|
15. rész
2008.04.14. 13:35
15. rész: Újhold vagy még sem?
Másnap korán keltek és mikor már kiléptek az udvarra akkor Saya már a földön ülve várta őket. Először is meg kellett hallgatniuk, hogy mennyire lusták, majd jött egy veszekedés, ami Sesshoumaru és Saya között folyt le, hisz a démon nem engedte, hogy így beszéljenek vele. Mikor ez meg volt, akkor Saya ismét tanított nekik valamit, amit gyakoroltak. Ezek a gyakorlatok egy hónapig tartottak, mindent megtanultak, amit csak lehetett ebben a rövid idő alatt. Tanabe hihetetlen változáson ment át. Izmosabb lett és tapintani lehetett körülötte áramló energiát. Mint egy szivacs, úgy szívta magába az összes tudást, és mindennek a mesterévé vált. Sesshoumaru is sokkal erősebb lett és sokkal gyorsabb. Ő kevésbé volt ügyes, de ez nem is volt csoda, hisz ő nem volt aquir, de így is Sayának el kellett ismernie, hogy nagyon is sok köze van ennek a démonnak az aquirokhoz. A démon is mindent megtanult, amit csak lehetett, és elég jól tudta használni is őket. Számos technikákat tanultak meg és érezték, hogy ennél többet nem tudnak megtanulni az idő szűke miatt. Tanabe és Sesshoumaru éppen gyakorlatoztak, mikor Saya kilépett a pagodából, majd feléjük indult.
-Szép az idő, nem?
-Mit akarsz ezzel mondani?- kérdezte a démon- Talán azt, hogy menjünk a fenébe?
-Ostoba! Hisz azzal mit érnék el? Letelt az egy hónap és, ahogy megígértem tanítottalak titeket, de ennyi volt.
-Gondoltam!- felelt gonoszan a démon
-Ne vonj le következtetéseket, démon! Tanabe lenne egy kérdésem!
-Mi lenne az, keresztanyám?
-Mit akarsz kezdeni az erőddel?
-Hogy mit? Ez elég hülye kérdés, nem? Természetesen a népemet védeni s vezetőjükké válni…
-Ez szép és jó, de azután mit akarsz kezdeni? Leszel egy olyan vezető, aki behódol a törvényeknek, és mindent megtesz, hogy bosszút álljon a démoni népen, akik halált és pusztulást okoztak nekünk. Ez lenne minden vezető legfőbb dolga, vagy a másik verziót választod, és egy új világot hozol létre, amelyben mi, aquirok, az áruló és kegyetlen démonok között élünk. Melyiket választod?
-…
-FELEJJ!
-Tanabe választanod kell…- szólt közbe a démon
-FOGJÁTOK BE! Én… én… nem leszek senkinek a játékszere, és ezt már mondtam egyszer. Engem nem érdekelnek a törvények és a jóslatok, hisz egy barátom egyszer azt mondta, hogy a sorsunkat nem egy papír határozza meg, hanem mi magunk! Én nem voltam és nem is leszek egy bosszúállótípus, az, hogy annak idején elveszett a népem, a maguk hibája volt…
-MI? HOGY MERED, HISZ TE VAGY A VEZETŐNK!
-IGEN ÉN VAGYOK, DE AKKOR IS IGAZAM VAN! Ha olyan okos nép lennénk, akik mindenki felett állnak, akkor erre a dologra is kellett volna számítanotok! Ezzel nem árulom el a népemet, sőt tanítani akarom nekik a saját hibájukat. Az én vezetésem alatt béke lesz, és nem lesznek háborúk, vagy vérengzések, amit ostobák kezdenek és folytatnak. Én békét teremtek a démonok és az aquirok között, akkor is, ha ez az életembe kerül.
-Rendben! Akkor veletek megyek, hisz hármunk közül én tudom, hogy hol rejtezik a hold birodalma, de készüljetek, mert nagyon hosszú lesz az út. Holnap után indulunk, addig pihenjetek!
Azzal a nő eltűnt és magára hagyta a két döbbent egyént. Tanabe és Sesshoumaru egymásra néztek és meghúzták a vállukat. Tanabe egész nap csöndes volt, és alig lehetett mosolyogni látni. Este felé, mikor a démon éppen az ágyon fekve gondolkodott, hallotta, ahogy halkan elhúzódik az ajtaja és puha, meztelen lábak indulnak el felé. Felnézett és látta a lányt egy kimonóban ott állni az ágy mellett.
-Mit akarsz?
-Kérdezhetek valamit?
-Tessék!
-Jól döntöttem?
-Te tudod, én ebbe nem szólok bele…
-DE CSAK VAN VÉLEMÉNYED, AZ ISTEN VERJEN MEG!
-Ne üvölts, még az a nagyot halló keresztanyád is meghallja. Van véleményem, szerintem jól tetted azt, amit mondtál…
-Igazán?
-Igen!
-Köszi!
Tanabe leült az ágy szélére és kinézett az ablakon, közben a fél szemével látta, hogy a démon vele szembe fordult és a kezeivel támasztja a fejét. Lenézett rá és két arany szempár csillogott vele szemben. Mind a kettejük tekintette tele volt kimondatlan szavakkal és érzésekkel, amit az idő elnyomott. Tanabe nagyot nyelt, majd vett egy mély levegőt és azzal a lendülettel ledűlt a démon mellé, aki kíváncsian fürkészte a lányt.
-Soha nem érdekelt még téged, hogy milyen messze is lehet a hold, vagy bármelyik csillag?
-Nem, de nem is szokott érdekelni, nekem elég, hogy megnyugvást találok bennük! Tanabe, emlékszel arra az éjszakára, mikor idejöttünk?
-Igen, de miért kérdezed?
-Holnap megint újhold lesz! Próbálj magadon uralkodni…
-Hé, nem vagyok gyerek! Nem kell engem kioktatni, megértettük egymást?
-Ahogy akarod! Azon az éjjelen, gyönyörű voltál…
-Csak azon? Elszomorítasz!
-Idióta! Most is gyönyörű vagy, de akkor vonzott az a illat is, amely belőled áradt…
-FEJEZD BE, MERT KÍNOSAN ÉRZEM MAGAMAT!
-Tettem olyat, amit nem akartam, hisz te nem voltál önmagad… azt akarom, hogy…
„Sesshoumaru! Azon az éjszakán, te annyira kedves és figyelmes voltál, mint még senki más velem. Nekem ez mindennél többet jelent, hidd el, ha józan állapotomba lettem volna, akkor is ezt tettem volna, hisz fontos vagy nekem és… na, mindegy! Kérlek, ha valamiért hibáztatod magadat, akkor ne tedd, hisz nem tettél velem semmi olyat, amit én nem akartam. De miket is beszélek, hisz nem történt semmi…”
Sesshoumaru hallotta a lány szavait a fejében, majd mikor látta a lány zavarodott arcát, elnevette magát. Mostanában egyre gyakrabban nevetett és ez jó érzésekkel töltötte el. Közelebb hajolt az aquir, majd megcsókolta, aki erre visszacsókolt. Az ajkaik eggyé forrtak össze és nem akartak szakadni ebből a mámorító érzésből. A végén, kényetlen voltak megszakítani a köteléket, amely kettejük között alakult ki. Csillogó szemekkel nézték egymást, majd Sesshoumaru a lány nyakához bújt és gyengéden megcsókolta a nyakát. Végig csókolta, majd a vállaira tévedt az ajka, ahol megcirógatta a gyémánt alakú jegyeket, amelyek néha felderengtek. Mikor ezzel is végzett, akkor felnézett a lányra, aki kipirult arccal nézte a démont.
-Tanabe… én nem folytathatom!
-Miért?
-Mert nem akarom az életed kockára tenni… meghalsz, ha nem olyan…
-Nem érdekel! Te vagy nekem most a legfontosabb, ha meghalok, akkor az aquirok tudnak még várni pár száz évet, nem?
-Ostoba vagy, hogy így el akarod dobni az életedet és az elveidet, azért, mert most kívánjuk egymást…
-Nem dobok el semmit! Ha a hold istene nem veszi figyelembe, hogy egy olyan személynek akarom oda adni magamat, aki számomra mindennél és mindenkinél többet jelent, akkor csak hagyj haljak meg.
-Saya meg fog ölni minket…
-Tudom, de pont ezért érdekes a dolog, nem? Nem úgy ismerlek, aki nem szereti idegesíteni a keresztanyámat…
-Hát nem! Mi lesz, ha túléled?
-Hát… akkor azt jelenti, hogy te vagy nekem az igazi, akivel megteremthetem az aquir uralkodói családot.
-Remek! Akkor ez 50-50 %, mi?
-Valahogy úgy!
-Akarod, hogy folytassam?
-Igen!- mondta határozottan a lány
Sesshoumaru csak bólintott, majd megint megcsókolta a lányt, aki a kezeivel átkarolta a férfi nyakát és úgy viszonozta a csókot. A csók megszakítása után a démon megint a lány törékeny és kecses nyakait és vállait vette célba. Ahogy csókolta, az egyik kezével elkezdte kibontani a kimonó obiját. Majd mikor teljesen kifűzte, akkor széthúzta, majd az egyik kezével megérintette a lány kerek melleit, mire Tanabe halkan felnyögött. Sesshoumaru felnézett és elmosolyodott, hisz a lány piros arccal remegett és látszott rajta, hogy minden mozdulatot élvez. Ez után a kisebb játékok után, megtörtént az, amely már mind a kettejüket felcsigázta. Egymáséi lehettek és semmi, és senki nem akadályozta meg ebben. Tanabénak a kezdeti fájdalom hamar elmúlt, majd egy kellemes ölelő érzés kezdte el betölteni az egész testét. Tanabe fölött a démon feküdt és izzadt testét a lányéhoz nyomta. Az aquir a körmeit a démon hátába nyomta, és együtt lihegtek, minden mozdulatuk és minden szívdobbanásuk egy volt. Olyan erős és boldogság járta át a testüket minden apró mozdulatra, hogy alig tudták megállni, hogy ne nyögjenek nagyokat, de tudták, hogy nem lehet, hisz itt van egy olyan személy, aki nem nézné jó szemmel, ha meglátná, így őket, pedig nem is sejtették, hogy az a személy mindenről tud, ami kettejük között történik. A kettejükre törő mámorító érzés hirtelen érte el őket és egymást túlnyögve élveztek bele az éjszakába. Sesshoumaru az izzadt testével ráfeküdt a lány mellkasára és próbálta lenyugtatni a dobogó szívét és a szabálytalan lélegzetét. Tanabe is valahogy így járt, így pár percig egyikőjük sem mozdult. Mikor már közel normálisan vert a szívük és a levegő vétel is normalizálódott, akkor Sesshoumaru kicsúszott a lányból és mellé feküdt. Tanabe mosolygott, majd a férfi mellkasára feküdt. Az aquir érezte, ahogy a lába között, folyik a vére, de nem számított, most semmi nem számított, csak ők ketten. Sesshoumaru érezte a vér vasas és sós illatát, majd lenézett a lányra.
-Köszönöm, Tanabe!
-Miket beszélsz? Én köszönöm! Olyan érzéseket mutattál, amit eddig soha nem tapasztaltam.
-Jól vagy?
-Ne aggódj! Jól vagyok, csak kifáradtam…
-Szólj, ha nem érzed magad jól, mert akkor talán…
-Ha rosszul lennék, sem tudnál nekem segíteni, de azért köszönöm!
Tanabe megcsókolta a démont, majd visszafeküdt és hamarosan el is aludt. Sesshoumaru még nézte egy darabig, de nem tudta nyitva tartani a szemét, így csak annyi ereje maradt, hogy betakarja magukat, majd ő is elaludt. A démon még soha nem élvezte az együttlétet, mint most. Az ágyasai csak játékok voltak és azokban semmi élvezet nem volt, de ez gyökeresen más volt, hisz ebben érzelmek voltak. Igen, ezek érzelmek voltak, amik a démonban éltek a lány iránt. Ezzel a gondolattal aludt el.
Eközben a kis ház másik végében Saya ült az ablak alatt és a csillagokat nézte. Tudta, hogy mit tettek a tanítványok, de nem akart beleszólni, pedig nagyon is joga lett volna, de nem akart ezzel is olyan vitát szítani, ami csak a saját haragja miatt alakulna ki. Egy hónap alatt el kellett ismernie, hogy Sesshoumaru tényleg vigyázz Tanabéra és segíti mindenben, így már nem olyan szinten utálta, de azért még voltak neki ellenvetései. Azon az éjszakán, mikor érezte, hogy együtt akarnak lenni, először be akart rohanni és szétcsapni közöttük, de hallotta a lány szavait és úgy gondolta, hogy egy próbát megér. Ha tényleg életben marad, akkor már semmit nem tehet, hogy Sesshoumarut elválassza a lánytól, így Tsuko is lemarad a lányról. Ez a tudat egy kicsit megnevetette, hisz elképzelte Tsuko elgyötört arcát, mikor rájön a dolgokra. Ha viszont haldoklani fog, akkor is van még egy esélye, hogy életben tartsa, de ez kockázatos.
Másnap reggel, úgy 9 óra tájékán ébredtek, de hirtelen, hisz tudták, hogy elaludtak és lehet, hogy Saya meg keresi őket, és ha így látja őket, akkor kitör egy újabb háború Saya és a démon között. Először egyikük sem fogta fel, hogy mi történik, csak gyorsan magukra kapták a ruhájukat és mikor végeztek, akkor pillantottak csak a másikra.
-Te élsz.- vonta le a következtetést a démon
-Nagyon úgy néz ki! Akkor, mi…
-Igen!
Sesshoumaru abbahagyott mindent és odarohant a lányhoz, majd megérintette az arcát és megcsókolta. Tanabe csak ekkor hallotta meg a fejében a démon szavait.
„Úgy örülök, hogy élsz és itt vagy velem! Tanabe maradj mellettem, hisz te is fontos vagy nekem!”
Tanabe szemébe könnyek gyűltek, majd szorosan megölelte a férfit. Soha nem volt még ennyire boldog, mint most. Mikor az ölelés abbamaradt, a lány elbúcsúzott, majd beosont a szobájába és lezuhanyozott. Sesshoumaru is ezt tette, így már teljesen frissen indultak el az étkező felé. Mind a ketten ragyogtak a boldogságtól. Mikor beléptek az étkezőbe, akkor Saya már ott iszogatta a sakét és reggelizett. Az asztalon volt még két tányér étel és saké, meg tea.
-Jó reggelt!- mondták egyszerre
-Nektek is! Egyetek és igyatok! Hamarabb indulunk, nem holnap, hanem már ma elindulunk, rendben?
-Persze!- mondták, majd mind a ketten megkönnyebbültek, hogy nem buktak le.
Saya persze minden gondolatukat hallotta, így majd meg fulladt egy kortytól. Hangosan köhögni kezdett és összeszűkített szemekkel nézett a párosra. Elhúzta a száját, majd úgy gondolta, hogy még nem szól nekik semmit.
-Rendben, akkor lassan készülődjetek, mert hosszú út áll előttünk!- éppen állt fel, mikor Tanabe megállította.
-Milyen hely a hold birodalma?
-Biztosan nem olyan, mint ahogy elképzeled! Ott nincsenek gazdagok, vagy szegények, ott mindenki nyomorog a maga módján. Boldog és naivak lakják, hisz túl könnyelműen élnek. Ezért sem mentem magam is vissza, hisz nekem nem volt ínyemre, hogy a nagy tudásukat arra pazarolják, hogy rejtegessék magukat. Ez egy nagyobb falu, amelyet két nagykapu véd. A két kapu között kialakult erőtér rejt el mindent a külvilág számára. Ennek az a hátránya, hogy egy nap csak pár órát süt ki a nap, hisz még a napot sem akarja beengedni. Hold gyermekei vagyunk, nem zavar minket a sötét, sőt, inkább abban vagyunk a legaktívabbak, de néha nekünk is kell a nap melege. Már elárulhatom, hogy a két kapu, nem kapu, hanem két szobor, amely két személyt ábrázol. Annak a két személyét, akik teremtői a jövőnek, vagyis neked. Mikor megszülettél, alakították át a szobrokat a szüleid kinézetére. Most ők védik a falut, de minek? Néha egészen azt gondolom, hogy Tsukonak annyiban igaza volt, hogy ez nem mehet tovább, hisz egy idő után kialszik bennünk a hold ereje, és egyszerűen meghalunk.
-Ezt értem, de milyenek az emberek és a kultúra?
-Kultúra? Ne röhögtess, Tanabe! Ott csak az van, amit a felelős ember mond. Nincsen kultúránk, mert betiltották az eltűnésed után. Ha volt is valaki, aki tovább folytatta, akkor azt keményen megbüntették…
-Miért, mi értelme volt ennek? Ezt én nem értem, hisz annyi magasztos nép vagyunk, nem?
-Igen, azok voltunk! A háború és a vereségünk után, valami történt, amely szinte elkorcsosított bennünket, hisz már nem bíztunk még az anyánkban sem. Egymást néztük, és gyanakodva méregettük egymást. A te születésed hozta volna el nekünk a végleges nyugalmat, de ezt Tsuko megakadályozta, hisz neki pont ez az állapot volt jó, mert így kényére-kedvére gyakorolhatta a hatalmát.
-Az a nyomorult! Kinyírom!
Sesshoumaru is csak bólogatott, majd gyorsan elfogyasztották a maradék reggelit és visszamentek a szobába elkészülni. A szobákba találtak egy-egy táskát, mibe beletehették a cuccaikat és egyéb dolgaikat. Felvették az utazó ruhájukat, majd indultak is. Kint találkoztak, majd mindenki szó nélkül indult tovább. Saya lopva a kis párocskára nézett és döbbenten látta, hogy mind a ketten mosolyognak egymásra, és önfeledten beszélgetnek.
„Igazán csodálom, hogy a Hold istene, pont egy démont szánt ennek a lánynak. Azt hittem, hogy fel kell majd támasztanom, de semmi baja nincs az éjszaka után… ezek ketten egymásnak lettek teremtve, ki vagyok én, hogy egy isten akarata ellen szegüljek, de akkor is egy démon… majd meglátjuk!”
Az egész napot végig gyalogolták, de semmi különös nem történt. Ahogy leértek a hegynek a lábához, pár halandóval találkoztak csak, de azok is menekültek előlük. Hisz azt hitték, hogy mindannyian démonok. Estére elérték a fejvadászok falujának határát, de Saya megtiltotta, hogy belépjen, mert sietniük kell, hisz újhold aznap este lesz. Így is késni fog, de az a pár nap már nem számít. Tovább haladtak, majd az éjszaka közepén álltak meg egy kisebb tavacska mellett, hogy igyanak, majd pihenjenek egy kicsit. Tanabe egy kicsit ideges volt, hisz ha elmúlik éjfél, akkor kezdődik számára a hosszú és izgalmas nap. Ezt észre is vették rajta.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
