|
13. rész
2007.12.13. 22:32
13. rész: A boldog vég
Chimiko csak bólintott, majd elindultak vissza. Az erkélyük alatt megcsókolták egymást titokban, hisz ez lesz az utolsó titkon váltott csók, majd elváltak egymástól.
Másnap Chimiko halk kopogásra lett figyelmes, majd mikor kinyitotta az ajtót, akkor álmosan tudatosult benne, hogy Sesshoumaru áll a szobája előtt. A lány ásított egy nagyot, majd nyitott ajtó mellett a szekrényéhez lépett. Kivett egy szép kimonót, majd öltözködni kezdett. Látta, hogy a férfi csodálkozva nézett rá.
-Most mi van? Láttál már így, és ezután így is fogsz látni. Gyere be és csukd be az ajtót, mert nem a folyosónak akarok öltözködni.
-Oké!
A férfi leült az ágyra, majd a lány testét figyelte, amelyen lecsúszik a selymes kimonó, és a földre esik. Úgy állt előtte a mennyasszonya, mint ahogy a természet megalkotta, anyaszült meztelenül. Sesshoumaru nyelt egy nagyot, majd a lány háta mögé lépett és átölelte. Egy kicsit álltak így, majd a lány kibújt az ölelő karokból és csintalan megrovásra intette az ujját.
-Ejnye-ejnye! Drága vőlegényem, addig nem szabad együtt lennünk, míg nem lesz meg az esküvő…
-De már…
-Tényleg! Drága uram, be kell vallanom, hogy már nem vagyok ártatlan…
-Igazán?- szállt be a játékba a férfi is- Ki volt az a gyalázatos?
-Ó egy nagyon rendes démon! Tudod, nagyon szeretem őt… megbocsátasz?
-Csak ha engem is olyan nagyon szeretni fogsz!- felkapta a lányt, és magához szorította.
-Sokkal jobban szeretlek! Most viszont készülődjünk, hisz nemsokára kezdődik a reggeli.
Gyorsan felvette a fehérneműket, majd a kimonót, végül megfésülködött és kiengedve a haját ment volna ki, mikor a férfi megállította. Visszafordult, majd a férfi kezébe egy nyakláncot pillantott meg.
-Ez az anyámé volt, kérlek, fogadd el!
Chimiko örömmel elfogadta, így a nyugati nagyúr a nyakába akasztotta az ékszert. Miután ezzel is végeztek, együtt indultak el reggelizni. A folyosón sok szolgával és nemessel találkoztak, akik furcsa tekintettel követték őket, hisz nem volt megszokott, hogy ezek ketten egymás mellett mennek békében. Mind a kettejüket szórakoztatta ez az érzés, de nem mutatták ki. Az étkezőt elérve, Chimiko belekarolt a férfiba, majd együtt nyitották ki a nehéz faajtót. Mindenki reggelizett és kellemesen beszélgetett, mikor kinyílt az ajtó, és belépett rajta Chimiko és Sesshoumaru egymásba karolva. Mindenki megállt a mozdulatba, valakik le is ejtették a villát az asztalra. Chimiko hallotta, ahogy a keresztapjának valaki ütögeti a hátát és a férfi közbe, köhög. A két fiatal megállt a főasztal előtt és körbetekintettek. Chimiko apja döbbenten nézte a párost, akinek feltűnően jó kedve volt.
-Drága apám! Be kell vallanunk, hogy hazudtunk!
-Igen?- kérdezte értetlenül
-Sőt nem csak önnek uram, hanem az egész udvarnak…
-Miben is?
-Szeretném bejelenteni, hogy feleségül veszem a lányát…
Mindenki döbbenten nézett és még többen ejtették el azt, ami éppen a kezükben volt. Chimiko anyja még egy kicsit fel is sikított. A lány keresztapja már az ájulás szélén állt, hisz nem értett semmit. Egyedül a lány húgai nevettek fel és helyeseltek.
-Igen-igen anyám! Mi tudtuk!
-Tudtátok?- kérdezte a párocska
-Igen! Kedves mindenki, nagyon be lettetek csapva Chimiko-neesan és Sesshoumaru-sama által.
-Hogyan?
-Majd én lányok! Az a lényeg anyja és apa, hogy mikor először megismertük egymást, akkor tényleg úgy éreztem, hogy helyben elsüllyednék, vagy nekimennék, de mikor kimentem, ő utánam jött és mindent megbeszéltünk! Mivel sérelmeztük, hogy ti tudtatok a mi ismeretlen ismerkedésünk mivoltáról, így úgy gondoltuk, hogy ne árt titeket egy kicsit megleckéztetni. Úgy gondoltuk, hogy ha tudtatok róla, akkor el kellett volna mondanotok nekünk, számolva a következményekkel, de mivel hallgattatok, mint a hal, így egyre nehezebbé magatoknak, hisz így nagy bűntudat ébredt bennetek… Mi soha nem utáltuk egymást, már az ismerkedésünk után, sőt…
-Egymásba szerettünk lassan! Ne haragudjon uram, de ideje volt, hogy mindenki megérezze a súlyát annak, amit elhallgatott előlünk.
A kislányok bólogattak, majd kiléptek az asztal mögül és a nővérükhöz léptek. Chimiko megborzolta a fejüket, majd az orrukra ütött egy újjal.
-Ti honnan tudtátok?
A két kicsi egymásra néztek, majd vörös arccal összekuncogtak, majd újra a párocskára néztek.
-Egy este nem tudtunk aludni, így kint az erkélyen számoltuk a csillagokat, akkor pillantottunk meg titeket, ahogy az erdőből sétáltok ki kézen fogva, majd az erkélyed alatt…
-Jól van, nem kell tovább részletezni!- mondta vörösen Chimiko
Sesshoumaru kuncogott egyet, majd ismét komoly arcot vágva a lány apjára nézett, aki megnyugodott és becsukott szemmel ült az asztalnál. A mellette üllő nő csillogó arccal nézte a lányát és boldog volt, hogy megtalálta az igazi szerelmet.
-Nagyuram! Nekem adja a lánya kezét?
-Az attól függ… A lányomat nem adom egy olyan férfinak sem, aki nem érdemli meg… érdemes vagy rá?
-Igen uram!
-Majd meg látjuk! Tudod, hogy számomra mi a legfontosabb?
-Mi uram?
-Hogy a lányom boldog legyen, ha melletted boldog és szeret, akkor a feleséged lehet.
-Apám! Ennél boldogabb és szerelmesebb már nem lehetek!
-Akkor ez el van döntve!
Sesshoumaru és Chimiko egymásra néztek, majd megölelték egymást. Mindenki tapsolt és ujjongott örömébe.
A következő egy hetet sajnos külön kellett tölteniük, hisz Sesshoumarunak vissza kellett menne elintézni pár dolgot. Az esküvőt három hét múlva tűzték ki, amely az északi palotába lesz megtartva. Mikor ismét találkoztak, akkor olyan boldogok voltak, hogy alig bírtak magukkal.
A következő 3 hét hamar eltelt, és minden kezdett formát ölteni. Chimiko kedvenc helyét nevezték ki esketőnek, majd elkezdődőtek a díszítések, amelyben a lány is besegített. Az utolsó egy hétben nem tehetett semmit, hisz ekkor voltak a megtisztító szertartások. Nagyokat nevetett rajta, hisz már nem volt ártatlan. Minden északi és nyugati templomot végigjárt és imádkozott egy nagyot. Mire visszaért a palotába, már minden ünnepi díszben volt. Találkozni akart a vőlegényével, de nem engedték, hisz az, rossz ómen lenne. Az esküvő napján korán kelt és rögtön az erkélyhez lépett, ahol már mindenki sürgött-forgott. Kopogtak, majd belépett a szolga, majd az anyja és a húgai. Együtt fürdették meg és öltöztették fel. Chimiko olyan gyönyörű esküvői ruhát kapott, amilyet egész életében soha nem látott. Megkért mindenkit, hogy öltöztessék fel a legcsodálatosabban. Először a fehérneműket vette fel, majd felé egy halványkék alsó kimonót kapott, amely szorosan tapadt rá. Ezt egy közönséges fehér övvel kötöttek meg. Ennek a nyaka egy kicsit magasabb volt, hogy a felsőruhából kilógjon. Ezután jött a hófehér selyem kimonó, melynek az ujjai és az alja is bő volt. Ezt egy vörös obival kötötték meg, amely a lány melle alatt kezdődött, majd a vékony csípőjénél ért véget. A hátán kötöttek egy szép masnit. Erre egy átlátszó kemény selyemből készült uszályt adtak a lányra, amelynek szintén nem volt ujja. Az uszály a lány mögött húzódott egy-két méterre. A lány a nyakába rakta Sesshoumaru anyjának az ékszerét, amely gyönyörűen illet a ruha harmóniájához. Ezután kifésülték és egy hatalmas és szép kontyot formáltak a vörös hajából, amelybe egy fehér hajtűt raktak, majd lógó díszeket, amelyek szintén fehérek voltak. A lányt óvatosan kisminkelték. Kihúzták a szemeit, így még egzotikusabb lett. A száját egy halványrózsaszín rúzzsal kenték ki. Mikor készen volt, Chimiko alig akart hinni a szemének. Az anyja magára maradat a lányával, aki döbbenten nézte magát a tükörbe.
-El sem hiszem, hogy ez én vagyok…
-Pedig az vagy drágám! És csodaszép!
-Köszönöm anyám! Hitted volna, hogy egyszer férjhez megyek?
-Egyszer mindenki szerelmes lesz! Apád erőltetni akarta és nem járt szerencsével, de a sors irányítja, mind a halandó, mind a szellemet. Tudtam, hogy te is a sors áldozata leszel egyszer. Nem akartalak siettetni…
-Anya, boldog vagyok és szerelmes! Soha nem éreztem ilyet! Nehogy félreérts… boldog voltam és vagyok veletek is, de ez más…
-Nekem ne mentegetőzz! Tudod apád miért szeret annyira?
-Miért?
-Mert olyan voltam, mint te! Én is mindenkit elkergettem… vele egy fesztiválon találkoztam, mikor kilógtam a keleti palotából és szórakoztam… bajba keveredtem és ő mentett meg. Azonnal megdobbant bennem valami, de nem árultam el neki. Mi egy évig szórakoztunk egymással, mikor bevallottuk a másiknak az érzéseinket. Küzdött értem és ezért tisztelem és szeretem… tudom, hogy mit érzel kicsim…
-Lehetek ennél boldogabb? Én nem hiszem!
-Ó dehogynem! Ha lesznek gyermekeitek, akkor megtudod, hogy mi az igazi boldogság…
Beszélgettek egy kicsit, majd lehetett hallani a harangszót, amely a ceremónia kezdetét jelezte. Tudták, hogy nekik van még idejük, így nem siettek a lemenéssel. Lassan lépkedtek, és közben beszélgettek. Majd elérték a bejárati ajtót, amely a kertre nézett. A szolgák meghajoltak, majd kinyitották az ajtót. Chimikot annyira meglepte a nap szikrázó sugara, hogy kénytelen volt becsukni a szemeit, majd mikor érezte, hogy hozzászokott, kinyitotta és majdnem elájult a látványtól. Mindenhol vörös és fehér virágok díszelegtek, amelyet szép szalaggal voltak rögzítve. Hatalmas széksorok álltak, amelyen ott ült minden terülte ura és családja, valamint a nemesek. Eszméletlenül sokan voltak, Chimiko még ennyi embert soha nem látott egyszerre. Nagyot sóhajtott, majd elindultak a fehér virágszirmokkal kiszórt úton. Az oltárnál ott állt a pap, az apja és Sesshoumaru, akin egy hófehér és kék mintás férfi kimonó volt. A haja most egy kicsit fel volt kötve és az ünnepi dísz volt benne. Chimiko végighallgatta, hogy milyen gyönyörű és hogy milyen szerencsés Sesshoumaru, hogy ilyen asszonya lesz. A lány csak mosolygott, máris elmúlt az idegessége. Az oltárnál az apja ünnepélyesen átadta a férfinak a lánya kezét, majd mindenki leült. Megkezdődött a ceremónia. Csodálatos volt az egész ünnepély, mikor vége lett. Sesshoumaru és Chimiko megcsókolták egymást, majd egymás nyakába borultak.
-Gyönyörű vagy, drágám!
-Köszönöm, uram!
Az este a mulatozásé volt és a dicsértek és jó szavak fogadásáé. Chimiko és Sesshoumaru már nagyon fáradtak voltak, de ne akartak megsérteni senkit, így maradtak és ettek-ittak. Az egész ünnepség hajnalba ért véget, mikor már többen is részegen feküdtek az asztalokon. Chimiko mikor meglátta az apját ugyanígy feküdni, hangosan nevetni kezdett. Lassan mindenki ment a maga dolgára, így a kis friss házasok elbúcsúztak, majd elindultak a közös szobájuk felé. Mikor beléptek megcsókolták egymást, majd levetkőztek. Bebújtak az ágyba, de már nem maradt megünnepelni elég erejük, így mind a ketten elaludtak.
Hónapok teltek el, mikor is Chimiko haza akart menni az anyjához. Mivel Chimiko elköltözött nyugatra, így elég ritkán láthatta a családját. Sesshoumaru nem akart menni, de Chimiko harciasan keresztbe tette a kezét, ezzel jelezve, hogy nem tűr ellenállást. Ennyi idő alatt már kiismerték egymást ennyire.
-Jönnöd kell!
-Chimiko! Ugye ezt már megbeszéltük…
-Igen, drágám, megbeszéltük, de most… nem hagyhatod ki… mert…
-Mert?
-Csak! Jönnöd kell és kész! Kérlek!!!!- nézett rá a férjére az ágyban.
Sesshoumaru csak sóhajtott, majd megcsókolta, jelezve, hogy teljesíti a lány akaratát. Reggeli után már indultak is. A férfi egy kicsit mérges volt, mert a lány ne akart menni erőltetett menetben, sőt mostanában lustább lett és betegesebb. Nem szólt neki, de nem nézte jó szemmel. Két nap múlva értek oda. Chimiko nagyon fáradt lett és nem is érezte magát túl jól. A szülei már vártak rájuk.
-Úgy örülök, hogy mind a ketten jöttetek!- mondta Chimiko anyja
-Hát igen! A lánya nagyon makacs…
-Nekem nem kell bemutatnod! A vezetésem alatt is állandóan vitatkozott. Kész csoda, hogy nem esett nekem…
-De apa!
Ezen elnevetgéltek, majd elindultak az étkező felé. Chimiko láthatóan rosszul evett, mint mostanában állandóan. Ezt mindenki észrevette, mikor kiment a mosdóba, akkor a nő fordult a nyugati úrhoz.
-Sesshoumaru! Mi baja van Chimikonak?
-Sajnos fogalmam! Már hetek óta ilye és egyszerűen nem jövök rá, hogy miért! Gyenge, nem eszik, nem edz, pedig állandóan azért nyaggatott, hogy készítessek neki egy edzőtermet.
-Aggódom!
-Én is!
Ekkor lépett be a lány, de kint is mindent hallott. Belépett, de nem ült le az asztalhoz, hanem megállt mindenki előtt. Lehajtotta a fejét, majd nagyot sóhajtva felemelte a fejét és a férje szemébe nézett.
-Sesshoumaru! Egy oka van annak, hogy ilyen vagyok mostanában…
-Mi?
-Most vagyok a legboldogabb a világon!- ahogy kiejtette a szavakat, mindenki furcsállva nézett rá, először az anyja ugrott fel.
-Csak nem?- mondta boldogan, mire Chimiko bólintott
-Mit csak nem?- kérdezte a két férfi egyszerre.
-Igen, anyám! Sesshoumaru, terhes vagyok!
-MI?- mondták a fiúk.
Chimiko hihetetlen gyorsasággal kiugrott az asztal mögül, majd a lányát megölelte és együtt örvendeztek, majd a közeledő léptekre a lány felnézett az urára.
-Igaz ez? Ezért volt olyan rossz kedved…
-Nem volt rossz kedvem, csak nem éreztem magamat jól! Örülsz neki?
-Hmmm… EZ CSODÁLATOS!
Sesshoumaru magához ragadta a feleségét és megpörgette a levegőbe. Chimiko az elején élvezte, de kezdett szédülni, így megkérte, hogy tegye le. Még voltak itt egy pár napot, majd visszaindultak nyugatra. Ahogy beléptek nyugat határába, Sesshoumaru elrendelte, hogy az egész területen mondják el, hogy nyugat asszonya gyermeket vár. Pár hónap múlva meg is született a kisfiúk, akit Inutashionak neveztek el.
THE END!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
