10. rész: A felébredés

Kouno lassan elindult a fűszerek felé, majd levett olyan fűszereket, amelyeket minden főzéskor használtak. Ezután vett elő pár más hétköznapi dolgokat, majd egy mozsárba összeaprította őket, majd már felforralt vízbe rakta, addig kevergette, amíg kenőcs állaga nem lett a főzetnek. Levette a tűzről, majd hagyta, hogy kihűljön.

-Segítenél?

-Miben?

-Be kell kennem a sebet, de ahhoz le kell vetnem a kötést…

-Azt akarod, hogy segítsek levenni?- kérdezte mosolyodva

-Azt csak hiszed! Nem azért pofoztalak fel, hogy most hagyjam, hogy nézd a testemet. Azért kérem a segítséged, mert nagy valószínűséggel kiabálni fogok, de nem akarom felkelteni az egész palotát. Kérlek, fogd be a számat, ha nagyon kiáltozni fogok.

Sesshoumaru nem szólalt meg, hanem az ajtó felé nézett, majd a főzetre. Semmilyen érzelem nem látszott az arcán, Kouno nem tudta leolvasni, hogy vajon mit érez, és most a gondolatát sem sikerült olvasnia.

-Ezt igennek veszem!

Kouno levette a kimonóját, majd elkezdte a kötést kioldani, de érezte, hogy a szellem minden mozdulatát figyeli. Kicsit ideges volt emiatt, rá is szólt, aki erre csak sóhajtott egyet. Ezután Kounot már nem érdekelte, hogy ki nézi. Sikeresen lekötözte a kötszert, a sebe csúnyább volt, mint az gondolta volna. Egy kicsit, mintha el is fertőződött volna. Kent a kezére egy kicsi főzetet, majd nagy levegőt vett és a sebre kente. Pár másodpercig semmi nem történt, majd érezte, hogy a seb húzódni kezd, de ezzel egy időben a fájdalom is kezdi elönteni a testét. Görcsösen összerándult, majd egy halk nyikkanás hallatszott és érezte, hogy szédülni kezd, d nem hagyhatta abba. Egy újabb adagot kent a sebre. Halkan nyögni kezdett, majd a harmadik adagnál már üvöltött volna, ha ekkor nem érez egy erős férfi kezet a száján. Teljes erejéből üvöltött és egy kicsit el is vesztette az eszméletét. Mikor magához tért, ott ült, ahol eddig, de egy férfi mellkashoz dőlve. A sebe teljesen begyógyult és érezte, hogy visszatért az ereje. Felnézett és az arany szempárral találta magát szembe. Sokáig nézték egymást, egyikük szemében sem volt harag vagy bármiféle negatívum, inkább egy kis meleg lángocska. Egyikük sem tudta megmondani, hogy vajon mi ez az érzés, mert mind a kettejüknek idegen volt ez az érzés.

-Mindig elájulsz?

-Szinte mindig. Nagyon erős főzet. Köszönöm, hogy segítettél.

-Nincs mit! Majd te is segítesz nekem, ha úgy adódik!

-Rendben!

Hosszú kínos csönd következett, ami egymás szemeinek tanulmányozásával telt, majd Kouno érezte, hogy Sesshoumaru teste közelebb nyomódik hozzá, ekkor tudatosult benne, hogy félmeztelenül ül a szellem előtt. El akart távolodni, de érezte, hogy egy meleg kimonó simul a vállára. Hálás volt a szellemnek, hogy ennyire figyelmes volt vele, de ekkor megérezte a férfi kezeit a derekán. Teljesen elvörösödött és eltolta magát. Sesshoumaru csöndben nézte, hogy a lány vörös arccal és lehajtott fejjel eltolja magától. Nem értette, hogy miért ilyen félénk ez a lány, de ez még jobban tetszett neki.

-Miért ellenkezel?

-Hogy miért? Azt sem tudom, hogy ki vagy te valójába, de azért hagyjam magam tapizni, megőrültél?

-Ne beszélj így velem! Nagyon rövid életet akarsz magadnak?

-És te? Ha tovább fogdosol, akkor én is megrövidíthetem a te életed.

Sesshoumaru akkorát nevetett, hogy ezen ő maga is meglepődött. Alig bírta magát visszafogni. Nagyon mulatságosnak tartotta, hogy egy halandó ilyet mer neki mondani, de ekkor tudatosult benne az, amit Surrei mondott. Ekkor elcsendesedett és nézte a lányt, aki elég érthetetlen fejet vágott.

-Jobb lenne, ha lefeküdnél, mert elég gyenge vagy még! Még egy hetet itt maradunk, majd elindulunk kelet felé.

-Rendben!

Sesshoumaru a lány hóna alá nyúlt és leemelte az asztalról, majd nagyon lassan elengedte, de közben nem vette le a lány szeméről a tekintetét. Olyan átható arany szemei voltak, amit eddig még egy nőben sem tapasztalt. Olyan érzése volt, hogy Kouno képes a csontjaiba látni. Elengedték egymást, majd lassan elindultak a háló felé. Senkivel nem találkoztak az úton, így nem is kellett senkinek sem magyarázkodni, hogy hol jártak ketten. A szobába érve Sesshoumaru megtorpant az ágy mellett.

-Mi a baj?

-Semmi! Te itt alszol, én a dolgozószobámba…

-Ki se találd! Hivatalosan ez a te szobád, nekem kéne elmenni innen! Elég nagy az ágyad, így kényelmesen elférünk ketten is, de nehogy…

-Eszembe sem volt!

-Hazug!

Kouno lefeküdt az ágy egyik felé, majd a szellemre nézett, aki egy kicsit csodálkozott, de hamar megszokta, így lefeküdt a lány mellé. Akart neki mondani valamit, de mire a lány felé fordult, Kouno már mélyen aludt. Sesshoumaru gondolta, hogy lég fárasztó napja lehetett, így lassan álomba merült.

Másnap a férfi ébredt fel leghamarabb és meglepve tapasztalta, hogy most aludta ki magát teljesen az elmúlt hónapokban. Soha nem aludt még ilyen mélyen és nyugodtan. A lányt nézte, aki alvás közben mozgatta a pisze és csinos orrát.

„Milyen szokatlan! Nem ez az első nő az életembe, de most érzem először, hogy meg kell védenem ezt a nőt. Az a bársonyos bőr és a pisze orra, ezeket kell védenem, de vajon miért érzem ezt…”

Ezen gondolkozott, mikor Kouno lassan kinyitotta a szemét. A szellem annyira elvolt a gondolataival, hogy nem vette észre, hogy már pár percig a lány őt nézi.

-Jó reggelt! Mit nézel rajtam?

-Jó reggelt! Hogy érzed magad?

-Köszönöm jól! Most már visszamehetek a szobámba…

-Nem! Már mondtam, hogy addig itt maradsz, amíg nem gyógyulsz fel teljesen… amúgy is kelet úrnője vagy…

-Már jobban vagyok, de ha maradhatok, akkor igazán köszönöm!

Azon a héten semmi különös nem történt. Kouno sokat sétált a rózsakertben és minden alkalommal ellátogatott arra a különös helyre, ahol elkezdődött minden. Sesshoumarunak sok dolga volt, így nem tarthatott vele, de ha lehetett, akkor mindig megnézte, hogy van a lány. Minden éjszaka együtt aludtak, a szellem teljesen ki volt pihenve ezeken a napokon. Egy szombati napon, Kouno lustálkodni akart, így késő délután visszavonult a szobába. Lefeküdt és már aludt is.

Különös álmok gyötörték. Furcsa férfiak és nők szaladtak a palota felé, rendkívüli gyorsasággal. Mindegyiknek kelet címere díszelgett a mellkasán, a vezetőjét egy férfi alkotta, akit nagyon jól ismert Kouno. Akis csapat elérte a palotát és egyenesen elindultak a szobák között, egyszer csak a csapat ketté vált, az egyik csapat a kerten keresztül közelített meg egy szobát, a másik, pedig a folyosón keresztül rontott be az alvó szobájába. Egy férfi feküdt az ágyon, kinek ezüstösen csillogott a haja. A támadók gonosz mosolyra húzta a száját, majd leszúrták a férfit. Kouno ekkor lihegve ébredt és remegett a félelemtől. Annyira valóságos volt, hogy azt hitte, hogy a valóságban van.

Kouno gyorsan felvett egy köntöst és kilépett az erkélyre, hogy friss levegőt szívjon. Mély levegőt vett és kémlelni kezdte a távolt. Ebben a pillanatban valami mozgolódni kezdett benne, egy gondolat, az, hogy lehet, hogy nem is álom volt, hanem valóság. Kíváncsiságból átváltozott, egy perc kellett, hogy megszokja a szokatlan hangokat és szagokat, de ekkor meghallott olyan dolgokat, amit nem kellett volna hallania.

„Pár perc múlva ott leszünk, milyen jó lesz kitekerni annak a nyamvadt Sesshoumarunak a nyakát”

Kouno nagyon megrémült, mikor hallotta a támadók egyikének a gondolatait. Valamit tennie kellett volna, de semmilyen fegyvere nem volt. Tudta, hogy pár perc múlva mindjárt itt lesznek, és nem lesz elég ideje, hogy megvédje Sesshoumarut. Most ő volt a hálószobába, így kirohant és el kezdte keresni a szellemet. Bármennyire erőltette a szaglását és hallását, nem érezte a szellem jelenlétét.

Eközben Sesshoumaru lassan elindult a szobája felé, hogy vegyen egy meleg fürdőt, mikor belépett a szobába nem látta Kounot, gondolta, hogy megint sétálni ment. Nyugodtan levetkőzött, majd magára vette a köntösét, de nem ment rögtön a fürdőbe, hanem lefeküdt az ágyra és elszenderedett.

Kouno lerohant a szolgák szállására és valami fegyver után nézett, nem talált mást, csak a jól bevált íját és nyilait. Tudta, hogy szellemek ellen ez édes kevés lesz. A démoni erejét, pedig még nem ismeri, így csak arra a szél félére lehet képes, de nem fognak még egyszer beugrani neki. Mikor felvette a fegyvereit, már rohant is a szellem szobája felé. Ahogy elhaladt a nagyterem mellett, hallotta, hogy a messzeségben betörik egy ablak és kiáltásokat hallott. Nem maradhatott. Tudta, hogy már az egyik csapat szalad a szellem szobája felé. Meg akarta hálálni a szellemnek, hogy annyit segített neki. Tudott egy rövidebb utat, így azon közelítette meg a szobát, amikor rátért Sesshoumaru szobájának a folyosójára szembe találta magát egy kisebb csapattal, aki a közeledőre néztek, de mivel sötét volt nem ismerték fel.

-Álljon meg!

Kouno meg sem hallotta. Koncentrált és egy erős széllel arrébb lökte a tömeget. Nagyon meglepődtek a keletiek, hogy egy szolgálónak látszó lány ilyen erővel támad rájuk. Csak akkor ismerték fel az úrnőjüket, amikor a gyorsan elszaladt mellettük egyenesen a szellem szobájába rohanva. Kelet úrnője maga után bezárt az ajtót, majd az ablak felé nézett, ahol már másztak fel a csapat többi tagjai. Mire felocsúdott, már a mögötte lévő ajtót is betörték. Ekkor ébredt fel Sesshoumaru. Csak annyit vett észre, hogy egy aranyhajú lány lép elé, eltakarva őt a támadók ellen.

-Kouno! Takarodj az utunkból!- mondta az egyik nő

-Az csak hiszed! Én vagyok az úrnőtök, én parancsolok nektek.

A támadók teljes létszáma elkezdett röhögni. Kouno nem tudta, hogy mit tegyen, érezte, hogy ő most édes kevés lesz ennyi szellem ellen, akármennyire démon formában van. Lassan megfordult és lenézett a mögötte lévő férfira, akinek a szemeibe csodálkozás ült.

-Miért véded azt a nyugati faggyút?

-Mert ő is segített nekem! A másik, hogy… kelet és nyugat mindig is barátok voltak, mint egy barátot, kötelességem megvédeni.

-Ő maga is képes megvédeni magát nem? Te csak egy halandó vagy!

-NEM VAGYOK HALANDÓ! Sesshoumaru nem fog tenni semmit, most én vagyok nektek az ellenfél.

-Ahogy akarja, úrnő!

Többen is támadásba lendültek. Kouno egy kicsit meglepődött, de ekkor meghallotta magában egy ismerős hangot.

„Pajzs, használd a pajzsot”

Kouno gyorsan koncentrált, majd előhívta a pajzsot. A támadók a falnak ütköztek a hirtelen megjelent arany pajzstól, amely kitartóan védte a lányt és a szellemet. Még egyszer próbálkoztak, de ugyanez lett az eredménye.

-Egyszer úgy is elfogy az erőd, addig kitartóan várunk rád halandó!

Kounoban csak most tudatosult, hogy igazuk van. Megfordult és a szellemre nézett, aki még mindig döbbenten nézte a lányt. Leguggolt elé és a férfi szemeibe nézett, akinek a szemeiben kezdett felvélni egy kis haragot és mérget. Tudta, hogy Sesshoumaru nem utál annál jobban valamit, mint, hogy őt megvédje el félig halandó, hisz ő nem félig halandó!

-Sajnálom Sesshoumaru! Nem tudom, sokáig tartani a pajzsot, de kevés vagyok hozzájuk!

-Ostoba! Te engem ne védjél meg…

-Kérlek!

Kouno közelebb hajolt a szellemhez, aki döbbenten nézte a lányt. Ekkor érezte meg az ajkain a lány puha és édes ajkait. Hirtelen nem tudta, hogy mi történik vele és a lány miért ilyen, de nagyon jó volt. Lassan a lány derekára fonódott a keze és visszacsókolt, ekkor érezte, hogy a lányt egyre erősebb aura kezdi körüllengi. Kinyitotta szemeit és látta, hogy a lány szemei kipattantak és őt nézi. Sesshoumaru befejezte a csókot, majd elengedte a lányt, aki felállt és elengedte magát. Fényesen kezdett derengeni az egész teste, majd változni kezdett. A méregcsíkok, amik eddig is ott voltak az arcán, most sokkal élénkebbek lettek és a jel a homlokán világítani kezdett. A ruhája eltűnt és egy percre meztelenül lebegett a levegőbe, ekkor kezdett a teste köré tekeredni egy vékony arany selyemanyag, amely végül ellepte az egész testét. Kinyújtotta a kecses és szép vonalú kezeit, mire a selyem rátekeredett és egy bő ujjú fehér és narancssárga kimonó ujja jelent meg. Ezután a derekát és a lábait vette körbe az anyag, mire egy hasonló színekbe tündöklő földig érő, bő kimonó jelent meg, melyen egy fehér aranyszálas nyakon keresztüli, hosszú mellény jelent meg. a derekán egy vörös selyemből készült öv jelent meg, amelyben egy vörös zsinóros legyező pihent. A lány oldalán három kard jelent meg, mindegyiknek vörös volt a markolata. A haja lehullott a vállán, csak a feje tetején jelent meg egy apró virágokkal díszített hajtű. Mikor a teljes átalakulás megtörtént a fények elhaltak és a lány kecsesen földet ért. Csukva voltak a szemei.

Mindenki, még Sesshoumaru is döbbenten nézet a lányt, aki a szeme láttára nyerte el a teljes erejének alakját. Gyönyörű volt, még hátulról is. Elképzelte, hogy milyen lehet elölről a lány. Beleborzongott a gondolatba. A támadók nyerték vissza először a lélekjelenlétüket. Támadásba lendült minden idegen keleti és egyszerre támadtak úrnőjüknek. Kouno csak csukott szemmel állt és egy pillanatra sem mozdult meg. Mikor érezte, hogy elég közel kerültek hozzá, kinyitotta a szemeit. Ekkor a támadókat hatalmas erejű szél kapta fel, majd a szél hullámai között megjelentek a pengék, amelyek, mintha csak a szélben élnének, úgy hullámoztak vele. Kounot körbevette egy pengefal, a lány lassan elindult a szellemek felé, akik meg sem tudtak mozdulni. Ahogy közeledett hozzájuk úrnőjük, a pengék egyre jobban kezdték vagdosni őket. Kiáltottak fájdalmukba. Többen is elvesztették az eszméletüket és az életüket, már csak páran maradtak. Kouno addig folytatta, amíg már csak 5 szellem maradt. Elengedte őket és a pengefalat is megszűntette.

-Most már remélem, tudjátok, hogy ki az úrnőtök!

-Azt hiszed, hogy nem vagyunk kint többen?

-Tudom, hogy legalább 25 fő van kint, és már az őrökkel harcolnak, de könnyen elbánunk velük…

-Azt csak hiszed?

-Kérdezhetek valamit?

-Mit?

-Miért nem fogadjátok el, hogy én vagyok…

-Az anyád megszegte a szabályokat. Egy olyan félszellembe lett szerelmes és annak vagy a fattya, akinek semmi joga nem volt az udvarba. Elárulta a népünket, de te jogtalanul követeled vissza. Ne aggódj, azért vannak még, akik melletted vannak még a palotában is, de ő már egyre kevesebben vannak, hála urunk erejének.

Kounot eszméletlen düh fogta el. Az arany szemeiben gyilkos lángok kezdtek lángolni. Közelebb ment a nőhöz, majd megállt előtte.

-HOGY JÖN AHHOZ AZ URAD, HOGY ÁRTATLAN EMBEREKET GYILKOL? ELENGEDLEK, DE MOND MEG NEKI, HOGY NEMSOKÁRA OTT LESZEK, ÉS NEM MARAD ÉLETBE.

-Gondolod, hogy életben maradsz?

-ÉN VAGYOK AZ ÚRNŐD!- hangja olyan vészesen és méltósággal teljesen mondta, hogy a nőnek is elállt a szava és csak nézte az előtte álló nőt.

Kouno mint ígérte elengedte őket, de nem volt rest. Odaszaladt Sesshoumaruhoz és szó nélkül elkezdte húzni, de közben a csókra gondolt, amire teljesen elvörösödött. Azt hitte, hogy meg fog halni, ezért akart egy utolsó csókot, de nem tudta, hogy ez fogja előhívni az erejét. Leszaladtak a folyosón és kirohantak a palotából. A palota kertjébe hatalmas csata volt. Keleti harcosok és nyugati őrök harcoltak egymással. Sesshoumaru elengedte Kouno kezeit és berohant a tömegbe és már harcolt is. Kouno azt a személyt kereste, aki annyira gyötörte álmába. Hamar meg is találta a férfit, aki most végzet egy őrrel. A férfi is észrevette a nőt, így széles mosollyal elindult a lány felé. Kardjáról csorgott a vér, amit a föld mohón inni kezdett. Kouno lassan kihúzta az egyik kardját, mire az pulzálni kezdett. A lány egy kis mosolyt küldött, majd lassan sétálni kezdett a szellem felé. A közéjük kerülteket, egy gyenge széllel arrébb lökte, így felhívta mindenki figyelmét. A támadók közül megdöbbenve tapasztalták az úrnőjük visszatért. Mindenki abbahagyta a harcot, még Sesshoumaru is, hogy lássa mire képes a lány. Kouno egy bizonyos távolságban megállt és várt. A férfi elmosolyodott és támadásba lendült. Kouno nem mozdult, felemelte a kardját és fél kézzel hárította a támadást. Hátralökte a férfit és félelmetes gyorsaságba kezdett, amit még Sesshoumarunak is megerőltetésbe került követni. A démonnő megállt a férfi mögött és csapni készült, de a férfi nyakánál megállt és maga a lány is eltűnt a karddal együtt. A férfi keresni kezdte, mikor lenézett látta, hogy a lány ott térdel előtte, és a kardját csapásra emeli. Kouno gúnyosan nézett, majd meglengette a kardját, és a férfi karját megvágta. Tudta jól, hogy sikeresen meg tudta volna ölni, de neki most ez tetszett. A férfi felüvöltött magába és a már előtte álló lányra nézett, aki a kardja hegyét a földre rakta és egy félkört írt le vele.

-Te…

-Vigyázz a szádra!

Kouno leszúrta a kardját és az egyik kezét imára tette és motyogni kezdett magába. Valami elég érthetetlen szöveget mondott, mire a kard vörösen izzani kezdett, egészen a földig, ahol a föld elnyelte, majd egy kis idő múlva remegni kezdett a föld.

-Viszlát!- mondta Kouno

Ekkor a föld alól lángcsóva tört elő, ami ellepte a férfi egész testét. Mindenki csak a férfi szellem fájdalmas és kíntól teli hangját hallotta és nézték a nőt, akinek szinte még vidáman csillogott a szeme. Ekkor fordult a többiek felé a nő.

-Szeretném, ha megmondanátok uratoknak, hogy megyek! Készítse elő a terepet, mert nem jókedvembe fog találni. Aki, csak azért öl meg más lényt, hogy a hatalmát védje, az nem kap mást, mint halált.

Kouno eltette a kardját, majd összekulcsolta a tenyereit a mellkasa előtt és behunyt szemekkel imádkozni kezdett. A testét arany körök vették körül, majd a nyugatiak közötti elesettek köré repültek. A körök pulzáltak párat, majd eltűntek, mire az összes halott nyugati őr kinyitotta szemét és felült. Mindenki megdöbbent a lány hatalmától, hisz, aki a halálból képes visszahozni embereket, akkor nagyon nagy hatalma lehet. A keletiek közül páran meghajoltak, majd mind egy szálig eltűntek. Kouno fáradtan, de boldog szemekkel nézte a nyugatiakat, majd elájult. Mikor legközelebb felébredt egy meleg és puha ágyba kelt fel. Ahogy kinyitotta a szemét, rögtön felült, mert azt hitte, hogy álmodik. Felülve látta, hogy ágya mellett egy széken Sesshoumaru ül, mellette Giro áll és mind a ketten őt nézik. Ahogy jobban körbenézett látta a három kardot és a legyezőt az ágy szélén.

-Ugye, nem álmodtam?

-Nem, úrnő!- mondta Giro

-Mi történt?

-Feltámasztottál pár halottat, majd elájultál.- mondta tárgyilagosan Sesshoumaru

-Értem! Nem változtam vissza emberré?

-Nem! Giro szeretnék Kounoval beszélni, hagyjál minket kettesben.

-Igenis!

Kouno elhagyta a szobát, és így a csöndben maradt párocska egymást nézték.