3. rész: A palota

Egy szép napos reggelen Kouno és néhány lány megláttak a távolban egy nagy épületet. Mindenki nagyon izgatott lett és alig várták már, hogy ott legyenek. Tudták, hogy szolgán lesznek, de most az sem érdekelte őket. Csak az számított, hogy ki tudják magukat pihenni. A szellemek is mintha együtt örültek volna a lányokkal, mert ők is vidámabban kezdtek beszélgetni. Pár óra elteltével sikeresen elérték a városkapukat, amelynél erős szellemek álltak őrt. Mikor meglátták a két szellemet és a lányokat, szó nélkül beengedték őket, de azért Kouno észrevette, hogy a szellemek nem jó szemmel nézik, hogy halandók járkálnak az általuk uralt területen. Lassan haladtak a palota felé. Minden utcán szellemek álltak meg, hogy őket megnézzék. Egyiküknek sem volt különös érzéke, de mindenki érezte, hogy mennyire erős aura lengi körbe ezt a területet, egyedül Kouno érezte teljesen máshogy, mint a többiek. Maga sem értette, hogy mi lehet vele, de mindenki körül auraköröket látott. Hol erőset, hol gyengébbet, de mindenkinek megvolt a maga aurája. Mikor elhaladtak egy-egy erős szellem mellett Kouno nagyon rosszul érezte magát, ezt észre is vette Nimo, de nem szólt egy szót sem. Nem akarta a lányt bajba keverni.

Mikor elérték a palota bejáratát a két szellem megfordult és a lányokra nézett.

-Megérkeztünk hölgyeim! Most itt hagyjuk önöket, máris jön a vezetőjük és elmondja, mit kell maguknak csinálni.

Azzal a két szellem fénygömbbé alakulva elszálltak. A lányok nem álltak ott néhány percnél többet, máris nyílt az ajtó és egy öregebb férfi és egy nő lépett ki. A nő halványkék kimonót viselt, derekán egy sötétkék szalag díszelgett, amelyben egy legyezőt tartott. A férfi hosszú ősz szakálla be volt fonva és egy szürke bő haorit viselt, felül, pedig egy kék kimonófelsőt.

-Üdvözöllek benneteket! Ez itt a nyugati területek központja, azért vagytok itt, hogy szolgálók legyetek.- mondta a nő kedvesen. Nem kell megijedni, nem mindenki olyan gonosz, mint azt mutatják! A nevem Hiono-sama. Én leszek a feljebbvalótok. Én foglak betanítani titeket, hogy kell felszolgálni a teát és takarítani stb. Ez a férfi mellettem Giromuki-domo. Az udvar vezetője és irányítója. Most gyertek velem, lefürödtök és kaptok valamit enni.

Ennek mindenki megörült. Kouno sem hitte volna, hogy ilyen segítőkész is lehet egy szellem. Neki mindig azt mondta az anyja, hogy a szellemek, mind gonoszak és soha nem szabad velük közösködni.

„Lányom! Mindenkinek meg van a helye ebben a világban. Ebbe beletartoznak a szellemek is. Soha, de soha ne tartozz egy szellemhez sem, mert ők mind kegyetlenek”

Gondolt vissza az anyja szavaira Kouno és lassan elindult a többi lány után. Mint ahogy ígérték a lányokat egy közös fürdőbe terelték. Mindenki felszabadultan és nevetve elkezdte lemosni magáról az út porát és a sebeket is szépen megtisztították, majd mindenkinek ételt adtak.

Eközben a két szellem egy ajtónál megállva szépen bekopogtak. Bentről csak egy elnyúzott és halk dörmögést lehetett hallani, így a két szellem benyitott. Az szobában a falak mellett hatalmas szekrények voltak, amelyekbe könyvek és iratok voltak felsorakozva, egy nagy asztal volt a szoba közepén, amely mögött egy férfi ült és épen írt valamit. Nem nézett fel, de nagyon jól tudta, hogy kik azok. A férfinak hosszú fehér haja bársonyosan hullott a vállára és részben az asztalra. A homlokán lévő kis hold alakú jelet most ráncok díszítették, láthatóan borzalmasan mérges hangulatban volt a férfi, erről az arcán lévő méregcsíkok is tanúskodtak, mivel egy-egy ideges rángást lehetett rajta látni. Egy könnyű kék kimonót viselt.

A két szellem lassan meghajolt, majd felegyenesedve belekezdtek a mondandójukba.

-Sesshoumaru nagyúr! Meghoztuk a kért szolgálólányokat.

-Remek!- mondta ingerülten- Remélem elég fáradtak és megöltetek néhányat.

-Sajnos nem uram!

-Mi van?- nézett fel a szellem

Egy kicsit meglepődött, mert ilyen út után már a felének el kellett volna hullnia, hisz csak gyenge halandó nőkről van szó

-Hogy értitek, hogy nem halt meg egy sem?

-Fáradtnak fáradtak, de egyikük sem halt meg.

-Ez hogy lehet?- állt fel a szellem

-Egy lány lett rosszul. Éppen meg akartuk ölni, de… az a lány közbelépett.

-Milyen lány?

-Az egyik a többi közül, már a faluban is sok gond volt vele, de jött magától…

-Hogy-hogy gond volt vele?- kérdezte ingerülten a szellem

-Nem engedte, hogy elvigyük a lányokat, mikor belátta, hogy erősebbek vagyunk elindult magától. Később mikor az egyik összeesett, mint parancsoltad elindultak, hogy megöljem, de ez a lány közénk állt.

-Érdekes! Miért álltatok meg?

-Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, olyan volt a szeme abban a pillanatban, mintha sokkal erősebb lett volna nálunk.

-Még egyszer nem hibázhattok! Holnap már munkába állnak és szeretném, hogy ha megmutatnátok nekem azt a lányt.

-Nem lesz nehéz uram!

-Miért?

-Nagyon feltűnő jelenség!

Sesshoumaru bólintott, majd a két szellem elindult a szállásuk felé. A nagy szellem még sokat gondolkodott ezen a lányon, de utána csak magára volt mérges, hogy egy halandó lány után gondolkodik.

Azon a napon a lányok már nem csináltak semmit. Miután a gazdaasszony megmutatott nekik mindent és körbevezette a palotába őket, a lányok a szobájukban pihentek. Egyiküket sem kellett altatni, hanem maguktól elaludtak. Másnap mindenki kipihenten ébredt és egy kicsit idegesek voltak. Már nem féltek vagy ilyesmi, hanem izgalom ült mindenki szívére, még Kouno sem tudta magát türtőztetni. Lassan felvette a ruháját s megfésülködött. Szokásához híven felkötötte a haját, majd mosolyogva lépett ki a szobából. Az eligazítás a konyhában volt, ahol mindenki megkapta a heti teendőit. Kounonak és Nimonak a szennyest kellett kimosni. Ez egy kicsit zavarta őket, de rájöttek, hogy így sokkal jobban eltelik az idő. Mind a két lány a folyó partján térdelt és mosott, közben nevettek és beszélgettek. Mind a ketten kikerülték a falura vonatkozó kérdéseket. Nagyon hiányzott nekik, de nem akartak most ezzel foglalkozni. Mikor sikeresen kimosták az összes ruhát, felpakolva indultak vissza. Mivel a kertben nem nagyon mentek ki, így el is tévedtek. A két halandó lány fáról fára és bokorról bokorra haladt, de egyik hely sem volt neki ismerős. Egy kanyar után viszont mind a ketten ledöbbentek a látványtól. Egy csodálatos rózsakertet láttak, amelyben minden színben pompázó virágok voltak. Soha az életükben nem láttak ilyen szépet. Letették a kosarakat és beljebb léptek a kertbe. A lelküket béke és harmónia járta árt. Kounot különös érzések járták át, mintha már járt volna itt, de ez nem volt lehetséges, hiszen ő most járt itt először.

-Nimo!

-Mi a baj? Kouno olyan sápadt vagy, jól vagy?

-Nem tudom! Olyan mintha jártam volna itt…

-Az nem lehet…

-Tudom!

-Kouno, a nyakéked!- mutatott Kouno nyakába

A nyakék halványan világítani kezdett, majd a fénye egyre erősebb lett. Kounot valami egyre jobban kezdte ledönteni a lábáról. Mikor megszólalt, szinte úgy hangzott, mintha nem a saját hangján szólalt volna meg.

-Gyere velem Nimo!

Kouno lassan elindult a rózsák között, majd lassan elfordult egy kisebb eldugott részhez. Nem tudta, hogy hogyan, de tudta, hogy ide kell jönnie. Mikor megérkeztek egy boltíves kis kapu fogadta őket. Lassan beléptek és elállt a lélegzetük. Mindenhol hófehér rózsák nyíltak és a kertecske végében egy emléktábla állt. Kouno lassan odalépegetett, majd megnézet a táblát. Csak egy szöveg volt rajta, semmi más.

„Szívem alatt szív rejtezik, ezzel hozva el az igazi mikot”

Kouno hangosan felolvasta a szöveget. Nimo és Kouno egy percig némán nézték a szöveget, majd hirtelen Kouno a szívéhez kapott, ahonnan aranyszínű fény áradt. Nagyon szenvedett és tértre is rogyott a fájdalmában. A fény egy darabig egyre fényesebb lett, majd hirtelen elült a fénye, ekkor Kouno megérezte, hogy a testében van a nyakék. Mikor már tiszta volt a feje, Nimo ölébe feküdt a puha fűben.

-Mi történt?

-Valamilyen fény áradt belőled, de elmúlt. A nyakéked is eltűnt.

-Oh, Nimo! Fogalmam sincs, hogy mi folyik velem. Érzem, hogy a nyakék a testemben van. Olyanokat érzek, amit nem kellene és olyan rossz.

-Nyugodj meg! Utánajárunk, megígérem.

-De, ugye…

-Nem mondom el senkinek! Ez marad a mi titkunk!

A lányok még egy kicsit beszélgettek, majd sietve vitték vissza a kimosott ruhákat.