|
11. rész: A búcsú
2007.11.11. 22:49
11. rész: A búcsú
Sesshoumaru és Kouno csöndben nézték egymást. Egyikük sem akart először megszólalni. Kouno nem akart a csókról beszélni, hisz magának sem tudta igazán megmondani, hogy miért is tette. Végül Sesshoumaru szólalt meg.
-Azt tudod, hogy most magadra haragítottad keletet!
-Tudom, de nem okoz újdonságot…
-OSTOBA! Ezek csak egy kis morzsa volt kelet hatalmából! Ha ezek beindulnak, akkor senki, még én sem tudlak megvédeni…
-Te aggódsz értem?
-Úgy nézek ki! Biztos még a halandó létedből vannak ezek az érzések…
-Lehet, de nekem akkor…
-Hallgass!
-Értem! Vettem az adást!- mosolyodott el a lány
-Most már teljesen uralod az erődet?
-Nagyjából…
-Nagyjából? Ennél is nagyobb a hatalmad?
-Ez az állapot, addig tart, amíg ki nem fogyok teljesen. Veszélyes az, hogy használom az erőmet. Ezek az erők hasznosak és erősek, de mivel még nem vagyok teljesen hatalmában erőmnek, így ezek az életenergiámat használják fel. Ha ez az energia elfogy, akkor meghalok.
-Hogy kapod meg a teljes erődet?
Kouno olyan vörös lett, hogy szinte felforrt a feje, felkapta a takaró szélét és az arca elé tette. Tudta jól, hogy ezzel sokat mondott, de közel sem annyit, mint azt az igazság takarta. Sesshoumaru elmosolyodott és közelebb hajolt a lányhoz.
-Nem! Sajnálom, hogy megcsókoltalak, de féltem és… így felébredt az igazi erőm… tényleg sajnálom!
-Értem!- húzódott hátrébb a szellem, de nem túl messze- Akkor egy újabb csók nem elegendő?
-Nem!
-Akkor mi segít?
-Miért akarsz segíteni?
-Ne terelj! Szóval?
-Az legyen az én gondom! Le légy arcátlan, már mondtam!
Sesshoumaru meghökkent ettől a kijelentéstől. Egy percig értetlenül nézett, majd mivel nem is sejtette, hogy mire gondol a lány, így megvonta a vállát és visszaült a székbe.
-Jobb lenne, ha megfürödnél, hisz az egész ruhád vérben ázik.
-Köszönöm!
Kouno felállt és elindult a paraván mögé, ahol le tudott vetkőzni. Tudta, hogy a szobába hol tud lemenni a fürdőig. A férfi csak nézte a lányt, aki szó nélkül elindul a paraván mögé, majd öltözni kezd. A halvány fényben tökéletesen látta a lány minden mozdulatát. Látta a lány törékeny alakját és keskeny csípőjét és vékony derekát. Látta, ahogy a hajzuhatag alatt megjelenik a kerek melle a lánynak. Látta az izmos és formás vádliját, ami kibújik a ruhából. Kouno lassan magára tekerte a köntöst, majd kilépett és elindult az átjáró felé. Tudta, hogy a férfi ott maradt és nézte, de most annyira fáradt volt, hogy nem tudott vele veszekedni. A haját kihúzta a köntösből, majd kinyitotta az ajtót. Elindult volna, mikor megcsapta az orrát a vér szaga, de nem az övé, hanem a férfi vérének szaga. Megtorpant és megfordult. Látta, hogy a szellem ül a széken, de a feje lehajtva fogja a vállát. Kouno odarohant és lehuppant a földre a férfi mellé.
-Miért nem szóltál?
-Nem kell a segítséged…
-Már hogyne kéne! Vérzel és méreg szagát is érzem…
-Rám nem hatnak a mérgek!
-Az lehet, de a kard igenis hat. Hagy nézzem!
Sesshoumaru hagyta magát. Tudta, hogy ha ellenkezik, akkor sokkal nagyobb veszekedés fog kialakulni. A lány lassan letolta a férfi válláról a kimonóját és közelebb megnézte a sebet. Nagyon csúnya volt és mély sebet okozott neki a kard. Nem értette, hogy eddig miért nem érezte meg a vér szagát. Végighúzta a kezét a férfi izmos vállai és közelebb hajolt a sebhez. Sesshoumaru beleremegett, ahogy a gyengéd és meleg kéz a vállára ért. Látta, hogy a lény közelebb hajol hozzá, majd a döbbenettől elkerekedett a szeme, mivel a lány ajkai aranyszínűek lettek. Kouno egyre közelebb hajolt, majd a seb széléhez érintette az ajkait, majd elkezdte kiszívni belőle a mérget. Sesshoumaru becsukta egy pillanatra a szemeit, mikor érezte, ahogy a lány meleg ajkai a vállához érnek és egy gyengéd szívást érzett. Eszméletlenül jól esett neki, tudta azt is, hogy egyre kevesebb méreg van a szervezetében. Kouno teljesen kiszívta a mérget, majd egy gyengéd csókot nyomott a sebre, mire az nyomban el is tűnt. A lány felemelte a fejét és a szellem szemébe nézett, aki megfog a lány csuklóját. A lány szája szélén még látszott egy vékony vércsík, amelyet a férfi letörölt.
-Miért?
-Te is segítettél nekem, mikor megsérültem!
-Köszönöm!
-Nincs mit!
Kouno fel akart állni, de hirtelen megszédült, visszaesett a földre. Érezte, hogy két erős kéz fogja meg a kezeit és emeli fel.
-Bocsánat, de még nem szívtam mérget! A szervezetem lassabban dolgozza fel a mérget, mint gondoltam volna.
-OSTOBA! MIÉRT TETTED EZT?
-Mert aggódtam érted!
-…
-Most már jobban vagyok, csak kezdeti rosszullét.
Kouno felállt és már tiszta fejjel elindult a fürdő felé. Belépett az ajtón, majd levette a köntöst és a meleg vízbe lépett és nyakig elmerült benne. Jól esett neki a meleg és bizsergető víz, de még jobban a Sesshoumaruval töltött idő. Becsukta a szemeit és elbóbiskolt. Nem aludhatott sokat, mert a víz nem hűlt ki, hallotta, hogy valaki az ajtó előtt áll.
-Mit szeretnél?
-Fürdeni!
-Várjál, és mindjárt megyek!
Kouno nagyot sóhajtott, majd kiszállt a vízből. Nem akarta összevizezni a köntöst, így a teste köré egy törölközőt tekert. Mikor kilépett a fürdőből, a férfival találta magát szembe, aki a sebének a helyét nézte. Mikor találkozott a tekintetük, mind a kettejüket valami melegség járta át.
-Te mindig így öltözködsz?
-NEM! Amúgy mit nézel a válladon?
-Olyan meleg és zsibbad!
-Az azért van, mert a testedben van a vérem…
-Mi?
-A szám szélén lévő vér az enyém volt, csak keveredett a te véreddel. Mikor kiszívtam az utolsó mérget is, megharaptam a szám szélét, és vért adtam, mert ezzel teljesen begyógyult a seb.
-Miért tetted ezt?
-Az maradjon az én titkom!- kacsintotta a lány, majd arrébb állt, utat engedve a férfinak. Sesshoumaru döbbenten lépett a fürdőbe. Nem tudta hova tenni a lány viselkedését. Belépett a meleg vízbe és elmerült nyakig. Érezte a vízben a lány illatát. Becsukta a szemeit és gondolkodni próbált, de csak egy illat, az esőáztatta kert illata lebegett a fejében is.
„Mi van velem? Olyan természetes, hogy itt van velem… pedig még akkor is van benne halandó vér. Egyáltalán ez most fontos? Annyi biztos, hogy holnaptól útra indulunk, és nem lehetek olyan, mint manapság vagyok a közelébe.”
Mikor a szellem kilépett a fürdőből, a lányt az ágyába találta. Kouno mélyeket sóhajtva aludt. Arcán nyugodtság tükröződött és egy kis mosoly. A férfi csak egy fél mosolyt küldött a lány felé, majd lefeküdt mellé. Megint, mint mostanában mindig, teljesen nyugodtan aludt és kipihente magát. Életében először volt, hogy nem ő kelt fel mindenki előtt. Mikor kinyitotta a szemét, Kouno éppen ekkor tette le neki a reggelit. Hallotta, hogy a lány dúdol valamit. Kouno nevetett egyet, majd elindult a paraván mögé, hogy felöltözzön, de Sesshoumaru megállította. Egymás szemeibe néztek, majd az ifjú démonnő elmosolyodott.
-Honnan van ennyi energiád?
-A sok mosolygásból…
-Nem fáj még az arcod?
-Miért fájna? Ez jó dolog, ha valaki jókedvű, akkor minden sikerül neki az életbe.
-Ja, persze!
-Egyél, mert utána indulnunk kell! Én még elmegyek, sétálok egyet.
Kouno megváltoztatta a célirányt és elindult az ajtó felé. Kilépett és dúdolva elindult a kert felé, annak is az eldugott részére. Leült a rózsák közé és a kis táblát kezdte el figyelni. Boldog volt, pedig tudta, hogy még közel sem érte el azt, amit az anyja hagyott rá. Tudta, hogy még véges az ereje, de meg kellett szereznie a hatalmát, ami jogosan illette. Azt még nem is sejtette, hogy ennél sokkal több dolog fog vele történni. Lassan elindult, majd belépett a palotába és elindult a szolgálók szállása felé. Akivel találkozott, az mindenki meghajolt előtte és úrnőmnek szólította. Kounonak ez még nagyon szokatlan volt, így sokat mentegetőzött. Mikor elérte Nimo szobáját, halkan bekopogott.
-Ki az?
-Kouno…
Kivágódott az ajtó és egy könnyes szemű lány ugrott Kouno nyakába. Nimo zokogott, mert annyira aggódott a lányért, de sajnos annyi munkája akadt, hogy egy perce sem volt, hogy megnézze a lányt. Kouno felemelte a lányt, ami számára is meglepetést okozott, hogy ilyen könnyen ment, de hamar rájött, hogy most démoni formába van, így nagyobb lett az ereje is. Beljebb vitte, majd leültette az egyik székre.
-Jól van, Nimo! Most már minden rendben!
-Annyira… aggódtam miattad, ú…
-Nem! Már mondtam neked, hogy nem vagyok úrnő. Én a te legjobb barátod vagyok! Mesélj, mi van veled?
-Semmi különös! Nagyon sok dolgunk van a támadás óta. Az újjáépítések miatt a munkásokat is ki kell szolgálni és a sebesülteket is mi látjuk el. Hiono-sama is teljesen ki van bukva. Teljesen tönkre mentek az idegei szegénynek.
-Igyon egy kis hársfateát vagy nem is. Egy óra múlva találkozzunk a hallban, és akkor adok neked egy főzetet. Az biztos segít neki. Most viszont nem ezért jöttem. Nimo, én elmegyek keletre, hogy…
-Visszakapd a tulajdonod!
-Igen! Nem tudom, hogy meddig tarthat az egész, de megígérem, hogy visszatérek hozzád! Van még egy lehetőség, az, hogy te…
-Nem mehetek Kouno! Engem már minden ideköt. Tudod jól, hogy otthon már senkim nincs, csak a férjjelöltem, de őt nem szeretem. Ha veled mennék, akkor csak a terhedre lennék, azt, pedig nem akarom. Sok a dolgom és boldog vagyok itt.
-Ennek örülök!
-Meg van itt egy fiú…
Kouno és Nimo erről a témáról nagyon sokat beszélgettek, és rengeteget nevettek. Boldogok voltak. Nimo is próbálta kicsikarni Kounoból az érzéseit, de a lány minden próbálkozásnak ellenállt. Kouno ezután elbúcsúzott a barátnőjétől és elindult, hogy átöltözzön. Belépve a szobába, az ágy mellett megtalálta a ruháit és a fegyvereit. A tükrös asztalon egy hajtűt, mellette, pedig egy vállvértet talált. Tudta, hogy nem Sesshoumarué, mert látta párszor rajta a sajátját. Közelebb ment hozzá és egy kis cédulát talált rajta:
„Egy kis extra védelem. Vigyázz magadra, Giro”
Kouno levetette a kényelmes ruhát és felvette az anyjától örökölt ruhát. Gyönyörűnek érezte magát benne, ahogy az arany és a selyem a teste köré tekeredett. Az övébe tette a kardokat és a legyezőt, majd felcsatolta a hófehér páncélt. Tudta, hogy nehéz, de könnyedén mozgott benne. Közelebb lépett a fésülködő asztalhoz és lazán feltűzte a haját. Pár rakoncátlan tincse a szemeibe lógott, de tetszett neki. A szájára egy halvány rózsaszín rúzst kent a szemhéjára, pedig vörös púdert tett. Mikor készen lett, még utoljára szétnézett, majd elindult az iroda felé. Egy halk kopogás után kinyitotta az ajtót és a két szellemre nézett. Sesshoumarunak és Gironak elállt a lélegzete, ahogy a teljesen felöltözött és útra készen lévő lányra néztek. A lány becsukta a szemeit, majd egy kicsit meghajolt, jelezve, hogy indulásra kész. Sesshoumaru csak bólintott, majd elindult az ajtó felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
