10. rész: A fejvadászok falujában II

Tanabe megragadta a férfi kezét és húzni kezdte az erőd felé. Egészen addig nem engedte el a kezét, míg el nem értek egy hatalmas tisztásra, ahol egy hatalmas szikla állt és zuhatag hullott alá róla. A szikla tövében, pedig egy kisebb tavacska, majd egy vékony ér vezette el a vizet. A lány gyorsan levette a kimonót. Sesshoumaru épp fordulni akart, mikor látta, hogy a lányon egy furcsa két részes fehérnemű van. Mire feleszmélt a lány már a vízben állt és őt nézte. Tanabe elnevette magát, majd visszafordult és fejjel elmerült a vízbe. Egy kis idő múlva jött csak fel. Mikor látta, hogy a démon még mindig ott áll, akkor kiszólt neki, hogy jöjjön be. A nyugati nagy nehezen mozdult meg, levette a kimonóját, majd csupasz felsőtesttel belépett a vízbe. A fejvadász rávette magát, majd összevizezte a férfit.

-Héj! Hagyd abba!

-Miért tenném? Megizzadtál, fürödj meg te is…

-Ezért rángattál ide?

-Igen! Szerinted mi másért?

A férfi is alámerült, majd a lány mellett jött csak fel. A víz alatt viszont kellemesen megnézhette a lány alakját. Tanabe nézte a férfit, aki most jött fel a víz alól és elhűlt, hogy milyen jól néz ki vizesen. Ahogy az izmos testén végigfolyik a víz, és a haján megcsillan a nap… elképesztően jóképű volt. A lány is nyelt egy nagyot, majd leült a víz partjánál lévő kőhöz. A démon is követte, így egymás mellett ülve hallgattak.

-Miért hoztál ide?

-Már mondtam nem? Azért, mert megizzadtunk…

-A házatok sokkal közelebb lett volna, nem?

-De!

-Akkor?

-Csak itt akartam lenni, jó! Mindig is ez volt a kedvenc helyem, hisz itt békés minden… látnád éjszaka, mikor minden sötét, csak ez a hely nem. A szent-János bogarak bevilágítanak mindent… gyönyörű…

-Az lehet! Tanabe… mit akarsz most kezdeni?

-Először is pihenek egyet, majd délután megkeresek valakit, ahova jó lenne, ha te is jönnél. Majd utána meglátom…

-Mi lesz az aquirokkal?

-Megkeresem őket! Ők a népem és nem akarok olyan hitszegő és áruló lenni, hogy még kísérletet sem teszek a keresésükre. Ha a legendák igazak, akkor nekem oda kell mennem…

-Az lehet, hogy a legenda ezt mondja, de nem irányíthatja az életed egy papír… Te mit szeretnél tenni?

-Fogalmam sincs! Én… én… még soha nem gondolkodtam ezen… mindig is parancsokat és mások utasításait hajtottam végre…

-Pont ez a baj! Soha nem önszántadból tetted, így nem is élvezheted azt, amit teszel…

-Hogy lehetne a gyilkolást élvezni? Minden küldetés után mardosott a bűntudat, hogy…

-Na látod! Így soha nem is lettél volna igazi fejvadász!- a férfi felállt a ízből, majd a fákat nézte- Megszoksz, vagy megszöksz! Ha nem bírod elviselni a mások halálát, akkor soha, de soha nem lehetsz igazi uralkodó, és nem is védheted meg a népedet…

-TE KÖNNYEN BESZÉLSZ, HISZ OLYAN, ÉLVEZETTEL ÖLSZ, MINT SENKI MÁS!

-IGEN, MERT SZÜKSÉGES!

Azzal a férfi szellemgömbbé alakult és elrepült. A ruháit is ott hagyta. A lány sírva fakadt a parton, majd mikor nagy nehezen megnyugodott, kilépett a vízből, majd vizesen magához vette a ruháit és a démon ruháit, majd lassan visszaindult a faluba. Mikor elérte a falu határát, mindenki megnézte, hisz egy száll fehérneműbe és kisírt szemekkel haladt a lány. Teljesen ködös volt a tekintette, hisz érezte, hogy nem önmaga. Öntudatlanul lépett be a házba, majd egyenesen a szobája felé ment. Nem reagált sem a mestere, sem mások hangjára, hanem egyenesen bement a szobájába, majd magára terített egy köntöst és a démon ruháival együtt belépett kopogás nélkül a démon szobájába. Sesshoumaru ott ült az ágyon és a fejét a tenyerén pihentette. Ahogy hallotta, hogy az ajtó húzódik, látta, ahogy a lány könnyes szemmel belép. Tanabe megállt a férfi előtt, majd átadta a ruháit.

-Ezeket ott hagytad!

-Kösz!- mondta undokan

-Sesshoumaru… én nagyon sajnálom, amit mondtam… nem úgy gondoltam… nagyon gyenge vagyok, de itt belül… ez dühít és… én… sajnálom…

Tanabe lerogyott a földre és sírni kezdett. A démon csak szó nélkül nézte, de egy reagálást nem adott.

-Igazad van… soha… nem voltam… igazi fejvadász… gyáva vagyok…

-Nem vagy gyáva! Csak túl sokat gondolkozol!- szólalt meg nagy nehezen a nyugati

Tanabe felnézett és látta, hogy a démon felé nyúl, majd felhúzza a földről. Teljesen megszeppent ettől, még a könnyei is elapadtak. Érezte az arcán a démon meleg érintését, mitől önkéntelenül is becsukta a szemeit. Mikor kinyitotta, egy utolsó könnycsepp hagyta el a szemét, amelyet Sesshoumaru letörölt. A lány most először látta teljes szívéből mosolyogni a nyugati nagyurat.

-Ne sírj nekem, hime! Nem illik egy uralkodónak…

-Sesshoumaru…

Tanabe a férfi kezeibe vetette magát, majd erősen szorítani kezdte. Sírt, de maga sem tudta volna megmondani, hogy miért, hisz boldog volt, de akkor milyen könnyek lehettek ezek? Az öröm könnyei, vagy talán egy olyan könny, amit még maga sem ért és a jövőre vonatkozik? Senki nem tudta volna megmondani. Tanabe szemei megállíthatatlanul könnyeztek és nem is akarta befejezni. Kellett neki egy jó 10 perc, mire az összes könnye elfogyott. Felnézett és találkozott a tekintette az aranyló szempárral, amelyben aggodalmat vélt felfedezni.

-Megnyugodtál?

-Aha!

-Most meg az arcod… tiszta vörös a szemed…

A lány engedelmeskedett. Megmosta a férfinál a szemeit, majd kilépett a fürdőből és nem találta ott a démont, csak egy rövid üzenetet.

„Megvédelek bármi áron… ebéd után indulunk ahhoz a személyhez…”

Tanabe elmosolyodott, majd gyorsan bement a szobájába és fel vett egy kimonót, majd ebédelni indult. Mikor belépett az étkezőbe már mind a két férfi javából evett. Gyorsan ő is nekilátott, majd mikor végeztek, akkor a nyugati és az aquir elindultak Tsukohoz. Közben a mester az iratok között matatott, és meg is találta azt, amit már annyira keresett.

Leült a szobájába, majd kinyitotta a tekercset, és olvasni kezdte:

„Az újhold szüli gyermekét, ki békét és nyugalmat hozz a fiai és lányi életében, ő lesz az, aki mindent megváltoztat ebben a világban. Törekvései ellenére egy hold gyermek áll, ki hatalmas köveket mozgatva a kiválasztott életére tőr, de sikertelen a próbálkozás, hisz van egy szent családi sarj, ki hordozza a hold istenének erejét és megvédeni a kiválasztottat. Ők ketten a megváltók, hisz csak együttes erővel sikerül a két nép közötti békét meghozni. A kiválasztott az újhold éjszakáján válik igazi uralkodóvá, de e becses nap előtt lesz egy nap, mikor egy sokkal nagyobb erő tulajdonosa lesz, amit a démon fog védeni.”

Ahogy befejezte az olvasást, letette a tekercset, majd a kint játszó gyerekekre nézett. A gondolatai aggodalomtól voltak terhesek, hisz valaki Tanabe életére akar törni. Aki ezt akarja, az maga is egy aquir.

Eközben Tanabe Sesshoumaru oldalán indult a falu másik végén lévő házhoz, ahol Tsuko lakott. Mikor megérkeztek, a lány az ajtón kopogott, majd mikor hallotta, ahogy bentről kiszólnak, óvatosan lenyomta a kilincset. Mikor benyitott egy kisebb étkezőt pillantott meg, majd egy ajtó, amely a szobákhoz vezet. Az ajtó ekkor nyílt ki és egy fekete hajú és kék szemű démon lépett ki. Hosszú kimonót viselt, amelynek a színe fekete volt. A derekán egy kék obi volt. Ahogy meglátta a lány lemerevedett, mintha egy vödör jéghideg vizet öntöttek volna rá.

-Tanabe? Te…

-Én is örülök, hogy látlak Tsuko! Lenne pár kérdésem.

-Te… nem…

-Én nem haltam meg, biztos örülsz neki!

-Igen… gyertek be!

Ahogy bentebb mentek Sesshoumaru érezte, ahogy Tsuko testéből árad a gonoszság és a rosszindulat. Ránézett a lányra és látta, hogy ezt érzi maga Tanabe is. Mind a ketten elhúzták a szájukat, majd helyet foglaltak egy asztal mellett.

-Miben segíthetek Tanabe?

-Csak pár kérdést akarok feltenni! Az első, hogy miért küldtél olyan küldetésre, amelynél tudtad, hogy kicsi a valószínűsége az életben maradásomnak?

-Én ilyet soha nem tennék!

-Ne hazudj nekem! Soha ne is tudtál… direkt oda küldtél, ahol Sesshoumaru nagyúr volt. Tudtad, hogy ő nem hagyna életben…

-Én semmi rosszat nem tettem… azt sem tudom, hogy ott volt a nagyúr… ha tudtam volna, akkor nem…

-Most is hazudsz! Kezdesz kihozni a sodromból…

-Jól van! Tényleg elküldtelek oda, ahol Sesshoumaru van, de nem akartalak megöletni, csak…

-Csak?

-Távol akartalak tudni a falutól, addig, amíg nem leszek a vezetője…

-Ostoba vagy Tsuko! Soha nem leszel egy rendes vezető, ha ilyen játékot űzöl… Hagyj, mutassam be Sesshoumaru nagyurat!

-Sesshoumaru?

-Bizony! Ha szabad ezt mondanom, akkor nekem nem úgy tűnt, mintha nem megöletni akartad Tanabét. Csak figyelmeztetni akarlak… ha egy szál haja is meggörbül ennek a lánynak, akkor én téplek darabokra… megértetted?

-Igen!

-Akkor ezt megbeszéltük! Tsuko, lenne még egy dolog, amit meg akarok veled beszélni, mielőtt, még a falusiak idejönnek…- vágott közbe a lány

-Mi lenne az?

-A falut megtámadó démonok! Hogyan jutottak be? Ki engedte be őket, mikor csak kevesen képesek kinyitni? Ilyen kérdések lesznek a falusiaktól… szóval válaszolj rá szépen!

-Én erről nem tudok semmit… nem voltam a faluban, akkor…

-ÉRDEKES, HOGY TE MINDIG AKKOR MÉSZ EL VALAHOVA, HOGY HA VALAMI GÁZ VAN. HA JÓL EMLÉKSZEM, AKKOR GYEREKKÉNT IS ILYEN VOLTÁL, NEM?

-NE FELEDD EL TANABE, HOGY ÉN VAGYOK AZ IDŐSEBB!

-Az lehet, de hogy nem okosabb, az biztos! Csak három ember képes kinyitni az átjárót. Te, a mester és én… Én nem voltam a falu közelébe, a mesterem mindig ott volt a faluba, ezt többen is tanúsíthatják, csak te maradsz…

-Te vádolsz engem Tanabe?

-Én nem, csak a véleményemet mondom el… ki vele Tsuko, hisz mindig is egy nagyravágyó, hataloméhes senkiházi voltál… ezen az évek hosszú sora sem koptatott.

-Hogy mersz így beszélni velem, te taknyos…

-Na álljon meg a menet! Kettőnk közül én vagyok a rangidős, nem tűröm el, hogy a gyerekes kis játékaid tönkre tegyék a falumat…

-Pedig elég jó lett volna, hisz akkor, én építem újra, és én lettem volna a vezető…

-TE…

Tanabe felállt és hirtelen elkapta a férfi nyakát, majd kiemelte az asztal mögül. Sesshoumaru csak némán és becsukott szemekkel ült tovább. Tanabe erősen megszorította a nyakát, majd erősen ellökte. A démon a falnak csapódott, majd nyögve lecsúszott a földre. A lány máris ott termett előtte és lenézően végigtekintett a férfin.

-Így akarsz egy falu vezetője lenni? Nézz magadra, a kutyámban is több a becsület, mint benned… szánalmas vagy… tudtam, hogy te vagy olyan féreg, hogy képes vagy ártatlanokat elpusztítani, hogy te uralkodhass valakin… ez egyszerűen undorító. Ne várd, hogy egy percig is védeni foglak a falusiak előtt, megérdemelnéd, hogy felkoncoljanak!

Tanabe megfordult, majd már az álló démonra nézett és mind a ketten elindultak kifelé, de egy hang megállította őket. Tsuko nevetett és nem is kicsit, hanem nagyon.

-TANABE! AHOGY LÁTOM AZ AQUIR VÉR, LÁNGOL BENNED!

-MI?- kérdezték egyszerre

-Semmi! Nyugodtan menjél te aquirok szégyene…

-Te tudtad? De honnan?

-Nekem is vannak kapcsolataim drága! Ha életben akarsz maradni, akkor jobb, ha meghúzod magad!

Az utolsó mondatok viszont a torkán akadtak, hisz egy démon keze tekeredett a nyakára, majd felemelve a levegőbe, találkozott a tekintetük. Az aranyló szemek, melyek vele szemben álltak, soha nem fogja elfelejteni.