2. rész: Bravúros menekülés

Ahogy Tanabe megkapta a vacsoráját, magára hagyták. Nagyon jól tudta, hogy még a közelben vannak, hisz érezte a szagukat. Elkezdett játszani a kanállal, mintha vacsorázna, majd egy idő múlva hallotta a katonák elégedett járkálását, majd megszűntek létezni. Ekkor lendült akcióba a lány. A csizmájában talált fém kapoccsal elkezdte babrálni a zárat, majd mikor hallotta a zár halk kattanását. Gúnyosan elmosolyodott.

„Hogy ezek semmiből nem tanulnak!”

Mikor óvatosan kinyitotta a zárat, kilesett, hogy biztos nem-e állnak a folyosón a fogva tartói. Szerencséjére még az ajtó is zárva volt. Miután kilépett a cellából, megropogtatta a nyakát, majd a falhoz lépett és a fülét rátapasztotta és hallgatózott.

-Minden börtönnek van egy alapköve, amit valamilyen okból kifolyólag nem rögzítenek olyan erősen… itt kell lennie…

Egy fél óra múlva kopogtatott a megfelelő kövön. Elhúzta a száját, majd megállt előtte és nagy lendületet véve belerúgott. Egy tompa puffanást lehetett hallani, majd a lány látta, hogy csak el kell már tolnia a követ és kijut. Nekifeszülve kitolta, de ekkor nyitották az ajtót. Ahogy ezt meghallotta, rögtön beugrott a lyukba, majd csöndbe egy bújóhelyet keresett. Ahogy megpillantotta az egymásra rakott ládákat, azonnal a menedékébe sietett. Éppen idejébe, mert ekkor nézett ki egy katona. Egy perc sem kellett, hogy beinduljanak a riadók a szökött rab miatt. Tanabe nem habozhatott sokat, gyorsan felállt és rohanni kezdett, majd az első alkalommal felugrott egy háztetőre és ott folytatta az útját. Gyorsan és puhán szaladt, szinte alig érintkezett a tetővel. Tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, hisz már az egész város tudja, hogy az egyik rab elszökött… még Sesshoumaru is. Az emberek nem nagyon érdekelték, hisz nagyon könnyen túltett rajtuk. Neki nagyobb gondot a nagyúr okozott, hisz démon és erős, de a legnagyobb gondot a jelentette, hogy látta a lány igazi alakját.

-A francba! Hibáztam… többet kell edzenem…

Egész úton korholta magát, de tudta, hogy abban a helyzetben nem tudott volna sokat tenni, főleg ha életben is akart maradni, ez, pedig nagyon jó lett volna, hisz még bosszút kell állnia. Hallotta, ahogy a tömeg lent az utcákon kiözönlik és kiáltozva, sikoltozva rohannak. Nem tudta, hogy miért, hisz ő nem ilyen veszélyes, de erre a gondolatra elnevette magát. Ekkor érezte meg a nagy démoni erőket. Gyorsan megállt és a háta mögé nézett. 6 erős démon szaladt felé a tetőkön, mindegyik kezében kard csillogott.

-Remek!

A lány a köpenye széleit a hátára lendítette, majd elővett a két kis hajlított tőrét, amely úgy nézett ki, mint egy nagy S. A kezeibe fogta és beállt a harcba. Ahogy a hat démon elérte körbefogták, és villódzó szemekkel nézték a lányt. Tanabe mindenkit megnézett és gyenge pontot keresett, de sajnos be kellett látnia, hogy erős és szervezett csapattal áll szemben, hisz egy gyenge pontot sem látott.

-Te vagy a szökött fegyenc?

-Hány embert vagy démont látsz, aki a tetőkön surran, ostoba!

-Vigyázz a szádra…

-Vigyázz a szádra… nem unjátok még ezt a szöveget?- gúnyolódott a lány.

-Ezt megkeserülöd…

-Ez már jobb… na gyertek és meglátjuk…

Mind a hatan nekitámadtak és hihetetlen gyorsasággal csapódtak a kardok. A lány nagyot ugrott és a levegőben megfordulva a kis csapat háta mögé ért földet. Egy másik lendülettel az egyiket hátba rúgta, aki nagyon repülve leesett a tetőről.

-Már csak 5…

A lány lehajolva szaladt el a kis csapat között és kétszer villant meg a sötét éjszakába a fegyvere. Mikor megállt a lendülete és megfordult látta, hogy két démon lábából ömlik a vér, és nem tudnak lábra állni.

-Már csak 3…

A lány szaladni kezdett, majd látta, ahogy a maradék 3 démon elindulnak, és ők is szaladnak a lány után. Ekkor érte az első meglepetés a lányt, hisz valami repült a sötétbe és belefúródott a hátába. Nagyot nyögött, de nem állt meg, hanem átugrott egy 30 méterre lévő szomszédos házra. Így a támadók és az üldözött egymás mellett haladtak. A támadók szépen lassan követték a lányt, aki kezdett kifulladni, hisz a sérülése komoly volt. Megállt és lihegve nézte a démonokat.

-Azt mondta Sesshoumaru nagyúr, hogy ha elszöksz, akkor öljünk meg…

-Nekem aztán mindegy, hogy mit üzent nektek, de sajnos nekem nem tetszik a program. Ha nem baj… akkor kihagyom…

-Ilyen nincs!

-Kár!

A három férfi nekilendült, de a lány kitért az útjukból, majd az egyiknek eltörte a karját és a kis tőrével elvágta a nyakát. A maradék kettő még megsebesítette a lányt, de ők is hasonló sorsra jutottak.

-Senki… nem maradt…

A lány nagyot nyögött, majd gyorsan bekötötte a vérző lábát és szaladt tovább. Tudta, hogy gyorsan ki kell jutnia és elég messze el kell érnie, hogy biztonságban legyen, de azt nem tudta, hogy a sebesülései mennyit engednek majd meg. Próbált gyorsan haladni, de a hátába lüktető fájdalom lassította. Lassan elérte a várfalat, majd egy gyors ugrással már kint volt a városból. Még egy utolsó pillantást vetett a városra, majd gyorsan rohant az erő felé.

Egy idő múlva már szédülni kezdett a vérveszteség miatt. Tudta, hogy hamarosan elájul, ha nem pihen meg valahol. Elég messze érezte már magát a várostól, így néha megállt és keresett pár gyógynövényt, majd egy kis tisztáson állt meg, ahol egy kisebb tavacska állt. Gyorsan levette a ruháit, majd belegyalogolt a vízbe és lemosta a sebeit. Miután végzett kilépett a vízből és felöltözött. Összetörte a gyógynövényeket és vizet forralt, majd összekeverte őket és kenőcs állagúvá téve a sebeire kente. Tudta, hogy most pár órát pihenni kellene, de tovább kellene haladnia. Már az elhatározásig nem jutott el, mert elájult.

Eközben egy árny szelte az erdőt és a lányt kereste. Hihetetlen gyorsasággal haladt, majd mikor megérezte a lány szagát, arra vette az irányt. 2 óra rohanás után meglátta a lányt egy kisebb tisztáson. A szökevény aléltan hevert a fűben. A férfi közelebb lépett hozzá, majd lenézett rá.

-Ahhoz képest, hogy sérült vagy, nagyon messze eljutottál… valahogy sejtettem, hogy szökni fogsz!

A férfi felvette a lányt az ölébe, majd elindult a főváros felé. Egy kicsit gyalogolt, utána szellemgömbbé alakulva indult tovább. Röpke 2 óra múlva már a nagyúr palotája felé tartottak. A férfi bevitte a lányt, majd egy szobába vitte és lefektette, majd utasítást adott a szolgáknak, hogy lássák el, és mikor felébred, szóljanak. Nem kellett egy óra, mikor Sesshoumaru szobájának ajtaján kopogtak, majd egy szolga közölte, hogy a nő elkezdett mocorogni. A démon mindent otthagyva elindult megnézni a kis fegyencét. A szobába belépve a szolgák meghajoltak, majd kimentek. Így csak a kis szökevény és a nagyúr maradt a szobába. A férfi leült az ágy melletti székre és a térdeire téve a kezeit a fejét a tenyerein pihentette. Ahogy elhelyezkedett látta, ahogy a lány kinyitja a szemeit.

Tanabét egy meleg és puha valami vette körbe. Nagyon jól esett neki és már azt hitte, hogy meghalt és egy csodálatosabb helyen van, mikor megérezte a démon közelségét. Gyorsan felült, de rájött, hogy nagy butaság volt, hisz mindene fájt és a feje is ki akart szakadni. Gyorsan a fejéhez kapott és jajgatni kezdett. Kinyitotta a szemeit, de először csak homályosságot látott. Lassan kezdett csak kitisztulni a látása, majd mikor már minden tökéletesen látott. Körbenézett. Először egy szekrényt látott, amely vele szemben helyezkedett el. Hatalmas ágyon feküdt, az ágy mellet az egyik oldalon egy kisebb szekrény pihent, amelyen egy szép gyertya állt a sötét éjszakák kivilágítására. A falak szépek voltak és azok a hatalmas ablakok, amelyek nagy valószínűséggel a kertre néztek.

-Meghaltam?

-Arról tudnék…

A lány a másik oldalára nézett és az arany szempárral találta magát szembe. Egy kicsit megijedt, de mikor felismerte a tulajdonosát, nagyot sóhajtott.

-Tényleg nem haltam meg, vagy ha igen, akkor a pokolra jutottam…

-Miért?

-Csak a pokolban üldözhet nagyuram…

-Vicces vagy te lány!- de a hangja nem tükrözött semmilyen megkönnyebbülést.

Tanabe nagyot nyelt, mikor érezte, hogy a démon nagyon mérges. Érezte, hogy ilyen állapotban nem tudna semmit tenni, mert rögtön meghalna. Még mindig nem tudta, hogy hol van, és hogyan kerül Sesshoumaru közelébe, de annyit tudott, hogy neki minél hamarabb indulnia kell. Gyorsan fellebbentette a takarót és lelépett az ágyról. Csak a férfi köhintésére figyelt fel.

-Azért nem kellene előbb megismerkednünk?

-Mi van?

A lány csak most nézte meg magát. Ott állt a férfi előtt egy szál semmibe. A lány olyan vörös lett, mint a rák, majd gyorsan maga elé tartotta a kezét, de ezzel a mozdulattal ég jobban felszínre kerültek a bájos idomai. A démonnak meg kellett hagynia, hogy nem csak a haja kivételes, hanem az egész teste. Olyan törékeny és mégis izmos testet nem látott, mint a lányé volt. A fehér bőre úgy csillogott, mint a porcelán. A nagyobbacska mellei, amelyek formásan kerekdeden bújtak meg a lány karja mögött, teljesen elvarázsolta. A lánynak a vállain két fekete gyémánt alakú jel volt és a köldöke körül, pedig egy ezüst minta volt. Tanabe gyorsan visszafeküdt és betakarta magát.

-Ostoba… megint hibázol…- korholta magát, majd egy kicsit fejbe vágta magát.

A férfi várt egy kicsit, hogy a szökevény lenyugodjon egy kicsit, és a kezdeti zavarán túl tegye magát, majd mikor elérkezetnek látta az idő hátradőlt a széken, és úgy nézte a lányt.

-Hol vagyok? Mert az biztos, hogy nem egy tisztáson…

-A palotámban…

-Minek?

-Légy egy kicsit hálásabb szökevény… meghalhattál volna…

-Minek legyek az, mikor pont te küldted rám azokat a nyomorultakat… nem gondolod, hogy ostobaságokat beszélsz?