3. rész: Az egyezség

Sesshoumaru szemei felvörösödtek, majd egy pillanat alatt akkora pofont adott a lánynak, hogy az elterült az ágyon. Mikor újra felnézett a szája szélén egy kis vércsík jelent meg. Letörölte, majd gyilkos pillantással figyelte a démont.

-Nehogy azt hidd, hogy csak démoni szeretetből hozattalak ide… mostantól nekem dolgozol.

-Azt lesheted…

-Ez nem kérés volt, hanem egy parancs, amit teljesítened kell…

-Mi van, ha visszautasítom?

-Akkor helyben megöllek!

Tanabe ezen nagyot nevetett, majd gonoszan a férfira nézett. Az arany szempár állta a tekintetét, sőt egy kis kegyetlenség is megcsillant a szemébe. Hosszú percekig nem szólalt meg, hanem a démont fürkészte.

-Azért mert erős vagy, attól még elbánok veled…

-Azt nem hiszem! Egy pofontól kifeküdtél!

A lány már nem törődött a ruházkodásával, mert kiugrott és nekitámadt a démonnak, aki nagy meglepődött és az első ütést be is kapta. Meg kellett hagyni, hogy a lány igazán erős, hisz maga is megérezte az ütés erejét. Ezután hátravágódott a székkel, így kikerülte a következő rúgást. Mikor felállt a lány ott állt előtte és a testére ekkor csavarta rá a lepedőt. Ahogy végzett, már szembe is fordult a démonnal.

-Ahogy már mondtam, el tudok veled bánni… a pillanatnyi gyengeségem nem sokat dob rajta.

-Pillanatnyi gyengeség? Ezt az ütést még elviselem, de többet ne merj kezet emelni rám…

-Majd csak akkor, ha valaki súlyos aranyakat fizet nekem, hogy eltegyelek láb alól…

-Szóval te egy zsoldos vagy…

-Ha szabad, akkor ne hasonlíts össze holmi zsoldossal… nem állunk egy szinten… most pedig kérem a ruháimat és megyek innen a…

-Már mondtam, hogy nekem dolgozol…

-Én meg azt, hogy nem…

Sesshoumaru szemei vörösen kezdtek el izzani, majd hihetetlen gyorsasággal elkapta a lány nyakát és megszorította.

-Nehogy azt hidd, hogy én csak játszadozni szoktam… könnyen megölhetlek, ha akarlak, de sajnos nem tehetem…

-Miért… kellek?

-Azt nem kötöm az orrodra. Annyit kell tudnod, hogy az erőd szükséges és amúgy is valamiért azt súgja nekem, hogy több hasznodat is vehetem…

-Mit ajánlsz cserébe?

-Először is életben hagylak, és a körözést is visszamondatom ellened, sőt halottnak nyilvánítalak. Másodszor, pedig szabadon edzhetsz és kapsz pénzt is…

-Ez szép és jó, de… mi a hátulütője…

-Nincs!

-Olyan nincs… mindennek van…

-Igazad van! Van hátránya is…

-Mégpedig?

-Teljesíted a kívánságaimat egy szó, vagy mukkanás nélkül. Ha egyszer is sértegetsz, vagy csak megjegyzést teszel… megöllek!

-Ez jó! Meddig kell robotolnom?

-Amíg én azt nem mondom, hogy szabad vagy! Lehet az holnap, vagy akár évek múlva is…

-Kösz azt inkább kihagynám…

-Remek! Akkor most pihenj!

Azzal a lendülettel ellökte a lányt, aki leesett a földre. Félig kitakarva feküdt a földön. Sesshoumaru ahogy ránézett a lányra, feléledtek benne a vágyak, de nem mutatta ki. Hátat fordított, majd kisétált a szobából, egyenesen a sajátjába ment, majd hozatta a legjobb ágyasát. Kiélte rajta a vágyait, majd aludt egyet. Eközben viszont Tanabe kétségbeesve ült a földön és a kinézett az ablakon.

-Hát ez szégyen! A legnagyobb fejvadász klán legerősebb tagjai között vagyok, és most egy semmirekellő kutyának a szavait kell lesnem… ha ez így is van, akkor csak játszd a szereped Tanabe, hisz erre születtél. Ha erősebb leszel, már máris könnyebb lesz elszöknöd. Ha pedig eltűntnek vagy meghaltnak tekintenének, akkor annál nagyobb meglepetés érné Tsukot, mikor hazamegyek. Kitekerem annak a féregnek a nyakát.

Tanabe gyorsan lefürdött, majd a szekrényhez lépett és kinyitotta. Ott voltak a ruhái és minden fegyvere. Gyorsan felvette a ruháját, majd a két tőrt. Indulás előtt még felkötötte a haját, majd lekötözte egy kendővel, hogy senki ne lássa. Nem szabad, hogy sok mindenki lássa, hisz nagy valószínűséggel valaki közülük felismerné, bár soha nem értett igazán, hogy miért kell takargatnia magát, de a mester megmondta, így ezt kell tennie.

Ahogy kilépett a szobából két katona állt az ajtaja előtt. Mikor látták a lányt, gyorsan végigmérték, majd a lány kérésének megfelelően az edzőterembe vitték, amely pont Sesshoumaru ablaka előtt állt. A démonnő megköszönte, majd az edzőterem előtti kis területen kezdett el gyakorolni. A katonák, akik éppen gyakoroltak, figyelemmel kísérték a lányt. Tanabe először néhány bemelegítő gyakorlatot hajtott végre, majd letette a tőreit és az edzőfára nézett. Elkezdte először rúgni, majd ütni. Gyengén, de mégis határozottan, majd mikor megunta egy határozott rúgással darabokra törte. Mindenki csodálkozva nézte.

Eközben Sesshoumaru felkelt egy női nyögésre, majd mikor érezte, hogy nem a szobából jön, és nem is a képzelete szüli a hangokat. Akkor értette meg, hogy valaki kint nyög. Kinézett az ablakon és látta, ahogy a lány felkötött és eltakart hajjal szétrúgja a vaskos fát. A lány nagyokat kiáltott, majd mikor végleg porrá zúzta a fát, akkor vette elő a fegyvereit. A kezébe fogta a kecses és szépen kidolgozott kardokat, majd elkezdett velük harcolni. Neki harc volt, de a többieknek egy kecses és elképesztően gyönyörű tánc. A lány minden mozdulatából tükröződött a finom elegancia és a hajlékonyság. Mégis ennek ellenére erőteljes vágások érték a levegőt a lány minden mozdulata után. Mikor végzet, akkor leguggolt és meditált egyet, majd kifújta a megmaradt levegőjét és csöndben felállt és indult volna a szobája felé, de az egyik katona megállította.

-Onna! Hol tanultad ezt a mozdulatot?

-A mesteremtől…

-Ez egy egész ritka mozdulat… csak nagyon kevesek oktatják… talán te is egy…

-Sajnálom, de nem tudom, hogy miről beszél!- mondta gyorsan majd elindult.

„A francba… már edzenem sem szabad mindenki előtt, rögtön kitalálják, hogy mi vagyok… valamit sürgősen ki kell találnom, mert nem szabad, hogy újra hibába essek.”

Ahogy felért a szobájába gyorsan a zuhany alá állt. Élvezte, ahogy a meleg cseppek körbefogják a testét és megbizsergetik a bőrét. Hosszú percekig állt mozdulatlanul, mikor érezte, hogy valaki van a szobába. Mérgelődött egy kicsit, hogy valaki már megint zaklatja. Gyorsan elzárt a vizet, majd a testére és a hajára csavart egy törülközőt, majd kilépett a fürdőből. Ahogy kilépett egy ijedt lány állt vele szembe.

-Jaj elnézést… nem akartalak megijeszteni!

-Semmi baj! A nevem Keo, a nagyúr küldött érted…

-Igen és mit akar?

-Azt nem tudom, nekem nem szabad kérdezgetni a nagyurat, csak parancsokat teljesítek…

-Nem rossz ez egy kicsit?- kérdezte, majd elkezdett törölközni

-Ugyan mi? Ha nem lennék itt, akkor már halott lennék…- mondta a lány, majd elővett egy fehér kimonót, amelyen fekete virágok voltak.

-Hogyan?

-Én a nyugati területeken éltem mindig is, de egyszer egy csapat bandita mindenkit lemészárolt rajtam kívül, hisz ekkor érkezett meg Sesshoumaru nagyúr és ide hozott. Azóta neki szolgálok. Nem rossz és néha még elég jó is…

-Jó? Magyarázd el!- közben szépen felvette a kimonót

-Nem csak békében élhetek itt, hanem ingyen ehetek és alhatok, valamint fizetést is kapok… a barátom is palotabeli… egy nemes…

-Érdekes! Általában egy palotabeli szóba sem áll egy szolgával, már ne haragudj.

-Nem haragszom! Én is így gondoltam, amíg feleségül nem kért…

-Gratulálok! Szóval, akkor ez a Sesshoumaru kész főnyeremény és mindenkin csak segít… nem ilyen a híre…

-A hírek igazak! Tényleg kegyetlen és egy percig sem, tűr el egy hibát sem… csak a nyugatiakkal ilyen kedves, hisz felelősséggel tartozik irántunk! Egyszer láttam, amikor az egyik nemesét tépte szét mindenki szeme előtt, mert az, rossz híreket hozott. Nagyon veszélyes és kegyetlen is tud lenni.

A lány ekkor fejezte be Tanabe ruhájának igazítását. A lányon nagyon szép volt a fehér kimonó. A derekán egy selyem kék obi simult. A lány ekkor kezdte volna levenni a lány hajáról a törölközőt, de az megfogat a kezét. Tiltakozni akart, de a lány kedves mosolya miatt lassan enyhült a szorítás és végül elengedte a lány kezét.

-Nem tudom, hogy miért vagy ideges ennyire a hajad miatt, de a nagyúr így is kifejezetten mondta, hogy szépen készítsem el a hajadat…

-Kérte?

-Igen!

-Az aljas…

Egy fél óra múlva a lánynak felkötötte a göndör fürtjeit, csak elől hagytak meg néhány fürtöt, majd egy szép fehér virágot tűztek bele. Tanabénak meg kellett állapítania, hogy nagyon jó munkát végzett Keo. Gyorsan megpördült a tengelye körül, majd elnevette magát, hisz még saját magának is tetszett. Keo és Tanabe nagyon jól összebarátkoztak. Keo elmondta, hogy először a nagyúr szobájába kell mennie, amitől a lány egy csöppet megijedt, de ez nem látszott rajta. Mikor már ezt is kitárgyalták, akkor elindultak. Tanabe megjegyezte az utat, hogy mindig is emlékezzen rá. Amikor mind a ketten megálltak egy hatalmas ajtó mellett, akkor nagyot nyelt és könyörgően a lányra nézett.

-Nem jöhetsz be velem?

-Csak nem félsz? Ne aggódj, nem harap…

-Poénos vagy! Akkor hát rajta!