|
6. rész
2008.04.14. 13:31
6. rész: A hatalom ébredezése
-Most eltemetem a szüleimet, amit ti kegyesen kiállítási tárgynak raktatok ki, de azt ne várjátok, hogy visszajöjjek! Ha még egyszer meglátlak titeket a közelembe, vagy a népem közelébe, darabokra szedlek titeket! És te sem állítasz meg, te korcs kutya!- mondta, de ez már nem a lány hangja volt, hanem egy sokkal mélyebb és bölcsebb nőé
Azzal még egy erőteljes hullámot bocsátott ki agából és hátralökte a két döbbent férfit. A lány elindult és csorgó könnyeit nyelve vitte a szüleit. A két férfi tisztes távolságba követni kezdte.
A lány egészen a kis kertig ment, majd mikor látta, hogy többen is állnak ott és őt nézik, letette a testeket, majd egy fa alatt megállt. Ránézett egy katonára.
-Azonnal hozz egy ásót!
-De…
-NINCS SEMMI DE, TE NYOMORULT DÉMONFATTYÚ!
A katona rögtön elment és pár perc múlva hozta is az ásót. A lány kitépte a kezéből, majd el kezdte ásni a két gödröt. Egy fél óra múlva már mind a két sír készen volt. Belefektette a két holtestet, majd beásta a gödröket, közben azt nézte, hogy mennyien nézik a tevékenységét. Elég szép számmal álltak már ott. Nem érdekelte, csak az, hogy a szülei békében nyugodjanak és nem egy vitrinbe. Ez annyira felidegesítette, hogy a kezében lévő ásó lángra lobbant. Ez sem érdekelte, befejezte a sírok betemetését, majd eldobta a szenesedett ásót. Lerogyott a sírok mellé, majd imára fogta a kezeit.
-Aquir vagyok, de sajnos nem ismerek egy hold imát sem! Kérlek Hold isten, adj egy esélyt, hogy aquirokhoz méltan temethessem el a szüleimet.
Ekkor a lány körül beborult az ég és csillagok jelentek meg, majd megjelent a hold is, amely most szomorúan tekintett le a gyermekére. A lány érezte, ahogy a szavak jönnek a szájára.
-HOLD MI FELETTÜNK RAGYOG, ÉS VÉDELMET NYÚJT GYERMEKEINEK, AZ AQUIROKNAK… KÉRLEK, FOGADD BE A LÁNYOD ÉS FIAD, AKIK DICSŐ HALÁLLAL HALTAK ÉRTED, NAGYURAM!
A lány feletti hold ragyogni kezdett, majd elhomályosult, végül eltűnt és a csillagos ég is. Mikor minden jelenség a feledésbe merült a lány felállt és megsemmisült arccal elindult a kapu felé. Senki nem mert az útjába állni, csak két férfi. Takashi és Sesshoumaru megálltak a lánnyal szembe és nézték, ahogy pár méterre megáll tőlük és felemeli a fejét. A szemeibe a teljes ürességet lehetett látni.
-Tanabe! Kérlek, állj meg, mi nem…
-HALLGASS! LEMÉSZÁROLJÁTOK A NÉPEMET, ÉS MÉG PARANCSOLGATTOK IS? TI CSAK EGY GYENGE UTÁNZATAI VAGYTOK MINDANNAK, AMILYEN A NÉPEM MAGA!
-TANABE! FOGD BE A SZÁD ÉS HALLGASS MEG!- ordított a nyugati nagyúr
-Már mondtam neked egyszer, hogy ne álljatok az utamba! Mond, mit akarsz és takarodj az utamból!
-Ne merj így beszélni velem, még én vagyok nyugat ura…
-Ez igaz! De ha nem tudnád, te is egy magamfajtának a tudását ismered, nem? Szóval ki hallgasson kettőnk közül? Mit akarsz?
-A nagyuram, csak azt akarta mondani, hogy nem mi öltük meg a szüleidet… egy nap, valamikor 800 évvel ezelőtt egy szekér állt meg a kapuba és a két test benne feküdt! Sesshoumaru nagyúr, akkor még nem is élt. A szekérben egy üzenet is állt, amely azt mondta, hogy e két test a legenda teremtői és a jövőben jelentőséggel bírnak, így őrizzük meg őket…
-DE EGY VITRINBE? MIT SZÓLNÁL HOZZÁ, HA TÉGED IS EGY 800 ÉVRE VITRINBE ZÁRNÁLAK! SZÁNALMASAK VAGYTOK!
-Tényleg hibát követtünk el ezzel, de más nem jutott eszünkbe… a levél azt is írta, hogy a legenda itt növekszik, ebbe a világba, de ha megtalálja, akkor megöli. A levél írója egy aquir volt.
-Remek! Akkor már nem csak a démonok, hanem a fajtám is ellenem van… Köszi, hogy elmondtad, de most…
-Nem mehetsz el, míg az erőd fel ne ébredt teljesen…- mondta Sesshoumaru
-Felébredni?
-Igen! A hullámok és a hold, amit az előbb műveltél, azt jelenti, hogy az erőd felébredt egy hirtelen emlék és sokk hatására.- mondta a nagyúr
-Aranyos, hogy aggódsz, de nekem jobb, ha mindenkitől távol maradok…
-Itt maradsz és kész!
-Miért is tennék ilyet?
-Mert szükséged van rám és fordítva is igaz…
-Neked minek kell a segítségem?
-Megtalálni a várost…
-Hát azt felejtsd el! Beengedni egy démont a városomba…
-Segíteni akarok visszaállítani a hatalmat és a biztonságot is…
-Miért?
-A hatalomért! Ha egy aquir falu mellettem van, akkor senki nem lesz olyan hülye, hogy megtámadjon…
-Démon! Rendben maradok, de nem alszok egy fedél alatt egy démonnal sem…
Pár óra múlva már mindenki az útjára ment, csak a lány maradt a fa alatt, ahol a szülei fekszenek. Nekidőlt a fának és a térdein pihentette a fejét. Mindenki kikerülte, mikor érezték a lány felől érkező aurát. A nagyúr is a kert másik végén ülve nézte a lányt, aki teljesen magába roskadva ül és eresztgeti az erejét. Nem érzett szánalmat, sem haragot, hisz valahol megértette a lány érzéseit. Hihetetlen módon még haragot sem, mert olyan rondán és lebecsmérlően beszélt vele.
Napok teltek el, de a lány szinte meg sem mozdult. A nagyúr is az ideje nagy részét kint töltötte és a lány figyelte, aki egyre fáradtabban ült és a sírokat vigyázta. A kapott kajákat, amiket a szolgák adtak a lánynak, visszautasította és nem fogadott el semmit, csak vizet. Sesshoumaru érezte, ahogy a lány ereje vészesen fogy, és már arra sincs elég ereje, hogy felálljon. Egy nap reggelt a nagyúr kint ült, mikor látta, ahogy a lány oldalra dől. Odaszaladt hozzá és látta, ahogy a lány csendesen alszik. Felültette, majd leült mellé. Egy pár óra múlva Tanabe elkezdte nyitogatni a szemeit, de nagyon le volt gyengülve.
-Miért nem eszel?
-Mi?- Lepődött meg a lány, aki csak most vette észre a mellette üllő férfit.
-Miért nem eszel?
-Az egyen az én gondom… te meg miért segítesz?
-Én ugyan semmit nem tettem, csak ide ültem a kedvenc fám alá, csak sajnos napok óta valaki elfoglalta.
-Vicces vagy! Te nem vagy olyan, mint azok a démonok…
-Te azt honnan tudod?
-Láttam őket! Olyan gyilkolási vágy és kegyetlenség csillogott a szemükbe, amilyet még soha nem láttam…
-Én is kegyetlen vagyok, és néha élvezek ölni…
-Az lehet, hisz démon vagy, de a szemed nekem nem hazudik…
-Miért nem hagyod őket itt és alszol bent?
-Mert már napok óta figyel valaki, a sötétben jár és ismerős a mozgása… egy fejvadász… vadásznak rám és azzal, hogy benn vagyok, csak nagyobb gondot okozok…
-Ahhoz képest, hogy aquir vagy, elég ostoba! Miből gondolod, hogy gondot okozol… valahonnan tudomást szereztek rólad…
-Tudom! Pár nap múlva elmegyek a mesteremhez, és tanácsot kérek tőle…
-Veled megyek!
-Erre semmi szükség…
-Mondtam, hogy segítek.
-Tudok ellenkezni?
-Nem!
-Jól van, akkor ma benn alszom, de holnap indulunk…
Tanabe felállt Sesshoumaruval együtt, majd elindultak be a palotába. A lány nem szólalt meg, hisz nem volt mit mondania. A férfi csendben nézte, ahogy a lány büszkén s gyengén lépdel mellette. Mikor beértek a palotába. Tanabe felment a szobájába, majd ledűlt aludni. Pár óra múlva mikor kinyitotta a szemét, akkor vette észre, hogy étel van az ágya végébe. Mindent megevett, sőt repetát is kért. Mikor azzal is végzett, magára kanyarintott egy köntöst, majd kilépett az erkélyre. Már javában éjszaka volt, mikor felkelt, így a kellemes éji szellő megcirógatta az arcát. Felnézett és látta a holdat, ettől valamilyen béke járta át a testét.
-Ne aggódjatok! Nemsokára hazaérek és vigyázok rátok! Újhold van, holnap hosszú napom lesz!
Mintha a hold értette volna, mert elkezdet fényesebben ragyogni. Erre a lány elmosolyodott, majd a szeme a sírokra vetült.
Észrevette, hogy valaki a sírok környékén mozog, de ilyen messze és sötétben nem látta teljesen tisztán. Gyorsan leugrott az erkélyről, majd elbújt egy közeli bokorba, hogy az idegen ne vegye észre. Tudta, hogy a szagát sem fogja megérezni, mert felé fúj a szél. A fa árnyékában egy férfi térdelt.
-A családom ígéretet tett, amit beteljesítek, mivel ez volt apám utolsó akarata. Vigyázok a lányukra!
Tanabe felismerte a nagyúr hangját, majd azt vette észre, hogy a férfi homlokán lévő félhold megcsillan. A lány önkéntelenül felállt és kilépett a bokrok takarásából, ekkor fordult meg a démon és a lány döbbent szemeibe nézett. Ő maga is felállt és közelebb lépett a lányhoz, aki kikerekedett szemekkel nézett rá.
-Mi…
-A kutyadémonok mindig is az aquirok pártján voltak… az apám halála előtt megígértette velem, hogy ha találkozok a legendás lánnyal, akkor segítsek neki mindenben…
-Miért nem mondtad ezt eddig? Akkor nem…
-Mérges voltál, hisz megölték a családod, és még el sem temettük… valahogy megérdemeltem a szidalmaidat!
A lány szemeiből mára már sokadszorra kezdtek el hullani a könnyek, majd a férfi karjaiba vetette magát. A démon nagyon meglepődött a lány közeledésén, hisz soha nem tapasztalt ilyet. Félően és bizonytalanul ölelte át a lányt, aki még keservesen kezdett el sírni, hisz most tudatosult benne, hogy feleslegesen ordított és szidta Sesshoumarut, hisz ő mindig is vele volt. Utálta az összes démont, de valahogy ezt a férfit nem tudta utálni. Érezte, hogy biztonságos mellette. Bízott benne, és ha nem lenne mellette, akkor a hold istene már tett volna valamit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
