|
4. rész
2008.04.14. 13:30
4. rész: Elegem van!
Megfogta a kilincset, majd halkan kopogott az ajtón. Hallott egy morgást, majd kinyitotta az ajtót. Ahogy belépett felnézett és egy gyönyörű szobát pillantott meg. Mindenhol drága selymes és bútorok voltak és a fal mellett egy kisebb szentély is állt, amelyen füstölők égtek és egy férfi képét látta. Ekkor hallotta meg a férfi hangját maga mellől. Oldalra nézett és a férfit pillantotta meg. Nem hajolt meg, sőt még magasabbra húzta az orrát.
-Légy tisztelettel az urad iránt!
-Ha jól tudom, akkor nem vagy az uram… felfogadtál, de ez nem azt jelenti, hogy egyúttal a szolgád is vagyok…
-Pedig az vagy!
-Jó vicc!
-Miért takargatod magadat?
-És te miért követeled, hogy mutassam magam… mindenkinek vannak titkai… nekem is…
-Addig, amíg nekem dolgozol, addig neked nincs semmilyen jogod és titkod…
-Igazán, akkor felejtsük el egymást…
-Még nem mondtam vissza a körözést…
Tanabe hangosan el kezdett nevetni, majd mikor látta szellem értetlen képét, még jobban rákezdett. Percekig tartott a röhögése, amit a szellem ideges kiabálása szakított félbe, de még így is kuncogott a lány. Tanabe lassan lenyugodott, majd sóhajtott egyet és beljebb lépett, közben a szobát vette szemügyre.
-Engem nem tudsz azzal zsarolni, hogy köröznek… az életem egy nagy körözés, ha nem bánod, hogy ezt mondom. Mindig is futottam valami vagy valaki elől, nem számít még egy üldöző…
-Könnyen veszed az életed, mikor annyira értékes is lehet…
-Jaj nagyuram, ne kezdjen nekem prédikálni az élet szépségéről, mert rosszul leszek. Próbáltam élni, de nem ment… nem nekem találták ki… nem ide való vagyok…
-Akkor te minek élsz?- közben leült az ágya szélére.
-Hogy minek?- nézett vissza a szellemre, majd szembefordult vele- Jelenleg a harcnak, de valahogy azt érzem, hogy magasabb céloknak is… azt ne kérdezd, hogy az mi, mert fogalmam sincs…
-Akkor te minden szívfájdalom nélkül ölsz?
-Ne értsél félre… nem vagyok egy hatalommániás nagy egojú elmebeteg, aki mindenkit, aki vele szembe sétál, azt megölöm… én akkor ölök, ha megbíznak vele…
-Vigyázz a szádra!
-Aha…- mondta, majd sokat sejtető mosolyra húzta a száját - Amúgy minek hivattál ide?
-Szórakoztass!
-MI? ÉN NEM VAGYOK JÁTÉKSZER!
-De az vagy!
-Na azt várhatod!
Tanabe hátrálni kezdett, de egyszer csak nem látta maga előtt a férfi, ekkor ütközött valaminek. Mikor hátranézett, akkor pillantotta meg az arany szempárt, akik kívánatosan néznek le rá. A lány próbált szabadulni, de nem tudott. A férfi erős kezei lefogták, majd érezte, ahogy a férfi félretolja a kimonó nyakát és belecsókol a nyakába. Kiáltozni kezdett, de tudta, hogy senki nem siet a segítségére. Elkezdet rúgkapálni és a kezeit akarta kitépni, de sehogy nem ment. A férfi erősen beleharapott a lány nyakába, amely miatt vérezni kezdett. Tanabe hirtelen kirántotta a kezeit, majd megfordult és a lendülettel együtt egy hatalmas pofont adott a szellemnek, aki ettől elfordította a fejét. Mikor felnézett az arca vörös volt, úgy, mint a szemeit. Látta, ahogy a lány könnyes szemmel hátrál.
-TE UTOLSÓ NYOMORULT KUTYAIVADÉK… MIT KÉPZELSZ KI VAGY?
Tanabe azzal a lendülettel szellemgömbbé alakult és kirepült az ablakon. Gyorsan elsietett a szobájába, majd magára húzta a harci ruháját és felvette a fegyvereit, majd kilépett az erkélyről. Puhán ért földet, majd indult is azzal a lendülettel. Folytak a könnyei és a szépen megcsinált haja is kezdett kibontani. Nem volt rá ideje, hogy eltakarja a nem szokványos haját, de most ez sem érdekelte. Vitte magával a köpenyét, amelyet futás közben terített magára. Elszaladt az edzőterem mellett, ahol mindenki felfigyelt egy ismerős szépségre, akinek hosszú kék haja szállt vele együtt. Mindenki égi tüneménynek, egy illúziónak vélte, kivétel egy démont, aki döbbenten nézett a lány után. Tanabe szélsebesen rohant, majd megállt a várfalnál és az egyik katona felé indult.
-Katona?
-Igen?
-Add át az üzenetem Sesshoumaru nagyúrnak! Azt üzenem, hogy rám uszíthatja az összes korcs seregét, akkor sem leszek a semmilye, ja és mond meg neki, hogy megcsókolhatja azt a formás seggemet…
-Na de…
-Viszlát!
Tanabe elrohant, használhatta volna a szellemgömb formát, de sajnos nem tudott abba a formába tartósan utazni, ahhoz, hogy ez kivitelezhető legyen mást, kellene előhívnia, amit még nem akart. Gyorsan, szinte szélsebesen futott és mikor végleg kiért a városból, megállt és koncentrálni kezdett. Körülötte kék fény kezdett égni, majd egy kis lángformává alakult és úgy utazott tovább.
Eközben Sesshoumaru dühöngeni kezdett és elhatározta, hogy ha újra látja ezt a nőt, akkor darabokra tépi, ekkor kopogtak nála és az egyik legjobb harcosa és parancsnoka lépett be. Látta, hogy nagyura őrjöng, de nem habozhatott tovább.
-Nagyuram! Sajnálom, hogy most zavarok, de láttuk a nőt elrohanni a kapu felé…
-Tudom és indulok is utána…
-Várj nagyuram! Ki ez a nő?
-Takashi, most ez nem a legjobb idő erre, hogy…
-Tudsz róla valamit, vagy csak annyit, hogy fejvadász és Tanabénak hívják?
-Megint olvasol a gondolataimban? Igen csak ennyit tudok róla… talán te…
-Igen és sokkal többet tudok róla! Az igaz, hogy fejvadász, de nem démon…
-Mi?
-A démonokkal egyenértékűek, de sokkal nemesebb fajból való… ő egy aquir. A démonok létezése előtt éltek ezen a világon, de mára már kihaltnak kellett volna lenniük. Ők adták a tudást a démonok kezébe és erőt adtak nekik a harchoz, de elárulták őket és a démonok összefogva, kiirtották őket. Elméletileg neki is halottnak kellene lennie. Kinézettre, semmire nem különböznek egy démontól, csak a füleik kisebbek és a szemük kék…
-Az egy dolog, hogy kék szeme van, de neked is az van…
-Igaz nagyuram! Szól egy legenda egy kivetett lányról, aki magányosan járja az utat, és a helyét keresi. Ez a lány egy aquir, de nem egy közönséges fajtából… ez a lány a hold úrnője…
-Annak a holdnak?
-Nem nagyuram! Létezik Japánban egy hely, amely mindenki szeme elől takarva van, ezt a helyet nevezik Holdnak, hisz olyan tiszta és erkölcsös, ahol csak aquirok élhetnek… ennek a lány kék haja van, amely egyértelmű jel a jóslatra. Fontold meg, hogy mit cselekszel nagyuram… ha segít neked, akkor megtalálhatod ezt a várost…
-Egy frászt! Kinyírom, ahogy meglátom! Most ha megbocsátasz!
Sesshoumaru szellemgömbbé alakult és kirepült az erkélyen. Mikor elérte a külső várfalat, újra testet öltött és gyalog folytatta az útját. Ahogy átment a várfalnál, egy katona állította meg és átadta a nő üzenetét. Sesshoumaru ekkor olyan mérges lett, hogy a teste körül vörös aura jelent meg. Elkezdett rohanni a lány illata után.
Eközben Tanabe szépen haladt előre. Nem gondolkodott csak menekült, mert nagyon jól tudta, hogy a nagyúr utána fog jönni és nem kegyelmez neki. Nem is bánta volna, hisz nem érezte magát jól ebben a világban, egyedül az éjszaka jelentett neki menekülést és békét. Egy kisebb tisztáson pihent meg, majd mikor alakot öltött, gyorsan leroskadt a földre és a virágokat szemlélte. Nem érezte, hogy valaha is akart ide tartozni, de mióta az eszét tudja itt élt, ezen a világon. Valahogy ha erre gondolt, akkor végtelen űrt és szomorúságot érzett. Visszaemlékezett a gyermekkorára, mikor vidáman rohangált a kertbe, mikor kijött a mestere és megütötte. Elkezdte korholni, hogy miért nem takarja el a haját, hisz nagy bajba keveredhet. Soha nem értette, hogy ez miért van, de annyit tudott, hogy ez jelent valamit. Mindig próbált utánajárni, hogy mi lehet, de annál soha többet nem tudott meg, hogy nagyon régen éltek hozzá hasonló lények, de már nem léteznek. Nem tudta, hogy ezeknek a több ezer évvel ezelőtti démonoknak mi köze van hozzájuk, hisz nem lehet a rokonuk, mert akkor kellene lennie egy magához hasonlónak is. Valamiért mindig is azt érezte, hogy ha tudnák a teljes kilétét, akkor veszélyben lenne az élete. Ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy fejvadász legyen, pedig a mestere ellenezte a dolgot.
Nagyot sóhajtott, majd egy fának dőlve pihent egy kicsit. Becsukta a szemeit, és a környezetét hallgatta. A fák suttogásait és a madarak beszédét. Nem értette őket, de érezte, hogy mondani akarnak valamit. Érezte, ahogy a szellő megcirógatja az arcát, mitől a lány elmosolyodott, de ekkor arcára fagyott a mosoly, mert megérezte Sesshoumaru auráját, amely most hihetetlen gyorsan közelített. Nem volt elég ideje, hogy koncentráljon a lángforma eléréséig, így nem tudott mit tenni, gyorsan elővette a fegyvereit, majd várt. Ahogy befejezte a készülődést, megjelent a szellem és olyan dühös olt, hogy Tanabe megrettent.
-Szóval itt vagy!
-Úgy látom, megkaptad az üzenetemet…
-Meg! Most megdöglesz…
Sesshoumaru gyorsan támadt a lányra, aki gyorsan hárította az ütést. A következőt bekapta, amely a gyomrát találta el. Tanabe nagyot nyögött, majd térdre esett és köhögni kezdett. A férfi szánalmasan nézett le rá, majd elcsodálkozott, mikor eltűnt a lány a szeme elől. Tanabe elmotyogott magába valamit, majd lelassítva a saját idejét gyorsan felállt és egy hatalmas rúgással fejbe találta a férfit. Mikor visszatért a rendes időbe, akkor gyorsan hátraugrott kettőt.
Sesshoumaru csak azt érezte, hogy egy hatalmas rúgás találta fejbe és ettől a földre került. Ránézett a lányra, aki tőle pár méterre a földön térddel és a hasát fogva köhög. A férfi a fejéhez érintette a kezét, majd mikor elvette onnan látta, hogy a saját vére vöröslik a kezein. El kellett ismernie, de a lény nagyon ügyes. Az elmúlt 50 évben ő az első, aki megsebesítette. Lassan felállt és a lányhoz lépett.
-Mire vársz! Ölj meg!
-Miért akarsz meghalni?
-Hm! Nem nekem való ez a hely… és ELEGEM VAN!
-Mit tudsz az aquirokról?
-Kikről?- kérdezte értetlenül
-Szóval semmit! Nem öllek meg, de visszajössz a palotába…
-Azt lesheted! Én oda be nem teszem a lábam többet… főleg ha te ott vagy!
-Akkor meg kell halnod!
-Mire vársz, de nem lesz könnyű dolgod…
A férfi körmei zölden égni kezdtek, majd a lány felé közelítettek, de a lány gyorsabb volt és a karmaival hasba szúrta a démont, aki ettől meglepődve hátrált egyet, majd a földre rogyott. Látta, hogy a lány feláll, és a véres kezét lenyalja, majd közelebb lépett hozzá.
-Te nem is vagy kimerülve…
-Miért lennék? Ennyitől? Szép is lenne, ha ennyi harctól összerogynék… csak taktikát változtattam…
-Jól csináltad!
-Kösz! Mutasd a sebet!
Sesshoumaru elvette a kezét és nézte, ahogy a lány leguggol hozzá, és a kezét a sebre rakja. Becsukta a szemeit és szép dolgokra és a sebre koncentrált, majd kinyitotta a szemeit és látta, hogy fehéren világít a keze. A férfi döbbenten nézte a lányt, és azt érezte, hogy elmúlik minden fájdalma, és a seb is kezd összehúzódni. Mikor végzett a démonnő elvette a kezét és a férfire nézett.
-Miért csináltad ezt?
-Mit érne nyugat egy ilyen vezető nélkül? Meg amúgy is én okoztam a sérülést… addig, pedig senkit nem ölök meg, amíg azt nem parancsolják! Ebbe beletartozik egy makacs nyugati is…
-Tényleg egy fejvadász vagy?
-Igen! Amúgy miért kérdezted, hogy közöm van-e az aquirokhoz?
-Semmi! Nem lényeges!
-Remek! Most ha nem bánod és lenyugodtál, akkor mennék az utamra…
-Nem! Neked vissza kell jönnöd!
-Már ne is haragudj, de azt reméltem, hogy felfogod, hogy nem megyek vissza… nem leszek neked semmilyen ágyasod… fejvadász vagyok és az igaz, hogy egy-egy munkánál mindent el kell követni, de azt nem azt jelenti, hogy másnak önként az ágyába bújok… ha neked olyan bajod van, akkor biztos vannak jó ágyasaid… hozass fel egyet és rajta, de engem felejts el…
-Megértettem! Gyere vissza, és békén hagylak!
-Mire esküszöl?
-Én nem esküdözöm! Férfi és nagyúr vagyok… ne várd, hogy esküdözzem!
-Remek, akkor menjünk!
Sesshoumaru és Tanabe szépen csendesen indultak vissza. Egymáshoz sem szóltak, Tanabe a hajának elrejtésével foglalkozott, amit a férfi érdeklődve nézett. Csak a félúton kezdett el beszélgetni Sesshoumaru.
-Miért rejted el a hajadat?
-Mert nem szeretem, ha látják…
-Pedig gyönyörű…
-Pont ezért! Kérdezhetek valamit?
-Mondjad!
-Hány démont vagy embert látsz, aki kék hajjal mászkál?
-Egyet sem rajtad kívül.
-Na látod! Ezzel csak feleslegesen magamra hívnám a figyelmet! A mesterem mindig azt mondta, hogy ha mutogatom magamat, akkor veszélybe kerülök… mindig megvert, mikor fejkötő nélkül mászkáltam az utcán… a testem és az alakom nem feltűnő, de a hajam már annál inkább… soha nem értettem, hogy miért kellene félnem, de hamar megszoktam és onnantól a részemmé vált.
-Értem!
„Ez tényleg nem tud semmit… ki kell derítenem, hogy igaz-e, amit Takashi mondott…”
Ezután megint csendben sétáltak egymás mellett. Amikor elérték a várfalat, a katona, aki átadta az üzenetet, döbbenten nézte az egymás mellett sétáló párost. Tanabe odaintett neki, aki erre elájult. Tanabe hangosan nevetni kezdett, majd mentek tovább. A palotabelieket is nagyon meglepte a páros, a harcra, ami kettejük között folyt, csak a férfi véres ruhája és a lány szintén vérek ruhája és keze utalt. Sesshoumaru meghagyta, hogy a lány azonnal zuhanyozzon le, majd menjen a dolgozószobába. Tanabe egy kicsit még hadakozott, majd belement.
A szobába már várta Keo, aki segített neki elkészülni a zuhanyozás után, majd megmutatta a szobát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
