2. rész: Az utazás

Már napok óta gyalogoltak. A szellemek jól bírták, de a halandó nők lába kisebesedett és fáradtak voltak, csak egy lány haladt elől, de legszívesebben ő is szenvedett volna, de a becsülete nem engedte, hogy lássák rajta a fájdalmat. A szellemek észrevették, hogy a legtöbb nő szenved, ezért megálltak pihenni. Senki nem szólt egy szót sem, csak a lábukat fogták és masszírozták. Soha nem fájt még ennyire a lába Kounonak sem. Tiszta hólyagos volt a lába és több helyről is vérzett. Mérges volt és ez látszott is az arcán. Fájó lába ellenére felállt és odament a legjobb barátnőjéhez.

-Kouno! Nem kéne sétálgatnod olyan sebekkel a lábadon!

-Velem ne törődj Nimo! Hogy van a lábad?

-Valahogy úgy, mint neked! Talán nagyobbak a hólyagok! Kouno?

-Igen?

-Miért jöttél velünk? Ha otthon maradsz, akkor te biztonságban lettél volna.

-Tudom!- mondta a sebet tanulmányozva- De tudod, nekem van még egy nagy családon, azok vagytok ti. nem engedhetem, hogy bajotok essen.

-Hányszor mondtam már, hogy te nem tudod egymagad megvédeni a falut, de olyan makacs vagy, mint régen. Soha nem hiszel az okosabbnak.

-Az, aki okos, nem megy fejjel egy érdekházasságnak.- mondta gúnyosan

-Ne légy goromba! Tudod, hogy nem tehettem mást…

-Van egy olyan érzésem, hogy téged sem kellett nagyon győzködni, hogy gyere. Igaz?

A lány csak elvörösödött, amin Kouno nagyot nevetett. A nevetés halk volt, de a két szellem így is felfigyelt rá és aranyhajú lányt nézték.

-Hogy van még ereje?

-Fogalmam sincs! Mindenki kidőlt már, de rajta még a fájdalom egy jelét sem látom!

-Még nevetni is van energiája! Sesshoumaru nagyúr azt hagyta, hogy fárasszuk ki őket, de nem nagyon látom, hogy ezzel a lánnyal sikerünk lenne. Még két nap és ott vagyunk a palotába.

-Te amúgy nem tartod ezt furcsának, Miso?

-Mit?

-Nézz körbe! Mindenkinek fekete haja és szeme van, igazi japán kinézetük, de…

-Ez a lány kitűnik közöllük! Lehet, hogy nem közönséges halandó?

-Azt éreznénk rajta, ha nem az volna!

-Igazad van! Most viszont menjünk, mert a nagyúr mérges lesz.

-Rendben!

A két szellem lassan felállt és tovább indult. A nők egymást támogatva követték a férfiakat. Elől, mint mindig Kouno haladt, de már ő is csak sántikált, de fájdalom nem látszódott az arcán. A kér szellemnek nagyon jó kedve volt egész hátralévő utón, nagyokat nevettek és jókat beszélgettek, amikor is az egyik lány összeesett. Mindenki megállt és a lányt nézték.

-Úgy látom, hogy ez a lány nem fogja bírni az utat.- mondta az egyik szellem.

-Gyengékre nincsen szükségünk!- ropogtatta meg az ujjait a másik és közeledett a lányhoz.

Kouno nagyon megrettent, hogy mit akarnak tenni az egyik falusi lánnyal. Nagyon fáradt és éhes volt, de minden erejét összeszedve a lány és a szellem közé állt. Olyan fények csillogtak a szemébe, hogy egy percre még a szellem is megrettent tőle.

-Takarodj az utamból halandó!

-Nem!

-Akkor megöllek téged is!

-Nem érdekel, de nem fogd őt bántani. Nem csak ő gyenge, hanem mindenki, akkor megölsz mindenkit?

-Azonnal takarodj el!

-Már mondtam, hogy nem! Nimo, vidd egy kicsit távolabb a lányt és segíts neki.

-Értem, Kouno!- mondta Nimo

-Ellenkezel velem, halandó?- kérdezte dühösen a szellem

-Nem, de nem hagyom, hogy bántsd őket.

Kouno szemeiben olyan elhatározás égett, hogy a szellem nem akart ennél is nagyon gondot okozni, így hagyta, hogy a lányok egymást átkarolva segítsenek egymáson. Kouno gonosz mosolyra húzta a száját, majd a sebesült lányhoz sietett.

-Jól vagy?

-Köszönöm!

-Nincs mit köszönnöd! Semmi különöset nem tettem. Hagyj, nézzem a sebeidet.

A lány odanyújtotta a lábát, majd felszisszent, mikor Kouno hozzáért. Az arany szemeivel fürkészte a sebet. Valamiért az az érzése támadt, hogy sokkal több ereje van a sétához, mint amennyi kellett volna lenni. Lassan becsukta a szemeit…

„Gyógyítsd”

Felpattantak a szemei, mert valakinek a hangját hallotta a fejében. Nem tudta kié, de nagyon kellemes és lágyan zengő női hangot hallott. Ahogy hallotta a nő hangját melegség költözött a szívébe és elmosolyodott. Maga sem tudta, hogy miért, de azt érezte, hogy valahonnan ismerős ez a hang. Újra a sebekre nézett, majd koncentrált, majd teljesen ledöbbent, mikor a kezei arany színben derengeni kezdett. Rátette a sebekre, majd mikor elvette a kezeit, a sebek teljesen begyógyultak. Akik ott voltak, döbbenten nézték, ahogy a lány meggyógyította a sebeket egyetlenérintéssel. Többen is felhördültek, amivel magukra vonták a szellemek figyelmét. Kouno közben próbálta csillapítani őket.

-Mi történik ott?

-Se… semmi! Csak nagyon csúnya a sebe!- mondta kitérően Kouno

-Biztos?

-Biztos!- mondta Nimo

Kouno hálás mosolyt küldött Nimo felé, aki csak bólintott. Pár lány, aki ott volt körbefogták Kounot, aki lassan begyógyította a sebeiket, de neki viszont nagyon elfogyott az energiája. A lányok kérdezték tőle, hogy honnan tud ilyet, de az igazságnak megfelelően nem tudta megmondani. Lassan elindultak újra. A két szellem észrevette, hogy pár lány, mintha jobban lett volna, de ezt annak tudták be, hogy egy kicsit pihentek, de viszont látszott Kounon, hogy nagyon sok energiát elvesztett. Bírt gyalogolni, de sokkal lassabban. Egy kis idő múlva viszont lenézett és látta, hogy a nyakék egy kicsit világít, majd érezte, hogy tér vissza ereje. Nem tudta, hogy mi történt vele és azt sem tudta, hogy honnan tudta meggyógyítani a lányt. Soha nem volt képes semmilyen varázslatra, de most mintha természetes lett volna neki. Úgy gondolta, hogy így séta közben úgy sem fogja tudni, ezért majd a palotában kideríti. Szerencsére az apja megtanította olvasni és írni, azért sokkal többet tudott a nagyvilágról, mint a társai.

Még két napot gyalogoltak kisebb megszakításokkal. Nagyon koszosak, éhesek és fáradtak voltak. Alig várták már, hogy ott legyenek.