5. rész: A vendégség

Másnap Sesshoumaru ébredt fel korábban. Kinyújtózott, majd a lányra nézett, aki mosolygósan aludt tovább.

„Furcsa lány… engem is megnyugtat, nem érzem mellette azt a gyilkolási vágyat, amit szoktam érezni… azt hallottam, hogy az északiak békeszerető emberek, de ennyire nem hathat ki… talán több van ebben a lányban, mint mutatja.”

Chimiko lassan ébredezni kezdett, majd felült és nagyot nyújtózott. Ült még egy kicsit és álmosan törölgette a szemeit.

-Jaj ne, már megint kérő jött? Kinou segíts öltözködni… elküldöm a fenébe…- mondta álmosan és még ásított is hozzá

-Te miket beszélsz?

-Jó reggelt!- tért magához Chimiko és zavartan elfordította az arcát.

A lány gyorsan felállt, majd a tavacskához lépett és megmosakodott, végül felvette a már száraz ruháját, vértjét és a kardjait, így teljesen utazóképessé vált. A férfi még mindig értetlenül állt előtte, így szólt neki, hogy indulni kéne. Lassan mind a ketten elindultak az észak-nyugati területek felé. Az északi tudta, hogy estére odaérnek, így egy kicsit sietve haladt, hisz régen nem látta már a barátját. Nem beszéltek egy szót sem, egész úton, csak némán rótták az utakat. Késő délutánra, Chimiko meglátta a falut, ahol az ismerőse lakik. Eszébe jutottak azok a napok, mikor itt volt. A falu vezető úton elkezdett nevetni, amit Sesshoumaru szóvá is tett, hogy elég érdekes, hogy magába nevet. Mikor elérték a falut, akkor egy fiatal lány pillantottak meg elsőször.

-Elnézést! Kenichi-samát keresnénk!

-Á Chimi-chan! Régen nem láttuk! Kenichi-sama most is a kis kunyhójában van a falu végén…

-Köszönöm!

Chimiko és a férfi elindultak a falun keresztül. A férfi az embereket és a félszellemeket figyelte, majd látott pár tisztavérű szellemet, amint a nőnek integetnek, a lány, pedig dúdolva és mosolyogva viszonozza a kedvességet.

„Legalább tudom, hogy valami Chimi-channak hívják!”

Egy röpke séta után egy hatalmas ház előtt álltak, aminek az ajtajára rá volt írva, hogy Kenichi, majd egy kis tábla alatta, hogy csak akkor zavarja valaki, ha nagyon sürgős. Chimiko mosolyogva bekopogtatott, majd várt. Egy perc múlva lehetett hallani valakinek a dünnyögő hangját. Mikor kinyílt az ajtó, akkor egy öregebb démon állt az ajtóba, akinek kék szemei és lila hosszú haja volt.

-Mit akarna már…

-Jó napot Kenichi-sama!

-Chimi-chan! Te vagy az? Olyan régen nem láttalak!

Azzal a lendülettel felkapta a lányt, és a magasba dobta, majd elkapta. Erősen magához szorította és a lány haját megdörgölte. Chimiko is csak nevetett, majd a férfihez bújt.

-Miért hanyagoltad el a keresztapádat ennyi ideig?

-Sajnálom, de nem volt sok időm… apa…

-Ne is folytasd… harciaskodik megint?

-Mint mindig! Jaj, majd elfelejtettem! Hadd mutassam be nyugatot! Nyugat, ő itt a keresztapám, Kenichi-sama.

-Örvendek!

-Én is, de miért az a neve, hogy nyugat?

-Mert nem tudom a nevét, de ő sem az enyémet, így északnak hív. Habár most hallotta a nevemet.

-Akkor is északnak foglak hívni!

Chimiko és Sesshoumaru farkas szemet nézett és lehetett látni a szikrákat közöttük, amely veszélyes lehetett volna, hogyha Kenichi-sama nem avatkozik bele.

-Ejej! Nyugalom, úgy látszik, nagyon harciasok vagytok! Gyertek beljebb!

Chimiko felhúzott orral lépkedett be, majd hallotta, ahogy a démon is elindult utána. Visszatért önmagához és belekarolt a keresztapjába. A férfi csak a fejét fogta és nevetett, majd hallgatta, ahogy a lány minden baját elmondja neki. Sesshoumaru nagyon figyelt, mert nem tudott erről a lányról semmit, csak annyit, hogy északról jött és keres valakit nyugaton, akihez hozzá akarták adni és a neve Chimi-chan. Hiába fülelt, nem hallott plusz információkat a lányról, csak a szokásosakat. A házigazda megmutatta mindenkinek a szobáját, majd magukra hagyta őket. Egymás melletti szobát kapták meg. Chimiko belépett a szobába, majd hangosan nyögött egyet és ledőlt az ágyra, mint egy szalmazsák. Majd mikor kinyújtóztatta minden tagját, akkor felállt és törölközővel a kezében elindult a fürdőbe. Fél úton találkozott a keresztapjával.

-Hova-hova lányom?

-Megyek és lemosom az út porát…

-Csúnya kék folt van a karodon, csak nem…

-Egy kicsit hajba kaptunk, de ennyi…

-Túl heves természetű vagy, olyan, mint én voltam… ezért nem tűrt el észak maga mellett. A tökéletes béke képe… idegesítő…

-Annyira nem, mint hiszed! Néha kimondottan kellemes! Annyi, hogy én inkább rád és apára ütöttem, csak apát kontrolálja anya…

-Erős asszony az anyád!- nevetett Kenichi- Ki a férfi?

-Fogalmam sincs! Találkoztunk az úton, és azt mondta, hogy velem tart… északra készült, de pontosan nem tudom, hogy miért…

-Veszélyes! Soha nem éreztem még ennyi yokait egy démonba…

-Rendes ő, a maga kellemetlen módján! Ha beszélsz vele, akkor hazudj a kilétemről. Nem akarom, hogy valamiért észhez kapjon, és hű nyugati lévén elhurcoljon a nagyurához.

-Szóval igaz, hogy a nagyúr szemelt ki magának feleségnek?

-Igen, de semmi kedvem hozzá! Apa küldött el most is, de hogy miért azt nem tudom… feleslegesnek tartom!

-Apád nem hülye! Van rá oka, hisz az öcsém!

-Most megyek, de este megkínálhatnál egy kis finomsággal.- nevette el magát a lány

Kenichi csak bólintott, majd a távozó lány után nézett. Valamit akkor sem értett testvére viselkedésén. Hisz mennyi az esélye, hogy Chimiko első ránézésre beleszeret nyugat urába? Egyáltalán egy visszautasítást követően Chimiko életben marad? Rengeteg kérdés lebegett a fejébe, mikor valaki megszakította a gondolkodását. Sesshoumaru lépkedett a folyosón.

A démon megállt előtte és a szemeibe nézett. Keményen, de mégis egy csepp rosszindulatot nem lehetett kiolvasni a szeméből.

-Ki ez a lány?

-A keresztlányom!

-Azt tudom, de hogy hívják, hol él és kik a szülei?

-Miért érdekel ez téged?

-Az nem foglalkoztasson! Ez az én ügyem!

„Szóval vonzódsz hozzá, öcsi!”

-A neve Chimi-chan, északi nemes katona lánya. Ennyi elég?

-Egyenlőre!

Sesshoumaru továbbindult és a fürdőbe tartott. Kenichi némán nézte őt, majd elindult a szobája felé, hogy előkészítse a finomságot a lánynak. Sesshoumaru belépett a fürdőbe, majd a férfi részleg felé tartott, de mikor lépett volna be, akkor nyílt ki a szomszéd ajtó és Chimiko dugta ki a fejét. Gyorsan felmérték egymást, majd a lány éppen indult volna el, mikor a nyugati megállította.

-Nem tudom, hogy ki vagy, de kiderítem…

-Csak nyugodtan, de addig is hagyj békén!

-Te egy rejtély vagy, amit meg kell fejteni… rájövök a titkodra…

Chimiko visszafordult és közelebb lépett a démonhoz. A testük olyan közel egymáshoz, hogy szinte Sesshoumaru érezte a lány kerek melleit a mellkasán. A ány elhúzta a száját, majd incselkedve csillant meg a szeme.

-Honnan veszed, hogy titkolok valamit?

-Ne nézz hülyének!

-Annak nem is néztelek!

-Hanem?

-Találd ki!- a lány megfordult és gyors léptekkel elindult, de még az ajtóba visszafordult és csillogó szemekkel nézett a démonra.- Este várunk a szobámba!

Sesshoumaru ledöbbent a lány viselkedésén. Csillogó szemek és az a boldog és vágyakozó mosoly, ami ült a lány arcán, az mindent felülmúlt. Soha nem látott ilyen szépséget egész életében. Gyorsan megfürdött, majd a szobájába a kikészített ruhát magára vette és elindult a lány szobájába. Mikor bekopogott a lány csilingelő hangjára figyelt fel.