remek, akkor te, pedig kimaradsz és elbújsz valahova, hisz azt hiszi, hogy halott vagy! Tanabe nyugodj le, mert holnap sok dolgunk lesz.
-Nekem ne parancsolgass…
-TANABE!- szólalt meg vészjóslóan a démon
-Jól van na! Most menj és pihenj egyet, majd akkor mozdulj ki a rejtekedből, mikor szólok!
-Hai úrnő!
A katona rohanva eltűnt a folyosó sötétjében és már mikor a léptei visszhangja is elhalt, akkor a démon és Tanabe visszament a szobába. Azt érezték, hogy ezen az éjszakán már több látogatójuk nem lehet, így nyugodtan térhettek nyugovóra. Másnap korán keltek és megbeszélték a teendőek. Sayát is beavatták, így minden előkészült.
-Rendben, akkor reggeli után indulunk! Kérlek Saya-neeisan vezess minket a bölcs lakásához.
-Rendben! Nagyon vigyáznotok kell, hisz nem egy katona védi őt. Majdnem akkora befolyással rendelkezik, mint egy kiválasztott. Ráadásul a fiamról van szó, így nagyobb a valószínűsége, hogy az átlagosnál jobb katonákkal vetteti körbe magát.
-A katonákat majd én elintézem, már amúgy is piszkálja a csőrömet…
-Sesshoumaru nyugodj le! Nem akarok felesleges vérontást, te csak nekem segíts…
Tanabe dühösen felállt és kirohant a szobából. A démon már állt volna fel, hogy utána megy és kezdődik a napi veszekedés, mikor Saya megállította. Mikor visszanézett a nőre, akkor egy kicsit meglepődött, hisz fájdalmat és aggodalmat olvasott ki a szeméből.
-Mit akarsz?
-Hagyd őt most! Kérnék valamit tőled Sesshoumaru!
-Nocsak, nem démon?
-Fejezd be az ostobaságot és figyelj! Nagyon fontos, hogy ne enged neki, hogy használja a nagy energiáját…
-Akkor miért tanítottad meg neki?
-Mert használni képes, de most nem teheti, hisz bajba sodorja a ti…
-A mi?
-Jövőtöket!- terelte el a szót a nő
-Rendben! Nem tudom, hogy mi a valódi okod, de ez biztos, hogy nem! Ha nem akarod elárulni, akkor tartsd meg magadnak, de ha egyszer is meglátom, hogy egy szikra árulás is felmerül benned, akkor egy pillanat alatt kicsinállak!
-Harcias vagy, démon! Ahhoz nekem is lesz egy kis szavam, nem?
-Nem! Most ha megbocsátasz, de még van egy rendezetlen ügyem a sértődős aquirral.
A démon kisétált, majd követte a lány szagát egészen a ház elejéig, ahol megpillantotta, hogy a gyerekek között sétál és mosolyog. Sesshoumaru némán ment utána és követte minden mozdulatát. Egész idő alatt azt figyelte, hogy Tanabe mosolyog, és igazán jól érzi magát. A gyerekekkel egészen egy kisebb tisztásra értek, majd ott fogócskáztak, és virágot szedtek. A démon addig egy fának támaszkodva hallgatta őket. Mikor már mindenki kiviháncolta magát, leültek a fűre.
-Úrnő! Igaz, hogy te egy másik világból érkeztél?
-Dehogy! Ugyanebbe a világban élek, mint ti, csak én a gáton kívül éltem eddig…
-Milyen ott?
-Hogy is fogalmazzak! Egyszer azt érzed, hogy minden percedet ebben a világban akarod élni és minden olyan tökéletes, hogy ennél már nem is lehet jobb, de ha az élet úgy hozza, akkor háborúk és gyilkolások és sok más gonosz dolog is megtörténhet…
-Ez félelmetes!
-Dehogy! Pont ezért lehet ezt életnek nevezni, mert látsz és hallasz olyan dolgokról, amit később elkerülsz!
-Mond Tanabe úrnő, ki veled ez a démon?
-Egy makacs, öntelt… csak vicceltem! Ő a nyugati területek nagyura, egy nemes. Kívülről egy rideg kőnek lehet látni, de valójában nem is olyan rideg. Meg kell jobban ismerni, és máris látod, hogy gondoskodik rólad a maga módján.
-Erős?
-Igen, erős! De van egy nagyobb erénye…
-Mi az?
-Becsületes, megbízható és mindenek előtt hatalmas szíve van…
-Én félek tőle!- mondta az egyik kislány
-Én is féltem tőle, az elején, mikor megismerkedtünk, de…
-Szereted?
-Mi?... Én… hát talán, nem… szeretem!
-Úrnő, elvörösödtél!
-Jól van! Gyerekek menjetek vissza, mert a szüleitek már aggódnak!
A gyerekek kacagva és egymás kezét fogva rohantak vissza. A démon minden kis szót hallott, de nem mozdult, csak hallgatta a lány egyenletes légzését. Tanabe első zavarában nem is tudta, hogy mit kezdjen, de hamar belátta, hogy keménynek kell lennie.
-Jól hallottál mindent?- kérdezte gúnyolódva
-Tökéletesen!
Sesshoumaru előlépett és közelebb ment a lányhoz. Nem szólt egy szót sem, hanem csak leült mellé. A lány vörös pírral az arcán nézte a démont, aki az eget bámulva ül mellette. Mikor ránézett a férfira, a felé fordult és egy határozott mozdulattal megcsókolta az aquirt. Tanabe az elején csak kikerekedett szemekkel nézett maga elé, majd szépen lassan lecsukódtak a szemei és viszonozta a csókot. A démon megölelte a lányt, majd gyengédebb lefektette a fűre. Mikor megszakadt a kettejük csókja, egymást szemébe néztek.
-Most azt terveztem, hogy veszekedni fogok, de már nem akarok!
-Ezt örömmel hallom nyugati nagyúr!
-Tanabe én…
-Nem baj! Várok, amíg kimondod.
-Honnan tudtad, hogy én ezt akarom mondani?
-Csak megérzés! Szerinted helyesen cselekszem?
-Azt én nem tudom, de ha nem teszel semmit, akkor nem is élsz igazán. Egy démon vagy akár egy ember élete során számos hibát követ el, de ezekből tanul, majd a következő alkalomkor ügyesebb lesz…
-De mi van, ha nem lesz nekem másik alkalom?
-Ostoba! Nem hagyom, hogy bajod essen, megígérem!
Tanabe hálásan nézett a démon szemébe, majd megcsókolta. Beszélgettek még egy darabig, majd visszaindultak a faluba, hogy összeszedjék Sayát. A nő a szálláshelyük előtt várt, majd egy kis beszélgetés után együtt indultak el a bölcs otthona felé. Saya nagyon jól ismerte az utat, így elég hamar odaértek. Mikor már a háznál jártak, látták, hogy tényleg feltűnően sok a katona. Ahogy az ajtó előtt megálltak, az egyik katona nem engedte tovább őket.
-Sajnálom, de nem engedhetem…
-Mit mondtál? Ha jól tudom, akkor az aquir között egy ember parancsolhat, és az én vagyok… a bölcs csak egy helyettes.
-Sajnálom, de…
Tanabe már nagyon ideges volt, így nem is nagyon figyelt arra, hogy mit cselekszik. Hihetetlen gyorsasággal a férfi nyaka után kapott, majd megszorítva felemelte. A szemei elfehéredtek és a hangja is mélyült. A katona arcáról egy újabb történetet lehetett volna írni, olyan mérhetetlen félelmet látott a démon benne, kíváncsi lett volna rá, hogy a lány mivel érte ezt el.
-Most pedig bemegyek! Senki nem állhat az utamba…
-Hai!
A lány ellökte a férfit, aki köhögve engedett utat. Tanabe mosolyogva megköszönte, majd belépett Tsuko területére. Minden katona félve nézte őket, hisz több rémes dolog is együtt volt. Az egyik, hogy ott volt az aquirok egyik legerősebb parancsnoka, majd ott van a démon is és végül a kiválasztott. Ahogy haladtak, senki nem mert teljesen a szemükbe nézni. Az egyik épület ajtaja ekkor nyílt ki, majd az ajtóban megjelent egy idősebb férfi. A bölcs lakhelye egy nagy területen feküdt, amelyet vastag falak vettek körbe. Jelezte, hogy aki itt él, az sokkal magasabb rangú, mint bármelyik aquir. A bölcs területén három nagyobb ház pihent és egy gyönyörű kert, amelyben olyan vidám élet folyt, hogy öröm volt ránézni. Tanabe felvette a kedves aquir álarcát, majd közelebb lépett a férfihoz, aki szintén mosolyogva elindult feléjük.
-Üdvözlöm, szerény hajlékomban, Hime-sama!
-Én is üdvözlöm önt!
-Miben segíthetek úrnő?
-Elnézést az udvariatlanságomért, hogy még tegnap nem jöttem el önhöz, hisz maga irányítja most ideiglenesen az aquir birodalmat.
-Gyermekem! Ez már csak természetes. Fáradjatok be és beszélgessünk el!
-Köszönjük a meghívást!
Mindenki elindult a nagy épület felé. Elől a bölcs haladt, utána Tanabe, a két oldalán, pedig Saya és Sesshoumaru. A démonnak ezek a nyájas és kedveskedő szavak annyira bántották a fülét, hogy kezdett rosszul lenni. Nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne essen a férfinak, aki bölcsnek tetteti magát, de közben semmi köze ahhoz.
Az épületben még több katona vigyázott a bölcsre, amely egy kicsit aggasztotta Sayát, hisz nem tudta, hogy Tanabe mit is akar valójában. A kis társaság egy nagyobb terembe mentek, ahol egy asztal és puha párnák pihentek. Mindenki leült a földre, egy-egy párnára, majd megvárták a teát. Mikor megérkezett, a bölcs szóra emelte a fejét.
-Hime! Akkor miért is tisztelt meg a jelenlétével?
-Mint már említettem, szerettem volna megköszönni, hogy távollétembe gondoskodott a népemről. Fogalmam sincs, hogy milyenek itt a szokások, vagy a viselkedési norma, így nézze el a néha faragatlan modoromat.
-Ne mondjon ilyeneket! Nekem kötelességem segíteni magának, hisz…
-Igen tudom! A hold istene parancsol nekünk! Ezzel, teljes mértékben tudatában vagyok, de akkor is nagy nehézséget okozott önnek ennek a világnak a védése, de…
-De?
-Szeretném, ha visszaadná, ami nekem jár. Már itt vagyok a népemmel, és most már tudom őket támogatni, így már nem lesz nagyobb szükség magára…
-Gyermekem, kérem vigyázzon a szájára! Nem tudja, hogy mennyi munkám és…
-Teljesen megértem az aggályait, de vegye figyelembe, hogy az aquir népet a kiválasztottnak kell vezetni. Az aquir népnek az egyedüli uralkodója egy kiválasztott, aki jelen esetben én vagyok kettőnk közül. Ne haragudjon meg a nyers modoromért, de túl sok időt töltöttem kint a másik valós világban…
-AZT A VILÁGOT MÉG EGYSZER A SZÁDRA NE VEDD! TUDOD TE, HOGY MIT TETTEK VELÜNK?
-Igen tudom! Nem tudom, hogy uram, mit hallott, de én ezt a népet vissza akarom adni a világnak, teljes valójába. Milyen nép az, akinek menekülnie és bujkálnia kell? Szerintem semmilyen.
-Ez a te néped! Így beszélsz róluk, akkor hogy várhatod el, hogy mindenki úrnőnek szólítson, hisz a halálunkat akarod.
-Nem akarom én senki halálát! Ez a nép már évszázadokon át is burokban élt, mint egy magzat. Maga szerint ez helyes? Szerintem nem, hisz ennek a népnek is annyi joga van kint élni a burkon túl, mint egy démonnak, vagy egy embernek. Tegyük fel, hogy pár év múlva egy csapat démon megtámadja ezt a falut. Elképesztő erejű démonok élnek kint és e csekély erővel, amivel most rendelkezik ez a város, semeddig sem tart ki.
-Hogy becsmérelheted a katonáink erejét!- felelte dühösen
-Senkit nem becsmérelek, csak a tényeket mondom. Volt szerencsém harcolni velük egy kicsit, de nem jelentettek nekem nagy akadályt. Az erőm töredékét sem használtam el, de ők már ártalmatlanok voltak. Na szóval, ott tartottam, hogy egy komolyabb támadás után, ez a város megsemmisül és már tényleg nem lesz senki, aki túlélje. Fel akarom készíteni az aquirokat arra az életre, ami kint várja őket, hisz ők a népem és felelősséggel tartozom értük.
-Már ne is haragudjon Tanabe hime, de amíg én itt vezettem a falut, egy démon sem jött át az akadályon…
-Ezt egy kicsit kétlem!
-Miért is?
-Mert egy démon átjött! A neve Tsuko!
-Hogy merészeled! Ő egy aquir és nagy hatalmú…
-Nem tudom, hogy bölcsességed mennyit hallott róla, de ezek szerint keveset. Neki egy dolog fontos, a hatalom, amit ha kell öléssel is, de megszerez. Volt vele dolgom, így nagyrészt kiismertem, ő egy aquir, de belül egy romlott démon, akit nem vár más, mint a kegyetlen és végső halál.
-Saya taicho! A hime a saját fiát szidja, nem kéne ellenállnia neki?
-Miért tenném, mikor igaza van! Tsuko fiam, rossz útra tévedt már több száz évvel ezelőtt is.
-Biztos a rossz nevelést, amit kapott…
-Nem kell egy ostoba gyereknek nevelés, ha megtalálja a maga rossz útját, uram! Én csak Tanabéval tudok egyet érteni, habár nem lennék boldog, ha az egyetlen fiamat kellene halottnak látnod, de…
-De? Maga nem normális! A saját fiát képes lenne megöletni, azért mert egy bolond lány azt akarja? EZ KÉPTELENSÉG!
-VIGYÁZZON A SZÁJÁRA ÖREG!- ordított rá a démon
-Maga nekem ne parancsoljon, hisz egy démon…
-A DÉMON VELEM VAN, ÍGY KÖZVETVE, DE Ő IS A MAGA FELETTESE, MEGÉRTETTÜK EGYMÁST?- állt fel dühében a lány
Látszott, hogy az öregembernek meg kell feszíteni minden izmát, hogy egy békítő mosolyt küldjön a hime felé, akinek a szeme villámokat szórt. Saya is csak a fejét lengette, hisz nem gondolta volna, hogy ez a beszélgetés idáig elfajulhat. A lány lassan megnyugodott, de nem ült le, hanem lenézően nézett az öregre, akit mindennél jobban gyűlölt ezen a világon.
-Itt én vagyok az úr, vagyis az úrnő! Egyszóval, ha én azt mondom, hogy az a burok megszűnik és az aquir nép kint fog élni, akkor az úgy is lesz! Ebből nem nyitok vitát. És szeretném, ha a katonáinak megmondaná, hogy ha látják Tsukot, azonnal fogják el és hozassák elém. Ma elfoglalom a lakhelyemet, amely alanyi jogon jár, ha van valami, akkor már ott keressenek.
-Értettem!- adta meg magát a bölcs!
Tanabe megfordult, majd megvárta, ahogy a két társa is felállt, majd kiléptek a virágos kertbe. Most még a virágok látványa és a kis patak csobogása sem tudta lenyugtatni a lány idegeit. Olyan dühvel lépkedett, hogy a katonák, minden lépésénél összehúzták magukat. A démon is kezdte érteni, hogy miért fél mindenki egy kiválasztottól, de magabiztosan a lány mellé lépett és megfogta a kezét.
-Nyugodj le, mert így nem tudjuk követni a nyomát!
-Nem vagyok ideges, csak így hitelesebb!
-Te mindig ilyen kiszámíthatatlan vagy?
-Ha akarom?
-Ostoba!
-Az vagy te! Ahogy visszaérünk, összeszedjük a cuccunkat, majd beköltözök az uralkodói házba!
A démon közbe hátranézett a nőre, aki lehajtott fejjel babrál valamivel. Visszalépett hozzá, majd kíváncsian figyelni kezdte a nőt.
-Ugye nem bánta meg?
-Mit kellett volna! Az igaz, hogy a fiam, de rossz ember, aki a népemnek ártani akar.
-Mit csinál?
-Egy bogarat! Pont elég lesz ahhoz, hogy minden kikémleljen nekem, de nem lesz akkora, hogy észrevegyék.
A nő kinyitotta a kezeit és egy apró papírbogár pihent a kezeibe. Felemelte, majd a bogár életre kelt és elrepült. A démon is csak szó nélkül tudta figyelni a kis apró lény mozgását, amely egy perc után láthatatlanná vált. Sesshoumarunak el kellett ismernie, hogy Saya nagy hatalmú, ha ilyen kis lény mozgatását és irányítását is képes végrehajtani. Ahogy visszaértek a szálláshelyükre, megköszönték a vendéglátást, majd elindultak a főépület felé, amely az egész falu másik végén pihent, de annál hatalmasabb volt. Amikor odaértek, akkor feltűnően sok katona állt ott és néhány szolgáló. Tanabe mindenkit illedelmesen köszöntött, majd elfoglalta a szobáját. Megkérte a szolgákat, hogy a démonnak egy mellette lévő kényelmes szobát adjanak, akik meghajolva követték az utasítást. Mikor már mindenki kényelmesen elhelyezkedett, a lány kilépett és megkereste az edzőtermet. Az elején nagyon eltévedt, de nem is nagyon bánta, mert így láthatta a palota minden kis rejtekhelyét. Az edzőtermen látszott, hogy soha senki nem jár erre, mert elég elhagyatott volt. A falak koszosak voltak és a kertje is gazos volt. Tanabe nagyon sóhajtott, majd belépett és keresett vödröt és rongyokat. Nagy nehezen egy kis szekrényben talált takarítóeszközöket, majd tiszta vizet hozott. Ekkor jelent meg Sesshoumaru, aki eddig követte a lány illatát. Mikor a démon megérkezett a lány éppen áztatta a rongyot, majd feltűrte a ruhája ujját és elkezdett takarítani. A férfi egy darabig nézte a lányt, majd közelebb lépett.
-Nem neked kéne ezt csinálni!
-Á Sesshoumaru! Megijesztettél! Tudom, de otthon is mindig én takarítottam ki az edzőtermet és olyan nosztalgikus…
-Hiányzik?
-Egy kicsit!
-Mit akarsz tenni itt a takarítás után?
-Hülye kérdés! Természetesen edzeni akarok, sőt azt szeretném, hogy a katonák idejöjjenek és velük együtt…
-Jó ötlet ez?
-Nem tudom, majd meglátjuk! Nem akarsz segíteni?
-Ne nézz ostobának, jó? Szerinted bemocskolom a kezeimet ilyen szolgai munkával?
-JAJ, de nagy a szája a nyugati nagyúrnak!
-Kötekedsz?
-Ha lehet!
Sesshoumaru gyorsan eltűnt, majd a lány előtt jelent meg. Gyorsan megfogta az aquir kezét, majd magához rántotta. Még egy gyors pillantást váltottak, majd a következő pillanatban, már a csók élvezetének adták át magukat. A csókjuk csak akkor szakadt meg, mikor már egyikőjük sem kapott levegőt. A férfi a lány szemébe nézett, amelyben a vágy tüzét vélte felfedezni.
-Sessh! Mutatni akarok neked valamit!
-Mit!
-Gyere!
Tanabe megfogta a démon kezét és elkezdte behúzni az edzőterembe. Az teremből kivezetve egy kisebb folyosóra értek, majd egy kanyarba befordulva láttak két szobát.
-Mikor a takarítóeszközöket kerestem, akkor találtam meg ezt a két szobát. Itt kezdtem a takarítást, így ezek már tiszták.
-Mit akarsz te itt?- tette fel az amúgy teljesen értelmetlen kérdést, hisz tudta nagyon jól, hogy a lány mit akar.
Sesshoumarunak sem volt ellene kifogása, hisz már olyan régen érezte a lány kellemes illatát a testét és a formás idomait. Ahogy belegondolt abba az éjszakába, amikor először voltak együtt, a testén átszaladt az a kellemes remegés. Beleborzongott a lány illatában és a szoros kis kezekbe, amely a kezeit fogta. Tudta, hogy ez a nő kell neki örökre, hisz egyszer sem volt olyan szellemnő ezen a világon, aki egy kicsi hasonlóságot csikart volna ki belőle. A lány behívta az egyik szobába, ahol tényleg ragyogott már minden. Ahogy a férfi belépett látta a lány gyermekien piruló arcát. Mulatatta, hogy még mindig zavarba érzi magát a lány. Közelebb ment hozzá, majd gyengéden megcsókolta. E csók többet ért minden szónál, hisz ez az érintés kettejük között szavakat és érzelmeket mesélt el. A férfi felkapta a lány az ölébe, majd lefeküdtek együtt a futonra. Sesshoumaru soha életében nem bánt olyan gyengéden egy nővel, mint most Tanabéval. A démon puha és lassú csókokat lehelt a lány nyakára, aki ettől nagyot sóhajtott, közbe a férfi kezdte az aquir ruháját lehúzni, majd mikor már Tanabe egy szál fehérneműben volt, akkor folytatta a kényeztető csókokat. Végig haladt az egész nyakán, majd a lány melleit vette célba. Tanabe soha nem érzett ilyen melegséget a testébe, mint most. Mikor a férfi felnézett rá, csak azokra az őrjítő arany szemekre tudott gondolni, majd mikor újra csókban forrtak össze, mind a ketten elveszették a fejüket. Egymás testének átadva magukat élvezték a másik közelségét. Olyan fergeteges órákat töltöttek el együtt, amely egész életükben nem történhet meg. Mikor már mind a ketten többször is a mennyekben érezték magukat és már nem volt energiájuk, akkor egymásra borulva feküdtek a szobába. Senki nem szólalt meg, hisz tudták, hogy ezzel akár el is ronthatják ezt a pillanatot.
-Sessh! Én… azt hiszem, hogy kettőnk között kezd valami mélyebb kialakulni…
-Ennél is mélyebb?
-Bunkó! Tudod, hogy nem úgy értem! Én úgy érzem, hogy… szeretlek!
-Értem, de én is…
-Nem tudod kimondani, mi? Nem baj, nem erőltetem! Gondoltad volna, hogy az ismerkedésünk után, így alakul a kapcsolatunk?
-Nem! Legszívesebben megöltelek volna, és néhányszor már nagyon közel voltam hozzá…
-Nem lett volna rá esélyed!
-Mit mondtál?
-Jól hallottad!
Sesshoumaru gyorsan oldalra fordult, majd a lányra. Lefogta Tanabe kezeit, majd a felsőtestével ránehezedett. Végig nézett a meztelen testen, majd a lány szemeibe fúrta a tekintetét. Soha nem látott ilyen gyönyörű szemeket.
-Most is legyőztelek!
-Mert hagytam magam!
-Na persze!
Nevettek egy sort, majd lassan elkezdtek öltözködni. Mikor végeztek, akkor a férfi megvárta, amíg a lány feltakarítja a termet, majd elment valami fegyvereket keresni. Mikor visszaért, a lány már melegített befelé, különböző rúgásokkal és ütésekkel. Olyan lendületes és hajlékonyan mozgott, hogy a démonnak az a benyomása támadt, hogy egy lehulló falevél is rondábban száll le a magasból. Ahogy észrevették egymást, a démon közelebb ment hozzá és a kezébe nyomott egy fakardot.
-Ezt most minek?
-Mert nem tudsz rendesen karddal bánni…
-De tudok!
-Biztos igazad van!
-Ne szórakozz velem Sesshoumaru!
-Miért tennék én olyat?
Tanabe mérges lett, így elvette a kardot és meggondolás nélkül a férfira támadt, aki könnyeden kivédte a támadást. Harcoltak egy darabig így, de mikor Tanabe teljesen kifulladta a hasztalan támadások miatt, akkor a démon is hátrébb lépett és ránézett a nőre.
-Most már felfogtad?
-Igen!
-Akkor jó! Kezdjük!
Egész nap gyakoroltak és a nap végére már a lány nagyon ügyesen forgatta a fegyvert. Közbe azért észrevették, hogy több katona is figyeli őket. Hallottak néha dicsérő szavakat is, amitől még jobban hajtani kezdtek. Az edzés végére, már mind a ketten lihegtek és a démon is bekapott egy nagyobb ütést, ami miatt a jobb keze sajgott egy kicsit, de nem nagyon izgatta. A lány olyan boldog volt, hogy ez minden fájdalmat megért. Tanabe szemei csillogtak és mosoly ült arra a kis formás ajkaira. A lány ránézett a katonákra, akik egy kicsit megrémültek.
-Jaj ne! Nem akartalak megrémíteni. Ha akartok, akkor gyakorolhattok itt!
-Ki takarította ki a helyiséget úrnő?
-Én magam! Sesshoumaru segítségével!
-Mi? Maga úrnő, hisz nem a maga…
-Tudom, hogy nem az én dolgom, de én gyakorolni akartam és itt volt a hely…
-Miért nem szólt egy cselédnek?
-Kellett volna? Nálam nincsenek cselédek, csak segítők. Ha magam is képes vagyok megtenni dolgokat, akkor miért akasszak terheket más nyakába, nem? Csak akkor szólok nekik, ha valamit nem tudok megtenni. Ilyen az étel… sajnos nem vagyok jó szakácsnő. Erről apám mesélhetne…
Tanabe hangosan nevetni kezdett. Olyan kellemes és melengető kacagása volt, hogy a démon észrevette, hogy a katonák kezdenek feloldódni, és ez megnyugtatta egy kicsit. Nagyon furcsán érezte már magát, azóta, hogy a bölcs Tsukonál jártak, de most jobban érezte magát.
„Jól van Tanabe! Kedveltesd meg magadat és akkor Tsukonak nem lesz semmi esélye sem, hisz a néped melléd áll majd… Ha már a nevetéseddel feloldasz falakat, akkor nem tudom, hogy azzal az erővel miket tudsz kezdeni. Vigyáznom kell rá, ahogy Saya meghagyta. Nem tudom, hogy miért aggódik ennyire, de ez engem is zavar… lehet, hogy nyomós okod van annak, hogy ennyire véded a keresztlányodat, Saya?”
A férfi egy darabig nézte, ahogy a lány kezd tanítgatni nekik egy pár rúgást és ütést, majd közelebb lépett, mire a katonák félve néztek rá.
-Tanabe ideje lenne lepihenni, hisz egész nap itt voltunk! Majd holnap edzheted a katonáidat!
-Igazad van! Menjünk! Ha megbocsátotok…
Tanabe és Sesshoumaru egymás mellett haladva elindult a főépület felé, majd fel a szobájukba. Egy kiadós zuhany után fáradtan bújtak a közös ágyukba. Egymás karjai között aludtak el, nem törődve a többi aquirral. A lány szörnyű álmokat látott. Látta, ahogy Tsuko egy kisebb faház előtt áll, majd röhögve felgyújtja azt. A legszörnyűbb az volt, ahogy hallotta a benn égők elfojtott sikolyait, és az éget bőr szagát. A következő kép, hogy Tsuko felé fordul, és nevetni kezd.
„-Íme Tanabe! A dacod eredménye, ha az elején nekem adod magadat, akkor ez nem történt volna meg. Képes vagy szembenézni a bűneid eredményével? Ha nem, akkor érezd a haragom, főleg, hogy megszereztem anyám minden kis hatalmát.
-Mi?
-Megöltem az anyádat és Sesshoumarut is… egyedül vagy, teljesen egyedül…”
Tanabe felnyögött álmába, majd felült, mert nem kapott levegőt. Először nem látott semmit, majd egyre jobban tisztázódott, hogy a szobájában van, és az ágyon fekszik. Oldalra pillantott és látta a démon nyugodt arcát, ahogy mélyen alszik. Nem tudta elhinni, hogy ez csak egy álom volt, hisz annyira valóságosnak tűnt az egész. Még most is érezte az orrában a bőr égett szagát. Kiment a fürdőbe és egy pohár hideg víz után már kezdett megnyugodni. Visszament és rögtön vissza is tudott aludni.
Tanabe fáradtan és nyúzottan kelt fel, de nem engedhette meg magának, hogy ez látszódjon rajta. Ahogy megígérte a katonáknak, elvitte őket edzeni a kis terembe. A nap végére már nagyon ügyesek voltak.
Tanabe és Sesshoumaru már egy hete, hogy itt voltak az aquir birodalomba és minden kis ügyes-bajos dolgot elintéztek már. Kezdetben még a démon segített intézni neki dolgokat, ami az ország irányításához kellett, de a végére nagyon ügyes lett. Az edzőterem melletti kis szobába rendezték be a parancsnoki szobát. Mindenki elfogadta már a lányt vezetőjüknek és már nyoma sem volt a kezdeti kételkedésnek. Egyedül a bölcs szavai hatottak a népre még egy kis mértékben. A lány már érezte, hogy lassan itt az ideje Tsukot arrébb állítani. Az rémálmai nem múltak el, sőt még néha rosszabbak is voltak, mint máskor. Egy éjszaka azt álmodta, hogy valaki hasba szúrja, és a száján ömlik ki a vér. Mikor felriadt az álmából, érezte, hogy a szájából folyik valami. Mikor odakapott véres lett a keze. Nagyon megijedt és az óta fél minden éjszaka lefeküdni. Tudja, hogy ott alszik mellette a démon, de akkor is fél. A nappalait is álmosan folytatta. A férfi mindig megkérdezte, hogy miért ilyen álmos, de nagyobb dolgot nem tudott meg. Saya eközben némán követte a lány minden mozdulatát. Egy éjszaka éppen az ajtajuk előtt állt, mikor hallotta a lány fájdalmas nyögéseit. Mélyet sóhajtott, majd elindult a szobája felé. Kinézett az ablakon a csillagokra és a holdra.
-Istenem! Elkezdődött a harca, lassan átlép a másik fázisba.
-Lányom! Ne téveszd szem elől és védd meg, hisz ő a mi jövőnk!
-Igen Hold istene!
Saya már régóta tudja, hogy mi lehet a baja a lánynak, de még nem akart szólni, hisz azzal a tervbe is belerondíthat, de az is félő volt, hogy hallgatásával ártatlan személyeket is bajba sodorhat.
A hét vége felé Tanabe már nappal is nagyon rosszul volt, mert minden alkalommal, mikor elindult edzeni, szédülni kezdett és eszébe jutottak a rémálmai. Néha nem tudta eldönteni, hogy most is álmodik-e vagy már ennyire elevenek az álmai. Egy szombati napon, viszont erőt vett magán és elindult az edzőterem felé, majd közbe szólt néhány katonának, hogy menjenek a bölcsért. Sesshoumarut és Sayát is hívatta.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
