Fegyveres amazonok

By Orsi

Egy napon egy kisebb faluba egy nagyobb küldöttség érkezet és négy személyt kerestek, akik elég népszerűek voltak Naraku halála után. Ez a négy személy okozta a veszélyes és halálos Naraku halálát…

Szól egy legenda, amely szerint létezett ebben a világban egy olyan birodalom, amelyet olyan nagy erejű személyek védtek, hogy senki még megközelíteni sem tudta a birodalmukat. Mindenféle monda szólt róluk, amelyek közül voltak valósak és kitalált történetek. Minden esetben azonban egy fontos dolog volt, amiben mindegyik monda egyezett, éspedig, hogy az őrzők és az egész birodalom csak nőkből állt. Nem voltak szellemek, de mégis annyira erősek voltak, mint ők. A legenda szerint a birodalom teljesen elpusztult a szellemek támadása miatt, de az utolsó pillanatban, a birodalom papnői az őrzők két legerősebb tagjának erejét egy-egy kőben rejtette el, amely mindennél fényesebben ragyogott. Ezt a két követ, pedig elrejtették olyan férfiak szívében, akik érdemesek lesznek kinyitni a kövekben rejlő erőt.

A két kő sok ezer évet lebegget a semmiben és keresték a megfelelő embereket, akik elég méltóak az ő erejükre. Azt még a legenda sem ismerteti, hogy mi lesz, akkor, ha a kő ereje beleszáll idegenekbe és, hogy milyen személyek lesznek belőle.

Egy fényes nappal két morgó személy ment az úton, egyikük sem volt jó kedvű, de ennek az oka lehet az is, hogy mögöttük két vihogó és fecsegő lány sétált. Miroku és Inuyasha egymásra néztek és morogtak valamit a vihogó Kagoméval és Sangoval kapcsolatban. Már egy hete, hogy Kagome egy hosszabb távollét után visszajött. Mindenkinek hozott egy csomó dolgot, mert ő és családja elmentek 3 hétre nyaralni. Sango divatos modern ruhákat kapott, mait aznap fel is próbált. Persze Kagome is felvette a magának vásárolt ruhát, így mind a ketten szívdöglesztően nézett ki. Inuyasha és Miroku ezt meg is jegyezte. Azóta csak pletykálnak és beszélgetnek a nyaralási eseményekről. Miroku és a félszellem kezdte már nagyon unni ezt a témát, így eléggé idegesítette a lányok értelmetlen vihogása.

Most is, mint mindig Inuyashának fogyott el hamarabb a türelme, mert hátrafordult és Kagome szemébe nézett.

-Nem hagynátok abba? Annyira unalmas titeket hallgatni…

-Az lehet, hogy téged untat, de Sango…

-Ez az, hogy csak Sangot érdekli a dolog!- kelt ki magából a szerzetes is.

Kagome és szellemirtó döbbenten nézte őket, majd elhallgattak. A további úton, pedig nem is beszélgettek, sőt a fiúkhoz sem szóltak. A fiúk már a végén nagyon bánták, hogy felelőtlenül kiabáltak a lányokkal. Aznap este egy kisebb tisztáson szálltak meg és úgy döntöttek, hogy ott maradnak éjszakára. A lányok még most sem szóltak a fiúkhoz, így szó nélkül mentek el keresni egy kis tavacskát. A fiúk gondolták, hogy hova mennek, ezáltal nem is aggódtak a lányokért. A lányok éppen egy kellemes fürdőt vettek, amikor egy férfi jelent meg közvetlen a parton. A lányok annyira megijedtek, hogy nagyot sikítottak. Erre Inuyasha és Miroku fejvesztve rohantak a hang irányába. Amikor megérkeztek, a lányok egy szikla mögött nézték a férfit, aki csak mosolygott.

-Hé, te ott! Mit akarsz a lányoktól?- fenyegetőzött Inuyasha

-Én csak egy feladatot akarok adni nektek, de…

-Akkor miért éppen a meztelenül fürdőző lányokat kerested meg, kölyök?- kérdezte a szerzetes

-Csak őket találtam meg először, ennyi!

-Akkor jó lenne, ha mindenki megfordulna, hogy felöltözhessünk, mert így elég kínos titeket hallgatni.- mondta Kagome

Mind a három fiú egy kicsit elpirulva megfordultak, amíg a lányok fel nem öltöztek. Amikor mindenki készen volt, a kis csapat az idegesre nézett. Fekete vállig érő haja és fekete szemei voltak. Olyan ruhát viselt, mint a szerzetesek szoktak, és rettentően jóképű volt.

-Szóval ki vagy és mit akarsz tőlünk?- kérdezte Miroku

-A nevem Kisonuki és azért jöttem, hogy átadjak nektek egy üzenetet, amit az én úrnőm küldött. Az üzenet szerint sok szeretettel vár benneteket a közeli palotájába és szeretne nektek adni egy különleges feladatot. Ahogy hallotta, mostanában igen unatkozik a híres kis csapat, aki Narakut is legyőzte.

-Nekem gyanús egy kicsit!- mondta Sango

-Miért?- kérdezte Inuyasha

-Azért, mert az igaz, hogy legyőztük Narakut, de senkinek nem vertük nagydobra, egyszóval, honnan a fenéből lennénk mi ennyire híresek? Csak gondoljatok bele!

-Igaza lehet a szellemirtónak, de akkor miért kerestelek, és miért mondtam volna el ezt, ha csak simán meg akartalak volna ölni titeket. Kérlek, fogadjátok el az úrnőm meghívását…

-Elfogadjuk!- mondta Kagome

Mindenki döbbenten nézte az eddig hallgató lány. Kisonuki csak bólintott, viszont a többiek értetlenül nézték a lányt.

-Valamiért azt érzem, hogy oda kell mennem, én sem tudom megmagyarázni, de érzem, hogy nagyon fontos dolog miatt hivat minket az a nő.

A többiek csak bólintottak, majd minden cuccokat felvéve követni kezdték a szerzetes félét. Hajnalra már el is értéka palotát. Egy hatalmas és gyönyörű épület várta őket. Nagyon fáradtak voltak és alig várták, hogy ágyba kerüljenek. Amikor beléptek a trónterembe, egy nő várta őket, akit különböző fények vettek körül. A nő olyan gyönyörű volt, hogy még Kagome és Sango is elpirultak azon a tényen, hogy tetszik nekik ez a nő. A szépségénél, már csak a hangja volt a gyönyörűbb, mert olyan lágyan és melegen beszélt, hogy a hidegszívű Sesshoumarut is megolvasztotta volna.

-Üdvözöllek titeket a palotámban. A nevem Yuko, és ennek a földnek vagyok az úrnője. Biztos fáradtak vagytok, mindenkinek előkészítettem a saját szobáját, szóval pihenjetek le és majd holnap beszélünk.

Mindenki hálásan bólintott, majd a szolgák elvezették őket. Eközben Yuko és Kisonuki egyedül maradt a terembe…

-Szerinted Kiso, tudnak segíteni?

-Ha náluk vannak a kövek, akkor igen, de ha nem, akkor végleg meghal a birodalom…

-Miért mondod el?

-Már szólni akartam, úrnőm, hogy egy kicsit utána jártam a feljegyzéseknek és arra jutottam, hogy csak egy bizonyos ideig képesek a kövek erejét megnyitni, utána a kövek használhatatlanok lesznek.

-Mi? Ezt miért nem mondtad eddig?

-Még én is csak ma tudtam meg, felség! Ez lett volna a másik dolog, amit mondanom kellett volna.

-Értem, de mi lett volna az első?

-A kövekkel kapcsolatban…

-Mi már megint, ugye nem rossz hír?

-Nem! A lányok szemeiben furcsa csillogást láttam, amit eddig még egyetlen női szemben sem. Valami régies és harcias csillogás volt…

Yuko hirtelen megragadta Kisonuki kezeit és megölelte. A férfi nagyon megszeppent, de mint mindig, most sem hagyta, hogy eluralkodjon rajta az érzelem. Amikor Yuko ölelése enyhült, akkor egymás szemeibe néztek. Az úrnő csak most értette meg, hogy mit tett.

-Nagyon sajnálom, de most mondtad ki azt, amit én annyira akartam hallani. Ezek a lányok azok, akik a birodalmat védik. Mindent nagyon köszönök, Kiso! Ha te nem lennél…

-Ugyan már, felség! Én csak a munkámat végzem…

-Csak nem, elpirultál?

Kiso és Yuko zavartan nézték egymást egy darabig, majd elmentek, hogy holnap kipihentek legyenek. Másnap mindenki frissen kelt és azt várta, hogy vajon az úrnő mit is fog nekik mondani. Miután az egész kis csapat megreggelizett, a szolgák elkísérték őket a tegnapi terembe, ahol az úrnő már várta őket. Ma sem volt csúnyább, mint tegnap este. Miután üdvözölte őket, Yuko rögtön a lényegre tért.

-Mint azt már Kisonukitól tudjátok, azért hivattalak benneteket ide, mert lenne egy feladatom számotokra. Vagyis csak a két fiúnak, a lányoknak, viszont teljesen más feladatuk lesz.

-Mi enne az?- kérdezte Inuyasha

-Mielőtt elmondanám, engedjétek meg, hogy elmondjak egy rövid történetet. Ez arra szolgál, hogy jobban tisztábban legyetek a dolgokkal. Szóval ott tartottam, hogy több ezer évvel ezelőtt létezett egy birodalom, amelyet csak nők laktak. Rengeteg legenda keringett róluk, de szinte mindegyik tévedett.- intett a szolgának, aki egy tekercset adott oda Yukonak.- Ez az egyedüli tekercs, ami hellyel-közzel a valósat írja le. Számtalanszor olvastam már, ennyi olvasás után is azt mondhatom, hogy az a birodalom volt az igazi és egyetlen olyan terület, ami megérdemelte a létet. Nem azért mondom, mert csak nők laktak ott, hanem mert olyan volt a társadalmuk, amely szinte mindent felülmúlt. Most nem megyek politikába, mert az biztos, hogy unalmas lenne, de annyit elárulok, hogy minden téren ez a birodalom kimagaslott a többitől. Nem túlzok, mikor azt mondom, hogy a szellemekkel egyenlő erejű halandók laktak ott, de voltak sokkal erősebbek is, akik a birodalom határait védték. Ők voltak az Arelek. Nekik volt az a feladata, hogy egy szó nélkül űzzék ki a hívatlan vendégeket. Mindenféle mese keringett róluk, mint például, hogy szárnyaik voltak, vagy hatalmas fogaik voltak, amivel megöltek mindenkit. Ez viszont nem igaz. Olyan emberek voltak, akiknek egy kicsivel nagyobb hatalom adatott. Semmivel nem különböztek a másiktól. Több száz éven keresztül béke volt a szellemek, a sima emberek és e birodalom között, de egyszer a szellemek összefogtak az emberekkel és elpusztították a birodalmat. Hatalmas és borzalmas háború volt, amelyben senkinek nem kegyelmeztek. A gyerekek, a nők és az öregek, vagyis mindenki meghalt, de a tanács az utolsó pillanatban behívatta a két legerősebb Arelt. A beleegyezésük után, az erejüket két gyönyörűen világító kőbe rejtették, majd a két követ, két küldött elvitte olyan messze, amily messze csak lehetett. Én voltam az egyik küldött, én is annak a birodalomnak vagyok a tagja. Hogy több ezer év alatt miért nem haltam meg? Én is olyan ember vagyok, aki egy kicsit erősebb, mint az átlagos ember. Így az öregedésem is sokkal lassabb, a másik, hogy még életben vagyok, hogy addig nem lehetek újra normális, amíg meg nem találja a két kő a méltó örökösét. Ezzel azt akarom mondani, hogy a két kő beleszáll majd, olyan nőkbe, akiknek már most hatalmas erejük van.

-Hol lehet ezeket megtalálni?- kérdezte kíváncsian Sango

-Ez egy másik probléma volt, amikor elvittük a köveket. A tanács szerint két olyan férfi szívében vannak elrejtve, akik kötődnek a leendő Arelekhez. Mind a két férfi nagyon jól érzi, hogy van bennük valami, ami nem az övék, de soha nem is gondoltak arra, hogy a leendő Arelek ereje az. A ti feladatok az lenne, hogy találjátok meg nekem azt a két férfit, vagyis miket is beszélek, hiszen már itt vannak.

-Mi?

-Ti vagytok azok!- mutatott a fiúkra- nektek lesz a feladatotok, hogy átadjátok az erőtöket az Areleknek…

Kagome és Sango olyan mérhetetlen haraggal néztek a két fiúra, hogy Inuyasha és Miroku összehúzták magukat és szinte megijedtek a lányoktól.

-Mi a feladatuk az Areleknek?- terelte el a szót Miroku

-Vártam már, hogy megkérdezitek. Az Arelek, azért jönnek vissza, hogy a birodalmat újraépítsék, de ez most már egy sokkal civilizáltabb birodalom lesz. Az, hogy ez miben nyilvánul meg az csak tőlük függ. De addig sokat kell harcolni, mert nem csak én tudok a közelgő újjászületésről, hanem a szellemek tanácsa is, aki vadászatot indított az Arelek ellen. Meg kell védeni magukat, mert csak így lesznek képesek újra használni a teljes erejüket.

-Azt mondta, hogy ez kimondottan a mi feladatunk, de akkor mi a lányok feladata?- kérdezte Inuyasha

Yuko halványan elmosolyodott, mert már várta ezt a kérdést. Annyira élvezte ezt a helyzetet, hogy egy jó darabig nem is szólalt meg. Mély csöndben nézte a két lányt és próbált bennük olvasni, de valamiért nem ment. Bevette az erejét és ekkor rájött, hogy ezek azok a lányok, akiket már évek óta keres. Mind a két lány felett megjelent az Arelekre jellemző jel. Azaz két keresztbe tett fegyver. Yuko szemei felcsillantak, majd szóra nyitotta a száját.

-A lányoknak az a feladata, hogy felszínre hozzák az Arel mivoltukat…

-Mi?- kérdezte mindenki egyszerre

-Igen, jól hallottátok! Rengeteg évet töltöttem azzal, hogy két olyan lányt találjak, akiben benne van az a harc, ami az Arelekben benne kell legyen. Pár évvel ezelőtt, vagyis 2 évvel ezelőtt valaki azt mondta, hogy van egy kis csapat, amelyben két lány is küzd Naraku ellen. Azt mondták, hogy ez a két lány nagyon erős a maga módján. Most már tudom, hogy ők azok.

Mindenki Kagomét és Sangot nézte, akik teljesen elvörösödtek, mert nem voltak hozzászokva, hogy ők legyenek a társaság középpontjába. Ne értették, hogy most mi folyik körülöttük és alig várták, hogy vége legyen az egésznek.

-Én nem akarok semmilyen harcot. Nekem elég volt a Naraku elleni csata is, én többet nem akarom látni, hogy a barátaim megsebesülnek.- mondta Kagome

-Akkor válj Arellé, mert csak így védhetitek meg őket. A fiúk is nagyon erősek lesznek, ha bennetek Arel vér folyik.- mondta könnyedén Yuko.

-Hát nem érted, hogy mi nem akarunk erősek lenni és főleg, harcolni nem akarunk.- mondta Sango

Yuko mosolyogva felállt a székéről és elindult a lányok felé. A szemeiben nem volt egy csepp gyűlölet sem, inkább csak egy kis fájdalom, mert a birodalmát megmentő két lány egy kicsit makacskodik. Közvetlen a lányok előtt megállt.

-Nagyon sajnálom, hogy ezzel zaklattalak titeket, de nektek is meg kell érteni, hogy én csak végső elkeseredésemben akartam azt, hogy a régi birodalom, ahol éltem, felépüljön, és sokkal jobb legyen az eredetinél. Ti ketten nagy erőket birtokolhattok, de ezért meg is kell küzdenetek, mert soha semmi nem lesz csak úgy. Az életben minden ember, szellem, félszellem és még sorolhatnám, megküzd azért, ami akar lenni. Ezt ti is megérthetitek. A harcokat ne úgy gondoljátok el, hogy mindenkit meg kell ölni, aki ártani akar nektek. A harc mivolta soha nem kopogtat, azt a sors határozza meg. A sors az, amit senki nem tud befolyásolni, hiába küzd ellene.

A két lány mélyen hallgatott és a bölcsen beszélő Yukot nézték. Annyi bölcsesség áradt a lányból, amit ők csak álmodni mertek csak maguknak. A fiúk is némán hallgatták az úrnőt, majd mikor a lányok rájuk néztek a két fiú szinte egyszerre bólintottak, így a két lány is beleegyezett.

-Már csak azt áruld el, hogy hogyan hívhatjuk elő az erőnket.- kérdezte Kagome

-Sajnos arról egy szó sem esik. Nektek kell megtalálni az utat, addig itt maradhattok a kastélyban. Ide szellemek nem tudnak bejönni, mert védőfal elzárja az útjukat.

Inuyasha, Kagome, Sango és Miroku úgy döntöttek, hogy elfogadják a meghívást. Aznap este Kagome szobájában gyűltek össze, hogy azon gondolkodjanak, miként lehet a lányok erejét felszínre hozni, de ez nem úgy sült el, mert teljesen másról kezdtek el beszélni.

-Annyira zavaros ez az egész!- mondta Sango

-Miért?- kérdezte a szerzetes

-Idejövünk, hogy kapjunk egy feladatot, de arról nem volt szó, hogy egy teljesen új birodalmat kell létrehozni…

-Ez is feladat!- mondta Inuyasha

-Az lehet, de ekkora? Azt még ők sem várhatják el, hogy megcsináljuk!- mondta Kagome

-Ki tudja, hogy milyen erőnk lesz, lehet, hogy valami bajunk lesz, és ez által gyilkolni fogunk… A lényeg az, hogy senki, szerintem még Yuko sem tudja, hogy mekkora erőnk lehet…

-Az lesz a legjobb, hogy ha utánanézek pár dolognak a könyvtárban és elküldetek egy közeli ismerősömért…- mondta a szerzetes

-Milyen ismerős?- kérdezte kíváncsian Inuyasha

-Ő is szerzetes, mint én, de ő régi tekercsek és legendák vizsgálatára specializálódott…

-És te?- kérdezte Kagome

-Nők után szaladgálást fejlesztette tökéjre!- mondta nevetve Sango

Ettől mindenki elkezdett nevetni, majd mikor már mindenki kinevette magát, megállapodnak, hogy segítenek Mirokunak. Másnap mindenki ment a dolgára, vagyis Sango ment segíteni Mirokunak. Kagome és Inuyasha pedig a kastély körüli szerzeteseket és mindentudókat kérdezték ki, de nem jutottak semmire. Este, megint Kagome szobájában volt a találkozó. Miroku és Sango elmondták, hogy elküldtek egy levelet annak a szerzetesnek és olvasgattak a könyvtárban, de nem találtak semmi érdemeset.

Már egy hete, hogy Yuko kastélyában voltak, de semmire nem jutottak. Most már mind a négyen a könyvtárban voltak és a könyveket bújták. Ezt a legjobban Inuyasha utálta, mert ő nem volt kimondottan egy könyvmoly típus. Egy szombati napon mikor már csak megszokásból mentek a könyvtárba, Kagome egy kisebb soron volt, mikor meglátott egy különös könyvet. Ő sem tudta megmondani, de valamiért vonzotta a könyv és nem tudott tőle szabadulni. Ez azzal is lehette volna magyarázni, hogy ennek a könyvnek nem volt az oldalára írva semmi, hanem csak egy egyszerű bőrkötés volt rajta. Amikor kihúzta a polcról a könyvön nem látott sem címet, sem azt, hogy vajon ki írhatta. Egyetlen jel volt a könyvön, az is egy pentagramma. A mikor kivitte az olvasó asztalokhoz, ahol a többiek már a sokadik könyvet lapozták át. A miko szótlanul leült és a zárt könyvre meredt. Egy percig ez senkinek nem tűnt fel, majd Miroku lett figyelmes a lány mozdulatlanságára.

-Mi a baj Kagome?

-…

-Kagome? Valami baj van?- kérdezte Sango

-Ez… a… könyv…

-Mi van vele?- kérdezte Inuyasha

-Fogalmam sincs, de… nem hagy… nyugodni!

Miroku ki vette a lány kezéből a könyvet és megvizsgálta. Semmi különöset nem talált rajta, de amikor meglátta a pentagrammát, rögtön elfogta valamiféle kíváncsiság. Javasolta, hogy nyissák ki. Miután mindenki igennel felet, a szerzetes óvatosan kinyitotta a könyvet, és hangosan olvasni kezdte.

Ki most ezt a könyvet a kezében tartja, az egy Istenek könyvét tartja a kezében. Ennek a könyvnek nincs írója, mert az Istenek maguk írták ezt a könyvet. A könyv egy birodalomról szól, és annak őrzőiről, az Arelekről. A birodalom neve Tiadlan. Ez a birodalom egy hatalmas területen feküdt, amelyet minden irányból hatalmas erdőségek vettek körül. A birodalom több területre osztódott, amelynek meg voltak az úrnői. Mindenkinek volt valamiféle hatalma, amellyel tudtak a többiek és főként a férfiak felett uralkodni. A birodalom létszáma mindig az elcsábított férfiak miatt maradt meg. A birodalom tanácsa létrehozott egy olyan társadalmi szintet a birodalmon belül, akiket Areleknek hívtak. Nagy hatalmak volt, de volt egy sötét titkuk, amelyet még a tanács sem tudott. Az emberek, akik a birodalom szélére tévedtek, mindig azt mondták, hogy az erdőket gonosz démonok, vagyis Mazokuk védték. A tanács egyszer értesült az emberek által keltett hiedelemről, majd miután utánajártak a dolgoknak, rájöttek, hogy az embereknek majdnem igazuk volt. Az Arelek erősek voltak, de hatalmukat olyan fegyverekből nyerték, amely minden gonoszság anyja volt. Fémből készült fegyverek voltak, amelyek olyan mechanikával működtek, amely nem is evilági volt. Az Areleknek nem kellett megmozdulniuk sem, de már az ellenség halott is volt. A tanács úgy látta helyesnek, hogy ha korlátozza az Arelek erejét, de már nem tudtak tenni semmit, mert ekkor valami megváltozott az Arelekben. Két Arelnek sikerült saját magán túltenni, mert ők nem kezdtek el ok nélkül mészárolni. Ők a tanács oldalán maradtak és megállították a többieket. Ekkor történt, hogy a szellemek észrevették a gyengébb védelmet és megtámadták Tiadlant. Mivel minden Arel elpusztult, mert kénytelenek voltak őket megölni, így a szellemek könnyen bejuthattak a birodalom többi részére. A tanács kénytelen volt hatalmas erőket mozgósítani, de ezek sem jártak sok sikerrel a szellemek ellen. Az egyik tanácstag ekkor vette észre, hogy a két legerősebb Arel még életben van. Javasolta, hogy ha el is pusztul a birodalom, de maradjon meg két erős személy, akik képesek lesznek visszaadni Tiadlan dicsősségét. Ekkor a tanács behívatta az Areleket és az erejüket két kőbe zárták, melyeknek neve: Shin és Gin. Gyönyörű kék opálos kövek voltak. Miután a kövekbe kerültek az Arelek ereje, nem voltak többek egy átlagos nőnél, így hamar meg is haltak. A köveket két megbízható küldöttnek adták, hogy rejtsék el. Mind a ketten elhagyták a birodalmat, ami egy kis idő múlva eltűnt, mintha soha nem is létezett volna. A két küldött a köveket férfiszívekben rejtette el, mert nemcsak az Arelek akartak új életet, hanem a küldöttek is.

A kövek ereje hatalmas erőket biztosít majd a következő Areleknek, de az erejük megszerzéséhez komoly érzelmi szál szükséges a férfihoz, akiben rejtezik a kő. Az erőt a harmatos, meleg ajkak hívják elő. Akinek e hatalom a kezében lesz, nagyon sokat kel harcolni, de főleg a magában rejtező Mazoku vérrel szemben, hogy ne váljon olyanná, mint a többi Arel, aki a barátait és a családját mészárolták le.

Miroku mikor befejezte a könyvet, egy darabig senki nem szólt, mert meg kellett emészteniük a hallottakat. Nem az döbbentette meg őket, amit a könyvben olvastak, hanem az, hogy mindent annyira tisztán írtak le, mintha ott lett volna valaki. Miroku becsukta a könyvet és a többiekre nézett. Azt látta, amit várt, mindenkin tanácstalan arcot vágott.

-Szerintetek, mit kezdjünk ezzel a könyvvel?

-Nem tudom! Engem személy szerint megrémisztett, hogy saját magammal, és egy pusztító fegyverrel kell megküzdenek, amit persze, nem is tudok, hogy milyen fegyver.- mondta Kagome

-Akkor Yuko is erre célzott, mikor sok harcot mondott…- mondta Inuyasha

-Nem! Ő nem mondott semmi olyat, hogy Kagome és én leszünk a tömeggyilkosok, hogy ha nem lesz elég eszünk.

-Nem kell ennyire dramatikusan felfogni!- mondta a szerzetes-, azt kell kitalálnunk, hogy hogyan adjuk vissza az erőtöket.

-Ahhoz képest, hogy te vagy a csapat esze, nem vág gyorsan! Benne van a szövegben, hogy az ajkak hívják elő.- mondta a vállát megvonva a félszellem

A lányok elpirultak egy kicsit, de ahogy ránéztek a fiúkra rögtön elment a kedvük. A látszat szerint a két fiú nem értette, hogy mire céloz a könyv. Mind a ketten csak néztek maguk elé, majd elkezdtek találgatni. Miroku azt mondta, hogy a lányoknak énekelniük kell, Inuyasha pedig azt, hogy csak egyszerűen csak ki kell mondani egy varázsszót a lányoknak. A fiúk láthatóan meg voltak elégedve a találgatássokkal, mert az aznap csak azzal telt, hogy Inuyasha Kagomét nyaggatta, hogy mondjon mindenféle furcsa szót. Miroku, pedig Sangot azzal, hogy énekeljen neki. A lányok egy darabig még élvezték, de estére már nagyon megunták, így eltűntek a fiúk szeme elől. A két lány éppen az egyik kisebb házacska előterében sétált, amikor megjelent Yuko. A lányok elmesélték neki, hogy a fiúk miket akarnak tőlük, de azt nem mondták el, hogy hogyan jöttek erre rá. Egyszóval a könyvről nem akartak neki mesélni. Yuko nagyon jól szórakozott a történeten, majd a két lányt meghívta a szobájába. Gyönyörű, igazi úrnői szoba volt, tele selyemmel és kényelmes ággyal.

-Foglaljatok helyet! Szóval a fiúk valamire rájöttek, igaz?

-Igen! Csak az ajkak képesek előhívni az erőt!- mondta Sango, de rögtön meg is bánta, mert elkotyogott valami fontosat

-Tényleg? Megkérdezhetem, hogy honnan tudjátok ezt?

-Most már úgy is mindegy! Szóval a könyvtárban megtaláltunk egy régi könyvet, az istenek könyvét és abban minden részletesen le van írva…

-Gondoltam, hogy meg fogjátok találni!

-Te tudtad?- kérdezte Kagome- Akkor, olvastad is?

-Igen tudtam, de nem olvastam. Nem tudtam elolvasni. Ne tudjátok meg, hogy hány ezerszer próbáltam meg kinyitni, de még azt sem engedte a könyv. Csak az illetékesek képesek elolvasni, szóval én nem tudom, hogy miről szól…

-Miért nem mondtad, hogy magunkkal kell megküzdenünk? Azt miért nem említetted, hogy részben Arelek miatt is elbukott Tiadlan?

-Akkor könnyebb lett volna? Én nem hiszem! Tényleg voltak, olyan Arelek, akiknek valami zavar támadt a fejükben és minket is szellemeknek néztek. Nagyon bonyolult volt őket megérteni, még szerintem saját társaikat sem értették meg. Egy pillanat alatt változtak meg. Elkezdték használni azokat a fegyvereket és valamiért olyan erőre tettek szert, ami megbabonázta őket. Egy nap, a tanács egy küldöttet küldött hozzájuk, hogy jelentse nekik, hogy a szellemek mozgolódnak. A küldött éppen a gyakorlatuk közepén találta meg őket. Azt mondta, hogy az Arelek, erőszakosan gyakorolnak egymáson a fegyvereikkel. Soha senki, még mi sem láttunk olyan fegyvereket. Valamit kilőtt, de olyan apró és gyors volt, hogy nem tudtuk, hogy vajon mit is lő ki. Csak annyit tudtunk, hogy egy-egy találat képes volt darabokra szedni egy-egy embert. Nagyon megrettentünk tőlük. A küldöttet megtámadták, de sikerült elmenekülnie, de a tanács értesítése után meghalt. Attól a pillanattól kezdve nem bízhattunk többet az Arelekben. Volt azonban két lány, aki Arel mivoltukat megtagadva segítettek nekünk. Ők győzték le az Areleket.

-Ezt már tudjuk, de azt még mi sem értjük, hogy miért olyan fontos előhívni a hatalmunkat? Nem lenne egyszerűbb csak úgy létrehozni egy birodalmat?- kérdezte Kagome

-Bárcsak ennyire egyszerű volna. Azt sehova nem jegyezték fel, hogy miután a két kőbe rejtették a két Arel erejét, halálos átkot adtak, arra a két férfire, aki vigyázza őket. Ha egy bizonyos ideig nem lesz előhívva az erőtök, akkor a kövek értéktelenek lesznek, és ekkor elkezdi a fiúkat emészteni. Hamar rájönnek, hogy miért lehet ez, de semmivel nem tudják majd megakadályozni.

-Ez szörnyű! Akkor, ha megkapjuk az erőnket, akkor miért kell nekünk új birodalmat csinálnunk?

-Mert megtehetitek! Nem tudom nektek azt mondani, hogy azt tegyétek, amit én mondok, mert az nem lenne helyes. Ha ti nem akaratok új birodalmat, akkor nem lesz! Onnantól kezdve, hogy erősebbek lesztek, senki nem tud ellenetek szegülni!

A két lány megköszönte a segítséget, majd elvonultak a szobájukba. Aznap este mind a kettejüket felkereste Inuyasha és Miroku és bocsánatot kértek egymástól. A fiúk azért, hogy zaklatták a lányokat, a lányok, pedig azért, mert szó nélkül eltűntek. Ezután a lányok elmondtak mindent, amit Yukotól hallottak, majd mindenki aludni tért. Kagome és Sango aznap este nem tudott aludni, mert aggódtak, hogy holtan fogják látni a fiúkat.

Eközben Yuko szobájánál valaki kopogott. Yuko lassan kinyitotta az ajtót, hogy jobban megnézze, hogy ki az. Az ajtóba Kisonuki volt, aki csak mosolygott. Az úrnő utat engedett a férfinek, aki kényelmesen elhelyezkedett a lány szobájában lévő egyik széken. Yuko és Kiso egy percig némán nézték egymást, majd Yuko szólalt meg elsőnek.

-Megtalálták az Istenek könyvét!

-Ahogy gondoltuk! Az a könyv hívja őket. Nem kéne megmondanunk nekik…

-Nem! Még nincs itt az ideje! Amúgy túl sokat kérdeznek, valahogy nem tetszik ez nekem.

-Yuko, nagyon ideges vagy! Lazítanod kéne egy kicsit. Felesleges idegeskedéssel nem érsz el semmit.

-Majd akkor leszek nyugodt, ha a szellemek azt fogják csinálni, amire én kértem őket. Régen elmúlt már az az idő, amikor nekem félnek kell tőlük.

-Elmondtad nekik a fegyverrel kapcsolatos tudnivalókat?

-Nem!

-Nem? Túlságosan veszélyesen játszol, úrnőm!

-Hányszor mondjam már, hogy Yuko és nem úrnő! Amúgy pedig nem élvezetes élni, ha nincs benne egy kis csöpp veszély.

-Nem tudod letagadni, hogy Tiadlan gyermeke vagy! Félig te is Arel vagy, miért nem küzdesz velük?

-RÉSZBEN, ŐK A HIBÁSOK AZ ANYÁM HALÁLÁÉRT!

-És ezért őket büntetted?

-Nem, tudom, hogy ők mindig is velünk voltak és lesznek. Csak annyira hiányzik az anyám.

-Az már több száz éve volt! Sok dolgot nem tudnak még, amit el kellene mondanod nekik.

-Lehet, hogy úgy tűnik, hogy én nem akarok nekik segíteni és hátráltatom őket, de ez nem igaz!

-Pedig néha elég jól csinálod!

-Kiso, te itt voltál velem a kezdetektől fogva, te is Tiadlan gyermeke vagy.

-Nem! Tiadlan gyermekei nők, én csak egy ostoba tévedés vagyok. Én egy hordozó vagyok és semmi más!

-Miért mondasz ilyet?

Yuko közelebb ment Kisohoz és megcsókolta a homlokán. Kiso valamiért nagyon ragaszkodott Yukohoz. Kiso számára szokatlan volt, hogy valaki ilyen erős és azonnali hatást váltson ki belőle. Kiso egy szenvedélyes mosolyt erőltettet az arcára és ez volt az az arc, amit Yuko annyira szerette benne. Megölelték egymást és Kiso ott maradt éjszakára…

Másnap reggel mindenki kipihenten ébredt, kivétel Sango, aki még mindig mélyen aludt. Valamiért nem volt képes felkelni, mert szinte az álom, ami egész éjjel gyötörte, a fogságába ejtette. Egy hatalmas sziklás hegyormon állt sokadmagával és lefelé nézett. A hegy lábánál egy kisebb sereg állt és rájuk nézett. Mellette megjelent egy másik nő, akinek kék haja volt és zöld szeme. Mind a ketten az Arelek népéből volt való, de mind a ketten már születésük óta különböztek a többiektől. Neki is kék haja volt, de neki fekete volt a szeme. A hegy lábánál álló csapat is Arelek serege volt, de őket fűtötte a düh és a harc, saját magukkal. Sango és a másik lány hátranézett, ahol egy nagyobb fős társaság állt, de nem voltak elég erősek ahhoz, hogy akár az Arelek közelébe jussanak. Azokban az időkben tanulták meg az Arelek a fegyverek használatát, így most már túlságosan is erősek voltak. Az ismerős lány kiadott mindenkinek egy feladatot. Sango viszont egy nagyon fiatal lányra összpontosított, akit nagyon jól ismert. Ő volt az ifjú Yuko, aki csöndben, a tömeg háta mögött állt és pityergett. Sango lassan odament hozzá és elétérdelt.

-Mi a baj, Yuko?

-Anya… az Arelek… ölték meg!

-Nagyon sajnálom! Ugye édesanyád is Arel volt?

-Igen! A ti hibátok, hogy meghalt…- Yuko felnézett Sangora, aki mosolygott.

Még Sango sem tudta magának megmagyarázni, hogy abban a helyzetben miért mosolygott, de nem tudott mást tenni.

-Az lehet, hogy részben a mi hibánk is, de ne minket hibáztass ezért. Akik azt tették az anyáddal, most lenn vannak, és azt várják, hogy mi lemenjünk. Ők most már mindenki ellenségei, akik nagyon sok embernek szenvedést okoztak.

-Aha! Ugye te nem bántasz minket?

-Eszemben sincs! Mi már nem bántunk titeket, csak őket!

A következő kép, amit Sango látott, hogy két ember szalad szembe egy hatalmas sereggel, akik valamilyen fegyvert használnak. Sango látta, hogy a két személy is azokat a fegyvereket használja, de ők valamiért sokkal pusztítóbban tudják használni. Egy pillanat alatt olyan harc bontakozott ki, amit Sango eddig soha nem látott. A két nő, szinte mindenkit megölt. Ők is súlyos sebeket kaptak, de közel sem akkorákat, hogy ne tudnák folytatni a harcot. Egy kis idő múlva a két nőn kívül, mindegyik Arel a földön feküdt.