A változáshoz idő kell… 2

By Orsi

Amióta Sesshoumaru és Kagome együtt vannak, a kis társasággal nem történt semmi különös. A szellem és a miko már 3 hónapja, hogy szerelmüket megvallották a másiknak. Volt, amikor veszekedtek, de alapjába véve nagyon jól el voltak.

Rin nagyon szerette Kagomét, mert olyan érzés volt ez számára, mintha visszakapta volna az édesanyát, de ennek ellenére soha nem szólította anyának, mert félt, hogy Kagome megsértődik érte. Az igaz, hogy a miko mindi mondta neki, hogy hívja anyának, de nem merte. Egy szép napon, egy kis tisztáson pihentek meg, mikor Rin kiszaladt a fák közül.

-Kagome! Nézd mit csináltam neked!!!- azzal egy csokor virágot adott oda a mikonak

-Köszönöm, de mondtam már…

-Tudom!

-Jól van, akkor kérlek majd máskor…

Rin adott egy puszit a mikonak, majd el kezdett kergetőzni Shippouval. A lány boldogan nézte a gyerekeket és gondolkodott. Arra eszmélt, hogy Sesshoumaru ül le mellé. A szellem sokat változott az elmúlt 3 hónapban, de még nem sikerült a gyilkos kinézetén változtatni, de ezt senki nem is akarta, főleg Kagome nem, mert így szerette a szellemet, ahogy van.

-Mi a baj?

-Még nem szólít anyának! Szeret?

-De buta vagy! Persze, hogy szeret, csak egy kicsit félénk. Engem sem hív apának!

-Persze, hogy nem, mert mindig is úgy hívott, hogy Sesshoumaru nagyúr…

-Most gúnyolódsz?

-Ha szabad?

-Nem!

-Azt gondoltam! De még akarsz mondani valamit.

Sesshoumaru meglepetten nézte a mikot, mert nem tudta elképzelni, hogy honnan sejtheti, hogy van még valami, amit meg szeretne mondani neki.

-Igazad van! Tényleg akarok még mondani valamit! Inuyasha és én beszélgettünk, el kell mennünk egy pár napra, mert most lesz apánk szülinapja és meg szeretnénk látogatni a sírját. Már jártál ott, szóval tudod, hogy egy kicsit körülményes oda eljutni.

-Hát ja! Ott akartál elsőnek megölni.

-Mert akkor nem tudtam, hogy te vagy a csillagok hordozója!

Erre mindig elpirult Kagome, mert ezzel nyerte meg a szellem szerelme és ezt mondta, hogy ha ki akart vele békülni. Kagome ránézett a szellemre, aki mosolygott. Valahányszor ilyennek látta a szellemet nagyot dobbant a szíve. Adott egy lágy csókot a szellemnek, majd bólintott.

-Miért bólintottál?

-Menjetek csak! Addig én itt leszek Sangoval és Mirokuval. Vigyázok majd Rinre is!

-Jól van!

-Mond meg Inuyashának, hogy ne veszekedjen annyit!

-Szóval megbocsátasz neki?

-Most mit tehetnék? Olyan hülye néhányszor. Most, hogy Kikyou elfelejtette meglátogatni, egy kicsit ki van bukva, de majd helyrejön.

-Értem! Akkor holnap indulunk, szerintem pár nap alatt megjárjuk!

-Aha!

Kagome és Sesshoumaru csendben nézték a csillagokat, majd visszaindultak a táborhelyhez. Rin mint mindig köztük aludt el. Amikor elaludt Rin, csöndben nézték egymást, és lassan elnyomta őket az álom!

Másnap Inuyasha és Sesshoumaru útra keltek, de nagyon aggódtak, hogy mi lesz a többiekkel, mert féltek, hogy ha megtámadják őket, akkor nem lesznek képesek megvédeni magukat. Rin még sírt is, de amikor megtudta, hogy Kagome vele marad, akkor megnyugodott.

Nem történt semmi különös aznap. Volt egy-egy szellem, aki éhesen akarta megtámadni őket, mert egy kis friss emberhúsra fájt a foga, de utána meg is bánta, mert általában darabokra szakadt szét. Rin mindig Shippouval volt, mert ő feladata volt elbújtatni a kislányt. Mondjuk ez nem esett neki terhére, mert szeretett a kis rókaszellem társaságában lenni.

-Rin! Gyere enni!- mondta neki Kagome

-Rendben!

-Mi finomat csináltál Kagome?- kérdezte Sango

-Majd meglátjátok! Holnap jönnek haza Sesshoumaruék, szóval szeretnék nekik kedveskedni.

-Ezt te honnan veszed?- kérdezte csodálkozva Miroku

-Kagome jól vagy?- kérdezte Sango

-Igen! Nem tudom, hogy honnan, de érzem!

-Mostanában elég furcsa vagy! Túl sok dolgot érzel!- mondta Shippou

-Nem tudom! Nagyon jól érzem magam!

Ezt a beszélgetést nem folytatták, mert Kagome mindenki elé odatett egy kis tál ételt. A vacsora után, Kagome lefektette Rint. Mindenki aludt már, szóval ő is elment lefeküdni, de azt nem is sejtette, hogy valaki nagyon figyeli őt, és gonosz szándékai vannak a mikoval. Kagome éppen készült lefeküdni, amikor hátulról valaki elkapta a száját, hogy ne tudjon kiabálni. Az idegen leütötte a mikot, majd elvitte.

Másnap mindenki döbbenten vette észre, hogy Kagome eltűnt. Mindenki azt hitte, hogy a miko elment sétálni vagy Sesshoumaru elé ment. Egy darabig nem is aggódtak miatta, de ekkor megjelent Sesshoumaru és Inuyasha, de Kagome nem volt velük. Sango odaszaladt Sesshoumaruhoz.

-Szia! Nincs veled Kagome?

-Nem! Ma még nem is láttam, de miért kérdezed…

-Nem találjuk! Azt hittük, hogy…

-Hol van?- kérdezte aggódva

-Nem tudjuk!

Sesshoumaru és Inuyasha mély levegőt vett, hogy megérezzék Kagome illatát, de nagyon gyengén érezték. De ekkor megéreztek egy idegen szagot is, ami nagyon aggasztotta őket, főleg Sesshoumarut. Tudta, hogy kinek a szaga ez, és ezért nagyon aggódott, hogy a szerelmének valami baja esik. Hamar el is döntötték, hogy megkeresik a mikot.

Eközben Kagome ébredezni kezdett. Amikor kinyitotta a szemét, egy barlangban találta magát. Körülötte senki nem volt, de valahonnan érezte, hogy van valaki ott a közelébe. Hamar észre is vette a lányt a sarokban.

-Hahó!

-Mit akarsz? Maradj csöndben!

-Ezt én kérdezhetném tőled! Mit keresek itt? Mit ártottam neked?

-Nekem semmit, de az uram akarta, hogy hozzalak ide, mert egy fattyúd van, amitől meg kell, hogy szabadítson, mert az a hatalmát veszélyezteti.

-Te bolond vagy? Miről beszélsz? De ne nagyon örülj neki, mert Sesshoumaru jön és megment.

-Ennek kimondottan örülök! Régen láttam a vőlegényemet…

-Mi?

-Ja! Te nem is tudsz róla, hogy én és Sesshoumaru jegyesek vagyunk! Úgy látom ezt elfelejtette mondani, de ne aggódj, mert szívesen meghívlak az esküvőmre, ha még életben leszel…

-HAZUDSZ!!!

-Úgy gondolod?

-Igen!

A lány felállt és így kilépett a sötétségből, ami körülövezte. Kagome rögtön látta, hogy egy szellemmel van dolga, mert a lánynak macskaszemei voltak és két méregcsík az arcán. A ruhája egy rövid nadrágos kimonó, amiben könnyen tudott mozogni. A lány Kagoméhoz lépett.

-A nevem Kihona! A tigris klán vezetőjének a lánya és Sesshoumaru hitvese.

-Most sem hiszek neked!

Kagome szeméből fájdalom csillogott, mert érezte, hogy szíve megint töredezik. A szellem ezt észrevette rajta, mert hangosan el kezdett nevetni. Megfogta a miko állát és közelebb húzta magához.

-Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de egy közönséges halandó nem elég jó a jegyesemnek. Ezt gondolhattad volna, ostoba! Ahogy hallom az uram tart errefelé, ha tudok ajánlani valamit, akkor inkább tőle félj, mint tőlem.

Azzal ellökte a lányt magától, majd várta, hogy az a titokzatos személy megjelenjen. A barlang szájánál megjelent egy férfi, aki egyre közeledett a mikohoz. Hosszú szőke haja volt és aranyszínű szemei. Harci szamuráj ruhát viselt, de nem ember volt, hanem szellem. Ezt a miko onnan tudta, hogy hegyes körmei voltak és fülei. A kézfején egy kék színű minta, amit még nem sikerült kitalálni, hogy mi is lehet. A szellem lassan odalépett a megrémült mikohoz és a szemébe nézett.

-Ez lenne az?

-Igen uram!- a lány olyan mélyen hajolt meg az ura előtt, hogy szinte a földet sodorta az orra.

-Mit lát benne Sesshoumaru? Na mindegy! Hogy hívnak?

-Kagoménak hívják!- mondta a szellemlány

-Nem téged kérdeztelek! Honnan ismered Sesshoumarut?

-Az öccsével voltam egy csapatban, de később Sesshoumaru mellé keveredtem…

-Kihona! Keresd meg Sesshoumarut és mond meg, hogy nálam van ez a fattyú és van még egy ajándékom. Vannak feltételeim, de előbb el kell, hogy jöjjön. Keresd meg a jegyesed!

-Igenis!

Kihona kiszaladt a barlangból, így magára maradt Kagome a szellemmel. Pár percig nem szólalt meg senki, majd a szellem újra a szemébe nézett.

-A nevem Kiso! Kihona bátyja vagyok! Tudod, hogy miért annyira fontos nekünk Sesshoumaru?

-Nem!

-Sesshoumaru a nyugati tartományok jogos uralkodója. Az apánk, pedig az északi tartományoké. Annak idején, Sesshoumaru apja és az én apán szövetséget kötött, de ennek az volt az ára, hogy a te kis Sesshoumarud elvegye a húgomat. Persze, ez meghiúsult, mert Sesshoumaru megtagadta, mert azt vallotta, hogy nem vesz el egy hisztis fruskát…

Kagome egy kicsit elnevette magát, de hamar meg is bánta, mert a szellem erős karjait a nyaka köré szorította.

-Mit röhögsz, te halandó!

-Csak azt…, hogy ez… tényleg az a Sesshoumaru, akit… megismertem!

A szellem elengedte a nyakát, lassan végignézett a mikon, aki éppen köhögött és mélyeket lélegzett. Valami furcsa volt neki a lányban, ami nem hagyta nyugodni!

-Szóval! Amikor Sesshoumaru elment, a birodalma nagy vereséget szenvedett az apán seregétől, de még ez sem vonzotta vissza. Ennek már kb. 250 éve. Azóta az apám meghalt és így rám maradt a birodalom, nekem nem az a célom, hogy a húgom összeálljon ezzel a mocskos féreggel. Az én célom elpusztítani azokat a személyeket és dolgokat, ami fontos Sesshoumarunak. Meg akarom semmisíteni őt, de lassan. Az én húgom gyerekes gondolata az, hogy engedem neki, hogy férjhez menjen Sesshoumaruhoz.

-Szerinted olyan könnyű elbánni vele?

-Igen! Ha veled kezdem, mert sokáig néztelek benneteket. Tudom, hogy fontos vagy neki, de azt meg kell értened, hogy ő felszínesen szeret téged!

-Mi?- kérdezte meghökkenve Kagome

-Az lehet, hogy Sesshoumaru elmenekült az esküvő elől, de egy csodálatos gyermeket nemzett Kihonának. Sokat látogatja…

-HAZUDSZ!!!

-Remélem ezt most csak a magad megnyugtatására szántad, mert nem érsz vele sokat.

Kagome teljesen összeroskadt. Már másodszorra kellett csalódnia a szerelembe, amit egy olyan személy iránt érzett, akinek az életét is odaadta volna. Sírva fakadt és csak azt hallotta, ahogy a szellem nevet rajta, de ekkor valami megdobbant benne. Valami haragféle a szellem felé, mert hazudik neki. Még ő maga sem tudta megmondani, hogy honnan érzi ezt, de valami azt súgta neki, hogy nincs egyedül.

Kagome körbenézett, de a barlangban nem látott senkit, de egyre erősebben érezte, hogy van valaki vele, aki segít neki és neki kötelessége megvédeni. Kagoménak ekkor bevillant egy kép, majd egy másik. Egyre gyakrabban, addig, amíg teljes sorozattá nem alakult.

Egy esti óra jutott az eszébe, amikor Sesshoumaruval sétálni indultak. Kagome egy kicsit szomorú volt, mert még nem mondta ki Rin, hogy anya és aznap is összevesztek Inuyashával. A következő kép egy kis tavacska, ahol megálltak, hogy megnézzék a csillagokat.

„-Tudod! Soha nem látok az égen annyi csillagot, mint a szemedbe.- mondta Sesshoumaru”

Kagome és Sesshoumaru csókolózni kezdtek, majd egyre közelebb kerültek egymáshoz. A következő kép, amit Kagome látott, hogy a füvön fekszenek és csókolóznak. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, addig, amíg nem lettek egymáséi. Egy csodálatos és varázslatos éjszakát töltöttek együtt.

Kagome ekkor megértette, hogy mi lehet vele, és ki van vele ebben a percben is. A miko elmosolyodott, de tudta, hogy nem lehet felhőtlen az öröme. Ekkor újra szomorú lett, de az nyugtatta, hogy van valakije.

-Ha jól látom, akkor nem igazán aggódsz a szerelmed életéért!

-Aggódom, de tudom, hogy úgy sem esik komolyabb baj, mert ő nagyon erős. Ha jobban belegondolok akkor lehet, hogy nálad is erősebb.

-Mi merészelsz!

A szellem megint elkapta a miko nyakát, de ekkor gyorsan vissza is kapta a kezét, mert egy kékes zöld égési nyom lett a tenyerén.

-Mi a…?

-Meglepődtél? Azt nem is tudod, hogy én egy papnő vagyok, ugye?

-Mi? Mióta?

-Az egész életemben az voltam.

-Akkor sincs ennyi erőd!

-Kíváncsi vagy rá?

A szellem pofon vágta a Kagomét, aki ettől egy kicsit meglepődött. Nem szólt semmit, csak a földet nézte. A szellem dühösen kiment a barlangból, így magára hagyta a mikot. Ahogy a szellem kilépett a barlang száján, bent a miko sírva fakadt. Nagyon meg volt ijedve és félt, hogy bármi baja eshet.

-Sesshoumaru! Kérlek segíts nekem!

Eközben valahol az erdőben Sesshoumaru hirtelen megállt és csöndben a környéket kémlelte. Senki sem értette, hogy mi baja van, mert eddig minden percben azt mondogatta, hogy gyorsabban kellene menni, most meg ő állt meg.

-Mi bajod?- kérdezte Inuyasha

-Mintha… Kagome hangját hallottam volna.

-Szerintem csak képzelődsz, mert semmit nem hallottunk!- mondta Inuyasha

-Lehet, de van egy olyan érzésem, hogy közel járunk.

Ekkor megjelent egy szellem pont a kis csapat előtt. Nagy porfelhővel érkezett, de ahogy leült a por, rögtön lehetett látni, hogy ez egy szellem.

Kihona volt ott, hogy értesítse a jegyesét, hogy náluk van Kagome. Egy darabig csak csöndben figyelték egymást. Inuyasha, Miroku és Sango nem tudták még elképzelni sem, hogy mit kereshet itt ez a szellem, mert nem ismerték. Ekkor Sango észrevette, hogy Sesshoumaru ökölbe szorított kézzel nézi a lányt.

-Sesshoumaru! Ismered ezt a lányt?

-Igen! Ő…

-Ő a jegyesem!- mondta a lány

-Mi?- kérdezték egyszer- Hogy tehetted ezt Kagoméval…

-Elhallgassatok! Én semmit nem tettem Kagome ellen. Ez a némber igazat beszél, de soha nem volt szándékomban elvenni, főleg azért…

-Jaj még mindig azért haragszol rám drágám?

-Ne nevezz így! Én nem vagyok neked senki. Te, meg az a rühes családod az oka, hogy kiirtották a fél nyugati tartományt és az apánk haláláért is ti vagytok a felelősek…

-Mi?- kérdezte Inuyasha és kardot rántott.

-Nem érdemes Inuyasha! Sokkal erősebb nálad! Mit akarsz itt Kihona?

-Azt hallottam, hogy helyettem egy nyomorult halandóba lettél szerelmes…

-Mit csináltál Kagoméval?- követelőzött Sango

-Én semmit! A kedves bátyám szerette volna látni Kagomét, hogy mekkora ereje van! Sajnos ő is tudja, hogy ki vagyok neked, így nem igazán szeretne látni. Mondjuk, nem is teheti meg, mert ki van kötve. Tudjátok, hogy milyen képességem van?

-Nem kell ennyire felvágni! Ha még jól emlékszem, akkor érzed az ellenséged szívdobbanását.- mondta Sesshoumaru

-Úgy van! Sajnos, Kagome szíve egy hatalmasat sérült.

Sesshoumaru csöndben lehajtotta a fejét, és a kezét ökölbe szorította. Pont az történt, amit nem szerettet volna, mégpedig megbántani Kagomét. Keménynek kellett látszania, de belülről emésztette magát.

-Szóval mit akarsz?- kérdezte megint a szellem.

-Én csak téged, de a bátyám cserét ajánl. Gyertek velem és mindent el fog mondani.

-Honnan tudjuk, hogy nem csapda?- kérdezte Miroku

-Nem tudjátok! Ez az érdekes benne…

-Jól van! Megyünk!- mondta Sesshoumaru

Kihona vezetésével a kis csapat elindult a barlang felé. Eközben Kagome sírt a barlangba, mert tudta, hogy valaki érte jön, de akkor az a személy meg fog halni. Féltette a barátait. Ekkor lépteket hallott a barlang szája felöl. Kiso jött be, majd rögtön a lányhoz indult. Nem szólt hozzá, mert valamit ki akart deríteni.

Megállt a lány előtt és el kezdett mormolni valamit. Kagome nem értette, hogy mit mond, mert egy idegen nyelven szólalt meg, de az biztosan érezte, hogy nem éppen baráti szándék vezérelte. Amikor felnézett, a szemei vörösen izzódtak. Kagome valami furcsát érzett, amitől úgy érezte, hogy szinte meztelen. Kiso a vörös szemeivel végignézett a lányon, majd megállapodott a hasán és csodálkozva befejezte a varázslatát.

-Te…

-Mi van?

-Örök! Fogjátok le vagy kössétek szorosabbra! El kell távolítani az a fattyat, aki a szíve alatt hord.

-Mi?

-Nem tudtad, hogy gyereked van Sesshoumarutól? Na de mindegy, mert most ez az utolsó emléked róla.

-Kérlek! Ne bántsd őt!

-Szóval tudtad! Ha van egy fattya annak a mocskos szellemnek, akkor nem tudjuk lezárni a múltat.

Eközben Kagomét nagyon szorosra kikötözték. Fájt Kagoménak, de nem mondta, mert most nagyon gondja is volt. Meg kellett védeni a gyermekét. Úgy döntött, hogy akár az élete árán is, de megvédi a családját. Kiso lassan elindult a miko felé, aki rettegve várta, hogy mit tesz vele. A szellem Kagome ruháit letépte és a földre dobta. A mikon egy szál fehérnemű volt, ahogy a ruhái a földre értek, a szellem kivillantotta a karmait. Kagome hangosan el kezdett ordítani.

-SESSHOUMARU! SEGÍTS!