|
16. rész
2008.04.14. 13:36
16. rész: Úton a hold birodalmába
Az egész napot végig gyalogolták, de semmi különös nem történt. Ahogy leértek a hegynek a lábához, pár halandóval találkoztak csak, de azok is menekültek előlük. Hisz azt hitték, hogy mindannyian démonok. Estére elérték a fejvadászok falujának határát, de Saya megtiltotta, hogy belépjen, mert sietniük kell, hisz újhold aznap este lesz. Így is késni fog, de az a pár nap már nem számít. Tovább haladtak, majd az éjszaka közepén álltak meg egy kisebb tavacska mellett, hogy igyanak, majd pihenjenek egy kicsit. Tanabe egy kicsit ideges volt, hisz ha elmúlik éjfél, akkor kezdődik számára a hosszú és izgalmas nap. Ezt észre is vették rajta.
-Mi a bajod?- kérdezte a nő
-Ha elmúlik éjfél, akkor én…
-Tudom, de most nem állhatunk meg!
-Majd én vigyázok rád!- jelentette ki a démon- Már úgy is megszoktam!
-Perverz! Olyan ostoba vagy!- mondta sértődöttséget tettetve a lány
Erre mind a démon, mind a tanító is hangosan nevetni kezdtek, majd csatlakozott hozzájuk Tanabe is. Jól elvoltak, de közeledett az éjfél. Mikor elmúlt, akkor a lány idegesen tördelni kezdte a kezeit, majd várt a hatásra. Furcsa mód nem nagyon jelentkezett, de ez még nem zavarta. Lassan tovább indultak, majd reggelre elértek egy kisebb falut, ahol megszálltak. Tanabe nem érezte magán, hogy hatna az újhold, vagy akármi is. Kezdett emiatt aggódni. Sesshoumaru is idegesebb volt az átlagnál, hisz ilyenkorra már alig bírta megállni, hogy meg ne csókolja az aquirok vezetőjét. A szállást elfoglalva mindenki a szobájába volt. Tanabe gyorsan átszaladt a démon szobájába. Közben Sayát mulatatta a fiatalok oktalansága.
-Nem érzed?
-Semmit! Mi bajod van, hisz ilyenkor már alig várom, hogy lássalak…
-Fogalmam sincs! Nem olyan érzés, mint szokott lenni, sőt semmi változás nem tapasztalok magamon. Talán elveszett a varázs és kiestem a hold isten kegyéből?
-Arról tudnék!
-Honnan veszed ezt?
-Ha kiestél volna, akkor már halott lennél, nem? Valami más van a háttérben…
-De mi?
Kinyílt az ajtó és komoly arccal belépett Saya, majd egy szó nélkül leült az ágyra és egy kisebb szünet után nézett a többiek szemébe. Sesshoumaru és Tanabe először nem tudták kiolvasni a szeméből a gondolatait, majd ahogy jobban megnézték, látták a nő szemében, hogy mindent tud.
-Ennek egyszerű a magyarázata, Tanabe! Azért nem érzel már semmit és azért nem őrül már meg Sesshoumaru, mert már…- itt hatásszünetet tartott és gonoszan elhúzta a száját - Nincs értelme, hisz Tanabe megtalálta a párját és ezt a hold istene is elfogadta és áldását adta rá.
-Nem… én nem… értem, hogy miről beszélsz!- dadogta a lány és a szája elé kapta a kezeit
Sesshoumaru is készült mindenre, amit csak el lehetett képzelni. Beállt harci állásba, hisz azt hitte, hogy Saya neki megy, mert képes volt egy démon hozzáérni a kiválasztotthoz. Minden képzelet ellenére, Saya felállt és meghúzta a vállait és karba tett kezekkel nézett a párosra.
-Jaj gyerekek! Ne nézettek hülyének, ha szabad kérnem. Tudom jól, hogy ti ketten együtt voltatok és az elején bosszantott, hisz ő csak egy démon és attól tartottam, hogy újra kell majd élesztenem téged, hogy valahogy túléld az ostoba pillanataidat, ami miatt képes vagy mindent eldobni, de nem kellet és ez nagyon meglepett. Úgy látszik, hogy a Hold istene, Sesshoumarut tartja az egyetlen olyan személynek, aki képes lehet Tanabénak kiválasztottakat nemzeni.
-Mi?- kérdezte mind a kettő
-Mit hitettek, hogy ezzel az éjszakai kis kiruccanásotokkal minden olyan lesz, mint rég? Nagyon tévedtek, ezzel, amit tetettek, megírtátok a saját sorsotokat, de lehet, hogy már amúgy is így lett volna megírva. Na mindegy! Mostantól, nem lesznek neked ilyen napjaid, nem kell tartani férfi hadaktól, hisz már megtalálta a tested az igazit, akivel együtt lehetsz. Már csak az a kérdés, hogy a szíved is megtalálta?
Nem várta meg a választ, hanem eltűnt, ezzel magára hagyva a két döbbent fiatalt. Tanabe és a démon döbbenten álltak, majd mind a ketten egyszerre ültek le az ágyra. Egyikük sem szólalt meg, hanem némán gondolkoztak. Egy kis idő múlva a démon nyerte vissza a lélekjelenlétét, mert a lány felé fordult.
-Szóval megtudta! Most mit kezdjünk?
-Ha eddig sem ölt meg bennünket, akkor szerintem ezután sem fog. Szerinted mit értett az alatt, hogy a testem kiválasztott téged?
-Azt, amit jelent! Ezek szerint csak én lehetek, aki teherbe ejt téged!
-Remek!
-Nem örülsz?
-Nem erről van szó! Örülök, hisz neked köszönhetem az életem legszebb pillanatát, és egyetlen élő személyt sem ismerek, aki közelebb tudott volna kerülni hozzám, mint te, de korai a családról beszélni…
-Nem is arról volt szó, hogy holnap már három gyerekkel kézen fogva sétálunk, és a nyugodt öregkorunkat tervezzük…
-HÁROM?- kiáltott fel kétségbeesve a lány
-Ez csak példa volt! Ha nem akarod, akkor hagyjuk a dolgot…- Sesshoumaru állt volna fel, de Tanabe utánakapott.
-Akarom!
-Tényleg?
-Igen! Veled akarok lenni és ezt, semmi nem változtatja meg.
Sesshoumaru visszafordult és megcsókolta a lányt, aki viszonozta. Egy kis idő múlva, mikor a csók megszakadt a férfi gyengéden lefektette az ágyra, majd a nyakát csókolta tovább. Visszatért a szájára, majd kibogozta a kimonó obiját.
-Akkor ünnepeljük meg a családot!
-Idióta! Te mindenből hülyeséget csinálsz?
-Ha lehet!
Tanabe elnevetett magát, majd újra engedte, hogy a férfi magáévá tegye. Imádtak együtt lenni és már a lelkiismeretük sem háborgott, hogy Saya nem tudja. Az egész délután együtt töltötték és az éjszaka is egymás mellett aludtak el. Saya a másik szobából, csak mosolygott és kezdte elfogadni, hogy neki ebbe már nincs semmi beleszólása, viszont azt is tudta, hogy ebből a kapcsolatból adódni fognak még problémák, hisz ott van még Tsuko, Tanabe hivatalos jegyese és biztos tudni fogja, hogy a lány már odaadta magát valakinek. Arra gondolt, hogy milyen ironikus, hogy egy aquir vezér egy démonnal alkot egy párt. Felnézett az égre és a holdat hívta, majd mikor megjelent előtte egy kisebb hold, amely kéken derengett, akkor nevetni kezdett.
-Szóval te akartad, hogy ők ketten együtt legyenek! Hamarabb is megsúghattad volna. Istenem, tényleg ők azok?
Erre mintha választ akarni adni, mert felragyogott a hold. Saya elégedetten nézte a holdat, majd meghúzta a vállait.
-Ha így gondolod, akkor ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a szavadat, istenem! Egyet viszont csak te látsz meg nagyuram… a szívükbe csak te látsz be! Nem akarom, hogy Tanabe szenvedjen és csalódjon. Ugyanaz az érzés járja át őket?
Saya ekkor hallotta meg istene szavait a fejében. Soha nem válaszolt még neki, sőt a hangját sem hallotta, így egy kicsit meglepődött, de ez egyben azt is jelentette, hogy az istene méltatja, hogy segít neki.
„Saya lányom! A szívükben olyan hatalom lakik a másik iránt, amit ember, démon vagy aquir fia nem tud szétszakítani. Ők azok, akik végleg elhozhatják azt a békét és erőt, amelyet én már kezdetek óta kívántam nektek. Kérlek, támogasd őket és védd meg a kis gyermeket!”
Saya fejében elhalkult a kellemes bariton, majd a kis hold is halványulni kezdett. Tudta nagyon jól, hogy a hold istene a segítségét kéri, és el is fogadta a feladatot, hisz nem akar az egyetlen rokonának rosszat, de tudta, hogy ha találkozik Tsukoval, akkor nagyon nehéz döntés előtt fog állni. Felkészítette magát mindenre, hisz Tsukotól minden kitelik. Kinézett az ablakon, majd úgy gondolta, hogy sétál egyet.
Közben Sesshoumaru és Tanabe már régen felkelt és a kinti csillagokat nézegették. A démon valahogy azt érezte, hogy egyre jobban szereti a csillagok képét és sokkal nyugodtabb, de ezt a lány jelenlétének tulajdonította. Tanabe szorosan hozzábújt és a hasát cirógatta.
-Csikizel!
-Igen? Nem is tudtam!- kérdezte játékosan a lány
-Hagyd abba Tanabe!
-Miért?
-Mert visszaadom! Tanabe…- komorodott el a férfi hangja
-Mi a baj?- támasztotta fel a fejét az aquir
-Azt ugye tudod, hogy mi nem lehetünk együtt hivatalosan, hisz neked van már jegyesed…
-Amit nem én választottam, így azt semmisnek is vehetjük…
-Az lehet, de akkor is van! Tsuko elég okos, hogy rájöjjön, hogy már nem vagy érintetlen és arra is rájön majd, hogy ő kiesett a nyeregből, hisz ez azt jelenti, hogy már más valaki lesz, aki a hatalmát betölti.
-Tudom, de engem nem nagyon érdekel!
-OSTOBA! NEM ÉRTED? HA EZ KIDERÜL, AKKOR MEG FOG ÖLNI!
-Tudom, de ne üvölts, nem vagyok süket! Ha nem is lettem volna veled, akkor sem hagynám, hogy egy újjal is hozzám érjen. Vagyok már elég erős, hogy megvédjem magamat. Nem kell nekem most már tartani tőle…
-Pedig kellene! Hisz nem tudjuk, hogy ténylegesen mekkora az ereje.
-Sesshoumaru, hagyd ezt abba! Elrontod a napomat és az éjszakámat. Nem akarok Tsukoról beszélni addig, amíg nem áll előttem, és nem követeli a testemet. Akkor majd meglátod, hogy nem a hasamat sütkéreztettem, edzés helyett.
-Én csak féltelek! Ennyi az egész!
-Nem kell! Ha legyőzzük, akkor meg ráérünk már magunkkal törődni, nem?
-Addig nem lehet?- kérdezte furcsa kis huncut mosollyal a szája szélén a férfi
-Perverz disznó! Hagyd már abba, mert elpirulok!- bújt a takaró alá a lány
Sesshoumaru ezen egy nagyot nevetett, majd leszedte a lányról a takarót és megsimogatta az arcát. Mulatatta a lány egyszerűsége és nőiessége egyben. Nem tudta, hogy milyen uralkodó lesz, de az biztos, hogy szeretni fogják.
-Emlékszel, hogy hogyan találkoztunk?
-Persze! Ki nem emlékezne arra, aki meg akarja öletni.
-Még jó! Megölöd a legjobb emberemet, majd kekeckedsz velem. Mit vártál, hogy rögtön az ágyamba viszlek?
-Hát így történt! Akkor majd ki akartam kaparni a szemedet. Ki gondolta volna, hogy egy kis idő múlva én magam megyek az ágyadba.
-Na igen! Sokat változunk…
-Te is! Hisz amikor megismertelek, akkor képes voltál egy kanál vízbe kivégeztetni. Kegyetlen és ölésre vágyó alak voltál, de most többet hallak nevetni, mint gyilkolni. Ennek nagyon örülök, mert nem akarom, hogy olyan ember legyen a gyermekem apja, aki csak öl.
-A gyerekekről ráérünk később beszélni, nem?
-De!
Nevetgéltek és beszélgettek egy kicsit, majd lassan visszaaludtak. Másnap mind a ketten frissen és nyugodtan keltek. Megreggeliztek, majd mikor mindenki elhagyta a szobáját, elindultak. Nem siettek, így Saya bevallása szerint egy 2 hét alatt ott lehet lenni. A következő két napban nem történt semmi. Saya is kezdett beletörődni a megváltoztathatatlanba. Látszott a fiatalokon, hogy kezdenek egymásba bolondulni, így már nem volt kétsége afelől, hogy a szívük is egymást akarja. Persze még mindig bántotta, hogy Tanabe egy démonnal akar együtt lenni, de hát ilyen a világ. Sesshoumaru és a lány minden nap gyakoroltak, hogy egy percre se felejtsék el a tanultakat. Saya mindig iszogatva nézte őket. Egy nap, mikor egy sűrűbb erdőn haladtak át, Saya felkapta a fejét és egy helyet nézett.
-Mi a baj, Saya-neeisan?
-Semmi!
-Ne hazudj!
-Te meg maradjál csendbe, Sesshoumaru! Valaki van itt!
Erre Sesshoumaru és Tanabe is a fákat kezdtél el nézegetni, de nem láttak semmit. A démonnak eszébe jutott egy edzés, mikor Saya azt akarta megtanítani neki, hogy lásson át mindenen és mondja meg, hogy mit lát, de sajnos ezt soha nem tudta megtanulni rendesen. Előre lépett és koncentrálni kezdett. Hosszú időbe tellett, de érzett már annyi erőt, hogy meg tudja valósítani.
-ASZTRÁLSZEM!
Erre a férfi szemei elhomályosultak és körbenézett. Először nem látott semmit, majd a fák között egy nagyobbacska gyereket látott, ahogy a fa mögé bújt el. Erre abbahagyta a gyakorlatot, majd mindenki szeme elől eltűnt. A férfi a gyerek mögött jelent meg. Első ránézésre egy halandó kisfiú volt, de rögtön megérezte, hogy a kölyök félszellem.
-Mit keresel itt, kölyök? Minek leselkedsz?
-Én… nem!
-Na persze!
A démon megfogta a kölyköt, majd a többiekhez ment, akik csodálkoztak a démon kezeiben lógó kölyökre. Sesshoumaru elmondta, hogy őt látta a fák mögött leskelődni. Hamarosan kiderült, hogy a fiút Gironak hívják és ideküldte egy férfi, hogy figyelje őket, és ha észreveszik, akkor adjon át egy üzenetet, majd a fiú átadott Tanabénak egy levelet, aki kinyitotta, és hangosan olvasni kezdte.
„Drága jegyesem!
Most már hívhatlak így, mert a keresztanyád biztos elárulta neked. Nagy hiba volt, kijönnötök a menedékről, hisz most nagyon jó célpontok vagytok számomra és a kis csapatomnak, mert nehogy azt hidd, hogy egyedül vagyok. Ha mindenki biztonságban akarsz tudni, akit szeretsz, beleértve a nevelőapádat is, akkor gyertek vissza az előző faluba, majd ott megbeszélünk mindent.
Üdvözlettel jegyesed, Tsuko!”
Tanabe összegyűrte a levelet, majd felgyújtotta a tekintetével. Olyan mérges lett, hogy alig kapott levegőt. A fiú nagyon megijedt, de a démon elküldte, hogy menjen haza. Sesshoumaru is őrjöngött belül, hisz megjelent az a személy a képben, akit a legjobban utál ezen a világon.
-Az nem lehet, hogy apámék…
-De elzártad őket, nem?- kérdezte a démon
-Elzárta? Mivel?- érdeklődött Saya
-Egy akadály pecséttel, amelyhez a véremet használtam. Egy barlang szája elé is csepegtettem és a falakra is ráírtam a biztonság kedvéért. Csak egy jelszó és a vérem nyitja ki. De mi van, ha ő…
-Nyugodj meg! Tsuko, csak idegesíteni akar, nem jutott be, ez biztos!
-Honnan vagy ennyire biztos benne?
-Mert a te véred az akadály! Azt senki nem tudja eltűntetni. Te vagy a hold istenének a közvetlen gyermeke, akit tekinthetünk leszármazottnak is, de ez most nem lényeg. A lényeg az, hogy a véred minden ellen véd. És nincs olyan élőlény ezen a világon, aki megtörheti a véred pecsétjét. Szerintem Tsuko próbálkozott, de rájött, hogy kitoltál vele, így csak idegesítésed maradt hátra.
Tanabe átgondolta a dolgokat, majd úgy látta, hogy Sayának teljesen igaza van, hisz Tsuko nem szerezhette meg a vérét és a jelszót együtt. Jelszó nélkül, pedig semmit nem ér a vérével. Lassan bólintott, majd elindult a tovább. Saya elégedetten bólintott, a démon, pedig csak gyanakodva nézte az eseményeket. Ezután mind a hárman folytatták az útjukat. Aznap estére az erdőben szálltak meg, mert sajnos nem tudtak elégé hamar kikerülni innen. Saya elment tűzifáért. Tanabe és Sesshoumaru egy fa tövében ültek, és a csillagokat nézték.
-Zavar valami!
-Igen! Nyugtalanít ez a levél…
-Keresztanyád már mondta, hogy…
-Tudom, de akkor is valami nem tiszta ebben az egészben. Hisz honnan tudhatta, hogy erre jövünk? Akkor tisztában kellett volna lennie, hogy merre lakik Saya.
-Ez így van!
-Miért nem támadta meg eddig?
-Mert nem tehette és nem is volt rá oka, hisz teljesen meg volt győződve, hogy te odaadod neki magadat.
-Ez igaz!
Saya ekkor lépett ki a fák közül, és megrakta a tűzet, majd vacsoráztak és aludni tértek. Másnap korán keltek és folytatták az útjukat. Már egy hete járták a vidéket, de Saya szerint még nyoma sem volt a hold birodalmának. Ez egy kicsit idegesítette a démont, hisz ki miatt is kell neki megterhelnie magát. Ha minden jól megy, akkor egy héten belül ott lehetnek. A kis társaság egy szép virágokkal és zöld fűvel borított réten pihent. Saya azt nézte, ahogy Tanabe nevetgélve és dudorászva a virágokat nézegeti és a mellette álló démont, aki vigyázza minden mozdulatát. Néha Tanabe összegyűjtött egy kisebb csokrot, majd a démonnak adta, aki rosszallóan rázta a fejét. Ezen mindig össze is vesztek. Egyedül Sayát mulatatta a dolog, hisz nem élt a világon két ilyen ostoba és makacs személy, mint Sesshoumaru és a lány. Az aquir uralkodó is elfelejtette már a furcsa gondolatait és csak a pihenésre tudott gondolni, mikor hirtelen felkapta a fejét és az eget kémlelte. Olyan érzése volt, mintha valami közeledne felé, amely nem éppen jó szándékkal jön. Saya is rögtön felállt és ő is idegesen nézegette a felhőket. A nyugati nagyúr nem értette, hogy mi baja van a két nőnek, de azért ő is felnézett. Először semmit nem látott senki, majd egy fehér sas jelent meg, amely melléjük szállt le. Egy levelet találtak a lábához erősítve. Saya lekötözte a levelet, majd odaadta a lánynak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
