Másnap Kagura és Kanna hamar felkeltett mindenkit, így elég hamar el is indultak. Kagome még nagyon álmos volt, de páran tudták csak a fáradságának a valódi okát. A kis csapatból egyedül Rin és Yaken nem ment velük, mert Sesshoumaru megítélése alapján feleslegesen lassítja őket, de mindenki tudta jól, hogy aggódik Rinért. Az út alatt Kagura elmagyarázta, hogy hova mennek és mire való az élet jogara. Ez a tárgy egy fában van beágyazódva, amelyet a tanács több száz éve szentté nyilvánított. A jogar azt a cél szolgálta úgy 200 éve, hogy megállapítsa az emberekről, hogy milyen az élethez való viszonyuk. Nem tudták soha becsapni, mert mindenki legelrejtettebb titkait is látta. Azért tartott ez a kis csapat oda, hogy Kagome testében erős kiegyenlítődjenek azáltal, hogy tisztázódik, hogy Kagome teste még mindig az életet akarja. Mindenki bólintott, de Minako kezdett egy kicsit ideges lenni. Egyre nagyobb ereje volt, amit most már ő is érzett, de nem akarta és nem is értette, hogy honnan van ereje. Csak annyit tudott, hogy néha emlékezetkiesései vannak, és amikor újra emlékszik, akkor nagyon rosszul érzi magát.

Nagyon régóta mehettek már, mert mindenki érezte, hogy egyre fogy az erejük. Kagome is egyre rosszabbul lett, mert már nappal, ébren is gyötörték a rémképek. Mindig ugyanazt látta.

Egyik nap, amikor már dél körül járt az idő és Sesshoumaru bevallása szerint nemsokára ott vannak, valami furcsa dolog történt. Kagome és Minako egyszerűen összeesett. Mind a ketten lihegtek, és a szívüket fogták. Mindenki nagyon aggódott értük. Sesshoumaru és Kagura Minakohoz rohantak oda, a többiek Kagomét figyelték. Inuyasha odahajolt a mikohoz, aki mintha mondani akart volna valamit.

-Mit akarsz mondani?

-El… veszi… az… erőmet! Ments meg…

Kagome becsukta a szemét és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amely lassan folyt végig az arcán. Ez a könnycsepp mintha emlékeztetné a többieket Kagome lassú elmúlására. Minako eközben egyre jobban lett, a két szellem figyelte, ahogy szinte magától jobban lesz, de ekkor megéreztek egy furcsa hullámot a kislányon, majd a félszellem homlokán megjelent az a kereszt, amelyet Kagome már látott. Most nem tűnt el olyan hamar, mert a kislánynak már több ereje volt. A két szellem nem ijedt meg tőle, de valami azért nagyon aggasztotta őket ezzel a kislánnyal kapcsolatban. Úgy döntöttek, hogy sokkal gyorsabban fognak haladni, így Kirara hátán ült Sango, Miroku, Shippou, Minako. A három szellem szinte a szél sebességével száguldottak. Kagome pedig Inuyasha hátán utazott. Pár óra múlva így meg is érkeztek az élet jogarához…

Éppen hogy átlépték annak a szent fának a területét, amikor Kagome hirtelen jobban lett. Ekkor megjelent egy női és egy férfi személy a fa alatt. Mind a kettőnek áttetsző volt a teste. Túlvilági hangon szólaltak meg, de a hangjuk nem volt félelmetes sem, pedig vádoló, éppen ellenkezőleg. A hangjuk melegséget árasztottak magukból.

-Üdvözölünk titeket!- mondták egyszerre- Miért jöttetek ide?

-Azért, hogy a véleményeteket kérjük élet jogarának őrzői.- mondta Kagura

-Miben, gyermekem?- szólalt meg a férfi

-Egyik barátunkat megszállta a pusztító lelke, amely legyengítette, és azt akarjuk tudni, hogy ez igaz vagy ő a pusztító…- mondta Sesshoumaru

Mindenki nagyon meglepődött. Mindenre számítottak, de arra nem, hogy Kagomét vádolják azzal, hogy ő a pusztító. Ha ezt tudták eddig is, akkor könnyen meg is ölhették volna. Kagome összeszedte az összes erejét, majd kiegyenesedve nekiállt a szellemnek!

-Mit gondolsz te magadról? Én soha nem akartam senkinek sem ártani, még neked sem! Hogy gondolod, hogy én lennék az a személy, aki elpusztítja azt a világot, amit mindennél jobban szeret.

Sesshoumaru már éppen készült úgy leordítani ezt a pimasz és tiszteletlen mikot, amikor a fák őrzői kérdőn néztek a lányra és a női őrző megszólalt.

-Miért olyan fontos neked ez a világ számodra?

-Mindenki itt van, akit egy kicsit is, de szeretek. Itt vannak a barátaim, és itt van nekem Inuyasha…

-Nem ő a pusztító!- mondták az őrzők

-Tényleg?- kérdezte mindenki

-Igen! Benne túl nagy az életerő. Ő nem pusztítja el, de talán…

Ekkor vették észre az őrzők a kislányt, aki próbált nagyon ügyesen elbújni a többiek mögé, de arra nem gondolt, hogy az őrzőknek nem kell látni őt, ahhoz, hogy tudják, hogy ki és mit akar. A női őrző előrébb lépett, majd a kislányra mutatott.

-Ki az a gyermek?

-Ő itt Minako, egy félszellem. A barátunk!- mondta Inuyasha

-Ő nem a barátotok, hanem…

A nő a szája elé kapta a kezét és visszahátrált egészen a fáig. A szemeiben mérhetetlen nagy félelem bújt meg, amit mindenki észrevett. Valamiért mindenki érezte, hogy mitől ijedt meg az őrző. A férfi társa elmondta, hogy olyan erők lakoznak a kislányban, mint a pusztítóban. Ekkor a kislányból hatalmas erőhullámok áradtak ki, ami mindenkit ledöntött a lábáról. A kis Minakoból már nem kicsi volt, hanem egy felnőtt és gyönyörű nő lett belőle. A homlokán megjelent a fekete kereszt. A ruhája is fekete lett és egy hosszú dárdaszerűség jelent meg a kezébe. Ez a dárda nem olyan fából készült tákolmány volt, amit a katonák használtak, hanem fémből készült és az éles része hajlított volt. Ez a penge része egy fekete követ vett körül. Mindenki csak azt vette észre, hogy Minako hangosan nevetni kezdett. Ez a nevetés nem egy kis aranyos kislány nevetéséhez hasonlított, hanem egy végtelenül erős és gonosz személyéhez.

-Kénytelen voltam felfedni magam! Pedig nagyon jó lett volna Kagome ereje.

-Mit csinálsz Minako?- kérdezte Shippou

-Ó drága Shippou! Annyira jó volt veled játszani, de sajnos ez már nem lehetséges többé. Az a test, ahol eddig megpihentem túl gyenge volt. Édesanyám nagyon erős szellem volt és azt akarta, hogy én is olyan legyek, de azt nem akarta, hogy ilyenné váljak. Szegény anyám, mekkorát tévedett. Nagyon jó ilyen erősnek lennem, tudjátok, hogy milyen gyenge voltam abban a gyermeki testben? Mindig is éreztem, hogy nagyon erős lehetnék, ha lenne elég erőm hozzá. Nagyon sokat betegeskedtem, de amikor először Kagome hozzám ért rögtön éreztem, hogy ő az a személy, aki kell nekem. Csak az a baj, hogy az a bolond Minako küzdött ellenem. Nem hagyta, hogy bárkit is bántsak, de azért sikerült Shippout és Sangot megtámadnom, de arra nem volt elég erőm, hogy meg is öljem őket. Ez annak a nyavalyás Minakonak a hibája, olyan erővel küzdött ellenem, hogy majdnem megölte saját magát. Csakhogy ott volt Kagome, aki mindeddig erőt adott nekem, de a végén szerintem ő is nagyon jól tudta, hogy ki vagyok, igaz?

Mindenki Kagoméra nézett, aki a földre szegezte a tekintetét, majd könnyes szemekkel a Minakora nézett, majd a többiekre.

-Igen, a végén nagyon jól tudtam, hogy ki vagy!

-Akkor miért nem állítottad meg?- kérdezte dühösen Sesshoumaru

-AZÉRT, MERT Ő EGY GYEREK!

Mindenki döbbenten figyelte, ahogy a miko magából kikelve védi a pusztítót. Azt már nem is figyelték, hogy Minako nevetve elindult feléjük. A két őrző is csak néző volt a nagy színpadon, mert nem volt elég hatalmuk, hogy megállítsák a pusztítót.

-Köszönöm, hogy ennyire védesz, de van elég erőm, ahhoz, hogy ezeket elintézzem.

-Mi? Ne bántsd őket…

Kagome nem tudta végig mondani a mondatott, mert Minako egy hatalmasat ütött a dárdájával. Kagome nekicsapódott egy fának, majd egy nyögés kíséretébe felállt. Mindenki odaszaladt hozzá. Inuyasha és a három szellem harcra készen álltak, hogy megöljék Minakot, de Kagome megállította őket.

-Ne bántsátok! Ő csak egy gyerek, hiába most nem úgy nézz ki, Shippou barátjáról van szó!

-Nézd Kagome! Nagyon örülök, hogy ilyen erős vagy, de ne gondold, hogy ő megáll, azért mert szépen beszélsz vele!- mondta Kagura

Inuyasha letette a fegyverét, mert eszébe jutott a kis róka szellem és az, ahogy Shippou és Minako játszottak a ház udvarán. Nem nagyon ismerte a kis Minakot, de azt tudta, hogy Shippou nagyon boldog volt ezzel a kislánnyal. Megértette, hogy mit is akart mondani Kagome. Elképzelte, hogy most ő van Shippou helyzetében, nem akarta elveszíteni a barátait és Kagomét. Nagyon fontosan voltak számára ezek a barátok. A három szellem értetlenül nézet Inuyashát, aki letette a fegyverét és Kagome oldalához állt. A három szellem csak azt vette észre, hogy Sango, Miroku és Shippou is Kagome oldalán állnak és csak együttérzés látszotta a szemükön. Kagome a három szellem elé sétált és a szemükbe nézett.

-Miért nem értitek meg, hogy nem bánthatjátok!

-Én azt nem értem, hogy miért pont te dőltél be ennek?- mondta Sesshoumaru- Most már, nem tudom, hogy ki az igaz pusztító, te vagy ő!

-Nem bánthatjátok őt!

-Azt majd meglátjuk!- mondta Kanna

Kanna egy lélek gömböt küldött Minako felé, de nem talált célt, vagyis eltalált valakit, de az nem Minako volt. Kagome a támadás elé állt, hogy Minakonak ne essen baja. Mindenki döbbenten nézte, hogy Kagome tiszta véresen és sebekkel telien állt Minako előtt.

-Mondtam, hogy… nem… bánthatjátok!

-TE TISZTA HÜLYE VAGY? MEG FOG ÖLNI MINDENKIT!- kelt ki magából Sesshoumaru

-Senki nem bánthatja őt!- makacskodott a miko

Sesshoumarunak elege lett ebből és nekitámadt Minakonak, vagyis támadt volna, ha Kagome nem emel az ékkővel falat elé. Kagome mögött Minako harsányan nevetni kezdett, mert nagyon szánalmasnak hitte, ahogy ez a gyenge halandó miko meg akarja őt menteni. Rájött, hogy neki egyedül ezt a lányt kell legyőznie, ahhoz, hogy megszerezze az ékkövet és elpusztítsa a világot.

-Elég legyen! Elegem van ebből a játszadozásból!- mondta Minako

Kagome megint kapott egy nagyon erős ütést, amitől megint messzire repült. A földet érés után felállt. Szeme tiszta üveges volt a sok fájdalomtól. Minako látta, hogy így nem megy semmire. Egy-egy mozdulatára mindenkit odakötött egy-egy fának. Csak Kagome volt szabad, aki nézte, hogy a barátai nagyon nagy bajban vannak. Saját magát kezdet el hibáztatni, mert ha hamarabb hallgat a három szellemre, akkor ezt elkerülhették volna.

-Nekem csak te kellesz! A te erőd és az ékkő szükséges az igazi erőm megjelenéséhez.

Sesshoumaru és Kanna próbáltak kiszabadulni, de Minako elektromos ütést adott nekik, aki kiabáltak fájdalmukba. Minako mindenkit megrázott, így az egész erdő a többiek kiáltozásától volt hangos. Kagome ez idő alatt némán és fájdalommal teli szívvel nézte, ahogy a barátait bántja. Kagome ekkor hirtelen felállt és odaszaladt Inuyashához, majd nem törődve azzal, hogy őt is megrázza Minako támadása, tépni kezdet az Inuyashát fogva tartó gyökereket. A miko nagyon súlyos megsebesült, de sikerült Inuyashát kiszabadítani. Utána nem törődve semmivel ment Sangohoz, de őt már nem tudta kiszedni, mert Minako újabb ütésétől repült egy nagyot.

-Felesleges megöletni magad! Majd én megöllek téged! Remélem, elbúcsúztál tőlük, mert már soha nem látod őket. Kivel kezdjem? Inuyashát hagyom utoljára, mert őt sikerült kiszabadítanod.

-Azt majd meglátjuk, hogy ki öl meg kit!- mondta Inuyasha és kivont karddal futott Minako felé.

A lány nagyon nyugodt volt és nagyon könnyen ki tudta védeni Inuyasha összes támadását. Így eljátszogatott vele egy darabig, majd egy könnyed mozdulattal földre küldte a félszellemet. Kagome ezt végignézte, nagyon szomorú volt, de most megjelent számára egy nagyon ismerős érzés is. Ez a harag volt, tudta, hogy utoljára Naraku iránt érzett ilyen gyűlöletet. Soha nem akarta ezt érezni, mert tudta, hogy ez nem ő. Ekkor hallotta meg saját belső hangját, aki szólongatta őt.

-Kagome! Ne légy dühös Minakora! Ő csak egy gyerek!

-Tudom, de most akkor is a barátaimat bántja…

-Meg tudod állítani! Csak hinned kell magadban és az ékkőben!

-Mi?

-Úgy látom, hogy most sem érted az ékkő szavát. Nem véletlenül te lettél az őrző. Nem te, hanem ő választott téged!

-Ezt én nem értem!

-A te szellemed teljes mértékben megtisztította, mert te vagy az igazi messiás! Nagyobb az erőd, mint az eddigi papnőknek összesen! Csak meg kell tanulnod használni. Én tudok neked segíteni, de ahhoz hinned kell magadban!

-Értettem!