|
13. rész: Keleti palota
2007.11.11. 22:47
13. rész: Keleti palota
a kapukat őrök védték, és az érkezőket figyelték már messziről. Kouno kiegyenesedett és izgulni kezdett. Nem gondolta volna, hogy ekkora a keleti palota és az a sok őr, még jobban idegesítette. Lelassított, majd megállt az őrök előtt, akik vegyes érzésekkel várták. Csodálkoztak, hogy itt van a jogos örökös és dacosak voltak, mert tudták, hogy mi jár, ha ellenszegülnek.
-Engedjetek be!
-Nem! Neked tilos itt lenned!
-Azt majd meglátjuk!
Kouno elővette a legyezőt és kicsapta, mire egy kis szél támadt fel. Nem nagy, de mégis elég annyira, hogy jelezze, hogy kész harcolni is akár. Úgy forgatta a kezeiben a legyezőt, mintha kiskora óta ezt tanulta volna. Koncentrált és motyogni kezdett, közben a kezében a legyezőt egy percre sem állította le. A következő pillanatban a fákról a levelek leszálltak és körbevették a lányt. Minden levél rászállt az őrökre, akik rögtön összeestek.
-Csak alszanak! Senkit nem akarok bántani feleslegesen.
Ekkor kinyílt az ajtó és egy csapat katona lépett ki rajta, majd egy férfi, aki nemesi ruhába volt öltözve. Önelégült mosoly ült az arcán és látszott, hogy sunyi alak. Egészen közel ment Kounohoz és a szemeibe nézett. A katonák körbevették a kis csapatot.
-Üdv itthon, Kouno! A nevem…
-Hutso!
-Igen! Én vagyok kelet ura…
-Tévedsz, kedves Hutso… akié ez a palota az én vagyok.
-Tudod bizonyítani?
-Hogy akarod, hogy bizonyítsam?
-Tudomásom szerint létezik egy nyakék, mi az anyád tulajdonában volt, neked adta halála pillanatába. Ha meg tudod mutatni, akkor elhiszem, hogy ki vagy…
-Ha megmutatom, akkor tárgyalunk?
-Pontosan!
Kouno gondolkodott egy pillanatra, majd becsukta a szemeit és mélyet sóhajtott. Sesshoumaru hátrébb lépett, mert tudta, hogy ezután mi következik és igaza lett, a lányból fény tört elő és a teste megemelkedett. A ruhái letekeredtek róla, majd a meztelen testéből egy eddig soha nem látott fényesség tört elő. Be kellett csukniuk a szemüket a bámészkodók, hogy ne bántsa a szemüket a fény. Mikro a vakító fényesség elmúlt egy lányt láttak a levegőben lebegni és mélységes bölcsesség égett a szemeiben. A teste aranyban úszott és a haja megnőtt és az ég felé úszott. A kezeit a mellkasa előtt tartotta összezárva, mikor kinyitotta a kezeiben egy fényesen csillogó vörös köves nyakék volt, melyben egy főnix volt látható, amely lótuszvirágot öleli. Mikor látta mindenki a követ, akkor a lány újra összezárta a kezeit és magába süllyesztette a nyakéket. Teste köré a ruha újra visszatért és felöltöztette, majd a lány ereszkedni kezdett és visszaalakult a teljes valójába. Kinyitotta a szemeit és Hutsora nézett.
-Most elégedett vagy?
-Igen! Végre megmutattad a valódi éned, már nem tudsz újdonságot mutatni…
Kouno hangosan elkezdett nevetni, de ez a nevetés nem olyan volt, mint az Sesshoumaru megszokta. A régen bársonyos és meleg kacagást most felváltotta egy kegyetlen és harcias nevetés, amitől még az ő háta is borsódzott. Kouno kinyújtotta a kezeit és összeszorította a tenyerét, mire Hutso felemelkedett és láthatóan valami szorította a nyakát.
-Először is elengeded a híveimet, most! A másik, hogy elég bunkó magatartás egy nemestől, hogy az úrnőjét a város falain kívül próbálja megölni. A katonáid semmit nem érnek ellenem és ezt te nagyon jól tudod, de mégis feláldoznád őket, hogy a te kis hatalmad védve legyen, SZÁNALMAS VAGY!
-Akkor sem tudsz ellenem tenni semmit.- nyögte Hutso
-Gondolod! Most bemegyek és visszakapom a jogaimat. Te maradhatsz a palotába, de figyelem minden mozdulatodat…
-Vicces vagy! Észak már idetart, hogy segítsen nekem! Sesshoumarunak el kell vennie észak hercegnőjét, neked, pedig… hát igen, mint kelet képviselőjének, hozzám kell jönnöd!
Kouno szeme elkerekedett, majd féktelen nagy dühre kapott. A szemeit összehúzta, a fogai megnőttek és a szemei vörösen kezdtek égni. A jel a homlokán égni kezdett, az oldalán a kardok remegni kezdtek, hogy megakadályozzák az átalakulást. Az egész lányt villámok vették körbe és mindenkit elért egy eddig soha nem tapasztalt aura, ami a lányból tört elő. Kouno közelebb lépett a már rémült Hutsohoz, majd leeresztette és a következő pillanatban már ott állt előtte.
-AZT CSAK KÉPZELED, HOGY A FÉRJEM LESZEL! A FÉL FOGAMRA SEM LENNÉL ELÉG ÖCSKÖS, EZT JEGYEZD MEG. ÉSZAK, PEDIG JÖHET, LEGALÁBB ÜNNEPÉLYESEN IS ÜDVÖZÖLHETIK KELET ÚRNŐJÉT.- üvöltötte Kouno
Kezdett lenyugodni, de még mindig égett benne a gyilkolási vágy. Lenézett a földön üllő szellemre, aki gyilkos pillantásokat vetett a lányra. Kouno elhúzta a száját, majd arrébb rúgta Hutsot és elindult befelé.
Követte mindenki, ki büszkén, ki mérgesen. Sesshoumaru mérges volt a lányra, mert önfejűen cselekedett. Magára haragította a katonák egy részét, amit nem lett volna szabad, de ebbe már nem szólhatott bele. A városban élők a lány előtt meghajoltak és arrébb engedték, de voltak olyanok is, akik elfordították a fejüket. Beértek a palotába, ahol a szolgák körbevették a lányt. Kouno megkérte kedvesen az egyik lányt, hogy adjon neki és a többieknek egy-egy szobát, majd megkérte, hogy Sesshoumaru szobája mellette legyen. Hutsonak meghagyta, hogy este várja, és mindent megbeszélnek nyugodtan. Mindenki elindult a szobája felé. Sesshoumaru és Kouno egymás mellett mentek csöndben, míg el nem vált az útjuk.
-Gyere be egy kicsit, kérlek!
-Minek?
-Csak gyere be!
Sesshoumaru meghúzta a vállát és elindult a lánnyal a szobája felé. Mikor beértek, a lány bezárta az ajtót, hogy senki ne tudjon belépni. A szellem ezt egy kicsit furcsállta, de nem nagyon törődött vele. A lány nagyot sóhajtott és ránézett a szellemre.
-Nagy hülyeséget tettem?
-Eléggé! Nem tudom, hogy ebből, hogy fogsz kikeveredni. Meg kellett volna ölnöd Hutsot…
-Tudom, de nem ment! Túl esetlen…
-Ne bízd el magad Kouno… Kouno?
A lány összeesett és szétterült a földön. A szellem gyorsan odarohant és felvette a lányt a földről, majd elindult vele az ágyhoz. Mikor letette a lányt, Kouno kinyitotta a szemeit. Halványak voltak a szemei és látszott, hogy még nincs eléggé magánál.
-Sajnálom, de az életerőm… kezd fogyni. Hutso… tudta ezt… azért akarta, hogy… előhívjam… a… nyakéket!
-Az a nyomorult!
-Az én hibám is! Önfejű voltam és nem gondolkodtam!
-Vissza kell töltened az energiáidat!
-Tudom, de… olyat még nem csináltam…
-A többit sem csináltad, de mégis tudtad, koncentrálj!
-Sesshoumaru! Ez nem olyan, ez… testből kell.
-Akkor rajta!
-Nem érted? Valakinek magáévá kell tennie, hogy visszanyerjem az erőmet, de most elég a pihenés.
Sesshoumaru megdöbbent. Soha nem gondolta volna, hogy így kell egy papnőnek energia. Megsimogatta a lány arcát, majd betakarta és hagyta, hogy aludjon a lány. Tudta, hogy a démonnő azért hívta ide, mert félt egyedül maradni a szobába és ki tette volna be az ágyba? Sóhajtott egyet, majd leült az ágy szélére. Egy kis idő múlva már feküdt, majd mély álomba merült ő is. Egész nap aludtak, csak este felé keltek fel. Először Kouno kelt fel, mikor kinyitotta a szemeit, látta, hogy a szellem ott fekszik mellette, és mélyeket szuszog. Halkan elnevette magát, majd nézte tovább a szellemet. Látta, ahogy Sesshoumaru kezdi kinyitni a szemét, de nem vette le róla le a szemét. Sesshoumaru kinyitotta szemét és egy arany szempárral találta magát szembe. Nem szólalt meg egyikük sem, csak némán, de annál többet mondóan nézték egymást. Kouno szokásához híven mosolygott, Sesshoumaru, pedig érzelemmentesen fürkészte a lány tekintetét. Sesshoumaru ekkor vette észre, hogy a lány homlokán lévő deltoid, szokatlanul világít. Megérintette, mire egy sor kép jelent meg előtte. Az elmúlt napok eseményei, mikor a lánnyal volt és mikor nem. Összevissza szálltak a fejében a gondolatok, ami teljes zavart okozott neki. Gyorsan elkapta a kezét és a lányra nézett.
-Mi volt ez?
-Kaptál egy kis erőt!
-Mit?
-Gondolatolvasás! Most már tudni fogd az ellenség és barát minden gondolatát, de nem mindig jön elő, csak akkor, mikor a sorsod, úgy kívánja! Én így tudtam, hogy betörnek a palotába. Akkor adtam át először, mikor a véremet adtam neked, de csak most járta be teljesen minden porcikádat. Már kezdtem azt hinni, hogy nem fog működni, de sikerült.
-Miért?
-Miért, te miért mentettél meg! Nem tudtam neked meghálálni, így adtam egy kis erőt. Most még szokatlan, de majd később rendeződnek a gondolatok. Most mennünk kell, mert ott van Hutso is…
-Felesége leszel?- kérdezte egy kis szomorúsággal a hangjába
-Eszem ágában sincs! Nem vagyok híve az érdekházasságnak. Én olyanhoz, akarok férjhez menni, aki igazán szeret és én is őt. Szerintem ennek így van értelme. Ha két ország kapcsolata egy érdekházasságon alapszik, akkor ne is legyen semmilyen kapcsolat… Jaj, sajnálom! Nem akartalak megbántani…
-Ugyan engem, biztos nem!- könyökölt fel a szellem- Én is így gondolom, de sajnos, amikor ezt eldöntötték, akkor még nem tehettem ellene.
-Mond, mit akarsz most tenni?
-Még fogalmam sincs! Egy biztos! Északot visszaküldöm oda, ahova való, a jegyesemmel együtt.
-Nem lenne ez meggondolatlan lépés?
-Pont te beszélsz? Tegnap akkor mit tettél? Olyan fényt láttam a szemedbe, amit egy papnőnek nem kéne lennie.
-Igen, de én démon is vagyok! Akkor eszerint cselekedtem.
Kouno kikelt az ágyból, majd a ruhát megigazítva magán, a fésülködőasztalhoz lépett. Feltűzte a haját, majd egy kis rúzst kent az ajkaira. Sesshoumaru is felkelt, majd együtt indultak el. Nem tudták, hogy merre mennek, mert még egyikük sem járt itt. Ekkor találkozott Kouno egy fiatal szolgálólánnyal.
-Szia!
-Igen, úrnő?- a lány kezében megvillant egy medál a már jól ismert jelképpel.
-Nem ismerem még a palotát! Kérlek, vezess körbe…
-Hai!
Kouno rendkívül hálás volt. Ahogy haladtak a folyosókon, a lány mindent elmutogatott neki, hogy hol van, és hol találja. A lány nagyon aranyos volt és sikerült megtudni, hogy Reinek hívják. Rei elárulta, hogy már nemzedékek óta az anyját szolgálták és Kouno megmentette az egész családját a kivégzéstől. Mondta, hogy a hiedelmekkel ellentétben nagyon sokan mellette vannak, csak Hutso terjesztette el, hogy mindenki elpártolt a kis démonnő mellől. Egy pár órás sétálgatás után, már Kouno is nagyon jól kiismerte magát. A démonnő megköszönte a segítséget, majd magával cipelve Sesshoumarut, elindult a könyvtár felé. Úgy gondolta, hogy Hutsoval tud később is beszélni.
-Miért jöttünk ide?
-Itt biztosan több dolog van rólam és anyámról, mint nálatok, hisz én ide való vagyok. Segíts nekem keresni ilyen könyveket…
-Nem kell! Nézz előre, és mindent megtalálsz!
Kouno követte a szellem utasítását és egy hatalmas aranyszínű polcot látott, amin könyvek sorakoztak és tekercsek. Közelebb ment és mindegyik könyv gerincén az anyja neve szerepelt. Levett párat, majd tovább nézelődött. Nem kis meglepetésére, az egyik könyvön a saját nevét vélte felfedezni, amit rögtön le is vett. Lassan el kezdte olvasgatni a könyveket. Amik az anyja nevét viselték, azokban azok a dolgok voltak, amit már ő maga is tudott. Ekkor került a kezébe a saját nevét rejtő könyv. Sesshoumaru odaült hozzá és kíváncsian nézett a lányra. Kouno vette az adást és hangosan el kezdett olvasni.
-Surrei úrnőnek a lánya, kit apja Kounonak nevezett el, olyan erőkkel született, amit minden szellem és halandó egyaránt irigyel. Ebben a lányban szellem és halandó vér is van, így az életét mindkét formába éli majd. Benne van a halandók érzelme és a szellemek ereje. Hátrányok nélkül élte volna az életét, ha nem szakították volna el az anyjától. Abban az időben, mikor még Kouno gyermek volt, Surrei hercegnőnek volt egy tanácsadója, Hutso, kinek a hatalom utáni vágya oly mértékű volt, hogy még a szerelmét is képes volt elárulni. Hutso szerelme Surrei úrnő iránt oly hatalmas volt, hogy bármit meg tett volna a nőért. Mikor viszont csak elutasításra talált, és megtudta, hogy szeretett úrnője szerelmes lett észak urába, merényletett szervezet ellen, mely az egész birodalom felbolydulásával érte el. Egy este, mikor Surrei éppen Kouno hercegnőt akarta lefektetni, ninják törtek be és megtámadták az úrnőt, aki könnyen megvédte volna magát, ha nincsen túlerő, de ekkor Kouno sírni kezdett és egy arany burok jelent meg az anyja körül, ami meggátolta a támadásokat. Egy kis idő múlva a gyerek körül vörös aura kezdett kibontakozni, majd egy szörny jelent meg a kisbaba mellett, ami széjjeltépte a támadókat. Surrei szótlanul nézte, majd kirohant a gyerekkel a kezébe. A szörny követte őket, majd eggyé vált a gyerekkel. Az úrnő elhatározta, hogy meg kell mentenie a gyermekét. Szaladt előre, egyenesen egy falu irányába, ahol találkozott Hutsoval és csapatával, kelet elit gárdájával. Surrei tudta, hogy ez neki is még komoly kihívás jelent, de ekkor a gyerek körül most aranyszínű aura kezdett kibontakozni és egy hatalmas sárkány jelent meg lassan a gyermek és anyja mögött. A sárkányt arany és fehér pikkelyek fedték, szemei vörösen ragyogtak. A sárkány még nem támadt meg senkit, hanem beszélni kezdett egy kislány hangján: „Hagyjátok békén az anyámat! Eljön az idő, mikor már egy szellem, sem ember nem lesz képes megállítani. Teljes papnői formám hamar eljön, amitől rettegjen mindenki. Az én elmém dönti el, hogy mit választok. Én döntök a világ sorsa felett. A kis szív határozza meg az életem, ami bennem él. Eljön, majd az a kor, amikor én erős nőként visszatérek, és semmi nem állít meg. Csak akkor lehetek igazán erős, ha megfogan bennem a gyermek, kinek apja hatalmas és erős lesz. A gyermekem miatt leszek erős és elpusztíthatatlan, de vigyázzon, ki közel kerül hozzám, hisz könnyen az életébe kerülhet.” Ekkor a lány mögötti sárkány mindenkit elpusztított, kivétel Hutsot. Surrei megsajnálta és elengedte. Hutso könnyes szemekkel borult az úrnője ölébe, de nem sajnálatért. Orvul leszúrta, majd magára hagyta. El akarta vinni a gyereket, hogy azt is elpusztítsa, de nem tudta. Surrei úrnő az utolsó erejével lezárta a kislánya erejét, hisz rettentően megrémült maga is, hogy kisbabájának, már ekkora az ereje. Elkezdett mormolni egy imát, majd a kisbaba körül jelet jelentek meg, egyre közelítettek, majd beleégtek a testébe. A gyerek homlokán a jelecske felragyogott, majd halandóvá vált. A gyermek ekkor eltűnt, magára hagyva anyját, ki szemeit lecsukva halt meg gyermekéért és hazájáért. A következő pár hónapban mindenkit mozgósított a most már hatalmon lévő Hutso, hogy találják meg a csecsemőt, de nem járt sikerrel. Jóslat követett jóslatot, miben Kouno igazi hatalmát jósolták meg. Egy jóslat szerint képes lesz egy mozdulatával elpusztítani egész hadakat, de képes lesz egy hangjával életet adni. Egy szerzetes jóslata alapján egy férfi fog mellette állni, kinek hatalma lesz és támogatja mindenbe a lányt. Ők ketten a jövőben…
-Mi van?
-Nincs folytatás, kitépték! Úgy látom, hogy a jövőm titok marad…
-Milyen gyerekről beszélt?
-Hát… a jövőben nekem is lehet gyermekem!
-Azt írja, hogy az a gyerek lesz a teljes erőd záloga…
-Így van!
-Mióta tudod?
-A csók óta! Ez csak megerősítette a feltevésemet. Mikor az erőm részlegesen visszatért, akkor képek sora töltötte meg az elmémet. Időbe tellett, míg sikerült egyeztetnem őket.
-Mit takar az, hogy, aki közeledbe akar jönni, az akár az életével fizethet.
-Én vagyok a kulcs egy másik világba, így mindenki, aki hatalomra vágyik, most gyermeket akar nemzeni nekem, de azt nem tudják, hogy csak egy személy képes rá, a többiek, ahogy hozzám érnének, szörnyű kínok árán meghal. Azt viszont, hogy ki az a személy, sajnos nem tudom. Az az öntelt Hutso, azt hiszi, hogy majd ő lesz az, ezért és csakis ezért akarja, hogy a felesége legyek. Félti saját helyzetét, hisz te itt vagy. Férfi vagy te is, így potenciális ellenfélnek tekint. Az északiak azért jönnek ide, hogy gyorsan megtörténjen a házasság, hogy te kikerülj a képből.
-Érdekes!
-Az! Most viszont menjünk Hutsohoz, beszédem van vele és a vezetőkkel.
Sesshoumaru felállt, jelezve, hogy számára rendbe, ha indulnak. Kouno még visszatette a könyveket és indultak is a megadott irányba. Így, hogy most már ismerték nagyjából a palotát könnyen odataláltak. Mikor benyitottak, 15-20 vezetőt láttak, legtöbbjüknek a jelkép lógott a nyakába, de voltak olyanok is, akik neheztelve nézték a nőt, de ezek a személyek Hutso közelébe álltak. Hutso, egy asztal mellett ült és elég kényelmetlenül érezhette magát, mert feszülten kémlelte a környéket. Kouno beljebb ment és elfoglalta az asztal végén lévő hatalmas széket. Sesshoumaru mellé ült és figyelte Hutsot.
-Örülök, hogy mindenki biztonságban itt van. Remélem, nem késtem sokat.
-Nem, úrnőm! Eddig csak a börtön falai között voltunk!
-Ennek sem örülök! Hutso, mire véljem ezt? Bántod az alattvalóidat? Ez nem jellemző egy igazi vezetőre, de sebaj, ennek is meg lesz a maga büntetése.
-Te velem ne beszélj így, Kouno, hisz én…
-Mi vagy?- állt fel fenyegetően Kouno- régen meg kellett volna, hogy öljelek! Mire alapozod az erődet? A szerencsédre vagy arra, hogy férjhez megyek hozzád? Nagyon tévedsz! A szerencséd akkor elfogyott, mikor anyámat megölted, a feleséged meg úgy sem leszek!
Hutso önelégült fejjel felállt intett a kezével, mire az ajtóban megjelent pár katona a kezeik között az anyjával és az apjával, valamint Nimoval. Kouno egy pillanatra megrettent, hogy hogyan kerülnek ide. Nimo a nyugati tartományban volt, akkor nem kellene itt lennie. Sesshoumaru is felállt, hisz tudta, hogy akkor most nyugat nagy bajba van.
-Most nem tudsz megszólalni? Te az én feleségem leszel, vagy kitekerem ezeknek a halandóknak a nyakát.
Kouno egy pillanat alatt visszanyerte a lélekjelenlétét és az ökölbeszorított kezű szellemre nézett. Ismét találkozott a két arany szempár, majd Kouno bólintott, mire Sesshoumaru megnyugodott és leült. Olvasta a lány gondolatait, mi azt mondták, hogy megoldja áldozatok nélkül. Kouno közelebb ment Hutsohoz és olyan mosoly ült ki az arcára, amitől a hataloméhes szellemnek a torkán akadt a szava.
-Kedves Hutso! Remélem sikerül megegyeznünk! Most engedd el őket, és a feleséged leszek!
-Nem csapsz be! Ilyen hamar nem dőlhetsz be! Valamit tervezel!
-Semmit nem tervezek! Akarod az erőmet, hát megkapod! Itt és most, csak engedd el őket!
Hutso még pár percig gondolkodott, majd elengedte a fogvatartottait. Mindenki döbbenten figyelte a nő mozdulatait, aki mézes-mázos hangon beszélt és minden testi képességét bevetve állt a szellem előtt. Még Sesshoumaru is megdöbbent a hatalomtól, amit Kouno gyakorolt a terembe lévő férfiakon. Kouno közelebb lépett Hutsohoz, aki mozdulatlanul állt a terem közepén. A démonnő megérintette az arcát, majd végighúzta a kezeit a férfi haján. Egyre közelebb lépett, maja a mellkasuk szorosan érintkezett. Kounonak hányingere volt, de mindent be kellett vetnie azért, hogy sikerüljön a terve. Kecses és meleg kezeivel végigsimogatta Hutso ajkait, aki láthatóan beleremegett az érintésbe.
-Kérdezhetek valamit?
-Mit?
-Hasonlítok az anyámra?
-Teljesen olyan vagy, mint ő!
Kouno elhúzta a száját, majd lágyan megcsókolta a szellemet, aki becsukta a szemeit és várta a hatást. Elején nem történt semmi, Kouno megszakította a csókot, majd ránézett a szellemre, aki elpirulva állt vele szembe.
-Hutso! Én nem vagyok olyan, mint az anyám! Tudod, miért? Azért, mert én nem hagyom, hogy olyan férgek, mint te játszadozzanak velem.
Kouno csettintett egyet a kezével, mire Hutsoból olyan kínokkal teli ordítás tört elő, amit eddig senki nem hallott. Kouno nem mozdult, hanem érzelemmentesen nézte Hutsot, aki fájdalomtól begörcsölt végtagját fogdosta, majd térdre rogyott.
-Erőt akartál? Hát megkaptad! Aki jog nélkül nyúl hozzám, annak ilyen kínokat kell kiállnia. A gyengébbek belehalnak, de remélem, te nem ide tartozol! Még terveim vannak veled!
Hutso hörgött és kapkodva vette a levegőt, majd egyre ritkábban, majd végleg elfelejtett levegőt venni. Élettelen teste ott hevert az úrnő teste előtt, aki arrébb lépett és megfordult. Ránézett a rabokra, akik döbbenten és ijedten tekintettek az úrnőre. Kouno elszégyellte magát, lesütött szemmel nézte a hallottat, majd sóhajtott egyet. Visszafordult és imára tartotta a kezeit, mormogott egy gyors imát, mire teste fényleni kezdett és végül újraélesztette Hutsot.
Leült az asztalhoz és fáradtan sóhajtott egyet. Érezte, hogy ez minden erejét kivette, és egyre jobban érezte, hogy az életereje is fogy. Nem tehetett mást, takarékoskodnia kell. Sesshoumaru tudta ezt, így felállt és mindenkit megkért, hogy ez a beszélgetést halasszák későbbre. Mindenki egyet értett, majd távoztak. A három halandó és a két szellem maradt a szobába. A férfi közelebb ment Nimora és kérdően nézett rá.
-Hogy kerülsz ide? Baj van otthon?
-Miután uram és úrnőm elmentek rá egy napra betörtek és elraboltak. Senkit nem bántottak és minden épségben van. Nem kell aggódnia, uram!
-Ennek örülök! Most menj vissza és Girot értesítsd a dolgokról, értetted?
-Hai!
Kouno felállt, előrelépett, de nem jutott messzire, mert összeesett. Nimo és Sesshoumaru segített neki. A férfi megkérte Nimot és Kouno apját, hogy vigyék a szobájába. Mikor kifordultak a szellem is menni akart, de egy aggodalmas női hang megállította.
-Kouno nagy bajban van!
-Tudom! Olvastuk a könyvben!
-Az nem minden! Azok a könyvek csak nagyvonalakba írja le a történéseket. Kounonak nagyon hamar ki fog fogyni az ereje! Ha itt használja, akkor pár nap múlva meghal…
-Mi? Én azt hittem, hogy ez egy kicsit hosszabb idő!
-Elméletben így van, de azt szem előtt kell tartani, hogy Kouno nem hétköznapi démon. Ő a megváltás istennője!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
