|
18. rész
2008.04.14. 13:37
18. rész: A kiválasztottak élete és a haza
Tanabe felállt és a katonák felé igyekezett, akik ijedten néztek rá. Sesshoumaru is követte, amely még nagyobb pánikot keltett a mozgásképtelen katonákban. Tanabe felnyújtotta a kezét, majd megszüntette a béklyót.
-Ne bánts minket!- könyörögtek
-Miért ne tenném? Hisz rátámadtatok a vezetőtökre, akit megillet a hatalom és a népe irányítása.- kezdte el játszani a könyörtelent a lány
-Mi csak…
-SEMMI CSAK! ENNYIRE NINCS ERŐTÖK, HOGY KIÁLLJATOK MAGATOKÉRT?
-De van felség!
-Felség, mi? Mond, Sesshoumaru… kegyelmezzek meg nekik?
-Hát nem is tudom! Ha az én birodalmamba tettek volna ilyet, akkor már rég egy szeméttelepen pihennének fel nélkül!- szállt be a játékba a démon is.
Az összes katona összébb húzódott, majd a szemükben annyi félelem csillogott, mint csepp a tengerben. Tanabe kezdte őket komolyan sajnálni, hisz ennyire nem akarta megijeszteni őket. Leguggolt az egyik elé és némán nézte.
-Nem akarlak bántani titeket! Csak megijesztettelek benneteket! Ti a népem vagytok, nem azért tettem meg ekkora utat, hogy megöljek mindenkit. Azért jöttek, hogy megvédjelek titeket. Fontosak vagytok nekem! Ettől a nagy démontól sem kell félnetek, mert amelyik kutya ugat, az nem harap…
-Hé! Jobb, ha csöndben maradsz, mert formásra igazítom a szádat, értettük egymást?
-Na látjátok! Kérdeznék én valamit, válaszoljatok nekem!
-Tessék!
-Hol van most Tsuko?
-A birodalomban! Teljesen elszigetelte magát, így nem tudsz hozzá bejutni…
-Az már az én dolgom! Ami itt történt arról mennyit tud ő maga?
-Mindent! A hasonmások mindenről tájékoztatnak minket…
-Remek! Köszönöm! Most pedig vezessetek a népemhez!
A katonák bólintottak, majd Tanabe segített nekik felállni. Egy fél óra készülődés után, elindultak a birodalom felé. Saya szokatlanul szótlan olt, ami egy kicsit idegesítette a párost. Tanabe és Sesshoumaru egymásra néztek, majd lemaradtak a katonáktól és a nő mellé sétáltak.
-Mi bajod van?- kérdezte a démon
-Elárultam titeket…
-És ugyan mivel?- kérdezte a lány
-Azzal, hogy nem árultam el, hogy Tsuko a fiam és, ezért kell a felesége lenned…
-Nekem már nem kell senkinek a felesége lennem. Szabad vagyok, így én döntöm el, hogy ki mellett akarok maradni.- ekkor a démonra nézett, akinek az arany szemei felragyogtak- Saya-neeisan, te nagyon sokat segítettél nekem, amit nem tudom, hogy valaha is esélyem lesz meghálálni. A katonák még mindig tartanak tőlem, hisz olvasom a gondolataikba, de nem számít, mert ti itt vagytok nekem és segítettek. Vigyázni kell velük, hisz ahogy te is mondtad a félelem nagyobb úr a tiszteletnél. Nem lennék meglepve, ha Tsuko valahol a közelben ólálkodna, és minket figyelne.
-Akkor vigyázunk! Te, pedig Tanabe ne használd azt az erőt, amíg nem szükséges, ha a keresztanyád nem állít le, akkor lehet, hogy hamarabb lett volna a küzdelemnek és nem biztos, hogy mi kerültünk volna ki győztesen.
-Ne okoskodj, tudod, hogy nem vagyok rá vevő…
-Hogy felvágták a kisasszony nyelvét, mióta a birodalma felé megyünk…
-Fogd be! Te is ilyen lennél…
-Csak szeretnéd!
Saya nagyot sóhajtott, mert érezte, hogy ebből mi fog kisülni, távolabb lépett és a katonákat kezdte el fürkészni. Az egész csapat azt hallgatta, hogy Sesshoumaru és Tanabe egymást túlordibálva vitatkoznak. Nem volt egyáltalán veszélyes, mert szinte ez mindennapos volt számukra, de azért az aquirok néha tényleg megijedtek. Aznap este egy kisebb tisztáson szálltak meg. Az egyik aquir férfi szerint még jó két nap és ott vannak. A démon tovább akart menni, hisz ez csak felesleges időpocséklás, de Tanabe meggyőzte, hogy maradjanak. Úgy éjfélre járhatott az idő, mikor már mindenki aludt, kivétel a démon, a lány és a nő. Tanabe és a démon felálltak és sétálni indultak. Saya csak nevetett egyet, majd nézte tovább a pattogó tüzet. A párocska először csak megsértődve mente egymás mellett, de végül egyre közelebb értek a másikhoz. Egy fél óra múlva a démon megállt, gyorsan körbetekintett az asztrálszemmel, és mikor meggyőződött, hogy senki nem figyeli őket, háttal nekitámaszkodott egy fának.
-Mi bajod?- kérdezte a lány
-Semmi, csak elegem van a sétából!
-Nem értelek én téged!
-És ugyan miben nem értesz engem?
-Abban, hogy eddig azt mondtad, hogy sétáljunk, hisz ki akarod szellőztetni a fejed, de most már unod… kiismerhetetlen vagy.
-Ezért vagyok én egy páratlan uralkodó…
A csendet a lány kacagó hangja törte meg, amely minden kis szegletet bejárt az erdő mélyében. A démon is csak hallgatta a lány kellemes nevetését. A lány is mellé állt, és ahogy nekitámaszkodott a fának, felnézett a sötét lombok közé. Minden kis mozdulatot látott és a levelet körvonalai is láthatóak voltak.
-Tanabe neked mi bajod van? Egész nap nagyon feszült voltál.
-Elegem van már ebből az egészből! Miért nem lehet, csak úgy besétálni és irányítani a népemet? Miért kell bonyolítani az életemet annál is, mint most van? Valahogy nem fér a fejembe… azt sem tudom elhinni, hogy Saya hazudott nekünk…
-Azt hitem, hogy nem haragszol rá ezért…
-Félre ne érts, tényleg egy percig sem haragszom rá, csak fájt, hogy eltitkolta előlem. Az a tudat, hogy most itt van a népem egy kisebb darabja, nem igazán önt el örömmel…
-Gyanakodsz rájuk?
-Fogjuk rá! Legyünk óvatosak…
-Tanabe…
-Igen?
-Tudod, te hogy mit művel veled Tsuko, ha a kezeibe kerülsz? Főleg, hogy elárultad neki, hogy mi ketten együtt…
-Vannak elképzeléseim, de ezen még nem szívesen akarok gondolkodni, hisz az azt jelentené, hogy fel akarom adni, ami persze nem igaz!
-Nem akarom, hogy egy újjal is hozzád érjen! Akár rossz, akár jó szándékból, habár az utóbbit kétlem.
-Sesshoumaru!
Tanabe a démon felé fordult és gyengéden megcsókolta. Régen volt már, hogy az ajkuk így kapcsolódott össze. Olyan lágy és meleg csókot váltottak, hogy minden más kizáródott a fejükből. A csók végül megszakadt és csillogó szemekkel nézték egymást. A férfi megölelte a lányt, aki szorosan visszaölelt. A kettejük kapcsolata már régen nem volt olyan, mint a kezdetekben. A kettejük harca már véget ért és csak a szívükre hallgattak. A démon is csodálkozott, hisz egész életében egyetlen egy nőt sem engedett magához olyan közel, mint ezt a makacs hold gyermeket. Lassan visszamentek és lefeküdtek pihenni.
Tanabe egész éjszaka forgolódott és rémálmok gyötörték. Hol a városát és a népét látta, ahogy mindent tűz emészt, hol pedig egy démont, aki valami nagyon fontosat védelmez. Fogalma sem volt, hogy mit akar ennyire megvédeni a démon, de a legnagyobb baj az volt, hogy a lány érezte, hogy tőle akarja megvédeni. Nem nézett magán végig, de érezte a vér vasas és sós illatát a testén. Olyan átható szaga volt, hogy mindenén átérződött. Ránézett a kezeire, amely a vérben áztak és valahogy tetszett neki ez a látvány. Fogalma sem volt róla, hogy mit is tehetne ez ellen. A zavaros álmaiból két erős kéz szakította ki, amely a démon arcában és testében folytatódott.
-Mi a bajod? Rosszul vagy?
-Mi történt?
-Ezt én kérdezhetném tőled! Olyan keservesen sírtál és jajgattál álmodban, hogy Saya elsírta magát.
-Mi?
-Rosszat álmodtál?
-Valami olyasmi!
-Tudom, hogy miért van ez!- vágott közbe az egyik katona
-Akkor beszélj!- fenyegette meg a démon
-Hallottuk egyszer a falu egyik bölcsétől, hogy a kiválasztottnak nem csak arra van ereje, hogy megmentse a falunkat és a népünket, hanem arra is, hogy megbüntesse őket, és pusztulásra ítélje azt. A választását előzően az álmaiban végigjátssza a történéseket, és ott dönti el a falu sorsát. Ezért fél mindenki a kiválasztottól.
-Félnek? Én azt hittem, hogy kedvelitek a kiválasztott himét.- döbbent egy nagyot a lány
-Így is van, de sokkal több a félelem ebben a szeretetben, mint maga a szívből jövő szeretet. Ne haragudj meg úrnőm, de ez nem a maga hibája. Az előző kiválasztott miatt van mindenki szívében ez a fájdalom és ijedség…
-Mit tett az előző…
-Egy nap, mikor mindenki a szokásos tennivalóját csinálta, megharagudott és őrjöngésbe kezdett. Ha nincsenek Saya kapitány csapatai, akkor már nem lenne aquir nép, hisz mindenkit megölt volna. Mindenki visított és nyögdécselt a fájdalomtól. Ennek a kiválasztottnak volt egy férje, aki itt élt, annak ellenére, hogy ő is démon volt. Érdekes történet, hisz valamennyire hasonlít a mostanira…
-Hogy-hogy valamennyire! Mi a kettőnk közötti különbség?- kérdezett rá a démon
-Az, hogy nekik volt egy gyermekük, bár a hold istene nagyot hibázott, hisz nem kiválasztott gyermek született. A történet alapján, mikor együtt voltak, akkor meg kellett volna halnia, hisz nem a megfelelő férfival hált, de az isten esélyt adott, az utolsó esélyt. A lényeg, hogy a nő, aki kiválasztott volt, a fél falut megölte, beleértve a férjét és a gyermekét is…
-Ezt nem hiszem el!- mondta a szája elé tartva a kezét Tanabe és könnycseppek folytak végig bársonyos bőrén.
-Pedig igaz!- lépett elő Saya- Mikor én és a csapatom odaért, akkor végzett pont a férjével, aki a gyermeküket védte a testével. A férfi halála után a gyermeket felemelte, amely sírt, hisz még alig volt 1 éves. Soha életemben nem láttam olyan kegyetlen és egyben üveges tekintetet, mint Susunak volt. Lenézett a gyermekére és egy mozdulattal megölte. Az élettelen testet ezután eldobta, majd felénk fordult. Csak nagy nehezen tudtuk megállítani.- ránézett az egyik kezére és egy könnycsepp hagyta el a bájos és vonzó szemeit.- A saját kezeimmel öltem meg őt, a legjobb barátnőmet.
-Ezt álmodtam! Végig ezt álmodtam, amit elmeséltetek, csak és Susu szemszögéből. Élveztem a vér és a kínok között vergődő aquirok látványát. Tudtam, hogy ez nem én lehetek, de olyan erősen hatott rám ez az érzés, hogy csak kiabálni voltam képes. Ha nem jött volna Sesshoumaru, akkor lehet, hogy olyat látok, vagy teszek, amit soha nem akartam.
Tanabe teljesen kimerült és zaklatott volt az álma miatt, hisz egyre a járt a fejében, hogy mi lenne, ha ő is így járna. Akkor képes lenne-e gyilkolni még a szeretteit is. Teljesen kétségbe volt esve, hogy ezzel csak a társaira és a démonra hoz csak szenvedést. Senki nem mert hozzá szólni, hisz nem akarták megzavarni, az amúgy is zavart gondolatait. Egy kis idő múlva viszont a lány felnézett és az egyik katonára nézett.
-Pontosan mikor is érünk oda?
-Ha reggel indulunk, akkor már két nap múlva ott lehetünk…
-Holnap este van újhold! Akkora akarok odaérni, hisz nekem akkorra kellene beérnem a városba. Gyorsabban kell haladnunk. Hogy hívnak katona?
-Huinak, hölgyem!
-Hui! Nem hagyom, hogy még egyszer megtörténjen ez a tragédia, akkor inkább előbb magammal végzek, mint a népemmel, akit szeretni akarok és nem megrettenteni.
Hui és a katonák szeme felragyogott a nő szavai hallatán, és melegség költözött a szívükbe. Már egyáltalán nem féltek ettől a nőtől és a démont, hisz megmutatták, hogy mi is az igazi szándékuk a hold gyermekeivel. Tsuko ezek szerint hazudott nekik, amit soha nem fognak megbocsátani neki.
Megbeszélték, hogy még pihennek pár órát, de utána útnak indulnak és nagyon gyors tempóban fognak haladni, hogy Tanabe időben érje el a birodalmat. Az ígéret szerint két-három óra múlva már mindenki indulásra készen állt, majd eszméletlen tempóba rohanni kezdtek. Egy kívülálló csak számtalan suhanó pontként látta volna őket, olyan gyorsan szelték még mindig sötét éjszakát. Hajnalra már elég messze jutottak el, de kénytelenek voltak egy kis pihenőt tartani, mert még nem nyerték vissza a teljes erejüket. Egy pár perces pihenő után, viszont tovább rohantak. A következő éjszaka, a Huinak nevezett katona megállt és mélyeket lélegezve nézett az úrnőjére.
-Úrnő! Pár óra múlva megérkezünk!
-Rendben, akkor pihenünk egyet, és innen gyalog folytatjuk. Nem venné jól ki, ha rohanva törnénk be a birodalomba, nem?
-Hát nem!- szólalt meg Saya
Saya nagyon hálás volt, azért, hogy senki nem vette észre, hogy minden mozdulatát figyeli Tanabénak, így nem is kellett kérdésekre válaszolnia. Követnie kellett a hold istenének minden parancsát, akkor is, ha ezt a többiek nem értenék meg. Most minden erejét a lány megvédésére kellett összpontosítani. Nem használhatja azt az erőt, hisz többet fog ártani, mint használni. Pár óra múlva mikor már mindenki kipihent arccal nézte a csillagokat, akkor a démon felállt és a katonát megkérve elindultak. Sesshoumaru is eddig csöndben volt, hisz a levegőben olyan illatok terjengtek, amik feszültté és idegessé tették. Valami nem stimmel az éjszakával, és ez nagyon is aggasztotta. Mikor a katona pár óra múlva megjelent egy kisebb völgy bejáratánál, akkor még a démon is elfelejtkezett a rossz érzéséről. Teljesen egyszerű és hétköznapi völgy volt, de valahogy minden szem erre tapadt. A démon megnézte a környezetében állók reakcióit. A katonák és Saya szeme csillogott, amely arra engedett következtetni, hogy mindennél jobban szeretik ezt a helyet. Tanabe már más volt. Látszott rajta, hogy valami nagyon megfogta ebben a helyben, de nem látta a szemében azt a csillogást, mint a többiekében, de ez nem is volt meglepő, hisz a lány most jár itt először. Kíváncsi volt, de félt is a benti légkör miatt. Sesshoumaru mosolyra húzta a száját, ahogy a lány zavarát figyelte, majd mellé lépett és megfogta a kezét. Érezte, ahogy a lányból egy hatalmas sóhaj szakad ki, amely azt jelezte, hogy most nyugodott meg egy kicsit.
-Menjünk!
-Kösz, te könnyen vagy vele!
-Még mindig nem tűröm el, hogy így beszélj velem. Ha te leszel ennek a helynek az uralkodója, akkor kellően sok dolgod lesz… Tiszteletet tanulni, viselkedni… ezek mind fárasztó dolgok…
-Fogd be! Okos vagy, mi?
-Hát most hazudjak?
-Hahaha! Most mit tegyek?
-Te semmit, majd a katonák!
Hui, mintha hallotta volna a kettejük beszélgetését, mert előrelépett és kinyújtotta a karját. Gyorsan elmormolt egy szöveget, majd a föld egy kicsit megremegett és a völgy eltűnt. Helyette egy erdő vette át, amely szélé, közvetlen előttük egy hatalmas kapu állt. A katona hátrafordult, majd mikor a démon bólintott, akkor belépett rajta. Mindenki sorban követte, csak Tanabe és Sesshoumaru maradt csak. Együtt léptek be rajta. Szerencsére semmi drasztikus nem történt. Egyedül a férfi körül csaptak fel kisebb szikrák, de azok is hamar eltűntek.
-Jel, arra az esetre, ha egy démon még is bejut az akadályon. Pár percen belül itt lesznek a városőrök. Induljunk, nem akarok feleslegesen itt állni.- mondta Saya
-Rendben!- mondta a lány
Mindenki együtt indult el. Elől haladt Tanabe és két oldalán Sesshoumaru és Saya. A nőnek igaza volt, mert pár percen belül kb.30 teljes vértes alak jelent meg, kezükben egy-egy lándzsa díszelgett. Mikor meglátták a lányt, akkor egy percig csak némán álltak, majd letérdeltek és meghajoltak neki.
-Úrnő! Üdvözöljük itthon!
-Én örülök, hogy köztetek lehetek. Vezessetek a faluba!
-Hai Hime no Tsuki!
Tanabe keze remegett az izgalomtól, így a démon is érezte a kezét szorító apró remegő női kezet. Ő is visszaszorított jelezve, hogy ő itt van, és nem megy sehova. A lány hálás szemekkel nézett a démonra. Egy röpke 5 perces séta után mindenki szeme láttára egy nagyobb város jelent meg. Mindenhol házak voltak, amelyek fából készültek. A fákon és a földön is házak voltak. Tiszta kis utcák és nevetgélés hangját sodorta a szél még ilyen késői órán is. Mindent fák vettek körbe és így olyan volt, mintha a fákból nőttek volna ki a kis kuckók, amely az aquirok menedékét jelentették. A lány olyan csodálattal nézte ezt a kis látványt, hogy még a könnye is kicsordult. Még Sesshoumarunak is tetszett. Tanabe tétlenül és esetlenül lépett előre egyet és minden kis fényforrást megnézett magának, amelyek a kis házikókból áradtak. Fogalma sem volt, hogy most mit tegyen, hisz soha nem is volt ilyen helyzetben. Felnézett mire a hold fényesen felragyogott. Elnevette magát, majd visszanézett a falura, ahol most minden fény felvillant. Egy kis idő múlva az aquirok kezdtek kiszállingózni az utcákra. Nem kellett 10 perc és az egész falu ott állt a bejáratnál és a nőt figyelték. Tanabe teste ragyogni kezdett és a haja is lebegett. Mindenki megijedt, kivétel a démon és a keresztanyja. Amikor a fényesség elmúlt a lány teste körül, akkor egy díszes fejpánt jelent meg a fején és a jelei is felragyogtak. Közelebb lépett, de látta, hogy egy-egy gyerek félve az anyja háta mögé bújik. Ez megrettentette a lányt, így visszalépett.
-Hold gyermekei! Én vagyok a kiválasztott és azt is hallottam, hogy Tsuko sok mindent mondott rólam és azt is tudom, hogy az előttem uralkodó kiválasztott mennyi gondot és bánatot okozott nektek, de megígérem nektek, hogy én soha nem fogok egy lényt sem bántani. Lehet, hogy most ez üres szavaknak hangzanak a számból, de komolyan gondolom. A hold istene nem véletlenül bízik meg bennem és kérlek benneteket, hogy adjatok nekem esélyt arra, hogy bizonyítsak nektek. Én nem akarom, hogy ez a nép bujkáljon, azt akarom, hogy újra erős legyen, és kint élhessen a többi néppel…
-Démonok között, hogy újra elpusztítsanak minket?- mondta az egyik férfi
-A démonok nem fognak bántani minket! Azért vagyok itt, és itt van a démonok egyik legerősebbike velem, ő is segít majd…
-Ő csak egy aljas démon, aki…
-Vigyázz a szádra onna, mert nem állok jót magamért! Démon vagyok, de erre büszke. Azt, hogy a többi aljas démon mit tett veletek ezelőtt több száz évvel, az nem érdekel, de az biztos, hogy már régen csak a legendákban éltek. Nem szeretek senkit igazán, de akit megszeretek, azt megvédem. Ilyen Tanabe is, ő azt akarja, hogy ez a nyomorult nép, ami nekem nem sokat jelent, békében éljen, akkor én segítek neki.
-Látod, úrnő! Számára csak nyomorult nép vagyunk, pedig… Szánalmas!
Sesshoumaru már indult volna, de Tanabe kinyújtott karja megakadályozta benne. Mérges és gyilkos szemmel ránézett a lányra, aki csak intett a fejével, hogy ne. A lány közbe előrelépett és mérges szemekkel nézett a népére.
-Nagyon jól tudja, hogy ha mi nem lettünk volna, akkor lehet, hogy semmit nem érne ma az ereje, de itt van és erős, így nincs jogotok egy élőlényről sem azt állítani, hogy nem érdemel bizalmat. Nekem már többször is elnyerte a bizalmamat és ezt soha nem is kérdőjeleztem meg. Ha valakinek ezzel baja van, akkor most mondja meg, de ha egyszer is meglátom, hogy megtámadjátok, vagy akár egy rossz szót is emeltek rá, akkor nem állok jót magamért.
-Tehát tényleg olyan vagy, mint ahogy Tsuko mesélte, úrnő!
-TSUKO EGY ALJAS ÁRULÓ! HATALMAT AKAR MINDEN ÁRON… SOHA NEM BÁNTOTTAM OK NÉLKÜL, ÍGY TITEKET SEM BÁNTALAK, HA NEM ADTOK RÁ OKOT. AZT HITTÉTEK, HOGY IDEJÖVÖK ÉS MINDEN BÉKÉS, ÉS BOLDOG LESZ EGY PERC ALATT? KI KELL ÁBRÁNDÍTANOM TITEKET.
Mindenki döbbenten nézte a síró és üvöltő lányt. Sesshoumaru közelebb lépett hozzá és a vállára tette a kezét. Saya is követte a példáját.
-Tudjátok, hogy mennyit szenvedtem azért, hogy ma itt állhassak és végre a népem és a családom között legyek? Sebek és a lelki fájdalom, olyan dolgok ezek, amit ti nem élhettek át, hisz egy elzárt burokban éltek, mint egy magzat. Azért akarom, hogy kilépjetek ebből a világból, hogy lássátok a világ szépségét. Kint emberek, félszellemek és igen, démonok élnek egymás mellett. Nincs teljes béke, de ez nem is baj, hisz túl unalmas lenne az élet… UNALMASAN ÉLTEK! Ha továbbra is félelemben és bizonytalanságban akartok élni, akkor szóljatok, és itt hagyom a családomat, de ha egyszer is azt látom rajtatok, hogy feszéjez valami titeket, akkor itt vagyok és segítek.
Senki nem szólt egy szót sem, hanem a hüppögő lányt nézte. Saya mérgesen nézett a népére, hisz most olyan mértékben csalódott bennük, hogy azt már nem lehet elviselni. Eddig mindig azt hallotta, hogy az aquirok alig várják vissza a kiválasztottat, mert az a személy csak nyugodalmat teremt, de most, mikor itt áll előttük, beijednek és elküldik.
-Úrnő! Bizonyítanod kell nekünk! Éjszakázatok nálam és pihenjétek ki magatokat. Ha bebizonyítod, hogy nem vagy olyan, mint Tsuko állítja, akkor minden bizonytalanság nélkül befogadunk.
Tanabe csak bólintott, majd elindult a férfi után. Az egész falu figyelte a mozdulataikat. A lány oldalra pillantott és látta, hogy a démon feszült.
-Mi a bajod?
-Van valami a levegőbe, ideges vagyok!
-Akkor te is észrevetted?- szólt közbe Saya- Van itt valami a háttérben, ébereknek kell lennünk!
-Értem! Pontosan nem tudjátok, hogy milyen érzés ez?
-Tanabe ne légy ostoba! Ha tudnám, akkor már ott lennék!- rivallt rá kedvese
-Jól van na, csak idegessé tettetek. Akkor, ha beértünk a szállásra, akkor mindent megbeszélünk, rendben?
-Nekem teljesen mindegy, de ezt én nem bírom, ennyi probléma nem szerepelt a tervben.
-Nekem mondod, azt hittem, hogy könnyebb lesz…
-Ez Tsuko műve!- mondta Saya
-A te fiad, nem?
-Ezt most vegyem vádolásnak, Sesshoumaru?
-Vedd ahogy akarod, nekem aztán teljesen mindegy!
-Na ilyen egy démon…
Sesshoumaru és Saya már kezdett volna egymással kiabálni, mikor Tanabe kettejük közé állt és olyan szemekkel nézett rájuk, hogy mind a ketten egy szó sem szóltak többet. A lány szeme szikrákat szórt az indulattól, de nem akart azzal is bajt okozni, hogy itt elkezd velük ordítani. Mikor látta, hogy a két veszekedő fél lenyugodott, akkor hümmögött egyet, majd elégedetten lépkedett tovább. Egy kis idő múlva megérkeztek egy nagyobbacska házhoz. Az aquir beengedte őket, majd mindenkinek megmutatta a szobáját. Ahogy mindenki elfoglalta a helyét és a ház is elcsendesedett, akkor Saya és a démon átmentek a nő szobájába. Nem volt a legnagyobb szoba, de így is kényelmesen elfértek. Saya még gyorsan kinézett, hogy senki nem leskelődik-e utánuk, majd bezárta maga mögött az ajtót és ránézett a lányra.
-Jól van, akkor mit éreztek?
-Azt ne mond, hogy te nem érzékeled…
-Pedig nem! Valahogy ezt nem érzem.
-A lényeg, hogy valami nagyon gyanús rejtezik ebben a faluban. Lehet, hogy itt van Tsuko és bujkál valahol.
-Azért ne következtessünk erre, rendben?- kérlelte a lány
-Figyelj Tanabe! Sayának igaza van, hisz Tsuko a falusi katonákkal jött ellened, így nagy valószínűséggel itt járhatott. Hogy most miért nem lépett elő, az már más kérdés…
-Ott volt a tömegben, csak álcázta magát, hisz mestere ennek. Végignézte, ahogy Tanabe megszólal és a kitörését. Ismerem már annyira a fiamat, hogy tudjam, hogy neki nem nagyon lehet becsmérelni a jó hírét, így azon sem csodálkoznék, hogy ő buzdította fel a népet, hogy szegüljenek ellened. Az sem kizárt, hogy most éjszaka majd meglátogat téged…
-Ahhoz nekem is lenne egy-két szavam! Tanabe nem maradhat egyedül, hisz kitudja, hogy mit akar majd vele tenni.
A lány csillogó szemekkel nézett a démonra, hisz most hallotta csak a férfi hangjában, hogy mennyire aggódik érte. Nagyon hálás volt ezért neki és teljesen igazat is adott neki. Neki is az volt az érzése, hogy ez az éjszaka nem lesz olyan nyugodt, mint azt tervezte. Azt nem tudta, hogy ki, de érezte, hogy több látogatója is lesz ezen az éjszakán. Még beszélgettek egy kicsit, majd Saya felállt és jó éjszakát kívánva magára hagyta a párost. A démon hallgatta, ahogy a nő léptei elhalkulnak, majd ránézett a kifelé révedő lányra.
-Itt maradok veled!
-De ne csinálj semmi rosszat!- húzta el csintalanul a lány a száját.
-Ostoba! Ebben a helyzetben nem akarok semmit, majd ha minden nyugodt lesz…
-Igazán?
-Igazán! Rendesen kiálltál ma magadért…
-De közel sem elég jól! Jaj Sesshoumaru, miért olyan nehéz minden?
-Ha minden könnyen menne az életben, akkor egy lény sem érdemelné meg, hogy éljen. Gondolj bele, ha nem harcolnának a növények a fényért, vagy az állatok az ételért, akkor minden egyes élet ezen a világon meghalna.
-Igazad van! Néha azt hiszem, hogy bölcsebb vagy, mint egy aquir!
-Csak néha?
Tanabe látva a férfi arckifejezését elnevette magát, hisz olyan aranyosan és megsértődve mondta, hogy azt nem lehetett kibírni. A démon egy ideig még durcáskodott, majd leült a fal mellé és a hátát a falnak támasztva nézte a holdat. Egy kis idő múlva a lány az ölébe ült és ő is nézte a csillagokat. Mind a ketten kimerültek voltak, de nem aludhattak, de mégis sikerült elbóbiskolni. Először a démon érezte meg, hogy valaki közeledik a szoba felé. Lassan kinyitotta a szemét és akkor látta, hogy a lány az ölében szintén most nyitja ki a szemeit.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
