|
12. rész
2008.04.14. 13:34
12. rész: Fogságban
Sesshoumaru is valamiért nagyon furcsán érezte magát, hisz a fejfájás, mely gyötörte számára ismeretlen fogalom volt. Gyorsan az ágyához rohant és lefeküdt, de ebbe a pillanatban el is aludt.
Ahogy a két személy eszméletlenül feküdt, az ablak előtti fán egy árny jelent meg, akinek gonosz mosoly jelent meg az arcán.
„Végre használt… azt hittem, hogy soha nem üti ki őket… gyorsan kell cselekednem…”
Az árny gyorsan a lány szobájába ugrott, majd egy erős kötelet vett elő és a lány köré csavarta. Erősen megkötötte, majd az alélt testet a vállára fektette és kiugrott vele az ablakon. Gyorsan szaladt vele, egészen a rejtekhelyig, ahol minden elkezdődött. Gyorsan elmondta a varázsszókat, majd egy hatalmas kő gördült el és egy barlang jelent meg az éj sötétjében. Gyorsan berohant, majd letett a lány. Kiment, majd visszazárta a barlangot. Megnyugodhatott, hisz most eltűntette az ellenségét. Az árny ekkor köddé vált. Másnap Sesshoumaru fejfájással és enyhe szédüléssel ébredt. Kinyitotta a szemét, majd gyorsan megmosdott, de nem tetszett neki ez a fejfájás, hisz ez nem természetes.
-Mi a francért fáj a fejem? Nekem soha nem fájt még… és ez az édes illat, amely az orromba van… valami nem stimmel… megbeszélem Tanabéval.
Kilépett a szobából és ekkor találkozott a mesterrel, aki erőszakkal próbálta kinyitni a lány ajtaját. Rángatta és ordítozott.
-Mi a baj?
-Tanabe nem felel nekem és idegesít, hogy mi baja lehet… ilyenkor mindig fenn van… az ajtaja is zárva, de a legidegesítőbb, hogy érzek egy idegen szagát…
Nem is kellett többet mondani Sesshoumarunak, hisz elkapta a dühroham. Megropogtatta a kezét, majd kitépte az ajtót a helyéről. A szoba tényleg üres volt, de furcsa volt, hisz a lány ágya érintetlen volt. Sesshoumaru beleszimatolt a levegőbe és itt is azt az édes illatot érezte, amely annyira irritálja az orrát. A mester ette észre, hogy a tatami ki van nyomva egy helyen.
-Tanabe itt aludt el!
-Mester, érzed ez a szagot?
-Igen… ismerem valahonnan… tudom már, ezt mi is használjuk, de mások is előszeretettel használják ennek a növénynek a pollenjét. Hisz senki nem veszi észre, ha rájuk szórják, és szinte azonnal kifejti a hatását…
-Miről van szó?
-Ez a yume virága… egy hirtelen álmot hozó virág pollenje, amely azonnal hat. Fejfájást…
-Akkor azért fáj a fejem… valaki elvitte Tanabét.
Sesshoumaru az ajtóhoz rohant, majd hosszabb vizsgálat után nem talált rajta semmit, így biztos volt benne, hogy nem az ajtón keresztül vitték ki a lányt. Ezután gyorsan az ablakhoz lépett, majd meglátta a lány egy hajszálát. Nem volt sok, de most erre kellett támaszkodnia. Mélyen beszívta a lány illatát, majd mintegy kutya, szimatolni kezdte a levegőt. Halványan megérezte a lány illatát, így egy szó nélkül kiugrott az ablakon, majd lassan követni kezdte az illatot. Nagyon halványan érezte, így nem akarta a gyorsasága miatt elveszteni az egyetlen nyomott, amely elvezetheti a lányhoz. Ahogy haladt előre és szimatolt a levegőbe, többen is megálltak és furcsán néztek rá. Tanabe egyik tanítványa meg is állította a férfit.
-Mi a baj?
-Tanabe eltűnt! Szólj a tanítványoknak, hogy keressék meg a mestert, ha lehet, szólj több embernek és démonnak is… Tsukonak, viszont ne szóljatok…
-Miért?
-Mert van egy olyan érzésem, hogy benne van a keze… most eredj…
A fiú gyorsan elrohant, majd egy perc sem kellett és az egész falu eltűnt az erdőkbe és mindenhova. Sesshoumarunak egy halvány mosoly futott végig az arcán, hisz csak most látta, hogy mennyire szeretik ezt az aquirt ebben a faluban. Tovább szaglászott, majd egészen az erdőig tartott. Ekkor érezte már erősebben az illatot, de valamiért furcsa volt, hisz egyre gyengült. Gyorsabbra vette a tempót, majd egészen a tavacska partjáig jutott el. Ekkor furcsa dolog történt, hisz egy sziklánál elvesztette a lányt. Tanácstalanul forgolódni kezdett.
Tanabe nyitogatni kezdte a szemeit, de nem a melegágy várta, mint azt remélte, hanem egy kemény és hideg fal, amelynek nekitámasztották. Mikor kinyitotta a szemeit, teljesen sötétségben feküdt és nem érzett magán kívül senkit. Próbált megmozdulni, de kötelek akadályozták meg.
-A fenébe! Miért mindig én?
Megvillantak a körmei, majd óvatosan elkezdte elvágni a köteleket. Amikor sikerült neki, akkor megdörzsölte a fájó tagjait, majd alaposabban szétnézett. Még számára is hihetetlen volt, de mindent tisztán látott, olyan volt, mintha a nap sütött volna be, csak annyi különbség volt, hogy nem színeket látott, csak pirosat.
-Na lássuk, hogy hol vagyok!
Felállt és a falhoz lépett. Becsukta a szemeit, és fülelni kezdett. Csak víz csobogását lehetett hallani, de érdekes módon nem lehetett levegő hangját hallani. Ahogy fogta a falat, nagyot sóhajtott és lehajtotta a fejét. Furcsa aurát kezdett el érezni a háta mögött. Mikor megfordult, akkor még nem lehetett látni semmit, csak egy árnyékot, majd egy férfi alakja kezdett el kirajzolódni. Tanabe nem nagyon ijedt meg, hisz soha nem volt szabad megijednie. Egy igazi fejvadász nem ijedhet meg. Nyugodt arccal nézte az árnyékot. Furcsa volt, hisz egyben volt ismerős, de valamiért idegen erőket is érzett. Mikor végleg kialakult a férfi alakja, akkor Tanabe már meg sem lepődött.
-Mit akarsz? Miért hoztál ide?
-Nem is örülsz Tanabe, hisz újra látsz!
-Marhára! Most pedig válaszolj!
-Hogy őszinte legyek, csalódtam benned, neked kellene legjobban ismerned a virágodat…
-Yume virága!
-Úgy van!
-Én is lehetek rossz passzban.
-Ez biztos, de nem ilyenkor, amikor velem állsz szemben…
-Már nem is haragudj, de nem ijedtem meg. Soha nem tudtál megijeszteni…
-Igaz is! Hisz te vagy a megtestesült tökély, igaz? Most is, ki van elzárva?
-De nagy a szád! Mit akarsz te tőlem?
-Szerinted? Azt, mint mindig!
-Soha!
-TANABE! MOST NEM VAGY OLYAN HELYZETBEN, HOGY ELLENSZEGÜLJ NEKEM!
-Egy ujjal se érj hozzám, mert kitekerem a nyakadat! Nagyon jól látlak!
-Tudom, hisz aquir vagy, igaz? Elárulok neked valamit! Figyelj, mert nagy dolgot mondok neked!
A férfi eltűnt, majd a lány mellett jelent meg. Közel hajolt a fejvadász füléhez.
-Én is aquir vagyok!
Tanabénak kikerekedett a szeme és egy halk nyögés ejtett ki a száján. Oldalra fordult és látta a férfi gonosz mosolyát, amely ott ékeskedett mellette. Nem tudott megszólalni, hisz mindenre számított, csak erre nem. Hátrált egy kicsit, de egy percre sem vette le a szemeit a démonról. A mosolygós férfi felegyenesedett, majd zsebre dugta a kezeit.
-Hosszú történet! Ha engedsz nekem, akkor elmesélem!
-Felejtsd el!
-Ez nem szép, Tanabe! Hisz egy néphez tartozunk!
-Az lehet, de nem vagyok senkid, és nem is leszek…
-Szóval jobban érdekel az a harmadrangú, nyomorult kutya, akivel ott enyelegtél a fa alatt?
-FOGD BE A SZÁD, TSUKO!
-Nagyon megbánod, hogy ellent mertél nekem állni! Már csecsemőkorodban meg kellett volna ölnöm téged, úgy, mint a szüleidet…
-Mi?- kérdezte döbbenten a lány
-Én öltem meg a szüleidet, te ostoba tyúk! Annyi erőd, sincs, mint egy hangyának, hogy lehetsz te a vezető… ezt meg kellett volna értenie mindenkinek, de téged ajnározott mindenki. Egy éjszaka, viszont kiloptak és követtelek benneteket, majd…
-FOGD BE!- üvöltött, majd zokogva a földre esett
-Na ilyen egy kényes és hisztis lány! Nem vagy te vezető, hanem egy egyszerű liba!
Tanabe majdnem felrobbant, annyira ideges volt, de most nem érezte magán, hogy akármit is tehetne, hisz soha nem gondolta volna, hogy az ellensége, mindig is itt volt az orra előtt. A szája elé emelte a remegő kezeit, majd hátrált a falig. Tudta, hogy hiába ő a kiválasztott aquir, még nincs annyi ereje, mint Tsukonak, aki szinte ebben az erőben nőtt fel. Ahogy belegondolt, hogy Tsuko ölte meg a szüleit, rádöbbent egy sokkal rosszabb és rémisztőbb dologra.
-Te… még… akkor…
-25 éves voltam! Sokkal fiatalabb, mint te most, hisz hány éves vagy… 109? Mikor ebbe a faluba kerültél, akkor pár hónapos voltál csak. Gyerek fejjel öltem meg a szüleidet…
-Az nem lehet…
-Pedig így volt! Ha az a nyomorult nő, anyád barátnője és egyben a keresztanyád nem ment ki, akkor már te sem léteznél…
Tanabe lehuppant a földre és sírni kezdett. Nem tudta megállítani a könnyeit, hisz most egy élet fájdalma akart kitörni belőle. Nem akart sírni, hisz azzal elégedettséget érhetett volna el Tsukonál, de nem tudott parancsolni a könnyeinek. Ekkor érezte meg a vállán a férfi kezeit, ami erőteljesen szorította meg a vállát. A lány felnézett és a mosolygós férfit pillantotta meg.
-Enyém vagy és senki másé…
Erőszakosan megcsókolta a lányt, aki kikerekedett szemekkel próbálta meg eltolni magát. Kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. Éppen annyi pillanatra, hogy elkezdjen ordítani, mintha lett volna esély rá, hogy valaki meghallja, pedig valaki meghallotta.
Sesshoumaru éppen a sziklát vizsgálta, amikor a szikla mögül sikítást hallott és rögtön felismerte a lány hangját. Gyorsan arrébb állt, majd a kardjával hatalmas erejű csapást mért a sziklára, amely darabokra robbant. Mikor elült a por, akkor pillantott meg egy barlangot, majd a barlang szájától nem messze, megpillantotta a lányt, akit lefognak, és erőszakkal csókolják. Mikor a férfi felnézett a csókból, Sesshoumarut elöntötte a harag. Forró fejjel ugrott be, majd feltépte a földről a démont, akinek diadalittas arca még jobban piszkálta a nyugati démont.
-Lényegtelen, hogy mit teszel velem, Sesshoumaru! Hisz Tanabe és én már örökre együtt maradunk. Nem tehetsz semmit, ő már az enyém…
-Te nyomorult, mit tettél vele?
-Semmi… rosszat!- húzta mosolyra a száját
Azzal a férfi eltűnt és csak a döbbent démont hagyta ott. Sesshoumaru forgott még egy kicsit, de nem látta és nem is érezte már a démon jelenlétét. Ekkor a lányhoz lépett, aki sírva dörzsölgeti az arcát és a száját. A lány minden tagja remegett és látszott, hogy nagy traumán ment keresztül. Sesshoumaru félreértette és ezért felemelte a lány és végigszagolta, de érdekes módon nem érezte rajta a férfi illatát, csak a lány arcán.
-Menjünk haza!
Tanabe nem szólt semmit, csak elhomályosult tekintettel nézett maga elé. A démon a karjaiban a lánnyal gyorsan mozgott, hogy minél hamarabb túl legyenek a dolgon. Az aquir egy pillanatra sem nézett a férfira, sőt nem is szólalt meg. Sesshoumaru aggodalmas és mérges szemekkel nézett rá, majd mikor elérték a falu határát, akkor lelassított. Mindenki döbbenten nézte a démont, akinek a karjaiban ott feküdt a sápadt és üveges tekintetű lány. A fejvadász szemeiben gyötrelmes könnyek ültek. Többen is odaszaladtak hozzá, de a démon elküldte őket. A mester kirohant eléjük, majd bevezette őket a lány szobájába. A nyugati nagyúr lefektette a lányt, aki rögtön magára rántotta a lepedőt és senkihez nem szólt egy szót sem. A két férfi nézte egy darabig, majd kimentek a szobából.
A következő napokban is ilyen állapotban feküdt a lány, ami már mindenkit aggasztott. Egy szombati napsütéses napon, viszont Sesshoumaru megelégelte a dolgot és elfogyott türelemmel rontott be a lányhoz. Tanabe éppen ült az ágyon, mikor a szellem lerántotta róla a takarót.
-Ideje, hogy magadhoz térjél…
-Hagyjál! Menj innen!
-Én addig nem megyek el, míg…
-TŰNJ EL! NINCS SZÜKSÉGEM RÁD!
-RENDBEN, AKKOR SAJNÁLTASD MAGADAT TOVÁBB, DE NE HIDD, HOGY EZZEL MINDEN RENDBEN LESZ!
-Mit tudsz te rólam? Én csak egy feladat vagyok számodra, és senkinek nem számítok… feladatom van, amit fogalmam sincs, hogy hogyan teljesítsek…
-Az a te problémád! Mi akasztott ki?
-Semmi közöd hozzá! Menj innen!
Sesshoumaru ekkor elvesztette a fejét, mert a lányhoz lépett és teljes erejéből arcon vágta. A lány a falnak repült, amely beszakadt, így kirepült az utcára. Tanabe nagyot nyögött, ahogy a földre ért. Mindenki döbbenten nézte a lányt, aki a földön feküdt, majd a kiszakadt falat, ahonnan a démon lépett ki. Sesshoumaru megállt előtte, majd lenézően nézte a lányt.
-Szánalmas vagy! Nem tudom, hogy mit mondott neked az a nyomorult, de szedd össze magad, hisz így csak egy nyafogós liba vagy, semmi más!
Tanabe dühösen felnézett és a szemei az örültség csillant meg. Remegve nézte a démont, aki állt előtte és a szemeiből olyan mérhetetlen szánalom csillogott, hogy bántotta a lányt.
-Fogd be a szád!
-Minek? Ha ez az igazság…
Tanabe eltűnt a szeme elől, majd csak a háta mögött jelent meg ismét. Ahogy megjelent, lendületből a démon felé csapott, aki kivédte a támadást. A démon gyorsan megfogta a kezeit, majd kicsavarta a lány kezét, így a háta mögé került. Közel hajolt a füléhez, hogy mások ne hallják azt, amit mondani akar.
-Végre magadhoz tértél! Tanabe, harcolnod kell Tsuko ellen… én itt vagyok neked!
Tanabe nagyon megdöbbent, hisz a démon szavai melegséggel és boldogsággal töltötte el az egész testét. Érezte, hogy a szorítás gyengül, majd megfordult és a férfira nézett, akinek csillogott a szeme. Megölelte, majd megkérte, hogy vigye vissza. Mikor beértek a házba a lány elsétált az étkezőig, ahol a mestere békésen szürcsölgette a teáját.
-Itt van a régi Tanabe! Ennek örülök!
-Bocsássatok meg nekem! Nem akartam problémát okozni…
-Mit tett veled?- kérdezte Sesshoumaru, hisz ez a kérdés gyötörte már napok óta
-Semmit, csak megcsókolt… ne aggódj! Csak szándékában volt velem tenni valamit, de te hamarabb érkeztél, és ezért én nagyon hálás vagyok neked, köszönöm Sesshoumaru!
-Nincs mit!
-Van egy fontosabb dolog, amit meg kell beszélnünk! Tsuko is egy aquir…
-MI?- kérdezték mind a ketten
-Így van! Ő ölte meg a szüleimet és ő volt az áruló, aki a népem végzetét okozta. Valamiért hatalmas ereje van, és ezt nem tudom megmagyarázni.
-Csak akkora ereje van, mint egy aquirnak! Neked ennél is nagyobb erőd van, de még nem tudod, hogy hogyan használd, így még nem tudod, hogy milyen adu van a kezedben.
-Most nem is ez a lényeg! Azt mondta, hogy egy dolog miatt nem haltam meg akkor, mikor kivitt a faluból… van egy másik aquir, aki a keresztanyám…
-Én ismerem, hisz mikor az anyád ide hozott, akkor vele volt. A neve Saya. Kedves és rendkívüli tudású nő, neki kellett volna megtanítani neked mindent, amit egy aquirnak tudni kell, de sajnos a szüleid elleni merénylet után eltűnt és nem keresett meg többet…
-Tudja, hogy hol él most Tanabe keresztanyja?- kérdezte Sesshoumaru
-Pontosan nem, de pár évig kutattam utána és azt sikerült kiderítenem, hogy északon a hegyekben, van egy titkos hely, ott él. Sajnos erről nem tudtam megbizonyosodni, hisz más dolgom is volt. A tekercsek alapján, mit sikerült erről a helyről gyűjtenem azt mondja, hogy ott található, ahol a három hely árnyéka egybe olvad. Sajnálom, hogy csak ennyi ismerettel szolgálhatok…
-Nekem ez éppen elég! Sesshoumaru és én elmegyünk és meglátogatjuk a keresztanyámat… van egy olyan érzésem, hogy Tsuko meg akarja ölni őt is, úgy, mint engem. Ha minden igaz, akkor találkozunk vele még.
-Rendben! Azonnal indulunk Tanabe!
-Felfegyverzem magam és mehetünk is! Apám, állíts fel egy védőcsapatot, akik a bejáratot védik. Nem hiszem, hogy itt van még Tsuko, de mindent kutassatok át utána… nem akarok senkit halva látni, ha visszajöttem. Minden gyereket védjetek meg és szállítsátok a búvóhelyre.
-Azt ismeri Tsuko! Ha nagyon akarja, akkor ott is megölheti a gyerekeket…
-De nem az új helyet…
-Új hely? Kérdezte értetlenül
-Igen! Oda, ahova ő rejtett engem! Nem is gondolja majd, hogy a kedvenc helyét választjuk menedéknek. A szikla darabokra robbant, de ha jól tudom, akkor van itt olyan személy, aki ért az álcázáshoz és elég ereje van, akár újraformálni a dolgokat…
-Igen, van ilyen!
-Remek! Ahhoz, hogy ne jusson be semmi képpen sem… odafele menet elmondok rá egy varázsszöveget. A vérem nyitja majd és a szó, amely a béke lesz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
