Ahol voltak egy csodálatosan szép tisztás volt, melynek a szélén egy hatalmas márvány kapu állt. Két őr a kaput vigyázta, de nem is volt a lényeges, hanem ami a kapu mögött volt. Egy hatalmas kastélyt láttak távolabb és kisebb ismeretlen rendeltetésre szánt épületet. A legnagyobb meglepetés Kagomét érte, mert mintha úgy látta volna, hogy valami repül az égen.

-Üdvözöllek benneteket, Ylinorban. Az egek kastélyában. Itt lakik, és ide küldik az összes nagy képességű szerzetest és egyéb személyeket. Arra kell vigyáznotok, hogy soha ne menjetek túl az erdő határán.

-Miért?- kérdezte Inuyasha

-Azért, mert lezuhantok és meghaltok! Ugyanis a felhők felett vagyunk!

Mindenki döbbenten nézte a vigyorgó szerzetest, aki kitárta a kezét a kapu felé. Mutatva, hogy beléphetnek a kapu túloldalára. Amikor odaértek a kapuhoz, a két őr meg sem kérdezte, hogy mit akarnak itt, hanem szó nélkül beengedték őket. Ahogy beléptek egy márványból kirakott kis ösvény jelent meg előttük. Inuyasha és Kagome megmagyarázhatatlanul, de egy kicsit idegesek lettek. Lassan elindultak az ösvényen Miroku vezetésével. Csöndben voltak, mert nem tudtak betelni a látvánnyal. Nagy nehezen Sango szólalt meg.

-Miroku!

-Igen?

-Ezt miért nem mondtad el nekünk eddig?

-Azért, mert megtiltották! Most sem szabadott volna idehozni titeket, de olyan helyzet alakult ki, hogy a miatt, muszáj megszegni pár szabályt.

-Neked ekkora erőd van?- kérdezte egy kicsit piszkálósan Inuyasha

-Nem! Apámnak volt ekkora, én mondhatjuk úgy, hogy örököltem ezt a címet, de a fő bölcsek szerint én is olyan leszek, mint az apám, csak még nem értem meg rá. Sajnos fogalmam sincs, hogy mikor fogok egyáltalán komolyabb lenni, de ez már csak így van.- mondta, majd megvonta a vállát.

-Milyen helyzet alakult ki?- tért a lényegre Sango

-Azt, majd később! Megmutatom a szobátokat, de nekem még beszélnem kell a bölcsekkel. Utána majd elmondok mindent, rendben?

-Ez úgy hangzik, hogy te tudsz mindent!- mondta Kagome

-Nem, csak sejtek pár dolgot. Valami nagydolog van készülőben, amit meg kell akadályoznunk.

Miroku ígéretéhez híven megmutatott mindenkinek egy szobát, majd eltűnt. Mindenki Kagome szobájában gyűlt össze és alig várták, hogy a szerzetes visszaérjen. Amíg meg nem jelent a várt személy az ajtóban, arról beszéltek, hogy vajon Miroku meddig titkolta volna ezt el előlük. Utána a hely varázsáról beszéltek.

Amikor a szerzetes megjelent az ajtóban, nagyon aggodalmas arcot vágott.

-A bölcsek beszélni akarnak veletek! Gyertek velem!

Minden engedelmesen követni kezdete Mirokut, aki egy hatalmas méretű aulába vezette a kis csapatot. Az aula végén egy hatalmas asztalnál vagy 20 személy ült és a frissen érkezetteket figyelték. Az asztalok előtt székek voltak, hogy mindenki kényelmesen elhelyezkedhessen. Mindenki leült, majd pár percig csöndben nézték egymást, végül a bölcsek közül szólalt meg a középső, valószínűleg a rangidős.

-Üdvözöllek benneteket Ylinorban! Miroku már elmesélte gondolom nektek, hogy hol helyezkedik el ez a kisebb ország.

-Ez egy ország?- kérdezte csodálkozva Kagome

-Igen, gyermekem! Ha nem bánjátok, akkor elmesélem nektek a történetét. Ne aggódjatok nem lesz hosszú történet. Több száz évvel ezelőtt egy faj élt ezen a területen. Ők voltak a hatalmasok. Furcsa a nevük, de nagyon illet rájuk. Olyan erő birtokában voltak, amit ez a világ még elképzelni sem tud. Végül is mondhatjuk, hogy angyalok és démonok voltak, de minden hiedelem ellenére nem gyűlölték egymást. Segítették mindenben a másikat, de ekkor megjelentek újabb fajok, akik nem voltak erősek, de jobban használták az eszüket, mint a hatalmasok. Ezeket a személyek voltak az emberek. Milyen ironikus, hogy olyan személyek pusztítják el a nagy hatalmasok birodalmát, akiket a hatalmasok szolgaként sem használtak volna a gyengeségei miatt. A birodalmukat Sirenarnak hívták. Ekkor valami hatalmas erő lépett működésbe, mert Sirenar egész területe eltűnt mindenki szeme elől. Sirenar felköltözött az egekbe, ahol senki nem tudja megközelíteni őket. A birodalmuk hanyatlásnak indult, de ekkor egy nő megjósolta, hogy két gyermek majd megvédi a világukat. Ha ez bekövetkezik, akkor Sirenar újra a földön lesz, ahol visszaszerzik a hatalmukat. Egy kislányt és egy kisfiút kellett elvinni Sirenarba, ahol kiképezik őket. Óriási vérengzések árán találták meg e két gyermeket, akiket akaratuk ellenére vittek el. Csak egymásra számíthattak, így egy érzelmi lánc alakult ki közöttük. A Sirenari lakosok ezt megsejtették és arra gondoltak, hogy szétválasztják egymástól a két gyermeket. A két gyermeket Yoshikonak és Kazumának hívták. A szétválasztás előtt viszont olyan dolgokat tanultak meg alig pár hónap alatt, amit mi csak évszázadok alatt fogunk megtanulni. A szétválasztáskor a legjobban Yoshiko szenvedte meg a dolgokat. Mind a ketten bosszút esküdtek, de már végrehajtani nem tudták, mert Yoshiko meghalt. Kazumát pedig megölték. Úgy gondolták, hogy, majd amikor eljön a megfelelő idő, újraszületnek majd a gyerekek, de Kazuma valami hiba miatt hamarabb született meg, így Sirenar tudatosan befolyásolta a jövőjét, hogy egyszerre találkozzon Yoshikoval.

Ekkor kinyílt az ajtó és két személy lépett be rajta. Kagome sírva fakadt, mert az édesanyját és a nagypapáját látta. Rögtön felállt és a nyakukba rohant. Agyon ölelgette és puszilgatta őket, majd értetlenül nézett a két szomorú felnőttre.

-Mi a baj anya?

Kagome anyja csak szomorúan bólintott, majd ránézett az öregekre. Egy könnycsepp gurult le az arcán, majd visszanézett a lányára.

-Kagome! Akikről beszéltem, az te és Inuyasha! Te vagy Yoshiko és Inuyasha Kazuma. Amikor újraszületettek a szüleiteket értesítették, hogy egy nap majd elvisznek tőlük. Az anyád és a nagyapád is tudott róla, de nem mondhatták el, mert ha egy szóval meg is említik, akkor kénytelenek lettek volna titeket megölni a hatalmasok. Te, Inuyasha azért aludtál 50 évet, mert a hatalmasok így akarták. Naraku az ő eszközük volt.- mondta a bölcs

Mindenki döbbenten hallgatott. Kagome viszont csak az anyját nézte, aki alig bírta megállni, hogy zokogva ne kérjen bocsánatot a lányától.

-Ha nem bánjátok, akkor folytatom a mesét. Ott tartottam, hogy befolyásolták Inuyasha jövőjét azáltal, hogy létrehozták Narakut…

-Mi? Naraku nem Onigumo testéből alakult ki?- kérdezte Sango

-Nem! Ez is olyan mese, amit a hatalmasok találtak ki, hogy titkolva legyen a kilétük, szóval Naraku 50 évre elaltatta Inuyashát. Ez idő alatt megszületett Kagome és fel is cseperedett. Az, hogy a véletlen műve vagy a hatalmasok akarata volt, hogy Kagome ebbe a világba kötött ki, azt senki nem tudja. Megtörtént a találkozó, majd mintha a múlt pergett volna le a hatalmasok számára, mert ugyanaz történt, mint Sirenarban. Vagyis Kagome és Inuyasha elválaszthatatlanok lettek, sőt egy erősebb kötelék is kialakult közöttük, a szerelem. Erre nem számítottak az angyalok és a démonok, így úgy határoztak, hogy felélesztik az emlékeiteket. Ezért álmodtatok magatokról. Arról még nem is beszéltem, hogy mi kik vagyunk, igaz?

-Igaz!- mondta most már a magához térő Kagome

-Mint tudjátok, ez Ylinor. Ez a világ szinte egyidős Sirenar világával…

-Mi? Az hogy lehet? Nem csak Sirenar menekült el?- mondta Sango

-Eredetileg igen, de egy kis idő múlva az emberek között megjelent pár elég erős személy és megalkotta Ylinort. Ezek a személyek azoknak a gyermekeknek a szülei közül kerültek ki, akinek a gyermekét megölték. Az elején egy cél vezérelt minket, mégpedig, hogy megöljük Yoshikot és Kazumát. Ekkor valami történt, vagyis egy személy valahogy bejutott Sirenar belső, elzárt környezetébe, ahol e két gyermeket őrizték. Tudjátok mit látott?  A két gyereke láthatóan nagyon szeretett együtt lenni, de elválasztották őket. Ha nem tanultak meg valamit nagyon jól, akkor nagyon elverték. Egyszóval sokkal többet szenvedett ez a két gyerek, mint akárki a földön. Így Ylinor új célt tűzött ki magának, mégpedig megkeresni és megvédeni a két gyereket.

-Honnan tudták, hogy mi vagyunk azok?- kérdezte Kagome

-Onnan, hogy a szüleid és Inuyasha szülei is értesítettek minket. Ők a mi birodalmunk lakói. Az édesanyád és a nagyapád is itt élt a születésed előtt.

-Mi? Ezt miért nem mondtátok?

-Azért, mert nem akartunk ártani neked! Azok szinte minden mozdulatunkat figyelték. Néha eltűntek. Tudod az apád…

-Mi van apával?

-Az, hogy azért nem ismerted, mert ő ebben a világban él. Az apád egy szerzetes, úgy, mint a nagyapád.

Kagome csak annyit tudott erre reagálni, hogy lerogyott a padlóra és döbbenten nézte az anyját. Csak azt érzékelte, hogy Inuyasha felállítja, majd átkarolja. Amikor már újra magához tért, akkor a szobájában volt. Az ágya mellett Inuyasha ült és csöndben nézte a mikot. Mosolygott, de ez a mosoly közel sem volt olyan megnyugtató, mint azt eredetileg akarta Inuyasha.

-Szia! Most már jobban vagy?

-Igen! Hol vagyok?

-A szobádban! A többiek nagyon aggódnak miattad. Az anyukád is…

-Hagyjuk most!

-Kagome! Akármennyire is eltitkolta előtted, akkor is az édesanyád. Minden a te érdekedbe történt.

-Minden hazugság volt!- térdelt fel Kagome és a két kezét a fülére szorította.

Inuyasha gyengéden megfogta a miko kezeit és leeresztette őket, majd a mikor szemébe nézett és mosolygott, de a hangja komolyságot tükrözött.

-Kagome! Igaz hazudtak neked, de legalább van neked olyan személy, aki tud hazudni! Anyukád biztos nem jókedvéből hazudott. Az életedet védte ezzel, de most már nem kell aggódnod, mert itt vagyok én, aki megvédjen.

Kagome csöndben hallgatta a félszellemet, majd a nyakába ugrott sírva. Nagyon hálás volt azért, hogy Inuyasha még most is mellette van. Inuyasha jó erősen magához ölelte Kagomét. Lassan az ölelés ereje is gyengült, majd egymás szemeibe néztek és mosolyogtak.

-Nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Most meg menjél, mert anyukád nagyon aggódik miattad.

Kagome csak bólintott, majd kikelt az ágyból és kiment az ajtón. Inuyasha egyedül maradt, így volt elég ideje gondolkodni arról, hogy hogyan fogja megvédeni szerelmét, mert most már tisztán érezte magában, hogy szerelmes Kagoméba. Valamit még most sem értett, aminek hiányában nem igazán értette, hogy miért kellett a hatalmasoknak a két gyerek. Ekkor valaki kopogott az ajtón.

-Igen?

-Inuyasha! Bemehetek?- kérdezte egy férfihang

-Persze!

Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt, akinek meleg barna szemei voltak és szerzetes ruhát viselt. A haja hosszú fekete volt, amelyet összefogva hordott. Valahogyan ismerős volt Inuyashának a férfi megmozdulásai és a kinézete is.

-Bocsáss meg, hogy zavarlak, de Kagome anyja küldött ide! Én vagyok…

-Kagome apja?

-Igen! A nevem Hiro. Honnan tudtad, hogy ki vagyok?

-Értem! Onnan tudtam, mert olyan meleg szemei vannak, mint Kagoménak. És csak Kagome tudja így ráncolni az orrát.

-Úgy látom, hogy nagyon jól ismered a lányom minden kis rezzenését.

-Igen! Amúgy miért küldték ide?

-Egyik oka az volt, hogy Kagome és az anyja egyedül akart maradni. A másik ok, te vagy!

-Mi?

-Gondoltam egy kicsit magányos vagy, így eljöttem hozzád.

-Aha! Kérdezhetek valamit?

-Persze!

-Miért voltak olyan fontosak azok a gyerekek?

-Vártam, hogy mikor kérdezed meg. A két gyerek már születésekor áldott volt. Nagy hatalommal születtek, amit irigyeltek a hatalmasok. A kislány, Yoshiko életet tudott adni mindenkinek, ő volt maga az élet, de egy részben kegyetlen is volt. Viszont Kazuma teljesen ellentéte volt. Ő volt a halál képviselője, de ezt ne tekintsd rossz dolognak. Ő védte Yoshikot és valamiért nagyon fontos a halál is az élet körforgásában. Kazuma erejétől egy kicsit féltek, de ekkor azt vették észre, hogy a halott személyek lelkét megvédte és örök békét nyújtott nekik. A hatalmasok meg tanították őket harcolni, sőt fejlesztették az elméjüket is, de elkövettek egy nagy hibát.

-Szétválasztottak minket!- mondta akaratán kívül.

-Igen!- mondta egy kicsit sem csodálkozva Hiro

-Miért kellett nekik a gyerekek hatalma?

-A hatalmasokat egyszer meglátogatták, és azt mondták nekik, hogy el fog jönni a világuk pusztulása, de van e két gyerek, akik segíthetnek nekik. Úgy gondolták, hogy segítetek majd nekik, de…

-Soha, de soha nem fogok olyanoknak segíteni, akik elválasztottak Kagométól és megöltek több tucat ártatlan gyereket.

-El fognak jönni értettek, ha mindent átéltettek már az álmotokban…

-Álmunkban? Ez mit jelent?

-Ezt még nem mondhatom el, de nemsokára…

Ekkor benyitott Kagome mellette az édesanyja. Amikor meglátta a férfit Inuyasha mellett, egy kicsit megijedt, majd elindult felé. Inuyasha látta, hogy Kagome nem tudja, hogy mit csináljon, hiszen most látja először az igazi apját. A félszellem felállt és megindult az ajtó felé. Ahogy elhaladt Kagome mellett, megfogták egymás kezét, és egymásra néztek. A félszellem mosolygott és bólintott, majd kiment az ajtón. Így Kagome egyedül maradt az édesapjával. Mind a ketten nem szólaltak meg, így pár perc telt kínos csöndben. Végül is Kagome szólalt meg először.

-Szóval… én… ööö…

-Kagome! Tudom, hogy haragszol rám, mert egyedül hagytalak ennyi ideig, de…

-Nem erről van szó! Engem csak az bánt, hogy soha nem is jöttél el meglátogatni.

-Én nem…

-Azt nem mond, hogy nem tehetted meg, mert ez hazugság. Tudom, hogy képes lettél volna rá, csak annyit kellett volna mondanod, amikor ott vagy, hogy egy régi ismerős. Csak ennyit, semmi mást.- sírta el magát Kagome

Hiro lassan odasétált a lányához és átölelte. Majd lassan a fülébe súgott mondatok megváltoztatott mindent.

-Kagome! Mindig ott voltam, csak nem láttál! Soha nem mertem odamenni hozzád, de mindig találtam módot, hogy a közeledbe legyek!

-Apa! Én… annyira…

-Szeretlek! Nagyon sokat szenvedtem, hogy nem lehettem veled, de nem akartam az életedet veszélyeztetni.

Kagome szorosabban ölelte meg az apját. Pár óra múlva Inuyasha visszatért Kagome szobájához. Amikor benyitott Hiro és Kagome épen beszélgettek és nevettek. Még egy kicsit hallgatta, ahogy Kagome a közös kalandjaikat meséli, majd bentebb ment. Hiro rögtön észre is vette.

-Áh, Inuyasha! Szeretnék nektek mondani valamit, ami nagyon fontos lehet.

-Mondjad!- kérte Inuyasha

-A hatalmasok fel akarják ébreszteni az emlékeiteket, azáltal, hogy a múltatokról álmodtok. Mivel nem tudjuk pontosan, hogy ez hogyan is zajlik az öregek nevében szeretnélek megkérni benneteket, hogy osszátok meg velünk az álmotokat.

-Miért kell ez a nagy óvatosság apa?

-Azért, mert nem tudhatjuk, hogy a tényleges dolgokat fogjátok látni vagy valamilyen általuk kitalált múltat. Ezért kérjük az engedélyeteket.

Inuyasha és Kagome egymásra néztek. Mind a kettőjük szemében kétely látszódott, de valamilyen ismeret erő miatt nagyon bíztak az itteni bölcsekben, így beleegyeztek, hogy mindenki láthassa azt, amit még ők sem tudnak.

Késő délutánra járhatott az idő, amikor Inuyasha és Kagome sétálni indultak egy kisebb erdőben. Az út közben találkoztak Sangoval és Mirokuval, majd mindent elmeséltek. Kiderült, hogy Mirokunak kisfiú kora óta van egy tetoválása, ami varázserővel rendelkezik. Ez arra szolgált, hogy el tudjon jönni Ylinorba, a bölcsekhez. Látszólag Miroku minden titkát ismerték a többiek, de lehet, hogy mégsem.

Este, amikor már a csillagok is feljöttek és Sango és Miroku is elmentek, a félszellem és a miko kint ültek egy tisztáson és nézték a csillagokat, amit ennyire közelről még nem is látták. Olyan volt, mintha az össze csillag csak a kedvükért ereszkedtek volna le. Nem tudtak szóhoz jutni, mert annyi minden volt, amit meg kellett volna beszélni, de valahogy annyira varázslatos volt a hely, hogy alig tudtak megszólalni.

-Inuyasha! Szerinted helyesen cselekszünk?

-Mire célzol?

-Arra, hogy hagyjuk, hogy az álmunkat mindenki láthassa.

-Fogalmam sincs. Ha tudnám a múltunkat, akkor lehet, hogy nem engedném, de most…

-Igazad van! Mi sem vagyunk tisztában azzal, hogy milyenek is voltunk. Te emlékszel valamire?

-Csak a hangodra és az elszakadásunk pillanatára.

-Én is! Soha nem akarok elválni tőled még egyszer.

Kagome odabújt Inuyashához, aki gyengéden átkarolta. Nézték egy darabig a csillagokat, majd idejének látták, hogy elmenjenek a megbeszélt helyre. Tudták, hogy ott lesznek a bölcsek, a barátaik és Kagome szülei. Mindenkit nagyon jól ismertek, de mégis nagyon idegesek voltak. A nagy álomfejtésre egy nagyobb szobában volt. Kagome és Inuyasha azt nem tudták, hogy a többiek hogyan fogják az ő álmukat látni, de nagyon meglepődtek, amikor beléptek a szobába.

A szoba közepén egy hatalmas nagy ágy volt, ami két személynek volt előkészítve. Kagome nagyon meglepődött, amikor az egyik sarokban egy kivetítőhöz hasonló tárgy állt. A többiek már ott várták őket.

-Már nagyon vártunk titeket!- mondta az öreg

-Hogy kerültek ezek a műszerek ide?- kérdezte Kagome

-Édesanyád hozta át! Amikor úgy döntöttetek, hogy engeditek az álmotokat látatni, édesanyád visszament a ti időtökbe és elhozta ezeket a műszereket. Holnap fog érkezni az öcséd is.

-Hogyan tudják az álmok visszahozni az emlékeket?- kérdezte Inuyasha

-Ahogy az elődeink mondták: „… mily különös dolog is az alvás, mely az elmét a sötétség fátylával borítja be, s vágyait tüstént valóra váltja. Vajon ki ruházza fel az álom képeit azzal a hatalommal, hogy az emlékezet homályos ködéből olyan élethűen előtűnhessenek, s a jelent összezavarhassák a múlttal?”- mondta az öreg nagy bölcsen, de senki nem értette, hogy ezzel mit is akar mondani

-Elnézést, de ebből nem sokat értettünk.- mondta Inuyasha

-Bocsássatok meg egy öregembernek! A lényeg az, hogy az álmainkban mindenre képesek vagyunk, még a régi elfeledett emlékek visszaidézése.