|
13. rész
2008.04.14. 13:34
13. rész: Irány az északi aquirhoz
A lány gyorsan elszaladt, majd egy zárható üveggel tért vissza. Lecsavarta a tetejét, majd letette a földre. Maga megállt az üveg előtt, majd egyenesen állt és gyorsan elmondott egy tisztító és egy szentelő imát.
-MAJOM, TIGRIS, SÓLYOM...... AKADÁLY PECSÉT!
A kezeivel minden állatnévnél mozdulatokat tett, majd mikor a végére ért, akkor az üveg kékké változott és az oldalán ismeretlen kinézetű jelek jelentek meg, amelyek fekete színűek voltak. A lány ekkor a csuklóját megharapta, amelyből vékony sugárban folyni kezdet a vér. Az érdekes az volt, hogy minden csepp vér rögtön az üvegbe folyt. Mikor az üveg megtelt, lehajolt, majd felvette az üveget, majd rátekerte a tetejét.
-Ez majd megvéd…
-Honnan…- ámélkodott a mester
-Ezek ninja technikák, amelyet egy tekercsben találtam meg. nem szóltam neked, mert tiltod a ninja technikákat, de megtanultam magamnak…
-EGYEDÜL?
-Igen! Most megyek!
Tanabe eltűnt mindenki szeme elől, majd csak a szobájában jelent meg ismét. Gyorsan magára vette a ruhát, amelyet egy ninjától lopott el, majd a kardokat is magához vette. Egészen tetszett magának ebben a felszerelésben, hisz minden tagjára rátapadt a ruha, amely egy kezes-lábas volt. Nem vette fel a maszkot, de a biztonság kedvéért eltette. Az oldalára akasztotta a kis táskáját, amelybe füstbombákat és tekercseket tett, hisz ezekre szüksége lehet még. Mikor visszatért, akkor Sesshoumaru teljesen megdöbbent, hisz a lány egy számára teljesen szokatlan ruhába tért vissza, amely az egész testére szorosan rátapadt. Az egész ruha fekete volt és a nyakánál ért véget. A nyakán egy kendőfélét viselt, az oldalán, pedig két kard pihent. Ahogy a lány megfordult a tengelye körül, a fenekénél egy kisebb táskát lehetett látni. Eszméletlenül csinos volt ebben a ruhában, hisz ezzel megmutatta a nem is kicsi melleit, amely összhangban volt a karcsú derékkal és a szép testtel.
-Már megint ezt a ruhát veszed fel? Nem lenne jobb egy…
-Ebbe tökéletesen tudok mozogni, most nekem az kell, mester!
-Azt nem is csodálom, hisz olyan, mintha nem is lenne rajtad semmi…
-Bánod Sesshoumaru? Hisz vágytál erre, nem?
-Nem bánom, többet is hordhatnál ilyet…
Tanabe elnevette magát, majd mind a ketten búcsúztak a mestertől és kirohantak az ajtón. A falusiak egy fehér és egy fekete foltot láttak elrohanni. Mind a ketten nagyon gyorsan rohantak, hisz sietniük kellett. Egymás mellett rohantak és néha egymásra néztek, majd mikor Tanabe bólintott megálltak és a barlanggal szembe álltak. A lány gyorsan odarohant a szájához, majd megharapta a kezeit és vért csurgatott a barlang szája elé. Mikor végzett akkor a maradék vérével írásjeleket firkált fel a falra, amik rögtön el is tűntek. Ahogy ezzel is végzett, megállt a bejáratnál.
-SÁRKÁNY, TIGRIS, NYÚL…… BÉKE KAPUJA!
Gyorsan mutogatta a jeleket a kezeivel, így Sesshoumaru nem láthatta igazán, de lenyűgözte a lány tehetsége. Ahogy végeztek mindennel, már indultak is. Tudták, hogy az északi nagy hegyekig nem kell nekik egy nap, hogy odaérjenek, de akkor ezt a tempót kell tartaniuk. Gyorsan rohantak, így nem is nagyon érzékelték a környezetüket, amely szinte eggyé folyt össze. Egyikük sem szólalt meg, csak futottak, addig, amíg a lány hirtelen meg nem állt. A démon is megállt és kérdőn nézett a lányra, aki lihegett és a földre esett.
-Sajnálom… a védő… túl sok erőt… vett ki belőlem…
-Rendben, akkor pihenünk egy kicsit! Mond Tanabe, honnan tanultad ezt?
-Vicces, de egy áldozatomtól! Ninja volt és az volt a feladatom, hogy tegyem el láb alól. Sikerült is, de addig bemutatta a tudását, nagyon tetszett nekem. Mikor megöltem, akkor elvettem a tekercseit, amelyen különböző edzések és technikák voltak. Tudtam, hogy haza nem igazán vihetem, hisz a mester nem örült volna neki, így elrejtettem és esténként tanulmányoztam és megtanultam őket. Eddig nem igazán tudtam őket használni, de most hasznomra lehet, hisz Tsuko nem tud róla.
-Miket tanultál?
-Majd ha több erőm lesz, akkor megmutatom, de most már nagyon a határon vagyok. Kell nekem egy óra, hogy teljesen visszanyerjem a szellemi frissességemet.
A démon csak bólintott, majd leült egy fa tövéhez és a lányt nézte, aki törökülésbe ült, majd a szemeit becsukta és koncentrálni kezdett. Egy kis idő múlva a démon látta a lány energiáit keringeni a teste körül, majd látta, ahogy az energia a lány testébe áramlik. Mikor ez befejeződött, Tanabe kinyitotta a szemeit és felállt.
-Most már mehetünk! Készen vagyok!
Újra elkezdtek szaladni teljes erejükből. Estére már nagyon közel voltak, de jobbnak látták, ha éjszakára keresnek egy menedékhelyet, hisz ki tudja, hogy mi várja őket a sötétben. Gyorsan találtak is elhagyatott üreget. Nem volt nagy, de nekik kettejüknek kényelmesen elég volt. Igaz, nem tudtak fekve aludni, de nem nagyon érdekelte őket. A lány tüzet akart rakni, de Sesshoumaru megállította, hisz azzal csak feleslegesen magukra hívják a figyelmet. Leültek egymás mellé, és a csillagokat nézték. Szorosan kellett egymás mellett ülniük, hisz nem volt nagy a hely.
-Sesshoumaru! Mit csináljak?
-Ezt neked kell tudni…
-De nem tudom! Igaza volt Tsukonak!
-Amennyiben?
-Hogy nem vagyok jó vezető, hisz csak nyafogni tudok és semmi mást. Nem tudok megvédeni senkit és nem is tudok irányítani senkit, még saját magamat sem, nemhogy egy egész népet.
-Idefigyelj! Hadd abba ezt a sületlenséget, mert ettől megfájdul a fejem. Most védtél meg egy egész falut, és parancsokat adtál ki a falu védelme érdekében. Ne sajnáltasd magad, mert rosszul leszek tőled! Ha ennyire nem bízol magadban, akkor miért vagy itt? Akkor menjél vissza és éld az ostoba életedet.
Sesshoumaru felállt és kilépett az üregből. Nem nézett a lányra, hisz belül tombolt, hisz tényleg nem szerette, ha valaki a közelében sajnáltatja magát. A palotában is a szolgákat is ezért utálta, mert jól éltek, de mindig siránkoztak. Tanabe csak nézte a démon, akiből csak úgy áradt a méreg hulláma. Felállt és közelebb lépett a démonhoz.
-Sajnálom, hogy ha felidegesítettelek! Új nekem ez a helyzet és fogalmam sincs, hogy mi a legyen. Most vagyok az életemben először vezető pozícióban, honnan tudjam, hogy a döntéseim egy aquirhoz méltóak-e, hisz soha nem is éltem velük. Nem tudom, hogy milyen a kultúrájuk, meg ilyenek…
-Ebben én sem tudok segíteni! Tanabe egyet érts meg, soha, de soha nem hozhat mindenki jó döntéseket. A démonok, a halandók, az összes élőlény hibázik, hisz nem vagyunk tökéletesek!
Egymás szemébe néztek, majd Tanabe szeméből egy könnycsepp hullott alá és puhán koppant a kövön. Gyorsan a férfi karjaiban vetette magát, de nem sírt, hisz az előbb is egy örömkönny hagyta el a szemeit. Felnézett a démonra, aki egy kicsit furcsán tekintett le rá. A lány elmosolyodott, mire a démon is elhúzta a száját.
-Köszönöm!- mondta, majd megcsókolták egymást
Mikor a csók félbe szakadt, mosolyogva nézték egymást, majd szorosan egymáshoz bújtak. Nem akartak semmit, csak a másik közelségét. Lassan visszamentek az üregbe, majd álomra hajtották a fejüket. Másnap kora hajnalba ébredtek és már azonnal indultak is. A hegyeknek ilyenkor még van valamilyen árnyéka, és jó lenne, ha ebben az árnyékban találnák meg a helyet. Gyorsan rohantak, egészen a legnagyobb szent hegy lábáig, ahol megálltak, majd lassabb tempóban, elindultak fölfelé. Hatalmas hóvihar tombolt a hegyen, de nem nagyon zavarta őket, hisz számukra ez nem jelent semmit. Ahogy elértek egy szélesebb peremet, Tanabe széjjelnézett.
-Nem látok semmit! Francba…
-Nyugalom! Ha nem látsz a szemeddel, akkor láss más érzékeddel! Hallgasd, szagold, tapintsd!
-Rendben!
Tanabe becsukta a szemeit, de nem érzett mást, csak szelet és hideget. Semmit, de ekkor valamiféle érzés járta át. Meleg és egyben ijesztő érzés, hisz tőlük alig pár méterre érezte. Valahogyan ismerős volt az érzés, hisz sokszor érezte már, mikor a holdat nézte a csillagos éjszakákon, érezte akkor is, mikor Tsuko szemeibe nézett, hisz egy néphez tartoznak. Tudta, hogy egy aquir van a közelébe, de azt nem tudta megállapítani, hogy Tsuko, vagy egy másik aquir lehet az. Kinyitotta a szemeit és az érzékelt irányba fordult.
-Itt egy aquir van, de nem tudom, hogy ki az! Sesshoumaru alig pár méterre észak-nyugatra…
-Indulás!
Elindultak az adott irányba, majd mikor megtettem, vagy 15 métert, egy hókupacba ütköztek, amely elzárta az utat. Sesshoumaru már támadni akart, hogy eltakarítsa az útból, mikor Tanabe megállította.
-Várj! Ez nem az, aminek látszik!
-Akkor mi? Nekem, egy akadálynak tűnik, ami gátol a továbbhaladásba!
Tanabe közelebb ment, majd megérintette a hórakást. Becsukta a szemeit, majd koncentrálni kezdett a holdra és az istenére. Sesshoumaru csak azt látta, hogy a lány vállain és a homlokán égni kezdenek a jegyek, majd a hórakás elolvad és egy ajtó, majd egy fal és végül egyház jelenik meg a távolban. Mikor a lány újra kinyitotta szemeit, az ajtóra nézett.
-TANABE HIME NO TSUKI!
Erre az ajtó kinyílt, majd beléptek rajta. Ahogy átlépték az ajtót, mögöttük újra alakulni kezdett és egy ugyanolyan hórakás alakult ki, mint amelyen bejöttek. A démon csak ámulni tudott, hisz ez számára mind új és csodálatos volt. Előttük, viszont a hó teljesen elolvadt és a ház mellett megjelent még egy pagoda és még két kisebb építmény. Fák és virágok nyíltak, sőt a madarak csicseregtek mindenhol. A nap melege járta át az egész testüket. A férfi nem győzött bámészkodni.
-Hol vagyunk, Tanabe?
-A keresztanyám házában, ha jól érzem!
Ekkor egy porfelhő jelent meg, majd a porból előlépett egy nő, aki olyan gyönyörű volt, hogy a démonnak meg kellett erőltetnie magát, hogy ne bambulja a házigazdát. Csillogó fekete haja a derekáig ért és a ragyogó kék szemei, áthatoltak mindenen. Egy nagyon rövid kék nadrágot viselt és egy fehér haorit, amely a mellénél enyhén szétnyílt, így látni engedtettek egy kicsit a kerek melleiből. A szemei kutatóak voltak és egyben gyűlöletet is tükröztek.
-Kik vagytok, és hogy jutottatok ide be?
A por végleg leült, így látni lehetett egymást teljesen tisztán. A nő először a démont nézte meg, hisz démon volt, akiknek a népe pusztulását is köszönheti.
-Ő itt Sesshoumaru! A nyugati területek ura…
-Az engem nem érdekel! Te ki vagy… Tanabe…- csodálkozott el a nő
-A nevem Tanabe Washiotsuki. Én vagyok Tanabe hime no tsuki…
-Ez hogy lehet, hogy jöttél rá, hogy itt lakok?
-Apám nyomozott utánad, hisz nem jöttél értem, keresztanyám!- mondta kimérten a fejvadász
-Gyertek beljebb… biztos neheztelsz rám…
-Kellene? Azért kérdeznék én valamit… Miért hagytál ott, mikor itt is biztonságban lettem volna? Miért nem védted meg az anyámat, mikor barátok voltatok?
-Ez egy hosszú történet!
-Remek, akkor meséld el, hisz nem sietünk, igaz?
-Bizony!- mondta Sesshoumaru
-Akkor gyertek beljebb…
-Itt is tökéletes lesz… hallgatlak!
-Jól van! Ott kezdem, hogy az aquirok és a démonok közötti háború már évszázadokkal hamarabb véget ért, de nem jöttünk elő a faluból, hisz még lehetett olyan híreket hallani, hogy van egy csoport, akik az aquirok vadászatára specializálódott. 109 évvel ezelőtt megszülettél egy éjszakán, mikor a hold olyan alacsonyan állt, hogy belátott a szobákba. Az egész falu hallotta a csilingelő hangodat. Onnan tudta meg mindenki, hogy te vagy a kiválasztott, hogy a hold felragyogott, majd felemelkedett. Anyád nagyon örült, hogy egészséges vagy és az, hogy te vagy a kiválasztott, egy kicsit aggasztotta, hisz a kiválasztottaknak nehéz életük van.
-Ez valahogy feltűnt!
-Szóval megszülettél, mindenki örült, de csak látszólag. Volt egy csapat, akik ki akartak törni az akadályon, hogy újra lássák a világot, de azzal, hogy megszülettél, kötelesítettél mindenkit a maradásra. Ez a csoport azt látta jónak, hogy ha megöl, akkor feloldódik ez a kötelék. Nem tették meg azonnal, hisz akkor magukra hívták volna a figyelmet. Vártak, egészen a harmadik születésnapodig, mikor megtámadták a palotát. Sajnos ezek az aquirok a katonaság elit tagjai közé tartoztak, így szinte lehetetlen lett volna elpusztítani őket. Én voltam a vezetője a hadseregnek és a parancsnokságnak, de engem is meglepett, hogy az egyik legjobb csapatom árult el engem és a népemet. A szüleiddel menekültem ki, a kezemben, pedig te aludtál békésen. Mikor elértük a falat, amely elválaszt minket ettől a világtól, kinyitottad az ajtót és kimenekültünk, de sajnos jött velünk a legjobb aquir harcos, aki ebben az életben élt…
-Tsuko!- mondta döbbenten a lány
-Igen! Úgy látom, ismered! Gyorsan menekültünk, hisz nem volt időnk. Egyszer apád megállt és azt mondta, hogy menjünk tovább, majd ő megállítja egy ideig. Gyorsan elbúcsúztunk, majd rohantunk is tovább. Egy fél óra múlva álltunk meg, hogy pihenjünk egyet, de ekkor egy csillag hullott alá, mi jelezte, hogy sajnos apád elbukott a harcban. Anyád ekkor azt mondta, hogy van itt egy falu, amelyben régi barátok pihennek… elindultunk hát és egy napi utazás után, amit nem gyaloglással, hanem fényutazással tettünk meg, elértük a mestered faluját. Rá bíztunk, majd rohantunk, de megtámadott minket Tsuko és anyád sajnos meghalt. Én is súlyosan megsérültem és elájultam. Fogalmam sincs, hogy vajon miért hagyott életben, de ez nem is nagyon érdekelt. Mikor már jobban lettem, idemenekültem és a maradék erőmmel búvóhelyet építettem ide.
-Miért nem jöttél értem?
-Talán rettegtem Tsukotól… nem tudom!
-Remek! Akkor most nagyon nagy bajban vagyunk! Én meg itt álok semmi nélkül, csak egy kis ninja technikám és a fejvadász képességem van, amit nagy részben ő is ismer.
Tanabe nagyot sóhajtott, majd lerogyott a földre és a törökülésbe ült, majd az egyik kezében nyugtatta a fejét. Némán piszkálgatta a földet és nem szólt senkihez. Látszott, hogy gondolkodik, Sesshoumaru is furcsán nézte a lányt, hisz soha nem volt ilyen unott, ha a családjáról volt szó. Tudta nagyon jól, hogy Tanabe nagyon megijedt Tsuko erejétől, de palástolni akarta. Egy fél óra múlva Tanabe elhúzta a száját, majd sokat sejtetően a nőre nézett. A keresztanyja nagyot nyelt, hisz nem tetszett neki a lány tekintette. Valamit tervezett a keresztlánya, amiben neki is részt kell vennie.
-Elnézést, hogy ezt kérdezem, de még mindig nem tudom a nevedet!- kezdte mézes-mázosan, amitől, még a szellemnek is felállt a szőr a hátán.
-Elnézést! A nevem Saya!
-Remek! Saya-neeisan, kérnék én valamit!
-Mit?
-Ó igazán semmiség az egész… egy egészen kis apró kérés, tényleg!- eközben felállt és közelebb lépett a nőhöz
-…
-Taníts meg mindenre, amit te tudsz, és amit Tsuko tud!
-Azt nem tudom…
-Ne hazudj Saya-neeisan! Nagyon is jól tudom, hogy minden tanítványodnak ismered az erejét, sőt te is tanítottad meg nekik, így valamilyen szinten te vagy a legerősebb aquir, persze rajtam kívül.
-Honnan…
-Ő súgta meg!- mondta és felfelé mutatott a kezével, ahol egy kisebb hold jelent meg
-Te megidézted a holdat fényes nappal? Hisz neked még semmilyen tudásod sincs…
-De lesz, ha tanítasz! Egy hónap alatt kell mindent megtanulnom, így elég zsúfolt lesz a program, holnap kezdjük!
-Na idefigyeljen kisasszony! Én itt lakom és nem hagyom, hogy egy taknyos nekem parancsolgasson!- emelte fel a hangját a nő
-Nem én parancsolom, hanem a hold istene…
-Na persze!
A két nő között szinte szikrázott a levegő. Elkezdtek veszekedni és már majdnem ott tartottak, hogy egymásnak esnek, mikor hirtelen megjelent köztük az eddig csöndben álldogáló démon. A férfi szemei vörösen égtek és láthatóan fortyogott a dühtől.
-FEJEZZÉTEK BE! MINT KÉT OSTOBA GYEREK!
Hirtelen mind a két nő elhallgatott és némán nézték egymást, majd a következő pillanatban el kezdtek nevetni. A nyugati nagyúr nem értette az egész helyzetet, csak a fejéhez kapott és magát szidta, hogy miért kell neki mindent eltűrnie, hisz ő egy nemes és egy uralkodó. Most, pedig itt van két szeszélyes nővel, akik egyik pillanatban ki akarják kaparni a másik szemét, a másikban, pedig együtt nevetgélnek. Kezdett megfájdulni a feje, amit már nem is nagyon csodált. Némán lépett be a két nő mögött a házba, közben egy pillanatra sem vette le róluk a szemét. Csodálta mind a két aquir szépségét és elgondolkodott rajta, hogy vajon minden aquir nő ilyen gyönyörű-e. Mikor elérték az étkezőt, akkor Saya helyet mutatott, ő maga, pedig eltűnt egy kis időre.
-Tanabe! Jó lesz így?
-Addig, amíg itt vagyok, addig ő is biztonságban van… amúgy sincs senki, aki engem tanítana…
-Itt vagyok!
-Az lehet, de te csak a démoni erőt ismered, ami közel sem elég egy aquirnak…
-AZÉRT NE NÉZZ LE, ONNA!
-Nem nézlek le, de nem akarom, hogy te is…
-Az legyen az én gondom! Te nem törődj azzal, hogy mi van velem!
-Na azt lesheted! Makacs vagy, mint egy gyerek…
-Fogd be a szád!
-Te fogd be! Állandóan magyarázol, de nem értem miért, hisz nem vagy aquir…
-Az nem olyan biztos! Lehet, hogy én vagyok az erősebb kettőnk közül, hisztis liba!
-MIT MONDTÁL?
Mind a ketten felálltak és egymás felé emelték a könyöküket és fenyegették egymást. Egy perc alatt olyan veszekedés alakult ki közöttük, hogy felverték vele az egész környéket. Már éppen egymásnak akartak esni, hogy most kitekerik a másik nyakát, mikor megjelent Saya, kezében egy kancsóval és három pohárral. Mikor meglátta a jelenetet, gyorsan letette az italt, majd kettejük közé állt.
-ELÉG LEGYEN! MINT KÉT OVODÁS!
Sesshoumaru és Tanabe abbahagyta a veszekedést, de nem szóltak egymáshoz, sőt elfordították a fejüket. A nő nézte még egy darabig őket, majd hangosan nevetni kezdett és közben az asztalra tette az italt.
-Üljetek le és igyatok! Majd utána ráértek kinyírni egymást.
-Meg is teszem!- mondta a férfi
-Azt majd meglátjuk, nyugati!- fenyegetőzött Tanabe
Saya kitöltötte az italt, majd mindenkihez tett egy adagot. Mind a ketten nagy hévvel megfogták. A nő már éppen szólni akart, de elkésett vele, mert mindegyik gyorsan itta meg. A következő pillanatban, pedig mind a ketten köhögni kezdtek.
-Szólni akartam, hogy nagyon erős szaké van benne, de nem hagytok annyi időt sem, hogy levegőt vegyek! Én főztem, milyen?
-Kellemes az aromája!- bölcselkedett a démon
Ezután megittak még párat, de lehetett látni Tanabén, hogy nem nagyon szokott inni, mert kipirosodott és nevetgélni kezdett. Saya csak mosolyogta a lány butuska nevetését, de látta, hogy a démon rosszallóan, és egyben aggódva nézi a lányt. Összeszűkített szemekkel nézte végig a démont és a hold alakú jelen állapodott meg a tekintete.
-Mi közöd van az aquirokhoz, fiam?
-Tanabe mestere azt mondta, hogy én valami kiválasztott vagyok, aki segíti a részeges kis libát…
-Héj! Még hallok ám!
-Szóval, azt állítja, hogy nekem is van olyan erőm, amit a hold istene birtokol… magam sem értem, hogy ez honnan veszi…
-Érdekes! Majd meglátjuk! Tanabe… milyen edzést kaptál eddig?
-Hogy-hogy milyet? Olyat, mint egy fejvadász, de magam is megtanultam néhány ninja technikát. Miért kérdezed Saya-neeisan?
-Tudod, hogy az aquiroknak milyen fajta erejük van?
-Nem!
-Akkor azt csak tudod, hogy miből az erejük!
-Nem!- erre a nő nagyot nyögött, majd lehajolt és a fejét fogta
-Hosszabb lesz, mint gondoltam, na majd meglátjuk! Tanabe, holnaptól elkezdjük az edzésed, és azt tudnod kell, hogy hasonlók lesznek, mint a te magad tanult ninja technikák, csak magasabb szinten. Közben…- és ekkor a démonra nézett, aki kíváncsian nézett vissza- teszteljük Sesshoumarut is! Meglátjuk, hogy mennyire sajátítja el az aquirok erejét… most megmutatom a szobátokat és pihenjetek egyet.
Mind a hárman felálltak és követni kezdték Sayat. Tanabe nagyon furcsán érezte magát, de ez nem részegség volt, hisz volt már részeg egy-egy ünnepen, de ez más volt, olyan volt, mintha minden ereje ki akarna robbanni belőle. A démon felé kapott és megkapaszkodott a kimonójába. A démon lenézően tekintett a lányra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
