|
14. rész: A legenda
2007.11.11. 22:45
14. rész: A legenda
-Mi? Én azt hittem, hogy ez egy kicsit hosszabb idő!
-Elméletben így van, de azt szem előtt kell tartani, hogy Kouno nem hétköznapi démon. Ő a megváltás istennője!
-Az, mit jelent?
-A könyvek nem írnak róla, de Kouno istennői erőt is birtokol. Erről csak három ember tudott. Az anyja, apja és én. Mikor Kouno megszületett. Megjelent egy nő, kinek olyan fehér volt a haja, mint a hó és a homlokán egy arany szív díszelgett. Hosszú uszályszerű kimonót viselt és a kezében egy faágat tartott. Eisana néven nevezte magát és kiderült, hogy egy istennő. Ez a nő elárulta Surreinek, hogy a lányának nagy dolgokat kell véghez vinnie. Mondta, hogy már most akkora ereje van, mint egy fiatalabb szellemnek, de később sokkal erősebb lesz. Kouno sorsában meg van íródva, hogy nagy és megváltó tetteket fog tenni, amihez ad egy kis erőt. A nő megáldotta a kisgyereket, majd hatalmas erőt adott át neki, így félig istennő is. Ennek az erőnek köszönheti, hogy képes a halottakat feltámasztani. Most ezt az erőt használja ideiglenesen, addig, amíg ki nem fogy neki. Utána meghal, hisz akkora lesz az erőcsökkenés, amit a teste nem lesz képes kibírni.
-Mit lehetne tenni?
-Igazából csak egy dologból nyerheti vissza az erejét…
-Ha valaki a magáévá teszi?
-Igen, de ekkor az illető is kap egy kis erőt a kislányomból. Ezért akarja Hutso is Kounot. Nemsokára a lányom változni fog, amit mindenki észre fog venni és akkor már senki nem fogja megállítani Hutsot. Most kellett volna megölni… most viszont nem ez a lényeg! Kouno a megváltás istennője! Nála fog eldőlni teljes Japán sorsa. Támogasd őt, mert nélküled, meghal!
-Majd meglátom, hogy mit tehetek!
-Köszönöm!
Kouno anyja kilépett, majd eltűnt a folyosón. Sesshoumaru is indulni készült. Egyenesen a szobája felé lépett, majd lefeküdt és hamar elaludt, de zavaros álmai voltak. Kounot látta, ahogy egy nő kezeiben fekszik kisbabaként. A nő magas és gyönyörű volt, ahogy az egész teste fénybe úszott. Kouno teljesen nyugodt volt, de ekkor váltott a kép és egy kisgyereket látott, ahogy az erdőben rohan, és virágokat szed. Nevet, de vörös aura látszott a gyerek körül, majd megint váltott a kép és a lányt látta, ahogy egy férfit csókol. Sesshoumaru felismerte magát. A szellem végigálmodta Kouno eddigi életét és egyáltalán nem volt nyugodt álma. Gyakran felébredt és reggel verejtékben úszva kelt fel. Hajnal volt még, mikor kinyitotta az erkélye ablakát. Kilépett és a szomszéd erkély felé nézett. Nem kis meglepetésére, a lányt látta, ahogy neki háttal egy lenge kimonóban ül. Nem érzett démoni erőt, így gondolta, hogy nosztalgiából visszaalakult emberré. Nem szólalt meg, hanem csendbe nézte, ahogy a lány hajába belekap a szél, és játékosan szállnak a levegőben a hajtincsek. Érezte, hogy a lány sírt, mert érződött a levegőben a lány sós könnyének a szaga, de hamar rá kellett jönnie, hogy nem könnyet érez, hanem a lány vérét. Most hogy jobban megnézet a lány a kezeit a derekára tette és szorítja. A szellem átugrott Kounohoz és szó nélkül elvette a kezét.
-Mi a fene ez?
-Semmi… tényleg!
-Hazudsz? Ne húzd ki a gyufát. Tudod, hogy még most is képes vagyok kitekerni a nyakad!
Kouno gyengén felnevetett, mert érezte, hogy itt van újra az öntelt és szemtelen szellem, akit megismert nyugat palotájába. Hagyta magát, hisz tudta, hogy nincs sok ereje.
-Még egyszer kérdezem, mi történt!
-Mellékhatás!
-Minek?
-Az életerőmnek! Ha túl sokat használom, akkor sebek jelennek meg rajtam, de már jobban vagyok…
-Hát persze! Ez alatt van valami?
-Igen!
Sesshoumaru szó nélkül letépte a lány válláról a kimonót, majd szemügyre vette a sebet. Ahogy hozzá ért volna, már be is gyógyult. Felnézett a lányra, aki erőtlenül mosolygott, majd vissza a lány testére. Egy tapadós és szívdöglesztően rövid kis ruhácska volt a lányon. Kouno zavarban volt és összébb húzta magán a ruhát és belépett a szobájába. Sesshoumaru követte. A szellem megállította a démonnőt az ágya mellett. Igen most már démon formába volt Kouno. A férfi megfogta a lány karját, megállásra kényszerítve. Kouno lassan megfordult és a férfi aggodalmas szemeivel találta magát. Soha nem látott ilyen szemeket és ez olyan melegséggel töltötte el a szívét, amit eddig nem is érzett. A démon még mindig fogta a csuklóját, de közel sem olyan erősen. Közelebb lépett a lányhoz és a szemeibe nézett.
-Nem akarod megköszönni, hogy aggódtam miattad?
-Hogy gondolod?
Sesshoumaru megérintette a lány arcát és végigsimogatta. Nem szólalt meg, hanem egyre közelebb lépett a lányhoz. Mellkasuk összeért, de még mindig csak nézték egymást. Kouno feljebb emelte az arcát, mire a férfi megfogta gyengéden az állát, és magához húzta. Ajkaik egymáshoz értek. Meleg és szinte vad csókokat váltottak egymással. Soha, de soha nem éreztek ilyet, még Sesshoumaru sem, pedig volt elég kapcsolata már. A szívük hevesebben kezdett verni és már alig kaptak levegőt, de nem akarták megtörni ez a pillanatot. Végül mégis elszakadt egymástól a két ajak és nézték egymást tovább. A férfi ismét közelebb hajolt és megint megcsókolta a lányt, aki nem ellenkezett. Sesshoumaru óvatosan a lány derekára tette a kezét és várta a pofont, de nem kapott semmit. Óvatosan megcsókolta a lány nyakát, aki beleremegett a szokatlan érzésbe. Csókolta már meg a nyakát a démon, de az nem volt ennyire jó. A nyaka libabőrös lett a lágy csókoktól. A férfi a lány válláról leemelte a kimonót, ami lágyan a földre hullott. Kouno a kis ruhácskába állva a férfi előtt, tűrte a démon minden mozdulatát. Sesshoumaru az ölébe kapta a lányt és az ágy felé vette az irányt. Óvatosan letette a lányt és mellé feküdt, de közben sem hagyták abba a csókolózást. A lány haja bársonyosan terült szét az ágyon. A férfi végigsimította a lány arcát, majd a nyakát, végül a felső testét kezdte cirógatni, amire a lány kéjesen nyögött egyet. Sesshoumaru végigsimogatta a lány combjait, majd csókolóztak tovább. Kouno megkereste a férfi kimonójának a kötőjét, majd kioldotta. Nem gondolkodott, az ösztönei cselekedtek, de akkor is volt benne egy kis félelem, mert féltette a férfit, hisz nem tudta, hogy ki lehet az a férfi, aki megérintheti. Kouno hozzáért az izmos felsőtesthez, amibe rögtön bele is szeretett végighúzta a kezeit a férfi hasán és mellkasán, mire Sesshoumaru megremegett. A démon a lány fölé magasodott és az ezüst fürjeit keveredtek az arany szálakkal. A férfi már éppen nyúlt volna be a lány ruhája alá, mikor kopogás zavarta meg őket. Egyre hangosabb és sürgetőbb kopogás megszakította a pillanatot. Mind a ketten felültek és felöltöztek. Kouno kikiabált, hogy egy pillanat, majd mikor minden rendbe volt, kinyitotta az ajtót. Sesshoumaru az asztalnál ült és látszott rajta, hogy nagyon bosszús. Az ajtóban az egyik nemes állt és nagyon idegesnek látszott.
-Elnézést úrnőm a zavarásért, de észak itt van!
-MI?- kiáltották együtt.
-Igen! Pár óra múlva elérik a palotát. Itt van az egész uralkodói család, ahogy Hutso megmondta…
Kouno gondolkozni kezdett, de nem talált egy épkézláb ötletet sem, de ekkor egy vad gondolat fészkelte be magát az elméjébe.
-Mondjátok meg mindenkinek, hogy király családnak megfelelően bánunk velük. A konyhán főzzenek finomabb-finomabb ételeket. Nem hagyhatjuk, hogy rossz benyomást keltsünk. Hutsot, csak a kérésemre engedjétek ki és hozzátok elém. Mindjárt felöltözök, és tisztességesen várjuk őket…
-De úrnőm! Ők az ellenségünk…
-Tény, de egyen az apán családja is, így részben családtagok.
-Ők harci alakulatokat is hoztak magukkal!
-Mi vagyunk helyben, szóval előnyben vagyunk! Mozgósítsatok minden őrt, de ne feltűnően álljanak. Olyan legyen, mintha semmi nem történne. A kapuknál ne legyen sok katona, de legyen több őrjárat. Hármasával, sőt inkább ötösével járjanak. A palotaőröket duplázzátok meg, de ne legyenek egy helyen, folyamatosan mozogjanak, hogy ne keltsenek feltűnést. Ha valami rosszban sántikálnak, akkor hamar le tudunk csapni, sőt, akár körbe is keríthetjük őket. Mond meg a szolgálóknak, hogy készítsék elő a legjobb szobákat.
-Hai!- hajolt meg a nemes, majd elindult.
Kouno becsukta az ajtót és a férfira nézett, akinek a szemeiben csalódottság és egyben kíváncsiság csillogott.
-Mit tervezel?
-Még semmit, majd ahogy a sors hozza!
-Nagyot kockáztatsz!
-Tudom! Csalódott vagy?
-Miért?
-Mert… nem fejeztük be…- vörösödött el a lány
-Nem! Majd talán…
Kouno odaszaladt a férfihoz és egy csókot adott annak szájára, majd elfordult és a szekrényhez lépett. Tudta, hogy a férfi még a szobába van. Bántotta a lelkiismeret, hisz egy jegyes emberrel kezdett ki.
-Bűntudatod van?
-Egy kicsit…
-Miért?
-Mert a jegyesed itt van az ajtóm előtt, te, pedig velem akarsz összefeküdni.
-Mondtam, hogy nem veszem el!
-Akkor is! Most készüljünk, mert hamar itt lesznek!
Sesshoumaru kilépett az erkélyen és egy laza ugrással már a saját szobájába volt. Kouno eközben lerogyott a székre és sírni kezdett. Fájt neki, hogy ezt kellett mondania a szellemnek, de nem tehetett mást. Lassan lenyugodott, majd elővette az aranyszínű ruháját, melyet anyjától örökölt. Felöltözött és megcsinálta a derekára vörös övet tett, amelybe belefűzte a legyezőjét, majd kontyot formálva feltekerte a haját. Szép virágmintás hajtűt tett bele. Kisminkelte magát, majd lassan elindult az aula felé. Mikor kinyitotta az ajtót, az ajtó előtt látta a szellemet, aki szokásos harci ruhájában állt előtte.
-Jobb lenne, ha nem csak azt a vacak legyezőt hoznád, hanem a fegyvereidet is, semmi sem biztos!
-Ezzel is megvédem magam!
-Ahogy gondolod! Amúgy…
-Igen?
-Jól áll ez a haj!
-Köszönöm a bókot!
Ezután már mind a ketten egymás mellett haladtak egészen a főépület aulájáig, ahol már a nemesek várták. Gyönyörű volt Kouno, amit mindenki egy „Huuuu”- val jutalmazott. Kouno itt is elmondta, hogy mit szeretne, majd mindenkit a helyére küldött, ő maga, pedig egy kisebb kísérettel elindult a városon át a kapuig. Mindenki nézte, ahogy a lány büszke arccal vonul át a városon egy kard nélkül. Kouno megállt a kapunál és várni kezdtek, míg egy fél óra múlva meg nem hallotta a kürtöket, mely jelezte észak itt létét. Kinyitatta a kapukat és mosollyal az arcán lépett ki a városból. Sesshoumaru is követte, de ő nem volt ennyire jókedvű. Morgott és dühös volt. A távolban megjelent a feljáró csapat, melyekben lándzsás démonok voltak. Mindegyiknek vörös páncélja volt, melyen egy tulipán díszelgett. Ezután jöttek a gyalogosok, majd egy királyi hintó, amely az uralkodó családot rejtette. A hintó után lovasok jelentek meg, melyek között nemesi ruhába öltözött férfiak is voltak. Hátul voltak a legerősebbek, a ninják. Kouno nem volt ideges, valami ilyesmire számított. Csalódott volna, ha nem így lesz. Ahogy a lándzsások elérték őt, kettéváltak, mintegy közrefogva Kounot és Sesshoumaru. Közben a gyalogosok utat engedtek a hintónak. A hintó lassan megállt és kinyílt az ajtaja. Először egy idősebb nő jelent meg, kinek vörös haja és kék szemei voltak, a haja kontyban volt. Egy bő ujjú narancssárga kimonót viselt, melyen gusztustalan virágminta díszelgett. Utána egy fiatal lány lépett elő, kinek ében fekete haja a fenekéig ért. Ő sokkal jobb ízlésű ruhában jelent meg. A végén egy fiatal férfi lépett ki, akinek az arcán végtelen nagy önelégültség ült. A férfi lassan elindult a mosolygó Kouno felé, majd tisztes távolságban megállt tőle.
-Üdvözlöm keleten, észak ura!- mondta Kouno
-Te lennél az a lány, aki…
-Igen! Én vagyok Surrei lánya és egyben a bátyád lánya is!
-Ez most nem fontos, Hutsoval van beszélni valóm! Ő itt a jogos uralkodó…
-Tévedsz nagyuram! Én vagyok itt az úrnő, így velem kell beszélned. Úgy látom, hogy felkészültél az útra, remélem biztonságba ideértettek.
-Ezek a katonák nem az útra jöttek, hanem…
-Hanem? Hisz ez egy békés beszélgetés lesz, nemde?- kérdezte résnyire kinyitva a szemeit a lány, mire észak urának a torkán akadt a szava.
-Úgy van, de te miért nem jöttél haderővel elém? Csak a húgom jegyesével jelentél meg. Nem tartod ezt könnyelműségnek? Hisz bármikor megtámadhatják a várost…
-Nem tartom annak! Én nem érzem szükségesnek a haderőt egy kellemes beszélgetéshez mozgósítani, amit a várost illeti, nem tudnak a közelébe sem jönni, ha én úgy határozok.
-Rendben! Hagyj, mutatkozzak be, a nevem Kentoru, észak ura és nyugat urának jegyesének bátyja.
-A nevem Kouno, kelet úrnője és nyugat szolgálója! A legendás Surrei lánya és az arany papnő!
Ettől a kijelentéstől mindenki megdöbbent. A katonák egy lépéssel hátrébb álltak. Kentoru elégedetten bólintott. Ezután Kouno utat engedett a hintónak. Egy 10 perc múlva már mindenki a város falai mögött volt. A város lakói idegesen néztek a nagy hadra, mely belépett a városukba. Kouno nyugodtan lépkedett Sesshoumaru mellett a palota felé.
-Jól csináltam?
-Eddig elmegy! Figyelj oda, mert Kentoru nagyon ravasz. Most biztos minden erejét arra használja, hogy téged és engem elválasszon egymástól. Lehet, hogy pár napig nem is tudunk találkozni.
-Tudom, tisztában vagyok vele!
Lassan elérték a palota kapuit, mire számtalan szolga sietett ki, hogy kellő tisztességgel szolgálják ki a vendégeket. Látszott Kentorun és az egész családján, hogy nem erre számítottak. Meglepetés ült az arcukon, de azért még nem felejtették el a hadseregüket. Kouno megmutatta mindenkinek a szobáját, majd mikor beért a szobájába, remegő lábakkal állt az ajtaja előtt. Nagyon ideges volt, hisz soha nem volt ilyen helyzetbe. Lassan leöltözött és megfürdött, hogy a vacsorára tiszta és jó illatú legyen. Felvette a legszebb nemesi ruhát, amit kapott és elkezdte a haját szárítani, kifésülni és megigazítani rakoncátlan szőke tincseit. Kisminkelte magát, majd indulásra készen állt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
