|
12. rész
2007.12.13. 22:31
12. rész: A csel
Sesshoumaru felemelte a lány állát, majd gyengéden megcsókolta. Chimiko viszonozta a csókot, majd a kezeit a férfi nyakába fonta. A férfi egy kis idő múlva átölelte a lány derekát. A két test a nagy nyírfa alatt összefonódott, majd szétválásuk után egymást nézték. Nem tudták, hogy mennyi idő telhetett el, de érezték, hogy ennyi ideig nem maradhatnak távol.
-Sesshoumaru! Van egy olyan érzésem, hogy apám tudott róla, hogy te és én hazudtunk egymásnak…
-Sejtettem!
-Ne légy mérges! Van egy ötletem…
-Igazán?
-Játszunk egy kicsit! Ne áruljuk el, hogy mi ketten már nem bánjuk az eljegyzést, meg ilyenek, hanem igenis higgyék azt, hogy mi ketten nem akarjuk felismerni a másikat…
-Azt akarod, hogy néha csináljunk egy nyilvános veszekedést és néha…
-Igen, néha essünk egymásnak, de…
-De?
-Esténként… szóval… találkozhatnánk!
-Rendbe! Ma este már ne tegyünk semmit, legfeljebb annyira, hogy megvetően nézzünk egymásra és ennyi. Holnaptól, te vagy az esküdt ellenségem… Tudod, hogy ez egy kicsit veszélyes?
-Igen, de pont ez a szép benne!
Mind a ketten nevettek és elindultak a kastély felé, majd egy bizonyos távolság után. Sesshoumaru elindult befelé és felöltötte a mérges álarcát. Az ajtóba találkozott Kenichivel is, aki mellett egy szó nélkül ment el, de olyan dühös léptekkel, amit még a hülye is a harag jeleként értelmezett volna. Kenichi nagyot nyelt, majd a távolban álló lányt nézte, aki lehorgasztott fejjel állt a kertbe. Közben Chimiko majd meg szakadt az előtörő nevetésétől, ahogy látta a keresztapját, aki nagyon idegesen méregeti őt. Ahogy Kenichi visszavonult, Chimiko állt még egy darabig, majd haragot és szomorúságot öltve magára berobogott a kastélyba, majd az étkezőbe.
Eközben Chimiko anyja és apja idegesen vártak, hisz a két bizonyos illető már régen elment és nem tértek vissza. Ekkor nyílt ki az ajtó és Sesshoumaru sétált be olyan gyilkos szemekkel, hogy hirtelen megfagyott a levegő is. Chimiko anyja aggódva nézett a férjére, aki csak bólintott, hogy érti a helyzetet. Ezután jött az aggodalmas Kenichi, aki idegesen suttogott valamit Chimiko apjának. Közben Sesshoumarunak vissza kellett tartani a röhögését. Most először tudott volna igazán jót nevetni. Egy 10 perc várakozás után megjelent az ajtóba a nap ünnepeltje, akin már nyoma sem volt a boldogságnak. Szomorúság és olyan mértékű harag csillogott a szemébe, hogy aki ránézett megijedt. Megvetően ránézett a nyugati nagyúrra, aki viszonozta a megvető tekintettet, így mindenki számára világossá vált, hogy Sesshoumaru és Chimiko nagyon összevesztek. A lány lecsüccsent a helyére és intett a szolgálónak, majd egy kis adag szakét kért. A családtagok aggódva figyelni kezdték a lányt, aki egy hörpintésre megitta a pálinkát, majd némán figyelni kezdte a műsorokat. Egy óra múlva már a nagy része a vendégeknek részeg volt, így következett a tánc. Minden férfi felállt és az apjával táncoló Chimikot kérte táncba. Mivel nem illet visszautasítani, így mindenkivel táncolt, majd utoljára maradt Sesshoumaru. Meghajoltak egymásnak, majd átölelte a derekét és táncolni kezdtek, de egyikük sem nézett a másik szemébe a végén, pedig már húzni kezdték a szemüket. A zene végére megköszönték a táncot, majd visszaültek.
Az egész mulatságnak hajnalba ért véget, majd mindenki kisebb csoportokban hagyták el a termet. Az utolsók között hagyta el a termet Sesshoumaru, de nem hagyta ki az utolsó megvető pillantást, amit a lány felé küldött. Chimiko szomorúan lehorgasztotta a fejét, és asztalt kezdte el bámulni. Már csak a királyi család maradt a terembe. Chimiko anyja elvitte az ikreket lefektetni, hisz a két kicsi már nagyon álmos volt. Chimiko is éppen állt volna fel, mikor az apja megszólalt.
-Jól érezted magad?
-Remekül!- mondta olyan gúnnyal, hogy az apja nyelt egy nagyot
-Miért nem?
-Mert itt van az a nyugati szellem, akit jegyesemnek akartok és kiderült, hogy végig hazudott nekem…
-Majd az esküvőn…
-Esküvő? Hol élsz apám? Itt nem lesz semmilyen esküvő… örülj, hogy nem ölöm meg itt mindenki előtt… az a nyomorult…
Chimiko elcsukló hanggal kirohant a teremből, majd meg sem állt a szobájáig. Ahogy bezárta az ajtót, hangosan elkezdett nevetni. Levette magáról a szép ruhákat, majd szépen eltette a szekrénybe. Ahogy a sminket is lemosta, felette egy laza hálókimonót, majd kiállt az erkélyre. Egy fél óra múlva fütyült neki valaki. Ahogy lenézett a szeretett férfit pillantotta meg. Körbenézett, majd leugrott az erkélyről a szellem elé. Ahogy felállt, a férfira nézett, aki komolyan nézte őt.
-Jól csinálta kolléga!
-Ön is hölgyem!
Mind a ketten hangosan nevetni kezdtek, majd elindultak sétálni. Chimiko megmutatta a szellemnek a legszebb helyeket, majd egy kisebb tavacska mellett megálltak. Egymás mellett álltak és a vízben játszadozó holdat figyelték. Hosszú percek teltek el, mikor a férfi megfogta a lány kezét.
-Örülök, hogy újra látlak! Aggódtam miattad, mert nem akarták visszamenni a testedbe…
-Szóval ott voltál? Akkor csak nem képzelődtem! A te hangod segített!
-Chimiko mi lesz velünk?
-Az, amit te szeretnél! Ha szeretnéd, akkor semmi nem lesz köztünk, habár azt nagyon fájlalnám… de ha akarod, akkor nem fogok lázadni, ha feleségül akarsz venni…
-Szép volt az együtt töltött idő, de vannak kötelességeink…
-Akkor itt van vége?- kérdezte szomorúan
-Soha nem fogsz leszokni róla, hogy nem engeded a másikat szóhoz jutni? Mi lesz, így ha valamiről komolyan kell majd beszélnünk? Tudod, soha nem akartam megnősülni, hisz azt egy felesleges dolognak tartottam…
-Akkor…
-Hallgass onna, most én beszélek! Az apám akarata miatt kerestem egy asszonyt, hisz halála pillanatába azt mondta, hogy egy férfi nem lehet teljes egy feleség nélkül és megesketett, hogy keresni fogok egy nőt, akit elveszek. Persze én kiröhögtem, és azt mondtam, hogy egy gyenge nő, csak hátráltatna, mintsem segítsen. Soha nem értettem, hogy apám miért volt olyan érzelgős. Ott volt neki az anyám, aki az első felesége volt, de sajnálatos halála után apám egyedül maradt. Ezután beleszeretett egy halandó nőbe…
-Halandóba?
-Igen! Majd megszületett a féltestvérem Inuyasha. Magában nincsen gondom vele, hisz nem ártott, de az már nagyobb gond, hogy félszellem… habár most nem ez a lényeg. A lényeg, hogy apám nagyon adott az érzésekre és ezt én soha, de soha nem értettem meg. A halála előtt nem azért voltam szomorú, hogy elmegy és itt hagy, hanem, hogy nem azt a kardot kaptam meg, amit akartam volna. Szívtelennek hangzik, mert az is volt. Abban az időben engem semmi más nem érdekelt, mint a hatalom és a gyilkolás. Amikor megesküdtem neki, hogy keresek egy asszonyt magamnak, akkor nem gondoltam komolyan és ezt 5 évig be is tartottam, de ekkor előkerült egy levél, amelyet az apám írt számomra. Leírta, hogy az asszony egy olyan kincs az életben, amit csak egy férfi birtokolhat. Megint kiröhögtem, majd azt is olvastam, hogy csak rám számíthat ebben, hisz Inuyasha még túl fiatal. Megtisztelt vele és azért, mert bolond volt, én mindig is tiszteltem őt, így teljesíteni akartam a kérését. Felkerestem számos hölgyet, akik szívesen lettek volna a feleségeim, de egyikükben sem találtam meg azt, amit kerestem…
-Mit kerestél?
-Talán saját magamat, de nem tudom megmondani. Olyan nő kellett, akinek nem az volt a legfontosabb, hogy milyen szép kimonót vegyen fel aznap, de ne is legyen túl ápolatlan és harcias. Legyen tökéletes…
-Túl sok az elvárásod!
-Már sokan mondták! Már feladtam a keresését és úgy gondoltam, hogy hagyom a fenébe, mikor hallottam egy kémemtől, hogy észak hercegnője tökéletes. Harcias, nőies és eszméletlen gyönyörű. Eluntam, hogy mindig lányok után megyek, így az egyik küldöttemet küldtem utánad, de visszautasítottál. Mérges voltam rád, de valamiért tetszett nekem… a véletlen, hogy találkoztunk…
-Az biztos! Ha nem jössz leskelődni, akkor már lehet, hogy az egyikünk halotta és a háború készülődik kitörni…
-Nem leskelődtem… a sors határozza meg mindenkinek az életét… úgy látszik, hogy ez a mi sorsunk… így találkozni!
-Jobb is volt ez így!
-Visszatérve az eredeti gondolatmenetre… találkozásunk után elfelejtettem észak hercegnőjét és csak a titokzatos északi volt a fejembe… úgy gondolom, hogy nekünk így kellett megismerkedni.
Sesshoumaru a lány felé fordult és a szemeibe nézett. Találkozott a két szempár és olyan mélyen és érzelmekkel telien nézték a másikat, hogy a világ nagy gondjai most egy kis hangyára zsugorodtak. A férfi gyengéden megcsókolta a lány száját.
-Chimiko, északi hercegnője és a titokzatos északi nemes harcosnő… leszel a feleségem?
-Boldogan nyugat ura, Sesshoumaru, aki oly sok borsot tört az orrom alá.
Megcsókolták egymást, majd beszélgetve indultak vissza. Megbeszélték, hogy holnap Sesshoumaru holnap kérvényezi, hogy hadd maradjon még egy kicsit észak palotájába, majd ennek hatására megtörténik az első veszekedésük. Mire észbe kaptak már a lány erkélyénél álltak.
-Sajnos mennem kell… majd holnap találkozunk!
-Igen! Chimiko, ugye nem játszol most is?
-Nem! Ha hazudnék, akkor nem adtam volna magamat neked, és nem fogadtam volna el kérésedet. Szeretlek teljes szívemből…
-Én is téged!
Még utoljára megcsókolták egymást, majd a lány felugrott az erkélyre és még lenézett egyszer. Intett a férfinak, majd belépett a szobájába. A szobájába azonnal lefeküdt és rögtön el is nyomta az álom. Másnap boldogan kelt, a napsugarak is boldogan cikáztak. Éppen fésülködött dúdolva, mikor kopogtak, majd belépett a szolgálója és nagyon ideges volt.
-Jó reggelt Kinou!
-Jó reggelt hercegnő!
-Mi a bajod? Olyan ideges vagy…
-Nem is tudom, hogy hogyan mondjam el, de a nyugati nagyúr most beszél az apáddal.
-Mi?- ugrott fel ingerültséget tettetve a lány, majd felkapta a köntösét és elindult az apja irodája felé. Az ajtóba ellazította az izmait, majd berontott és olyan szikrákat szórt a szeme, hogy akár villámcsapásként is jó lett volna. Azonnal az apja mellett álló férfira nézett, aki lenézően nézett végig rajta. A lány elszörnyülködött, majd az apjára nézett vádlón.
-Mi folyik itt, apám?
-Ahhoz neked semmi közöd onna!- mondta Sesshoumaru
-Ugyanannyira van jogom tudni, mint neked ahhoz, hogy így mersz hozzám szólni.
-Vigyázz a szádra, mert rosszul jársz… úgy, mint az erdőben…
-Jaj de nagyon büszke valaki… csak le ne szálljon a fejed, de ha akarod, akkor segíthetek rajta.
Sesshoumaru és Chimiko megropogtatták a karmaikat, majd egymás felé fordultak. A kettejük kibontakozni látszó csatát az északi úr szakította félbe azzal, hogy közéjük állt.
-Chimiko hagyd abba4 Sesshoumaru nagyúr azért jött, hogy kérvényezze az itt maradását…
-Mi?
-Jól hallottad! Itt maradok a nyakadon!
-Mint parancsnok helytelenítem ezt a döntésedet apám… remélem nem…
-Engedélyt kapott rá, hisz a jegyesed…
-Ez nekem nem a jegyesem! Becsapott és hazudott… végig játszott velem…
-Te is ezt tetted északi!
Chimiko kirohant az ajtón, majd egy sarkon megvárta, amíg kinyílik az ajtó és kilép rajta Sesshoumaru. Odahívta magához, majd egymás kezébe csaptak és mentek az útjukra. Az egész napot átveszekedték, már a végén rosszul esett egymáshoz szólniuk.
Egy hétig maradt Sesshoumaru. Ezen idő alatt minden nappal veszekedés és néha csata is folyt köztük, amelyet mindig megtervezett időben és helyen végeztek, hogy mindenki felfigyeljen rá, de viszont minden éjszakát együtt töltöttek a kertben a fa tövébe és beszélgettek. Egy ilyen éjszakán, mikor már csak némán nézték a szokásos vizet Chimiko szomorú szemmel nézett a férfira.
-Sesshoumaru! Én nem akarok veszekedni!
-Én sem! Már unom egy kicsit… néha teljesen olyan lenne, mintha…
-Tényleg veszekednénk! Azt akarom, hogy mindenki tudjon róla…
-Valahogy én is ezt érzem! Mi szégyellnivaló van abba, hogy szeretjük egymást? Úgy is csak egy leckéztetés lett volna a cél.
-Így van! A múltkor egy kicsit túlfeszítettük a húrt…
-Hát igen! Sajnos egyikünk sem tudja hol a határ. Az anyád tényleg azt hitte, hogy megöllek. Olyan keserves sikolyt ritkán hallani. Fejezzük be, Chimiko!
-Rendbe! Mit tegyünk?
-Holnap reggel elmegyek hozzád és megvárlak kint. Ha készen vagy, akkor lemegyünk reggelizni és bejelentjük az esküvőt.
Chimiko csak bólintott, majd elindultak vissza. Az erkélyük alatt megcsókolták egymást titokban, hisz ez lesz az utolsó titkon váltott csók, majd elváltak egymástól.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
