Kouno, avagy az arany papnő legendája

By Orsi

1. rész: A falu lánya

A démonok uralta világban létezik egy olyan falu keleten, melynek lakói teljesen átlagos halandók. Senkinek egy rossza szava nincs a másikra és teljes boldogságban laknak. Szinte az egész falu szürkeségben élne, de van egy színes virág közöttük, aki kitűnik közülük. Senki nem tudja, hogy honnan érkezett, de már itt velük kisbaba kora óta. Nincsenek szülei, egy idősebb házaspár fogadta be és úgy bánnak vele, mint ha az igazi lányuk lenne.

A lány arany szemeivel és szinte vakítóan szőke hajával felkeltette az érdeklődést. Csodálatos izmos alakja körül a ruhák szinte lebegtek, és még jobban kiadta az alakját. A fenekéig érő haját mindig felkötve hordta és íjjászkodni tanult, hogy megvédje a falut. Mindenki szerette és nagyon tisztelték a lányt, mert mindent megtett a falu érdekében. Rengeteg férfi kérte már meg a kezét, de minden esetben visszautasította. Valahogy soha nem érdekelték a férfiak közeledései, sokkal fontosabbnak tartotta a falut, mint saját érzéseit.

Egy nap viszont elkezdődött az új élete…

-Kouno! Lányom!

-Igen apám? Miben segíthetek?

-Egy küldött érkezett és azt mondja, hogy el kell vinnie pár fiatal lányt a nyugat urának…

-Mi?- állt fel haragjában a lány

-Jól hallottad! Most nézegetik a lányokat…

Kouno apja már nem tudta befejezni a mondandóját, mert a lány felkapva az íját, máris rohant kifelé. A lány is tudta nagyon jól, hogy nyugaton csak szellemek élnek, de most ezzel sem foglalkozott. Neki csak a szemei előtt a lebegett, hogy megvédje a falu lányait. Mikor végighaladt a falu utcáin egyre jobban mérges lett, majd megáll lassan a főtéren és a kisebb tömeget nézte. Arrébb lökdösött pár falubelit, majd belépett a körbe, amelyben a lányok voltak megrémülve és pár szellem. Mindegyiknek méregcsíkok voltak az arcán és hegyes füleit eltakaró fekete hajuk. A szemeik kéken csillogtak, mint a csillagos éjszaka.

A szellemek mikor meghallották, hogy mozgolódás és hangoskodás van a hátuk mögött, megfordultak. Egy lányt láttak a szemük előtt íjjal a kezében.

-Mit akarsz halandó? Te is be akarsz állni a többi közé?

-Nem! Azért jöttem, hogy elengedjétek őket!

-Milyen jogon?- kérdezte a másik

-Olyan jogon, hogy ebből a faluból nem engedhetek senkit elvinni…

-Te lennél a falu vezetője?

-Nem! Csak én vigyázok erre a falura…

-Azt hiszed, hogy azzal a vacak íjjal megsebesíthetsz bennünket?

-Próbáld ki!

A háttérben a falusiak nagyon megrémültek, féltették a lányt, mert nagyon jól tudták, hogy a lánynak semmi esély sincs. Tudták, hogy egy szellem is néhány perc alatt szétszedte volna a lányt. Több férfi is előlépett és a Kounora néztek.

-Kouno! Hagyd abba! Megölnek, ha tovább folytatod…

-Akkor hagyjam, hogy a lányaitokat elvigyék és kitudja, hogy mit tesznek majd velük? Ezt akarjátok?

-Nem!

-Akkor? Ki vigyázz rájuk?

-Te is eljöhetnél, szemrevaló teremtés vagy az már szent!- mondta az egyik szellem

Kouno olyan szemeket meresztett rá, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor az a szellem már régen halottak között válogatna szép lányokat. Kouno lassan elkezdett gondolkodni, nagyon jól tudta, hogy erővel nem tudja visszaszerezni a lányokat, mert sokkal gyengébb, mint ezek a szellemek, de akkor is vissza kellett kapnia a barátait és ismerőseit, akik annyira elfogadták. Tudta, hogy ha velük marad, akkor valamennyire sikerül megvédeni, de akkor ki marad a faluval? Nem tudta, hogy mit csináljon, de hamarosan döntött. Nem tudta, hogy jól dönt-e, de ezt kell csinálnia.

-Én is elmegyek!

Mindenki, még a szellemek is megdöbbentek, hogy a lány magától elmegy. A falusiak alig kaptak levegőt meglepetésükben.

-Kouno jó ez?- kérdezte egy idősebb nő

-Fogalmam sincs, de nem hagyom őrizetlenül a barátaimat. Nemsokára visszajövünk épségben.

-Hogy gondolod?

-Beszélek az úrral, hogy…

-Azt hiszed, hogy Sesshoumaru nagyúr szóba fog állni egy halandó nővel, sőt még szívességet is tesz neki?- röhögtek a szellemek.

-Igen, megpróbálom! Azonnal indulhatunk, csak még elmegyek pár cuccomért.

Azzal sarkon fordult a lány és elrohant haza. Gyorsan összepakolt és elbúcsúzott a szüleitől.

-Lányom ezt oda kell adnom!

-Mi ez anyám?

-Amikor csecsemőként megtaláltunk ez volt nálad és eltettük, hogy ha férjhez mész, vagy elmész innen akkor oda tudjuk adni neked.

Kouno lassan elvette az anyjától a kis aranyszínű nyakéket, majd a nyakába tette. Nagyon tetszett neki és örült, hogy az anyjáék visszaadták neki ezt a kis emléket, amely valamiért az anyjára emlékeztette.

Visszafelé már lassabban ment, hogy tudjon egy kicsit gondolkozni.

„Szóval a nagyurat Sesshoumarunak nevezik? Legalább tudom, hogy kit kell keresni, de vajon tényleg nem segít halandóknak… Mindegy egy próbát megér. Ha nem, akkor… valamit majd ki találok!”

Mikor visszaért látta, hogy legalább 10 lány várakozik még vele együtt. Miután megérkezett elindultak. Lassan mentek, hogy minden lány tudja követni a szellemeket, legelöl Kouno haladt felszegett fejekkel, közelebb ment az egyik szellemhez, majd megszólította.

-Mi miért kellünk a nyugat urának?

-Á te vagy az? Kellenek neki új szolgálok!

-Értem! De miért éppen minket, annyi falu és terület van még…

-Ne kérdezz ostobaságokat halandó! Mi sem tudjuk, nekünk csak parancsot kell teljesíteni.