5. rész: A megmutatkozó jelek

A következő két hétben Kouno minden szabad idejét a könyvtárban töltötte, Giro mindig vele volt és nagyon sokat megtudott a szellemtől. Egyre jobban érezte, hogy léteznek olyan szellemek is, amelyek néhány esetben, sokkal jobbak az embereknél. Egy szombati reggelen, mikor Kounonak volt két óra szünete éppen a könyvtárban olvasgatott egy szép verses kötetett, mikor érezte a vállán az erős karokat.

-Jó reggelt Kouno! Ilyen hamar itt vagy?

-Igen Uram! Szeretem a verseket, édesanyám sokat olvasott fel nekem, mikor kicsi voltam.

-Akkor sem kéne minden idődet itt tölteni, vannak a könyveknél sokkal érdekesebb dolgok is.

-Soha nem voltam nagyra vágyó, engem nem érdekelnek olyan dolgok, amit a legtöbb lány tesz. Nem szeretek ruhákat próbálgatni és a férfiakról beszélgetni.

-Igaz is! Téged soha nem lehet férfival látni rajtam kívül, a barátnőiddel ellentétben. Miért?

-Valamiért soha nem vonzottak. Mármint a férfiak vonzanak, de nem szeretem magamat feleslegesen hülyének tettetni.

-Ezt hogy érted?- ült le mellé a szellem

-Rengeteg férfi úgy gondolja, hogy a nők ostoba és hasztalan lények, akik csak azért vannak, hogy őket szolgálják. Ettől vagyok én rosszul. Igenis vannak olyan nők, akik okosak és erősek, csak ez bántaná a férfiak lelkivilágát.

-Furcsa meglátás, de van benne igazság!

-Tudom!

-Kouno! Vannak friss híreim…

-Kérlek uram, áruld el!

-Jól van! A múlt héten kérted, hogy nézzek utána a jóslatokban és legendákban ennek a történetnek. Sokáig nem találtam semmit, de egy na a kezembe akadt egy szakadt és poros irat, ami egy jóslat volt. Tessék itt van!

A lány lassan elvette a láthatóan nagyon rossz állapotban lévő iratot, és óvatosan szétnyitotta. Nagyon kellett figyelnie, mert néhány szó rosszul lehetett látni.

-A nagyasszony szíve aranyat rejt, mely békét és egyben pusztulást is hozhat eme világra. Megjelenik majd egy lány a jövőben és mindenkinek szolgálatában leli meg erejét, amelyet később ura mellé állít. Soka akadály és viszály lesz az élete, de az ima és az élet megmenti a életét.

Kouno lassan visszahajtotta a papírt és elgondolkodva nézett ki az ablakon. Nagyon zavaros és érthetetlen volt első hallásra, de később kezdett egy kicsit kitisztulni a dolog és már a végén úgy érezte, hogy nagyon is érti a jóslat szövegét, de ez később kiderül…

Eközben Giro csöndesen nézte a gondolkodó lányt.

„Milyen gyönyörű! Ha nem tudnám, hogy szolga, akkor azt is gondolhatnám, hogy valami nemesi családból származik”

-Min gondolkozol?

-Azon, hogy miről szól a jóslat.

-Megmondom én neked! Ez a történet az arany papnőről szól.

-Kiről?- kapta fel a fejét a lány

-Az arany papnőről!

-Az ki?

-Te nem ismered a legendát?

-Sajnos nem, nekem senki nem mesélt legendákat…

-Jól van, akkor elmesélem! Szóval, a legendák úgy szólnak, hogy több évszázaddal ezelőtt létezett egy nő, akinek ereje senki máséhoz nem volt hasonló. Egy szentély papnője volt, de nem halandó. Sokan féltek is tőle, mert, aki nem halandó, az jó papnő nem lehet, de ennek a nőnek a szívében semmi más lakott csak szeretett. Egyszer azt a feladatot kapta az istenektől, hogy tisztítsa meg a világot a gonoszságtól. Az elején minden így történt, de később a szellemek összefogtak ellene, megölték, de halála előtt még megígérte, hogy visszatér ebbe a világba és teljesíti az istenek akaratát. Nagyon sokan azt mesélik, hogy ennek a nőnek lett reinkarnációja a legendás papnő, Midoriko, de én úgy gondolom, hogy tévednek.

-Miből gondolja uram?

-Egy régi iratban olvastam, hogy az igaz arany papnőnek előjelei vannak. Kicsi jelek, de annál többet jelentenek.

-Értem! Most ha nem bánja, de mennem kell dolgozni!

-Menjél csak. Egy darabig veled tartok!

Felálltak mind a ketten és kiindultak. Lassan haladtak. Igazából Kounonak volt még egy órája munkakezdésig, de már nem akart tovább a könyvtárba üldögélni, úgy gondolta, hogy a szabad levegőn okosabb lesz. Megkérte Girot, hogy tartson vele a kertbe. Sétáltak és beszélgettek, majd elindultak a virágoskerthez. Kounot megint megdöbbentette a rózsák látványa és önkéntelenül is mosolyt csalt az arcára.

-Úgy látom, szereted a virágokat!

-Szerintem a világon nincs szebb dolog a nyíló virágoknál! Ők képviselik a teljes életet.- guggolt le egy rózsa mellé Kouno

-Hogy érted?

-Minden évben megújulnak és kinyílnak, de nekik is van egy lappangó és borús idejük, mikor nem mutatják meg magukat, ha jobban belegondol az ember, akkor ez jellemző az élet múlására. Igaz, a szellemek nem nagyon érzékelnek ebből semmit, de a halandók, szeretik kiélvezni minden pillanatát.

-Értem! Nekünk is telik az idő, de sokkal lassabban…

-És ezért nem tudják élvezni. Uram, megengedd egy kérdést?

-Persze!

-Mikor érezte magát nagyon jól? Mi a legemlékezetesebb pillanata?

-Hát… nem is tudom…

-Na látja! Mi mindenre emlékszünk, mert olya rövid az életünk!

-Csodálkozom rajtad!

-Miért uram?

-Nő és szolgáló létedre nagyon sokat tudsz a világról és nagyon tájékozott vagy. Régen találkoztam ilyen személlyel, ebbe beletartoznak a szellemek is.

Giro lehajolt és le akart szakítani egy rózsát, de mikor hozzáért mélyen megvágta az ujját. Hangosan felszisszent, erre Kouno felugrott és nem gondolva át, hogy mit tesz, fényesen derengő kezével meggyógyította a sebet. Csak mikor elvette a kezét, döbbent rá, hogy nagyon nagy butaságot csinált. A férfi döbbenten nézte a lányt.

-Ki vagy te, Kouno?

-Egy egyszerű lány!

-Nem hiszem! Áruld el ki vagy?

-Mennem kell!

Kouno vörös arccal elrohant és meg sem állt a konyháig, ahol a többiek dolgoztak. Lassan ő is munkába állt, de a mai nap sokkal ügyetlenebb volt, mint máskor. Semmire nem tudott gondolni, mint arra, hogy lebukott egy befolyásos szellem előtt. Minden percbe azt nézte, hogy mikor jönnek érte és zárják el valamelyik tömlöcbe, de senki nem jött.

Lassan eltelt megint egy hét és Kounot nem vitte el senki, ez egy kicsit megnyugtatta, de amikor találkozott Giroval, gyorsan elrohant valamerre. Nem tudta, hogy mit mondjon neki, nagyon kedvelte ezt a férfit és nem akart semmilyen rosszat, de nem szerette volna, ha kiderül, hogy ő nem átlagos halandó. Ahogy ezeken gondolkodott, azért mindig megkérdezte magától, hogy akkor ő most micsoda? A szabad idejét is a többi lánnyal töltötte, mikor minden vágya az volt, hogy a könyvtárban olvasgasson. Nimo mindenről tudott, és nyitott szemmel járta a folyósokat, hogy ha látja Girot, akkor jelez Kounonak.