|
17. rész
2008.04.14. 13:37
17. rész: A harc
A nyugati nagyúr nem értette, hogy mi baja van a két nőnek, de azért ő is felnézett. Először semmit nem látott senki, majd egy fehér sas jelent meg, amely melléjük szállt le. Egy levelet találtak a lábához erősítve. Saya lekötözte a levelet, majd odaadta a lánynak.
-Ez Tsuko sasa! Csak neki volt ilyen a birodalomba…
-Lehet, hogy más küldte a levelet!- bizakodott Tanabe
-Az nem lehet! Ki küldene nekünk levelet, ha nem Tsuko! Olvasd fel!
Saya óvatosan és remegő kezekkel bontotta ki a levelet, majd ahogy gyorsan átfutotta a levelet, akkor úgy is sápadt el. Megköszörülte a torkát, majd felolvasta.
„Kedves Tanabe!
Ahogy látom, nem fogadtad meg az ajánlatomat. Nagy kár, de ezt te tudod! Ezzel elhatároztad, hogy harcolsz ellenem, ami számodra nem jelent túl sok jót. A keresztanyád jól kalkulált, hisz nincsenek a kezembe a falusiak, de a kezembe van a néped élete. Ott még mindig én vagyok az úr, csak egy szavamba kerül, hogy elveszítsd őket és nincs az a hold istene, aki melléd állna, ilyen szorult helyzetben. Gyere el, a hold birodalmába s add fel magad és álmaid, majd küld el azt a nyomorult talpnyaló nyugatit is! Rá már amúgy sincs szükséged, hisz itt van a férjed!”
Sesshoumaru szemei elvörösödtek, majd kikapta a levelet a lány kezéből és gyorsan ő maga is átfutotta, majd elégette a kezében lévő levelet. Tanabe próbálta megnyugtatni, de nem nagyon sikerült.
-Ha meglátom, akkor kinyírom, ez már biztos! Most már több okom is van erre!
-Nyugodj meg, Sesshoumaru! Ezzel csak az ő malmára hajtod a vizet…
-Engem ez már nem érdekel! Indulunk!
-Állj csak meg, fiam! Ezzel nem érsz semmit, ha ilyen állapotban mész oda, akkor csak a halál vár rád. Tsukonak direkt ez a célja, hogy felidegesítsen minket…
-Akkor mit tegyünk Saya-neeisan?- kérdezte a lány- Szerintem, az lenne a legjobb, ha bemennénk, és mindent elmondanánk a népemnek…
-Nem jó! Tanabe a félelem nagyobb úr, mint a tisztelet, vagy a szeretett. A néped retteg Tsuko haragjától, így hogy életben maradjanak, képesek lesznek elárulni téged. Ha csatát akarsz nyerni, akkora birodalmon kívül kell azt megvívni. Ha itt nyered meg, akkor győztesként és felszabadítóként foglalhatod el, a téged megillető helyet.
-Ebben igaza van a keresztanyádnak, Tanabe!
-Köszönöm!
-Jól van, akkor bízok bennetek, de hogy csalogassuk ki onnan?
-Itt van a sas!- jelentette ki a démon- Majd ő segít, csak írj egy levelet!
-Remek ötlet!
Tanabe gyorsan keresett a táskájában egy pergamentekercset, majd egy tollat és leült a fűbe. Sokat gondolkodott, hisz nem tudta elég értelmesen megfogalmazni a gondolatait. Egy kis idő múlva, elkezdett körmölni, mikor elkészült felolvasta.
„Tsuko! Meghallgattam a kérésedet és a tanácsodat, de nekem valahogy nem tetszik. Elég sok buktatója van számomra és azok elég nyomosak. Nem vagyok hajlandó belemenni a házasságba egy olyan alattomos és gerinctelen féreggel, mint te. Inkább akkor a nagyanyámat veszem feleségül. A másik, hogy én nem úgy megyek a népem közé, mint egy legyőzött ágyas, aki veled hál, hogy legyen neki elfajzott korcs gyermeke, én uralkodóként fogok a hold birodalom utcáin sétálni Sesshoumaru mellett, hisz neki nagyobb joga van mellettem járnia, mint neked valaha is lesz! Ha azt akarod, hogy megküzdjünk a hatalomért és a népért, amelyhez mind a ketten tartozunk, akkor birodalomtól számított kétnapi járóföldnél találkozunk. Ha kérdésed van a hellyel kapcsolatban, akkor küld el ezt az aranyos madarat, amely sokkal méltóbb az életre, mint te!”
Ahogy befejezte, rá nézett a többiekre, akik először némán nézték a füvet.
-Na mit gondoltok? Eléggé kifejezi a gondolataimat?
-Ennél részletesebb nem is lehetne!- mondta a démon
-Ezt bóknak veszem! Akkor küldöm is!
Rákötötték a madár lábára, majd útnak engedték. Ahogy a madár felrepült a levegőbe, ők útnak is indultak, hisz be kellett érniük azt a terültet. Saya futás közben irányítgatta a kis csapatát, hogy mindenki legyen észnél, hisz most már nagyon közel kerülnek a birodalomhoz, és itt már vannak őrszemek is.
Négy napon keresztül futottak és csak pihenni álltak meg, akkor is csak egy keveset. Már nagyon fáradtak voltak, de hamarabb akartak odaérni, int az előre el volt tervezve, hogy felmérjék a környezetet. Éppen a célállomás felé tartottak, mikor Saya megpillantotta a madarat, amely feléjük száll. Ahogy landolt a madár, rögtön levették róla a levelet és elolvasták. A levélben Tsuko a pontos helyet akarja tudni. Tanabe leírta, majd útnak indította a sast. Estére meg is érkeztek a Saya által kitalált helyre. Rögtön aludni tértek, hogy másnap elég erejük legyen. Másnap már kora hajnalba ébredtek, majd egy kis edzés után felmérték a terepet. Ez egy kicsi tisztás volt, amely körül sűrű erdő állt.
-Tsuko ide fog jönni, de lesz pár embere, akit a fák sűrűjébe rejt el, mert ha vesztésre áll, akkor azok közbelépnek. Sesshoumaru, neked nem szabad használni azokat, amiket megtanultál, amíg nem szólok. Tsuko rád számít a legkevésbé, így lehet, hogy te leszel az ütőkártyánk. Csak a démoni erődet alkalmazd. Tanabéra számít, hisz ő a kiválasztott. Tudja nagyon jól, hogy én miket tudok, így nem fogja váratlanul érni a dolog…
-Azt csak bízd rám! Vannak még trükkök a tarsolyomba. Nagyot fog nézni, hidd el!
-Ez érdekes, de majd meglátjuk! Most készüljetek.
Sesshoumaru, Tanabe és Saya éppen, hogy befejezték a társalgást, mikor egy porfelhő jelent meg, amelyből könnyed léptekkel lépett ki Tsuko. Most vörös kimonót viselt és a derekán egy fekete obi volt megkötve. A mellkasánál egy kicsit szétnyílott, így engedtetni látta a mellkasát. Az oldalán egy kard pihent. Az arcán olyan örömhullám járt át, mikor megpillantotta az ellenségeit, hogy Tanabénak felfordult a gyomra. Tsuko kellően szétnézett, majd a három személyen állapodott meg a tekintete, köztük, inkább Tanabén.
-Üdv!
-Ja!- felelt tömören a lány
-Ne légy ilyen udvariatlan, ez nem való egy uralkodónak és főleg nem a feleségemnek…
-Látod, Saya-neeisan! Jobb lett volna, ha én viszem el a levelet, hisz a barom madár nem kézbesítette. Lehet, hogy az a jószág is olyan ostoba, mint a gazdája? Mindegy, ezt már nem tudjuk meg! Na ide figyelj Tsuko! Lehet, hogy azzal a nagy agyaddal nem tanultál meg olvasni, ezért elmondom még egyszer, tagoltan, hogy megértsd! NEM… LESZEK… A… TIÉD!!!
-De felvágták a nyelved! Lehet, hogy annak a nyomorult démonnak a hatása?
-Te!!!- vörösödött el a démon szeme
-Nyugodj meg Sesshoumaru! Ezt akarja!
-Okos vagy Tanabe! Ha ideges, akkor könnyebben ront, de hisz te tudod, hogy ez így van. Apád ezt tanította meg neked legelőször, nem? Jó döntés volt az új búvóhely és a vérgát is. Le voltam nyűgözve…
-Tsuko, a halálba akarsz dicsérni? Ezzel nem mész semmire! Ha lehoznád nekem a csillagokat, sem mennék hozzád!
Tanabe elindult az aquir felé, majd egy pár méterre megállt. Eddig lehajtott fejét felemelte és elsötétedett szemekkel nézte a férfit. Közben Sesshoumaru látta, hogy Saya nagyon ideges valamiért és ez egy kicsit idegesítette. Tsuko hangos nevetésére figyelt csak fel.
-Mit röhögsz?
-Milyen ostobák is vagytok! Szerinted ki tanított engem is harcolni? A te szeretett keresztanyád, igaz anyám?
-Anyám?- kérdezte döbbenten Tanabe
-Így van! Saya az én anyám, aki megszült és nevelt! Ezért lettem volna én a jegyesed, hisz a keresztanyád az én anyám. Csak hát nem szívlelte, hogy elárultam a népet és kitagadott. Az az igazság, hogy amikor kiszabadultatok a védelem alól, akkor utánatok mentem. Az igaz, hogy megöltem a szüleidet, és a lekéstem arról, hogy likvidáljalak, de életben maradtam. Meghalhattam volna, de anyámnak nem volt lelkiereje, hogy megöljön. Legyőzött, de nem ölt meg, igaz anyám?
Sesshoumaru és Tanabe egyszerre fordultak a nő felé, aki a földre esett és zokogni kezdett. Nem tudott megszólalni, csak bólintott. A lány és a démon nagyon meglepődött, hisz erre semmiképpen nem számítottak. Egy kis idő múlva Saya felállt és kiegyenesedve nézett a fia szemébe.
-Mit vársz tőlem Tsuko? Azt hogy áruljam el Tanabét és segítsek megölni?
-Ha lehet!
-Azt már nem fiam! Még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy futni hagylak. A méhem gyümölcse vagy. Kilenc hónapig itt pihentél a szívem alatt, de ha kell, akkor megöllek!
-Soha nem voltál egy igazi anya! Soha nem támogattad az ötleteimet…
-Miért is tettem volna, hisz mindegyik olyan vérengzésről és hatalom utáni vágyról szólt, amelyet egy aquir nem engedhet meg magának. Jobb, ha előhívod az embereidet, mert egyedül kevés leszel.
Ekkor vagy 20 ember lépett ki a bokrok sűrűjéből. Mindegyik szemében a gyűlölet csillogott. Tanabe és Sesshoumaru gyorsan felmérték a helyzetet, majd megállapították, hogy nem olyan veszélyesek a katonák.
-Üdvözöld a katonáidat anyám, hisz te voltál nekik a parancsnokuk, de elárultad őket…
-Soha nem árultam el senkit! A katonáimnak ezt meg kell értenie, hisz egy olyan személyt védtem meg akkor, aki mindenki számára a jövőt jelenti. Ha ezt nem értik meg, akkor soha nem voltak az én embereim.
-Szép szavak, de mit kezdesz vele?
-Elég legyen! Most azért jöttünk, hogy beszélgessünk, vagy hogy harcoljunk!- vesztette el a türelmét Tanabe
-Milyen sürgős neked! Rendben, most az egyszer engedelmeskedem a kiválasztottnak… Jó móka lesz!
Tanabe elhúzta a száját, majd futásnak eredt. Futás közben gyorsan tett pár kézmozdulatot, majd becsukta a szemét. Mikor újra kinyitotta, az alakja halványodni kezdett és eltűnt a szemek kutató pillantása elől. A következő pillanatban tőrök repültek mindenhonnan, majd eltalált néhány katonát, akik összeestek. Mindegyik földre került katona nyögdécselt és a sérült végtagjait fogdosta. Tsuko csak mosolyogva nézte a lányt, hisz számított rá.
-Miért nem ölöd meg őket? Hisz csak egy jelentéktelen porszemek…
-Mert a népem és nem bántom őket. Egyedül téged öllek meg, akkor is, ha ezzel fájdalmat okozok az anyádnak.
-Vicces vagy! Ennyire támogatod, hisz az ő hibája is, hogy eddig jutottunk!
-Nem az övé! Az ő helyében én is ezt tettem volna, de ezt nem értheted!
-Add fel Tanabe! Te az enyém vagy!
Tanabe megállt és a férfi szemébe nézett, majd a démont kereste a szemeivel. Mikor találkozott az arany szempárral, a démon szeme ragyogott az izgalomtól. Nem szóltak semmit, csak a démon bólintott, mire a lány elhúzta a száját, majd ő is bólintott. Az aquir uralkodó visszafordult az árulóhoz.
-Nem lehetek a tiéd két okból! Az egyik, hogy gyűlöllek, és inkább választanám a halált, mint téged! A másik okom…
A lány elnevetett magát, majd összetette a kezeit és elmotyogott el felszabadító varázsszót. Mire végzett a lány testét körbeölelte egy kékes aura, majd szárnyakká formálódtak. Ahogy eltűnt a szárny, a lány testéből úgy áradt a hatalom. Tsuko nagyon meglepődött, hisz ennyi energiára nem számított, a másik, amely inkább bosszantotta, hogy a lányon megérezte a démon szagát. Elsötétedett szemekkel nézte a párost. Mindenki csak döbbenten nézte a lányt, akiből látható hullámokként áradt az erő.
-Te! Te együtt voltál ezzel a féreg démonnal?
-Sőt, kiderült, hogy ő az igazi párom! Na mit szólsz… lecsúsztál rólam, bocsika! Itt az ideje, hogy megdögölj végre!
Sesshoumaru, mintha megérezte volna a lány akaratát, mert elhívta az ostorát, majd rátámadt a katonákra. Érdekes módon ő maga sem tudta megölni az aquirokat, csak ájulásig sebezte őket. Egy idő múlva viszont elég nehézkessé vált neki a harc, így megállt és a harcoló lányt nézte. Saya még mindig a földön ülve sírdogált és üveges szemekkel nézett maga elé.
-Saya! Azt akarod, hogy egy démon legyőzzön? Hagyod, hogy a nagyszájú nyugati erősebb legyen, mint te… szánalmas vagy, nyomorult aquir létedre!- mondta a démon
Saya felnézett a démonra és látta a szemében, hogy remény és akarást akar belecsempészni az aquirba. A nő felállt és remegő lábakkal állt a démonnal szembe.
-Miért? Miért segítesz?
-És te miért segítettél nekem? Ezt én is kérdezhetem. Ha az én kérdésemre tudod a választ, akkor az a válasz a te kérdésedre. Ha tetszik, ha nem, akkor is Tanabe mellett maradok, így elég sokszor fogod látni a mocskos démon pofámat, de ez van! Szokj hozzá!
-Hm! Rendben, valahogy túlélem! Sesshoumaru…
-Mi van?
-Köszönöm!
-Utálom az érzelgőséget! Harcolj, és ennyiben kiegyezhetünk!
-Rendben!
Saya is végre remegésmentesen kiegyenesedett és a maradék katonák felé nézett, akiken látszott, hogy nem nagyon akarnak a felettesük ellen harcolni, hisz erősebb. Saya elnevetett magát, majd megropogtatta a végtagjait.
-Na gyermekeim! Mutassátok, hogy néhány száz év alatt mit fejlődtetek!
Rohanni kezdett, majd ugyanazt a technikát alkalmazta, mint Tanabe a legelején. Most is bevált, hisz egyik katona sem tudta, hogy hova tűnt a nő. Saya feltűnt a szemük előtt, majd egy-egy ütéssel vagy rúgással ártalmatlanná tette őket. A férfiak a földön ültek, és a fájós karjukat fogták. Saya ezután gyors kézmozdulatokat tett, majd minden katona fejére ütött, akik megmerevedtek. Ahogy végzett ránézett a démonra.
-Most legalább nem hősködnek! Tanabe hogy van?
-Játszik!
Tanabe tényleg csak játszogatott Tsukoval, hisz a kezdettől eltekintve nem használta a tanultakat, hanem csak a fejvadász életében használtakat. Rúgott és ütött és néhányszor olyan erővel, hogy alatta megnyílt a föld és teljesen tönkretette a tájat. Tsukonak be kellett látnia, hogy önmagában a lány is elég veszélyes, de ha ehhez kombinálja az aquiri erejét, akkor nagyon erős lesz és nem biztos a győzelem. Tanabe egy percre sem feledkezett meg mosolyogni, amely annyira idegesítette a férfit, hogy több hibát is vétet, amely elég biztos pontot jelentett a lánynak az egyes támadások során. Egy alkalommal a lány nagyon betalált, hisz Tsuko nagyon messze repült el, majd eszméletlenül feküdt a földön egy kicsit. A kis idő elteltével viszont vörösen ragyogott fel a szeme, majd olyan erős lett, hogy Tanabe egy percre megijedt tőle. Tapintani lehetett az erejét és az erőteljes vörös aura, amely körbevette a férfit, tele volt gonoszsággal. Tanabénak rá kellett jönnie, hogy itt több kell, mint a fejvadász erő. Gyorsan összetette a két kezét, majd letérdelt. A teste felragyogott, majd a levegő forogni kezdett körülötte, így a ruhája és a haja is az ég felé emelkedett és lebegett. Sesshoumaru és Saya nagyon jól tudták, hogy ez lesz a legerősebb támadása Tanabénak és ha, ezt elhibázza, akkor könnyen bele is halhat, hisz ez egy kétélű penge.
Tanabe minden erejét összeszedte, hisz csak egy támadásra maradt ereje, többet ő sem bír. Saya ekkor hallotta meg istenének a hangját, amely parancsoló és sürgető volt egyszerre.
-Saya gyermekem! Azonnal nézd meg a lányomat!
Saya azonnal a lányra nézett, de az első ránézésre nem látott benne semmi. Majd egy kis idő múlva egy apró fényt látott a lány mélyén, amely melegséget és erőt sugárzott. Az első pillanatban nem tudta, hogy ez mi, de majd később kikerekedett szemekkel nézte. Most már értette, hogy a hold istene mire utasította. Gyorsan felállt, majd a lányhoz rohant. Gyorsan kirázta a támadásból és a koncentrációból. Tanabe először nem tudta hogy hol van, hisz az összes erejét mozgósítani akarta, de most valahogy nem tudta és fájt is a feje.
-Tanabe! Ezt ne csináld!
-Saya-neeisan! Miért?
-Mert veszélyes, ha elvéted, akkor meghalsz, ismerem már a fiam és nem fog kegyelmezni… KÉRLEK!!!
-Rendben! Akkor adj nekem tanácsot!
Saya gyorsan közelebb hajolt és súgott valamit a lánynak, aki csak bólintott. Tsuko türelmetlenül várta a dolgot, de az ostoba anyja megakadályozta ebben. Mikor a kis társalgásnak vége szakadt, Tanabe komolya arccal nézett az aquirra, majd közelebb lépett hozzá. Egy kid idő múlva rohanni kezdett és nekitámadt a férfinak, aki röhögve kivédte a támadásokat.
-Ezzel nem érsz el semmit! Már ismerem ezt a trükköt. Ha engem akarsz becsapni, akkor hamarabb kelj fel, kislány!
-Sesshoumaru, Saya most!
A démon előre rohant, majd tett egy pár kézmozdulatot és erre a szájából tűzet bocsátott ki. Tsuko nagyon meglepődött és nem maradt elég ideje, hogy védekezzen. Eltalálta és komolyan meg is sértette a tűzgolyó. Mikor már csak füstje maradt meg, akkor felnézett és csodálkozva nézte a démont, aki most segítette fel a lány a földről.
-Hogy lehet ez?
-Úgy, hogy ő is egy kiválasztott, akit maga az istenünk választott Tanabe mellé. Nem csak az apja lesz az új uralkodói családnak, hanem maga is aquir erőt hordoz. Én sem akartam elhinni, de a tanításom alatt világossá vált. Most, pedig fiam, hagyd abba és add meg magad!
-Ostoba vagy, anyám! Nem ismersz rendesen! Soha nem adom fel, akkor sem, ha meg halok… mindig lesznek követőim, akik majd folytatják az utamat. Ebből ti kerültök ki vesztesen…
-Tévedsz Tsuko! Aki veszít az egyedül te vagy, hisz nem csak engem veszítettél el, hanem a népedet és a családodat is.
-Ugyan Tanabe! Ezt te sem mondod komolyan… téged sem érdekel a néped, vagy az, hogy védd meg őket, hanem az a nyomorult démon érdekel csak.
-Fogd be a szád! Egy szóval se illess olyan személyt, aki nálad ezerszer többet ér, hisz ő nem áldozta volna fel a népét, hogy megszerezzen egy már foglalt valamit.
-Tanabe az enyém és nem is szándékozok róla lemondani.
-Azt ne mond nekem nyugati, hogy puszta szerelemből vagy vele… Te is a népem erejét akarod, mint a többi démon…
-A szerelem relatív fogalom, de igen, azért maradok vele, mert nagyon sokat számít nekem. Ha ezzel nem vagy megelégedve, akkor sajnálom.
-Nekem aztán mindegy, hogy te mit érzel. Nekem nem is annyira Tanabe kell, hanem a hatalma és az ereje. Megalázni akartam és szolgaságra ítélni, de a tervek változhatnak, igaz? Jól összeilletek, hisz mind a ketten ostobák vagytok…
Sesshoumaru elvesztette a fejét, mert elvörösödött szemekkel rontott rá Tsukora, aki az elején könnyen védte a gyenge démoni erőt, de később a démon is tanult a saját hibájából, mert az aquir tanultakat vetette be, amely meghozta a várt reményt, mert egy gyors mozdulat után, a nyugati nagyúr keze áthatolt a férfin, aki felnyögött. Ahogy a démon kihúzta a kezét az aquir testéből, nagy füst keletkezett, majd a férfi teste eltűnt. Mindenki döbbenten nézte, kivétel Saya.
-Csak egy hasonmást küldött ide! Valahol itt van, és minket figyel, tudja a titkainkat.
-Remek! Ennek nagyon örülök!- mondta mérgesen a lány
Tanabe felállt és a katonák felé igyekezett, akik ijedten néztek rá. Sesshoumaru is követte, amely még nagyobb pánikot keltett a mozgásképtelen katonákban. Tanabe felnyújtotta a kezét, majd megszüntette a béklyót.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
