|
9. rész
2008.04.14. 13:32
9. rész: A fejvadászok falujában I
Ahogy haladtak beljebb az erdőbe, Sesshoumaru szeme elé olyan gyorsan termett egy falu, amelyben közel 150 démon és ember élhetett. Mindenki furcsállva nézte a lányt, aki kék hajjal legelöl megy és mérhetetlen nagy az önbecsülése. A mögötte lévő démon is felkeltette a figyelmet. A főtéren, Tanabe megállt, majd várt, hisz tudta, hogy a mestere másodperceken belül itt terem. Nem is csalódott benne, hisz nemsokára egy füst jelent meg, majd kilépett egy öregebb démon, aki elég nagy termetű volt. A dagadó izmai is csak jóhiszemmel fértek bele a kimonóba. A férfinak markáns arca volt és vastag szemöldöke. Az arcán két hatalmas vágás éktelenkedett és a szemei is bölcsek és kimértek voltak. Mikor meglátta a lányt, akkor először nem reagált, hanem karba tett kézzel állt.
-Hát így kell felkeresned mestered és apádat, Tanabe?
-Elnézést, de csak most értem…
-Hagyjad csak!- gyorsan megölelte a lányt, aki visítva ölelte vissza.
Mikor megvolt ez a családias üdvözlés, Tanabe bemutatta a mesterének a szellemek. A két férfi illedelmesen bemutatkoztak, de lehetett érezni, hogy egymást méregetik. Ezen az aquir elkezdett nevetni, majd elindultak a házuk felé.
-Tanabe! Hányszor mondjam már el, hogy fejkötő nélkül nem mozdulhatsz ki… veszélyes lehet…
-Tudom, de feleslegesnek tartom…
-Hogy? Azért, mert túléltél egy küldetést, máris felvágták a nyelvedet kisasszony…
-Mestered nagyon bölcs…- szólt bele Sesshoumaru
-Sesshoumaru! Te, pedig elhallgathatnál, nem kell a mesterem pártját fogni…
-De ha igaza van! Uram, a tanítványa érdekes dolgokat tett és mondott…
-Ne is mond fiam! Ismerem már pólyás kora óta… mindig is forrófejű volt… kíváncsi vagyok, hogy mit tettél az elmúlt napokban. Itt volnánk! Megmutatom a vendégünk szobáját, majd pihenjetek egy kicsit és vacsoránál beszélgetünk!
Mind a ketten bólintottak, majd mindenki elvonult a szobájába. Sesshoumaru a Tanabe melletti szobát kapta meg, így hallotta, ahogy a lány nagyot kiáltva behuppan az ágyába. A férfi is kinyújtózott, majd lefürdött. Ahogy kilépett a fürdőből egy halk kopogást hallott, majd kinyílt az ajtó és a lány lépett be rajta és egy kis rövid rózsaszín kimonó volt rajta. A kezében egy fekete ruhát tartott.
-Hoztam tiszta ruhát, amit fel tudsz venni vacsorára… a mesterem egyik kimonója, ami egy kicsit kicsi rá, így rád pont jó lesz.
-Köszönöm!
-Ezt is ritkán lehet hallani tőled, na nem is zavarok tovább…
Tanabe letett a ruhát, majd kilépett a szobából. Megvárta, amíg a démon elkészül majd együtt mentek el az étkezőbe. Amikor odaértek, akkor már ott ült szép fehér kimonóba a mester és szakét iszogatott. Ahogy beléptek látta a lány rosszalló nézését.
-Apám! Mióta is iszogatunk?
-Ünneplek, hisz itt vagy épségben…
-Remélem is, hogy csak most!
-Most szólítottad a mesteredet először apának…
-Tudom, de szoktam néha…
-Főleg, ha mérges rám!- folytatta a mester - Foglaljatok helyet!
Miután mindenki elhelyezkedett a lány kezdte egy kicsit rosszul érezni magát, hisz a két férfi között vágni lehetett a levegőt. Ez egy kicsit frusztrálta és kezdett egyre idegesebb lenni. Elfogyasztották a levest és a lány már láthatóan idegesebb volt a kelleténél. Egyszer viszont kitört belőle.
-Mi bajotok van egymással? Úgy néztek egymásra, mintha azon vitatkoznátok, hogy kié legyen a kincs… FEJEZZÉTEK BE!
-Mi csak…
-Semmi csak! Apám tudom, hogy nekem az a legnagyobb bajod, hogy fedetlen fejjel járkálok, hisz féltesz, de nem kell féltened két okból. Az egyik, hogy itt van Sesshoumaru és ő azt ígérte, hogy segít és vigyáz rám, a másik okom, hogy tudom, hogy ki vagyok, és nem vagyok hajlandó tovább takargatni a népemet…
-Te tudod?- döbbent meg a mester
-Mi?- sápadt el a lány, de Sesshoumaru is elég fehér lett, hisz egyikük sem sejtette, hogy az öreg tudhat valamit.
-Édes lányom! Én már azóta tudom, hogy te ki vagy, mióta ide adtak nekem… Én és a családom volt az egyik a három nagycsalád közül, akik felesküdtek az aquirok védelmére. Sajnos az egyik családot teljesen kiirtották, de a másik családból…
-Én lennék a másik család megbízottja, apám hagyta rám ezt a feladatot…
-Inutashio fia vagy?
-Igen! A legidősebb!
-A mi családunknak volt a feladata hime védelme, vagyis a te védelmed. Mikor megszülettél, akkor már nem tartott a háború, amit a démonok intéztek az aquirok ellen. Az édesanyád és egy női aquir jelent meg nálam egy éjszaka és megkértek, hogy neveljelek fel és segítselek az életbe. Azt mondták, hogy van egy áruló az aquirok között, aki elárulta a népét és kiszolgáltatta a rejtekhelyüket. Ez a személy a hime életére akar törni, hisz ő akart uralkodni, de viszont nem született azzá. Egy törvény értelmébe, ha 300 évig nem születik meg a hime, akkor bárki megszerezheti a vezetést. Persze nem járt volna neki a hold istenének a hatalma, de akkor is nagyobb erőre tehetett volna szert. Anyád tőle menekített ki, de sajnos a visszaúton találkoztak és sajnos az életével fizetett, az apáddal együtt. Soha nem találtuk meg a szüleid sírját…
-Én megtaláltam őket!- mondta szomorúan a lány
Ezután mély csend következett. Mindenki a nőre várt, aki próbálta lenyugtatni az előtörő könnyeit. Egy kis idő után érezte, hogy kezd uralkodni a könnyein, így felemelte a fejét és bátorságot merítve az ott ülőkből, mosolygott egyet. Mind a két férfi tudta, hogy ez nem örömteli mosoly volt, hanem a lélek megnyugtatása.
-Mi van a faluval? A tanítványoktól azt hallottam, hogy valaki beengedte a démonokat ide…
-Igen, de hála az égnek, nem okoztak nagy felfordulást… Tsuko megmentett minket.
Mind a mester, mind Sesshoumaru meglepődött, mikor a lány teste körül vörös lángok csaptak fel és a szeme is elsötétedett. A kezein a gyémánt jelent kihívóak lettek. A lány felállt és elindult az ajtó felé.
-Mi a baj?
-Tsuko!
-Már megint a köztetek lévő gyerekes féltékenység…
-Nem! Ő okozta mindezt…
-Honnan tudod? Van bizonyítékod, ha nincs, akkor maradj a seggeden, és óvatosan figyeld. Nagyon veszélyes lett az elmúlt napokban, több tanítványod is csúnyán megjárta, mikor vele találkozott. Valamiért egyre idegesebb és mindig kérdezi, hogy megtalálták-e a holttestedet.
-Azon sem csodálkoznék, ha kiderülne róla egyéb turpisság… kinézem belőle!- nyugodott le a lány. Kezdem azt érezni, hogy másban is belekontárkodott, hogy neki jó legyen… nem véletlenül küldött oda, ahol Sesshoumaru volt…
-Lányom! Van még valami, amit meg akarok kérdezni, de ez elég személyes…
-Mondjad nyugodtan!
-Mi történt az újhold másnapján!
-Semmi! Vigyáztam rá és lekötöztem… senki nem nyúlt hozzá!- mondta Sesshoumaru
-És te fiam?
-Mit képzel rólam? Egy nemesi család sarja vagyok és a legerősebb démonok egyike, azt hiszi, hogy nem tudok ellenállni egy nőnek?
-Azt!
-Maga…
-Nem tett semmi apám! És nem is fog, ha egymásnak estek… nyugodjatok már le, és nagyon rendesek vagytok, hogy helyettem gondoskodtok az ártatlanságomról… micsoda szerencse ért!- mondta gúnyosan!
Miután befejezték a vacsorát a lány bement a szobájába, majd gyorsan lefürdött. Mindenki nyugovóra tért, hogy másnap kipihentek legyenek. Másnap mikor a démon kinyitotta a szemét, már hallotta, hogy egy női kiáltás, és egy kard suhintásai járja be a környéket. Nem kellett kinéznie, hogy tudja, a lány gyakorlatozik. Felöltözött és leindult a lányhoz.
Tanabe a korai edzés közben elhatározta, hogy ma tart egy kis edzés a tanítványainak, majd délután meglátogatja a kedves barátját. Ekkor érezte meg a démon auráját. Hátrafordult, majd nevetve üdvözölte. Kellemesen elbeszélgettek, Tanabe még nevetgélt is. Közben a mester figyelte minden mozdulatukat.
„A srácnak van köze a hold istenéhez, de mi? Meg kell keresnek a legendát… valami mintha utalna rá… úgy látom, a lányomnak tetszik a szellem… mennyire lesz tartós ez az érzés?”
Miután Tanabe megkérte a démont, hogy kísérje el őt az edzésre, elindultak. Mindenki egy kicsit tartott tőlük, de ez nem nagyon zavarta őket. Felhőtlen jókedvvel beszélgettek. Az edzőterembe, már ott voltak a tanítványok és nagy éljenzéssel üdvözölték. A démon csak forgatta a szemét, amit persze a lány is észrevett.
-Kedves tanítványaim… úgy látszik, hogy a kedves vendégünk nem hiszi el, hogy jó harcos vagyok… Sesshoumaru, harcolj velem!
-Szívesen, de annak nem lesz jó vége…
-Majd meglátjuk!
A tanítványok arrébb mentek, hogy utat adjanak a tanultabbaknak, majd a démon nekitámadt a lánynak, aki könnyen kitért a támadás elől. Egy könnyed rúgással viszonozta a kedvességet, amit a férfi az alkarjával blokkolt.
-Lehet, hogy egyszer bejött ez a próbálkozás, de most már ismerem a technikádat!
-Igazán, akkor ezt védd ki!
Tanabe nagyot ugrott, majd az egyik lábával a szellem felé rúgott, de az kitért előle, de nem vette észre a közvetlen mellette jövő lábát a lánynak, így az jó arcon találta. A démon elfordította a fejét, majd letörölt egy véres csíkot, amely a szájából kezdett el szivárogni.
-Ügyes! Akkor most én jövök!
Sesshoumaru eltűnt a lány elől, majd mögötte lehet újra látni. Elkapta a lány kezét, majd erősen kicsavarta, mire a lány felnyögött. Érezte a férfi leheletét a nyakán, mitől beleborzongott. A férfi a teste erejével felemelte a lányt, majd a feje felett átdobta, mire a lány nagyot huppant a földön. Felállt és köhögött egy kicsit, majd felnézett és elégedettség ült ki az arcára. Erre az arcra Sesshoumaru meghúzta a vállát, majd egyszerre kezdtek el támadni a másikra. Hihetetlen gyorsan ütötték és rúgták egymást. Védekeztek és be is kaptak sebeket, de egyik sem volt komolyabb egy horzsolásnál. Egyszerre ütöttek egy nagyot és egyszerre kaptál el a másik kezét. Elégedettek voltak magukkal és a másikkal, hogy komolyan vette a harcot.
-Mára elég lesz! Úgy látom, hogy a ki csemetéknek is elnyerted a tetszését.
Igaz is volt, hisz minden tanítvány nyitott szájjal nézte a harcot, hisz olyan gyorsan és olyan erővel harcoltak, hogy az a másiknak nagyon fájt volna, de egyikükön sem, volt egy komolyabb sérülés sem, sőt csak a harc pora tapadt az izzadt bőrükre. Mind a ketten lihegtek, de jól érezték magukat. Tanabe elbúcsúzott a többi fejvadásztól, majd ketten álltak a dojoba. Még mindig lihegtek, de nem bánták. A lány odasétált egy hordóhoz, majd vizet locsolt magára. A démon is így tett, ezáltal mind a ketten ott álltak csurom vizesen.
-Ügyes voltál! Hol tanultad azt a dobást?
-Még apámtól… ő tanított harcolni.
-Sesshoumaru! Kérdezhetek valamit, de ugye nem haragszol meg rám?
-Miért tenném?
-Mindig apukádról hallok, de az anyukádat soha nem említetted…
-Mert nem ismertem! Mikor megszülettem, akkor lemondott rólam és egyszer sem látogatott meg. Csak annyit tudok, hogy démon volt és a hold alakú jegyem is tőle származik. Apát sokszor kértem, hogy meséljen nekem róla, de nem volt hajlandó, így nem is erőltettem a kérdést…
-Sajnálom, hogy fájdalmas dolgokat kérdezek…
-Nem fájdalmas, csak dühítő! Menjünk, mert le akarok zuhanyozni…
-Várj! Van egy jobb ötletem! Gyere velem!
Tanabe megragadta a férfi kezét és húzni kezdte az erőd felé. Egészen addig nem engedte el a kezét, míg el nem értek egy hatalmas tisztásra, ahol egy hatalmas szikla állt és zuhatag hullott alá róla. A szikla tövében, pedig egy kisebb tavacska, majd egy vékony ér vezette el a vizet. A lány gyorsan levette a kimonót. Sesshoumaru épp fordulni akart, mikor látta, hogy a lányon egy furcsa két részes fehérnemű van. Mire feleszmélt a lány már a vízben állt és őt nézte. Tanabe elnevette magát, majd visszafordult és fejjel elmerült a vízbe. Egy kis idő múlva jött csak fel. Mikor látta, hogy a démon még mindig ott áll, akkor kiszólt neki, hogy jöjjön be. A nyugati nagy nehezen mozdult meg, levette a kimonóját, majd csupasz felsőtesttel belépett a vízbe. A fejvadász rávette magát, majd összevizezte a férfit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
