|
9. rész: A teljes erő
2007.11.11. 22:50
9. rész: A teljes erő
Kouno nagy levegőt vett az ajtó előtt, majd bekopogott. Bentről csak egy mormogás hallatszott. Ezt a lány igennek vette, így kinyitotta az ajtót. Benn az asztal mögött Sesshoumaru ült, mellette, pedig Giro állt. Mikor belépett a lány, Giro meg akart hajolni, de Kouno megállította.
-Giro uram, nem szükséges ezt.
-De Úrnő…
-Nem vagyok az, legalább is még eddig.
-Érdekes, engem, pedig arra akarsz kényszeríteni, hogy annak nézzelek.- vágott közbe Sesshoumaru
Erre Kouno dühösen a szellemre nézett, aki csak hidegen és közönyösen viszonozta a nézést.
-Neked is ezt mondanám, ha nem lennél arcátlan.- vágott vissza Kouno
Gironak és Sesshoumarunak is be kellett vallani, hogy van ebben a lányban kurázsi, hisz, aki ilyet mer mondani a nagyúrnak, az aláírta a halálos ítéletét. Mind a ketten a lány nézték, aki annyira dühös volt, hogy el is felejtette, hogy azért jött, hogy bocsánatot kérjen. Kouno bosszúsan megfordult és elindult egy szék felé. Leült és magába motyogva bosszankodott. A nyugat ura egy ideig értetlenül nézte a lányt, majd elhúzta a száját és leült ő maga is. Giro is visszaállt a férfi mellé, majd elkezdődött az a beszélgetés, amit Kouno legszívesebben a háta közepére kívánt volna.
-Köszönöm ruhákat! Tetszenek, de…
-Te vagy a jogos uralkodója keletnek, ennyi jár, úrnőm!- mondta Giro
-Még egyáltalán nem biztos, hogy én vagyok az úrnő.
-Ez már biztos!- mondta közömbösen Sesshoumaru
-Honnan…
-Pár napja küldtek egy üzenetet, hogy vagy átadunk, vagy kitör a háború a két ország között. Nem áll érdekükbe, ha te visszamész.
-De miért, hisz én…
-Félnek, kelet ura egy becstelen féreg, aki az anyja által került trónra. Az ő anyja, a te anyád testvére volt. Midig is rivalizáltak egymással…
-Honnan ismered anyámat?
-Mikor kitört a nagy démonháború, akkor itt élt egy rövid ideig az anyád. Apám és az ő apja barátok voltak. Nyugat és kelet mindig szövetségben állt egymással. Azért van itt az a tábla…
-Köszönöm!- nézett hálásan Kouno
-Mit?- értetlenkedett a szellem
-Hogy elmondod az igazat! Tőled, Giro, pedig bocsánatot kérek.
-Miért is?
-Mert már mikor olvasgattam, már akkor sejtettem, hogy ki vagyok, de féltem, hogy elárulnál, és ezért nem mondtam meg neked. Ne haragudj!
-Nem kell ezért bocsánatot kérned, én is ezt tettem volna a helyedben.
-Akkor, ha ezt megbeszéltük, akkor térjünk a lényegre! Mit akarsz tenni Kouno?- szólalt meg Sesshoumaru
-Vissza kell kapnom a trónomat…
-Miért fontos ez neked?
-Hát… nem is tudom! Valami, ami bennem lakik, azt akarja, hogy visszamenjek keletre. Nem vágyok hatalomra és erőre, nekem az országom érdekeit kell néznem. Ha tényleg olyan alak irányítja az országomat, mint mondtad, akkor muszáj vagyok menni.
-Helyes válasz, de még nem mész sehova! Nem játszok senki kezére, főleg nem annak az ostobának. Itt maradsz, amíg meg nem gyógyulsz. Ott maradsz a szobámban, hogy kellően felgyógyulj! Utána kitaláljuk, hogy mi legyen.
-Köszönöm! Giro, kérlek, szeretnék négyszemközt beszélni…
-Máris asszonyom!
Giro becsukta maga mögött az ajtót, majd elindult a folyosón a könyvtár felé. Sesshoumaru nézte a csöndben ülő lányt, aki a kezét kezdi el tördelni.
-Ideges vagy!
-Nem vagyok!- vágta rá Kouno
-Az vagy! Mit akarsz?
-Szeretném megköszönni, hogy segítettél… miért tetted?
-Először én akarok kérdezni valamit! Miért akartad megvédeni a nevemet?
-Te hallottad?
-Ostoba! Szellem vagyok, jól hallottam mit mondtál! Szóval?
-Fogalmam sincs, talán, mert idevalónak érzem magamat… hallottam, hogy megsérültél.
-Azzal ne törődj! Az igazság az, hogy tényleg meg akartalak ölni, de valamiért máshogy döntöttem!
-Értem! Sajnálom, hogy felpofoztalak…
-Jobb, hogy ha nem szokod meg, hogy ilyen vakmerő lehetsz! Többet nem fogok szépen viselkedni…
Kouno felállt és elsétált az ablakig. Kinézett rajta és percekig nem szólalt meg, csak a környezetet figyelte. Minden csendes és nyugodt volt. Hallotta, hogy mögötte egy szék tolódik el és tudta, hogy maga a szellem is felállt. Megfordult és szembe találta magát Sesshoumaruval.
-Miért nem vagy démonformában?
-Még nem vagyok olyan erős, hogy tartósan fenntartsam!
-Azt tudod, hogy a sebeid is gyorsabban gyógyulnának!
-Sejtem, de még… ezt már mondtam, de ne aggódj, van egy tökéletes módszerem, igaz…
-Igen?
-Anyám tanított rá, mikor kicsi voltam. Ez egy főzet, amely nagyon erős, de hatásos, soha nem bírtam ki. Állandóan elájultam tőle, de lehet, hogy vagyok már elég erős.
-Szólok a szolgáknak és elkészítik…
-Hagyjad! Meg tudom csinálni. Mikor már mindenki aludni fog, lemegyek és elkészítem.
Kouno és Sesshoumaru között a távolság csökkent és egymást nézték. Kouno most először vélt felfedezni egy kis vidám lángot a szellem szemeibe. Kouno félt egy kicsit, de a szíve ütemes verése feledtette vele minden rémületét. A férfi lassan lépett még egyet, majd egy rakoncátlan tincset tett arrébb a lány arcánál. Végig simította a lány arcát, aki beleborzongott a gyengéd érintéstől.
-Soha nem gondoltam volna, hogy egy halandónak ilyen érzései lehetnek.
-Honnan gondolod, hogy vannak érzéseim?
-Nem tudsz átverni, a tested ellened szól. Minden mozdulatomat a tested kellemesen érzékel.
-Túl sokat képzelsz magadról!
Kouno hátrább lépett, a varázslatos pillanatot megtörte a szellem szavai. Elmosolyodott és nézett tovább a szellemre. Nem szólaltak meg, csak nézték egymást. Ekkor Kouno meghallott olyan szavakat, amelyet nem kísér hang.
„Mi van ezzel a lánnyal? Olyan, mintha évek óta ismerném… Azok a szemek…”
A lány elvörösödött, mikor rájött, hogy Sesshoumaru gondolatait olvasta. Nem tudta maga sem, hogy hogyan tette ezt, de egyre jobban érezte, hogy az ereje növekszik.
-Mindig halandó formában leszel?
-Nem tudom! Egy idő múlva már nem alakulok vissza, de addig…
-Meddig tart a felépülésed?
-Ha beválik a főzet, akkor 3 nap múlva jól leszek, de ha nem, akkor értelemszerűen hosszú gyógyulás elé nézek. Most ha nem bánod, akkor megyek és beszerzem a megfelelő gyógynövényeket.
-Várj! Nem kéne egyedül menned, főleg ha ilyen állapotban vagy! Egy ideig veled megyek, úgy is el kell intéznem valamit.
-Ahogy szeretnéd!- mondta hűvösen és akadozva Kouno
-Mi meg mi a bajod?
-Nem… érzem… jól… magam!
Kouno ekkor elesett és elterült a földön. Az ájulás kerülgette és érezte, hogy mindjárt kiszakad a szíve. A mellkasához kapott és megszorította a kimonóját. Sesshoumaru odalépett hozzá és felemelte volna, ha a lány engedte volna, de kitépte a kezét és üvölteni kezdett. Kouno ekkor elvesztette az eszméletét és alélva terült el a földön. Sesshoumaru közelebb akart lépni, de ekkor a lány teste fényesen derengeni kezdett, majd egy idő múlva egy női alak jelent meg a lány mögött. Aranyszínű haja a földet seperte és a vörös szemei boldogan csillogtak. A vörös méregcsíkok is élénken világítottak a nő arcán. Hosszú fekete kimonót hordott, amelyen egy főnixmadár volt, a derekán egy fehér övben 3 kard pihent és egy legyezőt tartotta a kezében. Mikor meglátta a férfit meghajolt előtte, majd a szemébe nézett.
-Sesshoumaru-sama! Örülök, hogy látlak!
-Surrei-domo! Újra nyugaton?
-Mint látod, de sajnos már élvezhetem a kertetek szépségét, de most nem ezért vagyok itt. Szeretnék kérni valamit!
-Vigyázzak a lányodra?
-Igen, nemsokára felébred benne a teljes ereje, akkor nagyon rosszul lesz és hetekig nem tér magához. Nem fogja tudni, hogy mit tegyen, mert túl sok lesz neki egyszerre. Kérlek, maradj mellette.
-Tudod, hogy nem vagyok senki szolgája, még neked sem!
-Tudom, de akkor is kérlek rá! Kelet mozgolódik, és mindent megpróbál majd, hogy megszerezzék a kulcsot…
-Milyen kulcsot?
-Kouno testében van! Ha megszerzik a kulcsot, akkor nemcsak a lányom veszti el az életét, hanem féktelen nagy hatalom szabadul ki. A hiedelmekkel ellentétben, nem azért pecsételtem le az erejét, hogy megvédjem. Igaz, az is dominált bennem, de a legfontosabb, hogy ha rossz kezekbe kerül az ereje, akkor képes elpusztítani mindent. A lányom veszélyes is lehet, ha úgy hozza a sors.
-Mi van, ha én megszerzem a kulcsot?
-Nem fogod! Ismerlek annyira. Keménynek és hűvös tetted magad, de… Ez már a jövő lesz! Hosszú út áll előtettek, vigyázz rá kérlek!
-Jól van!
-Rendes vagy! Apád üdvözöl! Még beszélünk még!
Azzal, hogy kimondta az utolsó szavakat, a nő elhalványodott és végleg eltűnt. Ekkor kezdett el mozgolódni Kouno. Sesshoumaru mélyet sóhajtott és felvette az ölébe a lány és elindult a szobája felé. Bent a szobába lefektette, majd kiment az erkélyre. Pár óra múlva Kouno felült és az erkélynél álló férfit nézte. Nem tudta, hogy mi történt vele, csak egy borzalmas fájdalomra emlékszek és arra, hogy elájul. A feje fájt és hányingere volt, amit sikerült legyőzni. Homályosan látott és a hallása sem volt a legtökéletesebb. Pár percig ült, míg sikerült kitisztítni minden érzékét. Csak most látta, hogy újra Sesshoumaru szobájába fekszik és az ágy mellett egy hatalmas székben, maga a szellem ül. Csukva volt a szeme, de Kouno tudta, hogy egyáltalán nem alszik.
-Fenn vagy már?
-Igen!- mondta Kouno
-Most már biztos, hogy nem mész sehova! Nem akarok állandóan egy halandót cipelni. Itt maradsz, amíg nem leszel jobban.
-Nem zavar, hogy a te szobádban fekszem? Nekem is van szobám…
-A cselédszoba? Ennyire nem néztelek ostobának. Te már nem vagy cseléd, neked kellene cselédeket tartani…
-Köszönöm, de nem! Én nem vagyok olyan…
-Mint?- csillant meg vészjóslóan a szellem szeme
-Hagyjuk! A lényeg, hogy én nem találom helyesnek a szolgákat. Amúgy mi történt velem?
-Egyszerűen elájultál, szerintem a sebed okozta az ájulást…
-Hány óra van?
-Már elmúlt este 10.
-Kérhetek tőled valamit?
-Attól függ…
-Lekísérsz a konyhába?
-Ha éhes vagy, akkor szólok egy szolgának…
-Nem vagyok éhes, a főzetet kell elkészítenem, ennyire nem figyelsz rám?
Sesshoumaru szó nélkül felállt és kitakarta a lányt. Kouno felállt és lassan elindult, de hamar rá kellett jönnie, hogy egyedül nagyon hamar szédülni kezd. Láthatóan a szellem nem akart segíteni, ez egy kicsit felbosszantotta Kounot, így csak azért sem akarta megkérni. Lassan haladtak, de végül ájulás nélkül sikerült lejutni a konyhába. Sesshoumaru igazán kíváncsi volt, hogy vajon milyen főzet lehet az, ami ilyen hamar meggyógyítja azt a súlyos sebet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
