|
16. rész: Az edzések
2007.11.11. 22:44
16. rész: Az edzések
Sesshoumaru elnevette magát, majd kirántotta a kardját és nekitámadt Kounonak. Tudta, hogy a Tensaigával senkit nem tud megölni, de harcolni, még tud vele.
Kouno türelmesen állt, és nézte, ahogy Sesshoumaru őrült tempóba rohan felé, kivont karddal. A férfi annyira gyorsan mozgott, hogy Kouno elvesztette a fonalat és az utolsó pillanatba tudta magát csak megvédeni. A két kard csikorogva feszült egymásnak és egy percig farkasszemet néztek egymással, majd Kouno összeszedte az összes erejét és ellökte a férfit, aki könnyedén ért földet, majd újra támadt. Most már a lány is résen volt és ő is futásnak eredt. Mind a ketten gyorsan, szinte alig követhetően rohantak egymásnak. Kouno elhúzta a száját, és mikor elég közel voltak egymáshoz egy szép ugrással megpördült a szellem felett és a háta mögött ért földet, ahogy a lába érte a talajt, már rúgta is el magát, hogy támadhasson. Sesshoumaru számított rá, így csak elhajolt és hallotta, ahogy a lány szépen elmegy mellette. Még hallotta, ahogy a lány csodálkozásában elkáromkodja magát, majd elindult a lány felé. A férfi felugrott a levegőbe, majd egy erős támadást küldött a lány felé, aki az utolsó percben eszmélt és elővett a másik kardját. Két kardját keresztbe tette, majd…
-Penge-pajzs!
Erre a lány köré ismeretlen kardok jelentek meg és hárították a csapást. A támadás elülte után a démon leereszkedett a földre és ránézett a lányra, aki lihegett és látszott rajta, hogy nem bírja sokáig.
-Mára elég ennyi! Ahhoz képest, hogy most harcoltál először karddal, elég ügyes vagy!
-Ezt bóknak veszem!
-Holnap folytatjuk…
-Nem! Nincs időnk, délután edzünk!
-Ki fog készülni, de ezt te tudod! Akkor ebéd után…
-Rendbe!
Kouno elindult az egyik katona felé. A nyugat ura furcsán nézte, mert ötlete sem volt, hogy mit akar attól a katonától. Kouno mosolygott és a verejtéket törölte le a homlokáról.
-Katona! Hogy hívják?
-Louni!
-Rendben, Louni! Hol lehet itt íjjászkodni?
-Itt nem szoktak, de ha az úrnő akar, akkor…
-Igen akarok!
Nem telt egy 10 perc a katona már hozott is egy íjat és nyilakat, majd egy céltáblát. Felállították a kertben, ahol az edzést folyt, majd mindenki leült, még Sesshoumaru is és figyelték kelet úrnőjét. Kouno egy kicsit zavarban volt, hisz mindenki őt nézte, de most gyakorolnia kellett. Olyan régen volt a kezében egy íj, hogy már szinte elfelejtette, milyen érzés. A kezét végighúzta az íj húrján, majd beletett egy nyilat és célzott. Próbálta az erejét is beleadni a nyilaiba. Ekkor alig láthatóan egy kis aranygömb jelent meg a hegyén, akkora, hogy csak Kouno láthatta.
-Szállj és váltsd meg a világot!- suttogta
Kouno eleresztette a nyilát és az, borzalmas sebességgel szállt előre arany csíkot húzva maga után. A céltábla darabokra robbant és a mögötte álló fa is megsínylette. Mindenki megdöbbent és többen is felálltak, mert nem hittek a szemüknek. Kouno leeresztette az íjat és egy nagyot sóhajtott, majd elindult a szobája felé. Sesshoumaru vele tartott. Bent a szobába leült a lány és nagyokat lélegzett.
-Megint az erődet használtad?
-Nem! Én is meglepődtem! Csak egy kis koncentráció és egy kis démoni erő.
-Azt mondod, hogy ez démoni erő volt?
-Nem egészen! Volt benne papnői erőből is!
-Nagyon sokrétegű vagy! Most mennem kell, mert a jegyesem akar látni!
-Értem!- válaszolta lehajtott fejjel Kouno
Sesshoumaru kilépett a szobából és elindult az északi lány szobája felé. Nem akart semmit tenni, de kötelességei voltak, amit be kellett tartani, ha nem akarta, hogy Kounonak baja essen. Kouno mozdulatlanul ült a szobába és a lábát nézte, majd felemelte a kezeit és remegve nézte őket. A két kezét az arcára szorította és legszívesebben üvöltött volna. Elhatározta, hogy vesz egy meleg fürdőt és megnyugszik. Amikor készen lett a fürdője, lassan belemászott a vízbe és becsukta a szemeit. Egyszer csak azt vette észre, hogy meleg és sós folyadék csorog le az arcán, sírt és nem tudta, hogy mért nem tudja abbahagyni. Fájt a szíve és fájt, hogy egyedül van. Tudta, hogy vannak érzések, amit a szellem felé táplál, de nem tudta, hogy ennyire mélyek és komolyak. Órákat töltött itt és csak nem nyugodott meg, egyre csak gondolkodott a kettejük kapcsolatán.
„Egyáltalán milyen a mi kapcsolatunk? Ő megvéd és meg hagyom, pedig én is képes lennék rá… Kouno, gondolj az országodra! Ő sem sértheti meg a törvényeket, feleségül kell vennie azt a fruskát!”
Kouno kilépett a szobából és magára csavart egy törölközőt. A vizes haját leengedte és hagyta, hogy a víz a földre csorogjon, amikor kilépett a fürdőből, egy férfivel találta magát szembe, de nem egy kellemes találkozás volt ez. Kentoru állt előtte és mosolygott. Kouno felkiáltott, majd hátrált egy pár lépést. Nagyon megijedt.
-Bocsánat! Csak beszélni akartam, de senkit nem találtam itt…
-És az feljogosít, hogy be gyere a szobámba?
-Nem! De én is uralkodó vagyok, mint te!
-Az egy dolog! Mit akarsz?
-Ez nem úrnői szoba! Miért nem abban alszol?
-Nekem ez is tökéletes! Én kértem ezt a szobát és nem vágyok többre…
-Pedig vágyhatnál…- Kentoru végigsimította a lány vállát, aki elhúzta a karját
-Mit csinálsz?
-Gyönyörű és erős nő vagy, Kouno! Hutso nem érdemel meg téged…
-Mit akarsz?
-Téged! Légy a feleségem és együtt békésen uralkodhatnánk kelet és észak felett…
-Bolond vagy? Az apám a te bátyád volt. Rokonok vagyunk…
-Nem akarsz békét?
-De, de nem ilyen áron! Nekem a magam erejéből kell irányítanom az országot és nem melletted…
-Mi a bajod velem?
-Hogy mi? Meg akarsz öletni, a hatalmamra pályázol, mert azt nem mond, hogy nem, mert ez nem igaz. Nem akarsz te tőlem semmit, csak a keleti birodalmat.
-Jó meglátások, de akkor legalább békében tegyük… nyugat is mellettünk lesz, ha…
-Hallgass! A válaszom, nem! Kérlek, most menj!
-Egyszer úgy is az enyém leszel!
Kentoru egyre közelebb lépett a lányhoz, aki hátrált, addig, amíg el nem érte a falat. Érezte, ahogy a férfi mellkasa az övéhez tapad és a nyakát simogató lehetett, ami a férfiből áradt. Kouno megijedt, de már tudta, hogy most már senki nem tudja majd megvédeni, csak saját maga. Ellökte magától a férfit és felpofozta. A férfi megsértődve kirohant a szobából, magára hagyva a lányt, aki sírva a földre rogyott. Mérges volt, de egyben szomorú volt, érezte, hogy mindjárt felrobban olyan mérges! Felkapta magára az edzőruhát és rohant is kifelé. Többen is megszólították, de nem akart senkihez sem szólni, egyszer egy pillanatra mintha látta volna Sesshoumarut kilépni egy szobából, de nem törődött vele, csak rohant előre. A nyugati úr, éppen kijött a lány szobájából, mikor meglátta Kounot edzőruhában rohanni. Érezte, hogy a lány szíve gyorsan ver és a szemeit is látta, düh és szomorúság csillogott bennük. Egy percig gondolkodott, hogy utána menjen-e, majd lassan elindult az edzés helyére.
Kouno mikor leért senkit nem látott, örült neki, mert nem akart tanúkat, mikor őrjöng. Kihúzta a kardját és vágógyakorlatokat végzett. Minden percben koncentrált, hisz ilyenkor nem kellett gondolkodnia más dolgokon. A kezében táncolt a kard, mikor gyakorolt. Minden mozdulata tökéletes és akadálymentes volt, olyan volt egy szemlélő számára, mintha táncolt volna a pengével. Folyt róla a víz, de nem hagyta abba, hozott egy bábut és egy fakardot és a bábút kezdte el vágdosni. Az elején szépen, de ekkor kezdtek a gondolatok megint elhatalmasodni és egyre durvábban és kiabálva támadta a bábút. Sesshoumaru a sarkon fordult be, mikor látta, ahogy a lány kiabálva és szitkozódva támadja a szalmát. A szalma már alig volt egybe, de a lány rendíthetetlenül támadta. A férfi közelebb lépett és megállt a lány háta mögött.
-Most jobb?
-Igen!
-Ideges vagy?
-Igen!
-Nincs, min már kiéld a mérgedet.
-Tudom!
-Mi a bajod?
-MINDEN!
-Velem ne üvölts!
-AKKOR, MENJ VISSZA A KEDVES JEGYESEDHEZ!
-MOST MI A BAJOD?
-SEMMI! ELEGEM VAN MINDENBŐL. ÉN NEM VAGYOK ÚRNŐ, DE HIRTELEN ANNAK KELL LENNEM, ÉS FOGALMAM SINCS, HOGY MIT TEGYEK. ITT VAN KENTORU, AKI…
-NYUGODJ MÁR LE!
Kouno mélyeket lélegzett és egy kicsit megnyugodott, de még dúltak a viharok a lelkében. Leeresztette a kardját, és a földet nézte. Lerogyott a földre és sírni kezdett. A férfi közelebb lépett hozzá, de egy bizonyos távolságban megállt.
-Kentoru bejött a szobámba és megkért, hogy… legyek a felesége…
-Mi?
-Természetesen nemet mondtam, de ha jó úrnő lennék, akkor nem magamra kellett volna gondolni, hanem az országomra…
-Néha önzőnek kell lenned, hogy sikeres legyél…
-De nem akarok olyan lenni, mint ő vagy…
-Vagy ki? Én?- kérdezte mérgesen Sesshoumaru
-Nem ezt akartam…
-Tudod, Kouno! Nem is olyan rossz ötlet, hogy elveszem azt a nőt. Hisztisebbnek nézel ki, mint ő…
Sesshoumaru dühösen fénygömbbé alakult és eltűnt. Kounot nagyon megütötték ezek a szavak, hisz nem ezt várta volna. Tudta, hogy ő is tévedet és hibázott, de soha nem gondolta volna, hogy ilyen pofont kap az élettől. A szíve nagyot jajdult, de innentől kezdve Kouno érezte, hogy valami kihal belőle. Felállt és visszament a szobájába. Nem szólt senkihez.
A következő egy hétben Kouno csak árnyéka volt önmagának, szinte soha nem nevetett, amit ezelőtt mindig. Némán és borús képpel irányította az országot. Tanult, hogy jobb vezető legyen és az étkezéseket is hamar befejezte, hogy ne kelljen beszélgetni senkivel. Kentoru ezután mindennap virágot küldött, amit Kouno mosolyogva elfogadott, majd kukába dobta. Minden nap edzett és hajnalba feküdt le. Mikor aludt is, csak emésztette magát. El kellett felejtenie Sesshoumarut és ennek ez volt a legegyszerűbb lehetősége. Szomorú volt, mert látni akarta a férfit, de nem tehette, amikor találkoztak mind a ketten elfordultak és lehetett látni, hogy a démon jól érzi magát az északi hercegnővel, ami egyre jobban fájt Kounonak. Azt nem is gondolta, hogy valaki ugyanúgy szenved, mint ő. Sesshoumarunak egyre jobban kezdett elege lenni az északi lányból, de nagyon mérges volt Kounora, így a büszkesége győzött a szíve helyett. Látta, hogy a lány szenved és nem önmaga, de nem akart neki segíteni.
Egy nap Kouno a szokásos 8 órás edzéséről jött felfele, amikor egy katona rohant felé.
-Kouno úrnő!
-Igen?
-Üzenetet kapott!
-Hallgatom!
-Ez olyan…
-Jól van, akkor menjünk be az irodába!
Kouno és a katona gyorsan haladtak a folyosón, Kouno szobája mellett volt az irodája. Beléptek és a lány az asztalhoz lépett, megfordult és a katonára nézett.
-Úrnőm, dél üzenetet küldött önnek!
-Igen? Mit?
-Olvasom…
„Kedves Kouno úrnő! Értesültünk róla, hogy kegyed sikeresen visszakapta a trónját, és hogy maguknál tartózkodik észak uralkodó családja. Az országaink évszázadok óta baráti kapcsolatban áll és ezt szeretnénk még most is fenntartani. Mi nagy hívei voltunk Surrei úrnőnek és a szerelmének. Északkal hadban állunk, mert nem hajlandóak átadni olyan dokumentumokat, amelyek minket illetnek. Ez most nem fontos. Szeretnénk meghívni önt egy tárgyalásra, ahol fel tudjuk melegíteni a kapcsolatot. Remélem elfogadja a meghívást és nem kerül észak irányítása alá. Sesshoumaru nagyurat üdvözlöm! Dél uralkodója: Tukiono nagyúr!”
-Mit akar tenni úrnőm?
-Még nem tudom! Mikor lenne ez a tárgyalás?
-A kémeink szerint egy hét múlva. Oda az út 3 nap, ha nagyon sietünk!
-Remek! Elfogadom a meghívást, ezt jelezzék nekik. 3 nap múlva indulok!
-Értettem úrnő!
-Még valami! Csak én megyek és senki más, ha kérdezik hova mentem, akkor elmondhatjátok nekik, de csak akkor, ha már messze jártam…
-Miért úrnő, ha valami baja esik…
-Köszönöm, hogy aggódik, de tudok magamra vigyázni. Nem akarom, hogy észak belekeveredjen, ők tudják csak azt, hogy elutaztam a keleti határokhoz, vagy valamit találjon ki. Bízok magában és a nemesekben… ha ők értesülnek, és én nem vagyok itt, akkor félő, hogy a katonákkal megtámadják a várost.
-Értettem úrnő!
-Most menjen és intézkedjen!
A katona meghajolt és kilépett a szobából. Kouno lerogyott a székre és erősen gondolkodni akart, de minden erejét az edzésekbe ölte, így még erre sem volt elég ereje. Úgy gondolta, hogy fürdés után sétál egy nagyot és akkor talán… a titkos ajtón keresztül belépett a szobába, majd lefürdött. Érezte, hogy valami baja van, mert olyan furcsán érezte magát, de ezt a nagy megterhelésnek tudta be. Felvett egy lenge hálóruhát és kilépett az erkélyre. Ott fénygömbbé alakult és elrepült a várfalra, ahol senki nem volt és sétálni kezdett.
Eközben Sesshoumaru haladt a szobája felé és mérgesen sóhajtozott, hisz egész nap észak lányának a nyafogását kellett hallgatnia. Ahogy elhaladt az úrnő szobája mellett megcsapta az orrát egy ismeretlen szag. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy milyen illat lehet ez.
-Már ilyen korban lenne?
Sesshoumaru belépett a szobába és követte a mámorító illatot, ami a lányból áradt. Nem volt kétsége afelől, hogy ez milyen illat. Soha nem érezte ennyire erősen a női démonok illatát, mint most. Most már tudta, hogy mire célzott Kouno anyja, mikor azt mondta, hogy a lánya teste nemsokára változni fog. Fénygömbbé alakult és elrepült az illatot követve. Leszállt a várfalon és pár méterre meglátta a lányt, akinek a ruháját a szél tépte, ő maga, pedig a végtelenséget figyelte. Most már teljesen biztos volt benne, hogy a lányból jön az az illat, ami minden férfi démont megőrjít. Tudta, hogy nagyon sok baja lesz a lánynak, meg kellett védenie.
-Jó estét!
-Aham!- válaszolta Kouno, de mintha nem is itt lenne
-Mi bánt?
Kouno megfordult és csak most vette észre a szellemet, aki pár méterre állt tőle. A szíve hevesen verni kezdett.
-Semmi, csak gondolkodtam!
-Alig láttalak ezen a héten, de ha láttalak is…
-El voltam foglalva, és te is!
-Ne kezdjük el megint! Kerültél engem, és pedig téged!
-De miért? Azért mert neked a jövendőbeli aráddal beszélgettél…
-Hagyj már békén az a nővel, ekkora idiótát még nem látott a világ! Elegem van belőle és belőled is, mert gyerekes hisztiket csapsz!
-Gyerekes? Köszi szépen, most megnyugtattál! Nem tudom, hogy ki menekült el előlem egy idegesítő nő társaságába.
Kezdett megint szikrázni köztük a levegő és egyre jobban gurultak be. Kouno megelégelte és megfordult és újra a csillagokat nézte. Nem szólaltak meg, csak álltak és nézték a környéket. A férfi csak azt vette észre, hogy Kouno fázósan összehúzza magát. Levette a szőrmét a válláról és a lány hátára terítette.
-Köszönöm!
-Szívesen! Mi bajod volt az elmúlt héten? Egész héten kerültél, és olyan edzéseket csináltál, ami nagyon brutális volt.
Kouno megfordult és a férfi szemeibe nézett. Sesshoumaru majd meg örült a lány illatától és alig várta, hogy a karjaiba tartsa a nőt. Alig bírta visszafogni magát. Kouno komoly arcot vágott, ami egy kicsit megnyugtatta a szellemet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
