|
8. rész
2008.04.14. 13:32
8. rész: Út a mesterhez
Viszonylag gyorsan elkészültek, majd felhalmoztak egy kis ételt és már indultak is. Tanabe számításai szerint kellemes tempóban haladva 3 nap alatt ott lehetnek a mesternél. A lánynak egész nap nagyon jó kedve volt. Mikor elindultak akkor is dúdolt valami ismeretlen dalt. Azon a napon minden nyugodt volt és semmi nem zavarta meg a kellemes útjukat. Nem is nagyon beszélgettek, de nem is nagyon érezték annak a szükségét. Este felé találtak egy elhagyatott barlangot, ahova befészkelték magukat, és egy kis tűzifa gyűjtése után már csak a pattogó tüzet nézték.
-Amúgy ki bérelt fel a parancsnokom megölésére?
-Egy ismerős, akit soha nem kedveltem igazán, sőt ő sem engem, de ez van, ami szakmánkban, a konkurens személyt nem kedveljük. Mindig is azzal teltek a napjai, hogy nekem keresztbe tegyen, így nagyon is csodálkoztam, hogy egy nap megkeresett és egy munkát ajánlott fel. Először nem akartam elfogadni, hisz nem egyszer volt már, hogy ilyen-olyan ügy miatt becsapott, de ekkor mutatott egy medált, amely olyan volt, mint a parancsnokodé. Azt mondta, hogy ez csak egy gyenge utánzata, és ha elvállalom, akkor enyém lehet a medál… elfogadtam a munkát!
-Ennyire kell a pénz?
-Dehogy! Unatkoztam és már napok óta nem volt mit csinálni, ezért vállaltam el, de nem akartam ezt az orrára kötni, mert akkor azt hiszi, hogy nagyzolok, és akkor megint ülhettem volna a fenekemen… egy jó fejvadásznak mindig is kell egy kis kincskereső hajlamának lenni… jó recept, hidd el…
-Érdekes! És megint becsapott?
-Igen! Mint mindig, de valahogy azt érzem, hogy ez most nem csak tréfa volt… meg akart öletni, hisz akkor nem küld oda, ahova te vagy…
-Hogy-hogy?
-Simán kijutottam volna, és meg is úszhattam volna, ha te nem vagy ott… nélküled és most egy ismeretlen elkövető lennék, de nem így alakult. Direkt küldött oda, hisz tudta, hogy a parancsnok nekem gyerekjáték lenne, de te már nagyobb gondot okoznál nekem, és talán meg is halnék…
-Okos!
-Azért ne dicsérd halálra, jó? Te is gondot okoztál, de nem haltam meg, vagy igen?
-Ki tudja!
-Héj!
-Mit akarsz azzal a személlyel kezdeni…
-Még nem tudom, de majd kiderül… most először is a mesteremet kell meglátogatnom, majd utána jöhet Tsuko… nézd a csillagok… gyönyörűek…
A lány kiszaladt a nyílt ég alá és mosolyogva nézte a holdat és a csillagokat, majd forogni kezdett. A férfi a lányt nézte és ámulva figyelte minden mozdulatát.
-Tényleg gyönyörű!
A lány kint elterült a földön és úgy nézte a csillagokat. Eszébe jutott egy dal és énekelni kezdett. A lánynak eszméletlenül szép hangja volt, a fák a hangjára ritmusosan hajladozni kezdtek s a barlangban lévő démon is csak némán, hallgatta, majd mikor vége lett a dalnak, akkor kilépett a lányhoz és leült mellé. Felnézett a csillagokra és a holdat figyelte, amely sokkal fényesebben ragyogott, mint szokott.
-Örül, hogy velem vagy!
-Hm?
-A hold istene örül, hogy velem tartasz az aquirokhoz… bízik benned, és azt érzem, hogy valamiért azt akarja, hogy mi ketten együtt lépjünk át egy gátat, amelyet az idő és a népek állítottak fel…
-Ezt nem nagyon értem, de szívesen veled tartok.
Tanabe felült és a démonnal szembe ült csak le újra. Egymást nézték, majd a lány a férfi homlokán lévő holdat megérintette. Ekkor a démon meghallotta a lány hangját a fejébe.
-Sesshoumaru! Mindenre emlékszem a tegnapi estéből… köszönöm, hogy olyan gyengéd és figyelmes voltál velem… bízok benned és remélem, hogy egyszer újhold nélkül is így érzel majd…
A démon döbbenten nézte a lányt, aki elveszi a kezét a homlokáról, majd mosolyogva ül vele szembe. Nem tudott megszólalni, pedig nagyon sok dolgot akart mondani. Először kínosan érezte magát, hisz lelepleződött és mérges volt, hisz hülyének nézték. A lány közelebb hajolt, majd egy gyengéd puszit lehelt a férfi szájára, majd felállt és magára hagyta a férfit. Sesshoumaru hamar magához tért, mert gyorsan felállt és utána ugrott a lánynak megfogta a kezét, és erősen visszarántotta. Ahogy a lány megpördült az ölébe zárta és belenézett a mélykék szemekbe.
-Ne nézz hülyének! Én csak…
-Tudom, ezért mondtam, hogy remélem egyszer újhold nélkül is ezt mondod…
-Te… alattomos vagy…
-Nem, csak szemfüles…
Nem tudta befejezni, hisz a démon megcsókolta a lányt és magához szorította. Már ez a csók kínozta azóta az este óta, hisz még egyszer akarta érezni a lány ajkait a magáén. Először gyengéden, majd egyre hevesebben csókolta a lányt, aki egy kis ellenkezés után visszacsókolt. Mikor megszakadt a csók, a férfi a lány nyakát kezdte el csókolni, de az aquir hátralépett.
-Örülök, hogy nem csak az újhold volt az oka a kedvességednek, de ezt még korainak tartom… bocsáss meg!
-Nincs semmi baj!
Majd a férfi eltűnt a lány szeme elől. Tanabe tudta, hogy valamilyen szinten megsértette a férfi érzéseit, így elég nagy bűntudata lett. Szomorúan lépett be a barlangba, majd várt és várt, de a szellem nem tért vissza, így álomba merült. Sesshoumaru jóval azután tért vissza, mint ahogy a lány elaludt. Lenézett rá, majd levette a prémet, és a lányra terítette. Nem haragudott rá, hisz teljesen megérti a nő érzéseit, de ez az elutasítás számára szokatlan volt. Leült, majd a tüzet nézve hamarosan ő is elaludt.
Másnap Tanabe ébredt hamarabb és azt vette észre, hogy valami meleg és puha veszi körbe, mikor magára nézett, látta, hogy a démon prémje van rajta. Elmosolyodott, majd látta, ahogy mellette alszik a démon. Óvatosan hozzáért, majd mikor látta, hogy nem reagál, akkor gyengéden magához húzta, és az ölébe fektette a démont. Mikor elhelyezkedett, ő is visszaaludt. Sesshoumaru csak órákkal később kelt fel és azt érezte, hogy valami puha van a feje alatt. Mikor kinyitotta a szemét az alvó lányt látta, ahogy felé hajol. Csak most tudatosult benne, hogy az aquir ölében alszik. Fel akart kelni, de Tanabe hangja felébresztette.
-Ne… olyan jó így!
-Jó reggelt!
-Neked is! Olyan mélyen aludtál, hogy azt sem vetted észre, hogy az ölembe fektettelek!
-Szóval te voltál?
-Ki más lett volna? Sajnálom a tegnap estit… én nem akartalak megbántani…
-Én már régen nem érzek olyat…
-Bánatot? Hisz az mindenkinek kell, hogy teljes értékű életet éljen. Lassan induljunk, mert még sok van hátra…
-Rendben!
Ahogy felkeltek és összeszedték a cuccaikat, el is indultak. Minden számításuk szerint holnap estére ott kell lenniük, hisz elég gyorsan haladtak. Tanabe tudta, hogy Sesshoumaru nem olyan könnyen fog bejutni a faluba, hisz akadály zárja el, de majd megpróbálja megnyitni. A következő két nap is eseménytelenül telt, hisz senki és semmi nem állta az útjukat. A kérdéses estére elérték a falu határát. A védőgát ott állt az erdő szélén, majd mikor közelebb mentek, akkor szikrák csaptak fel. Tanabe nagyot sóhajtott, hisz valahogy sejtette, hogy ez lesz.
Megharapta a kezét, amelyből vér kezdett el folyni, majd a földre csepegtette és elmotyogott egy kis szöveget, amit Sesshoumaru nem értett.
Mire kiejtette az utolsó szavakat, az akadály felemelkedett, majd mind a ketten bemehettek. Lassan és megfontoltan haladt a démon, hisz most egy fejvadászok által lakott terülten jár. A lány viszont teljesen nyugodt volt, majd egy fél óra gyaloglás után megállt az erdőben.
-Musho! Nincs értelme rejtőznöd! Én vagyok Tanabe…
A fák közül és a bokrokból 10 férfi és nő ugrott ki és mindegyik kezében fegyver volt. Ahogy ránéztek a lányra, majd a démonra, az nem jelentett semmi jót. Ez egy kicsit meglepte Tanabét, hisz ő itt a rangidős.
-Te nem lehetsz Tanabe! Ő meghalt az elmúlt küldetése során…
-Pedig én vagyok az!
-Bizonyítsd be!
-Te ostoba, akkor honnan tudtam volna a nevedet?
-Azt bárkitől tudhatod! A harcban, majd elválik, ki is vagy valójában…
Sesshoumaru már mozdulni akart, de a lány megállította és intett a fejével, hogy ne avatkozzon bele. Valahol megértette a démon, hisz most vissza kell szereznie az emberei bizalmát.
-Rendben! Egyszerre jöttök vagy egyedül?
-Te…
Egyszerre 5 férfi kezdett a lányra támadni, aki csak kitért a támadások elől, majd egy 10 perces értelmetlen harc után, leguggolt és úgy nézte a körülötte állókat.
„Most már elegem van, ideje, hogy megtudják, hogy a ki a vezetőjük…”
Tanabe felugrott a levegőbe, majd mindenki szeme elől eltűnt, és csak akkor jelent meg mikor két férfi háta mögött ért földet. Két-két rúgással ártalmatlanná tette őket, majd a maradék három fejvadászt, pedig egy-egy gyors ütéssel leütötte. Az 5 támadó aléltan feküdt a földön. A lány felállt és kellemesen ropogtatta meg a vállait. Ránézett maradék támadóra és elhúzta a száját.
-Hát így köszöntitek a falu egyik vezető fejvadászát. Tudom, hogy régen elmentem már, de azért nem olyan régen, hogy így fogadjatok! Talán a hajam zavart be, lehet… na várjatok!
Tanabe gyorsan összefogta a haját, majd a kezével eltakarta. Ekkor vette észre mindenkinek a szemében a felismerés lángját. Elégedetten engedte le a lány a kezét, majd a haját is kiengedte.
-Sajnáljuk Tanabe sensei! Nem akartunk rád támadni…
-Felesleges magyarázkodni! Ha visszaértem a faluba, akkor mindenkit várok az edzőterembe, majd ott elnézést kérhettek egy kis edzés keretében. Most pedig elmagyaráznátok, hogy mi a fene ez a nagy védelem?
-Miután elmentél, valaki gyengített a pajzson és rengeteg szellem tőrt be… szinte olyan volt, mintha direkt akarta volna, hogy itt pusztítsanak…
-Van egy sejtésem, hogy ki, de majd ennek utána járok! A sensei hol van?
-Otthon!
-Remek! Akkor induljunk!
Ahogy haladtak beljebb az erdőbe, Sesshoumaru szeme elé gyorsan termett egy falu, amelyben közel 150 démon és ember élhetett. Mindenki furcsállva nézte a lányt, aki kék hajjal legelöl megy és mérhetetlen nagy az önbecsülése. A mögötte lévő démon is felkeltette a figyelmet. A főtéren, Tanabe megállt, majd várt, hisz tudta, hogy a mestere másodperceken belül itt terem. Nem is csalódott benne, hisz nemsokára egy füst jelent meg, majd kilépett egy öregebb démon, aki elég nagy termetű volt. A dagadó izmai is csak jóhiszemmel fértek bele a kimonóba. A férfinak markáns arca volt és vastag szemöldöke. Az arcán két hatalmas vágás éktelenkedett és a szemei is bölcsek és kimértek voltak. Mikor meglátta a lányt, akkor először nem reagált, hanem karba tett kézzel állt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
