|
22. rész: Az eljegyzés és a kutatás
2007.11.11. 22:39
22. rész: Az eljegyzés és a kutatás
Kouno becsukta a szemit és rögtön elaludt. Álmaiban, egy teremben járt, amelyben hatalmas méretű oszlopok voltak. Az egész teremben félhomály uralkodott. A terem közepén egy sír pihent, amely körül fényes lelkek pihentek.
Kouno mosolyogva ébredt, mikor kinézett az ablakon, akkor már este felé járt az idő. Mellette összegörnyedve szunyókált a sárkány. Nevetett egyet, majd felkelt és elhatározta, hogy elmegy, lefürdik. Mikor kilépett a szobából, fogalma sem volt, hogy merre kell mennie, de ahogy lépett kettőt, két dárda keresztezte az útját.
-Hova hova ilyen későn?
-Fürdeni! Megmondanák, hogy merre kell menni?
-Nem kell magának lefürdenie! Megmosom én a hátát odabent…
Kouno szeme megcsillant. Egy perc alatt a fejébe szökött a vér. Érzet, ahogy az egyik katona keze a vállához érintődik. Megfogat a férfi karját, majd kicsavarta.
-Köszönöm a lehetőséged, de a maguk érdekében remélem, hogy nem gondolták komolyan. Akkor még egyszer megkérdezem, hol találom a fürdőt!
-A… folyosó végén jobbra!
-Jó fiú!
Kouno eleresztette a démon karját, majd mintha nem tett volna semmit, indult el a fürdő felé. Még hallott gúnyolódó és becsmérlő szavakat, de nem foglalkozott vele, hisz most ő nem Kouno, hanem Zoe. Belépve a fürdőbe látta, hogy külön vannak a nők és a férfiak. Nagyon örült ennek, hisz remélte, hogy a nők közül nem fog találkozni semmilyen örülttel. Belépve viszont nagyot kellett csalódnia. A medencébe Kentoru húga pihent, becsukott szemekkel. A nő is felnézett, amikor belépett az idegen, aki Sesshoumaru mellett jött. Már most nem nagyon szívlelte a nőt, de nem tehetett semmit. Kouno levetkőzött, majd belépett a medencébe. Elhelyezkedett, majd nagyot sóhajtva ellazult.
-Önben kit tisztelhetek?
-Jaj, de udvariatlan vagyok! A nevem Zoe, Sesshoumaru nagyúr egyik elit katonája. Ha nem tévedek, akkor ön Kentoru nagyúr húga…
-Így van! A nevem Hino!
-Örvendek hercegnő…
-Ne hívjon így, utálom ezt a titulust…
„Na talán még normális is, csak nem vettem még észre!”- gondolta Kouno
-A bátyám szerint én vagyok itt az istennő…
„Paff neki! Kellett nekem elhamarkodni a kijelentésemet!”
-Szabad megkérdeznem, hogy miért?
-Azt állítja, hogy én tartom kordában annak a nyomorult Kounonak az erejét…
-Igen? Hogyan?
-Vérmágiával! Egy-egy varázslattaszító erőt áraszt… miket is beszélek, hisz ön az ellenségemhez tartozik…
-Szerintem, téved! Sesshoumaru nagyúr azért jött, hogy elvegye önt. Akkor elméletileg én is hűséggel tartozom majd önöknek! Akkor maga varázslatokhoz ért?
-Mondjuk, harchoz biztos nem! Mag mihez ért?
-A kardhoz, de ahhoz nagyon…
-A mágiához?
-Áh! Csak egy pajzsot vagyok képes magam elé varázsolni, de ennyiben ki is merül a tudásom. Engem mindig is a kemény harcokhoz edzettek.
„Ennyit hazudni! Jó, hogy le nem esik a plafon…”
-Értem! Elméletileg nem itt kéne fürdenem, mert nem tartom helyesnek, hogy olyan személyekkel fürödjek, akik nem érdemlik meg, de te más vagy…
-Köszönöm!- mondta Kouno- „Ez aztán beképzelt, sajnálom Sessht, de megérdemli, hisz olyan bunkó volt…”
-Ha nem bánod, akkor itt hagylak, mert egy fél óra múlva kezdődik a vacsora, amikor bejelentik a jegyességünket.
-Gratulálok!
-Kösz!
Hino kilépett a fürdőből, Kouno teljesen elszomorodott. A fejét bele tette a vízbe, majd apró buborékokat fújva gondolkodott. Kénytelen volt ellenállni. Elkezdett zokogni, amit alig bírt abbahagyni. Nem értette még saját magát, hisz neki élete során senki nem volt ennyire fontos, mint Sesshoumaru. Soha nem volt szerelmes és inkább ő játszott a férfiakkal, mint ők vele. Most viszont a szíve szakad meg. Lassan ő is kiszállt a vízből, majd megtörölközött és magára csavarva a törölközőt vonult vissza a szobájába. A szobája előtt még mindig ott álltak az őrök. Ahogy látta Tukiono szobája előtt is állnak páran. Úgy gondolta, hogy magára kap egy kis könnyű ruhát, majd átmegy a barátjához, akibe jelenleg megbízhat. Ahogy belépett a szobába egy férfit pillantott meg. Nem látta rendesen, mert a szoba sötét sarkában állt. Ekkor lépett ki a fényre Kentoru. Kouno magán szorosabban összehúzta a ruhát, és úgy nézte a férfit.
-Elnézést nagyuram, de ez az én szobám… szeretnék átöltözni!
-Téved kedvesem! Ez az én szobám, maga csak kölcsönzi…
-Értem!
Kouno elment az öltöző fülke felé, majd útközben felkapta a ruháját, amiben jött.
-Készítettem magának ki egy másik ruhát…
-Köszönöm, de nem kell drága ruha, hogy megvédjem Sesshoumaru nagyurat…
-Ugye nem gondolod, hogy beveszem ezt, Kouno!
Kouno kezei megálltak az öltözködésbe, hisz nem gondolta, hogy ilyen hamar lebukik. Úgy tett, mintha nagyon meglepődött volna, majd folytatta az öltözködést. Magára kapott egy inget, majd kilépett.
-Sajnálom, de nem vagyok Kouno… A nevem Zoe!
-A szagod olyan, mint Kounoé… vagyis nem, de nagyon hasonlít…
-Persze, hisz keleten szálltunk meg pár napig, amíg el nem készült a nagyuram. Találkoztam Kounoval párszor. Mit ne mondjad uram, Kouno rettentően mérges magára…
-Nem csodálom! Elpusztítottam a városát!
-Miért jött ily késői órán egy nő szobájába?
-Csak figyelmeztetni! Ha megint bántja a katonáimat, akkor kénytelen leszek megbüntetni…
-Akkor meg maga szóljon a katonáknak, hogy ne zaklassanak…
-Maga vonzó démon, Zoe! Nem tehetnek róla!
-Vonzó akarok lenni másnak is, szóval kérem, szóljon rájuk! Amúgy sem érdekelnek! Miért keltettem fel ennyire az érdeklődését uram?
-Valami furcsa magában! Gyanús nekem, ezért is van dupla őrség magánál. Sesshoumaru is le akarja tolni, várja magát a szobájába.
-Nagyon örülök neki!
-Fél tőle?
-Miért ne félnék, hisz ő az uram! Erősebb is, mint én.- mondta őszinte hangon Kouno
-Jól van, elkísérem magát hozzá!
-Köszönöm!
Kouno kénytelen volt felöltözni, pedig piszkosul nem volt hozzá kedve. Nagyokat sóhajtva indult el Kentoru után. A férfi magyarázott neki valamit még út közben, de nem nagyon figyelt rá. Felértek az első emeletre, majd jobbra fordultak és a harmadik ajtónál megálltak.
-Ez az urad szobája!
-Köszönöm!
-Ezután szólj a társadnak, hogy készüljenek a vacsorára, hisz fontos esemény lesz…
-Értem!
Kouno meghajolt Kentoru előtt és halkan bekopogott. Egy kis morgás hallatszott bentről. Kouno kinyitotta az ajtót, majd mikor belépett és becsukta az ajtót, akkor látta, hogy Kentoru nem ment el az ajtó elől.
-Hivatott nagyuram!
-Ö… igen! Hallottam, hogy inzultáltad Kentoru katonáját…
-Már ne haragudjon uram, d az a katona zaklatott engem…
-AZ ENGEM NEM ÉRDEKEL! Mi békés szándékkal jöttünk ide…
Ekkor hallották meg, hogy Kentoru léptei és a szaga is távolodik. Vártak egy kicsit, majd teljesen lenyugodva nézték egymást.
-Miért hívtál?
-Részben, hogy letoljalak, részben, hogy…
-Kérlek, ezt nem folytassuk! Ha látni akartál, akkor gyorsan élvezd ki, mert nem sűrűn fogsz látni. Neked ott lesz Hino, majd őt nézheted…
-Ostoba! Nekem nem kell az a nő…
-Pedig jobb, ha megszokod…
-NEKED MEG MI A BAJOD?
-Hogy mi? Csak annyi, hogy belegázoltál a lelkembe, hülyét csináltál belőlem, hisz olyanokat éreztem és gondoltam, amit nem kellett volna, hisz kiderült, hogy csak egy ócska játékszer voltam neked! Miért kellett ezt, nem kaptál volna meg akármilyen nőt, miért engem?
-De…
-Tudod, te egyáltalán, hogy mit érzek? Mennem kell arra a nyomorult vacsorára is…
-NA IDE FIGYLEJ! Senki nem beszélhet velem így, még te sem. Nem játszottam veled, de ez így jobb lesz…
-Mennyivel? Kinek?
-Többet nem mondom el! Hiába te vagy a megváltás istennője, akkor is megölhetlek, ha nem fogod vissza magad!- mérgesedett be Sesshoumaru
Kouno dühe a fejébe szállt, így nem sokat gondolkodva, közelebb lépett a szellemhez, majd közvetlenül előtte megállt. A köztük lévő távolságot centikbe lehetett mérni.
-Üss meg, vagy ölj meg! Engem nem érdekel, de én sem hagyom, hogy így beszélj velem!
Sesshoumaru keze megemelkedett, de ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve, megragadta a lány arcát és megcsókolta. Hevesen és erőszakosan. Kouno hirtelen nem tudott mit tenni, pár másodperc múlva kapott a fejéhez. Ellökte a férfit és hatalmas pofont adott neki. Sarkon fordult és nem várva meg a választ kirohant a szobából. Egyenesen a szobája felé rohant. Berontott, majd az ágyra vetette magát és bőgni kezdett. Eközben Sesshoumaru az arcát fogva nézte a lány helyét. Mérges és egyben döbbent volt, hisz nem erre a reakcióra számított.
„Ennyire megbántottam volna… nem ezt akartam elérni!”
Vészesen közeledett a vacsoraidő, de Kouno még mindig nem készülődött. Egy fél óra múlva kopogott be hozzá Tukiono, aki szép ruhába noszogatni kezdte a lányt. Kouno elmesélte neki, hogy találkozott Hinoval és Kentoruval is, de Sesshoumarutól egy szót sem szólt. Kouno is elhatározta magát. Felvette a ruhát, amit Kentoru tett ki neki, majd a kardot a hátára akasztva indultak el a vacsorára. Tukiono érdeklődött, hogy vajon miért hozza magával a kardot, de Kouno csak annyit mondott, hogy ő most egy testőr, így is kell viselkednie. Ahogy beléptek. A főasztalnál már ott ült Kentoru és az anyja. Két székkel arrébb ült Hino mellette Sesshoumaru, aki szokatlanul zsörtölődős és haragos volt. Kentoru megmutatta nekik a helyüket. Sesshoumaru mellett. Elkezdődött a vacsora. Bejelentések és gratulációk után, jött a vacsora. Kouno csak turkálta az ételt, hisz egyáltalán nem volt éhes és még a közérzete sem volt a legjobb. Egy óra múlva feladta a próbálkozást, majd felállt és elnézést kérve elindult kifelé. Érezte, hogy kíséretet fog kapni, de nem zavartatta magát. Nem indult el a szobája felé, hanem kilépett a palotából rögtön érezte az erőt, amelyet Hino állított fel. Elkezdte követni a jelet, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy honnan származik az erő, akkor eltért az útról és egy padra leült. A csillagokat nézegette és nagyokat sóhajtva próbálta legyőzni a hányingerét, amely eluralkodott rajta. Nem nagyon bírta sokáig, így felállt és megropogtatva elgémberedett tagjait, visszaindult a szobájába. Fél szemmel látta, ahogy 4 katona sétál utána. Magába mosolygott egyet, hisz annyira ostobán követték őt. Ahogy belépett a szobájába, ledűlt az ágyra, majd el is aludt. Reggel, ahogy az oldalára fordult az arcán megérezte valakinek a leheletét. Hirtelen nyitotta ki a szemét, de mikor látta, hogy Honoe alszik mellette megnyugodott. Felült és kinézett az ablakon. Szép meleg és napsütéses idő volt, felkelt és az erkélyhez lépett. Nagy levegőt vett és gondolataiba merülve nézte a vidéket. Csak arra eszmélt, hogy Honoe ásítozik és mellette állt már nagyobb méretben.
-Mi bánt?
-Fogalmam sincs, hogy mitől érzem magam ennyire rosszul… napok óta egyre jobban érzem a taszító erőt és már a palotába is érződik… valami egyre nagyobb erőt ad neki…
-Az a te erőd! Érzi, hogy itt vagy! Meg akarja szerezni az erődet. Kouno szomorú vagy…
-Én… nem…
-De az vagy! Soha nem éreztem benned ennyi szomorúságot, mint most… olyan, mintha magadat emésztenéd… vigyáznod kell, hisz akár a halálodat is okozhatja…
-Tudom, Honoe, de nem tehetek róla! Most arra kell koncentrálnunk, hogy megtaláljuk az erőmet…
-Reménytelen vagy! Amúgy más oka is van a rosszullétednek…
-Mi?
-Szenvedsz!
Honoe kintebb lépett az erkélyen, majd egy fél mondatra visszafordult a megidézőjére.
-Felejtsd el hajadon lelked, hisz a két szív újra egy lett!
-Ez mit jelent?
Honoe már nem válaszolt, hanem felemelkedett és elrepült. Kouno még nézett utána egy darabig, és a sárkány kijelentésén gondolkodott. Egy fél órát is ott állhatott, mikor kopogtak, majd belépett Tukiono és Sesshoumaru. A lány hátra sem fordult, hanem gondolkodott.
-Jó reggelt!
-Aha! Nektek is!
-Kouno, mire jutottál?- kérdezte tárgyilagosan Sesshoumaru
-Valahol a palotán kívül van. A tegnapi sétám alkalmával kimentem a palotából és elindultam az erő után… valahol a központi templom alatt helyezkedik el. Pontosan még én sem tudom, de lesz időnk megkeresni…
-Nincs időnk!- mondta a nyugati démon
-Miért?- fordult hátra a lány
-Most keresett meg Kentoru és azt akarja, hogy egy hét múlva tartsuk az esküvőt…
-Nagyszerű!
-Kezd gyanakodni, hisz állandóan figyeltet téged és engem, szerencsére Tukiono nem nagyon feltűnő neki, de ez is idő kérdése…
-Kouno, mit akarsz kezdeni?
-Még nem tudom! Fel kell sűríteni a kutatást. Sesshoumaru te érdeklődj Hinotól, hogy milyen ereje van, és hogyan használja. Annyit tudok, hogy vérmágiát használ… Tukiono tied a könyvtár, mindent keressél, ami erre vonatkozik, persze feltűnésmentesen…
-És te?
-Kockáztatok! Keresem a városban az erőt…
-Hisz rád rossz hatással van.
Ekkor vették észre, hogy Kouno halál sápadt és verejtékezik. Tudták, hogy most is rosszul van, de eddig nem látták a fények miatt. Tukiono rögtön odaszaladt és le akarta ültetni, de Kouno visszautasította a kedvességet. Mondta, hogy szoknia kell és ennyi az egész. Sesshoumarun nem látszott egy halvány együttérzés sem, ez idegesítette Kounot, de nem nagyon törődött vele.
-Nem megyek reggelizni… majd találkozunk! Este gyertek be hozzám, és mindent megbeszélünk!
Kouno gyorsan magára kapott egy haorit és egy nadrágot, majd a kardját a hátára akasztva kiugrott az erkélyről. A két férfi a szobában maradt.
-Meg fog halni!- jelentette ki Tukiono egy kis idő múlva
-Igen! Sietnünk kell, ha nem akarunk neki nagyobb gondot okozni…
Kouno rohant és még fél szemmel látta, hogy pár katona követni kezdte. Ahogy kiért a palotából lelassított és állt pár percig, hisz meg ellett szokni a tömény erőt.
„Hívj magadhoz, erőm!”- és elindult
Napok teltek el így, minden este találkoztak és elmondták, hogy mit találtak. Kiderült, hogy Hino egy nagyon alacsony színtű vérmágiát tud, amit Kouno ereje erősít. Lényegében Hino erejétől nem kell tartani. A nagyobb probléma, hogy ott, ahol Kouno ereje lakik, egy családi kripta van, amit különböző varázslatokkal védenek. Ha be akarnak jutni, akkor Kouno erejére lesz szükség, de akkor lebuknak. Kouno ezekben a napokban hol jobban, hol rosszabbul volt. Honoe mindig csak ennyit mondott neki és nem magyarázta el. Egyszer volt, hogy Honoe azt mondta, hogy jelentkeznek rajta az igazi istennői erők, de ebből sem lett okosabb a lány. Eljött a nap, mikor a másnapi esküvői ceremóniára készülődött mindenki. Kouno nagyon szomorú volt és alig mozdult ki a szobájából. Ahogy megreggelizett visszatért a szobájába és elaludt. Az álmaiban egy mezőt látott, amelyben a térdig érő füvet a szél fújja. Ő áll a mező közepén egy selyemruhában, amelynek nem volt válla, így a kecses és formás nyaka és válla kint volt. A haja hosszabb volt és selymesebben csillogott. A fején egy ezüst, gyönyörű mintájú pánt csillogott, amelyben egy vörös kő ékeskedett. Széles mosoly ült az arcán és a messzeséget nézte, akkor a távolban a fűszálak közül két gyermek feje bukkant elő, egy fiúé és egy kislányé, akik arany szemeikkel a nőt nézték. A kislánynak ezüst hajában egyetlen egy arany tincs csillogott, a fiúéban ellenkezőleg. Mind a kettejüknek méregcsíkok húzódtak az arcukon és a homlokukon egy-egy deltoid alakú jel, melyet félkörbe körbevett egy félhold. Gyönyörűek voltak és mosolygósok. Széles mosollyal szaladtak a nő felé, aki kitárta a kezeit és nevetve ölelte át őket. Ahogy Kouno látta ezeket az embereket, örömkönnyek szaladtak végig az arcán. Kezdett a kép halványodni, majd újra a kriptában volt, ahol megint látta a sírt körülötte a fura lelkekkel.
Kouno zaklatottan ébredt, szakadt róla a víz, de valamilyen földöntúli boldogság áradt szét a testében. Nem tudta megmagyarázni, de az egész lényét boldogság és nyugalom járta át. Most az először kelt fel, hogy nem volt rosszul, sőt valamiért az érezte, hogy hatalmas erő birtokában van, de ez nem lehetett, így ezt a jókedvének tudta be. Ült még az ágyban egy kicsit, mikor kopogtak és Sesshoumaru lépett be rajta. A férfin ünneplő nemesi ruha volt, hisz most volt a házassági ceremónia első része, mikor meg kell tisztulniuk.
-Mit szeretnél?
-Jól vagy Kouno? Tukiono és én aggódunk… ha tovább így marad, akkor…
-Köszönöm, de nem kell aggódni… már sokkal jobban vagyok! Az igazság az, hogy most valamiért sokkal erősebbnek érzem magam, mint eddig bármikor…
-Ez hogy lehet?
-Fogalmam sincs, de van egy-két ötletem…
-Mi?
-Tudod, ha igaz, amit én hiszek, akkor nagyobb bajban vagyok, mint azt gondoltam, hisz nem tudok biztosítani egy olyan fontos tényezőt, ami az élethez kell…
-Nem tudnál érthetőbben beszélni… állandóan rébuszokban beszélsz és én nem értek belőle egy szót sem…
-Én sem értem! Mond Sesshoumaru, ha a világ és én köztem, kellene döntened, akkor mit választanál?
-Mi ez a hirtelen kérdés?
-Azt gondolom, hogy a békét a halálommal tudom elérni, hisz akkor senkinek nem kellene szenvednie és versenyeznie…
-Azzal, hogy meghalsz, nem változik semmi. Akkor is lesznek emberek és démonok, akik hatalomra vágynak és ezért másokat taposnak el… Régen én is így gondolkoztam, de valaki megváltoztatott.
Kouno ránézett a szellemre, aki állta a tekintetét. Nyoma sem volt annak a szellemnek, akit annak idején megismert a nyugati palotában. Akkor rideg és szívtelen volt, de most a szemei melegséget és összhangot sugalltak. Egy csepp rosszat sem érzett benne. Tudta, hogy a szellem komolyan beszél, így kikelt az ágyból és közelebb lépett hozzá. Nem szólt egyikőjük sem, hanem csöndben és békében nézték egymás aranyló szemeit.
-Melyiket akarod választani?- kérdezte nagyon soká Kouno
-Azt nem mondom, hogy könnyű választani, de én annak idején megígértem neked, hogy megvédelek… legyen háború, vagy világvége… engem nem érdekel, csak legyél mellettem, és hadd védjelek meg…
Kouno szemeibe könnyek gyűltek, és elhomályosult láttással nézte tovább a férfit, akitől soha nem hallott ilyen meleg és kellemes szavakat. Most tudta belátni, hogy igenis szerelmes ebbe a férfiba, nem tudta elengedni, ezért volt rosszul. A lány megfogta a férfi kezeit, és a saját szívére rakta.
-Érzed? Ez most, miattad dobog! Holnapra teljes istennői erőm lesz. Már most is érzem, hogy nagyobb az erőm, mint eddig, de holnapra kiteljesedik. El akarod venni Hinot?
-Ugye ezt most viccnek szántad?
-Nem! Ha tényleg így gondolod, akkor holnap, az esküvő napján leleplezzük magunkat és támadásba lendülünk…
-Rendben! Szólok Tukiononak!
-Estére várlak benneteket!
Sesshoumaru csak bólintott, majd kilépett a szobából. Kouno állt egy darabig, majd hallotta, ahogy a szárnycsapások elhalnak. Nem fordult meg, de tudta, hogy Honoe áll az erkélynél.
-Most már érted?
-Igen! Boldog vagyok!
-Miért nem mondtad meg neki? Hisz joga van…
-Azzal nem lett volna jobb, talán nagyobb hibát követett volna el, ami hamarabb lebuktat minket. Holnap fog eldőlni minden… Honoe készülj te is, mert a kapu kinyitásához te is kellesz!
-Tudom, de sokkal erősebb varázslatok is lehetnek, amit eddig nem éreztem. Próbáltam betörni a varázskörökbe, de az egyik nem ment. Erősebb vagyok nálad, hisz másik dimenzióból érkeztem hozzád… de ez még nekem is ismeretlen volt…
-Ezt csak az tudja kinyitni, akinek olyan vér folyik az ereiben, mint az apámé. Ő állította fel még annak idején.
-Honnan tudod?
-Fogalmam sincs, csak megéreztem…
-Kouno, neked nagyobb az erőd, mint azt bárki is képzelte volna. Anyád büszke lenne rád
-Tudom! A katonaság hogy áll, milyenek az őrségváltakozások?
-Kétóránként váltják egymást. Ha minden jól megy, akkor a ceremónián lesz a másik váltás. Akkor tudtok belépni a kriptába, amúgy nem, hisz varázslók is védik.
-Rendben! Köszönöm, figyelnéd még őket?
-Persze!
Honoe kiszállt az ablakon. Az este hamar eljött, Tukiono és Sesshoumaru különböző időpontokban léptek be a szobába, hogy ne legyen feltűnő, majd az álnevükön szóltak egymáshoz. Kouno elmondta, hogy mit látott Honoe és megbeszélték, hogy holnap szabotálják az esküvőt. Minden részletet megbeszéltek, majd mindenki lepihent, hisz holnap nehéz napjuk lesz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
