|
7. rész
2008.04.14. 13:31
7. rész: A bizalom jele
A lány mikor felnézett, akkor az arany szempárral találta magát szembe. Mélyen belenézett a démon szemébe és semmi kétsége sem a felől, hogy nem fogja bántani. Nagyot sóhajtott, majd kibújt az ölelő karokból és zavartan makogni kezdett, hogy sajnálja, és hogy csak hirtelen felindulásból ölelte meg. A démon most elsőször őszintén elmosolyodott, ahogy a lány zavarodottságát figyelte.
Lassan beindultak, majd a lány szobája előtt elbúcsúztak és mindenki ment pihenni. Tanabénak soha nem volt olyan nyugtalan álma, mint a mai éjszakáé. Egy kisebb falut látott, ahol nagy volt a nyomor és az éhínség, de boldogak voltak az ott élők. Valaki viszont, akinek nem látta az arcát sunyin megbújva köztük élt, közben, pedig gonosz gondolatok ékelődtek bele a fejébe.
„Meg kell ölnöm… meg kell ölnöm… nem jöhet ide… meg kell ölnöm!”
Ezek a gondolatok voltak a férfi fejébe. Tanabe lihegve ébredt a kora hajnali órákban, majd mikor látta, hogy biztonságos helyen van, akkor visszafeküdt, de nem tudott visszaaludni, így felkelt és megzuhanyozott, majd magára terítve a köntöst kiállt az erkélyre. Onnan nézte a nap első sugarait, amely beszökött a szobába. Valamiért nyugodt volt és mintha a boldogság apró lángja is belé öltözött volna egy kis időre. Úgy érezte, most életében elsőször, hogy valahova tartozik, és boldogsággal töltötte el. Tudta, hogy meg kell találnia a népét és a családját, amely valahol itt él Japánban. Hallotta, ahogy az ajtó kinyílik mögötte, de most nem akarta elszakítani a tekintetét a naptól, így csak akkor érezte meg a démon auráját, mikor már benn volt a szobába.
Sesshoumaru halkan benyitott a lány szobájába, hogy ne nagyon keltse fel, de mikor belépett látta, ahogy a lány abban a vékony kis köntösben ott áll az erkélyen. Ahogy a nap sugarai áthatoltak a vékony anyagon, látatni engedték az aquir csodálatos testét. A démon nyelt ez nagyot, majd közelebb lépett a lányhoz, aki még mindig nem fordult meg.
-Jó reggelt! Indulnunk kéne?
-Még nem, de meg akartalak nézni, hogy…
-Miért akartál látni Sesshoumaru?- fordult meg a lány
A démon egy kicsit meglepődött a kérdésen, hisz még maga sem tudta, hogy miért akarta a lányt ilyen hamar látni. Valahogy azt érezte, ahogy elment az ajtaja előtt, hogy be kell jönnie, és látnia kell a lányt, mert ha nem, akkor valami hiányozni fog neki. Nem tudott rá válaszolni, így csak nézett rá a lányra, aki egyre közelebb lépett hozzá.
-Miért akartál látni Sesshoumaru?- ismételte
-Nem tudom! Csak akartalak!
-Miért? Miért vagyok én annyira fontos neked vagy bárkinek?
-Nem tudom, hogy mások mit éreznek és nem is érdekel, de engem… valahogy izgatod a fantáziámat… nem tudom, hogy miért kellett idejönnöm, de ide kellett és ezen nem tudok változtatni.
-Bízhatok benned Sesshoumaru?
-Igen!- majd érezte a lány teljes közelségét.
A démon nyelt egy nagyot és csodálkozva nézte a lányt, aki vágytól csillogó arccal nézett rá. A lány hozzápréselődött a férfi testéhez és a kezeit az arcához emelte és megsimogatta. Sesshoumaru nem értette ezt a reakciót, hisz nem régen még pofon vágta őt.
-Sajnos én tudom, hogy miért jöttél ide…
-Miért?
-Tegnap újhold volt és minden újhold utáni nap vonzok minden férfit, és sajnos én is vonzódom hozzájuk, de… én nem… nem szabad… Bízhatok benned Sesshoumaru?
-Igen!
-Akkor is, ha mindenáron a tiéd akarok lenni? Mert elhiheted, hogy az ilyen napokon bármit megteszek azért, hogy legyek valakivel… régen a mesterem bezárt a sufniba, hogy nem kerüljek senki közelébe… ellen tudsz majd állni?
-Hát… megpróbálok!
-Az nekem nem elég!- mondta, majd közelebb hajolt a démonhoz és teljes felső testévvel hozzápréselődött.
Sesshoumaru érezte a felső testén a lány kerek és formás melleit, mitől feléledt benne a vágy, amely mindig is kínozta, ha erre a lányra nézett, de mikor látta, hogy a lány közeledik, eltolta magától, majd leültette az ágyra.
-Ma nem megyünk sehova, és te végig itt maradsz… bezárva… lehet, hogy én ellen tudok neked állni, de mások nem, így jobb, ha itt maradsz! Én itt leszek az ajtó előtt…
-Köszönöm Sesshoumaru!
-Nincs mit köszönni! Egy kislány nem gyengítheti el a katonáimat és engem sem…- mondta ki erőltetve, majd elszakította a lányról a szemét és kilépett a folyosóra.
Ahogy kilépett már két férfi is ott álldogált a folyosón és az ajtót nézte. Mikor Sesshoumaru elküldte őket, akkor morcosan, de szót fogadtak. A férfi hozatott egy széket, majd leült az ajtó előtt. Egy fél óra múlva Takashi is megjelent és be akart menni Tanabe szobájába, de a nagyúr erőteljes kiáltására visszavonult és csak állt a nagyúr mellett. A démon nagyúrnak meg kellett hagyni, hogy ennyi férfit nem látott ezen a folyosón, mint most. Mindenki ott akart tenni valamit, ahol a lány szobája volt. Ekkor hozta Keo az ebédet, majd mikor Sesshoumaru átvette tőle a tálcát, akkor megkérte, hogy a férfiakat tartsa kinn, míg odaadja az ételt a lánynak. Ahogy belépett, majdnem elejtette a tálcát, hisz a lány ott feküdt az ágyon és haja kiengedve terült szét, a vékony kis takaró rátapadt a testére, így eszméletlen alakot kölcsönzött neki. A férfi elindult az ágy felé, majd letette a tálcát.
-Tanabe! Itt az ebéd!
-Köszönöm!
Ahogy felült a lány lecsúszott róla a takaró és a fedetlen mellei előtérbe kerültek. A lány nem zavartatta magát, de a férfi megfogta a takarót, és a lányra terítette. Nézte, ahogy a lány csöndben megeszi a levesét, de még soha nem látott senkit ilyen kívánatosan étkezni. Minden korty után a férfi vágya is fokozódott, hogy ellen tudjon állni, elfordított a tekintetét és a párnákat nézte tovább.
-Most már értem, hogy milyen nehéz lehetett a mesterednek…
-El sem tudod képzelni… a falusi fiúk képesek voltak az egész sufnit szétszedni, hogy velem legyenek…
-Kisebb korodban is ez volt?
-Valamilyen szinten igen! Azokon a napokon mindig több fiú barátom lett, de nem nagyon izgatott a dolog, hisz azt hittem, hogy valami érdekeset tettem, amivel felhívtam a figyelmet. Mikor kezdtem érni és korosodni, akkor már tudtomra is adták, hogy mit szeretnének. Az elején meg is rémültem, de beletörődtem, hisz nem élhetek mindig apácaként… minden újhold után elszöktem, és valamilyen elzárt helyet kerestem, de mindig megtaláltak és soha nem tudtam kellően elmenekülni, ekkor kértem meg a mesteremet, aki bezárt. Az elején még sérelmeztem, de a végén nagyon mulatságos volt…
-Mulatságos?
-Igen! Képzeld csak el, hogy be vagy zárva egy sötét helyre és kis lyukakon keresztül nézheted a környezetedet… mit látsz? Azt, hogy a mesterem ott áll a sufni előtt és egy fadarabbal veri a fiúkat, akik ki akarnak hozni…
-A mestered is férfi volt?
-Igen! Az első alkalmakkor azt hittem, hogy csak velem egykorúakra, de most már tudom, hogy bárkire érvényes, legyen az ember, vagy démon. A mesterem egyszer elárulta, hogy újhold előtti éjszaka imádkozni kezd, hogy ellen tudjon állni, és mindent megtesz, hogy ne rám kelljen gondolnia… féltett is mikor elvállaltam ezt a munkát, hisz ha kések, vagy elkapnak, akkor bele esik az újhold éjszakája is… így alakult…
-Kérdezhetek egy személyeset?
-Igen!
-Kapott már el valaki?- nézett a lány szemébe
-Ha arra vagy kíváncsi, hogy voltam-e már valakivel, akkor nem! A munkám miatt sokszor kellett volna lennem, de valahogy mindig hamarabb halt meg a személy a kívántnál… soha, de soha nem hagytam magam… az újholdat követő nappal magam is kívánom a férfiakat és mindent meg tennék érte, hogy lehessek velük, de soha nem visz rá a lélek… lehet, hogy viccesnek hangzik, de az igazira várok.
-Nekem annak tűnik, de a lányok máshogy gondolkodnak…
-Nem! Nagyon hasonlóan, csak egy kicsit romantikusabbak vagyunk, mint ti férfiak. A teremtő hasonló embereket alkotott, csak az érzéseik változtak meg. A férfiaknak mindig is az volt a feladatuk a teremtő szerint, hogy a nőket védjék…
-Bölcsen gondolkodsz!
-Mit vársz! Aquir vagyok…
Ezen elnevetgéltek egy kicsit, majd mikor végzett a lány, akkor a tálcát letett és a férfira nézett.
-Sesshoumaru! Megvárnál, szeretnék sétálni egyet…
-Kínálni magadat? Azt már nem!
-Kérlek!
-Rendben, de veled megyek…
A lány kiszállt az ágyból, majd gyorsan magára vett egy szép kimonót, majd felkötötte a haját. Már nem takarta a haját, hisz most már büszke volt a kilétére és ezt nem is szándékozta tovább titkolni. A férfi neki háttal állt, majd mikor végzett, elindultak a kertbe sétálni. A démon jól sejtette, hogy nem lesz nyugalmas sétájuk. Mindenhol férfiak mászkáltak, hol egyedül, hol csoportosan és a lány felé integettek. A lány nagyon élvezte, de türtőztette magát. Megálltak a fa alatt, majd a lány lehajolt a sírokhoz és az út alatt gyűjtött virágokat rátette. Gyorsan elmondott egy imát, majd indultak is tovább. Egy kisebb tavacska mellett álltak meg legközelebb. A lány bokáig belegázolt a vízbe, majd nevetve lubickolni kezdett a lábával. A nyugati nagyúr unottan nézte a lány tevékenységét, de a lelke mélyén elzárva egy kis rekeszben érezte, hogy boldog. Maga sem tudta volna megmondani, hogy miért érzi ezt a végtelen nagy békét és boldogságot, ha a lányra néz, de ezt érezte. Utálta magát emiatt, hisz soha nem voltak neki gyenge érzelmei. A merengéséből a lány kíváncsi tekintete szakította ki.
-Mi van?
-Nagyon elgondolkoztál valamin…
-Ahhoz neked semmi közöd…
-Ez igaz! Sesshoumaru…
-Hm?
-Van valami, amit nem árultam el…
-Mi lenne az?
-Azt, hogy ennek a napnak még nincs vége és… hát este lesz a… legrosszabb…
-Amennyiben?
-Akkor, tényleg mellettem kell lenned, mert akkor nem leszek önmagam…
-Sose vagy önmagad…
-Héj! Ez csúnya volt, de most nem ez a lényeg! Ha tényleg aggódsz miattam, és védeni akarsz, akkor gyere 8-ra a szobámba… majd meglátod, hogy nem vagyok önmagam…
Pár óra múlva felmentek és készülődni kezdtek. Az idő 7 óra fele járhatott, amikor Sesshoumaru elhatározta, hogy meglátogatja a lány és megnézi, hogy milyen lehet, ha nem önmaga. Valamiért felkeltette a kíváncsiságát. Felöltözött, majd elindult a lány szobája felől, ahol legnagyobb csodálkozására egy kisebb sereg férfi állt, mindenkin szinte alig volt ruha és úgy viselkedtek, mint egy csapat kölyök, akinek édességet adnak. Közelebb ment és ekkor ő is megérezte azt az ellenállhatatlan illatot, amely a lány szobája felől jött. Mindenkit arrébb küldött, majd benyitott a szobába és az ajtóba mindenkit elküldött.
-Azonnal takarodjon vissza mindenki, ahonnan jött… ma ő az enyém…
Erre mindenki szomorúan elindult ki-ki a maga útján. Egy pár perc múlva már teljesen üres volt a folyosó. A férfi elégedetten bólogatott, majd bezárta maga mögött az ajtót. Ahogy megfordult, alig jutott szóhoz. A lány ott állt előtte és a kék szemei, most sárgán ragyogtak és a haja is hosszabb lett. Az idomai még nagyobbak lettek, így a mellei már akkorát voltak, hogy a férfi nagy kezébe elfértek volna. A lányon, egy selyem anyag volt, amely éppen csak takart belőle valamit. Ehhez a látványhoz hozzátartozott az a mérhetetlenül kellemes illat. A lány egész testét egy halvány kék derengés vette körül.
-Köszönöm, hogy eljöttél… látod, mondtam, hogy nem magam leszek! Most még értelmesen tudok beszélni, de 10 perc múlva már nem garantálom és azt sem, hogy épségben megúszod te is… mindent megteszek, hogy veled lehessek…
-Mire vársz még?
-Ostoba… nem akarok senkivel lenni… kérlek… ott van egy kötél az asztalon. Lefekszem, te, pedig kötözz ki…
Sesshoumaru szót fogadott, majd ahogy felemelte a kötelet és az ágyhoz kísérte a lányt, elkezdte a kezeit kötözni. Csak az egyik keze volt még lekötözve, mikor a fejvadász szeme teljesen sárga lett és elvesztette belőle az értelmiség utolsó lángját is. Örülten kapott Sesshoumaru nyaka után, aki elvétette, így a lány kezei között volt. A lány egy csintalan mosolyra húzta a száját, majd megcsókolta a férfit. Sesshoumaru soha nem emlékezett olyan lágy és olyan vágykeltő csókra, amelyet ettől a lánytól kapott. Ő is visszacsókolt, majd lefektette a lányt és elkezdte csókolgatni a lány nyakát, de ekkor eszébe jutott az aquir, aki kérte, hogy csak akkor lehessen egy férfival, ha azt szereti is. Nagy erőfeszítésébe került, de kiszakadt a lány selymes nyakának érintéséből és lekötözte a másik kezét is. Tanabe elkezdett nyögni és rángatta a kezeit, hogy kiszabaduljon és közben az őt körülölelő aura is egyre hevesebben kezdett el áramlani. A férfi leült mellé és a kezeit a lány homlokára tette, mire egy kicsit kezdett megnyugodni. Mikor viszonylag nyugodt volt, akkor megcsókolta gyengéden a lányt, majd ránézett.
-Nagyon remélem, hogy erre nem emlékszel majd… gyönyörű vagy Tanabe… most aludj!
A lány, mintha parancsot teljesített volna, mert becsukta a szemeit, majd pár pillanat múlva már aludt is. A férfi egy darabig ott ült mellette, majd ő is elálmosodva elaludt.
Másnap reggel a démon az első madárcsicsergésre ébredt. Nagyon meglepődött, hisz ő soha nem szokott aludni, hisz nem tartja fontosnak, de most valahogy kipihent és energiában gazdagnak érezte magát. Mikor ránézett a lányra, nagyon megijedt, mert a kötelek üresek voltak és a lány is hiányzott. Gyorsan felállt és már indult volna ki, mikor a fürdő ajtaja kinyílt és egy törölközőbe csavart lány lépett ki. A kék haja a lány egész testét körbefogta. Tanabe éppen akkor lépett ki az ajtón, mikor a démon éppen a keresésére akart indulni.
-Jó reggelt! Sajnálom, hogy nem szóltam, de aludtál, és nem akartalak felkelteni…
-Jó reggelt! Mikor szabadultál ki?
-Talán a kora hajnali órákban, de akkor már normális voltam… köszönöm szépen!
-Emlékszel valamire a tegnap estéből?
-Nem, miért?- hazudta a lány, pedig minden szavára és tettére emlékezett, amit a férfi tett.
-Semmi! Ma indulunk?
-Igen! Ahogy elkészült indulhatunk is!
-Remek, akkor gyorsan lefürdök, majd indulhatunk is!
A férfi gyorsan kiment a szobából, majd magára hagyta a készülődő lányt. Tanabénak rendkívül jó kedve volt, hisz valamit hallott, ami boldogsággal töltötte el a szívét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
