|
8. rész: Vissza nyugatra
2007.11.11. 22:50
8. rész: Vissza nyugatra
Ekkor a háta mögött megcsörrent a bokor. A lány gyorsan odakapta a fejét, mire egy 12 fős férfi csapat lépett ki. Kouno hirtelen felugrott, hogy védje magát, de ekkor tudatosult benne, hogy az egyetlen fegyvere, az íj sincs nála. Teljesen pánikba esett, hogy nem tudja megvédeni magát. Hátrált párat, de ekkor további csapat lépett ki az erdő takarásából, egyenesen a lány háta mögött. Teljesen körbevették a lányt, aki csak keservesen forgatta a fejét és kiutat keresett.
-Mit akartok!
-…
-Kik vagytok?
-A keleti tartományok urának különleges osztaga vagyunk és azért jöttünk, hogy megállítsunk téged.
-Miért?
-Hogy miért? Egyszerű, azért, mert te vagy a jogos uralkodó, de a mi urunk nem akarja elveszíteni a hatalmát.- mondta az egyik, mire a többiek gonoszan kacagni kezdtek.
-Honnan tudtátok?
-Mikor feltört a pecsét, akkor az erőd, egészen keletig elért. Csak követtük az erődet, majd megtaláltunk téged. Hogy őszinte legyek, nagyon csalódtam. Nekem azt tanították, hogy a lepecsételt hercegnő hatalmas erővel született, de, most pedig egy gyenge halandót látok.
-Te is szellem vagy?
-Jól látod! Itt mindenki szellem, kivétel te.
Kouno egyre jobban pánikba esett, mert tudta, hogy ha nem talál ki gyorsan valami okosat, akkor itt fog meghalni. A férfiak egyre jobban közeledtek. A lányban ekkor megint megszólalt a hang.
„Most már bármikor használhatod az erődet! Egy idő múlva már nem fogsz visszaalakulni, de még túl gyenge vagy! Használd!”
Kouno becsukta a szemeit, majd elmotyogott valamit, mire a feje megint hátracsuklott és lebegni kezdett a haja. Ettől a szellemek egy pillanatra megálltak, mert nagyon meglepődtek rajta. A lány ismét arany aura vette körbe, majd megjelentek a jelek és a méregcsíkok is az arcán, mikor az átváltozás teljesen befejeződött a lány gyilkos pillantással nézett körbe. Megropogtatta a kezeit. Érezte, hogy nincs annyi ereje, hogy megölje mindet, de legalább büszkén halhat meg.
-Áh! Itt van a mi úrnőnk! Csodálkozom, hogy az a nyugati kutya miért nem ölt meg, de ha így végig nézek rajtad, akkor valahogy megértem.
-Ne merd a nevét a szádra venni. Sokkal többet ér nálad.
-Hogy véded az urad, hisz te is csak egy szolgáló vagy…
-Tévedsz! Én Kelet jogos úrnője vagyok! Az igazat megvallva hálás vagyok nektek. Csak találgattam, hogy én vagyok-e Surrei lánya, de most, hogy itt vagytok, bebizonyosodott, hogy igazam volt. Ostobák vagytok, hogy nem öltetek meg halandó formámban.
-Mit képzelsz te?
-Vigyázz a szádra, még mindig én vagyok az úrnőd!
-Öljétek meg!- jött a parancs
Legalább 5 férfi kezdett a nő felé futni, aki nyugodtan állt és a gyilkos pillantásokat küldött a parancsot adó férfi felé. A kezei arany színben kezdtek derengeni, majd a kezéből egy ostorféle jelent meg, amelyet a földön lógatott addig, amíg nem értek a támadói elég közel. Amikor úgy látta, hogy megfelelő távolságba kerültek, akkor egy gyors mozdulattal megperdült a tengelye körül, mire a felé halandó férfiak fájdalmasan felordítottak. Mindenki a földre esett, csak a középen álló lány kacagott fel egy kicsit, majd körbenézett.
„Sietnem kell, mindjárt elfogy az erőm!”
Ekkor történt, hogy egy pillanatra elbambult, mire észbe kapott a maradék férfi rohant felé kivont kardokkal. Nem maradt elég ideje a védekezésre. Érezte, hogy egy penge hatol az oldalába, mire ő felordított, de minden erejét összeszedve megölte a támadóját. Újabb vágásokat érzett a karjában és a lábában, majd kezdte érezni, hogy minden ereje elhagyja. Kezdett elsötétedni előtte a világ, majd csak azt érezte, hogy zuhan a sötétség felé.
Sikeres támadások árán, de sikerült a nőt ártalmatlanná tenni. A megmaradt 5 szellem dühösen vették körbe az alélt lányt.
-Hogy a franc egye meg! Nem gondoltam volna, hogy ilyen károkat fog okozni nekünk, ez a fruska! Öljétek…
Ekkor minden szellem felkapta a fejét és a levegőbe szagolt, majd egyszerre fordultak meg. A fák közül ekkor lépett elő egy férfi, kinek ezüst haját a szél kedvesen borzolta. A szemei olyan kegyetlenségről árulkodott, hogy egy percre a szellemek megijedtek. Az arany szemekben nem láttak mást, csak a gyilkolás utáni kiéhezett vágyat.
-Sesshoumaru? Mit keresel itt?- bátorkodott megszólalni a vezető
-A lányért jöttem!
-Meg akarod menteni- röhögött a férfi
-Ostoba! Van egy kis elszámolni valóm vele!
-Sajnos ez a lány Sujuko urat illeti…
-Engem nem érdekel, hogy az a gyenge Sujuko mit akar, de ez a lány itt marad!
-Sajnos ezt nem engedhetjük!
-Ez sajnálatos!
A szellemek egyszerre támadtak Sesshoumarura, aki az elején könnyen hárított és meg is ritkította őket, de kapott ő is elég súlyos sebeket. Végül még is sikerült legyőzni mindegyiket. A férfi lassan odament a lányhoz és lenézett rá. Még mindig szellemformába volt, de egyre jobban kezdett múlni a hatása. A férfi felvette a lányt és elindult a nyugati palota felé. Mikor érezte, hogy egy kicsit erősebb fénygömbbé alakult és visszarepült. Hajnalba már vissza is ért.
Kouno lassan ébredezni kezdett. Puha ágyban találta magát és meleg takarót érzet a teste körül. Azt hitte, hogy álmodik vagy már, a mennyben van, de ekkor éles fájdalom hasított az oldalába. Ez jelezte, hogy igenis él még, de akkor hol lehet. Lassan felült, körbenézett, egy kicsit ismerősnek tűnt, de nem nagyon ismerte fel. Ezt annak is betudhatta, hogy a fájdalom miatt egyre jobban szédült. Először nem látott senkit a szobában, majd egy lányt pillantott meg az ágy mellett, aki mélyen alszik. Először nem ismerte fel, de ahogy jobban megnézte, Nimot ismerte meg benne. A kislány mélyeket sóhajtva aludt mellette. Kouno elmosolyodott, majd hallotta, hogy az egyik sarokban köhint egyet valaki. Gyorsan arra nézett, majd az a személyt látta, kit a legjobban el akart kerülni. Sesshoumaru érzékelte, hogy a lány felkelt, így nem tartotta fontosnak a további rejtőzködést. Mikor meglátta a lányt, egy pillanatra még a levegő is a benne maradt. A lány mosolyogva nézte a halandó lányt mellette, a haja kiengedve hullott a vállára és az ágyon folytatódott. Halandó lány maga előtt tartotta a takarót, de így is lehetett látni a formás kebleit és csodás izmos alakját. Kezei kecsesen simogatták meg a barátnője fejét. Sesshoumaru nem akart többet itt álldogálni, így jelezte, hogy ő is itt van.
-Már azt hittem, hogy soha nem kelsz fel!
-Visszakerültem nyugatra?
-Igen!
-Mi lett azokkal a férfiakkal?
-Miért érdekel?
Ekkor kezdett mozgolódni Nimo. Lassan kinyitotta a szemeit s rögtön felnézett, hogy hogyan van a barátnője, de mikor látta, hogy mellette ül nagyon megörült. Nem törődve a nagyúrral, a lány nyakába ugrott. Kouno megölelte a lányt, aki erre sírni kezdett. Az idilli hangulatot megint Sesshoumaru törte meg.
-Te lány! Hozz tiszta ruhát és hozzál valami gyógyszert. Még nincs jól!
-Igenis uram!
Nimo megszakította az ölelést és kirohant az ajtón. Becsukta az ajtót és még egy percig várt az ajtó előtt. Nagyon aggódott a barátnője miatt, főleg azért, mert most a nagyúrral van együtt.
-Miért segítesz?- kérdezte Kouno
-Nem segítek! Csak nem akartam, hogy más büntessen meg.
-Mi?- hördült fel a lány
-Szerinted megúszod, hogy mindenki előtt hülyét csináltál belőlem? Egy szellemtől sem bírom, nem hogy egy halandótól, vagy mitől…
-Hogy mitől? Nekem van nevem is…
-Vigyázz a szádra te lány!
-KOUNO!- üvöltötte a lány
Kouno nem törődött a sebeivel és felállt. Közelebb ment a férfihez, akinek a szemei vörösen izzottak. Megállt tőle egy méterre és a szellemet nézte. Találkozott a tekintetük. Most mind a kettejük szeme mérgesen éget. Kouno olyan mérges volt, hogy már azt is elfelejtette, hogy a halandó testben van. Sokáig nézték egymást, egyre jobban mérgesek voltak, de valami furcsa, de mégis bizsergető érzés járta őket át. Kezdtek megnyugodni, de tekintetüket nem fordították el egymásról. Lassan Sesshoumaru tett egy lépést előre, így a távolság kettejük között csökkent. Kouno szíve megint egyre gyorsabban kezdett dobogni, amit a férfi is nagyon jól érzékelt, ezért megállt.
-Félsz tőlem?- kérdezte a férfi
-Nem!
-Hazudsz!
-Soha nem szoktam hazudni!
-Értem, de akkor… na mindegy, hagyjuk! Kik voltak azok a szellemek.
Kouno tekintette megenyhült és valamilyen szomorúság ült ki az arcára, amit a szellem is észrevett. Sokkal jobban tetszett neki a lány, ha barátságos arcot vág. A szemeiben megint látta a kis lángot, amely úgy elvarázsolta. Kouno szótlanul nézte a férfit és azon gondolkodott, hogy vajon mennyi mondjon el.
-Azért jöttek, hogy megöljenek!
-Ezt magam is tudom!
-Sesshoumaru, ne hazudj! Tudod te nagyon jól, hogy miért jöttek értem.
Sesshoumaru egy percre megdöbbent, de nem attól, ahogy a lány mondta, hanem mert valamiért kitalálta az igazat.
-Jól van! Nem tagadhatom, hogy tudom, hogy miért voltak ott! Úgy látszik, hogy útban vagy a kelet urának. Személy szerint utálom azt a férget. Csak a hatalom érdekli, semmi más…
-Téged nem?
-Ne szemtelenkedj halandó!
-Ezt már egyszer megbeszé…
Kouno hirtelen szédülni kezdett és megrogyott a lába, érezte, hogy erős és meleg karok fogják. Sesshoumarunak dőlt, aki elkísérte az ágyhoz, majd lefektette. A lány hálásan nézett a szellem szemébe, aki ettől rosszul lett, és inkább elfordította a szemeit.
-Köszönöm!
-Mióta vagy tudtában, hogy ki vagy?
-Talán egy hónapja, de lehet, hogy több. A nyakékkel kezdődött.
-Milyen nyakékkel?
-Állítólag mellettem találták, mikor a falusiak megtaláltak. Aznap kaptam meg, mikor elhagytam a falut…
-Itt van nálad?
-Itt, de nem adhatom oda. Itt van a testembe!
-Értem, folytasd!
-Az első jel, hogy meggyógyítottam a betegeket, majd mikor ideértünk… szóval Nimoval eltévedtünk és a rózsakertbe lyukadtunk ki, ott viszont elkapott egy érzés, amely egy elzárt és titkos helyére vezetett a kertnek. Ott áll egy tábla, amin…
-Amin egy szöveg volt! Tudom, ismerem a helyet.
-Igen! Felolvastam és a nyakék a testembe került. Ha én vagyok kelet úrnőjének a lánya, akkor miért itt van az a tábla?
-Ennek nagyon egyszerű a magyarázata! Semmi közöd hozzá!
Kouno olyan mérges lett, hogy nem törődve a ruhájával, feltépte a lepedőt és elindult a szellem felé. Sesshoumaru döbbenten nézte a lányt, aki dühösen közelít felé. A halandó lány néhány centivel állt meg és szemébe nézett a szellemnek. Szemeiben oly mértékű gyűlölet lángolt, ami még a szellemnek is sok volt.
-Ha igaz, akkor már nem vagyok a szolgád! Én vagyok kelet jogos ura, nem akarok neked semmi rosszat, de ne hidd, hogy játszadozásért zárták el az erőmet.
-Mit gondolsz te magadról? Amíg itt vagy a szobámba és az ágyamban alszol, addig itt én mondom meg neked, hogy mit tegyél.
Kouno egy kicsit meglepődött, hogy a szellem egyenesen a szobájába vitte, és itt ápolták őt, addig, amíg nem tért magához. Ekkor vette észre, hogy a férfi huncut mosolyra húzza a száját. A távolság kettejük között folyamatosan csökkent. Teljesen elvörösödött, de nem vette le a szemeit a szellem szemeiről, ekkor érezte meg a derekán a szellem meleg kezeit, amelyek kedvesen cirógatják. Úgy meg ijedt, hogy lendületből pofon vágta a szellemet. A férfi hátralépett és az arcára tette a kezét. Nem fájt neki, számára neki ez a kis fájdalom nem is számított. Azon lepődött meg, hogy ez a lány egy kicsit sem félt, attól, hogy ennek a pofonnak következményei lesznek. Kouno csak most vette észre, hogy a felső testét csak vékony kötszerek takarják. Ettől annyira zavarba jött, hogy gyorsan visszarohant az ágyba.
-Még egyszer meg ne próbáld!- mondta mérgességet tetetve Sesshoumaru
-Akkor te, pedig ne égy arcátlan!
-Én arcátlan! Nem én mászkálok egy semmibe!
Ebből egy újabb vita kerekedett, amiben mind a ketten ordítottak a másikkal, ekkor rontott be Giro, Nimo és Hiono-sama, mert azt hitték, hogy ezek ketten már az erejüket próbálgatják a másikon. A belépőknek a kép egy kicsit furcsa volt. Sesshoumaru jobb arcán egy hatalmas piros tenyérnyom volt, míg a lány az ágyban feküdt és mindenét takargatni próbálta. Az érkezők elég érthetetlen fejet vághattak, mert Kouno elkezdett nevetni. Ez egy kicsit oldotta a feszültséget.
Sesshoumaru dühösen kiment a szobájából és hívatta magával Girot és Hiono-samát is. Nimo és Kouno egy percre csöndben nézték egymást, majd mind a ketten nevetni kezdtek. Nimo közben odaadta az új ruháját, amelyet Sesshoumaru hozatott neki. Ez nem volt a szokványos ruha, amit a szolgálók szoktak viselni. Nemes anyagból készült és gyönyörű színekben pompázott.
-Miután megmosdatlak és felveszed ezt a csodálatos ruhát, a nagyúr hívat a dolgozószobájába.
-Nimo, szerinted elég durva voltam?- kérdezte megbánóan a lány
-Nem mondhatok semmit, mert nem voltam itt, de Sesshoumaru hozott vissza és nagyon rossz állapotban volt ő maga is…
-Mi?
-Tele volt sebekkel, de egy napig pihent, majd elmúltak a sebei.
-Mennyit aludtam?
-Majdnem egy hetet, de sajnos azt a sebet nem tudtuk meggyógyítani.
-Majd azt én! Tudok egy bevált módszert. Kérlek, segíts nekem.
Nimo csak fejet hajtott, majd elkezdtek készülődni. Kounonak nagyobb fájdalmai voltak, mint azt gondolta volna. Nagyon mély sebet kapott és alig akart gyógyulni. Tisztában volt, hogyha szellemmé alakul, akkor sokkal gyorsabban fog gyógyulni, de nem akarta kockáztatni, hogy ismét bajba kerül. Eldöntötte, hogy amint felépül, elindul keletre, hogy visszakapja azt, ami őt illeti. Maga sem tudta, hogy miért érezte ezt, de valami hajtotta, hogy ezt tegye. Pár óra múlva Kouno feltűzött hajjal és felöltözve állt a tükör előtt. Soha nem látta magát ennyire szépnek. Egy fehér selyem alsókimonót kapott, aminek a szegély aranyszínű mintákkal volt díszítve. Efelé egy aranyszínű bársony, bő aljú kimonót kapott, amelyet egy fehér övvel kötött meg. A hajában vörös virággal díszített hajtű csillogott.
-Gyönyörű vagy, Kouno úrnő…
-Kérlek, ne hívj így…
-De te kelet úr…
-Még nem vagyok, de ha is leszek, akkor neked akkor is csak Kouno leszek. Te vagy a legfontosabb számomra ezen a helyen.
Nimo szemeiben könny csillogott. Kouno felé fordult és letörölte a könnycseppeket a barátnője arcáról. Megölelték egymást, majd pár perc múlva már a folyosón lépkedtek. Kouno nagyon jól tudta, hogy hol van Sesshoumaru dolgozószobája, így egyenesen felé tartott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
