Így múlt el a két gyermek. Kagome zokogott és Inuyasha olyan ideges volt, hogy alig kapott tőle levegőt. Megint megjelent az ösvény, de a végén egy halvány fény jelent meg. Elindultak, majd azt vették észre, hogy ott feküdnek az ágyban. Egymásra nézték és nem törődve azzal, hogy kik vannak ott, de szorosan megölelték egymást.

-Ígérd meg, hogy soha nem leszek újra egyedül!- mondta Kagome

-Ígérem! Bocsáss meg, hogy nem tudtalak megvédeni. Annyi éven keresztül próbáltam neked elmondani, de soha nem sikerült.

-Nem a te hibád! Én voltam figyelmetlen. Inuyasha, én nem akarlak elveszíteni.

Most egy kicsit mindenki meglepődött, mert eddig mindenki azt hitte, hogy Kazuma és Yoshiko beszélgetnek, de nem. Inuyasha és Kagome magukba szívták Kazuma és Yoshiko emlékét és hatalmát, majd egy teljesen más Kazuma és Yoshiko lett belőlük. Kagome és Inuyasha megemelkedett az ágyon és halvány kék fény vette őket körül, majd visszaereszkedtek az ágyra. Lassan kimásztak az ágyból, majd a többiekre néztek. Mindenki látta, hogy valahogy most más a szemük. A szemükben egy kis gyűlöletet lehetett látni, majd el is tűnt.

-Most gondolom belétek szállt Kazuma és Yoshiko szelleme. Most már teljesen olyanok vagytok, mint ők voltak.- mondta az öreg

-Nem! Mi nem ők vagyunk! Én Kagome vagyok és Ő itt Inuyasha! Semmi nem fog változni.

-Ez érdekes!

-Mi?- kérdezte mindenki

-A hatalmasok elküldtek nekünk egy iratot, amibe azt írják, hogy újjászületésetek után Kazuma és Yoshiko teljesen átveszi felettetek az irányítást.

-Ez egy nagy ostobaság, amit azok a szívtelen és gusztustalan hatalmasok találtak ki. Az igaz, hogy Kazuma lelke belém költözött, de alapjába véve nem változik meg semmi…

-El akarjátok pusztítani Sirenart?- tért a lényegre Miroku

Kagome és Inuyasha egymásra néztek és mosolyogtak. Annyi mindenről lemaradtak. Tudták, hogy évek óta ismerik egymást, de a másik felük egymást egyáltalán nem ismeri. Mind a ketten visszanéztek a többiekre.

-Nem! Nem bántunk senkit!- mondta Kagome

-Miért? Annyit szenvedtettek.- mondta Sango

-Mi nem, de Kazuma és Yoshiko igen. Nincs értelme megbosszulni, mert akkor az fog teljesülni, amit a hatalmasok akartak. Ők azt akarták, hogy mi öljünk az ő akaratuk szerint, de mi megtagadtuk ezt.- mondta a miko

-Akkor mit szeretnétek tenni, lányom?- mondta Hiro

-Élvezni az életet és ismét megismerni Inuyashában lévő Kazumát, és fordítva.

-Mi van, ha megtámadnak a hatalmasok?- kérdezte az öreg

-Megvédünk titeket! Nekünk nem kenyerünk a gyilkolás.- mondta Inuyasha

Mindenki mosolygott, mert azt hitték, hogy Kagome és Inuyasha ébredésük után rögtön mennek Sirenarba és lemészárolnak mindenkit. Aznapra ennyi történt. Mivel este volt és már mindenki álmos volt Kagome és Inuyashán kívül, mindenki elment a saját szobájába beszélgetni. Kagome és Inuyasha is visszament a szobájába, de nemsokára Kagome kopogásra lett figyelmes.

-Igen?

-Én vagyok az!

-Gyere be! Inuyasha, már késő van…

-Tudom, de nem vagyok fáradt és utálok egyedül lenni. Nem zavarlak?

-Dehogy! Én sem vagyok fáradt, de miért is lennénk azok, hiszen rengeteget aludtunk.

-Ez igaz! Figyelj… én…

-Inuyasha!

-Igen?- kérdezte zavarban lévő félszellem

-Nem akarsz leülni?

-Ja, persze!

-Mit akartál mondani?

-Én… szóval… amit az álmunkba látunk…

-Igen?

-Yoshiko hallja azt, amit mondok?

-Ez elég hülye kérdés! Nem vagyok kétszemélyiségű, csak az erejét és emlékeit kaptam meg. Csak én vagyok!

-Aha! Szóval Kazuma még annyit mondott nekem, hogy szerette Yoshikot, és én… úgy érzem, hogy te…

-Kérlek, hagyd abba! Tudom, mit akarsz mondani, hiszen szabadok a gondolataid. Én is szeretlek téged! Mindig is szerettelek.

-Ezt most Yoshiko mondta Kazumának, vagy te nekem.

-Én neked!

Kagome ott ült az ágyán, Inuyasha pedig egy széken. A félszellem felugrott a székről és megcsókolta a szerelmét. Erről álmosott már mióta. Ezután, mintha valami varázs lenne rajtuk, mert másnap egymást ölelve keltek fel Kagome ágyán. Ruhában aludtak és nem emlékeztek, hogy miért aludtak el ilyen hamar. Amikor felkeltek az ágyból, láttak két ruhát előkészítve. Miután felvették a ruhákat, és egymásra néztek, a szavuk is elállt. Inuyasha egy fekete kimonót viselt, olyat, amit a nagyurak szoktak viselni. A derekán egy fehér selyemkendő volt és a kimonó ujján fehér minták voltak. Kagome egy halvány rózsaszín ruhát kapott, amely úrnőhöz méltó volt. Az ő derekán is egy fehér kendő volt. A hajában egy rózsaszín virág volt, amellyel fél oldalt fel tudta fogni a haját. Inuyasha tért magához először.

-Gyönyörű vagy Kagome!

-Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz.- mondta elvörösödve- Szerinted, miért kaptuk ezt?

-Fogalmam sincs, de szerintem úgy is megtudjuk.

Kagome és Inuyasha elindultak, hogy megkeressék a többieket. Miroku nem volt a szobájában, így Sangohoz indultak. Amikor elérkeztek az ajtóhoz, hallották, hogy bent folyik a beszélgetést. Nem kellett nagyon megerőltetni magukat, hogy kitalálják, hogy Sango és Miroku van benn. Ekkor nyílt ki az ajtó. Sango lépett ki rajta, de annyira meglepte, hogy Kagome és Inuyasha ott állnak, hogy egy kicsit felsikított. A háttérben Miroku éppen a kimonóját kötözte össze. Ők is teljesen más kimonóban voltak, mint eddig. Mind a ketten úgy néztek ki, mintha a ház ura és úrnője lennének.

-Sziasztok! Jól megijesztettek!

-Bocsi! Hogy-hogy Miroku itt öltözik?- kérdezte Kagome

-Hát… izé… én… majd elmondom, rendben? Most gyere, mert nekünk külön kell menni, mint a fiúknak.

Azzal el is húzta Kagomét a szellemirtó. Így magára maradt Inuyasha és Miroku. Hamar kiderült, hogy Miroku és Sango együtt töltötték az éjszakát. Miroku egy fél óráig csak arról beszélt, hogy milyen fantasztikus volt. Inuyasha nagyon örült, hogy barátaik boldogok. Ez idő alatt Kagome is megtudta, hogy mi történt az éjszaka. Ők persze, sokkal jobban kibeszélték a dolgokat. Miroku és Sango elmagyarázta Kagoménak és Inuyashának, hogy Ylinor egy különleges napot szánnak mindenkinek. Azt persze egyik sem tudta megmondani, hogy ténylegesen miért is rendezik ezt. Egy fél óra múlva Inuyasha és Miroku csöndben vártak egy szobába, majd megjelent Hiro és már itt lévő Souta is. Mind a ketten úri ruhában voltak. Inuyasha odament Soutához, mert látszott, hogy a kis gyerek egyben tanácstalan és egyben mérges is.

-Szia! Régen nem láttalak!

-Ja!

-Mi a baj?

-Csak annyi, hogy este értem jöttek idegenek, és azt mondták, hogy elvisznek anyához, nagypapához és Kagoméhoz. Erre itt lyukadtam ki…

-Nem te mondtad mindig, hogy szeretnél itt lenni?

-De! Ezzel nem is lenne gond, ha meg nem tudom, hogy ez a férfi az igaz apám. Miért kellett ennyi éven át, hazudni…

-Mindennek meg van az oka! Gyere és ülj a nyakamba, úgy, mint szoktuk.

Soutának felcsillant a szeme. Végre egy személy, aki nem változott, vagy csak úgy hitte. Eközben egy másik szobában Kagome és Sango beszélgettek, majd megjelent Kagome édesanyja is. Ő is gyönyörű ruhában volt.

-Sziasztok!

-Szia mama! Nagyon csinos vagy!

-Köszönöm! Sajnos nem lehet itt a nagypapád, mert vissza kellett menni a modern Japánba, hogy ne legyen gyanús, hogy egy szentélyben senki sincsen.

-Értem! Anya, amúgy mi ez a kiöltözés?

-Sajnos én sem tudom!- hazudta, pedig Kagomén és Inuyashán kívül szinte mindenki tudott róla.