7. rész: Az ébredés

Kouno már az utolsó métereket rohanva tette meg, mert érezte, hogy nagyon nagy késében van. Az ajtó előtt a kezét tördelő Hiono-samát látta. Mikor odaért az asszony fellelkesült.

-Ja de jó lányom, majdnem azt hittem, hogy nem jössz el!

-Sajnálom!

-Na mindegy! Szerencsére a nagyúr is késik, így megmenekülték el nagy hibától. Úgy csináld, ahogy megbeszéltük, rendben?

Kouno csak bólintott, majd belépett a terembe. A nagy aula két helyiségből állt. Egy kisebb és egy nagyobb. A nagyobb teremben ültek a nemesek és a nagyúr. A kisebb terembe készítették elő a szolgákat és az érteleket. Amikor a lány belépett, találkozott Nimoval, aki rögtön az egyik kezébe egy kis kancsó szakét, a másikba, pedig egy kisebb tál ételt adott. Kouno csak bólintott, majd nagy levegőt vett és belépett a terembe. Mindenki a belépő aranyfürtű lányt figyelte. Mindenkit megbabonázott a lány szépsége. Az asztalfőnél üllő szellem elszörnyülködve figyelte a nemeseket, hogy milyen szájtátva néznek egy halandó szolgát. Ő maga nem látta a lányt, de nem is akarta magát lealacsonyítani azzal, hogy ilyennel foglalkozzon.

Kouno keze remegni kezdett, mikor érezte, hogy minden szem őt figyeli. Úgy érezte magát, mint egy kirakati baba és ezt utálta a legjobban a világon. Egyenesen az asztalfőhöz indult, úgy ahogy Hiono-sama meghagyta neki. Lassan haladt és mosolygott mindenkire.

-Kisasszony! Sakét szeretnénk!- vágott közbe az egyik nemes szellem

-Máris uram!- indult volna el, de ekkor Hiono-sama lebegett a szeme előtt.

„Soha ne menj máshova, ha hívnak sem. Neked először az uradat kell kiszolgálnod, utána jöhet csak a többi szellem.”

Kouno megtorpant, majd meghajolt a szellem felé és elindult a nagyúr felé. A szemével ekkor vette észre, hogy Giro ott ül a nagyúr mellett. Egy kicsit megnyugodott, amikor meglátta a szellemet. Egyre jobban közeledett a nagyúrhoz és a kezei is egyre jobban remegni kezdett. Először a sakés kancsót tette le, akkor vette észre a hosszú ezüst fürtöket. Egy kicsit megtorpant.

Sesshoumaru unottan várta már az ételt és a sakét. Először egy kecses hófehér kezet pillantott meg, majd megérezte azt a kellemes esőáztatta virágoskertet. Utána megint megnézte a kezeket, amik megállnak a levegőben és remegnek. Sesshoumaru ekkor csak azt vette észre, hogy mellette a lány elejtette az ételt. A szellem felállt és olyan mérges szemekkel nézett a földen térdelő lányt, amitől Kounonak minden ereje elszállt. Olyan volt a nagyúr szemei, mintha egy hatalmas jégtábla lenne, ami nem sugall semmi mást, csak halált. A lány gyorsan összeszedte az összetört tányérokat és felállt, szembe a szellemmel. Ekkor vette észre, hogy mindenki felállt és a jelenetet nézi.

-Őszintén sajnálom uram!

-Sajnálódhatod is! Tudod, mi jár az ilyen hibáért?

Ekkor a lány mögött megjelent három erős szellem és lefogták lányt. Giro próbált beleavatkozni, de egy katona útját állni. A nagyúr csak csöndben nézte a lány félelmét. Ekkor megjelent az a két szellem, akik annak idején elhozták őket a faluból. Mind a ketten a lány elé néztek és gonosz mosolyra húzták a szájukat.

-Most már nem vagy olyan harcias?

-Kérem, uram! Nagyon sajnálom… ne bántsanak…

-A lányok között te voltál a legdacosabb…

Az egyik szellem pofonra emelte a kezeit, de ekkor Kounoban megdobbant valami, ami egyre erősebben kezdett dobogni, majd mindenkinek hallhatóvá erősödött.

„Lányom! Itt az ideje, hogy használd a kulcsot! Korai, de nincs más választásunk!”- hangzott egy nő hangja

Kouno engedett a benne lévő erőnek. A kívül állók azt vették észre, hogy a lány haja emelkedni kezd a ruhák széleivel együtt, majd a lány hátradobja a fejét és mormol valamit. A következő percbe a lány körül aranyszínű aura kezd el lebegni, majd a lány kezd formálódni. A körmei megnőttek és jelek rajzolódtak ki a kezén. Az a lány gyönyörű arcát méregcsíkok tették még vonzóbbá és a homlokán egy vörös deltoid alakú jel jelent meg. A haja hanyagul omlott kis a kontyból. Ekkor elmúlt az aura és mindenki szeme előtt egy eddig soha nem látott szépséget láttak.

-Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzám érjetek!

-Te halandó! Mit képzelsz magadról? Én vagyok itt az úr, azt csinálod, amit mondok…

-Az tény, hogy te vagy itt az úr, Sesshoumaru nagyuram, de soha nem fogom azt tenni, amit te akarsz. Senkinek nem vagyok a tulajdona.

-Miért ki vagy te?

Kouno elmosolyodott és a szellem szemébe nézett. A férfi már régen nem látta azt a bájos szemeket, ami a fürdőben megigézte, most a szemei szánalmat és harciasságot tükrözött. A többi szellem nézte a nőt, aki valamiért démoni energiákat kezdett kibocsátani magából, de ebbe az aurába keveredett egy másik erő, amit nem tudtak azonosítani. Meglepődtek a lánytól, nem gondolták volna, hogy egy halandó ilyen titkokat őrzött előttük.

-Még egyszer kérdezem, ki vagy te halandó!- kérdezte mérgesen Sesshoumaru

A férfi szemei bevörösödtek, amitől a többi szellem megijedt és szépen lassan hátrálni kezdtek.

-Hogy ki vagyok én? A nevem Kouno, keleti falusi lány, a nyugat szolgálója és… nem utolsó sorba a kelet úrnőjének, Surrei lánya…

-Mi?- hördült fel mindenki

-Ne röhögtess halandó!- mondta Sesshoumaru

-Aki akarja viccnek is veheti, de nem vicceltem. A híres démon papnő lánya vagyok, kelet jogos ura. Ha megbocsátanak, nekem most mennem kell.

Kouno minden erejét összeszedte és kicsit aranygömbbé alakult és kirepült az ablakon. Sesshoumaru egy percig némán nézett maga elé. Valamiért felizgatta a kíváncsiságát ez a nő. Ő is szellemgömbbé alakult és a lány után repült.

A lány a kapu előtt visszaalakult és rohant a kapu felé.

-Te ostoba, Kouno! Miért tetted ezt? Ha elkapnak, akkor nem éled meg a reggelt sem. Hogy lehetsz ennyire felelőtlen!- korholta magát a lány, futás közben.

-Álljon meg!- mondta az egyik őr!

Kouno becsukta a szemeit és legyintett egyet, mire hatalmas szél kezdett tombolni az egész utcán, egyenesen a katonák felé ment az orkán erejű szél, mely arrébb lökte a szellemeket. Kouno gyorsan elfutott mellettük és a kapun kívül visszanézett és egy újabb legyintésére a kapu becsukódott és egy újabb intésre a föld elkezdett remegni, majd a föld felemelkedett és elzárta az utat. A lány nem várta meg, hogy mi fog következni, hanem rohant tovább. Egész éjszaka megállás nélkül szaladt, de olyan gyorsasággal, hogy a környezte összefolyt mellette. Ő maga sem értette, hogy vajon hogyan lehet ilyen gyors és miért nem fáradt már el. Tudta, hogy megtörte a pecsétet, de közel sem gondolta, hogy ilyen temérdek új dologgal kell szembesülni. A szagok, a hangok olyan hangosak voltak, hogy szinte fájt a feje bele. Azt gondolta, hogy folyamatosan fogja megtanulni a dolgokat, de ennek ellenére most mindent egyszerre tud és ez nagyon sok volt neki.

Másnap egészen délig futott, de ekkor kezdett fáradni és hirtelen elájult. Nem tudja, hogy mikor kelt fel, de késő délután valamikor, legalább is a nap állásából ezt olvasta le. Ekkor vette észre, hogy a kezein a körmök és a jelek eltűntek. Visszaalakult emberré.

-Úgy látom, hogy még csak korlátozottan használhatom az erőmet. Azt sem tudom, hogy mit kezdjek, azt sem tudom, hogy hol lehetek. Annyit tudok, hogy kelet felé kezdtem el futni, de többet nem. Azok a szagok és a hangok, én ezt nem bírom! Olyan emlékek és erők szaladtak végig a testemen, amit nem tudok hova tenni. Szörnyű volt. Miért kell nekem ezt átélni, miért én?

A lány a földön ült és arcát a kezeibe temette. Sírt, de olya keservesen, hogy még a környezte is elcsendesedett körülötte. A fák is átélték a fájdalmát, mert még a szélnek is ellenállva borultak a lány felé, mintegy védelmezőleg. Órák teltek el így, a lány nem mozdult, mert félt, hogy újra elkezd változni.

Sesshoumaru orrát könnyek sós illata csapta meg. Ekkor érezte meg a virágos kert illatát, amely úgy beleivódott az emlékezetébe. Tudta, hogy a lány már nagyon közel van, de most nem érezte a démoni aurát, amely a lányból áradt.

-Visszaváltozott emberré!

Pár méterre landolt és gyalog indult tovább. Nem sietet, mert nem volt miért sietnie. Valamiért kíváncsi volt a lányra, de közben dühítette, hogy egy nyomorult halandó lány a hülyét járatta vele és nem engedelmeskedett a szavainak. Ettől egy kicsit mérges is lett, de mint mindig, nagyon jól tudta türtőztetni magát.

Kouno lassan kezdett megnyugodni, ezért lassan felállt és gyalog indult tovább. Nagyon szomorú és elgyötört volt. Érezte, hogy nagyon gyenge, de azért még bírja egy kicsit. Minél hamarabb keleten akart lenni, de azt nem tudta, hogy minek megy oda. Kelet mostani ura, vagy úrnője biztos nem engedi át a trón, ha azt állítja, hogy ő Surrei lánya. Ezen elnevette magát, mert maga sem gondolta komolyan azt, amit mondott. Nem volt semmi bizonyítéka rá, de azért mondta.

-Ha kiderül, hogy kitaláltam ezt az egészet, akkor hatalmas bajba kerülök, mint keleten, mind nyugaton, habár nyugatra már most nem mehetek vissza. Keleten, viszont nem fognak szívesen várni, hisz az anyám elárulta őket, így nem várhatok meleg öleléseket.