|
11. rész
2008.04.14. 13:33
11. rész: A fejvadászok falujában III.
Az utolsó mondatok viszont a torkán akadtak, hisz egy démon keze tekeredett a nyakára, majd felemelve a levegőbe, találkozott a tekintetük. Az aranyló szemek, melyek vele szemben álltak, soha nem fogja elfelejteni.
-Ha egy ujjal is hozzáérsz, akkor kitekerem a nyakadat, megértettük egymást?
-Meg!
-Helyes!
Ellökte a férfit, majd mind a ketten távoztak. Tsuko még köhögött egy kicsit, de utána nagy nehezen feltápászkodva az ablakhoz lépett. A távozó párt figyelte, aki egy kicsit idegesen, de beszélgetett egymással.
-Hogy a franc egye meg ezeket! Mennyi volt az esélye, hogy életben hagyják a másikat? Nekem is ekkora szerencsémnek kell lennie. Jobb, ha gyorsan cselekszem, mert nem szabad, hogy Tanabe eljusson a városba…
Tanabe nagyon mérges volt és ezt a mestere is észrevette, de mikor megkérdezte, hogy mi a baja, akkor csak egy morcos semmit kapott, majd csapódott az ajtó és a lány eltűnt a szobájába. A két démon állt és nézték az ajtót, majd meghallották, hogy a lány bent őrjöng. Párnák tompa puffanását és nagyobb tárgyak törését hallották, de nem szóltak bele. Sesshoumaru elmagyarázott mindent, mire a mesterben is fel ment a pumpa, de nem tett semmit. Aznap már nem tettek semmit, de nem is volt nagyon kedvük hozzá. Mindenki a szobájában ült és a csillagokat nézte, vagy olvasott. Tanabe még mindig dühös volt, így nagyot fújva kilépett az ablaka előtt álló kis teraszra, majd a csillagokat nézte, ekkor érezte, hogy a démon nézi őt a szomszéd szobából.
-Megnyugodtál?
-Fogjuk rá! Hogy lehet ennyire féreg!
-Engem, azért jobban izgat, hogy honnan tudja, hogy te egy aquir vagy…
-Fogalmam sincs, de kiderítem… addig jó, míg nem köp a levesünkbe…
-Mikor indulunk?
-Egy hét múlva!
-Mi? Miért olyan későn?
-Egy, fáradt vagyok, a másik, hogy két nap múlva lesz a kedvenc ünnepem és hát… azon mindig szerepelni szoktam…
-Rendben, akkor maradunk, de minél többet késlekedünk…
-Tudom, jó!
-Én csak szóltam! Jó éjszakát!
-Sesshoumaru!
-Igen?
-Köszönöm, hogy ma mellém álltál… sokat jelentett.
-Szívesen!
-Jó éjt!
Mindenki nyugovóra tért, majd másnap kipihenten ébredtek. Tanabe teljesen kicserélődött, hisz nyoma sem volt annak a haragnak, ami tegnap uralta a lelkét és a testét. Ma vidám és mosolygós volt, hisz ma megy először gyakorolni az ünnepségre. Gyorsan bekapott valamit, majd felvette a kedvenc cseresznyevirágos kimonóját, majd indult a templomba. Nem kötötte be a haját, így a kék haja kellemesen szálldogált a levegőbe. Mindenki megcsodálta, de nem zavarta, végelláthatatlan jókedve volt. A démon is akart menni, de megtiltotta neki, hisz meglepetést akar. Ezt nagy nehezen, de megértette a démon, így otthon maradt és a mesterrel beszélgetett. Tanabe csak a késői délutáni órákba tért haza, de még mindig nem hervadt le a mosoly az arcárról. Nagyon izgatott volt, hisz másnap este lesz a fesztivál. Gyorsan megvacsorázott, majd le is feküdt, hogy holnap kipihent legyen.
Másnap Tanabe hajnalban ébredt és izgatottan ugrott ki az ágyból. Gyorsan lezuhanyozott, majd felkapott magára egy egyszerű kimonót. Mikor kilépett az ajtón, akkor pillantotta meg a démont, aki előtte haladt. Gyorsan mellé sietett, majd együtt folytatták az utat az étkezőig. Sesshoumarunak is feltűnt, hogy a lány kimondottan jókedvű. Az étkezőben a lány gyorsan megreggelizett, majd mindenkitől érzelmes búcsút vett és elviharzott.
-Nagyon jó kedve van!
-Igen! Ez az ünnepség nagyon sokat jelent neki…
-Miért?
-Mert ez az első ünnepség, amire emlékszik és ezen az ünnepségen avatták igazi fejvadásszá. Nagyon sok dolog történt, így mondhatni, hogy Tanabénak ez az ünnep jelenti az emlékeket.
-Értem! Miben szerepel?
-Ó, mindig másban… soha nem árulja el, csak mikor látom, akkor eszmélek fel, hogy milyen gyönyörű és milyen törékeny… vigyázz rá, hisz neked van jogod csak őt védeni…
-Nekem?
-Igen! Mond Sesshoumaru, tudod, hogy honnan örökölted a jegyedet a homlokodról?
-Anyámtól! Ennyit tudok!
-Te egy kiválasztott vagy, akinek az a feladata, hogy Tanabe oldalán legyél és segíts neki… nem közönséges démon vagy…
-Azt tudom!
-HALLGASS MEG! Te mindig is erősebb voltál, és erősebb is leszel, mint egy átlagos démon, hisz téged egy felsőbb hatalom támogat.
-Miről beszélsz?
-Közöd van a hold istenéhez! Te is egy gyermeke vagy…
-Aquir?
-Nem! Démon vagy, de valamiért a hold istene gyermekeként szeret és támogat…
-Honnan veszed ezt?
-A legendából! Most pedig menj készülődni, hisz kezdődik az ünnepség… Tanabe előadása csak este lesz.
A démon felállt, majd a szobájába lefürdött és felvette az előkészített kimonót. Közbe végig azon gondolkodott, hogy miről is szólhat a legenda, és hogy ő egy hold gyermek. Nem hitte el, de a lelke mélyén tudta, hogy a démonnak igaza volt. Mikor elkészült, akkor kilépett a szobából, majd találkozott a mesterrel és együtt indultak el. Félúton találkoztak a nevető lánnyal, aki egy adag édességgel tért vissza. Mindenkinek nyomott egyet a szájába, majd meghagyta, hogy érezzék magukat jól, de neki most készülődni kell.
Az egész napot végig mászkálták és a nagyúr, már kezdte unni. Egyre undokabb lett és mérgelődni kezdett. Az este, viszont nagyon hamar eljött. Mindenki elfoglalta a helyét egy kisebb emelvény előtt. Sesshoumaru és a mester az első sorban ült le.
-Hölgyeim és uraim! Ma ünnepeljük az éj és a nappal ünnepét, amely e világ két nagyuráról, az éjjelről és a nappalról szól. Ők vigyázzák az álmunkat a két istenük segítségével. A nappal és a holddal…
-Hold?
-Igen, de az itteniek nem igazán értik a hold istenét, csak imádják az ismeretlent… furcsa szokás egy hitetlen embertől és démontól. Csak hallgasd és bólogass, akkor már a szívükbe zártad őket!
-Furcsa!
-Az!
Mikor a beszélő gyorsan befejezte a két isten meséjét, akkor jöttek a gyerekek, majd a nők és a férfiak játékai. A részegek már nagyon nevettek, és a többiek is mosolyogták az előadásokat. Ekkor újra fellépett az emelvényre a mesélő.
-Eljött az idő, hogy tisztelegjünk az éjjelnek és az istenének, a holdnak…
Mindenki feszült lett és elhallgatott. Az emelvényen nem volt senki, csak egy lágy dúdoló hang, majd egy éneket lehetett hallani. Olyan gyönyörű volt a dal és az éneklő hangja, hogy mindenkinek felállt a szőr a hátán. Ekkor jelent meg a semmiből a lány az emelvényen. A ruhája kék volt és a haja, amely kéken világított, a szél által repdesett. A dal az éjszaka gyermekeiről szólt, ki ehhez a világhoz tartozva éltek, míg egy csapat gonosztevő rájuk támadt. A csapat elpusztult, de voltak túlélők, aki a porból újraéledtek és felvirágoztatták a világot. A dal közbe a lány a holdat nézte, amely egyre fényesebben kezdett világítani. Ezt mindenki észrevette, és nagyon meglepődtek. Tanabe kezdte egyre jobban élvezni a dalt és a lágyan csilingelő hangja, betöltötte az egész falut. Sesshoumaru ekkor oldalba bökte a mestert, aki csak bólintott. A lány teste lekezdett sötétedni, majd végleg sötétkékké alakult a haja meghosszabbodott, és a szemei elfehéredtek. A legfurcsább azonban az volt, hogy senki nem ijedt meg, hanem csodálattal nézték a megváltozott fejvadászt, aki egyre hangosabban énekelt. Mikor befejezte a dalt és elhallgatott, akkor ránézett a falusiakra.
-Ha valakit megijesztetem elnézést! Ti vagytok a családom, így tartozom azzal, hogy elmondom, hogy ki vagyok! Én egy éjszakai gyermek vagyok… a hold istenének a lánya… Én sem tudtam, hogy ki vagyok, néhány héttel ezelőtt tudatosult bennem. Sok mindenkinek gondot okoztam és fogok is okozni…
-Tanabe! Mond el a történeted?- kérte az egyik öreg
-Élt egyszer egy nép, mely fejlettsége a mai démonoknál sokkal jobb volt, a démonok is tőlük tanultak meg mindent. Ők voltak az aquirok, akik ezen a világon éltek. Nemes és tisztavérű nép volt, de mint az ősi dal is szól, az ő népük is elpusztult a démonok által, akik, aljasul összefogtak ellenük. A dal igaz, hisz még ma is élnek elrejtve mindenki szeme láttára. Én ennek a népnek vagyok gyermeke, de nem egy közönséges gyermek, hisz nem annak születtem. E népen belül van egy törvény, miszerint az igazi vezetőnek születni kell. Ez a vezetőhatalmas erővel fog születni és a hold istenének az erejével rendelkezik majd. E gyermek kék hajjal jön majd a világra… Ez volnék én! Lehet, hogy némelyeteknek ismerős lesz a nép neve… ők az aquirok!
Többen is felhördültek, de nem a szörnyülködéstől, hanem a meglepettségtől. Többen felálltak és közelebb mentek a lányhoz, majd letérdeltek elé.
-Sajnáljuk Tanabe!
Tanabe már visszatér az eredeti testébe és már nem volt sötét a bőre. Újra az a mosolygós és csillogó szemű lány volt, mint az ének előtt. Lelépett az emelvényről, majd megölelte a démonokat.
-Ti mindig is a családom voltatok és mindig is megvédtetek, annak ellenére, hogy nem tudtátok, hogy ki vagyok, ezért hálás vagyok nektek mindenért. Soha nem akartalak becsapni titeket és feleslegesen bajba sodorni. Elmondtam nektek, mert így láttam helyesnek.
Minden visszaállt a rendes és normális helyzetébe. A lány volt sokkal szebb, mint eddig volt. Talán a vallomás, vagy maga az éjszaka varázsolta el annak, de Sesshoumarunak majdnem leesett az álla, mikor meglátta a felé közeledő lányt. A fejvadász leült mellé és kérdően nézett rá. A falusiak is megnyugodtak és mindenki ment az otthonába.
-Tetszett? Nem volt túl elcsépelt?
-Elcsépelt? Sokszor csinálsz ilyet? Amúgy jó volt!
-Lehetnél kedvesebb is! Mindenkinek nagyon tetszett…
-Gyönyörű volt!
Tanabe arcán egy széles mosoly jelent meg, majd a démon nyakába vetette magát. Kislányos hangon nevetve ölelgette a nagyurat, aki ebből azt következette le, hogy Tanabénak nagyon sokat jelentett ez a két szó. Lassan ők is bementek, csak Tanabe és Sesshoumaru maradtak le. A mester már nagyon vágyott a melegágyra, így előre sietett és lefeküdt. A két személy csendben és lassan igyekeztek a lefekvéssel. Az utca már kihalt volt, mikor elindultak. A lány láthatóan nagyon boldog volt, ami nagyon tetszett a démonnak. Egyikük sem szólalt meg, de mind a ketten nagyon sokat akartak mondani a másiknak.
-Boldog vagy!
-Igen az vagyok! Most már indulhatunk… Most már van elég bátorságom megkeresni őket…
-Gyáva voltál?
-Nem! És soha nem vagyok gyáva, csak nem volt elég erőm hozzá… látnom kellett a mesteremet és a családomat. Sesshoumaru…
-Hm?
-Nem hiányolod néha a családodat és a hazádat?
-Nekem már nincsen családom, csak egy ostoba féltestvérem, aki félvér… Inuyashának hívják, apám második gyermeke egy halandó nőtől. Azon a korcson kívül nincs már senkim…
-Ez nem igaz!- állt a férfival szembe- Én mindig itt vagyok neked!
Sesshoumaru megdöbbent, hisz neki senki nem mondott még ilyet. Valahogy a szíve legmélyéig hatolt ez a pár szó és ott okozott nagy zavart. Nem tudta, hogy mi ez az érzés, amely eluralta a lelkét, csak annyit érzett, hogy melegség járja át. Felemelte a kezét és a lány arcához érintette, erre a kis gesztusra a lány becsukta a szemeit, majd közelebb nyomta az arcát a férfi kezéhez. Mikor kinyitotta ismét a szemeit, a férfi két csillogó és boldog szemmel nézett farkasszemet. Közelebb hajolt, majd a lány ajkaitól egy pár centire megállt, hezitált, majd folytatta az útját. A két ajak egymáshoz érve boldogan húzódott el. Egymás minden kis mozdulatát figyelték és az ajkaik szinte összeforrtak. Nem akarták elengedni a másikat. Mind a kettejükben, mintha most olvadt volna el az a jégakadály, amely boldogságuk útjába állt. A démon szorosan magához húzta a lány és ölelve csókolta tovább. Szinte nem is tudták behatárolni, hogy csak pár pillanat volt, vagy talán órák, de mikor megszakították a csókot, akkor az ég is szebben világított. Mosolyogtak egyet, majd egymás kezét megfogva haladtak tovább. Olyan volt ez az egész, mintha nem is lett volna valóság, mintha a képzeletük játszott volna velük, de a csók és az a mérhetetlen sok érzelem valóságos volt. Mikor elértek a házhoz, akkor már tudták, hogy innentől minden meg fog változni. Elindultak a szobáik felé, majd megálltak a lány ajtaja előtt. Tanabe teljesen zavarban volt, hisz soha nem történt vele ilyen.
-Mi a baj?
-Kicsit zavarban vagyok… ez még nekem új…
-Tanabe! Én ne teszek semmi olyat, mait te nem akarsz, vagy nem szándékozol megtenni. Maradjunk még a csóknál, hisz neked biztos túl gyors lenne.
-Miért vagy ilyen kedves? Soha nem szoktál ilyen lenni…
-Fogalmam sincs, nekem is feltűnt, de nem nagyon izgat a dolog, mert tudom, hogy holnapra újra a régi leszek.
Sesshoumaru még megcsókolta gyengéden a lányt, majd elindult a saját szobája felé. Tanabe minden mozdulatát követte, majd mikor eltűnt az ajtó mögött, ő maga is belépett a saját szobájába. Ekkor csapta meg a fejét valami, mert olyan mérhetetlen erős fejfájás és hányinger kerülgette, amilyent még soha nem érzett. Tett egy gyenge lépést az ágya felé, de összeesett és a tatamin elnyúlva, elvesztette az eszméletét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
