Egy pár perc múlva mind a két szoba ajtaja kinyílt és egy-egy szerzetes lépett be rajta. Meghajoltak mindenki előtt és azt akarták, hogy menjenek velük. Mindenki engedelmesen követte őket. Ekkor egy hatalmas terembe voltak, amit még eddig nem is láttak. Kagome és Inuyasha meglátták egymást és mosolyogtak. A terem közepén hatalmas asztal állt, tele finomságokkal. Kagome ekkor pillantotta meg az öccsét. Minden illemről elfeledkezve, mind a ketten egymás nyakába estek. Egy darabig mindenki azt nézte, hogy a két testvér mennyire örül egymásnak. Ekkor az egyik öreg megszólalt.

-Kedves vendégeink! Üdvözöllek itt benneteket.

Mindenki az illemnek megfelelően meghajolt, majd csöndben néztek egymásra. Ekkor a fő öreg szólalt fel.

-Mint biztos tudjátok a napokban, két személyt kaptunk vissza. Ők, Yoshiko és Kazuma. Viszont szeretnénk tőlük elnézést kérni, mert valamit eltitkoltunk előlük.

Kagome és Inuyasha megdöbbent, hogy ebben csalódniuk kellett. Mindenki őket nézte, de most nem jelent meg az arcukon az a nevetős mosoly. Mindenki komoran és szomorúan nézte őket.

-Hogy folytassam, azt már tudjátok, hogy ti abból a városból származtok, amelyben a mi őseink laktak, de azt mindenki, még a hatalmasok is eltitkolták előtettek, hogy ti ketten voltatok a város és az összes környező falu két uralkodójának a gyermekei. Ti ketten lettetek volna az örökösök. Mind a ketten királyi, vagyis uralkodói családból származtok. Ha nem vittek volna el, akkor most ti lennétek… Ylinor uralkodói. A szüleitek titeket már gyermekkorotok óta egy párnak akartak, hogy együtt vigyázatok szeretett városunkra. A sors fintora, hogy pont azt a két gyereket viszik el, akik a városnak a jövői lehetnek. Csak akkor szereztek tudomást az igazi valótokról, amikor már 5 évesek voltatok. Mivel most már itt vagytok újra, mind a ketten szeretnénk, ha ti lennétek a méltó örökösök. Az öregek tanácsa csak a ti érkezésetekre várt.

Kagome és Inuyasha megszédült a hallottakon. Nemcsak visszakapták előző életüket, de most már uralkodók is. Azt hitték, hogy ez az egész vicc, mert mind a ketten el kezdtek hangosan nevetni, de hamar rájöttek, hogy nem egy olcsó viccről van szó, mert mindenki a terembe értetlenül nézte őket.

-Szóval nem vicceltek?- próbálkozott a miko.

-Nem!

-Akkor mi… mindig is…

-Igen! Ti mindig is ennek a földnek az uralkodói voltatok. Miroku erről az érkezésetek előtti napon szerzett tudomást. Ezért is hozott el benneteket.

Kagome és Inuyasha egy kicsit mérgesen néztek a szerzetesre, aki a fejét vakarva nevetett. Sango azon kezdett el kuncogni, hogy a szerelme mennyire szégyelli, hogy titkolni kellette ezt a barátaik előtt. A miko és a félszellem hamar megenyhültek és mosolyogtak. Ezután visszanéztek az öregekre, akik mosolyogtak és intettek, hogy menjenek közelebb, így mind a ketten elindultak ahhoz az emelvényhez, amin az öregek álltak. Mikor megérkeztek, visszafordultak a tömegre.

-Hölgyeim és uraim! Hadd mutassam be önöknek Ylinor urát és úrnőjét, Kagomét és Inuyashát. A bennük lakozó Kazuma és Yoshiko segít nekik az életet szebbé tenni itt Ylinoron.

Mindenki meghajolt, majd tapsoltak. Kagome és Inuyasha is meghajoltak. Az egész terem azt várta, hogy mondjanak valamit. Kagome és Inuyasha összenéztek, mert egyikük sem tudott igazán mondani valamit. De végül is Kagome döntötte el, hogy ő fog beszélni.

-Nagyon örülök, hogy itt lehetünk! Az igazat megvallva, mi nem tudtuk ezt és nagyon meglepett, hogy máris uralkodók vagyunk. Az igazság az, hogy mi mindig is éreztük, hogy valaki hiányzik bennünk. Ezek voltak Kazuma és Yoshiko lelkei. Hogy félre ne értse senki, mi nem ők vagyunk. Csak az emlékeik és az ereik szálltak belénk, semmi több. Egyszóval ne hívjatok engem Yoshikonak és Inuyashát sem Kazumának. Most sajnos nem sokat tudok mondani, mert annyira zavarban vagyok, de annyit mondhatok, hogy ez egy nagyon nagy meglepetés volt. Mi azt hittük, hogy csak az elveszett emlékeket kapjuk vissza, de sokkal többről van szó. Lehet, hogy ez a hely a varázslatos? Nem tudom, de rengeteg dolog történt az elmúlt napokban…

-Az első, hogy idekerültünk! Azt sem tudjuk, hogy hogyan, de itt voltunk. A végén megkaptuk az emlékeinket, de egy sokkal fontosabbat is kaptunk, méghozzá új barátokat. Kagome kapott egy apukát is és kiderült az igazság is. Lehet, hogy az elején fájt neki és biztos, hogy így volt, de az a tudat, hogy van édesapja, kit megölelhet, az számára minden fájdalmat feledtetett. Ezután derült ki, hogy a két legjobb barátunk, Sango és Miroku végre nagy nehezen egy pár lett. Mi úgy gondoljuk, hogy ez sokkal jobban ennek a varázslatos és gyönyörű helynek az érdeme, ez a mi országunk! Éljen Ylinor!!!- fejezte be a mondatot Inuyasha

Mindenki tapsolt. Kagome és Inuyasha látta, hogy Souta is odamegy az anyjához és az apjához és megöleli őket. Sango és Miroku egy gyenge, de mégis szerelmes csókot adnak egymásnak. Olyan boldogság járta át a szívüket, hogy most érezték, hogy érdemes volt elvállalni az itteni uralkodást. Az egész nap csak az ünneplésről szólt hatalma lakomák voltak, amin Kagome mindig annyit nevetett, mert a bélpoklos Inuyasha nagyon sokat evett és utána meg alig bírt megmozdulni. Táncoltak is, sőt énekeltek is.

Egyszer Kagome anyja felállt, így mindenki rá figyelt. A nő mosolygott, mert most érezte igazán boldognak magát.

-Kagome, gyermekem! Miért nem énekelsz nekünk?

-Én? Hát… én… igazán…

-Igen, nővérkém! Énekelj nekünk, olyan jó hallgatni a hangodat.

Erre mindenki bólogatott, így Kagome nem tudta és nem is akarta visszamondani. Ő is felállt és elindult a kisebb emelvényhez. Valahogy Kagome most teljesen másnak érezte magát. Valahogy olyan érzése volt, hogy ha énekel, akkor sokkal erősebb lesz és megválthatja a világot, de ezt betudta annak, hogy az este elvarázsolta. Megállt az emelvény előtt és szétnézett a teremben. Mindenkinek mosolygós és barátságos volt a hangja. Kagome elkezdett énekelni…

Gyönyörű volt a hangja, még soha senki nem hallotta ennyire szépen énekelni a mikot. Egy idő múlva viszont furcsa dolog történt, mert az ablakok kinyíltak és ezernyi világító szent-János bogár szállt be és körbevették Kagome testét. Mindenki csodálattal nézte, ahogy a miko énekel, és a bogarak a dallammal együtt táncolnak. Inuyasha ekkor vett észre valami mást is, amikor észrevette, akkor megbökte Miroku oldalát, hogy figyelje Kagome testété. Egy kis idő múlva mindenki őt nézte, mert a miko teste aranyszínűen kezdett el világítani, majd a hátán megjelent két hófehér szárny. Az ének végén még a szárnyak is eltűntek. Mindenki döbbenten nézte a mikot.

-Mi a baj? Rossz volt?

-Nem! gyönyörű volt, de szárnyaid nőttek amíg énekeltél…- mondta Sango

-Biztos az angyali mivoltom miatt, éreztem én is, hogy van valami velem, de…

Ennyi volt erről a beszélgetés. Mindenki ott folytatta az ünneplést, ahol abbahagyta. Sango és Miroku nevettek és meséltek egymásnak. Kagome anyja és az apja játszottak Soutával. Mindenki elvolt a többiekkel. Egyszer Inuyasha fogta meg Kagome kezét.

-Nem megyünk egyet sétálni? Már unom!

-Én is! Rendben, menjünk!

Azzal Kagome és Inuyasha kiosontak, azzal a tudattal, hogy senki nem figyel rájuk, és nem veszik észre, hogy eltűntek. Vagy csak ők hitték ezt?

Kagome és Inuyasha sétáltak egy darabig szótlanul, majd megálltak annál a tisztásnál, ahol két nappal ezelőtt.

-Kagome! Gyönyörű vagy ma este!

-Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz! Kérdezhetek valamit?

-Persze! Mi lenne az?

-Szerinted készen vagyunk arra, hogy ezt az országot irányítsuk? Nekünk még a szilánkokat is meg kell találni.

-A szilánkok a legkisebb probléma, mert az új erőnkkel könnyen megtaláljuk, de a nagyobb gond a hatalmasok és Naraku. Mind a kettő veszélyes számunkra.

-Annyira félek!

-Nem kell! Én itt vagyok neked! Ő… szépen énekeltél!

-Köszönöm! Te meg szépen udvarolsz, mi a baj?

-Miért kérdezed?

-Soha nem szoktál ilyen lenni. Ne érts félre, mert én nagyon szeretem, ha ilyen vagy, de most valahogy más vagy…

-Talán féltékeny vagyok Mirokura és Sangora…

-Miért?- csodálkozott el a miko

-Azért, mert ők szabadon szerethetik egymást.

Kagome szembe fordult a félszellemmel, aki nem értette, hogy mit akar a miko tőle. Kagome megsimogatta a félszellem arcát és mosolygott.

-Szerinted, mi nem szerethetjük egymást szabadon?

-Szerinted?

-Mindenki szabadnak születik, így a szíve is szabad marad örökre. Én szeretnélek szabadon szeretni. És te?

-Már nagyon jól tudod, hogy szeretlek!

Kagome és Inuyasha gyengéden megcsókolták egymást. Azt nem is sejtve, hogy egy kisebb csapat nézi minden mozdulatukat.

Amikor már mindenki fáradt volt, ment mindenki a saját szobájába. Kagome megengedte, hogy Inuyasha ott aludjon nála, hiszen most már megtehetik. Kagome idegesen nyitott ajtót a félszellemnek, aki úgyszintén ideges volt. Egy kicsit beszélgettek, majd Kagome leült az ágyra. Inuyasha mellé ült.

-Tudod, én nagyon rég óta szeretlek, de soha nem tudtam bevallani neked!

-Kagome! Miért…

Nem tudta befejezni a mondatot, mert Kagome megcsókolta. Inuyasha lágyan visszacsókolt, majd lassan lefeküdtek az ágyra. Olyan szenvedélyesen csókolták egymást, hogy szinte forrt köztük a levegő. Csodálatos és varázslatos éjszakát töltöttek el együtt. Soha nem fogják elfelejteni ezt az éjszakát.