Chimiko hime és a makacs nyugati

By Yoshiko

1. rész: Chimiko

Az északi területek meleg és néha zord vidékén az uralkodó család az Yoshunuki-klán. Az ő hatalmuk alatt áll egész észak területe. Békeszerető és igaz démonok uralják, akiknek nincs ínyére a harc és a viszálykodás. A palotában minden békés és mindenki boldogan él, hisz nem kell tartaniuk semmilyen harctól, vagy mégis?

Északi palotájában egy szombati nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mindenki madárcsicsergésre ébredt, majd reggelizni indultak. Csak egy személy volt ez alól kivétel. A Yoshunuki család legidősebb lánya, Chimiko soha nem a szokványosat tette. Utálta a békés reggeleket, ami felébresztik a kellemes pihenéséből. Utálta hallgatni, hogy testvéreik kacagva rohangálnak a kertben, és gyerekes dolgokról beszélgetnek, pedig alig volt köztük 10 év korkülönbség. Ma reggel is Chimiko fáradtan feküdt az ágyán és az ablakon bámult kifele, mikor kopogtak.

-Tessék!

Ekkor megjelent az ajtóban a szolgája, akit nagyon szeretett, mert tisztaszívű és kedves lány volt, akinek egyszer sem volt, egy rossz szava sem a hercegnő szokására. Mosolygós és örök vidám típusú volt a lány. Most is mosolygott, ahogy belépett.

-Jó reggelt hercegnő!

-Neked is Kinou!

-Készülj reggelire! Apád látni akar…

-Nincs hozzá kedvem! Szerintem ma megint az edzőterembe reggelizek…

-Sajnálom, de az apja meghagyta, hogy öltöztessem fel és vezessem hozzá…

-Már megint mit akar?

-Azt én nem tudom, de az egész családnak meg kell jelenni. A húgai is készen vannak már.

Chimikonak két húga volt, akik ikrek voltak. Elevenek és komolytalan gondolkodásúak voltak, de ez betudható volt a fiatal koruknak. Mind a három gyerek igazi démon volt, apjuk a legerősebb szellemek közé tartozott. Chimiko nagyot sóhajtott, majd kikelt az ágyból és a szobalánya elé állt. A szemében dac és harciasság csillogott. Kimérten nézte a lányt, akik mindig megijedt a lánytól, ha így nézet rá.

-Kinou! Te tudod, hogy miért kell mennem, igaz?

-Én…

-Ne játszd a hülyét! Ki vele!

-Apád megint talált egy kérőt…

-Ezt nem hiszem el! Nem értem, hogy miért erőlteti, hisz tudja, hogy elhajtom őket. Soha nem tanul az előzőekből? Rendben, segíts öltözködni! Az igazat megvallva szórakoztat, hogy mindig elhajtom őket…

Chimiko még magyarázott egy kicsit a lánynak, aki elkezdte felöltöztetni. A hercegnőn egy piros yukata volt, amit egy fekete és sárga mintás obival kötöttek meg. A szobalány szép masnit kötött, majd elkezdte a lány haját csinálni. Kifésülte, majd egy hajtűvel lazán felkötötte, hogy néhány tincs huncutul kibújjon. Chimiko mindig elégedett volt a lánnyal, hisz mindig gyönyörű nővé változtatta. Chimiko amúgy sem volt egy ronda teremtés. Az északiak ódákat zengtek a lány szépségéről. Ettől volt neki annyi kérője, de eddig még mindenkit szívfájdalom nélkül elküldött. Soha nem volt még egy férfi közelébe sem. Nem érezte szükségét, hogy velük foglalkozzon.

Ez a piros yukata kihangsúlyozta a bronz bőrét, amely olyan egzotikussá tette a lányt. A haja, mely mély bordó színű volt, vidáman és kacéran lobogott, ahogy haladt a folyosón az étkező felé. A zöld szemeiben kíváncsiság és egyben harciasság csillogott, hisz tudta, hogy most ismét veszekedni fog az apjával. Az anyja támogatta Chimikot, hisz tudta nagyon jól, hogy lánya soha nem fog érdekből házasodni. Ahogy elérték az étkező ajtaját, hallotta, ahogy bent kellemes beszélgetés folyik. Két férfi hangot hallott és az anyja mindig vidám hangját. Nagy levegőt vett és arcára felöltötte a bájos mosolyt, ami kívülállónak gyönyörű volt, de aki ismerte azt tudta, hogy ez rosszat jelent. Megfogta a kilincset, majd lassan benyitott. Az étkező alapjába véve nagyon szép hely volt, hisz faltól falig érő ablakain a napsugarak áthatoltak és világosabbá tették a helyet. A falak mentén szekrények álltak, amelyekben drága és ritka étkészletek álltak. A szoba közepén állt egy 20-25 fős asztal, amely most szépen meg volt terítve, különböző finom ételek álltak rajta. Az asztalfőnél az apját látta, aki mosolyogva figyeli őt. Mellette Chimiko anyja ült, aki idegesen tördelte a kezét. Az asztal másik végén ott ültek csendben az ikerhúgai. Mindenki szépen kiöltözve. Chimiko ekkor nézte meg a férfit, aki az apja mellett ült. Magas és nagyon helyes férfi volt, akinek kék haja mindenkit elvarázsolt. A hajánál, már csak a gyönyörű zöld szemei voltak szebbek. Az arcán két vörös méregcsík volt és a karján is látott párat. Chimiko érezte, hogy erős démonnal van dolga, de közel sem volt olyan erős, mint ő. Csak most értette meg, hogy apja miért ragaszkodott ahhoz, hogy harcolni tanuljon. Közelebb lépett az apjához, majd mézes-mázosan meghajolt és köszöntötte az idegent is. Apját kirázta a hideg lánya rosszat sejtető viselkedésétől.

-Jó reggelt apám! Miért hivattál magadhoz?

-Először is hadd mutassam be Hitot, aki a nyugati területekről érkezett hozzád…

-Igazán? Örvendek a találkozásnak, Hito-san.

-Én is hime!

-És megkérdezhetem, hogy mi járatban itt Hito-san?

-Hito-san azért jött, hogy…

-Köszönöm anyám, hogy segíteni akarsz neki, de most őt kérdeztem.- csillant vészesen a lány szeme

-Azért jöttem, hogy elvigyelek nyugatra, az uram jegyeseként…

-Tényleg?- tette a derekára a kezét, a lányt, és kihúzta magát- Milyen úr az, aki el akar venni, de még annyira sem hajlandó, hogy személyesen jöjjön el értem! Sajnos meg kell tagadnom a nagylelkű ajánlatot, és kérem, mondja meg az urának, hogy nincs szándékomba nyugatra menni, sőt férjhez menni…

-Lányom! Hallgass, hisz már lassan vén leszel…

-Ha jól tudom, akkor még csak 20 vagyok, és az még démonoknál nem számít öregnek, sőt inkább gyereknek… Te is tudod, hogy nem fogok érdekből házasodni.- emelte fel a hangját Chimiko

-Értem az érveit, de…

-Sajnálom Hito-san, hogy csalódást kell okoznia az urának, de akkor sem fogok a játékszere lenni. Ha ezt sérelmezi, keressen meg, és majd megbeszéljük.- Chimiko ekkor megtördelte a kezét és gonosz mosolyra húzta a száját.- Ha most megbocsátanak, de elment az étvágyam és még edzenem is kell.

Chimiko arrébb hajtotta a yukatájának az alját és kilépett a teremből. Hallotta, ahogy az apja utána kiállt, de már nem érdekelte. Tudta, hogy ma is jót veszekszik majd az apjával. Ahogy kellő távolságba ért, hangosan elkezdett nevetni, hisz szórakoztatta a kérők elutasítása, de ekkor már nagyon mérges lett, hisz ez a férfi volt az első, aki nem személyesen jött érte, hanem szolgát küldött érte. Olyan, mintha nem is hagyott volna választási lehetőséget neki. Chimiko a szobájába gyorsan átöltözött a harci ruhájába, majd kilépett az edzőterem folyosójára. Lassan és kimérten sétált. A szembe jövő katonák és vezetők meghajoltak előtte és utat engedtek. Chimiko volt az északi hadsereg parancsnoka, hisz olyan erővel rendelkezett, amit a többiek soha nem kaphattak meg. Ahogy elérte az edzőtermet, ott találta a kedvenc társát, Genirokut. A férfinek vörös rövid haja és fekete szemei voltak és olyan izmokkal rendelkezett, amitől minden lány elolvadt. Erős volt, de emellett rettentően nagy szíve volt. Most is a kis tanítványait tanítgatta, amikor megérezte Chimiko jelenlétét. Mindenki meghajolt a lány előtt, majd kettesben álltak már a terembe. A lány leült a tatamira és a földet nézte, a barátja mellé ült és csöndben hallgattak.

-Apám megint hozott egy kérőt…

-Már ne is haragudj, de apád lassan kezdi túlzásba vinni…

-Nem haragszom! Igazad volt… megint csináltam a balhét. Ráadásul, most csak az egyik szolgáját küldte a kérő.

-Ez új! Ilyet még nem hallottam tőled. Ki a kérő?

-Valami nyugati nagyúr…

-Mi? Remélem, elfogadtad!

-Miért tettem volna? Már mondtam, hogy balhéztam… mi a bajod Geniroku?

-Tudod, hogy ki az a nyugati nagyúr? Olyan kegyetlen és erős, hogy eddig nem akadt ellenfele. Nem kéne packáznod vele… képes megölni!

-Állok elébe! Nem véletlenül vagyok én a parancsnok…

-Túl komolytalanul veszed… nagyon megütheted a bokádat…

-Majd meglátjuk! Most edzünk egy kicsit, rendben?

-Ahogy akarod!

Chimiko távozása után az étkezőben megfagyott a levegő. Az ikrek csöndben figyelték, ahogy anyjuk a szája előtt tartva a kezét remeg, az apjuk, pedig olyan ideges, hogy az ökölbeszorult kezéből kisercent a vér. A vendég viszont nyugodtan ült. Meglepte a lány viselkedése, hisz Sesshoumaru nagyúrnak eddig senki nem mert ellenszegülni. Úgy gondolta, hogy jobb, ha visszatér nyugatra. Megköszönt mindent, majd elindult a lovához. Chimiko elkísérte és végig csak mentegetőzött.