|
9. rész
2007.12.13. 22:30
9. rész: A szétválás és észak harca
Két nappal az éjszaka után mind a ketten boldogan és csillogó szemekkel feküdtek kint a fűbe és beszélgettek, mikor megjelent egy lovas és északi címert hordott magán. Egy kis idő múlva egy nyugati lovas is megjelent.
Mind a ketten felpattantak, majd a saját embereihez mentek. Idegesen tekintettek a másikra, hisz ez akár le is buktathatja őket. A másik idegesítő dolog az volt, hogy vajon milyen olyan sürgős dolog, amiért egy hivatalos küldöttet küldtek.
-Mi történt!- kérdezte Chimiko
-Baj, úrnő! Valamiért lázadó csoportok ütötték fel a fejüket északon, és nem tudjuk legyőzni őket. Nélküled nem!
-Ott van apám…
-Az apád súlyosan megsérült… nincs erős kézben az irányítás, így kezdenek a csapatok megbomlani.
-Anyám és a húgaim?- kérdezte idegesen
-Jól vannak! Testőrök vigyáznak rájuk!
-Indulunk! Majd útközbe elmondasz mindent!
Chimiko berohant a barlangba a fegyvereiért és a vértjéért, majd mikor felvette őket, már a lovas mellett állt. Eközben Sesshoumaru ránézett a lovasra.
-Mi van!
-A kémeink jelentették, hogy északon mozgolódni kezdett egy csoport, aki nagy gondot okoz északnak, de nem csak ez a baj nagyuram…
-Hanem?
-Dél területeit elfoglalták már, és most nyugaton fosztogatnak. Nincs erős irányítás…
-Indulunk!
Ő is gyorsan elkészült, majd mikor kilépett a barlangból, akkor egy futó pillantást váltott a lánnyal. Mind a kettejük szeme fájdalmat és harciasságot tükrözött. Chimiko gyorsan még odarohant hozzá és a fülébe súgta.
-Most mennem kell, mert bajba van észak, de majd látogass meg!
-Tudom! Nyugat is bajba van! Ha végeztem, akkor elmegyek hozzád!
-Rendben!
Adott egy futó puszit, majd távozott. A lány felült a lóra, majd a küldöncöt maga mögé ültette. Ekkor hallotta meg Sesshoumaru azt a szót, amely teljesen összezavarta. „Hime-sama”
Chimiko vágtázni kezdett, hogy minél hamarabb ott legyen. Elhatározta, hogy apró darabokra tépi annak a féregnek a testét, aki megtámadta az apját, és még őt sem hagyja békén. A két napos utat bő egy nap alatt járták meg, de addig is csak annyira álltak meg, míg a ló ki nem pihenni magát. Eközben szegény küldöttet kérdezgette. A férfi elmondta neki, hogy egy napon egy távirat érkezett, miben egy magát Sakakinak nevezett férfi meg akarja támadni az országot és figyelmeztette Chimiko apját, hogy adja át önként a trónt. Mikora az úr elutasította, rá pár napra egy hatalmas sereggel érkezett és néhány óra múlva bevették magukat a város szívébe.
-Hogy lehet ez?
-Nagyon erősek voltak! Már a keresztapjának is szóltunk!
-Remek! Már őt is zaklatják! Kell nekem szaké…
-Hime-sama, nem most van itt az idő az ivásra…
-Nem arra te ostoba! A csatára kell nekem!
-A keresztapja már erről is gondoskodott, hisz tudta, hogy magának kell… a város határánál várnak minket.
-Anyámék, hol vannak?
-Bent a kastélyba…
-CSODÁLATOS! ENNÉL JOBB HEYRE NEM IS KÜLDHETTÉK, VOLNA?- kérdezte ingerülten
-Nyugodjon meg hercegnő!
-Könnyű azt mondani! Induljunk!
Felszálltak a lóra, majd vágtáztak is tovább. Estére már sikeresen elérték a város falait. Chimiko megdöbbent, hogy milyen pusztítás végzett a városával. Mindenhol égett házak és sikolyok mindenhonnan. A város határánál egy kisebb fegyveres csapat állt és a jövevényeket figyelték. Chimiko leugrott a lóról, majd egyenesen a fő sátorba ment, ahol a nemesek és kedves barátja is tartózkodott. Az asztalnál a sérült apja és a keresztapja ült. Mikor fellebbent a sátor szája és belépett a sátorba, akkor mindenki nagyon sóhajtott. A lány egyenesen az apjához lépett és megölelte.
-Jól vagy apám?
-Igen, de édesanyád és a húgaid nagyon nagy bajba vannak!
-Tudom, de kihozom őket…
-Túl erősek!
-Apám! Ismersz, ez engem hol zavar? Könnyen végzek velük, amúgy is én vagyok a parancsnok!
-Ahogy akarod, de nem hagyom, hogy egyedül menjél be! Geniroku veled megy!
-Uram ezt nem is kellett volna parancsolnia, hisz amúgy is mentem volna Chimikoval.
-Köszönöm!
-Kenichi! Hoztál szakét?- tért a lényegre a hercegnő
-Na de lányom!
-Apám! Nekem nem azért kell a szaké, hogy jól érezzem magam! Vannak olyan erőim szaké után, amivel könnyebben harcolok!
-Rendben!
Kenichi intett, majd egy nagy kancsó pálinkát hoztak be. Chimiko szó nélkül elvette, és egy szuszra megitta. Mindenki döbbenten nézte, kivétel Kenichit, hisz tudta már milyen. Ahogy az utolsó korty is leért a gyomrába nagyot sóhajtott, majd a szemei összeszűkültek és vészesen megrecsegtette a tagjait. A szemei olyan mérhetetlen nagy erőt sugároztak, amitől mindenki megrettent.
-Még szakét!
Újabb két kancsó szaké érkezett. A lány az egyiket elkezdte inni, de a felénél abbahagyta, majd a maradékot és a másik kancsót egy madzagra kötötte, és a vállára rakta. Ekkor megnőttek a körmei és a fogai is nagyobbak lettek. A haja bordóból sötét feketére változott és a szeme alatt egy függőleges méregcsík jelent meg. Kenichi tudta, hogy most már óvatosan kell vele bánni, hisz teljesen átvette a szerepet a gyilkos énje.
-Na ezzel megvolnánk! Kenichi, kösz a szakét! Most is jól sikerült… Indulunk!
-A második ezred veled megy!- jelentette ki az apja
-A második ezred marad a fenekén és a jelemre várnak!
-Én vagyok az úr…
-Én meg a parancsnok, hallgass!
Chimiko kilépett és mellette ment a régi barátja. Geniroku nem mert megszólalni, hisz olyan erőket érzet a lányban, amelyek teljes rémülettel fogták el. A lány nyugodtan sétált a vállán lelógó szakéval az ajtó felé. Közben Kenichi elmesélt mindent a fivérének, aki döbbenten hallgatta, majd megbeszélték, hogy megnézik a lány akcióját. Chimiko odalépett a kapuhoz, majd lassan bekopogott. Egy kis idő múlva egy kis ajtó nyílt ki és egy férfi nézett ki.
-Jó estét! Szeretnék bemenni!
-Ez már nem északi terület, hanem Sakaki úré…
-Sajnos téved! Én vagyok észak hercegnője és a haderő parancsnoka. Be kell mennem!
-Nem hallasz te szuka!
-Ha nem hát nem!
Chimiko összeszűkítette a szemét, majd egy nagyot rúgott az ajtóba, amely recsegve dőlt ki. Elnevette magát, majd átgázolva az ajtón belépett a városba. A falaknál lévő katonák felé rohantak kihúzott kardokkal. A lány csak legyintett, majd elkezdett futni a 25 katona felé. Olyan gyorsan mozgott, hogy alig lehetett látni. Az első katonának a karját megfogta, majd hirtelen rántással letépte a karját. A lány arcára csöppent a vér, de nem zavarta magát. Hűvös nyugalommal haladt tovább. A következő 5 áldozatát egy-egy rúgással terítette le. Volt, akinek a koponyára tört darabokra. A lány után csupa vér volt minden. Geniroku csak az életben maradtakat ölte már meg. Elképedt a lány erejétől. Ekkor vette észre, hogy a lány 15 katona körbe vette. Chimiko aprókat ugrált a levegőbe és közbe hangosan nevetett, majd megállt és elővette a félig teli szakét kancsót. Meghúzta, majd elégedetten nézett körbe.
-Gyertek csak, gyertek! Istenien szórakozunk, nem?
Mind a 15 katona rátámad, de ekkor Chimiko felugrott és az egyik lábát felemelve arcon rúgta az egyiket. Annak betört az arca és meghalt. ezután a lány olyan kecsesen és élvezetteltért ki a támadások elől, hogy élvezet volt nézni. Sorra hullottak a támadók, Chimiko pedig egyre jobban élvezte a vér látványát és a szagát. Az egész ruhája csöpögött a vértől. Egy túlélőt sem hagyott hátra. Valakinek a lábát, és volt, akinek a karját tépte le. A kardjaihoz egy percre sem nyúlt hozzá, mindenkit puszta kézzel ölt meg. Az utolsó katonának a testén átment a kezei, amelyről folyt lefelé a vér a földre. Mikor vele is végzet és a kezeit is kihúzta az áldozatból, akkor hátranézett, majd elégedetten elfüttyentette magát.
-Ez igen! Úgy látom, hogy formába vagyok!
-Chimiko! Fogd vissza magad!
-Akkor fogom magamat vissza, ha a húgaim és az anyám itt lesz mellettem. Addig, ha nem bánod, ölni fogok.
Chimiko gyorsan felrohant a palota irányába. A barátja követte. Az út alatt csak néhány katona állta az útjukat, de azt Chimiko egy pillanat elintézte. Mikor megérkezett a palota ajtajához, akkor látta, hogy legalább 100 katona állja az útját.
-Most már értem, hogy miért nem volt több katona az utcákon.
-Chimiko! Ezt már az apádra bízhatnád…
-Ugye viccelsz? Hol lenne a móka, ha az apám segítene. Készülj, mert nagyon sokat kell harcolni.
Chimiko lassan elindult felfelé, de ekkor a katonák az útját állták, majd egy férfi lépett ki közülük és a lányra nézett. A férfi magas és nagyon erős volt, erről a nagy kidülledő izmai is árulkodtak. Chimiko törékeny teste eltörpült az óriás mellett. Chimiko felnézett a férfira és a tekintetét kereste.
-Add vissza a húgaimat és az anyámat!
-Ha tehetném, sem adnám! Amúgy mi sem tudjuk, hol vannak…
-Nagyszerű! Akkor engedj tovább, hogy megkeressem őket…
-Mit gondolsz te lány? Egy részeges hercegnő ne hőzöngjön itt nekem!
-Részeges? Érdekes…
Chimiko elővette a szakét és belekortyolt. Kint a város kapujánál Kenichi jajgatott és elkezdte kifelé terelni az embereket. A bátyja érdeklődött, hogy miért teszi ezt.
-Ostoba vagy? A lányod olyan erős lesz, hogy elpusztít mindent. Egyszer sem ivott ennyit ebből a szakéból. Amikor végzett a rablóhordával, akkor is a negyedét itta meg annak, amit most akar inni.
-Mi?
-Jól hallottad! Elképzelni sem tudom, hogy mit fog művelni a lány…
Chimiko eközben állt és vedelt, addig, amíg végleg meg nem itta az összes szakét, amit magával hozott. Egy kicsit utána sajnálta, hogy nem hagyott, de most minden erejére szüksége volt. Mikor megitta egy percig még némán állt és próbálta legyőzni a szédelgést, majd sikeres stabilizálódása után szűk szemmel nézte a sereget.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
